Veszélybe került az ukrán húsipar, mivel az országban megjelent az afrikai sertéspestis (ASP).
Az első eseteket Ivano-Frankivszk körzetében, a vaddisznó állományban regisztrálták. Szakértők szerint a járvány a meglévő teljes sertésállomány akár 50 százalékának a kiirtását vonhatja maga után – számolt be róla a Mandiner.
Mint írták, ez már idén hatalmas, akár egymilliárd eurós kárt is okozhat, ami rendkívül súlyos csapást jelentene a háborúban álló országra.
Az Ukrán Sertéstartók Szövetsége a kormányt teszi felelőssé a járvány miatt, mivel tavaly nem éltek a lehetőséggel, amikor a vietnámi gyártó felajánlotta a fertőzés elleni ASP nevű oltóanyagot. A vakcinát akkor ugyanis azt még nemzetközileg nem ismerték el.
Oroszország havi 2000 dollárt, vagyis körülbelül 750 ezer forintot fizet az észak-koreai katonáknak a háborúban való részvételért.
A The Korea Herald dél-koreai lap szerint Oroszország havi 2 000 dollárt fizet az észak-koreai csapatoknak a háborúban való részvételért ‒ olvasható a meduza.io oldalon.
Hírszerzési információk szerint legalább 10 ezer észak-koreai katonát küldenek a frontra. Rajtuk kívül mintegy négyezer észak-koreai munkás tartózkodik Oroszországban, átlagbérük körülbelül 800 dollár.
„Oroszország elkezdhet rizst küldeni Észak-Koreába, mivel az országnak nincs saját termése” – jegyzi meg a The Korea Herald. Úgy gondolják, hogy Moszkva évente 600‒700 ezer tonna rizst tud küldeni Phenjannak, míg ezt megelőzően 50‒100 ezer tonnát kapott. Antony Blinken amerikai külügyminiszter október végén közölte, hogy már mintegy nyolcezer észak-koreai katona tartózkodik a Kurszki régióban.
Washington arra számít, hogy a csapatok az elkövetkező napokban már részt vesznek a harcokban. Vlagyimir Putyin orosz elnök nem erősítette meg és nem is cáfolta azokat az információkat, amelyek szerint észak-koreai katonák tartózkodnak az ukrán határ közelében.
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Az Egyesült Államoknak és a NATO-nak meg kellene fontolnia, hogy „közvetlenül az észak-koreai csapatokra” támadjon. Abban az esetben, ha azok az Orosz Föderáció oldalán harcolnak Ukrajnában – ezt a véleményét az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke, Mike Turner kongresszusi képviselő fejtette ki – írja az RBC-Ukraina az Amerika Hangjára hivatkozva.
Az USA-nak és a NATO-nak fontolóra kellene vennie a KNDK erőinek lecsapását Ukrajnában – mondta a politikus.
Szerinte a KNDK csapatainak részvétele az Ukrajna elleni háborúban vörös vonalat kell hogy jelentsen az Egyesült Államok és a NATO számára, mivel Oroszország nem „nyithatja meg a szezont” az Ukrajna elleni büntetlen támadásokra, és nem hívhat külföldi csapatokat erre.
„Úgy vélem, hogy az Egyesült Államoknak és a NATO-szövetségeseknek komolyan meg kellene vitatniuk és meg kellene fontolniuk, hogy közvetlenül megtámadják az észak-koreai csapatokat, ha azok Ukrajnában vannak, és megtámadják Ukrajnát” – mondta.
Turner szerint az észak-koreai csapatoknak nincs keresnivalójuk Európában, nem támadhatnak meg egy európai országot.
„És úgy gondolom, hogy a NATO-nak és az Egyesült Államoknak, mint NATO-tagnak érdeke, hogy ázsiai, észak-koreai kommunista csapatok ne vonuljanak be egy európai országba, és ne támadják meg azt” – mondta a szenátor.
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államoknak és a NATO-nak meg kellene fontolnia, hogy „közvetlenül az észak-koreai csapatokra” támadjon. Abban az esetben, ha azok az Orosz Föderáció oldalán harcolnak Ukrajnában – ezt a véleményét az amerikai képviselőház hírszerzési b... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1730496540 [modified] => 1730487176 ) [title] => Megtámadhatja az USA az észak-koreaiakat [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=184644&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 184644 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 184645 [image] => Array ( [id] => 184645 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [original_lng] => 133339 [original_w] => 720 [original_h] => 480 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1730479977:12 [_thumbnail_id] => 184645 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2359 [_oembed_cd925533226bf64e411a628b807b9ff1] =>
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
The US THAAD system is deployed near Nevatim air base in Israel. This site is managed by the US Army Missile Conmand 1st Space Brigade. It acts as an anti-ballistic missile base.
THAAD uses the AN/TPY-2 radar to track enemy ballistic missiles as they fly into space, the radar… pic.twitter.com/TwzbamqTGx
🚨🇮🇱#BREAKING | UPDATE SEVERAL US 🇺🇸THAAD MISSILE DEFENSE SYSTEMS HAVE BEEN SEEN IN ISRAEL ALONG WITH US TROOPS TO BOLSTER ISRAEL’S AIR DEFENSE IF IRAN🇮🇷RETALIATES⚠️⭕️ pic.twitter.com/qknfPgUXLr
🚨#WATCH: As a major fire breaks out at a recycling Lithium Battery plant triggering massive explosions leading to mandatory evacuations⁰⁰📌#Fredericktown | #Missouri
Watch as numerous fire departments rush to the scene of a major fire at a lithium battery recycling plant in… pic.twitter.com/rLZIV11zCy
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
🥞 PASS THE SYRUP: Have you ever seen ICE PANCAKES on Lake Michigan?! ❄️ Chicago's getting hit with heavy snow today – possibly the biggest storm of the winter so far! Up to an inch an hour is falling, with 3-6" expected. https://t.co/ownUHIVgyIpic.twitter.com/zO2mbnt2n3
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Oroszország 135 csapásmérő és azonosítatlan drónnal támadta péntekre virradóra Ukrajna 14 megyéjét, de a légvédelem közülük 80-at lelőtt – számolt be az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint az orosz agresszorok a drónokat Kurszkból, Orjolból és Primorszk-Ahtarszkból indították. A támadást a légierő, a légelhárító rakétacsapatok, az elektronikus hadviselés egységei és a mobil tűzcsoportok verték vissza. A légvédelmi harcok eredményeként 80 ellenséges drónt lelőttek.
A légvédelmi erők Odessza, Szumi, Cserkaszi, Kijev, Zsitomir, Kirovohrad, Csernyihiv, Poltava, Hmelnickij, Rivne, Harkiv, Herszon, Voliny és Vinnyica megyékben működtek. További 44 drón eltűnt a helyszíneken, kettő Fehéroroszországba repült, legalább tíz ellenséges drón Ukrajna középső megyéinek a légterében volt a híradás idején, ellenük a harc folytatódott.
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
A drone hit and severely damaged an official vehicle of the IAEA on the road to Ukraine's Zaporizhzhya Nuclear Power Plant today, in what @RafaelMGrossi condemned as an "unacceptable" attack on Agency staff working to prevent a nuclear accident during the military conflict. pic.twitter.com/XsqImDjISF
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) December 10, 2024
Egy nagyszabású különleges akció eredményeként a rendőrség felszámolt egy nagyszabású drogkartelt, amelynek a tagjai pszichotróp anyagok gyártásával és üzenetküldő csatornákon keresztüli értékesítésével foglalkoztak – jelentette be csütörtökön Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a belügyminiszter közölte, hogy az akció keretében több mint 230 házkutatást végeztek az ország 20 megyéjében. Ennek eredményeként több mint 60 embert vettek őrizetbe, és 19 kábítószer-laboratóriumot számoltak fel, amelyek havonta csaknem egy tonna amfetamint és Alfa-PVP-t állítottak elő.
A bűnözői csoport bevétele elérte a havi 350 millió hrivnyát. „Az illegális kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemnek ilyennek kell lennie: rendszerszintűnek, és elsősorban az ellátást biztosítók ellen irányulóknak” – mutatott rá Ihor Klimenko.
Az elmúlt hét során Oroszország több száz siklóbombát, tucatnyi rakétát és több száz csapásmérő drónt vetett be Ukrajna ellen – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint az államfő jelezte: az oroszok csak ezen a héten mintegy 900 irányított légibombát, több mint 40 rakétát és 400 különféle típusú drónt használtak Ukrajna ellen. Mint hangsúlyozta, egyetlen nemzetnek sem szabad egyedül átmennie ilyen megpróbáltatásokon. Hozzátette, hogy a partnereknek lehetőségük van arra, hogy segítsék Ukrajnát az orosz agresszió elleni küzdelemben.
„A partnereknek lehetőségük van a szükséges mennyiségű és minőségű légvédelmi rendszerek biztosítására, a megfelelő hatótávolságukra vonatkozó döntések meghozatalára, a védelmi támogatás időben történő eljuttatására katonáink számára. Nem szabad időt vesztegetni, a szükséges jelzésben határozottságra van szükség” – mondta el Volodimir Zelenszkij.
[type] => post [excerpt] => Az elmúlt hét során Oroszország több száz siklóbombát, tucatnyi rakétát és több száz csapásmérő drónt vetett be Ukrajna ellen – közölte vasárnap Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1728853800 [modified] => 1728853569 ) [title] => Zelenszkij: az oroszok az elmúlt héten 900 siklóbombával és 400 drónnal támadta Ukrajnát [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=182543&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 182543 [uk] => 182559 ) [crid] => bey5821 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 142163 [image] => Array ( [id] => 142163 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/zelenszkij-12.jpg [original_lng] => 22184 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/zelenszkij-12-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/zelenszkij-12-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/zelenszkij-12.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/zelenszkij-12.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/zelenszkij-12.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/zelenszkij-12.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/12/zelenszkij-12.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1728882886:3 [_thumbnail_id] => 142163 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3714 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_1993cd4dfdeb7b436444922495e91fa9] =>
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
„A legjobb verziónak azt tudom elképzelni, hogy az oroszok végrehajtanak egy atombombateszt-robbantást, készítenek róla egy videót, és felteszik az internetre elrettentésként” – mondta Thuróczy Richárd rádiós műsorvezető.
2022-06-12. Russia, Moscow. The city center. A walk through the center in Moscow on a holiday . Family, children. Joyful emotions.
Minden orosz rájött arra, hogyan lehet kijátszani a szankciókat a hétköznapi élet során, legyen szó mondjuk egy bankkártyáról – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Thuroczy Richárd. A rádiós műsorvezető, aki rendszeres utazik Oroszországba kiemelte, kifejezetten olcsó lett az élet. Sok nyugati termék olcsóbb, mint Amerikában, többek között az IPhone is.
Megjegyezte, a kurszki támadás elején mindenki meglepődött, de gyorsan reagáltak, rögtön megmozdult az ország, gyűjtést szerveztek azoknak a lakosoknak, akik érintettek voltak. Sokan önkéntesként jelentkeztek a hadseregben, míg mások drónokat vásároltak az orosz hadseregnek.
Putyin egészségi állapotáról szóló híreken mosolyogni szoktak az oroszok, az átlag emberek is úgy gondolják, hogy ez mind fake news – jegyezte meg a műsorvezető.
Az oroszországi tartózkodásról elmondta, ha földi határátkelőn megy valaki, akkor nagyon alaposan átvilágítják, elbeszélgetnek mindenkivel, arra figyelnek, hogy más ország útlevelével nehogy ukránok menjenek be az országba. Az ott-tartózkodás alatt, ha betartják a törvényeket, akkor nem lesz problémájuk – jegyezte meg.
A Nyugatot akarja beállítani bűnbaknak Zelenszkij – jegyezte meg, hozzátéve a legtöbb ukrán is úgy gondolja, hogy ehhez a háborúhoz a kezdő rúgást a Nyugat adta meg.
„Amikor a nyugati oldalak azt írják, hogy csak kéregetni jött, akkor ez lehet az igazsághoz a legközelebb. Amíg Zelenszkij van Ukrajnában addig az oroszoknak jó. Ha egy tehetségesebb vezető jön, akkor a dolgok máshogy működnének. Amiben most vagyunk vagy gyorsan véget ér vagy el fog fogyni az oroszok türelme” – fogalmazott Thuroczy Richárd.
A rádiós műsorvezető emlékeztetett, Zelenszkij 2021 őszén betiltotta az összes orosz párti tv-t, rádiót, újságot. Nem maradt semmi, ami segíthetett volna, hogy hatalomba kerüljön olyan, aki nem azt akarta, amit a Nyugat. Ha ez így megy tovább, akkor lesz egy pont, amikor vagy az emberek, vagy a hadsereg vagy a Nyugat fogja elkergetni a jelenlegi elnököt – hívta fel a figyelmet. Hozzátette, akkor lesz egy szürke zóna, kérdés mennyi lesz a csalódott ember ott és mennyi lesz a csalódott ember országon kívül. Aki azt hiszi, hogy Ukrajna megér egy harmadik világháborút az nagyon téved – fogalmazott.
Az orosz közhangulatról elmondta: „Az oroszok már nagyon kezdik unni a folyamatos fenyegetést. Az orosz emberek is azt mondogatják már, hogy mikor teszünk már végre valamit, hogy lássák, hogy mi ezt komolyan gondoljuk? Nem vörös vonalak vannak, hanem már az egész térkép vörös. A legjobb verziónak azt tudom elképzelni, hogy az oroszok tesztelnek egy atombombát, készítenek róla egy videót és felteszik az internetre elrettentésként.”
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
Oroszországban bejelentették Viktorija Roszcsina ukrán újságírónő halálát, aki 2023 augusztusában tűnt el Ukrajna megszállt területein. Ukrajna ellenőrzi ezeket az információkat. Az újságírónő haláláról apját, Volodimir Roszcsint értesítették ‒ írta Jaroszlav Jurcsisin, a Legfelső Tanács a szólásszabadság kérdéseivel foglalkozó bizottságának elnöke. Roszcsina állítólag a Taganrogtól Moszkváig tartó úton halt meg. Hogy mi okozta a halálát, és mikor történt, azt nem részletezték. Nem tudni, hogy Roszcsinát milyen státuszban és miért szállították.
Később Jurcsisin törölte bejegyzését, és megjegyezte, hogy ukrán rendfenntartóktól vár megerősítést Roszcsina halálával kapcsolatban.
Viktorija Roszcsina a hromadskénak dolgozott, írt az Ukrajinszka pravda és a Ragyio Szvoboda számára is. 2022-ben megkapta a Nemzetközi Női Média Alapítvány „Bátorság az újságírásban” díját.
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
In the Perm region of Russia an oil storage facility is burning, according to Shot 10 thousand square meters is on fire. No news of why 🤷 I think Ukrainian moped drones did it. pic.twitter.com/4IRL6FOx5E
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
Az Oroszország ellen vívott háború ellenére idén is külföldi zarándokok ezrei vettek részt Ukrajnában a rós hasánához, a zsidó újévhez kapcsolódó ünnepségeken a hét végén – jelentette be Irina Ribnicka, a közép-ukrajnai Umanyba érkező zarándokokat segítő Történelmi és Kulturális Központ igazgatója.
A Cserkaszi megyében, az ukrán fővárostól 200 kilométerre délre fekvő kisvárosba hagyományosan a braclavi Nahman rabbi – az ortodox hászid mozgalmat alapító Báál Sém Tov rabbi dédunokájának – sírjához zarándokolnak el az imádkozni vágyók.
A zarándokokat segítő központi igazgatója az EFE spanyol hírügynökségnek elmondta, hogy idén ismét sokan jöttek az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából és európai országokból, de a 80 százalékuk Izraelből érkezett már napokkal az ünnepségek kezdete előtt.
A biztonsági kockázatokkal kapcsolatos ukrán és izraeli diplomáciai figyelmeztetések ellenére tavaly és idén is mintegy 35 ezer zsidó utazott Umanyba, köztük ötezer gyermek.
Móse Reuven Azman rabbi, az ukrajnai zsidó közösség egyik vezető személyisége arról nyilatkozott, hogy a háború jelentette biztonsági kockázatok miatt ezúttal is felszólították a nemzetközi zarándokokat, hogy ne utazzanak Ukrajnába. A háború kezdete óta „minden évben az izraeli televízióban és rádióban is felszólítom a zarándokokat, hogy ne jöjjenek Ukrajnába. Elsődlegesnek tartom az emberek életét” – fogalmazott.
Mivel idén a Közel-Keleten is rendkívül feszült a helyzet – Izrael hadműveleteket folytat a palesztinok lakta Gázai övezetben és Libanonban is –, a hívők számára újabb nehézségek keletkeztek az ukrajnai utazások szempontjából. Ráadásul Ukrajna már 2022 februárjában lezárta a légterét, így az utazók csak más közlekedési módokat választva tudnak eljutni Umanyba.
Az Ukrajnai Zsidó Közösség szerint körülbelül tizennégyezer zarándoknak idén nem is sikerült eljutnia céljához.
Irina Ribnicka azt is elmondta, hogy a háború kezdete óta a hászid zsidók egyhangúlag támogatásukról biztosították Ukrajnát.
Szeptember 28-án, szombaton Litvánia bejelentette, hogy újabb katonai segélyt ad át Ukrajnának.
A hírt a litván védelmi minisztérium közölte – tájékoztat a Jevropejszka pravda.
A litván védelmi minisztérium adatai szerint az Ukrajnának szánt új segélycsomag logisztikai felszerelést, lőszert, laptopokat és egyéb dolgokat tartalmaz.
„Támogatásunk megingathatatlan, eltökéltségünk egyértelmű: Ukrajna győzni fog, mert a szabadság mindig győz. Együtt a győzelemig” – hangsúlyozta a litván védelmi minisztérium.
Search-and-recovery operations continue last night and today at the Pabradė Training Ground in eastern Lithuania; with two working dogs from the Estonian Military Police, Tilt and Maik, arriving to help search for the fourth and final missing U.S. Soldier from the 1st Armored… pic.twitter.com/mXJ5oEu69w
Lithuania stands with its closest ally. 🇺🇸 People gathered at the U.S. Embassy in Vilnius to mourn the tragic loss of four American Soldiers. We feel profound solidarity, respect, and gratitude toward the U.S. Soldiers. pic.twitter.com/IFJVrTDliY
— Lithuania MFA | #StandWithUkraine (@LithuaniaMFA) April 1, 2025