A hatóságok lelepleztek egy olyan rendszert, amelynek keretében hadköteles korú férfiakat juttattak külföldre zenei együttesek tagjainak álcázva, 28 ember hagyta el így Ukrajnát, és soha nem tért vissza – közölte kedden Ruszlan Kravcsenko legfőbb ügyész, számolt be az Ukrajinszka Pravda.
A jelentés szerint „a Legfőbb Ügyészség ügyészei gyanút emeltek egy ukrán állampolgár ellen, aki megszervezte hadköteles korú férfiak illegális határátlépésének mechanizmusát.” A nyomozás szerint a nő egyéni vállalkozóként volt bejegyezve, és a kulturális szektorban tevékenykedett. Olyan férfiakat keresett, akiknek nem volt jogszerű indokuk elhagyni az országot, és 7500 dollár vagy annál nagyobb összeg ellenében felajánlotta, hogy zenei együttesek tagjaiként regisztrálja őket.
Ennek érdekében benyújtotta a Kulturális Minisztériumnak azon személyeknek a listáját, akiknek külföldön kellett volna „jótékonysági koncerteket” adniuk. A minisztérium ezután leveleket küldött a határőrségnek, amelyekben engedélyezték ezeknek az embereknek Ukrajna elhagyását.
A nyomozás szerint 28 ember ment külföldre ilyen módon, és nem tért vissza. További 16 ember is szeretett volna élni ezzel a lehetőséggel, de nem volt rá idejük. A nőt távollétében jelentették fel illegális embercsempészet gyanújával. Jelenleg Ukrajnán kívül tartózkodik.
A hatóságok házkutatást tartottak a Kulturális Minisztérium volt alkalmazottainak, köztük a volt megbízott miniszternek, valamint más, az ügyben érintett személyeknek az otthonában is. A nyomozók jelenleg azt vizsgálják, hogy a minisztérium tisztviselői részt vettek-e a machinációban.
Mexikóban a hatóságok megtalálták a Grupo Fugitivo nevű helyi együttes korábban eltűntként bejelentett öt tagjának holttestét az ország északi, az amerikai határ melletti Tamaulipas államban lévő Reynosa városa mellett – közölte a rendőrség.
A környék esküvőin és egyéb mulatságain gyakran fellépő Grupo Fugitivo tagjainak – Francisco Xavier Vázquez Osoriónak, Nemesio Antonio Durán Rodrígueznek, Livan Edyberto Solis de la Rosának, Víctor Manuel Garza Cervantesnek és José Francisco Morales Martíneznek – eltűnését vasárnap jelentették.
Sajtótájékoztatóján Irving Barrios, az állam főügyésze azt közölte, a zenészek egy fellépésre indultak, amikor elrabolták őket, az ügy kilenc gyanúsítottját pedig – akik vélhetően a térségben nagy befolyással bíró, Mexikó egyik legrégebbi bűnszervezete, a Cártel del Golfo tagjai – őrizetbe vették.
A hatóságok egyelőre nem tudják a gyilkosság okát, de nem cáfolták azokat a sajtóhíreket, hogy a férfiakat megégették.
Az öt ember eltűnése nagy felháborodást okozott a bandaháborúk miatt hírhedten rossz közbiztonságú Tamaulipasban. A zenészek családtagjai a lakossághoz fordultak segítségért, akik az utcára vonultak és szerdán lezártak egy Reynosát a texasi Pharr városával összekötő hidat is, majd a helyi katedrálishoz vonultak, ahol imádkoztak az eltűntek testi épségéért.
Reynosában 2017-ben robbantak ki összecsapások a rivális bűnbandák között a kábítószer-és üzemanyagcsempészet miatt.
BBC News – Encuentran los cuerpos sin vida de 5 músicos del Grupo Fugitivo que desaparecieron en la ciudad mexicana de Reynosahttps://t.co/nSkIVZbl8k
A zenészek néhány órával az eltűnésük előtt – a határon készített közös képük mellett – megosztották egy videóklipjüket a közösségi médiában, amelyben reményüket fejezik ki, hogy egy nap az Egyesült Államokban folytathatják munkájukat – írja az MTI.
Már több zenészt is lemészárolták Mexikóban a bűnszövetkezetek bérgyilkosai, többnyire tisztázatlan indítékból.
Szakértők szerint a bűnözők így adnak nyomatékot a „védelmi pénzre” vonatkozó követeléseiknek, fejezik ki nemtetszésüket egy-egy dal szövegével vagy bosszúból személyes sérelemért.
Fegyveresek 2018-ban a Los Nortenos de Río Bravo zenekar két tagját rabolták el, holttestüket később egy országút szélén találták meg. A helyi hatóságok annak idején 100 ezer dollár nyomravezetői díjat ajánlottak fel az ügyben.
🔥 How the Fire Started at Mexico’s Hot Air Balloon Festival 🇲🇽
The first-ever Hot Air Balloon Festival in Enrique Estrada, Mexico, ended in disaster when a balloon erupted in flames . Carrying three passengers, the fire claimed one life, with two others hospitalized for severe… pic.twitter.com/snUWng1iNM
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
In case you needed a reminder why border security is important and why we shouldn’t allow 10 million people to come across the border unvetted, this is Mexico right now: pic.twitter.com/rggfvJ72dX
🚨 En Jalisco, tras la falta de ayuda por parte de las autoridades, un héroe anónimo empezó a cazar ladrones robamotos. Hasta el momento, ya lleva cinco en diez días y lo apodan el 'Batman de Lagos de Moreno'. pic.twitter.com/C1AJYqGIcO