Tekintettel az újra romló járványhelyzetre, pénteken megszigorították az óvintézkedéseket Csehországban. Az öt kockázati sávra osztott százpontos hivatalos táblázat alapján a csak mintegy két hétig érvényes harmadik sávból éjfélkor az egész ország visszatért a szigorúbb negyedik sávba.
A harmadik sáv az üzletek, vendéglők és szolgáltatások megnyitását jelentette. A kormány döntése alapján azonban pénteken újra bezártak a vendéglők és a szállodák, míg az üzletek és a szolgáltatások ezúttal kivételt kaptak, bizonyos feltételek mellett kinyithatnak és működhetnek. Ismét érvénybe lépett azonban az éjszakai kijárási tilalom. A kulturális intézmények megint bezártak, és a sportrendezvényeket továbbra is nézők nélkül kell megtartani. A kormány péntektől engedélyezte a síközpontok működését is, de a hegyvidéki szállodák és panziók zárva maradnak.
Az egészségügyi tárca honlapján pénteken délelőtt nyilvánosságra hozott kimutatásból kitűnik, hogy csütörtökön 7600 új igazolt koronavírus-fertőzést regisztráltak a laboratóriumok, ami az utóbbi napokhoz viszonyítva mérsékelt növekedés, de csak a fele a november eleji adatoknak, amikor Csehországban tetőzött a járvány. A szűrések 27,9 százaléka mutatott ki pozitív eredményt, ami szintén mérsékelt növekedés. November elején ez a mutató 38-39 százalékon volt.
A kórházban kezeltek száma továbbra is 4600 körül mozog, közülük mintegy 600 beteg állapotát minősítették súlyosnak az orvosok. Ezek a mutatók már több mint egy hete nemigen változnak, s a kórházak terhelése a korábbi állapotokhoz viszonyítva jóval kisebb. A napi elhalálozások száma továbbra is száz alatt van. A járvány március eleji kitörése óta a kór szövődményeiben eddig 10 130 személy halt meg. Aggodalomra ad okot, hogy a járvány terjedési mutatója pénteken már 1,22-re emelkedett.
Andrej Babis miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány felkérte a képviselőházat a december 23-án lejáró szükségállapot újabb egy hónappal való meghosszabbítására. A parlamenti pártok véleménye ebben a kérdésben nagyon megoszlik, így nehéz megjósolni a döntést.
A kormányfő szintén közölte, hogy a kabinet hétfőn kíván dönteni a karácsonyi ünnepek alatti közrendről és óvintézkedésekről. Azt már bejelentették, hogy az éjjeli kijárási tilalom ellenére megtarthatók lesznek az éjféli misék, de a templomokat a hívők csak befogadóképességük 20 százalékáig tölthetik meg. Az üzletek és a szolgáltatások december 24-én délig tarthatnak nyitva. A korábbi években Prága belvárosában a turisták miatt számos üzlet a szentestén is nyitva tartott. A hagyományos szilveszteri utcai rendezvények tilosak, és nincs engedélyezve a petárdák használata sem. Néhány üzletlánc és bolt közölte, hogy az idén nem is fog petárdákat árusítani.
Aktuální informace: 14 kamionu, 2 nákladní auta, 20 osobních aut, 2 ošetření na místě 2 převezeni do Hořovic (lehce zranění) 2 letech do Prahy (těžší zranění) a následně ještě nalezen třetí pacient, míří letecky do FN Motol. pic.twitter.com/jCve6bvoSo
Havarovaná vozidla jsou "rozeseta" na zhruba 150ti metrovém úseku dálnice. Odkláníme dopravu na exitu 37, objízdná trasa - sil II/605, sjezd Žebrák, Zdice.#policiestc
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
☎️ Hasiči zřídili informační linku pro rodiny a blízké lidí zasažených událostí 950 640 000. ❗️Při nehodě u Brna se zranilo 76 lidí, z toho 14 těžce, jeden člověk zemřel. ? Ve směru na Brno by se mohla podle Policie ČR dálnice zprůjezdnit ve 22 hodin. Foto: ČT24/ČTK pic.twitter.com/ptYE30dzzH
JMK - Na 3. km D2 došlo ve směru na Brno poblíž Rebešovic k závažné dopravní nehodě dvou autobusů. Podle předběžných zpráv jeden z řidičů na místě zemřel, v obou autobusech jsou desítky zraněných. Na místě pracují všechny složky IZS. Komunikace je neprůjezdná. #policiejmkpic.twitter.com/vBEAbWpX9n
„Jsme v totálním šoku. Všichni doufáme, že se ty děti z toho dostanou ve zdraví,“ říká v rozhovoru šéf spolku Triangl Markvartice, který se stará o zřícenou rozhlednu. Popisuje, jak probíhaly revize.https://t.co/66xtAAiDCs
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
Zasahujeme u pádu ultralightu u obce Tlustice na Berounsku. Dvě osoby jsme museli z letadla vyprostit. Jejich zranění byla natolik vážná, ze jim na místě podlehly. pic.twitter.com/XwpInvFyzs
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
Případem se již začal zabývat NCTEKK ve spolupráci s @VSZ_Praha pro podezření ze spáchání TERORISTICKÉHO útoku dle § 311 TZ. Vše za aktivní spolupráce bezpečnostních služeb. Aktuálně nebudeme zveřejňovat další informace. #policiepphttps://t.co/d2O8FGpINl
Policisty z odboru zbraní v Č. Budějovicích navštívil dnes duch z Maginotovy linie. V rámci amnestie byl odevzdán pevnostní Minomet M 32 ráže 81 mm. Při střelbě spotřeboval na chlazení 50 litrů vody za den. Překvapit nás už tedy může jedině tank. #policiejhcpic.twitter.com/iEQ2wBqdiK
A Közegészségügyi Központ december 18-i adatai szerint az országban 944 381 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig. A betegségben 16 256-an vesztették életüket és 561 222-en gyógyultak fel a kórból. Az elmúlt nap során 12 630 új esetet regisztráltak. Az országban eddig 5 209 462 PCR-tesztet végeztek el.
December 17. folyamán:
2904 személyt szállítottak kórházba;
260-an vesztették életüket a kórban;
12 866-en gyógyultak fel a fertőzésből;
42 340 tesztvizsgálatot végeztek el (31 963 PCR-tesztet és 23 893 IFA-tesztet).
A fertőzöttek száma megyékre bontva:
Kijev – 98 330 eset;
Vinnicja megye – 20 578 eset;
Voliny megye – 29 817 eset;
Dnyipropetrovszk megye – 51 401 eset;
Donyeck megye – 31 449 eset;
Zsitomir megye – 35 662 eset;
Kárpátalja – 26 855 eset;
Zaporizsja megye – 45 715 eset;
Ivano-Frankivszk megye – 41 644 eset;
Kijev megye – 51 688 eset;
Kirovohrad megye – 7621 eset;
Luhanszk megye – 8533 eset;
Lemberg megye – 55 860 eset;
Mikolajiv megye – 25 826 eset;
Odessza megye – 61 963 eset;
Poltava megye – 31 967 eset;
Rivne megye – 37 840 eset;
Szumi megye – 37 157 eset;
Ternopil megye – 32 089 eset;
Harkiv megye – 64 237 eset;
Herszon megye – 15 151 eset;
Hmelnickij megye – 36 027 eset;
Cserkaszi megye – 33 837 eset;
Csernyivci megye – 37 695 eset;
Csernyihiv megye – 26 409 eset.
Az adatok nem tartalmazzák a Donyeck és Luhanszk megye megszállt részein, a Krím-félszigeten és a Szevasztopolban regisztrált betegeket.
Rekordot döntött az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek és a járvány halálos áldozatainak napi száma az Egyesült Államokban – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggel közzétett adataiból.
Az egyetem szerint szerdán 247 403 fertőzöttet és 3656 halálos áldozatot regisztráltak az országban. Az eddigi legmagasabb értéket – 233 133 új esetet és 3306 halálos áldozatot – december 11-én jelentették.
A 330 milliós országban mindezidáig összesen körülbelül 16,9 millió ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2), a járvány kezdete óta pedig több mint 307 500-an haltak bele a betegségbe, többen, mint bármely más országban.
Az Egyesült Államokban hétfőn vette kezdetét a vírus elleni oltási kampány, elsőként egy New York-i ápolónő kapta meg a Pfizer és a BioNTech által közösen kifejlesztett vakcinát. Első körben az egészségügyi dolgozókat és az idősotthonokban élőket oltják be az Egyesült Államokban. Moncef Slaoui, a járványellenes kormányzati programért felelős egyik kutató, az amerikai oltási kampány vezetője elmondta, hogy terveik szerint elegendő oltóanyag áll majd rendelkezésre ahhoz, hogy jövő év március közepéig már 100 millió amerikai be legyen oltva a koronavírus ellen.
UPDATE: “We do believe the explosion was an intentional act.” -Don Aaron, Metro Police Spokesman on this morning’s large explosion in #downtownNashville. Three people transported to hospital. No significant injuries to report. ATF and FBI investigating. @WKRNpic.twitter.com/QE8gLxD1b4
BREAKING: BPD on scene of a mass shooting at the Tops in the 1200 block of Jefferson Avenue. Police say multiple people have been struck by gunfire. The shooter is in custody. Motorists and residents are urged to avoid the area.
Here is a bird’s eye view of the scene of a shooting at the Natalie Building in the medical park at Saint Francis Hospital in Tulsa. pic.twitter.com/qE3ptBZUcR
Surveillance video from a local business shows pandemonium after shots ring out near South & 3rd streets in Philadelphia last night just before midnight. pic.twitter.com/XLqGWEXAu1
NEW VIDEO: Flash flooding at Capitol Reef National Park Thursday. You can see the water rush in where cars were parked and people were trying to get out. DPS made helicopter rescues- no injuries reported. #utah ?Orin Allen pic.twitter.com/bLnlfwtfhF
https://t.co/aHEucsOUYy "HUMAN skin and bone" were discovered under a shredder at the workplace of Duncan Alexander Burrell Gordon who has been missing since May.
A beige/brown SUV drove through the Gallup Intertribal Ceremonial parade route in downtown Gallup, according to the NM State Police. Multiple people, including 2 Gallup PD officers, were injured and treated on scene. pic.twitter.com/lhi5uFDy3n
A Florida highway was temporarily closed after a semitrailer carrying cases of Coors Light crashed and turned the roadway into a silver sea of beer cans. https://t.co/7HMhhXKa8lpic.twitter.com/pay87q9grL
One person was killed in a bus rollover, according to Brandeis University, which chartered the bus. The accident happened near the Brandeis campus in Waltham, Massachuetts. https://t.co/RBdFsRaWj6
#UPDATE A Chesapeake police spokesperson tells us at this point he believes no more than 10 people have died. It’s unclear if the shooter was an employee. The shooter is now deceased. Officers are walking through the Walmart super center checking for victims. @WAVY_Newspic.twitter.com/gZs4CDV0q8
UPDATE: Suspect in custody. Please continue to avoid the area while we process the scene. We will tweet when the intersection is back open pic.twitter.com/IJ8pMq4C2v
Update - Gaithersburg, Maryland, @MontgomeryCoMD small plane into powerlines & tower plow, suspended about 100 feet in the air, two persons on board uninjured at this time, @mcfrs on scene, Widespread power outages, some roads closed in area, https://t.co/VRLGfpyFaApic.twitter.com/3iCMW0v94j
?#UPDATE: Rescue operations are currently underway to rescue both pilot and two passengers as they are up 100 feet from the ground with the powerlines still having high electricity so far about 86,000+ residents currently without power … pic.twitter.com/jA7yUa8gMm
Update / small Plane crash into power lines in Gaithersburg area, plane, 2 occupants on plane are OK, plane was headed towards (landing) Montgomery Airpark, Airpark is now closed to air traffic @MontgomeryCoMDhttps://t.co/VkITa378jCpic.twitter.com/UMYbeSJt9l
Dozens of emergency crews are responding to a small aircraft that has crashed into high voltage powerlines, causing massive power outages too 80,000 peop… pic.twitter.com/LgRRD433MI
The Keystone pipeline system was shut down on Wednesday night after its operator, TC Energy, said that about 14,000 barrels of oil had spilled into a creek in northern Kansas. The EPA said there was no threat to drinking water or to the public. https://t.co/iZuNggnsvo
Two suspects are in custody in relation to a shooting that left one person dead and three others injured at Cielo Vista Mall in El Paso, Texas, Wednesday afternoon, according to officials https://t.co/ctJNOBuwfU
This was in my town of Harvest, AL. (it's near Huntsville) It was a black hawk helicopter and there were no survivors. The helicopter was pretty of Tennessee National Guard. My question is what was the Tennessee national guard doing in Alabama....??? pic.twitter.com/uAV8AlZHca
A Black Hawk helicopter belonging to the Tennessee National Guard crashed during a training flight Wednesday near Huntsville, killing its two crew members, military and police officials said. https://t.co/aqLNvAAcCa
?#BREAKING: A Confirmed large and extremely violent tornado is on the ground⁰⁰?#Sigourney | #Iowa⁰⁰The National weather service has issues a PDS tornado warning meaning particular Dangerous situation as a confirmed large and extremely violent tornado is on the ground… pic.twitter.com/QWQEUZrz7x
Emergency Response Team (ERT) at a barge incident on the Ohio River in Lville. 10 of 11 barges are loose from the tug. One carrying 1400 tons of methanol partially submerged at McAlpine Dam. Nearest water intake is in Henderson. @USCG@kyfishwildlife@ORSANCOchannelpic.twitter.com/qyWJZkTYGg
A tanker truck collision occurred at Gold Star Memorial Bridge in Connecticut, killing one and injuring two, with smoke billowing from the scene as if it were the scene of a movie apocalypse. pic.twitter.com/Q6qj2VoFb1
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Tornado moving thru Perryton, TX today and the damage and aftermath. Folks in Perryton are gonna need some help over the next few weeks/months. #txwx#tornado#perrytonpic.twitter.com/a8DJTjIlcH
Thousands of Mormon crickets have taken over the town of Elko, Nevada, as these flightless, grasshopper-like creatures come out of their dormant period and into their migratory phase pic.twitter.com/6ZxD7yoPIr
"Looks like a mild tornado rolled right through my backyard." A severe storm with heavy winds take out a tree in a Tennessee backyard. pic.twitter.com/XvBui6etQs
A fighter jet crashed into a parking lot during an airshow in Michigan, with crew members ejecting before the aircraft went down. No serious injuries have been reported. https://t.co/Z9YmLN3ncXpic.twitter.com/zLmdazMBf9
When you go to Burning Man for fun in the desert but it rains six inches and floods and you think you're just going to drive out of the mud because you have a Jeep Wrangler.#BurningMan#BurningMan2023pic.twitter.com/8MJ12wUYjF
BREAKING REPORT: North Dakota State Senator killed in small plane crash along with his wife and two kids just after taking off from Utah airport..
"Senator Doug Larsen, his wife Amy, and their two young children died in a plane crash last evening in Utah" -Republican Senate… pic.twitter.com/tXvY5sTmfQ
?? | ÚLTIMA HORA: Al menos 18 personas resultan heridas y 2 muertas después de un tiroteo masivo durante una celebración de Halloween en Ybor City, Tampa, Florida. pic.twitter.com/arilfpr8s3
BREAKING: Suspect in Lewiston, Maine, mass shooting identified as Robert Card, a firearms instructor in the US Army reserve who was recently discharged from a mental health facility after reporting hallucinations. pic.twitter.com/ACmYdb0kBX
An outbreak of salmonella poisoning linked to bagged, precut onions has sickened at least 73 people in 22 states, including 15 who were hospitalized, U.S. health officials said Tuesday. https://t.co/G4KZZod4n0
LOCATED: Mavis Christian Jr., was found dead. Police believe he turned the gun on himself.
More from MPD: On November 19, 2023, at 3:31 a.m., officers located who is believed to be the suspect, Mavis Christian Jr., inside the white Chevrolet Malibu in the 3000 Block of Alta… pic.twitter.com/KGIQfWpQjH
#BREAKING : Plane crash reported on I-26 in Asheville, officials confirm According to the Federal Aviation Administration, a single-engine Diamond DA-40 crashed Thursday around 8:15 p.m. on Interstate 26 near Asheville Regional Airport. The FAA says two people were on board… pic.twitter.com/mcwoU8rlZU
#planecrash UPDATE: police are turning around vehicles at the back of the cue behind the wrecked plane on #I26. This is for traffic too close to the wreck to take detours. Still no word on how many people were injured when the plane hit the interstate. #Asheville@WLOS_13pic.twitter.com/t9dsNa7POj
Nearly 30 people have been sent to hospitals following multiple anhydrous ammonia leaks at a cheese factory in Greeneville, Tennessee on Wednesday morning, according to officials.https://t.co/Grw7LuSeZR
A crash involving dozens of vehicles along a foggy stretch of California’s Interstate 5 in southern California has left two people dead and nine others injured.
The crew of the U.S. Coast Guard Cutter Margaret Norvell seized over a ton of cocaine with an estimated street value of more than $32.2 million dollars on Tuesday, according to authorities. https://t.co/zjts4Boufq
Conditions in Berrien County, MI remain hazardous due to lake effect snow, reduced visibility, and blowing snow. Here's a look at cameras on I-94 courtesy of @MDOT_Southwest. A Winter Weather Advisory is in effect until 11 AM EST Wednesday with additional accumulations up to 2". pic.twitter.com/obkkPQZXAQ
An investigation is underway in rural southwestern Virginia, where authorities found a woman dead inside a natural cave on Friday. There are hundreds of caves in that area. https://t.co/3DGqGRaquK
U.S. CENTCOM Strikes Houthi Terrorist Missile Launchers
In the context of ongoing multi-national efforts to protect freedom of navigation and prevent attacks on U.S. and partner maritime traffic in the Red Sea, on Jan. 17 at approximately 11:59 p.m. (Sanaa time), U.S. Central… pic.twitter.com/MMCQbzr1f7
At least 6 IRGC's Fateh-110 missiles hit the Mossad base in Erbil, Iraq.
The United States funds Kurdish separatist groups in this region, which engage in sabotage, terrorism and espionage against Iran. pic.twitter.com/C7AInoIfQV
ALERT:#DPD is investigating a shooting in the 5000 block N Orleans Ct. Six victims located. Extent of injuries unknown at this time. Investigation is ongoing. Officers are working to develop suspect information. #Denverpic.twitter.com/xzYGU79nFT
The National Weather Service warns of a severe snowstorm in California's Sierra Nevada mountains, with up to 12 feet of snow forecasted over the weekend. pic.twitter.com/MnfAwGTn95
Some attendees of the Kansas City Chiefs playoff game in January suffered frostbite, with 12 people requiring amputation surgeries for fingers and toes, according to a Kansas City hospital.https://t.co/An0CnCVseF
Timelapse of an intense tornado warned storm moving into downtown Houston, Texas this evening. Watch as the skyline disappears as blinding rain and destructive winds move in. Video courtesy of @EarthCam. #TXwxpic.twitter.com/3lSUt87LTD
Crowded public bus hijacked, taken on wild high-speed chase down Atlanta freeway; 1 killed: A passenger was killed by a gunshot wound after a suspect hijacked a transit bus in metro Atlanta and led authorities on a high-speed chase into a neighboring… https://t.co/WNlRstbaZ4pic.twitter.com/Sqgo198VBn
✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured. Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
The US THAAD system is deployed near Nevatim air base in Israel. This site is managed by the US Army Missile Conmand 1st Space Brigade. It acts as an anti-ballistic missile base.
THAAD uses the AN/TPY-2 radar to track enemy ballistic missiles as they fly into space, the radar… pic.twitter.com/TwzbamqTGx
🚨🇮🇱#BREAKING | UPDATE SEVERAL US 🇺🇸THAAD MISSILE DEFENSE SYSTEMS HAVE BEEN SEEN IN ISRAEL ALONG WITH US TROOPS TO BOLSTER ISRAEL’S AIR DEFENSE IF IRAN🇮🇷RETALIATES⚠️⭕️ pic.twitter.com/qknfPgUXLr
🚨#WATCH: As a major fire breaks out at a recycling Lithium Battery plant triggering massive explosions leading to mandatory evacuations⁰⁰📌#Fredericktown | #Missouri
Watch as numerous fire departments rush to the scene of a major fire at a lithium battery recycling plant in… pic.twitter.com/rLZIV11zCy
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
The driver of the Tesla Cybertruck that exploded on New Year's Day outside the Trump International Las Vegas Hotel "used ChatGPT to plan out his attack," according to authorities. https://t.co/c6r7MeVAeWpic.twitter.com/9hsnn2N364
ICYMI: Millions of Americans are under a winter storm warning as the most impactful storm of the season thus far sweeps across the U.S. https://t.co/UATaKIII0W
New photos from @CorvallisPD show recovery efforts underway after a train derailment in the Marys River. The Portland & Western train was carrying agricultural materials when a structural failure occurred in the train trestle. No injuries were reported. https://t.co/c10ySLfN2Jpic.twitter.com/25KynQU43s
Earlier today, a reported electric vehicle fire occurred in the porte cochère of Trump Las Vegas. The safety and well-being of our guests and staff remain our top priority. We extend our heartfelt gratitude to the Las Vegas Fire Department and local law enforcement for their…
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Around 130,000 homes were left without power, and 12,000 flights were canceled due to an approaching snowstorm, the worst to hit the US in a decade, local media reported.
At least 21 states have declared states of emergency. Authorities are urging residents to stay home, leading… pic.twitter.com/bPBcMFUNSD
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
A koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma 74 186 004-re nőtt a világban, a halálos áldozatoké pedig 1 645 512-re a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 73 475 980 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok összesített száma pedig 1 635 427 volt. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 16 964 180 fertőzött volt eddig a napig, és 307 340 koronavírusos beteg halt meg a járvány kezdete óta.
Indiában 9 932 547 fertőzöttet, 144 096 halálos áldozatot és 9 456 449 gyógyultat jegyeztek fel.
Brazíliában 7 040 608 fertőzöttről, 183 735 halálos áldozatról és 6 239 192 gyógyultról tudni.
Oroszországban 2 708 940-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 47 994-re, a gyógyultaké pedig 2 155 842-re emelkedett.
Franciaországban 2 465 126 fertőzöttet, 59 472 halálos áldozatot regisztráltak, és 186 004-en gyógyultak fel.
Törökországban 1 928 165 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 17 121 halálos áldozatot és 1 691 113 gyógyultat.
Az Egyesült Királyságban 1 918 736 a fertőzöttek száma, és 65 618-an haltak meg a betegségben.
Olaszországban 1 888 144 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 66 537, és 1 175 901-en gyógyultak fel a Covid-19-ből.
Spanyolországban 1 773 290 fertőzöttet és 48 596 halálos áldozatot regisztráltak.
Argentínában 1 517 046 a fertőzöttek és 41 365 a halottak száma.
Kolumbiában 1 456 599 fertőzöttet és 39 560 halálos áldozatot tartanak nyilván.
Németországban 1 423 830 a fertőzöttek száma, 24 273 a halottaké, 1 056 477-en meggyógyultak.
Mexikóban 1 277 499 az igazolt vírusbetegek, 115 769 a halottak, és 945 673 a gyógyultak száma.
Lengyelországban 1 159 901 a fertőzöttek, 23 914 a halottak és 892 650 a gyógyultak száma.
Iránban 1 131 077 fertőzöttet, 52 883 halálesetet és 844 430 gyógyultat tartanak számon.
Ukrajnában 945 218 fertőzöttet, 16 314 halottat és 555 675 gyógyultat jegyeztek fel.
Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 94 537 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4754 halálos áldozatot és 88 211 gyógyultat.
Szlovákiában szombattól egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Marek Krajcí egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.
A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és egyelőre nem pontosították, hogy meddig tart. A kijárás tiltása nem vonatkozik a munkába járásra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra. A szerdán elfogadott kormányintézkedést az egészségügyi miniszter a „rendkívül komoly” járványhelyzettel indokolta.
A tervezettnél két nappal korábban, szintén szombattól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is, ami az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével minden üzletre vonatkozik. Ez az intézkedés az előzetes bejelentés szerint legalább 3 hétig marad révényben.
Szlovákiában még a múlt héten jelentették be a koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását. Ezek részét képezi az is, hogy hétfőtől a szállodák és más szállásadóhelyek már csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni.
A pozsonyi kormány szerdai ülésén jóváhagyta az ország Covid-19 elleni oltási stratégiáját is. Ebben azzal számolnak, hogy folyamatosan, négy hullámban az 5,5 milliós ország lakosságának mintegy 60-70 százalékát beoltják.
Igor Matovic kormánya október elsején veszélyhelyzetet vezetett be Szlovákiában, amit egyszer már meghosszabbított. A hosszabbítás elvben az év végén jár le, de ezzel összefüggésben a kabinet a múlt héten egy, a veszélyhelyzet további meghosszabbításait lehetővé tévő alkotmánytörvényt hagyott jóvá. Erről a jogszabályról – amelyről a voksolást egyszer már el kellett napolni – a tervek szerint csütörtökön szavaznak a pozsonyi törvényhozásban.
A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közzétett adatai szerint kedden több mint 16 ezer PCR típusú tesztet végeztek el, s ezek alapján 3565 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és az utóbbi hetekben ismét enyhe emelkedésnek indult, az elmúlt egy hétben átlagban valamivel kétezer felett volt.
Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel 139 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 246 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma mintegy 101 ezer. Jelenleg 2105 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 1309 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 58-cal emelkedett.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
Ukrajnában ismét tovább nőtt, és szerdára meghaladta a 10 és fél ezret az egy nap alatt feljegyzett új fertőzöttek száma, emellett rekordmagas számú, több mint háromezer beteg került kórházba.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 10 622 esettel 919 704-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 264 áldozattal 15 744-re. Eddig 535 417-en gyógyultak meg, közülük előző nap több mint 12 és fél ezren, az aktív betegek száma ismét csökkent, több mint kétezerrel 368 543-ra. A legtöbb új beteget, 1858-at ismét a fővárosból jelentették, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma Kijevben már meghaladta a 95 ezret, az elhunytaké pedig 21-gyel 1631-re emelkedett. Előző nap az országban minden eddiginél több, 3242 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba.
Az ukrán egészségügyi minisztérium alá tartozó közegészségügyi központ szerdán közzétett jelentése szerint december közepéig az országban 2161-en fertőződtek meg másodszorra is koronavírussal, 12 százalékuk, 250-en egészségügyi alkalmazottak. A szakértők szerint zömében azok kapták el újra a vírust, akiknél a betegség enyhébb lefolyású vagy tünetmentes volt, így nem keletkezett elegendő antitest a szervezetükben, ami védelmet nyújtott volna. Megjegyezték, hogy a koronavírus mutálódik is, de lassan, Ukrajnában pedig nem végeztek olyan kutatást, amely kimutatta volna, hogy az első és a második fertőzést megváltozott vírus okozta-e.
Közben szerdán folytatták a tüntetést a kijevi Majdanon, azaz a Függetlenség terén a kis- és középvállalkozók, akik tiltakoznak a január 8-24. között tervezett karanténszigorítások bevezetése ellen. Követelik, hogy a kormány egyáltalán ne korlátozza üzleti tevékenységüket. Az említett időszakban azonban a kabinet korábbi bejelentése szerint egyebek mellett a vendéglátóhelyek csak elvitelre dolgozhatnak majd, és csak az élelmiszereket, gyógyszereket illat- és háztartási szereket, illetve állateledeleket árusító üzletek tarthatnak nyitva. Előző nap a tüntetők és a rendőrök között dulakodás tört ki. Szerda délelőtt a helyzet nyugodt volt, helyszíni jelentések szerint kétszáznyi demonstráló volt a téren, néhányan közülük az éjszakát is ott töltötték.
Ukrajnában az előző napi jelentős csökkenés után keddre ismét mintegy kétezerrel csaknem 8,5 ezerre emelkedett az egy nap alatt feljegyzett új fertőzöttek száma, viszont több mint kétszer annyian gyógyultak meg, mint ahányan megbetegedtek.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 8416 esettel 909 082-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 233 áldozattal 15 480-ra. Eddig 522 868-en gyógyultak meg, közülük előző nap több mint 16 ezren, az aktív betegek száma viszont csaknem nyolcezerrel 370 734-re csökkent. A múlt hétvégén még mindkét napon nőtt az aktív betegek száma. A legtöbb új beteget, 1559-et az elmúlt napon ismét a fővárosból jelentették, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint Kijevben már meghaladta a 93 ezret, az elhunytaké pedig 13-mal 1610-re emelkedett. Előző nap az országban 1479 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús új beteg került kórházba.
A kormány előző napi ülésén néhány újabb korlátozást vezetett be, amelyek december 19-től lépnek életbe. A döntés értelmében egyebek mellett az iskolákban tilos rendezvényeket tartani több osztály, illetve csoport, továbbá meghívottak együttes részvételével. Megtiltották a nyilvános rendezvények szervezését a szórakoztató és a vendéglátó egységekben, utóbbiak 23 órától 7 óráig csak elvitelre szolgálhatnak ki. Tovább korlátozták továbbá a múzeumokban, bemutatótermekben, valamint a vallási rendezvényeken azt, hogy hányan tartózkodhatnak négyzetméterenként egy zárt helyiségben, utóbbiak esetében nyílt téren kötelezővé tették a másfél méteres távolságtartást.
Kedden ismét kisvállalkozók kezdtek tüntetést Kijevben a parlament épülete előtt. Követelik, hogy a kormány a január 8-24. közötti időszakra tervezett karanténszigorításaival semmilyen formában ne korlátozza üzleti tevékenységüket. A kabinet korábbi közlése szerint az említett januári időszakban országosan szigorú korlátozások lépnek életbe. Eszerint szünetelni fog az oktatás az iskolákban, továbbá a kávézók, bárok, éttermek kizárólag elvitelre dolgozhatnak majd. Ezenfelül csak az élelmiszereket, gyógyszereket, illat- és háztartási szereket, illetve állateledeleket árusító üzletek tarthatnak nyitva. A közösségi közlekedés viszont változatlanul működni fog.
A Covid-19 fertőzésbe már közel 300 000 amerikai halt bele. Az elmúlt napokban közel háromezer halálesetet regisztrálnak naponta. Az amerikai sajtó szerint a Covid-19 napi áldozatainak száma összehasonlítható az Egyesült Államok történetének legvéresebb harcai áldozatai számával, december 9-én pedig meghaladta a 2001. szeptember 11-i merénylet áldozatainak számát.
A sajtó szerint az Egyesült Államok jelenleg két történelmi válságot él meg. Ezek egyike „az elmúlt száz év legnagyobb vészhelyzete az egészségügyi ágazatban”. A második válság „az amerikai demokráciát fenyegeti”, mivel Donald „Trump elnök folytatja veszélyes és őrült harcát a szabad és tisztességes választások eredményének megsemmisítésének érdekében”.
A második válságot most nem érintjük, hanem csak az elsőről beszélünk. Tehát kezdjük az egészségügy területén kialakult vészhelyzettel.
Mint ismeretes, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal, az FDA tanácsadó bizottsága értekezletet tartott, hogy eldöntse, hozzon-e sürgős döntést Pfizer cég által kifejlesztett oltóanyag engedélyeztetésével kapcsolatban. Tehát most meg kell várni, amíg a szakértők „zöld utat” adnak, és a FDA bejelentheti az tömeges beoltás kezdetét az USA-ban.
Az amerikaiak nagyon remélik, hogy ez az oltóanyag segít megállítani ezt a koronavírus szökőárat, de emellett megjegyzik, hogy sokaknak, sajnos, már nincs szükségük az oltásra.
A koronavírus már több mint 293 000 amerikai halálát okozta, december 9-én több mint 3000 halálesetet regisztráltak. Ez azt jelenti, hogy ez a nap felkerült a Egyesült Államok „fekete” listájára.
Néhány adat az Amerikai Egyesült Államok történelméből:
A Galvestoni hurrikán 1900-ban 8000 ember halálát okozta; a Polgárháború idején az Antietami csatában több mint 3,6 ezer amerikai halt meg; a gettysburgi csata több mint 3,1 ezer ember halálát okozta. A lista negyedik helyén 2020. december 9-e áll – az a nap, amikor 3103 amerikai halt meg Covid-19 fertőzésben.
Ez valószínűleg azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban az emberek tömeges halálával járó tíz eseményből hét a Covid járványhoz lesz köthető. Mert december 9-én, szerdán több amerikai halt meg, mint a 2001. szeptember 11-i szörnyű merényletek következtében. De akkor az ország kórházai nem voltak túlzsúfoltak. Tehát, sajnos okkal feltételezhető, hogy az elkövetkezendő napokban és hetekben az elhalálozások száma még ennél is magasabb lesz.
Jelenleg csaknem 110 000 amerikai van kórházba. Az elmúlt hét folyamán a koronavírus csak erősödött, így fokozatosan megdönti az összes képzeletbeli és elképzelhetetlen rekordot.
A Közegészségügyi Központ december 12-i adatai szerint az országban 885 039 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig. A betegségben 14998-an vesztették életüket és 494 001-en gyógyultak fel a kórból. Az elmúlt nap során 12 811 új esetet regisztráltak. Az országban eddig 4 998226 PCR-tesztet végeztek el.
December 11. folyamán:
3001 személyt szállítottak kórházba;
243-an vesztették életüket a kórban;
12653-an gyógyultak fel a fertőzésből;
61 571 tesztvizsgálatot végeztek el (40 967 PCR-tesztet és 20 604 IFA-tesztet).
A fertőzöttek száma megyékre bontva:
Kijev – 90 013 eset;
Vinnicja megye – 19 680 eset;
Voliny megye – 27 852 eset;
Dnyipropetrovszk megye – 48 365 eset;
Donyeck megye – 29 031 eset;
Zsitomir megye – 33 714 eset;
Kárpátalja – 25 883 eset;
Zaporizsja megye – 41 460 eset;
Ivano-Frankivszk megye – 40 484 eset;
Kijev megye – 47 783 eset;
Kirovohrad megye – 7059 eset;
Luhanszk megye – 7705 eset;
Lemberg megye – 53 299 eset;
Mikolajiv megye – 23 479 eset;
Odessza megye – 57 071 eset;
Poltava megye – 28 811 eset;
Rivne megye – 35 900 eset;
Szumi megye – 35 327 eset;
Ternopil megye – 30 964 eset;
Harkiv megye – 61 985 eset;
Herszon megye – 13 723 eset;
Hmelnickij megye – 34 417 eset;
Cserkaszi megye – 30 784 eset;
Csernyivci megye – 36 496 eset;
Csernyihiv megye – 23 754 eset.
Az adatok nem tartalmazzák a Donyeck és Luhanszk megye megszállt részein, a Krím-félszigeten és a Szevasztopolban regisztrált betegeket.
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
More than 9,000 war crimes were committed during the 33-day occupation of Bucha. Over 270 a day. More than 1400 civilians were killed. Many of them were subjected to torture. There were 37 children among the dead. 52 children were injured.#bucha 2/3
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
A koronavírus-járvány hivatalosan regisztrált fertőzöttjeinek száma 71 081 574-re nőtt a világban, a halálos áldozatoké 1 594 777-re, a gyógyultaké pedig 45 349 922-re a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban 69 598 462 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatoké 1 581 902, a gyógyultaké pedig 44 872 013 volt. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 15 842 789 fertőzött volt eddig a napig, 295 450-en haltak meg, és 6 135 314-en meggyógyultak.
Indiában 9 796 769 fertőzöttet, 142 628 halálos áldozatot és 9 324 328 gyógyultat jegyeztek fel.
Brazíliában 6 836 227 fertőzöttről, 180 437 halálos áldozatról és 6 078 287 gyógyultról tudni.
Oroszországban 2 574 319-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 45 370-re, a gyógyultaké pedig 2 041 006-ra emelkedett.
Franciaországban 2 405 210 fertőzöttet, 57 671 halálos áldozatot és 181 581 gyógyultat regisztráltak.
Az Egyesült Királyságban 1 814 395 a fertőzöttek száma, és 63 603-an haltak meg a betegségben.
Olaszországban 1 805 873 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 63 387, és 1 052 163-an gyógyultak fel a Covid-19-ből.
Spanyolországban 1 730 575 fertőzöttet, 47 624 halálos áldozatot regisztráltak.
Argentínában 1 489 328 a fertőzöttek, 40 606 a halottak száma.
Kolumbiában 1 408 909 fertőzöttet, 38 669 halálos áldozatot tartanak nyilván.
Németországban 1 314 309 a fertőzöttek száma, 21 567 a halottaké, 966 238-an meggyógyultak.
Mexikóban 1 229 379 az igazolt vírusbetegek, 113 019 a halottak, és 904 042 a gyógyultak száma.
Lengyelországban 1 115 201 a fertőzöttek, 22 174 a halottak és 815 356 a gyógyultak száma.
Iránban 1 092 407 fertőzöttet, 51 727 halálesetet és 787 853 gyógyultat tartanak számon.
Ukrajnában 895 620 fertőzöttet, 15 278 halottat és 499 182 gyógyultat jegyeztek fel.
Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 94 124 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4748 halálos áldozatot és 87 815 gyógyultat.