Hírszerzési jelentések szerint az észak-koreai katonák már aktívan részt vesznek az Ukrajna elleni háborúban.
Kim Dzsongun elrendelte öngyilkos drónok tömeges gyártását a phenjani állami média jelentése szerint.
A KCNA hírügynökség közölte: a Koreai Munkapárt főtitkára megtekintett egy dróntesztet csütörtökön, és azt hangsúlyozta, hogy fel kell gyorsítani az újonnan kifejlesztett katonai drónok gyártását.
A KCNA szerint az ország vezetője elrendelte, hogy a lehető leghamarabb teljes erővel kezdjék meg ezeknek az eszközöknek a tömeges előállítását.
Kim Dzsongün augusztusban részt vett Észak-Korea új típusú öngyilkos drónjának tesztelésén, és akkor azt kérte, hogy még több ilyen pilóta nélküli eszközt használjanak a hadseregben.
A dél-koreai hírszerzés szerdán azt jelentette, hogy az utóbbi két hétben észak-koreai katonák érkeztek a kurszki régióba, és már aktívan részt is vesznek az Ukrajna elleni orosz katonai műveletekben. Vedant Patel, a Pentagon szóvivője azt mondta, az orosz erők tüzérségre, UAV-ra és alapvető gyalogsági műveletekre képezték ki észak-koreai társaikat, beleértve a lövészárok kiürítését, ezek mind döntő fontosságú készségek a frontvonalbeli műveleteknél.
Patel szerint az észak-koreai katonák hatékonysága „nagy részben azon fog múlni, hogy az oroszok mennyire tudják majd integrálni őket a hadseregükbe.”
Az észak-koreai állami média keddi közlése szerint Phenjan ratifikálta az Oroszországgal júniusban kötött védelmi szerződést.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Észak-Korea péntek óta zavarja a Globális Helymeghatározó Rendszer (GPS) jeleit, a művelet több hajót és több tucat polgári repülőgépet érintett Dél-Koreában – közölte szombaton a dél-koreai hadsereg.
„Észak-Korea tegnap (pénteken) és ma (szombaton) Hedzsu és Keszong város felől provokatív GPS-zavarást hajtott végre” – számolt be közleményében a szöuli vezérkar, hozzátéve, hogy hajók és több tucat polgári repülőgép „bizonyos működési zavarokat tapasztalt”. A hadsereg óvatosságra szólította fel a Kína és a Koreai-félsziget közötti Sárga-tengeren és a Sárga-tenger felett közlekedő dél-koreai hajókat és polgári repülőgépeket.
„Nyomatékosan felszólítjuk Észak-Koreát, hogy azonnal hagyjon fel a GPS-provokációkkal, és figyelmeztetjük, hogy felelősségre fogjuk vonni az ebből eredő problémákért” – derült ki a dokumentumból. A GPS-zavarás olyan ismeretlen jelek továbbításából áll, amelyek telítik a GPS-vevőket, és használhatatlanná teszik azokat a navigációra. Dél-Korea az elmúlt években számos alkalommal vádolta meg Észak-Koreát ezzel.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Scenes in South Korea as Seoul experiences its heaviest November snowfall since records began over a century ago, snarling traffic, knocking out power and grounding flights.#snowfall#Seoul#SouthKoreapic.twitter.com/74CUaK9Zi7
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
❗️🇰🇷 - Fifteen people were injured in Pocheon, South Korea, when eight 500-pound Mk82 bombs accidentally dropped by South Korean Air Force KF-16 jets landed in a civilian area during joint live-fire exercises with the U.S.
Thousand-year-old Unramsa Temple on Cheondeungsan Mountain South Korea, was completely destroyed by a forest fire yesterday. It quickly spread due to strong winds, burning down both the main building and its outbuildings.
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
Az Egyesült Államoknak és a NATO-nak meg kellene fontolnia, hogy „közvetlenül az észak-koreai csapatokra” támadjon. Abban az esetben, ha azok az Orosz Föderáció oldalán harcolnak Ukrajnában – ezt a véleményét az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke, Mike Turner kongresszusi képviselő fejtette ki – írja az RBC-Ukraina az Amerika Hangjára hivatkozva.
Az USA-nak és a NATO-nak fontolóra kellene vennie a KNDK erőinek lecsapását Ukrajnában – mondta a politikus.
Szerinte a KNDK csapatainak részvétele az Ukrajna elleni háborúban vörös vonalat kell hogy jelentsen az Egyesült Államok és a NATO számára, mivel Oroszország nem „nyithatja meg a szezont” az Ukrajna elleni büntetlen támadásokra, és nem hívhat külföldi csapatokat erre.
„Úgy vélem, hogy az Egyesült Államoknak és a NATO-szövetségeseknek komolyan meg kellene vitatniuk és meg kellene fontolniuk, hogy közvetlenül megtámadják az észak-koreai csapatokat, ha azok Ukrajnában vannak, és megtámadják Ukrajnát” – mondta.
Turner szerint az észak-koreai csapatoknak nincs keresnivalójuk Európában, nem támadhatnak meg egy európai országot.
„És úgy gondolom, hogy a NATO-nak és az Egyesült Államoknak, mint NATO-tagnak érdeke, hogy ázsiai, észak-koreai kommunista csapatok ne vonuljanak be egy európai országba, és ne támadják meg azt” – mondta a szenátor.
[type] => post [excerpt] => Az Egyesült Államoknak és a NATO-nak meg kellene fontolnia, hogy „közvetlenül az észak-koreai csapatokra” támadjon. Abban az esetben, ha azok az Orosz Föderáció oldalán harcolnak Ukrajnában – ezt a véleményét az amerikai képviselőház hírszerzési b... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1730496540 [modified] => 1730487176 ) [title] => Megtámadhatja az USA az észak-koreaiakat [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=184644&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 184644 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 184645 [image] => Array ( [id] => 184645 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [original_lng] => 133339 [original_w] => 720 [original_h] => 480 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn-300x200.jpg [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/11/000-33q43dn.jpg [width] => 720 [height] => 480 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1730479977:12 [_thumbnail_id] => 184645 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2060 [_oembed_cd925533226bf64e411a628b807b9ff1] =>
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
The US THAAD system is deployed near Nevatim air base in Israel. This site is managed by the US Army Missile Conmand 1st Space Brigade. It acts as an anti-ballistic missile base.
THAAD uses the AN/TPY-2 radar to track enemy ballistic missiles as they fly into space, the radar… pic.twitter.com/TwzbamqTGx
🚨🇮🇱#BREAKING | UPDATE SEVERAL US 🇺🇸THAAD MISSILE DEFENSE SYSTEMS HAVE BEEN SEEN IN ISRAEL ALONG WITH US TROOPS TO BOLSTER ISRAEL’S AIR DEFENSE IF IRAN🇮🇷RETALIATES⚠️⭕️ pic.twitter.com/qknfPgUXLr
🚨#WATCH: As a major fire breaks out at a recycling Lithium Battery plant triggering massive explosions leading to mandatory evacuations⁰⁰📌#Fredericktown | #Missouri
Watch as numerous fire departments rush to the scene of a major fire at a lithium battery recycling plant in… pic.twitter.com/rLZIV11zCy
🚨❄️I-90 GRIDLOCK: LAKE EFFECT SNOW FROM BUFFALO NEW YORK TO ASHTABULA OHIO HAS CLOSED ROADS INCLUDING I-90 WITH SNOWFALL RATES OF 2” HOUR. #NYWXpic.twitter.com/jVhqSc6zk6
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
🥞 PASS THE SYRUP: Have you ever seen ICE PANCAKES on Lake Michigan?! ❄️ Chicago's getting hit with heavy snow today – possibly the biggest storm of the winter so far! Up to an inch an hour is falling, with 3-6" expected. https://t.co/ownUHIVgyIpic.twitter.com/zO2mbnt2n3
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
Miután Oroszország megvétózta a fegyverkezési szankciókat ellenőrző határozatot, egy tucat ország új politikai csoportot hozott létre, hogy figyelemmel kísérje és sakkban tartsa Észak-Korea katonai tevékenységét.
Phenjan ballisztikus rakétaprogramján és tömegpusztító fegyverein alapuló fenyegetések sakkbantartására tizenkét ország, az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Dél-Korea, Franciaország, Németország, Japán, Franciaország, Olaszország, Hollandia, Új-Zéland és az Egyesült Királyság szerdán új tervet mutatott be Észak-Korea nukleáris fegyverfejlesztéseinek ellenőrzésére.
Tavaly márciusban Oroszország vétója megszüntette az ENSZ szakértői testületének ellenőrzési lehetőségét Észak-Korea fölött. A most létrejövő csoportosulást így nem meglepő, hogy az észak-koreai külügyminiszter vasárnap „illegálisnak és törvénytelennek” nevezte. Cso Szon-hui arra is figyelmeztetett, hogy a csoportban részt vevő országoknak nagy árat kell fizetniük. A miniszter szerint a csoport létrejötte egyben az ENSZ alapokmányának megtagadása is.
„Komoly aggodalmamat és sajnálatomat fejezem ki az Egyesült Államok már megszokott magatartása miatt: hogy saját hegemón érdekeit követve önkényesen semmibe veszi a nemzetközi rendet. Ezt elítélem és visszautasítom, mint a nemzetközi igazságszolgáltatás elleni kihívást és Észak-Korea szuverenitásának lehető legdurvább megsértését” – ecsetelte a miniszter.
„Célunk az ENSZ-szankciók végrehajtása” „A célunk az, hogy folytassuk a Biztonsági Tanács által korábban megkezdett korábbi programot. Ezt az utat az orosz vétó akadályozta” – mondta az ügyről Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes egy szöuli sajtótájékoztatón a napokban.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
„A mechanizmus célja az ENSZ Észak-Koreával szembeni szankcióinak teljes körű végrehajtása úgy, hogy a jogsértések és a szankciók kijátszására tett kísérletek szigorú vizsgálatából származó információkat tesz nyilvánossá” – magyarázza az amerikai külügyminisztérium által közzétett jelentés.
Fokozott készültségben A nemzetközi közösség készenlétben van, miután Phenjan az elmúlt hónapokban egyre határozottabb katonai műveleteket készít elő és hajt végre. Észak-Korea éppen szerdán jelentette be, hogy tartósan blokád alá veszi a Dél-Koreával közös határt, hogy ellensúlyozza a dél-koreai és amerikai erők által „konfrontációs hisztériának” nevezett korábbi lépéseket. Phenjan lerombolta a két országot összekötő utak egyes szakaszait. Az akció arra volt válaszlépés, hogy Szöul állítólag drónokat küldött az észak-koreai főváros fölé , amelyek Kim Dzsongun elleni propagandaüzeneteket terjesztettek volna. A vádat a dél-koreai hatóságok tagadták.
A Phenjannal szembeni készültség az elmúlt napokban egyre fokozódik: például azért is, mert ukrán források arról tudósítanak, hogy több ezer észak-koreai katonát küldtek Oroszországba, hogy azok az orosz-ukrán harcokban vegyenek részt. Ha ez beigazolódik, ez lenne az ország első részvétele egy külföldi háborúban. Ennek pedig feltehetően komoly következményei lennének a világpolitikában.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Észak-Korea felrobbantotta a Dél-Koreával összekötő utakat a határ menti demilitarizált övezet általuk ellenőrzött részén. Válaszul a dél-koreai hadsereg figyelmeztető lövéseket adott le – jelentette kedden a dél-koreai hadsereg.
A robbantások előzménye, hogy Phenjan állítása szerint Dél-Korea pénteken Észak-ellenes politikai propagandaanyagokat szétszóró drónokat reptetett az észak-koreai főváros légterébe.
Kim Dzsongün észak-koreai vezető az „ellenség súlyos, Észak-Korea szuverenitását sértő provokációja” miatt hétfőn összehívott biztonsági tanácskozáson azonnali katonai válaszlépéseket helyezett kilátásba – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.
Kim Dzsongün vasárnap „szörnyű katasztrófával” fenyegette meg Dél-Koreát abban az esetben, ha további drónokat észlelnek az ország légterében.
Noha Szöul nem ismerte el, hogy drónokat küldött volna északra, arra figyelmeztette Phenjant, hogy súlyos választ ad arra, ha polgárainak biztonságát veszélyezteti.
Phenjan a múlt héten jelentette be, hogy teljesen elvágja az országot Dél-Koreával összekötő utakat és vasútvonalakat, és megerősíti a határ saját oldalán lévő területeit válaszul a dél-koreai hadgyakorlatokra és az amerikai stratégiai nukleáris eszközök gyakori megjelenésére a térségben.
Az állami média szerint az intézkedések célja a nemzetbiztonság védelme és a háború megelőzése, noha az jelentős katonai őrizet alatt álló határzónában már évek óta nem zajlott forgalom a két ország között.
A 2000-es években, az enyhülés, illetve a békés együttélés szándékának kölcsönös gesztusaként a két országot két közúttal és két vasúti pályával kötötték újra össze, ám az északi állam nukleáris fegyverkezésével és fenyegető retorikájával ismét hanyatlásnak indult viszony miatt a kapcsolattartás ezen kísérletét is felfüggesztették.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
❗️🇰🇷 - Fifteen people were injured in Pocheon, South Korea, when eight 500-pound Mk82 bombs accidentally dropped by South Korean Air Force KF-16 jets landed in a civilian area during joint live-fire exercises with the U.S.
Thousand-year-old Unramsa Temple on Cheondeungsan Mountain South Korea, was completely destroyed by a forest fire yesterday. It quickly spread due to strong winds, burning down both the main building and its outbuildings.
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
Észak-Korea azzal vádolta Dél-Koreát, hogy drónokat repít a fővárosba, hogy rendszerellenes propaganda szórólapokat dobjon le, és megtorlással fenyegetőzött, ha az ilyen repülések megismétlődnek. A phenjani külügyminisztérium közleménye szerint a hét három éjszakáján dél-koreai drónokat észleltek a főváros felett.
(3rd LD) N. Korea again sends trash balloons, claims Seoul sent drones over Pyongyang https://t.co/yphdcKCEwn
Phenjan „veszélyes provokációnak” minősíti, ha megsértik szuverenitását, és kijelentette, hogy bármilyen provokáció akár fegyveres konfliktusba vagy háborúba is torkollhat.
Dél-Korea közleményben tagadta, hogy katonai műveletet folytattak volna, míg a vezérkar azt mondta, hogy nem tudja megerősíteni, hogy voltak-e magánjáratok délről északra.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Scenes in South Korea as Seoul experiences its heaviest November snowfall since records began over a century ago, snarling traffic, knocking out power and grounding flights.#snowfall#Seoul#SouthKoreapic.twitter.com/74CUaK9Zi7
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
❗️🇰🇷 - Fifteen people were injured in Pocheon, South Korea, when eight 500-pound Mk82 bombs accidentally dropped by South Korean Air Force KF-16 jets landed in a civilian area during joint live-fire exercises with the U.S.
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
Észak-Korea szerdán több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított keleti partjai irányába; ez már a második ilyen kilövés volt egy héten belül – közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium.
A szöuli vezérkari közlemény szerint a rakéták mintegy 400 kilométert repültek északkeleti irányba kilövésük Phenjantól északra eső helyszínétől.
A dél-koreai hadsereg provokációnak nevezte és elítélte a rakétaindítást, valamint minden további, közleményük szerint a térség békéjére és biztonságára súlyos, fenyegetést jelentő kilövésre határozott válaszlépéseket ígért. A japán védelmi minisztérium megerősítette a szerda reggeli kilövés tényét, hozzátéve, hogy fél órával az első rakétaértesítés után a japán parti őrség újabb ballisztikus rakéta indítását észlelte Észak-Korea területéről. Kihara Minoru, a tárca vezetőjének tájékoztatása szerint az egyik rakéta Észak-Korea keleti partvidéke közelében, a szárazföldön zuhant le.
Az amerikai hadsereg indiai és csendes-óceáni térségbeli parancsnoksága az X-en közölte, hogy tudomása van a kilövésekről, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket folytat Szöullal és Tokióval. A fegyverprogramja miatt nemzetközi szankciók alatt álló Észak-Korea legutóbb a múlt csütörtökön kísérletezett ballisztikus rakétákkal. Kim Dzsongün másnap egy urándúsító üzemben tett látogatást, ahol bejelentette, hogy Phenjan jelentősen fokozni kívánja a nukleáris fegyverarzenáljának fejlesztésére, illetve bővítésére tett erőfeszítéseket.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => Észak-Korea szerdán több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított keleti partjai irányába; ez már a második ilyen kilövés volt egy héten belül – közölte a dél-koreai hadsereg és a japán védelmi minisztérium. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1726681860 [modified] => 1726672017 ) [title] => Észak-Korea újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=179543&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 179543 [uk] => 179648 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 179548 [image] => Array ( [id] => 179548 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [original_lng] => 27966 [original_w] => 560 [original_h] => 373 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves-300x200.webp [width] => 300 [height] => 200 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [width] => 560 [height] => 373 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [width] => 560 [height] => 373 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [width] => 560 [height] => 373 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [width] => 560 [height] => 373 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/eszak-korea-raketakiloves.webp [width] => 560 [height] => 373 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1726733128:3 [_thumbnail_id] => 179548 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 2320 [translation_required_done] => 1 [_oembed_cd925533226bf64e411a628b807b9ff1] =>
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
Újabb, feltehetően szeméttel teli léggömböket indított Észak-Korea Dél-Korea területe felé szombaton – közölte a dél-koreai hadsereg.
A léggömbök akár a Szöul körüli Kjonggi tartományt is elérhetik majd. A hadsereg figyelmeztette a lakosságot, hogy ügyeljenek a magasból lehulló tárgyakra, és azonnal értesítsék a hatóságokat, ha léggömbök közeledését észlelik.
Phenjan legutóbb szerdán bocsátott fel gyaníthatóan hulladékkal megrakott léggömböket, de azok nagy része végül nem lépte át a két ország közötti demarkációs vonalat.
Május óta Észak-Korea több ilyen akciót is végrehajtott már. A léggömbökhöz csatolt zsákok főként papír- és műanyaghulladékot tartalmaztak, amit Phenjan válasznak szánt a dél-koreai aktivisták által észak felé indított, propagandaanyagot tartalmazó léggömbökre.
Csütörtökön Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat lőtt ki a tenger felé. A szöuli vezérkari közlemény szerint a rakéták körülbelül 360 kilométert repültek, majd a tengerbe zuhantak. A dél-koreai hadsereg elítélte a rakétaindítást, és kiemelte, hogy az súlyos fenyegetést jelent a térség békéjére és biztonságára. A fegyverprogramja miatt nemzetközi szankciók alatt álló Észak-Korea legutóbb július legelején kísérletezett ballisztikus rakétákkal.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Scenes in South Korea as Seoul experiences its heaviest November snowfall since records began over a century ago, snarling traffic, knocking out power and grounding flights.#snowfall#Seoul#SouthKoreapic.twitter.com/74CUaK9Zi7
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
❗️🇰🇷 - Fifteen people were injured in Pocheon, South Korea, when eight 500-pound Mk82 bombs accidentally dropped by South Korean Air Force KF-16 jets landed in a civilian area during joint live-fire exercises with the U.S.
Thousand-year-old Unramsa Temple on Cheondeungsan Mountain South Korea, was completely destroyed by a forest fire yesterday. It quickly spread due to strong winds, burning down both the main building and its outbuildings.
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
Júliusban hatalmas áradások és földcsuszamlások voltak Észak-Koreában, amikben több mint 4000 ember halt meg. Kim Dzsongun, az ország vezetője személyesen nézte meg az érintett területeket, majd elrendelte a helyi tisztviselők kivégzését.
A dél-koreai sajtóértesülések szerint Kim Dzsongun személyesen nézte meg azokat az észak-koreai területeket, ahol hatalmas árvizek és földcsuszamlások pusztítottak, amik több mint 4000 ember halálát okozták.
Ezek után az ország vezetője elrendelte, hogy végezzék ki a helyi tisztviselőket, vagyis 30 embert.
Az egyik észak-koreai tisztviselő elmondása szerint augusztus végén 20-30 kollégáját ítélték halálbüntetésre kötelességszegés és korrupció miatt.
Az észak-koreai hírügynökség ehhez képest úgy fogalmazott korábban, hogy Kim Dzsongun a tisztviselők „szigorú büntetését” rendelte el. A kivégzett embereket egyelőre nem azonosították.
Egy volt észak-koreai diplomata szerint jelenleg a térség tisztviselői aggódnak, ugyanis nem tudják, hogy mikor végzik ki őket is – írja a New York Post nyomán az Origo.
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
Észak-Korea új típusú öngyilkos drónt tesztelt – jelentette az állami média. Kim Dzsongün észak-koreai vezető felügyelte a fegyver tesztjét, és a phenjani állami média által sugárzott felvételek szerint távcsövön keresztül figyelte, ahogy a pilóta nélküli eszközök célpontokat robbantanak fel.
A hivatalos fotókon fehér, X alakú szárnyakkal szerelt légi fegyverek voltak láthatóak, amelyek célba vették és felrobbantották a tereptárgyként elhelyezett harckocsiutánzatokat – adta hírül az MTI.
A KCNA állami hírügynökség szerint Kim Dzsongün kijelentette: „több öngyilkos drónt” kell kifejleszteni és gyártani a „stratégiai felderítődrónok és többcélú támadódrónok” mellett. A robbanótöltettel felszerelt „öngyilkos drónok” közvetlenül, néhány kilométeres körzetben csapnak le az ellenséges célpontokra.
Ezeket a fegyvereket „minden ellenséges célpont megtámadására fogják használni […] a szárazföldön és a tengeren” – közölte a KCNA, hozzátéve, hogy az augusztus 24-én tesztelt drónok mindegyike „helyesen azonosította és megsemmisítette” a kitűzött célpontokat.
Az észak-koreai vezető szerint országa arra fog törekedni, hogy „a mesterséges intelligencia technológiáját bevezesse a drónok fejlesztésébe”. Szakértők szerint a phenjani állami média képein feltűnt fegyverek hasonlítanak az izraeli gyártmányú Harop és Hero–30 típusú drónokra, valamint az orosz gyártmányú Lancet–3-asokra.