Szórakozónegyedeket zárnak be Mallorca szigetének két városában – Palmában és Magalufban – is rendbontó turisták miatt – jelentette be szerdán a Baleár-szigetek kormányának turisztikai tárcavezetője.
Bulizó brit fiatalok Magaluf Punta Ballena utcáján. Forrás: AFP/JAIME REINA
A részegen randalírozó, jellemzően német és brit fiatalok évek óta problémát jelentenek a helyi vezetésnek,azonban most egészségügyi kockázatot látnak abban, hogy a bulizó turisták nem tartják be a kötelező biztonsági előírásokat.
Iago Negueruela kormányzó elmondta, hogy a szigetek biztonságos úti célt jelentenek, és azért, hogy ez így is maradjon, a két legnépszerűbb bulizónában nem nyithatnak ki a bárok és szórakozóhelyek.Ezen kívül mindenhol betiltják a vendéglátóhelyeken a hat deciliternél nagyobb poharakat és az extrahosszú szívószálakat, mert ezeket általában többen közösen használják.A Baleár-szigeteken hétfő óta kötelező minden nyilvános, akár zárt, akár nyitott helyen szájmaszkot viselni függetlenül attól, hogy lehet-e tartani az egészségügyi hatóságok által biztonságosnak vélt, legkevesebb másfél méteres távolságot másoktól.
Spanyolország 17 tartományából 12-ben érvényes már ez a szabály, legutóbb Baszkföld jelentette be az intézkedés bevezetését.
A spanyol egészségügyi minisztérium szerdai jelentése szerint az elmúlt egy napban 390 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak,ez a legnagyobb mértékű napi növekedés, amióta június 21-én véget ért a járvány miatt bevezetett szükségállapot.A tárca több mint 120 aktív járványgócot tart nyilván az országban. A három vagy annál több, egymással összefüggő igazolt eseteket már gócnak tekintik.
Továbbra is növekszik az esetszám a Katalónia nyugati részén fekvő Segriá járásban,amelynek több városában és településén hétfőtől kijárási korlátozásokat rendelt el a katalán kormány.
Jogi értelemben a karantén csak szerda délután lépett életbe, mivel az arról szóló kormányhatározatot nem hagyta jóvá a bíróság, viszont a kedden elfogadott törvényerejű rendeletet már igen.
Az érintett területeken bezártak a sport- és kulturális központok, az éttermek csak házhoz szállításra készíthetnek ételt, az élelmiszerboltok kivételével minden üzlet csak előzetes bejelentkezés alapján fogadhat vásárlót.
Az egészségügyi séta és a szabadtéri sportolás engedélyezett. A döntés mintegy 160 ezer embert érint. A járás teljes területe, összesen 38 település július 4-e óta vesztegzár alatt van. Azóta több mint ezer fertőzöttet azonosítottak a térségben.
A spanyol társadalomkutató központ (CIS) szerdán közölt felmérése szerint a megkérdezettek 62 százaléka véli úgy, hogy a jelenleginél szigorúbb intézkedéseket kellene meghozni a koronavírus terjedésének megfékezésére. 32 százalékuk viszont elegendőnek tartja a jelenleg érvényes szabályokat.
A válaszadók 44,7 százaléka jobban aggódik a járvány egészségügyi hatásai, mint a gazdasági következményei miatt, 26,5 százalék pont fordítva gondolja, 28,4 százalékuk egyformán aggasztónak tartja mindkettőt. A mintegy 47 millió lakosú Spanyolországban eddig több mint 257 ezer embernél igazolták a koronavírus-fertőzést a legelső, január végén azonosított eset óta.A halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret.
A spanyol kormány a járvány hatásaként a gazdaság teljesítményének 9,2 százalékos csökkenésére számít idén, valamint 19 százalékos munkanélküliségi rátával számol a tavalyi 13,8 százalék után.
Caviar, champagne, menus de grands chefs et retrait du masque obligatoire...Nos journalistes ont pu pénétrer dans ces fêtes clandestines de haut standing qui se tiennent actuellement à Paris. ?@frvignolle Armelle Mehani et @CyrielleStadler en exclusivité pour le ?#19h45pic.twitter.com/ClXpIWrVwZ
A bíróságok már meghozták a végzést, melynek értelmében a karantén ideje alatt elkövetett szabálysértésekért összesen 4,5 millió hrivnyát kell befizetni az illetékeseknek.
Az Elnöki Hivatal közleményében Ihor Klimenko rendőrfőnökre hivatkozva arról számoltak be, hogy a karantén kezdete óta több mint 12500 adminisztratív protokollt állítottak ki a korlátozások megsértése miatt
Caviar, champagne, menus de grands chefs et retrait du masque obligatoire...Nos journalistes ont pu pénétrer dans ces fêtes clandestines de haut standing qui se tiennent actuellement à Paris. ?@frvignolle Armelle Mehani et @CyrielleStadler en exclusivité pour le ?#19h45pic.twitter.com/ClXpIWrVwZ
5851, a karantén szabályainak megsértéséről szóló adminisztratív jegyzőkönyvet nyújtottak be a bíróságoknak. Ezek alapján megállapítható, mely régiókban tömegesek a szabálysértések. A legtöbb bejelentést a karantén intézkedések megsértéséről Dnyipropetrovszk megye bíróságai kapták – 792-t, a fővárosi bíróságok – 723, jelentette az Állami Igazságügyi Igazgatóság sajtószolgálata. Csernihiv megyében nem regisztráltak szabálysértőt. A karantén feltételeinek megszegéséért járó szankciókat leggyakrabban Dnyipropetrovszk, Szumi és Donyeck megyében vetették ki.
Caviar, champagne, menus de grands chefs et retrait du masque obligatoire...Nos journalistes ont pu pénétrer dans ces fêtes clandestines de haut standing qui se tiennent actuellement à Paris. ?@frvignolle Armelle Mehani et @CyrielleStadler en exclusivité pour le ?#19h45pic.twitter.com/ClXpIWrVwZ
Az elmúlt hétvégén Kárpátalján 4 személyt bírságolt meg a rendőrség a karanténra vonatkozó szabályok megszegéséért. Mind a 4 esetben a személyigazolványok hiánya miatt készültek jegyzőkönyvek.
https://youtu.be/kL4Tjy2IrZA
A Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal Természeti és Ökológiai biztonságáért felelős bizottsága április 11-től 13-ig, a karanténra vonatkozó maximális szigorításokat javasolt bevezetni a megye egész területén. Ennek értelmében arra kérték az embereket, hogy ok nélkül ne menjenek ki az utcára és otthon ünnepeljék a Húsvétot. A rendőrségnek az volt a feladata, hogy tájékoztassa a karantén szabályairól a lakosságot, valamint ügyeljenek azok betartására.
Caviar, champagne, menus de grands chefs et retrait du masque obligatoire...Nos journalistes ont pu pénétrer dans ces fêtes clandestines de haut standing qui se tiennent actuellement à Paris. ?@frvignolle Armelle Mehani et @CyrielleStadler en exclusivité pour le ?#19h45pic.twitter.com/ClXpIWrVwZ
Letartóztatták a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom megsértéséért a maratoni futás korábbi világcsúcstartóját, Wilson Kipsangot.
A kenyai rendőrség szerint a 2012-es, londoni olimpia bronzérmese egy bárban italozott 19 társával Itenben, ahol az atléták szoktak magaslati edzőtábort tartani. A társaságnak tagja volt egy helyi politikus is.
A 38 éves Kipsang, akinek január 10-én doppingvétség miatt felfüggesztették a versenyengedélyét, pályafutása során megnyerte a New York, a London és a Berlin Marathont is.
A világrekordot 2013-ban a német fővárosban aratott diadalakor állította fel, majd egy évvel később honfitársa, Dennis Kimetto ugyanott döntötte meg.
Korábban ezen a héten 12 atlétát már letartóztattak Itenben, mivel csoportosan edzettek, ezzel szintén megsértették a kenyai kormány társadalmi összejöveteleket tiltó rendeleteit, amely csupán egyéni tréninget tesz lehetővé.
Caviar, champagne, menus de grands chefs et retrait du masque obligatoire...Nos journalistes ont pu pénétrer dans ces fêtes clandestines de haut standing qui se tiennent actuellement à Paris. ?@frvignolle Armelle Mehani et @CyrielleStadler en exclusivité pour le ?#19h45pic.twitter.com/ClXpIWrVwZ
Former heavyweight boxer Goran Gogic oversaw the logistics and coordinated with crew members, Colombian traffickers and European dockworkers, court papers allege. https://t.co/gYPdTfsOC2
🕯️Dmytro Hubanov, multiple winner of the Ukrainian Rowing Championship, bronze medallist of the European U-19 Championship and finalist of the World U-23 Rowing Championship, died in the fight against the Russian occupiers...