Az orosz erők vasárnap huszonkét légi és öt rakétacsapást hajtottak végre, valamint negyvenkétszer nyitottak tüzet rakéta-sorozatvetőkkel az ukrán katonák állásaira és ukrajnai települések polgári infrastruktúrájára – írta esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.
A beszámoló szerint az orosz hadsereg fő erőfeszítéseit változatlanul a Donyeck megyei Liman, Bahmut, Avgyijivka és Marjinka települések irányába végrehajtott támadó műveletekre összpontosítja.
Bahmut, Avgyijivka és Marjinka továbbra is a harci cselekmények epicentrumában vannak. A nap folyamán az ukrán erők több mint ötven ellenséges támadást vertek vissza a térségben.
A vezérkar megerősítette, hogy vasárnap az orosz erők két rakétacsapást hajtottak végre, valamint rakéta-sorozatvetőkkel nyitottak tüzet a Donyeck megyei Kosztyantinyivka városra. Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője a Telegramon arról adott hírt, hogy a Kosztyantinyivka elleni orosz támadás következtében legalább hat helyi lakos meghalt és nyolc megsérült. Hozzátette, hogy a támadásban megrongálódott 16 többlakásos épület és nyolc családi ház, egy óvoda, a városi adóhivatal épülete, valamint gázvezetékekben és járművekben keletkeztek károk.
Az északkelet-ukrajnai Szumi megye kormányzói hivatala közölte, hogy reggel az orosz erők aknavetővel eltaláltak egy tejszállító teherautót, a járműben két ember életét vesztette.
Az ukrán főügyészség közlése szerint az orosz erők a Donyeck megyei Toreckre is tüzet nyitottak, négy helyi lakos sérült meg.
Pavlo Kirilenko, Donyeck megyei kormányzó arról tájékoztatott, hogy az orosz csapatok ágyútűz alá vették a kurahovei hőerőművet, ami miatt áramellátási problémák keletkeztek a térségben.
A critical infrastructure facility was hit in occupied Kherson
According to the leader of the local OVA, Alexander Prokudin, gas networks in the city were damaged as a result of the shelling . pic.twitter.com/jcGWwpIeH3
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
⚡️Russia terrorizes Ukraine with mass missile, drone attack on Christmas morning.
Explosions were reported in Kharkiv, Dnipro, and Kremenchuk on Dec. 25, as Russia launched a mass aerial attack against Ukraine. At least one civilian was hospitalized.https://t.co/w3Mv0MPnLL
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z
This is how the headquarters of Ukraine’s government now looks after this morning's Russian attack. Our whole team works in this building daily. Fortunately, no one was injured. Russian barbarism will not halt the work of Ukraine’s government.
A tárca tájékoztatása szerint a legutóbbi beszámoló óta több mint 700 orosz katona esett el a harctéren, míg a háború kezdete óta összesen 164 910 orosz katona vesztette életét a fegyveres konfliktusban, és 6853 páncélozott harcjármű semmisült meg.
A kiiktatott egyéb járművek, harci eszközök között van 3532 harckocsi, 2159 drón, 907 cirkálórakéta, 290 helikopter, 305 katonai repülőgép és 18 hadihajó a jelentés szerint.
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
"Russian pilots need to take risks to strike deeper. For the bomb to fly deeper, you need to fly closer, because the bomb is gliding, it does not have its own engine, it flies, reducing its speed. That's why they need to take risks, and by taking risks they get into stories like… pic.twitter.com/MrAe4pxXuo
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
Több mint 126 ezer orosz katona esett el a tavaly február 24-én indított ukrajnai invázióban – számolt be az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara Facebook-bejegyzésben.
A vezérkari beszámoló szerint összesen 126 650 ezer orosz katona vesztette életét Ukrajnában. Csak vasárnap 490 orosz katonát öltek meg.
Az ukrán hadsereg megsemmisített többek között:
3201 tankot;
6369 harckocsit;
284 helikoptert;
293 repülőt;
199 speciális felszerelést
és 796 rakétát semmisített meg.
[type] => post
[excerpt] => A vezérkari beszámoló szerint összesen 126 650 ezer orosz katona vesztette életét Ukrajnában. Csak vasárnap 490 orosz katonát öltek meg.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1675162260
[modified] => 1675109920
)
[title] => Vezérkar: Már több mint 126 ezer orosz katona halt meg a háborúban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=107996&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 107996
[uk] => 107999
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 107997
[image] => Array
(
[id] => 107997
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vesztesegek-1.jpg
[original_lng] => 105881
[original_w] => 1318
[original_h] => 706
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vesztesegek-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vesztesegek-1-300x161.jpg
[width] => 300
[height] => 161
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vesztesegek-1-768x411.jpg
[width] => 768
[height] => 411
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vesztesegek-1-1024x549.jpg
[width] => 1024
[height] => 549
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vesztesegek-1.jpg
[width] => 1318
[height] => 706
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vesztesegek-1.jpg
[width] => 1318
[height] => 706
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/vesztesegek-1.jpg
[width] => 1318
[height] => 706
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1675105592:8
[_thumbnail_id] => 107997
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3143
[_oembed_2019f99c12bbf9eb2332b7b40ee1f07e] =>
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 12 February 2023
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
"Russian pilots need to take risks to strike deeper. For the bomb to fly deeper, you need to fly closer, because the bomb is gliding, it does not have its own engine, it flies, reducing its speed. That's why they need to take risks, and by taking risks they get into stories like… pic.twitter.com/MrAe4pxXuo
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
Oroszország február 24-én indított, Ukrajna elleni háborújában eddig 114 660 orosz katona esett el, az elmúlt napon 530 ellenséges katona halt meg – számolt be az ukrán fegyveres erők vezérkara.
A vezérkar beszámolója szerint:
3104 (+6) tankot,
6173 (+6) páncélozott harcjárművet,
2090 (+4) tüzérségi rendszert,
437 (+0) rakétavetőt,
219 (+1) légvédelmi berendezést,
286 (+0) repülőgépet,
276 (+0)helikoptert,
1867 (+2) drónt,
723 (+0) cirkálórakétát,
17 (+0) hajót,
4846 (+13) autót és ciszternát,
186 (+2) speciális technikai járművet semmisítettek meg.
[type] => post
[excerpt] => Oroszország február 24-én indított, Ukrajna elleni háborújában eddig 114 660 orosz katona esett el, az elmúlt napon 530 ellenséges katona halt meg – számolt be az ukrán fegyveres erők vezérkara.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1673726700
[modified] => 1673726236
)
[title] => Egyre nagyobbak az orosz veszteségek
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=106750&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 106750
[uk] => 106697
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 106698
[image] => Array
(
[id] => 106698
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/172812-1-large.jpg
[original_lng] => 237163
[original_w] => 1140
[original_h] => 855
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/172812-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/172812-1-large-300x225.jpg
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/172812-1-large-768x576.jpg
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/172812-1-large-1024x768.jpg
[width] => 1024
[height] => 768
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/172812-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 855
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/172812-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 855
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/172812-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 855
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1673719037:5
[_thumbnail_id] => 106698
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4467
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_e7948c8b2f49495149c6b6d81a87e5f8] =>
2nd. Recruitment and use of children. ?? tried to use ?? children to unknowingly provide information about the location of strategically important objects through a mobile game. This is not just a dirty trick, it’s a war crime.#tribunal4russia 3/7 https://t.co/5e6CWFCfVA
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
⚡️An unidentified drone carrying an 82-mm mortar mine crashed on the coast of ??Bulgaria.
Bulgarian National Radio reports that the drone crashed on rocks near the village of Tyulenovo, 70 km from the border with Romania and across the sea from Crimea. pic.twitter.com/aPsnNzj4BD
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
Ukrajna állítása szerint az ukrán hadsereg mintegy 500 orosz katonát ölt vagy sebesített meg egy újabb nagy csapásban Herszon térségében, amire szilveszteréjjel került sor – közölte az ukrán hadsereg.
„Az ellenség továbbra is veszteségeket szenved. December 31-én az Ukrán Védelmi Erők csapást mértek az ellenséges csapatokra a Herszon megyei Csulakivka közelében” – közölte a vezérkar.
A Sky News információi szerint az ukrán erők egyre gyakrabban vesznek célba orosz laktanyákat HIMARS-sorozatvetővel.
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
A katonai vezérkar mintegy 20 légicsapásról és több mint 60 rakétatámadásról számolt be Ukrajna-szerte szombaton. A leghevesebb harcok Bahmut körzetben voltak, ahol több mint 20 lakott helység került tűz alá.
Az ukrán erők visszaverték az orosz támadásokat Donyeck és Luhanszk megyékben – tették hozzá.
Oroszország keleti offenzívája során a nyár folyamán sikerült elfoglalnia szinte az egész Luhanszk tartományt. Donyeck elkerülte ezt. Az orosz hadsereg az elmúlt hetekben embereket és erőforrásokat vezényelt Bahmut köré, hogy megpróbálja bekeríteni a várost – mondták elemzők és ukrán tisztviselők.
Az ukrán hadsereg szombaton más megyékben is támadásokról számolt be: északkeleten Harkivnál és Szuminál, továbbá a közép-ukrajnai Dnyipropetrovszknál, délkeleten Zaporizzsjánál, valamint délen Herszonnál.
Odessza kulcsfontosságú fekete-tengeri kikötőváros a szombatra virradó éjjeli orosz dróntámadások következtében szinte teljesen áram nélkül maradt.
❗️ A UAV probably crashed into Polish territory during the Russian attack on Ukraine
During the massive Russian attack on Ukraine, which took place on the morning of August 26, a yet unidentified object entered Polish airspace and apparently landed on Polish territory. This was… pic.twitter.com/74F820ArAo
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
Az orosz Wagner zsoldoshadsereg katonái és csecsen fegyveres egységek érkeztek a Donyeck megyei, orosz megszállás alatt álló stratégiai jelentőségű Debalceve városába – közölte kedd esti harctéri helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.
A kijevi katonai vezetés saját értesülései alapján hírt adott még arról, hogy a Donyeck megyei Jenakijeve városában folytatódik az orosz csapatok soraiba a megszállt területekről erőszakkal mozgósított újoncok kiképzése. A helyi műszaki technikum helyiségeiben egyidejűleg folyik a kiképzés és az oktatás a tanintézmény diákjai számára – tette hozzá a vezérkar.
A közlemény szerint a Csecsen Köztársaság területéről és a Wagner katonai magáncégtől külön alakulatokat helyeztek át Debalceve városába az ottani csapatok létszámának növelése céljából. Az ukrán katonai vezetés tájékoztatása szerint ezen túlmenően a zaporizzsjai régióban Molocsanszk településen az orosz erők átcsoportosításokat hajtottak végre. A rendelkezésre álló információk szerint néhány állást elhagytak, és néhány ellenőrző pontot eltávolítottak.
A vezérkar közlése szerint a nap folyamán az orosz erők mintegy 15 támadást hajtottak végre rakéta-sorozatvetőkkel ukrán csapatok állásai és lakott települések ellen. Az ukrán légierő kedden két csapást mért az orosz hadsereg élőerő-, fegyver- és hadfelszerelés-öszpontosulására.
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Syrer vereinbaren mit Russen via Social Media einen Show down. Manche kommen dann unklugerweise nur mit Messern bewaffnet zur Schiesserei. Soll sein, aber wie kommt Wien-Brigittenau dazu, dass es dort zugeht wie im Wilden Westen? https://t.co/3JW0TaIjQr
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
Az ukrán vezérkar vasárnap esti helyzetjelentésében azt írta, hogy az orosz erők növelik jelenlétüket a Zaporizzsja megyei Melitopol város környékén, miközben csökken a létszámuk a herszoni régióban, a Dnyeper bal partján.
A jelentés szerint Melitopolnál erődítmények épülnek, és civileknek tilos megközelíteni a repülőtér területét. Katonai járműoszlopok érkeznek Tokmak település felől a városba – emelte ki a kijevi katonai vezetés.
Herszon megye orosz megszállás alatti településein, Kahovkában, Tavrijszkban és Nova Kahovkában viszont az orosz katonák számának jelentős csökkenése figyelhető meg, csak minimális létszámban maradtak az említett városokban.
A kijevi katonai vezetés beszámolója szerint az orosz csapatok amellett, hogy erősítik állásaikat a Dnyeper bal partján, támadó hadműveleteket hajtanak végre Donyeck megyében Bahmut és Avgyijivka, valamint Mikolajiv megyében Novopavlivszke irányában.
Ukrajna-szerte a nap folyamán az oroszok egy rakéta- és hat légicsapást indítottak, továbbá több mint 14 támadást hajtottak végre rakéta-sorozatvetőkkel. Az ukrán légierő vasárnap 16 csapást mért az orosz erőkre.
A személyi állomány, a fegyverek és a katonai felszerelések tíz koncentrációs területét, valamint az ellenséges légvédelmi rakétarendszerek hat állását találták el. Az ukrán rakéta- és tüzérségi egységek csapást mértek egy parancsnoki állásra és tíz olyan területre, ahol élőerő, valamint fegyverek és katonai felszerelések koncentrálódnak – fejtette ki a vezérkar.
Clashes between Kosovo special forces and Serbs have resumed in northern Kosovo.
In the community of Zvecan,special forces use stun grenades,in K. Mitrovica,Leposavich,Zubin Potok, columns of police cars are moving,in some settlements they are no longer moving and are on fire. pic.twitter.com/INU3hgnG3k
Kosovo Security Forces and Police responded with Anti-Riot Operations across the North with Tear Gas and Rubber Bullets being utilized while Serbian Protesters reportedly threw Explosive Devices, Molotov Cocktails, and Rocks at the Police; eventually Security Forces were able to… pic.twitter.com/vkQHspU9ak
⚡️Exiled mayor: Ukrainian resistance in occupied Melitopol detonates car with looters.
Ukrainian partisans in occupied Melitopol blew up a car with Russian occupiers, who regularly robbed empty apartments in the city, Melitopol's exiled Mayor Ivan Fedorov said on Oct. 20.
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
Az ukrán csapatok elhagyták a Luhanszk megyei Liszicsanszkot, a harcosok kivonultak állásaikból – jelentette vasárnap az rbc.ua hírportál az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökségére hivatkozva.
A közlemény szerint „az orosz megszállók többszörös túlereje a tüzérség, légierő, rakétavető rendszerek, lőszerek és személyi állomány terén végzetes következményekkel járna a város védelmének folytatása esetén.” A vezérkar hangsúlyozta, hogy a liszicsanszki állásokból történt kivonulásról az ukrán katonák életének megmentése érdekében döntött.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Volodimir Zelenszkij elnök kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy bonyolult a helyzet a Liszicsanszkért vívott csatákkal, az ukrán fél még nem jelentheti ki, hogy a város teljesen orosz ellenőrzés alatt áll.
Ugyancsak ma írtuk meg, hogy Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter vasárnap bejelentette, az orosz csapatoknak Liszicsanszk elfoglalásával sikerült teljesen „felszabadítaniuk” Luhanszk megyét, de Ukrajna Védelmi Minisztériuma azonnal cáfolta a megszállók álhírét.
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82