Az ukrán–szlovák határ közelében két Zsitomir megyei férfit tartóztattak fel a határőrök, akik illegálisan próbálták elhagyni Ukrajnát.
A két unokatestvért mindössze 500 méterre a határtól állították meg. A férfiakat videómegfigyelő rendszer és egy szolgálati kutya segítségével találták meg a hegyvidéki erdős területen.
A gyanúsítottak Németországba szerettek volna eljutni, és előre megtervezték a határ illegális átlépését. Amikor észrevették a járőrt, megpróbáltak elmenekülni, de rövid időn belül elfogták őket.
A férfiak ellen több közigazgatási eljárás indult, köztük csoportos illegális határátlépési kísérlet miatt. Ügyükben a bíróság dönt majd.
Május 8-án reggel 6 órára teljesen sikerült eloltani a tüzet a Felsővolóci Erdészet területén.
A Kárpátok Erdészeti Hivatal kirendeltségének képviselője által végzett helyszíni vizsgálat megállapította, hogy a tűz összesen 65,2 hektárnyi területet érintett.
A helyzet figyelemmel kísérése érdekében a helyszínen továbbra is két technikai egység és hét ember maradt szolgálatban a katasztrófavédelem és az erdészet részéről.
A hírt a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) közölte.
A Máramaros-hegységben rekedt két ukrán férfi –25 és 55 évesek. A fiatalabb férfi inzulinfüggő, és már nem tud egyedül mozogni, ezért állapota súlyos.
A román hegyi mentők jelenleg kiterjedt mentési műveletet végeznek a veszélyes magashegyi körülmények között rekedt ukrán állampolgárok felkutatására és kimentésére. Az információt egy harmadik ukrán állampolgár adta meg, akit a határőrség fogott el, miután illegálisan átlépte a határt, és elárulta társai tartózkodási helyét.
Több hegyi mentőcsapat és a határőrség egységei vonultak a helyszínre. Az első csapat már úton van a sérültekhez, további erők pedig a kimentéshez csatlakoznak.
A helyzetet tovább nehezítik a kedvezőtlen időjárási viszonyok: a hegyekben az éjszakai hőmérséklet -6–7 °C-ra csökkenhet, ami rendkívül magas hipotermia-kockázatot jelent, különösen a krónikus betegséggel küzdő, hosszabb ideje kezelés nélkül tartózkodó személyek számára.
A mentők hangsúlyozzák, hogy az idő tényező kritikus, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sérültekhez a kemény fagyok beállta előtt eljussanak.
[type] => post [excerpt] => A Máramaros-hegységben rekedt két ukrán férfi –25 és 55 évesek. A fiatalabb férfi inzulinfüggő, és már nem tud egyedül mozogni, ezért állapota súlyos. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1775656800 [modified] => 1775656545 ) [title] => A Kárpátokban rekedt két ukrán férfi Románia területén [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=240129&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 240129 [uk] => 240123 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 240125 [image] => Array ( [id] => 240125 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-101.png [original_lng] => 2762070 [original_w] => 1920 [original_h] => 1080 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-101-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-101-300x169.png [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-101-768x432.png [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-101-1024x576.png [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-101-1536x864.png [width] => 1536 [height] => 864 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-101.png [width] => 1920 [height] => 1080 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/04/image-101.png [width] => 1920 [height] => 1080 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1775645745:5 [_thumbnail_id] => 240125 [_edit_last] => 5 [views_count] => 1441 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 852822686001 [_oembed_9d8d1f259f84f3c632eeec28fa8e178d] =>
Imagini apocaliptice au fost surprinse astăzi pe Valea Prahovei. O rupere de nori a dus la apariţia unei viituri uriaşe. Mai multe maşini au fost luat pe sus, pe DN 1. Un pieton a fost doborât din picioare şi dus zeci de metri, într-o vale. Din fericire, a supravieţuit. 12 oameni au fost salvaţi de pompieri! Într-o oră a plouat cât într-o lună. #busteni#pompieri#inundatii#stiri#observator
⚠️ DEZASTRU LA BUȘTENI ⚠️ 😕 Imaginile nu mai au nevoie de niciun comentariu. ⏰ 19/07/2026 📽️ Teodor Mihai Tache & Luana Duțu ✅ Urmăriți și distribuiți postările Furtuni România! #România#Bușteni#Prahova#inundații#RoAlert
A turistákat arra kérik, hogy tartózkodjanak a veszélyes hegyvidéki területek felkeresésétől.
Kárpátalja hegyvidéki térségeiben április 7-én különböző szintű hólavinaveszély várható. A meteorológiai szolgálat adatai szerint a megye nyugati és középső részén a középhegységi területeken továbbra is lavinaveszélyes körülmények állnak fenn, míg a magashegységben alacsony veszélyszintet jeleznek. A régió keleti részén ugyanakkor mérsékelt hólavinaveszélyre figyelmeztetnek.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy még viszonylag alacsony kockázati szint mellett is előfordulhatnak lavinák, különösen meredek hegyoldalakon, hirtelen hőmérséklet-változás vagy havazás után. A mentőszolgálatok arra kérik a turistákat és a helyi lakosokat, hogy kerüljék a lavinaveszélyes területeket, és tartsák be a hegyvidéki tartózkodásra vonatkozó biztonsági szabályokat.
A Kárpátokban a hegyi kereső- és mentőszolgálat szakemberei segítséget nyújtottak egy turistának, aki rosszul lett a Kukul-hegy környékén, a Rahói járásban. A 33 éves férfi Dnyipróból érkezett és maga jelezte a mentősöknek, hogy állapota romlott, és segítségre van szüksége, valamint megadta körülbelüli tartózkodási helyét.
A hegyi mentőcsapat azonnal elindult a férfihez. A turistát megtalálták, majd quadon lejutatták a völgybe. Állapota javulása miatt a további orvosi segítséget már nem kért.
Az esetet a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége jelentette.
Január 28-án a mentőszolgálathoz fordult egy 26 éves kijevi lakos, aki arról számolt be, hogy eltévedt a hegyekben és súlyosan átfázott. A túrázó már több napja hegyvidéki területen tartózkodott, és amikor felismerte, hogy önerőből nem tud kijutni, megadta hozzávetőleges tartózkodási helyét a hegyi mentőinek, akik azonnal a segítségére siettek.
A keresésbe a határőrök is bekapcsolódtak. Sikerült pontosítani a férfi tartózkodási helyét: a Rahói járásban található Turkuľ-havason, ahová később a mentőalakulat is eljutott.
Kiderült, hogy a férfi hosszabb ideig bolyongott a hegyekben, és éjszakáit hálózsákban töltötte. A kihűlés következtében súlyosan átfázott, és fagyási sérüléseket szenvedett a lábain.
A mentők elsősegélyben részesítették: ellátták a fagyott testrészeket, kötéseket helyeztek fel, valamint forró teával melegítették. Ezt követően a férfit átadták a sürgősségi mentőszolgálat munkatársainak.
Január 23–26. között a Kárpátok keleti részén, Kárpátalján mérsékelt (2-es fokozatú) lavinaveszély várható.
Legyenek óvatosak túrázás, síelés vagy snowboardozás közben! Kerüljék a meredek lejtőket, tartsák be a biztonsági szabályokat, és indulás előtt mindig ellenőrizzék az időjárási viszonyokat a hegyekben.
A hírt a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége közölte.
Január 11-én este egy 23 éves odesszai turista vette fel a kapcsolatot a Hoverla közelében működő RescueTeam önkéntes mentőalakulat dolgozóival.
A férfi a Kozmescsik kempingből tervezte megmászni a Hoverlát, de nem vette figyelembe az időjárási körülményeket. Két napig alkalmatlan cipőben túrázott, és hálózsák nélkül töltötte az éjszakát az erdőben, ami jelentős fagyási sérüléseket okozott a lábán, és kimerültséghez vezetett.
A mentőhelyről szóló információknak köszönhetően a turista elérte őket, és segítséget kért. Az önkéntesek elsősegélyt nyújtottak neki, lekísérték és egy terepjáróval Rahóra vitték, ahol átadták a járási kórház orvosainak.
A munkácsi határőregység tiszabogdányi munkatársai és a Rahói Hegyi Mentőcsoport szakemberei megmentettek egy 47 éves poltavai férfit, aki eltévedt a hegyekben. A férfi azt tervezte, hogy illegálisan lépi át az ukrán–román határt, és az egyik legveszélyesebb magashegyi szakaszt választotta erre. Korábban sosem járt a hegyekben, és nem mérte fel döntésének kockázatait.
A kereső-mentő akció során terepjárókat és drónt is bevetettek, és a férfit erős kimerültség állapotában találták meg. Az orvosok általános kihűlést állapítottak meg nála, és azonnali orvosi ellátásra volt szüksége.
A hatóságok ismételten figyelmeztetnek: a téli hegyi területek fokozottan veszélyesek. Az erős hideg, a mély hó, a viharos szél és a korlátozott látási viszonyok valós veszélyt jelentenek az életre és az egészségre.
Rahó környékén a sürgősségi orvosi szolgálat és a hegyi mentők közösen mentettek ki egy 27 éves harkivi turistát, aki több napig bolyongott a hegyekben, és kritikus állapotba került.
Segítségkérés érkezett a 103 vonalra november 18-án reggel. A férfi elmondta, hogy ismeretlen területen tartózkodik, nem tud mozogni, de sikerült megadnia koordinátáit.
A koordináták alapján a turista a nehezen megközelíthető helyen tartózkodott. A terepviszonyok miatt az orvosok a DSZNSZ hegyi mentőit kérték fel segítségül. A felszerelést mentőjárműre tették, és a csapat közösen kezdte meg a feljutást a hegyekbe.
Néhány kilométer megtétele után még a speciális jármű sem tudott tovább haladni, így a mentősöknek gyalog kellett folytatniuk az utat. Az utolsó, legveszélyesebb szakaszt a nehéz terep miatt az orvosok nélkül tették meg.
A sérültet sikerült megtalálni és levinni a mentők által biztosított helyszínre. A férfi súlyos állapotban volt: kihűlés, 70/40-es vérnyomás és 80%-os oxigénszaturáció. Azonnali ellátást kapott, majd a járási kórházába szállították.
Kiderült, hogy a turista több napig bolyongott a hegyekben. Túlélésében nagy segítséget nyújtott számára a powerbank és a gázégő, amelyekkel melegen tudott maradni és kapcsolatot tartani.
A teljes mentőakció körülbelül kilenc órát vett igénybe.