Ukrajnában nőtt a sérülésekkel és halálesetekkel járó közúti balesetek száma. Ebben az évben már 11 200 közlekedési balesetet regisztráltak. Kárpátalján szintén kiábrándító a statisztika. A halálesetekkel vagy sérülésekkel járó közúti balesetek száma 52,6%-kal növekedett, amivel a megyénk áll az első helyen Ukrajnában a sérüléses vagy halálos kimenetelű közúti balesetek listájában, közölte Vitalij Cvihun, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal helyettes vezetője a sajtótájékoztatón.
– Éppen ezért szerveztük ezt az eligazítást, hogy meghallgassuk a járőrrendőrséget, megértsük ennek okait és meghatározzuk, milyen intézkedéseket kell tenni ezen adatok csökkentése érdekében.
Valerij Najman, Kárpátaljai Járőrszolgálat ideiglenesen kinevezett vezetője megjegyezte, hogy ez év első félévében Ukrajnában 72 394 közúti baleset történt. Az év eleje óta 1480 ember halt meg közúti balesetekben, 13 909-en sérültek meg.
– Kárpátalján a balesetek száma 13,2%-kal nőtt, s az áldozatok száma szerint a harmadik helyen áll Ukrajnában, 60%-os növekedéssel. Az év eleje óta 52 ember halt meg közúti balesetben, ami a pedig a sérülteket illeti, a megye az első helyen van – mondta Valerij Najman.
Olekszandr Prihogyko, a Kárpátaljai Megyei Rendőrség preventív (megelőző) intézkedésekkel foglalkozó osztályának vezetője elmondta, hogy a megyénk közútjain folyamatosan nő a járőrök száma.
A megelőző intézkedések gyakorlati szakaszában összesen 9661 közúti közlekedésbiztonsági szabálysértést fedtek fel dokumentáltak a Kárpátaljai Megyei Rendőrség járőrei:
ittas vezetés – 462;
közlekedési szabálysértés a kereszteződésekben – 362;
áthajtás a piros lámpán – 289;
a gyalogos átkelőn való szabálytalan áthajtás – 279;
a biztonsági öv és motoros sisak szabálytalan használata – 1928;
az utas szállítás szabályainak megsértése, beleértve a gyermekeket – 57;
mobiltelefon használata járművezetés közben – 216.
– Az állampolgároknak is tartaniuk kell a kapcsolatot a rendőrséggel is. Jelezzék, ha ittas vezetésről vannak információik. Ezt a balesetek megelőzése érdekében kell megtenni. Júniustól máig 462 ittas vezetés esetét dokumentáltuk. Csökkentenünk kell ezeket a szörnyű statisztikákat – hangsúlyozta Olekszandr Prihogyko.
Vitalij Cvihun, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal helyettes vezetője kihangsúlyozta, hogy a rendőrség feladata nemcsak a jogsértések nyilvántartása, hanem azok megelőzése is. A járőrök jelenléte a közutakon már egyfajta óvintézkedés.
A megye egészségügyi készenléti állapotáról Biró Erzsébet, a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője sajtótájékoztatón számolt be.
Elhangzott, hogy Kárpátalján 22 olyan egészségügyi intézmény működik, ahol van infektológiai osztály. Az intenzív osztályokon 151 ágyat helyeztek el. Az orvosok tudják, hogyan kell cselekedniük egy esetleges koronavírus-gyanús személy esetében, s a kórházak is készen állnak a fertőzött ellátására.
Az igazgató asszony megerősítette azt a tényt, hogy Kárpátalja kórházaiban 174 lélegeztetőgép található, de március 13-án, pénteken Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma az intenzív osztályok, különösen a fertőző részlegek megfelelő ellátására vonatkozó parancsot adott ki. „Ezért ez a szükséglet növekszik. Szükségünk van további lélegeztetőgépek vásárlására, főleg a legmagasabb, extra kategóriájú gépekre. Középkategóriás lélegeztetőből lényegében elegendő mennyiséggel rendelkezik a megye” – jegyezte meg.
A kórházi dolgozók védőfelszereléseit illetően Biró Erzsébet elmondta, hogy március 16-án, hétfőn a kórházak dolgozóinak számával arányosan megtörtént az elosztás, és valamennyi érintett intézmény elveheti az egészségügyi maszkokat. Összesen 285 ezer védőmaszk kerül szétosztásra.
„Különösen fontos, hogy ne terjedjen el nálunk a koronavírus – hangsúlyozta a szakember. – Ez elsősorban a lakosság öntudatos viselkedésétől függ. Nagyon sokan hazautaztak megyénkbe olyan országokból, ahol járvány van. Pénteken különösen nagy számban érkeztek idénymunkások Csehországból, Lengyelországból, Olaszországból, Németországból. Nagyon fontos, hogy mindenki felelősségteljesen viselkedjen! Ezek az emberek önelszigetelődéssel megelőzhetik a vírus terjedését. Aki olyan helyről érkezett, ahol előfordult a fertőzés, értesítse családorvosát, aki szükség esetén az epidemiológussal közösen az útvonal elemzésével felméri, hogy mennyire kockázatos az illető állapota, s mi a további cselekvési terv.
Úgyszintén fontos a személyes higiéniai szabályok szigorú betartása, valamint a lakás, iroda stb. fertőtlenítése is. A járványt legjobb megelőzni. Pánikkeltés nélkül, öntudatosan cselekedve megakadályozhatjuk a rendkívüli helyzet kialakulását megyénkben” – szögezte le Biró Erzsébet.
Újságírói kérdésre elhangzott, hogy Kárpátalja továbbra sem rendelkezik a koronavírus kimutatásához szükséges speciális gyorstesztekkel, s egyelőre nem ismert, mikor kap megyénk ilyet. Egyetlen gyártó sem tud szertifikált teszteket szállítani. Az egészségügyi minisztérium több alkalommal jelezte, hogy lesznek tesztek, de a megyei egészségügyi igazgatóság egyelőre nem rendelkezik olyan hiteles információval, hogy a teszteket már küldik Kárpátaljára. Az analízisek elkészítésével viszont eddig nem volt probléma. Amint szükséges volt, megtörtént a mintavétel, amit Kijevbe küldtek és a lehető legrövidebb időn belül elkészült az eredmény.
Ezt Olekszij Hetmanenko, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal megbízott elnöke jelentette be azon a sajtótájékoztatón melyet a koronavírus terjedésével kapcsolatban tartottak Ungváron.
Kárpátalján egyelőre egyetlen klinikailag bizonyított koronafertőzést sem diagnosztizáltak, azonban ez a kór jelen van a szomszédos megyékben. A koronavírus terjedésének megakadályozása céljából március 13-án, pénteken Kárpátalján karantént és egy egész sor egyéb korlátozást, vezettek be. Hétfőn, március 16-án 13 órakor (kijevi idő szerint) ülésezik a technogén-ökológiai biztonság és a rendkívüli helyzetek kérdéseivel foglalkozó regionális bizottság, ahol további szigorításokról fognak dönteni. Erről a későbbiekben tájékoztatjuk olvasóinkat.
Egyelőre azt javasolják a vállalatok, cégek, intézmények vezetőinek, hogy alakítsák át a munkarendet, lehetőség szerint vezessék be az otthoni távmunkát, különös tekintettel az idősebbekre, s ha lehetséges, a leginkább veszélyeztetett kategóriába tartozók kapjanak szabadságot.
Ужгородські супермаркети пристосовуються до роботи за новими правилами. Пускають обмежену кількість людей і в черзі мітки, які показують правильну дистанцію між людьми