A szlovák hatóságok 153 olyan esetet regisztráltak, amely gyűlöletkeltésre alkalmas a Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen múlt héten elkövetett merénylet óta – közölte Matus Sutaj Estok belügyminiszter a Lubomir Solákkal, a rendőrség vezetőjével közösen tartott pénteki sajtótájékoztatón.
Elhangzott, hogy a rendőrség már 55 esetben azonosította a közösségi oldalakon tett gyűlöletkeltő bejegyzések szerzőit. „Iskolázottság és munkakör szempontjából sokféle embercsoportról van szó” – jegyezte meg Solák.
Példaként hozott fel egy negyven éves nyitrai nőt, aki ellen vádat emeltek, egy dunaszerdahelyi férfit, akinél házkutatást tartottak és kezdeményezték előzetes letartóztatását, és egy pozsonyi egyetemi hallgatót. Kiemelte, hogy mindnyájukkal szemben eljárás indult a közösségi oldalakon tett olyan bejegyzéseik miatt, amelyekkel bűncselekményt valósítottak meg.
Hozzátette, hogy ezért akár egy év börtönbüntetést is kaphatnak. A miniszter megismételte, hogy zéró toleranciát alkalmaznak a fenyegetésekkel és a gyűlöletkeltő megnyilvánulásokkal szemben. „Továbbra is gondosan megvizsgáljuk azokat a gyanús bejegyzéseket, amelyekről jelentenek nekünk, vagy amelyeket a rendőrség észlel a fokozott ellenőrzések során” – mondta.
A miniszterelnök elleni támadással kapcsolatos gyűlöletbeszéd mellett a rendőrség nyomoz Zuzana Caputová leköszönő államfővel és Michal Simeckával, a legerősebb szlovákiai ellenzéki tömörülés, a Progresszív Szlovákia mozgalom elnökével szembeni fenyegetések ügyében is.
A belügyminiszter bejelentette, hogy a miniszterelnök elleni támadást vizsgáló csapatot kibővítették további két szakértővel.
Hozzátette, hogy a nyomozás folytatódik, és az elkövetés motivációjának minden lehetséges verzióját figyelembe veszik.
Robert Fico miniszterelnököt május 15-én Nyitrabányán négy lövéssel életveszélyesen megsebesítette egy 71 éves lévai férfi, a politikus állapota azóta javult, a besztercebányai kórházban ápolják. A kormányfő állapota a kórház pénteki közlése szerint stabil, enyhe javulással.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02

Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
Jurij Cintula, aki lelőtte Robert Ficó szlovák miniszterelnököt, azt állította, nem akarta megölni, csak „kárt akart tenni az egészségében”, hogy ne olyan politikát folytasson, amellyel ő nem ért egyet. Ez áll a Cintula előzetes letartóztatásáról szóló határozatban, amelyet a szlovák Pravda lap közölt május 23-án, csütörtökön.
A bírósági dokumentum szerint Cintula azt mondta, hogy „tehetetlennek és frusztráltnak érzi magát” Fico azon döntése miatt, hogy megszünteti a Különleges Ügyészséget, valamint a független médiára gyakorolt nyomást. Nem ért egyet azzal sem, hogy Szlovákia nem nyújt katonai segítséget Ukrajnának, az ország jelenlegi hatóságait Európa „árulójának” tartja, és emiatt „a cselekvés mellett döntött”.
A támadó azt is hozzátette, hogy nem fog elszökni, és nem fogja akadályozni a nyomozást.
A kiadvány hozzáteszi, hogy a támadó azt tervezte, hogy átadja a szlovák kormányfőnek az Áldozat üzenete című könyvet, amelyet a fegyverrel együtt a kezében tartott. Cintula azt is elmondta, hogy senki más nem tudott a szándékáról, és nem voltak cinkosai.
[type] => post [excerpt] => Jurij Cintula, aki lelőtte Robert Ficó szlovák miniszterelnököt, azt állította, nem akarta megölni, csak „kárt akart tenni az egészségében”, hogy ne olyan politikát folytasson, amellyel ő nem ért egyet. Ez áll a Cintula előzetes letartóztatásáról ... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1716584880 [modified] => 1716561425 ) [title] => Fico támadója elmagyarázta, miért lőtte le a miniszterelnököt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=158122&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 158122 [uk] => 158039 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 158040 [image] => Array ( [id] => 158040 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fe99d9025d3ffb7832b5afb5b245c8a7.webp [original_lng] => 97154 [original_w] => 900 [original_h] => 450 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fe99d9025d3ffb7832b5afb5b245c8a7-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fe99d9025d3ffb7832b5afb5b245c8a7-300x150.webp [width] => 300 [height] => 150 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fe99d9025d3ffb7832b5afb5b245c8a7-768x384.webp [width] => 768 [height] => 384 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fe99d9025d3ffb7832b5afb5b245c8a7.webp [width] => 900 [height] => 450 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fe99d9025d3ffb7832b5afb5b245c8a7.webp [width] => 900 [height] => 450 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fe99d9025d3ffb7832b5afb5b245c8a7.webp [width] => 900 [height] => 450 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/fe99d9025d3ffb7832b5afb5b245c8a7.webp [width] => 900 [height] => 450 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1716550489:5 [_thumbnail_id] => 158040 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3104 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ed8c46493dd929432e233f0e819f539c] =>
⚡️⚡️⚡️ The moment of the assassination attempt on Slovak Prime Minister Robert Fico. Five shots are heard in the video. pic.twitter.com/0bhjX795md
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
There are reports of a terror attack in Tel Aviv. Apparently there are up to 10 casualties following a mass shooting in Jerusalem Boulevard. pic.twitter.com/30t7zLZijN
On December 31, 2024, a vehicle driven by an elderly man crashed into the Mokdong Kaebi Market in Yangcheon, Seoul, injuring at least 13 people. Four individuals suffered serious injuries while nine sustained minor injuries. The… pic.twitter.com/A7cZaiyJA1
Four people were seriously injured and nine others suffered minor injuries after a car drove into a crowd at a market in South Korean capital Seoul on Tuesday, local media reported. pic.twitter.com/zr3bsA9lrk
/1. Just now. Explosion occurred in Moscow, Russia.
According to preliminary data, the person killed in the explosion may be the creator of the "Arbat" battalion of the Russian and also the President of the Boxing Federation of the so-called DPR and, Armen Nagapetovich… pic.twitter.com/RO0NcFWjUC
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
A nyomozóhatóságok azt is vizsgálják, hogy a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő talán nem egyedül cselekedett – mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter vasárnap Pozsonyban, újságíróknak nyilatkozva.
A tárcavezető szerint vannak erre utaló jelek. Közölte, nyomozócsoportot állítottak fel, amely azt a lehetőséget is vizsgálja, hogy nem egy „magányos farkasról” volt szó, mint azt korábban feltételezték.
Estok szerint az egyik ilyen nyom az, hogy két órával a merénylet után az elkövető Facebook-oldaláról tartalmakat töröltek, amikor már hatósági őrizetben volt, vagyis amikor már nem férhetett hozzá ezekhez. Hozzátette: nagy valószínűséggel a törlést nem a gyanúsított felesége végezte el.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”. Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter vasárnap közölte, hogy a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben, de intenzív ellátásra szorul.
A kormányfő szerda óta van kórházban, amikor egy férfi tüzet nyitott rá. Sérülései nagyon súlyosak voltak. Robert Fico szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át a közép-szlovákiai Besztercebánya kórházában.
A támadó, akit a szlovák média a 71 éves Juraj Cintulaként azonosított, öt lövést adott le a miniszterelnökre, négyszer eltalálva őt.
A merénylőt szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (pezinoki) székhelyű speciális bíróság elé állították, amely letartóztatta. Az 59 éves Robert Fico azóta tölti be a kormányfői tisztséget, hogy Irány (Smer-SD) nevű pártja tavaly ősszel megnyerte a parlamenti választásokat.
(MTI)
[type] => post [excerpt] => A kormányfő szerda óta van kórházban, amikor egy férfi tüzet nyitott rá. Sérülései nagyon súlyosak voltak. Robert Fico szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át a közép-szlovákiai Besztercebánya kórházában. A támadó, akit a... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1716196140 [modified] => 1716170540 ) [title] => Fico-merénylet: a nyomozás más személyek érintettségét vizsgálja [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157590&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 157590 [uk] => 157581 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 157582 [image] => Array ( [id] => 157582 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595.jpeg [original_lng] => 113595 [original_w] => 1036 [original_h] => 648 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595-300x188.jpeg [width] => 300 [height] => 188 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595-768x480.jpeg [width] => 768 [height] => 480 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595-1024x640.jpeg [width] => 1024 [height] => 640 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/288883-6645a82de026c4-44368595.jpeg [width] => 1036 [height] => 648 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1716159740:5 [_thumbnail_id] => 157582 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3313 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_eb5ea8b4afa247d77398252543a33f45] =>
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
There are reports of a terror attack in Tel Aviv. Apparently there are up to 10 casualties following a mass shooting in Jerusalem Boulevard. pic.twitter.com/30t7zLZijN
On December 31, 2024, a vehicle driven by an elderly man crashed into the Mokdong Kaebi Market in Yangcheon, Seoul, injuring at least 13 people. Four individuals suffered serious injuries while nine sustained minor injuries. The… pic.twitter.com/A7cZaiyJA1
Four people were seriously injured and nine others suffered minor injuries after a car drove into a crowd at a market in South Korean capital Seoul on Tuesday, local media reported. pic.twitter.com/zr3bsA9lrk
/1. Just now. Explosion occurred in Moscow, Russia.
According to preliminary data, the person killed in the explosion may be the creator of the "Arbat" battalion of the Russian and also the President of the Boxing Federation of the so-called DPR and, Armen Nagapetovich… pic.twitter.com/RO0NcFWjUC
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
Egy 71 éves férfi, Juraj C., aki legálisan tartott pisztollyal rendelkezett, lőtt rá a szlovák miniszterelnökre. A férfiról cikket is közöltek a saját városában, ahol baloldali írónak nevezték.
Legálisan tartott pisztolyával lőtte meg Robert Fico szlovák miniszterelnököt az a 71 éves férfi, akit rögtön a lövések után elfogtak a rendőrök Nyitrabányán. Mint ismert: a kormányfőt a kihelyezett kormányülés után lőtte meg támadója, amikor Fico kiment az őt üdvözlő tömeghez.
Szlovákiai sajtóértesülések szerint Juraj C. odakiáltott Ficónak, hogy jöjjön közelebb, majd amikor a politikus így tett, előkapta pisztolyát, és több lövést is leadott közvetlen közelről. Szakértők szerint nagyot hibáztak a politikus testőrei. A lövések pillanatáról később videó is felkerült a közösségi oldalakra.
⚡️⚡️⚡️ The moment of the assassination attempt on Slovak Prime Minister Robert Fico. Five shots are heard in the video. pic.twitter.com/0bhjX795md
Lapinformációk szerint C. legálisan tartott pisztolyát használta, korábban egy biztonsági szolgálatnál dolgozott, de más dolgok is kiderültek már róla.
A férfiról egyelőre annyit tudni, hogy 71 éves, lévai illetőségű, és a helyi irodalmi életben ismert. Több verseskötete is megjelent már korábban.
Egy 2019-es lévai online cikkben Juraj C.-t baloldali íróként mutatták be, egy helyi íróklubot is vezetett.
Úgy tudjuk, a szlovák hatóságok már ellenőrzik az elkövető nemzetközi kapcsolatrendszerét. Juraj C. 1953-ban született, a szlovák hatóságok információi szerint az elmúlt időszakban negatívan viszonyult a roma kisebbséghez, és szimpatizált a szlovák félkatonai szervezetekkel.
Korábban meg is támadták
Az aktuality.sk továbbá hozzátette, hogy a gyanúsítottnak több verseskötete is megjelent, korábban, 2016-ban pedig egy magán biztonsági szolgálatnak dolgozott. Akkoriban ő maga is támadás áldozata lett egy bevásárlóközpontban, ezzel a szlovákiai híradásokba is bekerült.
Megszólaltatták a férfi fiát is, aki nem tudott magyarázatot adni édesapja tettére.
A felvidéki magyar politikus, Orosz Örs is posztolt a merénylőről, mint írta, el sem tudja képzelni, „mi járhat a fejében egy írónak, amikor fegyvert ragad”.
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
There are reports of a terror attack in Tel Aviv. Apparently there are up to 10 casualties following a mass shooting in Jerusalem Boulevard. pic.twitter.com/30t7zLZijN
On December 31, 2024, a vehicle driven by an elderly man crashed into the Mokdong Kaebi Market in Yangcheon, Seoul, injuring at least 13 people. Four individuals suffered serious injuries while nine sustained minor injuries. The… pic.twitter.com/A7cZaiyJA1
Four people were seriously injured and nine others suffered minor injuries after a car drove into a crowd at a market in South Korean capital Seoul on Tuesday, local media reported. pic.twitter.com/zr3bsA9lrk
/1. Just now. Explosion occurred in Moscow, Russia.
According to preliminary data, the person killed in the explosion may be the creator of the "Arbat" battalion of the Russian and also the President of the Boxing Federation of the so-called DPR and, Armen Nagapetovich… pic.twitter.com/RO0NcFWjUC
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
Robert Fico szlovák kormányfőt szerdán Nyitrabányán (Handlova) lőfegyveres incidensben megsebesítették – mondta Libos Blaha, a parlament elnökhelyettese, megerősítve a médiajelentéseket. Ficót a besztercebányai kórházba szállították, és a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.
BREAKING:
Slovakia’s Prime Minister Robert Fico shot in assassination attempt.
Robert Ficót a helyi kultúrház előtt érté a támadás, ahol a kihelyezett kormányülést tartották. A Denník N hírportál helyszíni tudósítója nem látta a lövést, csak a hangját hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, egy autóba helyezik, majd elviszik – számolt be a pozsonyi Új Szó.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
A Plus7Dní portál információi szerint Robert Ficót a mellkasán, a gyomrán és a lábán érték a lövések, a besztercebányai kórházba szállították, ahol még a mai napon megműthetik. A Denník N hírportálnak több forrás is megerősítette, hogy Robert Fico túl van az életveszélyen.
A pozsonyi kormányhivatalnak az Új Szó szerkesztőségéhez eljuttatott rövid közleményében még azt írták: Robert Ficót életveszélyes állapotban, helikopterrel szállították a besztercebányai kórházba, a (sürgősségi) beavatkozás szükségessége miatt ugyanis túl sokáig tartott volna őt Pozsonyba szállítani.
A lövések szerdán kora délután dördültek el, amikor Robert Fico a kormányülést követően az emberek közé ment Nyitrabánya főterén.
Szemtanúk elmondása szerint a szlovák kormányfő épp kezet fogni készült valakivel, amikor eldördült a lövés.
A helyszínen három-négy lövést lehetett hallani.
Az Új Szó Online beszámolója szerint az egyik szemtanú látta, amint Fico a földre esik, ezután már csak véres sebet látott a kormányfő mellkasán és fején. A feltételezett elkövetőt a jelen lévő biztonsági emberek őrizetbe vették.
Zuzana Caputová szlovák köztársasági elnök határozottan elítélte a miniszterelnök elleni támadást – közölte Martin Strizinec, az államfő szóvivője.
„Sokk alatt állok. Sok erőt kívánok Robert Ficónak ebben a kritikus pillanatban, hogy felépüljön a támadás után!” – idézte az államfőt a TASR szlovák állami hírügynökség.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Facebook-oldalán biztosította együttérzéséről és támogatásáról Robert Ficót, röviddel a szlovák kormányfőt ért támadás után, szerda délután.
„Az erőszakot nem tolerálhatjuk” – reagált Petr Fiala cseh miniszterelnök a szlovák kormányfő elleni merényletre. Fiala megdöbbentőnek nevezte a nyitrabányai lövöldözést, és mielőbbi jobbulást kívánt Ficónak.
Ivan Korčok korábbi szlovák külügyminiszter a miniszterelnök elleni támadást elfogadhatatlan, erőszakos cselekménynek minősítette, ugyanakkor önmérsékletre szólított fel a bűncselekmény kivizsgálásáig. „Őszintén jobbulást kívánok neki. Bízom abban, hogy a biztonsági erők kivizsgálják ezt az elfogadhatatlan erőszakos cselekményt” – fogalmazott.
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter sokkolónak és megdöbbentőnek nevezte a merényletet a Facebookon.
„Sokkoló és megdöbbentő a Robert Fico miniszterelnököt ért merénylet. Ki gondolta volna, hogy ilyen durva támadás történhet Közép-Európában?!” – írta a magyar külügyminiszter. „Reménykedünk a minél gyorsabb felépülésben s imádkozunk is érte. Nagy szükség van Robert Ficóra a szlovák és az európai politikában!” – tette hozzá Szijjártó Péter.
Maroš Zilinka szlovák főügyész a szerdai eseményeket „az államiság lényege elleni támadásnak” nevezte. „Elfogadhatatlannak tartom ezt a támadást. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ennek a szörnyű tettnek az elkövetőjét keményen és igazságosan megbüntessük” – tette hozzá.
„Egyértelműen és határozottan elítélünk mindenfajta erőszakot. Reméljük, hogy Fico miniszterelnök úr jól van, és hogy ez a szörnyű tett mielőbb tisztázódik” – jelentette ki Michal Simecka, az ellenzéki Progresszív Szlovákia párt elnöke.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
There are reports of a terror attack in Tel Aviv. Apparently there are up to 10 casualties following a mass shooting in Jerusalem Boulevard. pic.twitter.com/30t7zLZijN
On December 31, 2024, a vehicle driven by an elderly man crashed into the Mokdong Kaebi Market in Yangcheon, Seoul, injuring at least 13 people. Four individuals suffered serious injuries while nine sustained minor injuries. The… pic.twitter.com/A7cZaiyJA1
Four people were seriously injured and nine others suffered minor injuries after a car drove into a crowd at a market in South Korean capital Seoul on Tuesday, local media reported. pic.twitter.com/zr3bsA9lrk
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Ismét több ezren tüntettek Szlovákia városaiban Robert Fico miniszterelnök új kormánya és a büntető törvénykönyvet érintő módosítás ellen. A koalíciós kormány által javasolt változtatások szerint január közepére megszüntetnék a Különleges Ügyészi Hivatalt, aminek kulcsfontosságú szerepe van a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelemben.
A Napunk szerint az a Fico-féle magyarázat, miszerint a hivatal nem jogszerűen jár el és politikai megrendelésre dolgozik, átlátszó. Valójában azért akarhatják megszüntetni a különleges ügyészséget, hogy azok a kormánykoalícióhoz köthető vállalkozók, rendőrök és politikusok, akik ellen jelenleg eljárás folyik, felmentést vagy enyhébb büntetést kaphassanak. Michal Simecka, a legerősebb ellenzéki párt, a liberális Progresszív Szlovákia vezetője szerint a változtatások „a maffia és a korrupt emberek amnesztiáját” jelentené.
Protests in several cities across Slovakia last night, protesting the journalist-murdering, pro-Russian moron kleptocrat, Robert Fico.
Bár még egy hónapja se, hogy kinevezték kormányát, tüntetők ezrei kiabálták: „Elegünk van Ficóból”. A lap beszámolója szerint a pozsonyi tüntetésen felolvasták a meggyilkolt Ján Kuciak és Martina Kušnírová családjainak a levelét, melyet az EP-képviselőknek címeztek – ez volt az a gyilkosság, amibe az előző Fico kormány belebukott. A hárompárti koalíciónak többsége van a parlamentben, ugyanakkor még lehet, hogy a tüntetések hatására Ficoék visszafognak kicsit.
A lap ugyanis arról ír, hogy Maroš Žilinka főügyész kedden bejelentette, hogy a folyamatban lévő ügyek, illetve azok, amelyeknél megtörtént a vádemelés, maradhatnának az eredeti ügyészeknél. Így tehát, bár a kormány továbbra is szétrombolná az ügyészséget, az elindult ügyeket már nem zárná le. Az azonban a lap szerint nem biztos, hogy a főügyész valóban betartaná az ígéretét. (AP)
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
Ejtették a Robert Fico volt miniszterelnök, a Smer–SD szlovák ellenzéki párt vezetője ellen emelt büntetőjogi vádakat, melyek szerint a közösségi médiában titkos információkat tett közzé az Sz–300-as légvédelmi rendszerek Ukrajnába történő szállításáról.
A Jevropejszka Pravda szerint ezt az információt Jana Simunkova, a Pozsonyi Kerületi Rendőrség szóvivője erősítette meg a TASR-nek.
„A büntetőeljárás a büntetőfeljelentés hivatalos visszavonásával 2022 júniusában lezárult” – közölte Simunkova.
Jan Benczyk, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt képviselője adott tájékoztatást a Fico elleni vádakról, akit kémkedéssel, titkos információk veszélyeztetésével és bizalmas információk nyilvánosságra hozatalával vádoltak. Benczyk szerint az ilyen információk nyilvánosságra hozatala veszélybe sodorhatta volna a szállítmányozásban részt vevő katonai és tranzitszemélyzetet.
Robert Fico akkor azt állította, hogy hamis vádakkal próbálják megvádolni az ellenzéket, és ellenezte az Sz–300-as légvédelmi rendszer Ukrajnának történő átadását.
[type] => post [excerpt] => Ejtették a Robert Fico volt miniszterelnök, a Smer–SD szlovák ellenzéki párt vezetője ellen emelt büntetőjogi vádakat, melyek szerint a közösségi médiában titkos információkat tett közzé az Sz–300-as légvédelmi rendszerek Ukrajnába történő szállít... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1681127580 [modified] => 1681092805 ) [title] => Ejtették a vádakat Robert Fico ellen [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=113897&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 113897 [uk] => 113908 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 113898 [image] => Array ( [id] => 113898 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico.webp [original_lng] => 32008 [original_w] => 1440 [original_h] => 810 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico.webp [width] => 1440 [height] => 810 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico.webp [width] => 1440 [height] => 810 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/fico.webp [width] => 1440 [height] => 810 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1681111696:2 [_thumbnail_id] => 113898 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3020 [_oembed_40bf432ea80870c6179daa705ff1a4ad] =>
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
A szlovák legfelsőbb ügyészség a büntetőtörvénykönyv előírásainak többrendbeli megsértésére és alapvető hiányosságokra hivatkozva megszüntette Robert Fico volt kormányfő és három társa ellen idén tavasszal bűnszövetkezet létrehozása és más vádakkal indított eljárást – közölte kedden a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a legfelsőbb ügyészség bejelentésére hivatkozva.
Fico és belügyminisztere, Robert Kalinák, illetve Tibor Gaspar volt országos rendőrfőkapitány és egy negyedik személy ellen idén áprilisban indított eljárást a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bűnszövetkezet létrehozásának, hivatali jogkörrel való visszaélésnek és adótitok megsértésének a gyanújával.
Fico az eljárást rögtön annak megindítását követően „az ellenzék ellehetetlenítését célzó politikai bosszúnak” minősítette, rámutatva: ez az eset már a negyedik, amelyben a NAKA „politikai céllal” eljárást indított ellene.
Az eljárás megszüntetésének oka a büntetőtörvénykönyv és a büntetőjogi rendtartás rendelkezéseinek többrendbeli megsértése – közölte kedden Maros Zilinka legfőbb ügyész.
„Alapvető dolgok hiányoztak, például a vádpontokban szereplő tettek elkövetésének ideje és helye” – mutatott rá a döntés okaira Jozef Kandera, az ügyben illetékes ügyész, akinek szavait a szlovák hírügynökség idézte.
Robert Fico a legfelsőbb ügyészség döntésére reagálva azt mondta: tiszteletben tartja azt.
Robert Kalinák korábbi belügyminiszter reakciójában megismételte, hogy szerinte az eljárás politikai megrendelésre történt, majd azt mondta: a legfelsőbb ügyészség „nem dönthetett másképp”, hiszen az eljárás a kezdetektől fogva megszűnésre volt ítélve.
German Interior Minister Nancy Faeser has fired Arne Schönbohm, head of the country's cybersecurity agency, following a controversy over his alleged contacts with Russia. https://t.co/rranIU5EqY
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
A pozsonyi parlament nem hagyta jóvá szerdán a szlovák főügyészség azon kérelmét, amely Robert Fico volt szlovák kormányfő, a törvényhozás jelenleg legerősebb ellenzéki pártjának, az Irány (Smer-SD) elnökének a vizsgálati fogságba vételét célozta egy ellene áprilisban indult eljárásban.
A javaslatról mintegy egy héten át tartó, rendkívül heves, érzelmekkel teli vita után döntött a parlament. A szavazáson mind a 150 képviselő jelen volt, a kiadásról szóló javaslatot 74 igen vokssal, 49 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett nem hagyták jóvá, ugyanis a vonatkozó szlovák szabályozás szerint a képviselői mentelmi jog felfüggesztéséhez az összes képviselő többségének a jóváhagyására van szükség.
A voksolás eredménye egyesek számára meglepetés lehet, tekintettel arra, hogy a szlovák kormánykoalíció pártjai – amelynek tagjai a mandátumbizottság ülésén jóváhagyták a javaslatot – alkotmányerejű törvények jóváhagyására alkalmas többséggel rendelkeznek a parlamentben. Amennyiben a parlament jóváhagyta volna Fico képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, vizsgálati fogságba vételéről még az illetékes bíróságnak kellett volna döntenie.
Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnök és belügyminisztere, Robert Kalinák ellen áprilisban indított eljárást a szlovák rendőrség különleges egysége a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bűnszövetkezet létrehozásának, illetve hivatali jogkörrel történő visszaélés és adótitok megsértésének gyanúja miatt. A szlovák főügyészség ennek az eljárásnak az alapján kérelmezte a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.
Robert Fico az eljárás megindítását követően azonnal elutasította az őt ért vádakat, s kijelentette: politikai indíttatású bosszúról van szó, amelynek célja a legerősebb ellenzéki párt vezetőjének ellehetetlenítése. Rámutatott: a mostani eset már a negyedik, amikor a NAKA „politikai indíttatásból” eljárást indított ellene. Robert Fico szerint azért indult ellene eljárás, mert miniszterelnöksége idején „hangosan beszélt” a jelenlegi legerősebb kormánypárt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnökének, Igor Matovicnak és a volt államfőnek, Andrej Kiskának az adócsalásairól. Kiska ellen egyébként néhány héttel ezelőtt emelt vádat a szlovák ügyészség egy adócsalási ügyben.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
A rendőrök röviddel csütörtök délután azért vitték el Robert Ficót, az ellenzéki Smer-SD elnökét, mert a tiltott gyülekezésről szóló rendeletet megszegve tiltakozó gyűlést szervezett a pozsonyi Tyrs rakpartra.
Fico kedden sajtótájékoztatón harangozta be, hogy autós tüntetést szervez az államfő ellen, mert szerinte Zuzana Čaputová „eltemette a demokráciát“. Fico akkor azt állította a tiltakozást a törvényekkel összhangban szervezik – számolt be a Paraméter.
A Duna partjára meghirdetett tiltakozó akcióra mintegy 50 ember érkezett
A résztvevők közül senki nem ült gépkocsiban, nyilván a tiltakozás kezdetére vártak – írta a Paraméter. Amikor Fico a helyszínre érkezett, hogy szóljon az emberekhez és az újságírókhoz, a rendőrök közölték, hogy velük kell mennie. Fico eleget tett a rendőri felszólításnak, beült a járőr autójába, az pedig elhajtott vele a gyülekezet élénk tiltakozása közepette – áll a beszámolóban.
??Austria: Large protest against compulsory vaccination and Covid restrictions in Vienna - Crowd is obviously growing week after week pic.twitter.com/AMz9TUfJIa
Police in Chile detained at least three people as beekeepers protested in Santiago to draw attention to the decade-long drought conditions in the country and its effect on the bee population. https://t.co/xBKNh2q258pic.twitter.com/iYpXsGBAIc
JUST NU: Våldsamma upplopp – tre personer har skjutits av polisen i Norrköping, enligt källor till NT • Aftonbladets är på plats • Följ liverapporteringen https://t.co/cmH3Z7ZyaYpic.twitter.com/q9zqzKJDbF
Brave women & girls demonstrate in #Kabul now! Although #Taliban arrested & tortured them before, they still walk out to complain Taliban’s behavior & cruelty. https://t.co/90ZSb8Wekg
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
It's a simple idea: We demand the govt scrap the energy price rises and deliver affordable energy for all. We will build a million pledges and by Oct 1st if the govt and energy companies fail to act we will cancel our direct debits. Read more here: https://t.co/NPF8VQXcHDpic.twitter.com/E4gPenIXiL
Demonstration in Athens, as today marks 14 years since 15-year-old Alexis Grigoropoulos was killed by police, back in 2008. This protest comes one day after #Greece police shot a 16-year-old teenager in the head. #Γρηγοροπουλος#16χρονοςpic.twitter.com/Y8kIzcuIv2
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
מה שאתם רואים פה היום זו הפגנה בעד המדינה. אנשים שאוהבים את המדינה באו כדי להגן על הדמוקרטיה שלה, על בתי המשפט שלה, על הרעיון של חיים משותפים וטוב משותף. יש פה אוהבי ישראל שבאו להפגין למען מדינה יהודית דמוקרטית לפי ערכי מגילת העצמאות. אנחנו לא נוותר עד שננצח.
Hagel von Pflastersteinen gegen die Polizei in #Connewitz. Antifaschisten nehmen bewusst schwere Verletzungen und Tod von Polizisten in Kauf. Und der CDU-Innenminister Schuster dachte die Aufhebung des Haftbefehls gegen #LinaE würde die Antifa beruhigen.?#le0206#Leipzigpic.twitter.com/DfRGUVOUFZ
— Dokumentation Linksextremismus (@DokumentationL) June 2, 2023
Thousands of Czechs rally in Prague to demand the government’s resignation. Canada is postponing a trade mission to India that federal Trade Minister Mary Ng had spent the past four months promoting as key to the government’s … https://t.co/TG4izLIsmvpic.twitter.com/NgJ1yYANFL
Chanting “no more weapons, no more war,” hundreds of anti-Zionism Jewish Americans and their supporters protested at New York’s Grand Central station, demanding Israel stop committing “genocide” in blockaded Gaza pic.twitter.com/wr2B8yXogh
Violent disturbances unfolded in Dublin city centre this evening following a stabbing incident in which three young children and a woman were injured. A garda car was set ablaze following clashes between protestors and the public order unit | https://t.co/wF0IVM2ijCpic.twitter.com/MHkS73v7m2
🇷🇸 Following their electoral defeat last Sunday, the pro-Western "Serbia against violence" coalition has made good on its promise by mobilizing thousands for a major protest in the streets of Belgrade.
Their primary demand is the annulment of the recent election results and the… pic.twitter.com/UN1hftNgXI
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Earlier today, armed extremists set fire to a Christmas tree in Suqaylabiyah in Hama, Syria. Local channels say they were Uzbek militants.
HTS apologized for the incident and promised to deal with any future threats, but many Christians do not believe this will happen. pic.twitter.com/1Op98CUmTB
The individual who ran into a crowd with a car at a Christmas market in Magdeburg, Germany has been identified as Talib Al-Abdulmohsen… an atheist and well know activists and Zionist.
BREAKING: Thousands of Germans are currently protesting in Magdeburg against Mass Immigration after the Christmas market attack by a Saudi Arabian immigrant yesterday.
The people of Germany are NOT going to play nice anymore. They’ve had enough. pic.twitter.com/i6Baj8QNgW
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
Grupa građana koja je u četvrtak ujutro okupljena ispred ulaza u zgradu Skupštine grada Beograda došla je do fizičkog obračuna s obezbjeđenjem. Do sukoba je došlo kada su građani pokušali ukloniti zaštitnu ogradu ispred zgrade. pic.twitter.com/NP8f3ZbdI6
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3