A görögországi Iraklionban, Kréta szigetén a hatóságok három tinédzsert tartóztattak le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy húsvét előtt robbantásokat próbáltak elkövetni. Az esetről a görög ERT számolt be.
A letartóztatottak két testvér, akik 16 és 17,5 évesek, és egy 18 éves barátjuk. A rendőrség információi szerint a fiatalok házilag készített, gyújtófolyadékkal töltött palackokat és petárdákat szerettek volna robbantani egy templom közelében.
A tinédzsereket ellenőrzés céljából állították meg, miközben autóval tartottak — valószínűleg arra a helyszínre, ahol a robbantást akarták elkövetni. Az autóban a hatóságok nyolc palackot találtak, amelyek műanyag vizes palackokból készültek, benzinnel töltve. Minden palackhoz nagy petárdákat erősítettek, ragasztószalaggal rögzítve. Emellett a fiataloknál 22 különféle típusú petárdát találtak.
A rendőrség robbanóanyagokkal, tűzijátékokkal és petárdákkal kapcsolatos törvénysértéssel vádolja a letartóztatottakat.
Emellett letartóztatták a két kiskorú fiú apját, aki 44 éves. A férfit a gyerekek felügyeletének elmulasztásával vádolják. A nyomozás folyamatban van.
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
VIDEO | Visuals from Sree Lairai Devi temple in Shirgao village where a stampede broke out during a temple festival in North Goa in the wee hours of Saturday.
🇬🇧 Several ambulances of the Jewish volunteer emergency medical service Hatzola Northwest were set ablaze in London’s Golders Green area in a suspected antisemitic arson attack.
Surveillance video shows several masked men pouring gasoline on vehicles before fleeing the scene. pic.twitter.com/tjn5udewYq
At least three students are confirmed dead and five others were injured in a #shooting incident at San Jose National High School in Tacloban City, the #Philippines on Monday. Two suspects, both minors, have been arrested.
A rendőrség befejezte a nyomozást egy 15 éves fiú ügyében, aki robogójával elütött egy nyugdíjas férfit, aki belehalt sérüléseibe.
Az eset tavaly történt Kuriszove faluban. A rendőrség megállapította, hogy a 15 éves helybeli fiú a nagyapjától vette el a robogót. 67 éves szomszédja kilépett az úttestre, azonban a fiú nem tudott lefékezni, s elütötte.
A férfit zárt koponyasérüléssel kórházba szállították, hosszú ideig kómában volt, és végül sérülései következtében meghalt.
JUST IN: 21-year-old dies after workers forget to attach safety rope and push her off 40-meter bridge in São Paulo’s Limeira, Brazil pic.twitter.com/ceqniPJkUs
A rendőrség büntetőeljárást indított egy 14 éves lány ellen, aki pénzért felgyújtott egy elektromos alállomást Odessza megyében. Az információt a megyei rendőrség közölte.
A közlemény szerint az eset a múlt héten történt a Berezivszki járás egyik falujában. Este a lány elment a transzformátorállomáshoz, leöntötte gyúlékony folyadékkal, és felgyújtotta. A folyamatot felvette telefonjával, hogy igazolja a megbízó felé a „munka” elvégzését.
Az ügyben folyik az eljárás.
[type] => post [excerpt] => A rendőrség büntetőeljárást indított egy 14 éves lány ellen, aki pénzért felgyújtott egy elektromos alállomást Odessza megyében. Az információt a megyei rendőrség közölte. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1742403900 [modified] => 1742389858 ) [title] => Odessza megyében lelepleztek egy 14 éves lányt, aki pénzért felgyújtotta az elektromos alállomást [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=198769&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 198769 [uk] => 198734 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 198735 [image] => Array ( [id] => 198735 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-158.png [original_lng] => 560496 [original_w] => 800 [original_h] => 557 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-158-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-158-300x209.png [width] => 300 [height] => 209 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-158-768x535.png [width] => 768 [height] => 535 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-158.png [width] => 800 [height] => 557 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-158.png [width] => 800 [height] => 557 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-158.png [width] => 800 [height] => 557 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/image-158.png [width] => 800 [height] => 557 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1742382524:5 [_thumbnail_id] => 198735 [_edit_last] => 5 [views_count] => 3423 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_19ddb6f5885f550f4518c539ad4c76dc] =>
‼️At night, the enemy again attacked the Odessa region with strike drones
The territory of the radio market suffered the greatest destruction - the fire destroyed dozens of trade pavilions, where electronics and household appliances were located. pic.twitter.com/pjyP6JpvQq
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Případem se již začal zabývat NCTEKK ve spolupráci s @VSZ_Praha pro podezření ze spáchání TERORISTICKÉHO útoku dle § 311 TZ. Vše za aktivní spolupráce bezpečnostních služeb. Aktuálně nebudeme zveřejňovat další informace. #policiepphttps://t.co/d2O8FGpINl
🇬🇧 Several ambulances of the Jewish volunteer emergency medical service Hatzola Northwest were set ablaze in London’s Golders Green area in a suspected antisemitic arson attack.
Surveillance video shows several masked men pouring gasoline on vehicles before fleeing the scene. pic.twitter.com/tjn5udewYq
A március 9-re virradó éjjel a rendőrség bejelentést kapott egy közlekedési balesetről Szerencsfalváról (Munkácsi járás). Az orvosok arról tájékoztatták őket, hogy egy fiatal fiú halálát állapították meg, akinek testén a közlekedési balesetre utaló sérülések voltak.
A rendőrök azonnal kiérkeztek a helyszínre. Az elhunyt egy 19 éves helyi lakos.
Mint kiderült, a baleset okozója egy 16 éves szintén szerencsfalvi lakos. Az illető ittas állapotban volt.
A nyomozók lefoglalták a motorkerékpárt, az ügyben pedig eljárást indítottak.
[type] => post [excerpt] => A március 9-re virradó éjjel a rendőrség bejelentést kapott egy közlekedési balesetről Szerencsfalváról (Munkácsi járás). Az orvosok arról tájékoztatták őket, hogy egy fiatal fiú halálát állapították meg, akinek testén a közlekedési balesetre utal... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1741601100 [modified] => 1741561151 ) [title] => Kiskorú motoros okozott halálos balesetet [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=197879&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 197879 [uk] => 197842 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 197841 [image] => Array ( [id] => 197841 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/090320251741517720.jpeg [original_lng] => 87978 [original_w] => 1280 [original_h] => 958 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/090320251741517720-150x150.jpeg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/090320251741517720-300x225.jpeg [width] => 300 [height] => 225 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/090320251741517720-768x575.jpeg [width] => 768 [height] => 575 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/090320251741517720-1024x766.jpeg [width] => 1024 [height] => 766 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/090320251741517720.jpeg [width] => 1280 [height] => 958 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/090320251741517720.jpeg [width] => 1280 [height] => 958 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/03/090320251741517720.jpeg [width] => 1280 [height] => 958 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1741553953:5 [_thumbnail_id] => 197841 [_edit_last] => 5 [views_count] => 4172 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_e189be54d459bccaf0823526fa88bd21] =>
3 killed after Moscow targets Kyiv with a mass drone attack ahead of ceasefire talks https://t.co/dI2d5Oml05
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
#Ahora | Fuerte sismo en Junín deja un fall3c1d0 Un sismo de magnitud 5.1 remeció la región Junín la noche del 18 de julio, causando daños materiales en viviendas e infraestructura vial de distritos como Chongos Bajo, Chupuro, Huamancaca y Tres de Diciembre. Hasta el momento de… pic.twitter.com/VE2P1zh5xw
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Nemzeti Rendőrség letartóztatott egy fiatalt, aki orosz megbízásra merényletet készített elő Zsitomir egyik legforgalmasabb helyén, a Hősök Sétányán található emlékmű közelében.
A nyomozás adatai szerint az ellenség segítője egy 16 éves iskolás fiú volt Zsitomir megyéből, akit az orosz titkosszolgálat vonzott be bűncselekmények elkövetésébe pénzért.
A nyomozás megállapította, hogy a kiskorú merénylőnek egy házi készítésű robbanóeszközt kellett volna elhelyeznie a sétányon, amit egy hátizsákba rejtett el.
Az SZBU katonai hírszerzése előre leleplezte az ellenség tervét, és elfogta a végrehajtót, amint az a merénylet előkészítésének helyszínére közeledett. A nyomozás adatai szerint a fiú saját kezűleg készítette el a robbanószert az orosz instruktor utasításai alapján. A robbanóanyagot egy fazékba rejtette el, és a hatékonyság növelése érdekében további vas csavarokkal töltötte meg.
A bűnözőt akár 12 év börtönbüntetéssel is sújthatják.
/1. Just now. Explosion occurred in Moscow, Russia.
According to preliminary data, the person killed in the explosion may be the creator of the "Arbat" battalion of the Russian and also the President of the Boxing Federation of the so-called DPR and, Armen Nagapetovich… pic.twitter.com/RO0NcFWjUC
On December 31, 2024, a vehicle driven by an elderly man crashed into the Mokdong Kaebi Market in Yangcheon, Seoul, injuring at least 13 people. Four individuals suffered serious injuries while nine sustained minor injuries. The… pic.twitter.com/A7cZaiyJA1
Four people were seriously injured and nine others suffered minor injuries after a car drove into a crowd at a market in South Korean capital Seoul on Tuesday, local media reported. pic.twitter.com/zr3bsA9lrk
Vadim Ermolaev, a Ukrainian businessman who was the target of an assassination attempt in what is described as a terror attack, was known to drive around Monaco in a Bentley with Ukrainian license plates.
2025. február 17-én a a rendőrség riasztást kapott az Aurora boltól Munkácson. A rendőrök néhány percen belül a helyszínre érkeztek, ahol elfogtak egy helyi férfit, aki mobiltelefon tartozékokat próbált ellopni titokban, ám észrevették a bolt munkatársai.
A helyszínre nyomozói csoportot hívtak, hogy tisztázzák a bűncselekmény körülményeit. A fiatalt adminisztratív felelősségre fogják vonni.
A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kémelhárítói lelepleztek egy fiatalkorú orosz ügynököt, a 16 éves lány robbanóanyagot készített, hogy Zsitomirban rendőröket robbantson fel – számolt be csütörtökön az rbc.ua hírportál az SZBU sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az SZBU nyomozói lelepleztek egy 16 éves zsitomiri lányt, aki két rögtönzött robbanószerkezetet készített az ellenség megbízásából. Ezekkel a pokolgépekkel egy zsitomiri rendőrjárőrt akart felrobbantani.
A hatóság szerint az oroszok a Telegramon keresztül szervezték be a fiatal lányt. Az orosz titkosszolgálat munkatársa utasításokat adott neki a robbanóanyagok készítéséhez. Az ügynök lány ezek alapján két robbanószerkezetet készített, és az egyiket mobiltelefonhoz csatlakoztatta, hogy távolról aktiválhassák.
Ezt követően a lány elrejtette a robbanószerkezeteket egy kijelölt helyen, és jelezte annak a földrajzi koordinátáit a kurátorának. Később két orosz terrorista elvitte a robbanószerkezeteket a rejtekhelyről, hogy felrobbantsák a rendőröket.
Az SZBU kémelhárítása időben őrizetbe vette az orosz ügynököket a robbanóanyaggal, amikor a hívásukra kiérkező rendőrjárőrt akarták felrobbantani. Eközben az orosz ügynök lány „alámerült”, mert a kurátora figyelmeztette, hogy keresik. A lány a rokonainál bujkált, de az SZBU megállapította a hollétét, és őrizetbe vette a Berdicsevi járásban.
A lány búvóhelyének az átvizsgálása során a nyomozók robbanóanyag-alkatrészeket, összeesküvés céljára szolgáló SIM-kártyákat, valamint egy mobiltelefont foglaltak le, amelyen az ügynök bűncselekményeinek a bizonyítékai voltak. A vizsgálat megállapította, hogy a lány rejtőzködés közben további megrendeléseket kapott Oroszországból robbanóanyagok gyártására.
A gyanúsított előzetes letartóztatásban van. Akár 12 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat vagyonelkobzással.
A napokban egy 61 éves dombói lakos kereste meg a rendőrséget, és közölte, hogy ismeretlen személy támadt rá.
A vizsgálatok elvégzését követően a rendfenntartóknak sikerült megállapítaniuk, hogy az eset hajnali 1 óra körül történt a bejelentő autójában. A férfi taxisként dolgozik, és akkortájt egy ügyfelet szállított. Utóbbi a hátsó ülésen hirtelen fojtogatni kezdte a férfit, és mintegy tízszer megütötte a fejét. A támadó ezután erőszakkal elvette a sértett mobiltelefonját és 3000 hrivnyát, majd menet közben kiugrott az autóból.
A rendőrök rövid időn belül megállapították, hogy egy 17 éves dombói lakos követte el a támadást. Az elkövetőt letartóztatták, az ügyben eljárás indult.
Csernyivciben a rendőrség letartóztatott egy 16 éves fiút, aki kábítószerek terjesztésével foglalkozott. A házkutatás során 20 csomagot találtak nála, amelyekben tiltott anyagok voltak.
A felületes ellenőrzés során a 16 éves fiúnál 20 csomagot találtak, amelyek olyan anyagokat tartalmaztak, amelyek hasonlítanak a kábítószerekre, és amelyeket eladás céljából tartott magánál
– áll a rendőrség közleményében.
A rendőrség elfogta a fiút, és ideiglenes letartóztatásba helyezte. „A vizsgálat eredményeként a fehér por állagú anyag, amely zip-tasakokban volt, különösen veszélyes pszichotróp anyagot tartalmazott (PVP), amelynek forgalmazása Ukrajnában tilos ” – olvasható a közleményben.
A jogellenes cselekmények elkövetéséért a fiúra 6-10 év börtönbüntetés és vagyonelkobzás is várhat.
Authorities said followers viewed him as a prophet and that he used threats, intimidation and spiritual manipulation to maintain control over members of the congregation.