Meghalt 70 többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3581 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
A kormányzati portálon azt írták: 82 780-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 1889-re emelkedett, 20 476-an már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 60 415. Az aktív fertőzöttek 25 százaléka, az elhunytak 32 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. 4417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 313-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 29 750-en vannak, a mintavételek száma 1 097 371.
Kiemelték: a járvány második hulláma meredeken emelkedő szakaszban van egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét megtartsák, és ne hagyják, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség, vagyis továbbra is nagy az egyéni felelősség szerepe a védekezésben, különösen a maszkviselésre vonatkozó előírások betartásában.
Hétfőtől tovább szigorodnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok. Jelenleg kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, az ügyfélfogadási irodákban, a szabadtéri rendezvényeken és a sportrendezvényeken is. Hétfőtől pedig már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkot viselni. A rendőrök fokozottan ellenőrzik a maszkviselést az üzletekben és bevásárlóközpontokban és emelkedett a hatósági házi karantént megszegőkre kiszabható bírság összege is. A vendéglátóhelyeket és a szórakozóhelyeket 23 óra után be kell zárni.
A közösségi terjedés megfékezése érdekében mindenkitől azt kérik: továbbra is kerüljék azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsák a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossanak kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. A kórházak fel vannak készülve a fokozott terhelésre, minden kórházi ellátást igénylő betegnek jut kórházi ágy és ellátás – hangsúlyozták.
Közölték azt is, hogy az egészségügyi védekezés részeként már zajlik az influenza elleni ingyenes oltások beadása. A háziorvosi praxisok ellátása az influenza elleni védőoltással folyamatos.
Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérik, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért. Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket – tették hozzá.
A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik – közölték.
Az oldal térképe alapján eddig Budapesten (21 462) és Pest megyében (10 168) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (5282), Győr-Moson-Sopron (5247), Szabolcs-Szatmár-Bereg (4495) és Hajdú-Bihar megye (4297). A fertőzésben legkevésbé érintett megye Tolna (891).
A Technogén és Ökológiai Biztonságért és Rendkívüli Helyzetekért felelős Állami Bizottság október 30-i ülésén módosította a régiók járványügyi beosztását. Ennek értelmében Kárpátalján a Nagybereznai, Perecsenyi és Ungvári járás, valamint Ungvár és Beregszász is vörös besorolást kapott.
November 2-tól szigorú karantén intézkedések lépnek érvénybe. Így többek között leáll a tömegközlekedés és valamennyi kereskedelmi intézmény, a gyógyszertárak és az egészségügyi intézmények kivételével.
Tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, szombatra már meghaladta a 8700-at az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma, az aktív betegeké 220 ezer fölé emelkedett.
A közölt adatok alapján az elmúlt napon – az előző napi, eddigi csúcsot is meghaladó – 8752 új esettel 387 ezer 481-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 155-tel 7196-ra. Eddig 158 ezer 928-an gyógyultak meg, viszont már 221 ezer 357 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel az országban.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy előző nap is sok, 1190 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget kellett kórházba szállítani. A tárcavezető sürgette, hogy a parlament a jövő heti ülésén fogadja el a minisztérium törvényjavaslatát, amelyben a kötelező maszkviselés megszegéséért a bírságot a jelenlegi 170 hrivnyáról 225 hrivnyára emelnék fel.
Leszögezte, hogy a Covid-betegek ellátásához szükséges oxigén beszerzéséről mindenütt a helyhatóságoknak kell gondoskodniuk. A miniszter arra reagált, hogy az utóbbi időben több vidéki kórház jelzett súlyos hiányt orvosi oxigénből. Kiemelte, hogy a minisztérium már 572 millió hrivnyát különített el oxigénvásárlásra a régiók számára.
Kárpátalján hétfőtől, azaz november 2.-tól járványügyileg Ungvár, Beregszász, a Perecsenyi, az Ungvári és a Nagybereznai járás is vörös zónába kerül. A megye többi települése a narancs zónában marad. Erről a rendkívüli helyzetek bizottsága döntött soron kívüli ülésén.
A vörös zónában a többi között korlátozzák a boltok és szórakozóhelyek működését, szünetel az oktatás is.
Pénteki adatok szerint Ukrajnában 24 óra alatt 8312 új koronavírusos fetőzést diagnosztizáltak. A vírus márciusi terjedése óta ez az egyik legmagsabb napi szám.
https://youtu.be/KJn2O7tyZXI
Az országban jelenleg több mint 216 000 aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Fél év alatt eddig több mint 155 000 ember gyógyult fel a betegségből. Március óta több mint 7000 áldozatot követelt a koronavírus Ukrajnában. Kárpátalján ismét negatív rekordot döntött az új, egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. 24 óra alatt 316 személynél állapították meg laboratóriumi PCR-teszttel a COVID-19 fertőzést.
A járvány kezdete óta már több mint 14 000 embernél azonosították a betegséget, közel 6600-an már meggyógyultak, míg 369-en elhunytak koronavírusban, közülük 5-en az elmúlt 24 órában.
Az olasz Közegészségügyi Hivatal (Iss) szerint húsz tartományból tizenegyben kritikussá vált a járványhelyzet, miután egy nap alatt országosan 31 084 beteget szűrtek pénteken. Giuseppe Conte miniszterelnök még egy hetet akar várni az újabb szigorításokig.
A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nappal korábban 26 800 volt, szerdához képest pedig több mint öt ezerrel emelkedett a napi esetszám. A számítások szerint a szűrt fertőzöttek száma kevesebb mint egy hét alatt elérheti a napi negyvenezret. A naponta végzett vírustesztek száma is kétszázezer fölé ugrott.
Olaszországban naponta mintegy ezren kerülnek kórházba Covid-19 miatt, és napi majdnem százan intenzív osztályra. A Közegészségügyi Hivatal tizenegy tartományban értékelte kritikusnak a járványhelyzetet, nyolc régióban megteltek a járványbetegeknek fenntartott osztályok. Az aktív fertőzöttek száma megközelítette a 326 ezret, kórházban majdnem 17 ezer beteg van, intenzíven 1746. Február vége óta a pozitívak száma elérte a 647 674-t. Egy nap alatt százkilencvenkilenc beteg halt meg, így a halottak száma túllépte a 38 ezret.
A leggyorsabban jelenleg a legkevésbé lakott területnek számító Valle d’Aostában terjed a járvány, a vírustesztek és a pozitívak aránya megközelíti a huszonhárom százalékot. A régiót elözönlötték a turisták az egy hete kezdődött síszezon miatt.
A legtöbb beteget, majdnem kilencezret egy nap alatt továbbra is Lombardiában szűrték, második helyen Campania áll napi 3186 új beteggel. A Nápoly székhelyű régióban hétfőtől leállítják a bölcsődéket és óvodákat is, miután az iskolákat már egy hete lezárták. Leállította az oktatást Puglia tartomány is. Az oktatási tárca adatai szerint a szeptember közepétől újranyitott oktatási intézményekben az utóbbi másfél hónapban szűrt betegek 3,8 százaléka fertőződött meg.
A kormány október 13. óta fokozatosan szigorítja a korlátozásokat. Hétfőtől léptették életbe a vendéglátóhelyek este hat órás zárását, valamint ismét bezárták a mozikat, színházakat, edzőtermeket. Tizennégy éves kortól a tanulók nagy része online oktatásra állt át. Már kilenc tartományban éjszakai kijárási tilalom van érvényben.
Sajtóértesülések szerint Giuseppe Conte még egy hetet akar várni a már alkalmazott intézkedésének eredményére. Nem támogatják az általános országos zárást a tartományok vezetői sem. Az egészségügy azonban a minél előbbi leállást sürgeti. Korábban Conte kijelentette, hogy amíg lehet igyekeznek egyszerre fenntartani az egészségügy és a gazdaság működését. Hangsúlyozta viszont, hogy szigorítás nélkül a járványár karácsony időszakában érheti el az országot.
Közben a szigorítások által leginkább sújtott szakmák demonstrációi mindennapossá váltak: pénteken a kulturális ágazat dolgozói vonultak utcára, a zenészek hangszereikkel hang nélküli koncerteket adtak. Szélsőjobboldali csoportok Firenze belvárosában hirdettek engedély nélküli megmozdulást a korlátozások ellen péntek estére, a polgármester bejelentette, nem engedi meg, hogy a várost feldúlják. A rendőrség biztonsági gyűrűt vont a firenzei terek köré.
#GDF #ReggioCalabria e Agenzia Dogane e Monopoli-ADM: operazione antidroga nel Porto di #GioiaTauro. Maxi #sequestro di oltre una tonnellata di #cocaina occultata in un carico di #banane.#NoiconVoi
Sono vicino alla #Sicilia e al popolo catanese in queste ore drammatiche per la forte ondata di maltempo. Il Governo deve intervenire subito, con tutte le iniziative necessarie. #Cataniapic.twitter.com/T95ID0WUsY
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
Bad news from home ?? Yesterday several wildfires destroyed a large part of the pinewoods in #Bibione, and another outbreak set fire to the fields of #Codroipopic.twitter.com/IiXv3Y9GQz
Wild fires are becoming more and more frequent in these days due to extremely and recursive high temperature and dry conditions. The situation wil very likely become more risky in the upcoming weeks
Bad weather, storm surges with waves several meters high between the beaches of Ferrara and Rimini. In Marina di Ravenna, shops and beach infrastructure suffered. In Ravenna, sandbags had to be placed to keep the tides at bay. Italy#flood#flooding#floods#Ravenna#Italypic.twitter.com/RrW8uxVNNW
La frana di #Ischia. Nuova allerta meteo da questo pomeriggio. Il commissario #Legnini: "Al via il piano di evacuazione preventivo per centinaia di persone". Si cerca l'ultima dispersa. Al #Tg2Rai ore 13,00#2dicembrepic.twitter.com/cejw7EkHhf
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
#Napoli Un bel disastro... Complimenti a chi avrebbe dovuto provvedere alla sicurezza, comunque sia è una vergogna che per una partita di calcio (importante o meno che sia) accada questo! Chi pagherà i danni?!? ???? pic.twitter.com/l4Kzdk71Nm
#Varese, imbarcazione ribaltata nel lago Maggiore: recuperati nella notte i corpi senza vita di tre persone. Proseguono le ricerche di un quarto disperso, impegnati sommozzatori ed elicottero dei #vigilidelfuoco [#29maggio 7:15] pic.twitter.com/bNTW3lkQHm
Reputo gravissimo, indegno e segno di grande inciviltà, che un turista sfregi uno dei luoghi più celebri al mondo, il Colosseo, per incidere il nome della sua fidanzata. Spero che chi ha compiuto questo gesto venga individuato e sanzionato secondo le nostre leggi. pic.twitter.com/p8Jss1GWuY
— Gennaro Sangiuliano (@g_sangiuliano) June 26, 2023
At least 177 people, including 27 crew members, were rescued by Italy’s coast guard after a fire broke out in the engine room of a ferry that was traveling to Porto Empedocle in Sicily from the island of Lampedusa https://t.co/wg886NXveopic.twitter.com/CVmaSiJGLJ
Vi sarebbero per ora almeno due morti accertati e una quarantina di feriti nell'incidente del pullman precipitato da un cavalcavia a Mestre. Il tragico bilancio sembra essere destinato a salire Le prime foto tratte da fermi immagini del Tg1 e Tg2 Rai https://t.co/cUObC24Hyfpic.twitter.com/F4AsbA5maJ
Un’immane tragedia ha colpito questa sera la nostra comunità. Ho disposto da subito il lutto cittadino, in memoria delle numerose vittime che erano nell’autobus caduto. Una scena apocalittica, non ci sono parole. pic.twitter.com/APnsQoPMkL
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
Brazen early-morning robbery on December 1, targeting a Sicurtransport armored van on Italy's A2 highway near Bagnara Calabra, where ~10 masked gunmen fired Kalashnikov rounds, burned two cars to block the road, and scattered nails, escaping with ~2 million euros and no… pic.twitter.com/ryN76ssWJA
Spanyolországban a rendkívüli állapot november 9-én éjfélkor lép életbe, és május 9-ig tart.
Spanyolországban a Kongresszus október 29-i ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt hat hónappal meghosszabbítja a rendkívüli állapotot. A jelentések szerint a rendkívüli állapot november 9-én éjfélkor lép életbe, a kormány négy hónap múlva vizsgálhatja felül. Pedro Sanchez miniszterelnök kéthavonta fog jelentést tenni a kongresszus plenáris ülésén a végrehajtó szervek tevékenységéről. A rendkívüli állapot bevezetése lehetővé teszi a helyi hatóságok számára, hogy korlátozzák a lakosság mozgását, bevezethető lesz a kijárási tilalom és a járványhelyzettől függően sor kerülhet a határok lezárására is.
Evacuations underway on Maui — Flooding on Hana Highway right now near Haiku — Kaupakalua Dam could break at any time with thousands in the impact zone (video: Carlos Rosaga) @KITV4#Hawaii#HIWX#Floodingpic.twitter.com/jLmcUM1NKO
Footage shows devastating damage in Mullica Hill, New Jersey, after a tornado moved through the area. Remnants of Hurricane Ida are wreaking havoc across the Northeast. https://t.co/5nwItZ23l1pic.twitter.com/GjbYJlsCxU
Oye @ilianahcuba los cubanos nos caracterizamos por ser justos y solidarios y ni tú, ni esos a los que agradeces tienen esas cualidades, pues ya que están en #Chile debían ocuparse por denunciar los crímenes que allá comete el gobierno de #PiñeraAsesino y dejar a #Cuba en paz. pic.twitter.com/KOT8pcguOs
Fire Horror In New Mexico: The entire town of Ruidoso, New Mexico, nearly 8,000 people were evacuated. The South Fork, Salt, and Penn Scott Fires have turned into this town’s worst nightmare. #Wildfire#NewMexicopic.twitter.com/pFelMXoGeh
— John Cremeans USA (@JohnCremeansUSA) June 18, 2024
Unbelievable scenes from Russia, vehicles submerged and washed away by raging floodwaters in Novyy Khushet Village in Dagestan area pic.twitter.com/66et3uWNkl
A Közegészségügyi Központ október 28-i adatai szerint az országban 363075 koronavírus-fertőzött van. A betegségben 6755-en vesztették életüket és 148642-en gyógyultak fel a kórból. Az elmúlt nap során 7474 új esetet regisztráltak. Az országban eddig 3 129235 PCR-tesztet végeztek el. Az elmúlt napon 3306 páciens küzdötte le a betegséget.
Vinnicja megye – 9697 eset;
Voliny megye – 12 871 eset;
Dnyipropetrovszk megye – 13 915 eset;
Donyeck megye – 9024 eset;
Zsitomir megye – 13154 eset;
Kárpátalja – 13 571 eset;
Zaporizsja megye – 8852 eset;
Ivano-Frankivszk megye – 19 274 eset;
Kirovohrad megye – 2212 eset;
Kijev – 35 450 eset;
Kijev megye – 15 465 eset;
Lemberg megye – 28 484 eset;
Luhanszk megye – 3416 eset;
Mikolajiv megye – 7317 eset;
Odessza megye – 23 207 eset;
Poltava megye – 8639 eset;
Rivne megye – 18 299 eset;
Szumi megye – 10 974 eset;
Ternopil megye – 19 818 eset;
Harkiv megye – 34 441 eset;
Herszon megye – 3454 eset;
Hmelnickij megye – 14 228 eset;
Csernyivci megye – 20 509 eset;
Cserkaszi megye – 8539 eset;
Csernyihiv megye – 8292 eset.
Az adatok nem tartalmazzák a Donyeck és Luhanszk megye megszállt részein, a Krím-félszigeten és a Szevasztopolban regisztrált betegeket.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Egész novemberre leállíthatják Németországban a vendéglátást és az idegenforgalmat, és a művészeti és kulturális életet a koronavírus-járvány erősödése miatt – jelezte a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdai interjúban.
A legfontosabb a közoktatás és a napközbeni gyermekellátás működésének fenntartása. Ezeket a „prioritásokat gyorsan ki lehet jelölni”, de nagyon nehéz meghozni a hozzájuk szükséges döntéseket, vagyis „az utazásszervező cégek és a vendéglátósok, és a művészeti és kulturális élet leállítását egész novemberre” – mondta Jens Spahn a Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaságnak. Kiemelte, hogy ezen ágazatok működését be kell fagyasztani, „nullára kell állítani”, a vállalkozások kárát pedig egy állami támogatási programmal, egy „nagyvonalú és célzott segélycsomaggal” kell egyensúlyozni – mondta a miniszter.
Jens Spahn azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a járványhelyzet gyors romlása miatt az eredetileg tervezett pénteki időpont helyett már szerda délután megtartják a tartományi kormányfők állandó egyeztető fóruma – az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) – és a kancellár, Angela Merkel válságtanácskozását.
A miniszter elmondta: arra számít, hogy a járványügyi védekezésért felelős tartományok vezetői széttartó, tartományonként eltérő szabályozás helyett az egész országban egységesen érvényes járványlassító intézkedésekről állapodnak meg a kancellárral. Ez azonban nem lesz elég, az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedésének feltartóztatásához minden egyes ember hozzájárulása szükséges. Közös, „nemzeti erőfeszítés” kell – mondta Jens Spahn.
Az újabb fertőzéshullámot „most kell megtörni”, ezért mindenkinek a minimumra kell szorítania a fertőzésveszéllyel járó – maszk nélküli, legalább 15 percig tartó, másfél méteres távolságon belüli – találkozásait, kapcsolatait. „Késő lesz, ha addig várunk, amíg az intenzív osztályok megtelnek” – mondta a miniszter, aki az otthonából nyilatkozott a közszolgálati médiatársaság SWR2 nevű rádiójának, mert elkapta a SARS-Cov-2-t, amely beszámolója szerint megfázásos tüneteket okozott nála. Mint mondta, tünetei enyhülnek és várhatóan egy hét múlva munkába állhat.
Elmondta, hogy igazolt fertőzöttként megtapasztalhatta a vírus természetét és az úgynevezett kontaktkutatásért, a fertőzési láncolatok megszakításáért felelős helyi egészségügyi hivatalok munkáját is. A szakemberek „mindent beleadva dolgoznak”, teljesítményük „alázattal és hálával tölt el” – mondta Jens Spahn.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 14 964 fertőződést regisztráltak Németországban. Ez új rekord, és majdnem a duplája az egy héttel korábbi 7595-nek. A járvány kezdete óta 464 239 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 85-tel nőtt, 10 183-ra. A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga az RKI legutóbbi, keddi adatai szerint 1,21. Ez azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 121 embernek adja át a kórokozót.
A Covid-19 betegség miatt intenzív osztályon kezeltek száma a legutóbbi, szintén keddi adatok szerint egy nap alatt 108-cal emelkedett, 1470-re. Nagyjából 45 százalékuk – 666 ember – gépi lélegeztetésre szorul. Ezek az adatok azt jelzik, hogy a mintegy 30 ezer intenzív ellátási ágy alig 5 százalékát foglalják el a Covid-19-ben szenvedők. Ugyanakkor számuk gyorsan emelkedik, az előző keddi 879-hez képest csaknem hatszázzal nőtt.
A California bar owner was arrested on charges that he had sold fake Covid-19 vaccination cards. Undercover agents were able to buy the fraudulent cards for $20 each, the authorities said. https://t.co/1uSn1sy4uW
Yet *another* video of the extreme wind produced by the strong tornado in #Paderborn. The amount of quality footage you get from a sigtor passing through a major population center is (sadly) crazy.#Tornado#Unwetterhttps://t.co/R1R4WCQHeM
German police on Tuesday said they detained a 38-year-old man suspected of leaving a human head in front of the courthouse in #Bonn, #Germany.
A body was found a few hundred meters away on the Rhine River. Police said they believe the body belongs to the severed head. pic.twitter.com/Z5wGJwzt9H
60 people injured, sixteen of them seriously in a train derailment which killed at least three say authorities in the south German town of Garmisch. The injured are from all age groups said spokesman. It’s still not clear what caused the derailment & a major operation is ongoing
Es brennen aktuell über 400 Hektar Wald und Felder bei #Mühlberg im Kreis #ElbeElster. Zwei Ortschaften müssen evakuiert werden. Es besteht eine amtliche Gefahrendurchsage wegen starker Rauchentwicklung pic.twitter.com/bQi4uKgzbd
Im Wild- und Freizeitpark Klotten fiel am Samstag eine Frau aus einer Achterbahn. Die 57-Jährige starb trotz Wiederbelebungsversuchen am Unfallort. https://t.co/nrRtOBb9XG
Climate strike week 230. We are currently in Lützerath, a German village threatened to be demolished for an expansion of a coal mine. People have been resisting for years. Join us here at 12 or a local protest tomorrow to demand that #LützerathBleibt !#ClimateStrikepic.twitter.com/hGrCK6ZQew
Bitte den Bereich rund um die Ettlinger Str. weiterhin meiden.
Bürgerinnen und Bürger, die aufgrund der Absperrmaßnahmen derzeit nicht nach Hause können, haben die Möglichkeit, in die Nebeniusschule in der Nebeniusstraße 22 zu gehen.
Bei einem Unfall auf der Autobahn A1 zwischen Oberbüren und Gossau sind zwei Frauen gestorben. Zum Unfall ist es gekommen, nachdem ein ehemaliges Militärfahrzeug auf dem Pannenstreifen gestoppt hatte. https://t.co/KSmT3wN0JDpic.twitter.com/rCi5emEYa8
A geriatric nurse in Germany is handed a life sentence for two counts of murder and six counts of attempted murder after sedating patients so that they did not bother him at work. https://t.co/gIQNDaBOMa
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Schweres Unwetter trifft Reutlingen! ?️ Hagel & Starkregen führten zu Überflutungen & Schäden. Laub und 30 cm hoher Hagel setzten innerhalb weniger Minuten die Abflussschächte zu und Wasser strömte in Tiefgaragen, Keller und Wohngebäude. https://t.co/324East5A8pic.twitter.com/NiE3vcIzwt
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
Wegen Protesten von Bauern gegen Sparbeschlüsse der Bundesregierung ist die B213 im Bereich Lastrup (Landkreis Cloppenburg) zwischen den Abfahrten Stapelfeld und Löningen/Meerdorf blockiert. https://t.co/XlQBeRBPes
"Patience is over!" Thousands of German farmers block Berlin and Germany to protest against the planned increase in fuel taxes wanted by socialist politicians. pic.twitter.com/POcpXNyNli
More footage from Germany, where hundreds of tractor drivers blocked roads in Berlin, Munich, Bremen and many other German cities. pic.twitter.com/kilknHfkgX
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Sie stürzten beim Spielen sieben Meter in die Tiefe: In der Region Stuttgart sind vier Kinder durch das Dach einer Sporthalle gefallen und schwer verletzt worden. Sie wurden mit Rettungshubschraubern ins Krankenhaus gebracht. https://t.co/zdzlNzPcDF
Der Zustand eines Landes wie #Deutschland wird auch daran deutlich, wie sich demokratische Prozesse - Wahlen, Parteitage usw. - ausgestalten lassen. Da ist das, was in #Essen#NRW#e2906 geschieht, ein Warnsignal.
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Életbe lépett az éjszakai kijárási tilalom Csehországban szerda 0 órakor.
A kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak bizonyos kivételekkel – egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségi probléma – hagyhatják el lakhelyüket. A kutyák sétáltatása közben legfeljebb 500 méterre lehet eltávolodni a lakhelytől. A közszolgálati rádió szerda reggel a rendőrségre hivatkozva azt jelentette, hogy a kijárási tilalom betartásával az éjfél utáni órákban nem voltak problémák.
Az egészségügyi minisztérium honlapján megjelent legfrissebb adatok szerint kedden 15 663 új igazolt koronavírus-fertőzést mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok, amely ez eddigi legmagasabb napi esetszám, 400-zal több, mint a múlt pénteki rekord. A járvány áldozatainak száma kedden százzal 2547-re emelkedett. A pontosított adatok szerint hétfőn 139-en hunytak el, amely az eddigi legmagasabb napi szám.
Egyre gyorsabban emelkedik a kórházban kezeltek száma is. Jelenleg 6191 embert ápolnak Covid-19 betegséggel, és a súlyos esetek száma 893-ra nőtt. A kórházban kezeltek száma egyre nagyobb terhelést ró a cseh egészségügyi rendszerre, mert a Covid-19 kezelésére elkülönített részlegek kapacitásuk felső határához közelítenek – mutatott rá a minisztérium.
A naponta elvégzett átlagban több mint 40 ezer teszt mintegy 30 százaléka mutat az utóbbi napokban pozitív eredményt, ami azt jelzi, hogy a járvány jelenleg gyakorlatilag ellenőrizhetetlenül terjed. A cseh kormány ezért már hétfőn úgy döntött, hogy felkéri a képviselőházat az október 5-től érvényes és november 3-án lejáró szükségállapot meghosszabbítására. A szükségállapot jogi lehetőséget ad a kormánynak, hogy gyorsabban és egyszerűbben tudjon fellépni a koronavírus-járvány ellen. Radek Vondrácek, a képviselőház elnöke bejelentette, hogy péntekre összehívja a parlamenti alsóházának ülését, ahol napirendre tűzik a témát.
Csehországban jelenleg szigorú óvintézkedések vannak érvényben. Korlátozzák a kiskereskedelem, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák áttértek a távoktatásra, szünetelnek a kulturális és sportrendezvények.
A kormány kedden arról is döntött, hogy az általános iskolák alsós osztályainak diákjai, akiknek a tervek szerint november 2-án vissza kellett volna térniük az iskolapadokba, továbbra is otthon maradnak. Döntés született arról is, hogy a jövő héten az egész országban megkezdődik a nyugdíjasotthonok összes lakójának tesztelése. A költségeket az állam fizeti.
Silný vítr v noci na dnešek a dopoledne v několika krajích zkomplikoval dopravu a zaměstnal hasiče, kteří odstraňovali hlavně stromy popadané na silnice, železniční tratě, chodníky, automobily či elektrické dráty. https://t.co/sZpnkmTWxVpic.twitter.com/3distN8mjm
Aktuální informace: 14 kamionu, 2 nákladní auta, 20 osobních aut, 2 ošetření na místě 2 převezeni do Hořovic (lehce zranění) 2 letech do Prahy (těžší zranění) a následně ještě nalezen třetí pacient, míří letecky do FN Motol. pic.twitter.com/jCve6bvoSo
Havarovaná vozidla jsou "rozeseta" na zhruba 150ti metrovém úseku dálnice. Odkláníme dopravu na exitu 37, objízdná trasa - sil II/605, sjezd Žebrák, Zdice.#policiestc
Christ: Participants in a “pro peace” rally in central Prague on Saturday attempted to remove a Ukrainian flag from the National Museum — the same building that for decades bore bullet holes from the 1968 Russian invasion of their own country…
❗️Noční požár v Brně je čtvrtý nejtragičtější od roku 1990. Zahynulo osm lidí. ❗️Požár vypukl po 2:00 ráno, hasiči jej zlikvidovali před 7:00. ❗️Jeho příčinu budou nyní zjišťovat @PolicieCZ a @hzsjhm ❗️Podle policie šlo o 12 spojených unimobuněk. pic.twitter.com/DCKQRuCKQE
☎️ Hasiči zřídili informační linku pro rodiny a blízké lidí zasažených událostí 950 640 000. ❗️Při nehodě u Brna se zranilo 76 lidí, z toho 14 těžce, jeden člověk zemřel. ? Ve směru na Brno by se mohla podle Policie ČR dálnice zprůjezdnit ve 22 hodin. Foto: ČT24/ČTK pic.twitter.com/ptYE30dzzH
JMK - Na 3. km D2 došlo ve směru na Brno poblíž Rebešovic k závažné dopravní nehodě dvou autobusů. Podle předběžných zpráv jeden z řidičů na místě zemřel, v obou autobusech jsou desítky zraněných. Na místě pracují všechny složky IZS. Komunikace je neprůjezdná. #policiejmkpic.twitter.com/vBEAbWpX9n
Nikt nie mówi o rybach z Czech, nie ma organizacji ekologicznych, które protestują. Nie zauważam podnoszenia larum z tego powodu. Dlaczego? Mam prawo domniemywać, że dlatego, iż nie można na tym zbić kapitału politycznego. https://t.co/12K9Wjx6gx
„Jsme v totálním šoku. Všichni doufáme, že se ty děti z toho dostanou ve zdraví,“ říká v rozhovoru šéf spolku Triangl Markvartice, který se stará o zřícenou rozhlednu. Popisuje, jak probíhaly revize.https://t.co/66xtAAiDCs
Zasahujeme u pádu ultralightu u obce Tlustice na Berounsku. Dvě osoby jsme museli z letadla vyprostit. Jejich zranění byla natolik vážná, ze jim na místě podlehly. pic.twitter.com/XwpInvFyzs
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
Ve Vojenském výcvikovém prostoru Libavá před polednem vybuchla blíže neurčená munice. Uvedla to armáda na síti X. Na místě jsou zraněníhttps://t.co/lVXrWgejOq
At least 2 dead and dozens injured, some critically, after a RegioJet passenger train collided with a freight train in Pardubice, according to a fire dpt spox. The accident occurred on the main railway corridor in #CzechRepublic. Train connects #Slovakia, Kosice and number of… pic.twitter.com/iq8qYS5WPd
Я чесно кажучи мутно пам‘ятаю, як все проходило І в який саме момент вибили мій телефон з рук (після чого я вже роз‘ярилась) Друге відео хлопця чеха pic.twitter.com/9rjP1PsyB5
S hašením požáru cisteren s benzolem na železnici v Hustopečích nad Bečvou pomohou hasiči ze Slovenska. Přivezou velkoobjemovou cisternu a hasicího robota. Olomoučtí hasiči nyní zveřejnili záběry hořících cisteren z dronu - pohled z výšky nejlépe ukazuje rozsah mohutného požáru. pic.twitter.com/8vQRPk4Nl2
Stále zasahujeme u nehody vlaků u Zlivi. V tuto chvíli jsou všichni cestující evakuováni. Zdravotníci pokračují v třídění a ošetření zraněných. Na místě jsou dva evakuační autobusy pro komfort nezraněných a lehce zraněných osob. Vyslali jsme také psychologa HZS Jihočeského kraje. pic.twitter.com/S13xPTx9fH
Případem se již začal zabývat NCTEKK ve spolupráci s @VSZ_Praha pro podezření ze spáchání TERORISTICKÉHO útoku dle § 311 TZ. Vše za aktivní spolupráce bezpečnostních služeb. Aktuálně nebudeme zveřejňovat další informace. #policiepphttps://t.co/d2O8FGpINl
Policisty z odboru zbraní v Č. Budějovicích navštívil dnes duch z Maginotovy linie. V rámci amnestie byl odevzdán pevnostní Minomet M 32 ráže 81 mm. Při střelbě spotřeboval na chlazení 50 litrů vody za den. Překvapit nás už tedy může jedině tank. #policiejhcpic.twitter.com/iEQ2wBqdiK