Az emberkereskedelemnek különösen kitett 910 embert azonosítottak Európa-szerte, valamint 636 feltételezett elkövetőt állítottak elő, akiket emberkereskedéssel és csempészettel gyanúsítanak – közölte az Europol, az Európai Unió (EU) hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete kedden.
Az EU-s szervezet tájékoztatása szerint az október végén tartott, egész Európára kiterjedő, fegyver- és kábítószer-kereskedelem, valamint migráns- és embercsempészet felderítését célzó művelet során akció során a nemzeti hatóságok az emberkereskedelem mellett a szexuális kizsákmányolás és a koldulásra kényszerítés eseteit is azonosították.
A határátkelőhelyeken, busz- és vasútállomásokon, nyilvánosházakban, masszázsszalonokban, menekült családoknak fenntartott menedékszállásokon, a családon belüli erőszak áldozatainak fenntartott menedékhelyeken, valamint kórházakban végzett nyomozások során az emberkereskedelem 910 lehetséges áldozatát és 115 feltételezett emberkereskedőt azonosítottak.
A hétnapos akció idején 2476 illegális határátlépést jegyeztek fel, 106 lőfegyvert, fél tonna kábítószert, főként heroint és kannabiszt, elektronikus eszközöket és mintegy 1,7 millió euró készpénzt foglaltak le. Az akció 636 gyanúsított előállításához vezetetett, továbbá lehetővé tette 335 új vizsgálat indítását – írta az Europol.
Az uniós szervezet egyes eseteket kiemelve közölte: Horvátországban a hatóságok gyerekek szexuális kizsákmányolásának gyanújával egy embert előállítottak, aki internetes közösségi oldalakon keresztül csábította el főként kiskorú áldozatait. A horvát hatóságok 16 – köztük 14 kiskorú – áldozatot azonosítottak.
Az Egyesült Királyságban a gyerekek szexuális kizsákmányolásának felderítésekor azonosított áldozatok mintegy 20 százaléka volt kiskorú – írta közleményében az Europol.
Emberkereskedelemmel, köztük főként kiszolgáltatott ukrajnai menekülteket célzó, valamint gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos honlapok tucatjait azonosították weboldalak ellenőrzését végző nyomozók – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) szerdán.
Az Europol közlése szerint a hollandiai Apeldoorn rendőr-akadémiáján tartott akciónapon húsz ország nyomozói olyan bűnözői hálózatok felderítésére összpontosítottak, amelyek a közösségi médiát, az üzenetküldő alkalmazásokat, a világhálót és az úgynevezett darkwebet, az internet különleges titkosító technológiákkal üzemelő, főleg bűnözők által használt részén működő honlapokat használnak emberkereskedelem folytatására – írja az MTI.
A nyomozók főként az ukrajnai menekülteket célzó emberkereskedőket vették célba, köztük is különösen azokat, akik gyermekek szexuális kizsákmányolásával hozhatók összefüggésbe. Emellett a kizsákmányolás egyéb formáival, a többi között a kényszermunkával kapcsolatban is végeztek vizsgálatokat.
A nyomozók 114 online platformot vizsgáltak át, amelyek közül 30 kiszolgáltatott ukrajnai menekültekkel volt kapcsolatos. Ötvenhárom ellenőrzött online felület emberkereskedelemmel kapcsolatos linkekkel volt ellátva, közülük tíz ukrajnai menekülteket célzott meg. Négy olyan platformot találtak a darkweben, amelyek gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkoztak. Emellett 80 felhasználónevet ellenőriztek, amelyek közül 30 ukrán állampolgárok esetleges kizsákmányolásával hozható összefüggésbe.
Az akciónap során 11 feltételezett emberkereskedőt azonosítottak, akik közül öt különösen kiszolgáltatott helyzetben lévő ukrán állampolgároknak kínálta jogtalan „szolgáltatásait”. Az emberkereskedelem 45 lehetséges áldozatát azonosították, közülük 25 ukrán állampolgárt. Végezetül húsz olyan platform esetében rendeltek el további nyomozást, amelyek létrehozói feltételezhetően kapcsolatban állnak emberkereskedőkkel.
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Clément Bon, a francia külügyminisztérium európai uniós államtitkára kijelentette, hogy „Aljakszandr Lukasenka rokonai utakat szerveznek a „migránsoknak”, akik Fehéroroszországba, az Európai Unió határához érkezve szervezett emberkereskedelemmel foglalkoznak”. A francia Szenátus bizottsága előtti felszólalásában szó szerint megvádolta Fehéroroszország „elnökének családját”, hogy „emberkereskedelemmel foglalkoznak” – a keleti országokból az EU-ba irányítva őket.
„Ezt a folyamatot közvetlenül Lukasenka családja szervezi harmadik országokkal, kereskedelmi járatok és szervezett utak segítségével… A rezsim mesterien együttműködik Törökországgal és Dubajjal” – hangsúlyozta Clement Bon a szenátus európai ügyekkel foglalkozó bizottságának tagjaihoz fordulva, egyben hozzátette: Irakból is szállítottak menekülteket.
Az európai politikusok régóta gyanúsítják Lukasenka rezsimjét, hogy a Közel-Keletről és Ázsiából érkező repülőgépeken szervezetten szállítottak bevándorlókat. Ismertté vált, hogy az Európai Unió által bevezetett gazdasági szankciókra válaszul Litvániába, Lettországba és Lengyelországba is szállítottak migránsokat.
„Ez a forgalom megengedhetetlen, célja – az Európai Unió gyengítése és megosztása. Azt a csapdát, amelybe Lukasenka bele akar kergetni, Törökországgal megtapasztaltuk: többször kijelentette, hogy megnyitja határait az EU-felé a szíriaiak előtt. Ezzel azt akarja mondani nekünk: „Ti nem akartok migránsokat, ti bántok rosszul velük, ti nem tartjátok tiszteletben az általatok kinyilvánított alapelveket” – tett hozzá Clement Bon. „Válaszunk kifogástalan, határozott és emberséges kell, hogy legyen” – jelentette ki Bon a szenátoroknak. Bírálta a lengyel kormányt is, amely a fehérorosz határon fal építésének lehetőségét fontolgatja.
Mint ismeretes, a Varsó szintén rendkívüli állapotot hirdetett a határ menti térségben, ahonnan a lengyel rendvédelmi szervek igyekeznek kiszorítani a migránsokat. Litvánia a maga részéről megkezdte egy szögesdrót kerítés építését a belorusz határon.
Ez év október 7-én 12 európai ország (Ausztria, Bulgária, Ciprus, Dánia, Észtország, Görögország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság, Szlovákia) azzal fordult az Európai Bizottsághoz, hogy az EU finanszírozza ezeket az építkezéseket.
„A problémát sem szögesdrót, sem szankciók, sem a rendkívüli helyzetekről szóló törvény segítségével nem oldjuk meg, amely tiltja a sajtó jelenlétét, hogy ellenőrizze, valójában mi is történik ott”, közölte Bon.
A francia tisztviselő ugyanakkor „egy egységes európai fellépésre” szólított fel: légitársaságok és járataik, repülőterek, országok vagy vállalatok ellenőrzésére, amelyek lehetővé teszik a migránsok Fehéroroszországba való érkezését, majd az európai határokhoz történő szállítását”. Érdekes módon a Belavia fehérorosz légitársaságnak megtiltották, hogy használja az unió légterét, viszont továbbra is bérbe adja repülőgépeit az EU országainak, többek között Írországnak.
Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
▶️ Una mujer finge estar de parto y provoca un aterrizaje de emergencia en Barcelona. Al tocar tierra, 28 personas saltan a la pista e intentan huir. El avión cubría la ruta Casablanca - Estambul. https://t.co/vOSNvcX0Gupic.twitter.com/JHXKDUHNrf
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
Mexican authorities found 103 unaccompanied minors in a trailer in Veracruz state along with 212 adults from Guatemala, Honduras, El Salvador and Ecuador. Another 28 migrants traveling as families from Guatemala and El Salvador were also in the trailer https://t.co/LDzuS7zD3lpic.twitter.com/4gQHtAPEVd
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
"I dirottatori della nave sono stati catturati. Tutto è finito bene". Lo scrive su Twitter il ministro della Difesa, Guido Crosetto, riguardo al tentativo di dirottamento di una nave turca da parte di un gruppo di migranti. Intervenuti gli uomini della Brigata San Marco. #ANSA… pic.twitter.com/A3VCLrqF8V
Kaçakların alınması için Napoli’ye yönlendirilen Galata Seaways gemisine İtalyan güvenlik güçleri müdahale etmiş, mürettebatın güvenliği sağlanmıştır. Arama faaliyetleri devam ederken süreç Bakanımız Sn. @A_Uraloglu'nun koordinasyonunda AAKKM tarafından takip edilmektedir. pic.twitter.com/lEEwJDEf7M
— DENİZCİLİK GENEL MÜDÜRLÜĞÜ (@denizcilikgm) June 9, 2023
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Újszülött gyermekekkel kereskedő bűnszervezetet leplezett le az ukrán rendőrség Kijevben – adta hírül kedden Ihor Klimenko országos rendőrfőnök a Facebookon.
Klimenko szavai szerint mintegy 70 ezer dollárért árulták az újszülötteket az egyik kijevi szakklinikán külföldieknek. A szervező a klinika vezetője volt, akinek külföldiek hajtották fel a klienseket. Az illegális ügyleteket úgy valósították meg, hogy külföldi férfiak fiktív házasságot kötöttek ukrán nőkkel, majd béranyát fogadtak. A megszületett gyermekről az ukrán nők rendre lemondtak, az „apák” pedig magukkal vitték az újszülötteket külföldre, egy kelet-ázsiai országba. A rendőrfőnök nem közölte, hogy melyik országba vitték ki a gyermekeket.
A nyomozók Klimenko szavai szerint két évre visszamenőleg dokumentálták az eseteket. A hatóságok megakadályozták három újszülött kivitelét az országból, és átadták őket a gyermekvédelmi szolgálatnak. „Legalább 13 gyermeket viszont már eladtak és kivittek Ukrajnából” – tette hozzá a rendőrfőnök.
„Meggyőződésem, hogy nem ez az utolsó ilyen bűnszervezet, mert az ukrán jogszabályok túlságosan megengedőek ebben a kérdésben. Nagyon vékony ugyanis a határ a béranyaság és a gyermekkereskedelem között” – mutatott rá Klimenko. Hangsúlyozta, hogy a törvényhozóknak kell lépniük ennek visszaszorítása érdekében. „A kérdés szigorúbb jogi szabályozása nélkül nem tudjuk teljesen megakadályozni, hogy ukrán gyerekeket külföldre adjanak el” – fogalmazott Klimenko.
Ukrajnában – ahogy a rendőrfőnök is rámutatott – meglehetősen gyakran fordul elő hasonló eset. Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a hatóságok április végén lepleztek le, szintén az ukrán fővárosban, egy szervezetet, amely úgyszintén újszülötteket adott el külföldieknek, ugyanezzel a módszerrel, azaz fiktív házasságkötéssel és béranya felfogadásával.
Globális akció keretében csaptak le 74 ország rendőrei a különböző emberkereskedő-hálózatokra, melynek során 430 embert sikerült felszabadítani és 286 emberkereskedőt letartóztattak.
A hatalmas, koordinált akciót az Interpol szervezte, amely a legkülönfélébb emberkereskedő és embercsempész köröket kívánta felszámolni. Ennek során több mint félmillió különböző ellenőrzéseket hajtottak végre, a hírszerzés és a rendőrség bevonásával.
A hatóságoknak végül 430 embert sikerült felszabadítani az emberkereskedő körökből, valamint 4000 olyan menekültet sikerült beazonosítaniuk, akik súlyos kizsákmányolás áldozatai lettek, köztük valamennyien pszichológiai és orvosi segítséget is igényeltek.
Továbbra is az embercsempészek egyik legfőbb fegyvere a tevékenységük során, hogy hamis vagy lopott dokumentumok felhasználásával segítenek embereknek átlépni a határt – ezen a téren is sikerült előrelépést tenni.
Az Interpol megnevezett egy esetet is például, amikor a tanzániai hatóságok letartóztattak egy ugandai buszsofőrt, akinek járművében 169 hamis útlevelet találtak. Jürgen Stock, az Interpol főtitkára úgy fogalmazott:
„Az Operation Liberterra egy ötnapos betekintés volt a globális emberkereskedelmi és embercsempészeti helyzetbe, hogy pontosan hogyan működnek ezek a nemzeteken átívelő, magas szinten megszervezett bűnhálózatok, amelyek egy dologra fókuszálnak: a profitra”
Az Interpolnak egyébként olykor egészen nagy fogásai voltak, összesen 22 bűnszervezetet sikerült például teljes feloszlatniuk. A jelentősebb akciókat meg is nevezték:
Algériában feloszlattak egy bűnszervezetet, amely az európai tengeri migrációs útvonalon tevékenykedett.
Kolumbiában két bűnszerveztet számoltak fel, összesen 22 embert tartóztattak le. Az egyik bűnszervezet az Egyesült Államok irányába csempészett menekülteket, míg a másik főként kubai és haiti menekülteket hozott át Ecuadorból Kolumbiába. Ezen felül sikerült letartóztatni kettő, az Interpol által egyébként is keresett személyt.
Ecuadorban összesen 8 embert tartóztattak le, akik az Egyesült Államok irányába küldtek menekülteket. Ennek a bűnszervezetnek megvolt a kreativitása, ugyanis egy Mexikóban jogszerűen bejegyzett utazási iroda felhasználásával leplezték, hogy menekülteket csempésznek.
Ghánában a rendőrök letartóztattak két nigériai férfit, akik egy emberkereskedői hálózatot vittek, amely elsősorban Ghánában, Togóban, Beninben és Nigériában volt aktív
Észak-Macedóniában is letartóztattak hat személyt egy bűnszervezettel összefüggésben, akik elsősorban Afganisztánból, Bangladesből, Pakisztánból és Szíriából csempésztek Görögországba menekülteket és migránsokat.
Szudánban is nagy sikert aratott az akció, ugyanis összesen 253 embert sikerült felszabadítani és 32 emberkereskedőt sikerült letartóztatni.
Egy spanyol bűnszervezetet is sikerült feloszlatni, amely pedig Algériából hozta át Európába a menekülteket.
Mivel a bűnszervezetek elsősorban a profitot tartották a szemük előtt, ezért nem nagyon foglalkoztak a menekültek biztonságával. Horvátországban és Nicaraguában ebből halálos közúti balesetek is voltak, hogy a csempészek megpróbálták kikerülni a szabályokat.
Szlovéniában pedig olyan esetre bukkantak, hogy a menekülteket egészen konkrétan kutyaházakba zsúfolva szállították. Görögországban pedig az utazás volt drága, ott egy négyórás útért akár 2000 eurót (mintegy 700 ezer forint) is elkértek.
Sajnos a szexuális emberkereskedelemre is lehetett példát találni, Libanonban például hét kislányt találtak meg, akik egy nemzetközi emberkereskedelmi és szexuálisan kizsákmányoló hálózat tagjai lettek, de hasonló esetre bukkant az Interpol Venezuelában is.
106 arrested in an operation against online fraud. #Europol supported @policia and @poliziadistato to dismantle this criminal group linked to the Italian mafia.
In Kazakhstan, over 160 people were killed and 5,000 arrested after riots that shook Central Asia’s largest country over past weekhttps://t.co/0NCvZsXw7X
Egy pakisztáni étteremtulajdonos Magyarországra csalta, majd a fővárosban éhbérért dolgoztatta pakisztáni szakácsait – közölte a magyar rendőrség vasárnap.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 2019-ben Budapestre érkezett két férfit munkaadójuk a csepeli háza pincéjében szállásolta el. A pakisztáni nő elvette szakácsai iratait, napi 14-18 órát dolgoztatta őket, a megbeszélt bérnek pedig csak töredékét fizette. A szakácsokat a nő többi között azzal félemlítette meg, hogy ha a hatóságokhoz fordulnak, lopással vádolja meg és börtönbe juttatja őket, illetve vissza fogja vonatni a vízumukat, és kitoloncolásuk után tönkreteszi Pakisztánban élő családjaik életét is.
A XXI. kerületi rendőrök egy másik eljárással kapcsolatban szereztek tudomást a szakácsok életkörülményeiről, és nyomozást indítottak az étteremtulajdonos ellen. A nyomozók 2020. június 16-án gyanúsították meg a pakisztáni nőt.
A csepeli rendőrök az emberkereskedelem miatt folytatott eljárást befejezték, a több mint ezer oldal nyomozati anyagot a napokban megküldik az ügyészségre – olvasható a rendőrség közleményében.
Egy házkutatást követően összesen négy fiatal lányt sikerült felszabadítania az ausztrál rendőröknek feltehető szexrabszolgaság alól Brisbane-ben.
A Queensland állami rendőrség csütörtökön erősítette meg, hogy négy fiatal lányt felszabadítottak Brisbane keleti részén, és ezzel összefüggésben letartóztattak egy 35 éves férfit és egy 23 éves nőt egy házkutatást követően.
A hatóságok szerint a páros prostitúcióra kényszerítette a négy, 17 és 24 év közötti fiatalt – írja a The Guardian. A vád szerint különböző kábítószerek fogyasztására is kényszerítették őket, és teljesen irányításuk alá vonták a lányok életét és pénzügyeit, valamint rátetováltatták a bőrükre, hogy a férfi vádlott tulajdonába tartoznak.
A rendőrök többek között kábítószereket és rejtett felvételeket találtak, ahogy az érintett lányok szexuális tevékenységet folytatnak férfi ügyfelekkel a házkutatás alá vont ingatlanokban. Mint egy nyomozó mondta, a vizsgálat még októberben kezdődött, és a letartóztatás ellenére sem állnak még meg:
„A lakosság információinak és a rendőrök hatékonyságának köszönhetően már biztonságban vannak az érintettek, viszont az a gyanúnk, hogy vannak még nők, akik a vádlott kizsákmányolásának áldozatai lettek. Arra bíztatok minden áldozatot, hogy forduljon a rendőrséghez” – jelezték. A férfit hivatalos tíz bűncselekménnyel vádolják, köztük rabszolga részvételével végzett jogellenes üzleti tevékenység, prostitúció részvételével végzett jogellenes üzleti tevékenység, kábítószer-birtoklás és magánszféra megsértése elkövetésével.
A 7.7-magnitude earthquake struck in the South Pacific, the US Geological Survey said, sparking a tsunami warning for New Zealand, New Caledonia, Vanuatu and other nations in the region.https://t.co/IchxXWZSvp
This is what’s going on in the greater Sydney area at the moment. We’ve been hit with heavy rain over the last few days so there’s been A LOT of flooding. I’m thankfully safe, some roads near me and the creek have lightly flooded but I’m near the top of a hill.#SydneyFloodspic.twitter.com/IBYnURwf5D
This is so scary. I have lived in the Hawkesbury for 22 years and have never seen river levels this high. This is aerial vision of the new Windsor Bridge and the roundabout at Wilberforce that's completely under. @abcnewspic.twitter.com/AMmgcS98nN
Four children have been killed, and several others have been injured in a jumping castle accident at their Devonport primary school in Tasmania. Devonport Mayor Annette Rockcliff joins us. #TheProjectTVpic.twitter.com/CfgxsMlqWR
A school bus carrying students has rolled down an embankment after colliding with a truck just near Melbourne with a teenage girl and the truck driver both seriously injured.#Sunriseon7pic.twitter.com/rFhDozO3ZV
Shocked to hear reports of an incident at Manly West Public School today. My thoughts are with the students and staff who have been impacted, and I wish them a speedy recovery. https://t.co/JTedljILZJ
Authorities in Australia are grappling with the daunting task of searching an area larger than the length of Great Britain for a tiny radioactive capsule that mining company Rio Tinto said had been lost during transportation https://t.co/8gjdtAvd95pic.twitter.com/0GfAQnBahL
Several Churchgoers including Christian Bishop, Mar Mari Emmanuel have been Seriously Injured after a Stabbing Attack in Sydney, Australia which was Captured on Camera; Police have not yet stated if this is Terrorism Related or if this is similar to the Stabbing which Killed 6 at… pic.twitter.com/0fH5L9lKlM
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Several Churchgoers including Christian Bishop, Mar Mari Emmanuel have been Seriously Injured after a Stabbing Attack in Sydney, Australia which was Captured on Camera; Police have not yet stated if this is Terrorism Related or if this is similar to the Stabbing which Killed 6 at… pic.twitter.com/0fH5L9lKlM
On 23 August 1969, MV Noongah departed Newcastle with 26 crew. Two nights later, the ship was lost. Until now.
This is the story of how we use our ocean exploration capabilities and work with partners to help find and identify long lost shipwrecks. https://t.co/2iCNEFZEEz
Father of 17-year-old shark attack victim Charlize Zmuda speaks Putain que ce doit être difficile pour la famille 🥲
Une Jeune fille est morte dans une attaque de requin au large d'une plage touristique populaire sur la côte est du continent australien. C'est… pic.twitter.com/0zfLuLqcHw
Az ENSZ szerint a határzárak az emberkereskedelem és -csempészet növekedéséhez vezethetnek.
A koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett intézkedések, így a tengeri és a szárazföldi határok lezárása az emberkereskedelem- és csempészet növekedéséhez vezethetnek – közölte az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében.
A bécsi székhelyű szervezet szerint egyrészt a járványhelyzet a világ egyes térségeiben felerősíti a migrációt kiváltó okokat, másrészt a határzárak miatt az emberek fokozottan kénytelenek embercsempészekhez fordulni. A lezárt határok és a kijárási tilalmak pedig azt eredményezik, hogy a migránsok „kockázatosabb útvonalakon és körülmények között is vállalkoznak az útra, illetve magasabb összegeket is hajlandóak kifizetni az embercsempészeknek”, hogy átjuthassanak egyik országból a másikba. Az UNODC szerint ezzel a migránsokat fokozottan fenyegeti a kizsákmányolás, a bántalmazás, illetve az emberkereskedelem veszélye – írja a jelentésről szóló összefoglalójában az MTI.
A COVID-19 miatt elrendelt utazási korlátozások nem tartóztatják fel a konfliktusok, emberi jogsértések, erőszak és veszélyes életkörülmények elől menekülőket
– írja a jelentés.
A romló gazdasági helyzet és a növekvő munkanélküliség miatt az UNODC szakértői a migrációs hullámok erősödésére számítanak a jobban sújtott államokból azokba, amelyek gyorsabban képesek talpra állni. Ugyanezt a folyamatot lehetett megfigyelni a pénzügyi világválság idején is, 2007 és 2010 között – tették hozzá.
Az UNODC szerint ezeket a negatív kihatásokat a fellendülést segítő befektetésekkel lehetne ellensúlyozni mind a fejlődő, mind a fejlett országokban. A szervezet emellett a biztonságos és szabályozott, törvényes bevándorlást biztosító lehetőségek kialakítását szorgalmazta.
Multi-agency news conference regarding the vessel accident near Pt. Loma this morning will be live-streamed on the SDFD Facebook page https://t.co/1r1LOUidX2
⚡️ UN: 5,327 civilians killed, 7,257 injured in Ukraine since start of Russia’s war.
The UN’s human rights agency reported that, between July 1 to 31, 1,455 civilian casualties have been recorded in Ukraine - 355 civilians killed and 1,100 injured.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) August 1, 2022
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
Egy kijevi bűnbanda újszülött csecsemőket adott el külföldre. Illegális tevékenységüket béranyaságnak álcázták. Az információk szerint a bűncselekményben részt vett egy fővárosi reprodukciós klinika is.
A „béranyák” előbb fiktív házasságot kötöttek külföldi férfiakkal, majd mesterséges beültetésen vettek részt. „Szolgáltatásaikért” közel 50 ezer dollárt kaptak, ebből 11 dollár a beültetés, 1000–1500 dollár pedig a fiktív házasság okmányait fedezte.
A hatóságok a házkutatások során felkutatták azokat a lakásokat is, ahol az újszülötteket őrizték külföldre szállításuk idejéig. Az egyik lakásban öt, 2 és 6 hét közötti gyermeket találtak, akik két nő és egy férfi felügyelete alatt voltak.
Az ügyben folyik a nyomozás, a gyermekek jelenleg a kijevi gyermekkórházban vannak.
Водій автомобилю «Хюндай», який в 14:48 в ході раптово виниклої сварки спричинив тілесні ушкодження, що призвели до смерті пішохода, був затриманий в 15:58 співробітниками поліції. На його вирахування, орієнтування і затримання поліцейськім знадобилось трохи більше години. За загибель людини водію тепер треба буде відповідати своєю свободою. Дякую спіробітникам поліції за професіоналізм, за те що Ви за невеличку зарплатню у 13-15 тисяч гривень, кожен день ризикуєте життям та зупиняєте злочинців. Дякую також міському голові Києва Віталію Кличко, його команді і Міській Раді за те що завжди ідете на зустічь поліції в справі масованого встановлення камер відеоспоспостреження. Зараз таких камер вже майже 8 тисяч. Треба встановлювати і встановлювали ще і ще ! Щоб злочинці ніде не могли сховатись і відплата за злочин буде невідворотня! Закликаю інших міських і селищних голів та місцеві ради слідувати прикладу Києва.Так ви зробите життя своїх городян та односельчан безпечніше !
Заступник посла ?? в ?? @MGiergon дізнався на місці про наслідки пожежі, яка ввечері пошкодила інтер'єр будівлі костелу Святого Миколая, спорудженого поляками з Києва понад сто років тому. pic.twitter.com/WdEPCUW83C
⚡️Governor: Air defense shoots down all Russian drones in Kyiv Oblast.
Kyiv Oblast Governor Oleksiy Kuleba reported that air defense forces shot down all the drones Russia targeted at infrastructure facilities in Kyiv Oblast in the early hours of Dec. 30.
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
‼️‼️‼️ Just a few minutes ago, a powerful explosion occurred near an airfield in Russia's Bryansk region.
According to preliminary information, the Ukrainians struck another Iskander-M missile launcher that was intended to be used in tonight’s attack on Ukraine. pic.twitter.com/CHMA0Y2JQL
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m