Legalább 15 ember meghalt és több tucatnyian megsebesültek vasárnap este egy menekült palesztinok menedékhelyévé alakított iskola izraeli bombázásában a Gázai övezet középső részén lévő Nuszeirat menekülttáborban – közölték a helyi polgári védelem illetékesei.
„Az iskolát az izraeli tűzérség nagy erejű csapása érte, 15 ember, köztük gyerekek, nők és egész családok haltak meg, 50-en pedig megsebesültek” – mondta Mahmud Baszal, a szervezet szóvivője.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy „vizsgálja az ezzel kapcsolatos információkat”.
Ez az iskola több száz kitelepített embernek ad otthont, akik Gázából, illetve a Gázai övezet különböző részeiről érkeztek – mondta el Mahmud Baszal.
Az izraeli hadsereg rendszeresen azzal vádolja a Hamászt, hogy fegyveresei iskolai épületekben rejtőznek, ahol több ezer gázai menekült keresett menedéket.
Ezt a palesztin iszlamista mozgalom cáfolja.
Az ostromlott Gázai övezet 2,4 millió lakosának túlnyomó többsége legalább egyszer már elmenekült a háború miatt, amelyet a Hamász október 7-i, Izrael elleni támadása váltott ki, és sokan iskolaépületekben kerestek menedéket.
Ugyancsak a Gázai övezet északi részén történt, hogy egy dróncsapásban meghalt öt gyermek a Sati menekülttáborban – közölte ugyanez a forrás, izraeli drónnak tulajdonítva a támadást.
„Csapataink öt mártír holttestét találták meg, mindannyian gyerekek, miután egy izraeli drón egy csoport játszó gyereket vett célba a Gázavárostól nyugatra fekvő Sati menekülttáborban” – mondta Baszal. Hozzátette, hogy a holttesteket a város nyugati részén található (gázavárosi) Sifa kórházba szállították.
Több ezer gyermek vesztette életét a Gázai övezetben zajló izraeli offenzíva kezdete óta, amely a Hamász egészségügyi minisztériuma szerint legalább 42 227 ember halálát okozta.
A Hamász 2023. október 7-i, izraeli terület elleni támadásában 1206 ember vesztette életét, többségük civil – derül ki az AFP francia hírügynökség hivatalos izraeli adatokon alapuló számításából. Ebbe a számba beletartoznak a Gázában fogságban meghalt vagy megölt túszok is.
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Our @usembassyjlm US Embassy in Israel & Consulate will officially remain closed today as shelter in place still in effect. Some minor damage from concussions of Iranian missile hits near Embassy Branch in @TelAviv but no injuries to US personnel.
— Ambassador Mike Huckabee (@GovMikeHuckabee) June 16, 2025
Police in Shreveport, Louisiana say 8 children were killed in a domestic shooting. The suspect was also killed by responding officers. The children were from ages 1 to 14. pic.twitter.com/lKs3KNxosN
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
At least three students are confirmed dead and five others were injured in a #shooting incident at San Jose National High School in Tacloban City, the #Philippines on Monday. Two suspects, both minors, have been arrested.
Palesztin egészségügyi források szerint legalább 27 vagy 28 ember halt meg egy korábban iskolaként működő épületre mért izraeli csapásban a Gázai övezetben csütörtökön.
A Dír el-Balahban történt támadásban továbbá sokan megsebesültek.
Az eltalált épületben olyan belső menekültek éltek, akik az egy éve tartó harcok miatt voltak kénytelenek elhagyni otthonukat a Gázai övezetben.
Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a támadás célpontja a Hamász palesztin terrorszervezet egy parancsnoki központja volt, amely az egykori iskolában működött, és előzetesen lépéseket tettek annak érdekében, hogy minimálisra szorítsák a civileket fenyegető veszélyt.
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
#BREAKING: AIR INDIA FLIGHT #AI171 CRASHES IN AHMEDABAD SHORTLY AFTER TAKEOFF Following reports of a crash involving Air India flight #AI171 from Ahmedabad to London Gatwick. The Boeing 787-8 Dreamliner (reg: VT-ANB) lost signal at 08:08:51 UTC, just seconds after takeoff.… pic.twitter.com/RKFhipU1ll
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) June 12, 2025
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
We're continuing to follow the very latest from Galveston, where a medial transport plane from Mexico crashed into the water. At least five people were killed, according to the Coast Guard. (Photos courtesy Sky Decker)
#Breaking Buildings collapse, killing at least 19 in #Fes, #Moroccohttps://t.co/2Y44Xkt0Uw According to preliminary official figures, the incident claimed the lives of four children and injured 16 people, including two pregnant women whose conditions are stable. Three other… pic.twitter.com/dx6SX1dqmM
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
#BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
Október 6-án Izrael hadserege egy új harci műveletbe kezdett a Gázai övezetben, Jabalia városánál. A hírt a Times of Israel közölte.
A közlemény szerint az izraeli hadsereg körbevette a várost, miután hírt kaptak a Hamász harcosairól és a térség infrastruktúrájáról. Ezt követően légicsapások és tüzérségi támadások hullámát hajtották végre, amelyek több tucat Hamász-létesítmény ellen irányultak. Ezek között vannak fegyverraktárak, alagutak, militáns cellák és egyéb infrastrukturális létesítmények.
Az IDF hangsúlyozta, hogy a művelet addig fog tartani, ameddig szükséges.
An Israeli Drone Strike on a Vehicle near the City of Sidon in Southern Lebanon has eliminated senior Hamas leader Muhammad Shaheen 🔥 pic.twitter.com/1Ux7raAtZT
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
BREAKING - The Israeli Defense Forces recently tested the “Magen Or” (Shield of Light) laser interception system in northern operations.
The system effectively neutralized several hostile UAVs, including four Hezbollah drones, demonstrating high precision and reliability.… pic.twitter.com/iafWqYiaKW
BREAKING: Terrifying scenes erupted in Beit Shemesh, central Israel, after an Iranian missile struck a residential area. The death toll has risen to 4, with dozens more injured, including a 10-year-old girl in serious condition, highlighting the ongoing threat posed by Iran’s… pic.twitter.com/WqDLgmiDC3
— Gabriela Iglesias🇺🇲 (@iglesias_gabby) March 1, 2026
Legalább huszonkét emberrel végzett egy belső menekülteket elszállásoló iskolát ért izraeli légicsapás Gázavárosban – közölték szombaton a palesztin hatóságok. Az izraeli hadsereg jelentése szerint a Hamász egyik parancsnoki központjára mértek csapást.
Többnyire nők és gyerekek haltak meg a szombati légicsapásban – közölte a gázai egészségügyi minisztérium. A Hamász által irányított kormányzati médiahivatal tájékoztatása szerint 13 gyerek és 6 nő van a halottak között.
Az izraeli hadsereg azonban azt állítja, hogy az egykoron iskolának használt épületben a Hamász parancsnoki központja működött, és újfent azzal vádolta a palesztin szervezetet, hogy polgári létesítményeket használ katonai célokra.
A Reuters helyszíni felvételein felrobbantott falak és kiégett bútorok láthatók, az egyik szoba mennyezetén pedig lukak, melyeken át az emberek a holmijukat próbálták kimenteni.
Az egyik szemtanú, Szaid al-Malahi beszámolója szerint a két rakéta az iskola játszóterén levő gyerekeket és nőket találta el, a közelben egyetlen férfi sem tartózkodott.
A Gázai övezet déli részén található Rafahban négy egészségügyi dolgozóval végzett egy minisztériumi raktárépületeket eltaláló izraeli légicsapás – közölte a gázai egészségügyi minisztérium, hozzátéve, hogy a mentők nem tudtak a halottak vagy a sérültek közelébe jutni.
Az izraeli hadsereg közleményben tudatta, hogy a május óta Rafahban tevékenykedő csapatai az elmúlt hetekben több tucat fegyveressel végeztek, továbbá felszámolták a katonai infrastruktúrát és az alagútaknákat is.
Tons of Hezbollah walkie talkies are reportedly blowing up in Lebanon today, including at a funeral for some of the militants who didn’t survive yesterday’s carnage. pic.twitter.com/8S0HCHK3GD
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
In Chornomorsk (Odesa Oblast), Russians attacked a local market with attack drones: two people were killed and seven injured, according to local authorities.
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
FOX 17 News' Hope Salman spoke with the #Montgomery County mayor following a #deadlycrash involving a Clarksville-Montgomery County school bus.
Officials say the #bus, carrying 25 students and 5 adults from Kenwood Middle School, was headed to Jackson for a field trip when it… pic.twitter.com/FD7f64K268
The avalanche happened at an altitude of around 7,874 feet on the slopes of the 8,757-foot Hohe Ferse (also known as Monte Tallone Grande) near the town of Ratschings, close to the border with Austria. https://t.co/icxevZhrZs
Police in Shreveport, Louisiana say 8 children were killed in a domestic shooting. The suspect was also killed by responding officers. The children were from ages 1 to 14. pic.twitter.com/lKs3KNxosN
TRAGIC, SENDING ❤️ TO INDIA 🇮🇳 Report of at least 21 dead in a fire at a restaurant and hotel in New Delhi, India, including several foreign nationals. pic.twitter.com/AjBUTCdHNM
#BREAKING: 10 Dead, 11 Injured in Massive Restaurant Fire in South Delhi
At least 10 people have died and 11 others were injured after a massive fire broke out at the multi-storey Lemon Green Restaurant in the Hauz Rani area of New Delhi on Wednesday morning.
Négy izraeli katona életét vesztette a Gázai övezet déli részén kedden – közölte szerdán az izraeli hadsereg, hozzátéve, hogy további öt katona megsebesült, közülük hárman súlyosan.
A négy, 20 és 23 év közötti katona a Gázai övezet déli részén veszítette életét. Egy 20 éves női katonaorvos is van közöttük, ő az első katonanő, aki a 11 hónapja tartó gázai izraeli offenzíva során meghalt. A hadsereg rövid közleményében azt írta, hogy a katonák „a gázai harcok során estek el”, viszont a Ynet izraeli hírportál szerint Rafahban fegyverek és lőszerek után kutattak egy épületben, amikor robbanás történt, ez okozta a halálukat, illetve sebesülésüket.
A négy halálesettel 348-ra emelkedett az izraeli hadsereg által a Gázai övezetben indított szárazföldi offenzíva október 27-i kezdete óta meghalt izraeli katonák száma. A háborút a Hamász palesztin iszlamista mozgalom október 7-i Izrael elleni támadása robbantotta ki, amelynek következtében 1205 ember, többségében polgári személy vesztette életét, és az iszlamisták mintegy 240 embert ejtettek túszul és hurcoltak Gázába – derül ki az AFP francia hírügynökség hivatalos izraeli adatokon alapuló számításából.
Az ezt követően indított izraeli megtorlócsapások Gázában humanitárius katasztrófát okoztak, ezekben legalább 41 226 ember meghalt a gázai Hamász-kormány egészségügyi minisztériumának adatai szerint.
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
A Hamász egészségügyi minisztériuma 41 206 halálos áldozatról számolt be Gázában a háború kezdete óta. Az elmúlt egy nap alatt 24-en haltak meg, a sebesültek száma pedig elérte a 95 337-et.
A Gázai övezetben hatalmon lévő iszlamista mozgalom, a Hamász Egészségügyi Minisztériuma vasárnap bejelentette, hogy 41 206-ra nőtt a halálos áldozatok száma Palesztina területén az Izraellel vívott háború kezdete óta – írta a Barron’s.
A Hamasz által irányított gázai egészségügyi minisztérium vasárnap közölte, hogy minimum 41 206-an vesztették életüket az Izrael és a palesztin fegyveresek közötti háborúban, amely immár 12. hónapja zajlik.
Gázában 95 337 ember sérült meg a háború kezdete óta, amikor is a Hamász fegyveresei megtámadták Izraelt október 7-én.
[type] => post
[excerpt] => A Hamász egészségügyi minisztériuma 41 206 halálos áldozatról számolt be Gázában a háború kezdete óta. Az elmúlt egy nap alatt 24-en haltak meg, a sebesültek száma pedig elérte a 95 337-et.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1726482240
[modified] => 1726477590
)
[title] => Ismertették az Izrael és a Hamász fegyveres alakulatai közötti háború áldozatainak számát
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=179234&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 179234
[uk] => 179204
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 179205
[image] => Array
(
[id] => 179205
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1726401121-2841-large.webp
[original_lng] => 263630
[original_w] => 1124
[original_h] => 774
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1726401121-2841-large-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1726401121-2841-large-300x207.webp
[width] => 300
[height] => 207
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1726401121-2841-large-768x529.webp
[width] => 768
[height] => 529
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1726401121-2841-large-1024x705.webp
[width] => 1024
[height] => 705
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1726401121-2841-large.webp
[width] => 1124
[height] => 774
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1726401121-2841-large.webp
[width] => 1124
[height] => 774
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/1726401121-2841-large.webp
[width] => 1124
[height] => 774
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1726466791:12
[_thumbnail_id] => 179205
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3104
[_oembed_e9e3f156512aaf560e78c89d2c4aecc5] =>
[_oembed_time_e9e3f156512aaf560e78c89d2c4aecc5] => 1726474061
[_oembed_672e924270733f9d2ff4a1c7bc037ece] =>
[_oembed_time_672e924270733f9d2ff4a1c7bc037ece] => 1726474061
[_oembed_ddaabd71ed5808f36a526f311d2e6b62] =>
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
In Chornomorsk (Odesa Oblast), Russians attacked a local market with attack drones: two people were killed and seven injured, according to local authorities.
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
#Breaking Buildings collapse, killing at least 19 in #Fes, #Moroccohttps://t.co/2Y44Xkt0Uw According to preliminary official figures, the incident claimed the lives of four children and injured 16 people, including two pregnant women whose conditions are stable. Three other… pic.twitter.com/dx6SX1dqmM
BREAKING: Terrifying scenes erupted in Beit Shemesh, central Israel, after an Iranian missile struck a residential area. The death toll has risen to 4, with dozens more injured, including a 10-year-old girl in serious condition, highlighting the ongoing threat posed by Iran’s… pic.twitter.com/WqDLgmiDC3
— Gabriela Iglesias🇺🇲 (@iglesias_gabby) March 1, 2026
FOX 17 News' Hope Salman spoke with the #Montgomery County mayor following a #deadlycrash involving a Clarksville-Montgomery County school bus.
Officials say the #bus, carrying 25 students and 5 adults from Kenwood Middle School, was headed to Jackson for a field trip when it… pic.twitter.com/FD7f64K268
The avalanche happened at an altitude of around 7,874 feet on the slopes of the 8,757-foot Hohe Ferse (also known as Monte Tallone Grande) near the town of Ratschings, close to the border with Austria. https://t.co/icxevZhrZs
Humanitárius zónára mért csapást az izraeli hadsereg hétfő éjszaka a palesztin lakosságú Gázai övezet déli részén, Hán-Júnisznál, a palesztin katasztrófavédelem bejelentése szerint a támadásban 40-en meghaltak és 60-an megsebesültek.
Az izraeli hadsereg közlése szerint a célpont a palesztin övezetet irányító, szélsőséges Hamász szervezet fegyvereseinek egyik központja volt. A támadó helikopter „magas rangú terroristákra sújtott le, akik a Hán-Júnisz melletti humanitárius zónában létesített parancsnoki központból tevékenykedtek” – áll a közleményben. Hozzátették, hogy a „gázai terrorcsoportok továbbra is rendszeresen polgári és humanitárius létesítményeket használnak ki izraeliek elleni terrorakciókhoz”. Palesztin részről tagadták, hogy a támadás helyszínén palesztin fegyveresek tartózkodtak. A Gázai övezet katasztrófavédelmi hatósága szerint 20-40 sátor megsemmisült.
Az izraeli hadsereg hétfőn megállított egy humanitárius szállítmányt is a Gázai övezet északi részében, szintén arra hivatkozva, hogy értesülései szerint a konvojban „palesztin gyanúsítottak” tartózkodnak. Az ENSZ palesztinokat segítő szervezete (UNRWA) szerint az ellenőrök ENSZ-alkalmazottakat is fenyegettek, és a világszervezet képviseletéhez tartozó járművekben tettek kárt. A közlés szerint csak közel 8 óra vizsgálódás után engedték tovább a kocsioszlopot.
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Négy palesztin biztonsági alkalmazott életét vesztette, amikor izraeli légicsapás ért egy segélyszállító konvoj élén haladó járművet a Gázai övezetben; Izrael szerint a gépkocsiban ellenséges fegyveresek tartózkodtak. Az Anera nevű amerikai segélyszervezet szombati közleménye szerint konvojuk orvosi ellátmányt és üzemanyagot szállított a Rafahban lévő Vörös Félhold kórházba, amikor egy rakéta eltalálta a konvoj élén haladó gépjárművet. Tudatták továbbá, hogy az incidensben, amely még csütörtökön történt, az Anera munkatársai közül senki sem sérült meg.
Az áldozatok, akik a szervezet szerint egy helyi szállítócég biztonsági alkalmazottai voltak, korábban arra hivatkozva vették át az övezetbe belépő konvoj felvezető járművének irányítását, hogy az útvonal nem biztonságos, és fennáll a fosztogatás veszélye.
Az Anera elismerte, hogy noha az izraeli hatóságokkal egyeztetett eljárás szerint a konvojban fegyvertelen biztonsági őröket kellett volna alkalmazni, a segélymunkások nem tartották fenyegetőnek a támadás későbbi áldozatainak fellépését, ezért nem ellenőrizték őket, és nem is egyeztettek róluk az izraeli hatóságokkal.
Hozzátették ugyanakkor, hogy a légicsapás előtt semmilyen figyelmeztetést nem kaptak az izraeli erőktől. Az izraeli hadsereg azzal indokolta a támadást, hogy „több fegyveres támadó átvette az irányítást a konvoj elején haladó jármű felett”, a légicsapásra pedig csak ennek ellenőrzése, majd a jármű pontos bemérését követően került sor.
A segélyszállító konvojokat és humanitárius szervezeteket nem először éri csapás a Gázai övezetben a Hamász tavaly október 7-i összehangolt támadása és Izrael ennek nyomán indított katonai beavatkozása óta. Áprilisban a World Central Kitchen (WCK) konvoját három izraeli légicsapás érte, amelyekben a nemzetközi segélyszervezet hét munkatársa vesztette életét.
Egy augusztusban közzétett, az ausztrál kormány által elrendelt, és az izraeli hatóságokkal együttműködve zajló vizsgálat eredménye szerint az izraeli hadsereg azért lőtt ki rakétákat a WCK konvojára, mert súlyos műveleti hibák következtében tévesen azt hitték, hogy azt eltérítették a Hamász harcosai, akik valójában szerződéses helyi biztonsági őrök voltak.
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
BREAKING: Israel Strikes Near Syrian Presidential Palace
Israel confirmed it carried out an airstrike near the Syrian presidential palace in Damascus, residence of Ahmed Al Sharaa. Prime Minister Netanyahu and Defense Minister Katz said the strike was a “message to the Syrian… https://t.co/kJpaMfF92ppic.twitter.com/aAcNmnXKnB
Az EU külügyi biztosa azonnali háromnapos tűzszünetet sürgetett, hogy lehetővé tegyék a palesztin gyermekek beoltását.
Az Európai Unió külügyi vezetője azonnali háromnapos, humanitárius tűzszünetre szólított fel a Gázai övezetben, hogy a kiskorú lakosságot be lehessen oltani a gyorsan terjedő gyermekbénulás vírusa ellen.
Josep Borrell az X közösségi platformon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy „a gyermekbénulás gyors terjedése minden gyermeket fenyeget a Gázai övezetben, akiket már legyengített a kitelepítés, a nélkülözés, az alultápláltság”.
Az ENSZ ügynökségei, az Egészségügyi Világszervezet és az Unicef készen állnak mintegy 640 ezer gyermek beoltására.
Közel 30 segélyszervezet írt levelet arról, hogy az izraeli katonai műveletek miatt tevékenységük ellehetetlenült Gázában. Az Oxfam is köztük van, és azt írja, hogy nem tudnak minimális biztonsággal sem eljutni a palesztin civilekhez.
„A háromnapos tűzszünet teljességgel elégtelen a Gázai övezetben kialakult gyermekbénulás-válság kezeléséhez” – állítja a segélyszervezet regionális menedszere. „Másrészt, ez nem az a fegyverszünet, amire szükségünk lene. Ez egy tűzszünet… A lakosság folyamatos mozgásban van. Így jelenleg nagyon nehéz humanitárius segítséget nyújtani Gázában egy olyan lakosságnak, amelyik folyamatosan úton van. Néhány napnál tovább nem tud egy helyen maradni.”
Több mint két évtizeddel azután, hogy Gázában sikeresen felszámolták a gyermekbénulást, ott ismét megjelent a betegség, mivel a háború sújtotta övezet 10 hónapja izraeli katonai műveletek színtere. A súlyos esetek visszafordíthatatlan bénuláshoz vezetnek.
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Számos sikertelen próbálkozás után az izraeli hadseregnek sikerült újabb túszt kiszabadítania a Hamász fogságából, a Gázai övezetből. Az 52 éves férfi egyike volt annak a 250 embernek, akiket közel egy évvel ezelőtt a terrortámadás során hurcoltak el és tartottak fogva. A jelentések szerint még 110 túsz lehet a szervezetnél, akik közül valószínűleg egyharmad már nem él.
Az izraeli hadsereg kedden közölte, hogy kimentett egyet a Hamász október 7-i támadásában elrabolt több tucat ember közül, amely kirobbantotta a jelenleg is tartó gázai háborút. A sikeres mentés ritka örömteli pillanatot jelentett az izraeliek számára a hónapok óta tartó háború közepette, de egyben újabb fájdalmas emlékeztető is volt arra, hogy túszok sokasága továbbra is fogságban van a nemzetközi erőfeszítések ellenére, amelyek egy olyan tűzszüneti megállapodás megkötésére irányulnak, amelynek értelmében szabadon engednék őket – írta meg az AP.
A hadsereg mindössze annyit közölt, hogy Qaid Farhan Alkadit „egy összetett művelet során mentették ki a Gázai övezet déli részén”.
Az 52 éves férfi az izraeli arab beduin kisebbséghez tartozik, és őrként dolgozott egy csomagolóüzemben a Magen Kibbutzban, amely egyike volt annak a több mezőgazdasági közösségnek, amelyet október 7-én megtámadtak. Két felesége van, és 11 gyermek apja. Az izraeli 12-es csatorna bemutatta, amint Alkadi családtagjai a hír hallatán sietnek a kórházba, ahová szállították.
A Hamász vezette fegyveresek mintegy 250 embert raboltak el az október 7-i támadás során, ahol csaknem 1200 ember, főként civilek haltak meg. Izrael megtorló offenzívája több mint 40 ezer palesztint ölt meg a helyi egészségügyi tisztviselők szerint, akik nem közölték, hogy hányan voltak ezek közül harcosok. A 2,3 millió gázai lakos 90 százalékát kitelepítették otthonából, és súlyos pusztítást végeztek az ostromlott területen.
[type] => post
[excerpt] => Számos sikertelen próbálkozás után az izraeli hadseregnek sikerült újabb túszt kiszabadítania a Hamász fogságából, a Gázai övezetből. Az 52 éves férfi egyike volt annak a 250 embernek, akiket közel egy évvel ezelőtt a terrortámadás során hurcoltak...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1724790420
[modified] => 1724779061
)
[title] => Sikerült élve kiszabadítani egy tavaly októberben elrabolt izraeli túszt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=177101&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 177101
[uk] => 177221
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 177102
[image] => Array
(
[id] => 177102
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/gv-by7owuaiuw7p.jpg
[original_lng] => 153672
[original_w] => 1600
[original_h] => 1253
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/gv-by7owuaiuw7p-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/gv-by7owuaiuw7p-300x235.jpg
[width] => 300
[height] => 235
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/gv-by7owuaiuw7p-768x601.jpg
[width] => 768
[height] => 601
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/gv-by7owuaiuw7p-1024x802.jpg
[width] => 1024
[height] => 802
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/gv-by7owuaiuw7p-1536x1203.jpg
[width] => 1536
[height] => 1203
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/gv-by7owuaiuw7p.jpg
[width] => 1600
[height] => 1253
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/08/gv-by7owuaiuw7p.jpg
[width] => 1600
[height] => 1253
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1724849359:2
[_thumbnail_id] => 177102
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 3398
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a3d6dfca4d5fe0d673cec55a867dc91f] =>
🛑BREAKING: In a self-defense act to remove Hezbollah’s threat, the IDF is striking targets in south Lebanon, from which the Iranian-backed Lebanese terror organization was planning to launch their attacks on Israeli civilians.
Ataque inédito: Israel logró hackear los dispositivos de comunicación de los militantes del Hezbollah y los hizo estallar. Se reportan más de 100 heridos solamente en la capital Beirut.