Megkezdődött hétfőn Törökországban az egy éve bebörtöntözött Ekrem Imamoglu isztambuli főpolgármester és több mint 400 társvádlott pere, amelyben korrupcióval vádolják őket.
A Recep Tayyip Erdogan török elnök fő ellenlábasának számító ellenzéki politikust elmarasztalása esetén több mint 2000 év börtönbüntetés fenyegeti.
Imamoglut összesen 142 vádpontban, egyebek mellett bűnszervezet alapításával és vezetésével, vesztegetéssel és pénzmosással vádolják.
Jogvédők a pert politikai indíttatásúnak tekintik.
A 3900 oldalas vádirat szerint az egykori isztambuli főpolgármester célja nemcsak az volt, hogy az ügy vádlottjait gazdagítsa, hanem az is, hogy bűncselekményekkel finanszírozzák Imamoglu felemelkedését a Köztársasági Néppártban (CHP), ami végül elnöki jelöltségéhez vezetett.
A tömegper vádlottjainak negyede börtönben van, köztük Imamoglu és az egyik ügyvédje is. Az ügy vádlottainak zöme az isztambuli önkormányzatnak dolgozott, sokan a CHP választott tisztségviselői, de vannak köztük újságírók.
A feszült légkörben indult hétfői tárgyalást rövid idő után berekesztették. A Halk TV hírtelevízió szerint Imamoglu szót kért, de a bírói testület elutasította kérését és azt vetették szemére, hogy az eljárást igyekszik megzavarni.
Imamoglut tavaly március 19-én vették őrizetbe, a történtek nagyszabású utcai tiltakozási hullámhoz vezettek.
Egy pénteken megjelent újságcikkben Imamoglu azt hangoztatta, hogy a per „a demokrácia egyik legkeményebb próbája” Törökország történetében, és szerinte ez „az emberek akaratának megmásítására szolgáló kísérlet”.
Az 54 éves politikust sok más bűncselekménnyel is vádolják, köztük terrorizmussal, kémkedéssel, egyetemi diplomája meghamisítása és tisztségviselők sértegetésével, ezek ügyében külön tárgyalást tartanak. Bűnössége megállapítása esetén eltilthatják a politikai életben való részvételtől.
Hackerek ideiglenesen átvették az irányítást valamennyi iráni állami televíziós csatorna felett, és a megszokott adások helyett ellenzéki üzeneteket sugároztak – közölte a hirado.hu.
Az adás során a száműzetésben élő Reza Pahlavi koronaherceg is nyíltan felszólította az iráni fegyveres erőket, hogy disszidáljanak és buktassák meg Ali Khamenei ajatollah hatalmát – számolt be a Die Weltwoche.
A rezsimhez hű propaganda helyett olyan jelszavakat sugároztak, mint a „Döntsük meg az ajatollahot!”.
A hatalomátvételről készült videók gyorsan elterjedtek az interneten.
A kibertámadás kínos a teheráni vezetés számára, mivel az állami televízió az egyik legfontosabb eszközük a hatalom megtartásához. A felvételek szerint időnként nemzetközi politikusokat is mutattak a tévében, köztük Friedrich Merz német kancellárt, aki korábban szolidaritását fejezte ki az iráni tüntetőkkel.
Military helicopter crashes in Iran, killing four The crash occurred in the town of Darcha in Isfahan province, about 330 kilometers south of the capital Tehran, according to state TV.
The official IRNA news agency said the crash was caused by a “technical malfunction.” pic.twitter.com/UTBUcJYQuk
لحظاتی قبل پرواز بلک هاوک و هرکولس C-130 با ارتفاع بسیار پایین بر فراز آسمان ایران - مخصوص عملیات ویژه. گزارش رژیم: یک جنگنده F-15 دچار آسیب شده و اومدن دنبال خلبانش که اجکت کرده. pic.twitter.com/Ic7QgZvaDx
Ekrem Imamoglu ellenzéki vezető, Isztambul polgármestere március óta ül börtönben korrupciós vádak miatt. Most az ügyészség benyújtotta a vádiratot, amelyből kiderül: akár 2352 év börtönbüntetést kér a népszerű politikusra.
Isztambul bebörtönzött polgármestere, Ekrem Imamoglu több mint nyolc hónapja van előzetes letartóztatásban, várva a vádiratot. Most az ügyészség közzétette a dokumentumot – számol be a Spiegel.
Recep Tayyip Erdogan elnök ellenfele 142 vádponttal szembesül, köztük bűnszervezet vezetésével, megvesztegetéssel, pénzmosással és különböző más korrupciós bűncselekményekkel. A vádhatóság akár 2352 év börtönbüntetést is kér a politikusra. A vádirat bíróság általi elfogadása formalitásnak számít – írja a német lap.
A bűnszervezetet állítólag dokumentáló irat összesen 402 gyanúsítottról tesz említést. A hálózat a vádhatóság szerint tíz év alatt 160 milliárd líra (3,61 milliárd euró) kárt okozott a török államnak.
A több mint 4000 oldalas vádirat egy szervezeti ábrát is tartalmaz, amely Imamoglut a bűnszervezet alapítójaként és vezetőjeként ábrázolja. A vádirat a német lap szerint a Masak pénzügyi nyomozó hatóság megállapításaira, szakértői elemzésekre, valamint digitális és videóanyagokra hivatkozik.
Imamoglut március 19-én tartóztatták le más prominens török politikusokkal együtt, egy állítólagos korrupció és terrorszervezetekkel való kapcsolatok miatt indított nyomozás részeként.
Letartóztatása hetekig tartó belpolitikai káoszt váltott ki, országos tüntetésekkel, amelyek az elmúlt több mint egy évtized legnagyobb tüntetései voltak Törökországban. A gyakran erőszakba torkolló demonstrációkon több száz tüntetőt tartóztattak le.
Imamoglu és pártja, a CHP tagadja az ellene és más ellenzéki polgármesterek ellen felhozott vádakat, és már többször egyértelművé tette azt az álláspontját, amely szerint a török kormány „célkeresztbe állította az ellenzéket”, miután a CHP a legerősebb politikai erővé vált a 2024 tavaszán megtartott helyhatósági választásokon.
Imamoglu tartják az autokrata török elnök, Erdogan legígéretesebb ellenfelének, máig ő pártja hivatalos elnökjelöltje.
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Antalya Döşemealtı yakınlarında Tekirdağ Antalya seferini yapan yolcu otobüsünün devrilmesi ve yine Isparta karayolu Aglasun ilçesinde iki aracın çarpışması sonucu meydana gelen kazalarda yaşamını yitiren yurttaşlarımıza Allah’tan rahmet, yaralılarımıza acil şifalar diliyoruz. pic.twitter.com/1ei4d6iMwL
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
A Youtube médiaplatform blokkolta Olekszij Aresztovics, az Elnöki Hivatal szankciók hatálya alá került egykori tanácsadójának, valamint más olyan személyeknek a videócsatornáit, akikkel szemben Zelenszkij elnök korábban szankciókat hagyott jóvá, jelentette be a Dezinformáció Elleni Központ.
Aresztovics mellett Kosztantyin Bondarenko, Dmitro Vaszilec, Anasztázia Kasevarova és Pavlo Oniscsenko csatornáit is blokkolták.
„Emlékeztetőül, a YouTube korábban blokkolta Olekszandr Seleszt és Vadim Karaszjev csatornáit. A csatornák nem működnek Ukrajna területén”, jelentette be a Dezinformáció Elleni Központ.
Rendőrök kísérték be Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselőt, volt igazságügyi minisztert egy parlamenti vizsgálóbizottság elé, amely eredetileg tanúként kívánta meghallgatni a politikust, de végül 30 napos letartóztatását kezdeményezte.
Ziobro a TV Republika reggeli műsorában nyilatkozott, majd az épület előtt megadta magát a rendőröknek, akik péntek hajnal óta több helyen is keresték őt.
„Lengyelországban az erőszak joga uralkodik, amelyet Donald Tusk (kormányfő) honosít meg” – jelentette ki az ellenzéki politikus. Közben a helyszínen megjelenő újságírók és civilek egy része azt skandálta: „Hagyjátok Ziobrót, tartóztassátok le Bodnart (jelenlegi igazságügyi minisztert)!”
A szejmbe a rendőrség fél órával a kitűzött időpont után kísérte be Ziobrót. A vizsgálóbizottság a késésre hivatkozva közben elnapolta ülését, és bejelentette: a képviselő 30 napos letartóztatását kezdeményezik a főügyésznél.
Amennyiben Zbigniew Ziobrónak „nehezére esik a megjelenés a bizottság előtt (…), talán egyszerűbb lesz, ha vizsgálati fogságból viszik a kihallgatásokra” – indokolta meg a döntést Tomasz Trela, a bizottság baloldali alelnöke.
A letartóztatást a szejmnek, majd a bíróságnak jóvá kell hagynia.
Przemyslaw Wipler, az ellenzéki Konföderáció pártszövetség képviselője – aki egyetlen bizottsági tagként ellenezte a Ziobro letartóztatását célzó indítványt – az X-en azt írta: a testület „tudván, hogy Ziobro belép a szejm épületébe”, gyorsan elnapolta a kihallgatást, és kezdeményezte a letartóztatást.
„Ők nem akarták kihallgatni Ziobrót, értékesebb számukra a letartóztatása, minden módszerrel politikai harcot akarnak folytatni” – mondta el Wipler újságíróknak.
A varsói kerületi bíróság hétfőn azután rendelte el a fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) politikusának előállítását, hogy többszöri beidézésre sem jelent meg a Pegasus kémszoftver lengyelországi használatát vizsgáló parlamenti bizottság előtt, amely tanúként akarja meghallgatni.
Álláspontját Ziobro orvosi igazolásokkal támasztotta alá, mivel súlyos onkológiai betegsége miatt kórházi kezelés alatt állt. December elején bejelentette, hogy visszatér a politikai tevékenységéhez. A meghallgatásra vonatkozó idézéseket azonban továbbra is elutasította, arra hivatkozva, hogy az alkotmánybíróság tavaly szeptemberben alaptörvényt sértőnek minősítette a vizsgálóbizottság létrehozását.
A jelenlegi lengyel liberális-baloldali kormánytöbbség nem ismeri el az alkotmánybíróság döntéseit. A parlamenti Pegasus-bizottság azt vizsgálja, hogy történt-e visszaélés a kémszoftver használatánál az előző, nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt által vezetett kormánykoalíció idején.
Tanúként meghallgatták már Jaroslaw Kaczynskit, a PiS elnökét, valamint Maciej Wos volt igazságügyi miniszterhelyettest is.
A vizsgálóbizottság korábban már megfogalmazta azt a gyanút, hogy a Ziobro által irányított igazságügyi tárca kötelékében működő Igazságosság Alapból törvénysértő módon pénzügyi eszközöket folyósítottak a lengyel korrupcióellenes hivatalhoz a Pegasus beszerzésére.
Az Igazságosság Alap több szálon futó ügyében az ügyészség már több embert meggyanúsított. Köztük van a Magyarországon menedékjogot kapott Marcin Romanowski volt igazságügyi miniszterhelyettes, a PiS képviselője is, aki jogtalannak tartja az ellene folytatott ügyészségi eljárást, és érvénytelennek a szejmnek a képviselői mentelmi joga felfüggesztéséről hozott döntését.
Az alap ügyében tavaly letartóztatták és hét hónapon át vizsgálati fogságban tartották Michal Olszewskit, a Jézus Szent Szívének Papjai szerzeteskongregáció tagját, valamint az igazságügyi minisztérium két volt hivatalnokát. A vizsgálat alapján eddig sem emeltek vádat ellenük, a velük szembeni bánásmódot a lengyel ombudsman is szabálytalannak minősítette.
BREAKING - Huge Fire at Żabki housing complex #Poland oczywiste podpalenie! straż pożarna nieprzygotowana do takich akcji! - takie pożary gasi się od środka - polewanie dachu metalowego! nic nie daje, usuńcie gapiów, sprawdźcie poddasza okolicznych budynków i odłączcie gaz… pic.twitter.com/aRei3UaAnY
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
A moszkvai Baszmannij kerületi bíróság kedden elrendelte Julija Navalnaja, a börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus külföldi száműzetésben élő özvegyének letartóztatását, azzal az indoklással, hogy a nő szélsőséges szervezet tagja.
„Julija Boriszovna (leánykori neve) elrejtőzött az előzetes vizsgálatot folytató szervek elől, amiért körözést adtak ki ellene” – közölte a vádlott távollétében a törvényszék, amelynek döntése értelmében két hónapra őrizetbe fogják venni Julija Navalnaját kiadatása vagy az Oroszországi Föderáció területén történő letartóztatása esetén.
Alekszej Navalnij február 16-án, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 évi büntetését töltötte. A Kreml tagadja, hogy az orosz államnak vagy Vlagyimir Putyin elnöknek bármi köze lett volna halálához. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) tájékoztatása szerint a politikus egy séta után hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt.
Navalnij 47 éves felesége csak a férje halálát követően lépett rivaldafénybe. Az X-en most azt írta híveinek, hogy ne a bírósági határozattal foglalkozzanak, hanem a Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni küzdelemmel. „Ha írnak erről, kérem ne felejtsék megemlíteni a legfőbb dolgot: Vlagyimir Putyin gyilkos és háborús bűnös” – hangoztatta Julija Navalnaja.
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
‼️Jérusalem : en fin d’après-midi, à proximité du Cénacle, une religieuse chercheuse à @EBAFJerusalem a été victime d’une agression gratuite. Nous condamnons vivement cet acte de violence sectaire et attendons des autorités qu’elles agissent vite et avec fermeté. #HateCrimeDatapic.twitter.com/7b9ULswHaI
Az ellenzék vasárnap tömegtüntetéssel indította választási kampányát Indiában, amelyben bírálják Narendra Modi jelenlegi miniszterelnök kormányát, valamint egy ismert ellenzéki politikus őrizetbe vételét. Modi szerint az ellenzék vezetése korrupcióellenes fellépése miatt támadja őt.
A nagyszabású rendőri jelenléttel biztosított, Újdelhiben rendezett ellenzéki megmozduláson egybehangzó közlések szerint ezrek vettek részt.
„El kell döntenetek, hogy demokráciát vagy diktatúrát akartok” – hangoztatta Mallikardzsun Harge, a Kongresszus Párt elnöke.
„Ez egy harc a Bháratíja Dzsanatá Párt (BJP) korrupciója ellen, az indiai alkotmányosságért” – tette hozzá az ellenzéki vezető, akit a The Hindu című helyi lap idézett.
A tüntetés egyik fő témája Arvind Kedzsrivál, Delhi régió miniszterelnökének őrizetbe vétele volt. Az ellenzéki politikust a pénzügyi szabálytalanságok feltárásával foglalkozó hatóság azzal vádolja, hogy figyelmen kívül hagyta az eddigi bírósági meghallgatásra szóló idézéseket egy korrupciós ügyben. A delhi miniszterelnök elfogása miatt az utóbbi napokban több tüntetés is volt az országban.
Arvind Kedzsrivál azt hangoztatja, hogy Narendra Modi Bháratíja Dzsanatá Pártja (BJP) eszközként használja a hatóságokat, hogy felléphessen az ellenzékkel szemben. Kedzsrivál pártja, az Aam Aadmi Párt (Átlagemberek pártja) tagja az INDIA (Indiai Nemzeti Fejlesztési Átfogó Szövetség) nevű ellenzéki összefogásnak, amely a BJP kihívójaként lép fel a közelgő parlamenti választáson.
A legutóbbi felmérések szerint a BJP-nek van nagyobb esélye megnyerni a választást. A világ legnépesebb országában hét szakaszban tartják a választásokat, a különböző államokban különböző időpontokban voksolnak hat héten át. A szavazás április 19-én indul, az eredményt a tervek szerint június 4-én jelentik be.
A Kongresszus Párt India legnagyobb ellenzéki ereje. Harge azonban nemrég arról beszélt, hogy pártja nem tud érdemben kampányolni, miután az adóhatóság szabálytalanságokra hivatkozva befagyasztotta a bankszámláit.
Modi saját kampányát az Újdelhitől nagyjából 100 kilométerre északra található Mirát városában indította. A kormányfő szerint az ellenzék vezetése korrupcióellenes fellépése miatt neheztel rá.
Mumbai Pune Expressway: A private bus carrying 36 passengers had a narrow escape when it caught fire. All the passengers were evacuated safely and no casualties were reported. pic.twitter.com/8ttOZ13t0x
Départ du cortège des jeunes de parc de Belleville et leurs soutiens en direction de la manifestation du #1erMai à Paris après un rassemblement festif à la maison des métallos ! pic.twitter.com/EhHwkJXHum
— Révolution Permanente (@RevPermanente) May 1, 2024
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
Dozens of people, mostly women, have been killed in northern India after a stampede at a religious event. The incident took place in Hathras district in Uttar Pradesh state. Many others are reportedly injured. pic.twitter.com/qyKxAGv4d0
VIDEO | Visuals from outside a chemical factory in the Special Economic Zone in the Rambilli Mandal of Andhra Pradesh's Anakapalle, where a blast left several workers injured earlier today. pic.twitter.com/dQ6YpOTnuu
#Swedish environmental activist Greta Thunberg was detained again🤡
This time, the girl, together with other activists, blocked a key street in Brussels, calling on the European Union to cancel subsidies for oil and gas productionhttps://t.co/B6za6Gmrwppic.twitter.com/fJiJpm2a0Q
— Lew Anno Suport#Israel #Ukraine 24/2-22 (@anno1540) October 5, 2024
A major explosion occurred during the Kaliyatam festival at the Neeleswaram temple when fireworks ignited near a storage area holding additional firecrackers. Over 150 people have been injured in this incident.
A major explosion occurred during the Kaliyatam festival at the Neeleswaram temple when fireworks ignited near a storage area holding additional firecrackers. Over 150 people have been injured in this incident.
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Crazy images of Army rescue operations at 13,000 feet plus in the Mana area of Chamoli ... Avalanche hits Border Roads labour camp, 10 rescued, 4 critical, approximately 47 missing. Intense snowfall .. multiple avalanches. Rescues continue. pic.twitter.com/LaawkmhcqW
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Yet another road collapse in 'Double Engine' Madhya Pradesh. Yet another reminder that citizens bear the cost of governance that exists more in rhetoric than reality.
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
TRAGIC, SENDING ❤️ TO INDIA 🇮🇳 Report of at least 21 dead in a fire at a restaurant and hotel in New Delhi, India, including several foreign nationals. pic.twitter.com/AjBUTCdHNM
#BREAKING: 10 Dead, 11 Injured in Massive Restaurant Fire in South Delhi
At least 10 people have died and 11 others were injured after a massive fire broke out at the multi-storey Lemon Green Restaurant in the Hauz Rani area of New Delhi on Wednesday morning.
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
A „Girchi” grúz ellenzéki párt vezetője, Iago Khvichia fizikai támadás áldozata lett – számolt be a Jevropejszka pravda az Eho Kavkaza kiadványra hivatkozva.
A grúz sajtó szerint a képviselőt egy klinikára szállították, egészségi állapota jelenleg kielégítő.
Az ellenzéki képviselő elmondása szerint a konfliktus előző este történt, amikor egy ismeretlen személy behatolt „Girchi” irodájába, és szóban inzultálta a párt tagjait.
„Mindezt a (kormányzó párt) „Grúz álom” és a Patriarchátus piszkos propagandája okozza. Egy férfi jött be az irodába, akinek a bátyját egyszer kiszabadítottuk a hadseregből a „Biblia Szabadság” segítségével – magyarázta Khvichia.
Azután Amerikába utazott. Most a bátyja, a propagandára támaszkodva… úgy döntött, hogy a testvérét a Sátánnak adtuk. Bejött az irodába, közbeavatkoztam, ő pedig egy lendületből megütött a kezével” – tette hozzá.
Khvichia megjegyezte, hogy nem működik együtt a nyomozással, és nem tett feljelentést a rendőrségen.
A Belügyminisztérium bejelentette, hogy vizsgálatot indítottak Grúzia Büntetőtörvénykönyvének 124. cikkelye alapján – gondatlanságból okozott könnyű vagy súlyos egészségkárosodást.
A „Girchi” párt „lelkész” igazolvánnyal segítette a katonaköteleseket elkerülni a sorkatonai szolgálatot, kihasználva a törvény kiskapuját, amit több ezer hadköteles használt ki.
A Védelmi Törvénykönyv tavalyi módosításai után a „Biblia Szabadság” „klerikáit” nem mentesítik a szolgálat alól, hanem alternatív szolgálatot teljesíthetnek.
Grúzia elnökasszonya biztos abban, hogy nem lesz oroszbarát kormány az országban.
Iránban több pszichiátriai társaság tiltakozott az ellen, hogy az utóbbi hetekben pszichiátriai kezelésre ítéltek több ellenzékit, köztük ismert színésznőket, akik nem voltak hajlandók nyilvánosan hordani az iszlám fejkendőt (hidzsábot) – jelentette vasárnap a France24 hírtelevízió online kiadása.
Júliusban a bíróság két év felfüggesztett börtönbüntetésre és heti egy kötelező pszichiátriai kezelésre ítélte a 61 éves Afszaneh Bajigán színésznőt, aki egy nyilvános eseményen fejkendő nélkül jelent meg, Instagram-oldalán pedig többször kendő nélküli képet osztott meg magáról.
A Fársz félhivatalos iráni hírügynökség közlése szerint a kezelések célja a népszerű színésznő „családellenes személyiségzavarának” gyógyítása.
Ugyancsak júliusban további három, a hidzsáb viselését megtagadó színésznőt diagnosztizáltak különböző mentális betegségekkel, köztük antiszociális személyiségzavarral.
Mindeközben a BBC brit hírtelevízió perzsa nyelvű weboldalán azt közölték, hogy a börtönből pszichiátriai intézetbe szállították Számán Jaszint, az Iránban népszerű rappert, aki korábban a kormányellenes tömegtüntetéseket támogatta.
A BBC emlékeztetett arra, hogy a síita állami oktatásügyi minisztere, Júszuf Núri már tavaly beismerte, hogy néhány, az iskolai és az utcai tiltakozásokon részt vevő kiskorút „pszichiátriai központokba” vittek, ahol „az antiszociális viselkedésüket kezelik”.
Több iráni pszichiátriai és pszichológiai társaság is tiltakozott az ítéletek ellen, és a Golamhoszein Mohszeni Edzseihez, az iráni igazságszolgáltatás vezetőjéhez intézett nyílt levélben azt vetették Teherán szemére, hogy a saját céljaira akarja használni a pszichiátriát.
Az ország törvényei értelmében a hidzsáb viselésének megtagadása akár két év börtönbüntetést – visszaesőknél akár hármat – vonhat maga után.
Iránban Mahsza Amini 22 éves kurd nő halálát követően robbant ki országos tiltakozási hullám tavaly ősszel. Aminit azért vette őrizetbe az iráni erkölcsrendészet, mert nem viselte a kötelező muszlim kendőt, majd fogva tartása alatt, szeptember 13-án meghalt. A teheráni rendőrség tagadta, hogy az őrizetbe vételnek köze lett volna a nő halálához. Amini halála országos tiltakozást váltott ki, és bár a tüntetési hullám nyomán az erkölcsrendészet alakulatai egy időre eltűntek a nagyvárosok utcáiról, a hatóságok júliusban bejelentették, hogy újraindítják a fejkendő viselését ellenőrző őrjáratokat.
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
A video released by @ensafnews shows Iran's "morality" police violently arresting and beating two teenage girls on June 21 in Tehran over hijab. The mother of one of the girls says her face and neck were bruised, her lips swollen, and her clothes torn.pic.twitter.com/E00SvTuUYG
— Iran International English (@IranIntl_En) August 6, 2024
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
Calls in Iran for the arrest and execution of IAEA Director General Grossi are unacceptable and should be condemned.
We support the lAEA's critical verification and monitoring efforts in Iran and commend the Director General and the lAEA for their dedication and professionalism.…
Lennart Monterlos est le jeune français de 18 ans disparu en Iran depuis le 16 juin. Dans cette vidéo il se moque des recommandations du Quai d'Orsay de ne pas se rendre en Iran. L'Iran est l'un des plus beaux pays du monde mais N'y allez pas. https://t.co/06KvXvgza2
The French nationals Cécile Kohler and Jacques Paris, held hostage in Iran for over three years, have been charged by the Islamic Republic with “espionage for Mossad,” “plotting to overthrow the regime,” and “corruption on earth. pic.twitter.com/Q0Xh3ryure
— Lioness לביאה 🎗️💙✨🦁🌺 (@Lionesssa12) July 5, 2025
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Pro-monarchy slogans like "This is the final battle, Pahlavi will return," and "Reza Shah may God bless your soul" were heard in various parts of Tehran during Monday protests, videos obtained by Iran International show. pic.twitter.com/8h2OvscW7i
Qeshm, 29 Dec: Bazaar merchants go on strike over the collapse of the rial & rising costs.
The MEK network in Iran reports the Tehran bazaar is on strike and riot police attacked a separate protest in Mashhad with batons while protesters fought back. pic.twitter.com/WOGBqIN9pj
Belgian “Annadatas” are blocking highways, lighting bonfires and setting up roadblocks in protest.
Why isn’t this news from Europe grabbing the attention of farmers Mia Khalifa & Rihanna, the way it did during Farm protests in India? pic.twitter.com/48xYGZbwax
Scene di guerriglia urbana a #Torino durante il corteo a sostegno del centro sociale #Askatasuna. Lanci di pietre e bombe carta contro gli agenti che hanno risposto con idranti e lacrimogeni. Un blindato della polizia è stato alle fiamme, a fuoco anche cassonetti. pic.twitter.com/SRChkwuEJO
Quanto accaduto oggi a Torino, durante il corteo degli antagonisti contro lo sgombero dello stabile Askatasuna, è grave e inaccettabile.
Uno sgombero legittimo di un immobile occupato illegalmente è stato usato come pretesto per scatenare violenze, incendi, lanci di bombe carta… pic.twitter.com/AtVLzMVxfD
لحظاتی قبل پرواز بلک هاوک و هرکولس C-130 با ارتفاع بسیار پایین بر فراز آسمان ایران - مخصوص عملیات ویژه. گزارش رژیم: یک جنگنده F-15 دچار آسیب شده و اومدن دنبال خلبانش که اجکت کرده. pic.twitter.com/Ic7QgZvaDx
Iraqi 🇮🇶 Interior Ministry said American 🇺🇸 freelance journalist Shelly Kittleson was kidnapped by unidentified armed men (Iranian 🇮🇷 backed militias) in central Baghdad & that during a pursuit the vehicle belonging to the kidnappers was intercepted which overturned as they… https://t.co/cOAwUZn6hqpic.twitter.com/ciUo05iUbF
Feltételezések szerint akár száz ember – közöttük több gyermek – is meghalhatott Mianmar középső részén, miután a hadsereg légitámadást hajtott végre egy ellenzéki rendezvény résztvevői ellen – közölte egy szemtanú, a juntával harcoló Népvédelmi Erők (PDF) egyik tagja, valamint független médiumok.
A támadást elítélte az ENSZ főtitkára és emberi jogi főbiztosa is.
Korábban a helyi sajtó még legkevesebb harminc halottról számolt be. A BBC mianmari kiadása, a Radio Free Asia (RFA) és az Irrawaddy hírportál szagaingi lakosok beszámolóira hivatkozva azt írta, hogy akár ötvenen is életüket veszíthették a támadásban, köztük sok civil.
Egy szemtanú az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, hogy egy vadászgép bombákat dobott le közvetlenül a tömegre, amely az ellenzéki mozgalomnak a Mandalaytól 110 kilométerre északra fekvő Szagaing körzet Pazigji falubeli helyi irodájának megnyitására gyűlt össze. Másfél óra múlva pedig egy helikopterből nyitottak tüzet az emberekre.
A megnyitóra mintegy 150 ember gyűlt össze. A halottak között nők és 20-30 gyermek is van – közölte a nevének elhallgatását kérő szemtanú, aki szerint harminc ember megsebesült a bombázásban. A sebesültek elszállítása után érkezett meg a helikopter, amelyből további embereket lőttek le.
Az értesüléseket független forrásból nem lehetett ellenőrizni – közölte az AP.
A katonai kormányzat szóvivője, Zav Min Tun vezérőrnagy az MRTV televízió által ismertetett közleményében elismerte, hogy rátámadtak az ünnepség résztvevőire, de a kormányellenes erőket vádolta azzal, hogy erőszakos terrorhadjáratot folytatnak a térségben.
António Guterres ENSZ-főtitkár elítélte a támadást. „A támadás elkövetőinek felelniük kell a tetteikért” – jelentette ki a főtitkár szóvivője. Stéphane Dujarric hangsúlyozta, hogy a főtitkár elítéli az erőszak minden formáját, és hangsúlyozta a polgári személyek védelmének elsődlegességét a nemzetközi emberiességi jognak megfelelően. Ismételten felszólította a hadsereget, hogy az ország egészében vessen véget a mianmari nép elleni erőszaknak.
Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa kedden Genfben kiadott közleményében kijelentette: „elborzasztotta” a mianmari falu elleni légitámadás. Azzal vádolta meg a mianmari juntát, hogy ismét figyelmen kívül hagyta az ellenséges cselekmények közepette a polgári személyek védelmére vonatkozó „egyértelmű jogi kötelezettségeket”, és ismét tanúbizonyságot tett az erre vonatkozó nemzetközi jogszabályok nyilvánvaló semmibevételéről.
Volker Türk úgy ítélte meg, ésszerű a feltételezés, hogy a hadsereg és vele szövetséges milíciák állnak az emberi jogok megsértésének széles skálája és a visszaélések mögött 2021 februárja óta.
A hadsereg korábban is több támadást hajtott végre a térségben, amelyek szintén számos civil áldozatot követeltek. A hasonló incidensek rendszerint nagy nemzetközi felzúdulást keltenek. A junta azt állítja, hogy az országot destabilizálni igyekvő terroristák ellen harcol.
Nyugati országok korábban büntetőintézkedésekkel sújtották a mianmari katonai vezetést azzal a céllal, hogy minimálisra szorítsák le bevételi forrásait és hozzáférését katonai felszerelésekhez.
A hadsereg 2021 februárjában vette át ismét a hatalmat Mianmarban, de két évvel a puccs után még nem sikerült megszereznie az ellenőrzést az ország jelentős területein.
A katonaság folytatja a harcot az etnikai fegyveres csoportokkal a határtérségekben, valamint a nemrégiben alakult PDF-fel az ország többi részén.
Az államcsíny óta ezrek vesztették életüket, és mintegy 1,4 millióan váltak földönfutóvá. Az ENSZ adatai szerint a népesség egyharmada humanitárius segítségre szorul Mianmarban.
More than 20 people reportedly killed, dozens more injured in Myanmar junta strike on wedding ceremony in Mingin Township, according to multiple reports https://t.co/Pa0QTV4vSQ
Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6