Egy új tanulmány szerint a Hamász a Gázába érkező bőséges segélyezés ellenére is szándékosan éheztette a túszokat.
A tanulmány szerint 2024 januárjától kezdve közel félmillió tonna élelmiszer érkezett az övezetbe. „Ha a lakosság nem jutott élelmiszerhez, annak egyetlen felelőse van, a területet irányító Hamász” – fogalmazott a tanulmány egyik szerzője.
A Gázába érkező humanitárius segélyeket elemző izraeli tanulmány megállapította: szinte a háború teljes időtartama alatt elegendő mennyiségű, változatos és megfelelő kalóriatartalmú élelmiszer érkezett az övezetbe. A segélyezés a helyszínen tapasztalható „összetett kihívások ellenére” is megfelelt a legtöbb nemzetközi humanitárius szabványnak. Vagyis Gázában egyáltalán nem volt élelmiszerhiány, a túszokat szándékosan éheztette a Hamász – írja az Israel Hayom.
A kutatást az „Israel National Institute For Health Policy Research” című tudományos folyóiratban tették közzé. A vizsgálat 2024 januárjától, azaz körülbelül két hónappal a szárazföldi művelet megkezdése után, 2024 júliusáig vizsgálta a segélyezést. A tanulmányt az Egészségügyi Minisztérium, a Ben-Gurion Egyetem, a Héber Egyetem és a Haifai Egyetem vezető tisztviselői készítették. A kutatók emellett a területi kormányzati tevékenységek koordinátorától (COGAT) származó adatokat is elemzték a szárazföldi illetve a légi átkelőkön a Gázába szállított élelmiszerről.
Az eredmények azt mutatják, a vizsgált időszakban nagyjából 478 229 tonna élelmiszert szállítottak Gázába. Ez tehát azt is jelenti, hogy minden gázai lakos átlagosan körülbelül 3000 kalóriát kapott naponta. A fehérje mennyisége napi 98 gramm volt (az összes energia 13%-a), a zsírfogyasztás elérte a napi 61 grammot (az összes energia 18%-a), a vasellátás pedig napi 23 mg volt.
A tanulmány azt is megállapította, hogy a Gázába szállított élelmiszerek a vas kivételével minden tápanyagot olyan mennyiségben tartalmaztak, amely meghaladta a WHO által válsághelyzetben lévő lakosság táplálására vonatkozó nemzetközi szabványokat. Ezen kívül az is megállapítható, hogy rendszeresen nőtt a Gázába szállított élelmiszerek mennyisége, kivéve februárban, amikor valóban csökkenés mutatkozott januárhoz képest.
A kutatók azonban hangsúlyozzák, hogy nincsenek megbízható adatok azzal kapcsolatban, az élelmiszer végül tényleg a lakosoknak jutott-e. „Az adatok azt mutatják, hogy 2024 első félévének nagy részében elegendő mennyiségű és jó minőségű élelmiszert szállítottak Gázába” – jegyezték meg a kutatók.
Ronit Endevelt, a Haifai Egyetem szakértője és az Egészségügyi Minisztérium korábbi tisztviselője, a tanulmány társszerzője úgy fogalmazott: „Ha a lakosság nem kapott mégsem elegendő élelmiszert, az a Hamász hibája volt.”
A Hamásznak lett volna lehetősége arra is, hogy megfelelően táplálja a túszokat, mégis tudatosan éheztették őket. Ez még a többi kínzási módszernél – izolálás, sötétben tartás stb. – is sokkolóbb, hiszen az éheztetés visszafordíthatatlan következményekkel járhat az emberi szervezetre, sőt, halálos is lehet.
„Izrael, ellentétben más országokkal, soha nem akadályozta a segélyek bejutását” – hangsúlyozta Endevelt.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet átadta további három izraeli túszát a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek.
A túszok átadásának előzménye, hogy a Gázai övezet középső részén, Dír al-Balah helységben a Hamász felállított egy színpadot, ahol a három túsznak kérdéseket tettek fel, amelyekre kimerítően válaszolniuk kellett.
A Hamász Eli Sarabit, Or Levyt és Ohad Ben Amit is a 2023. október 7-i terrortámadása alkalmával hurcolta el Izraelből a Gázai övezetbe.
A színpadon látható volt, hogy mindegyik túsz nagyon lesoványodott. Or Levy alig tudott állni a lábán, a színpadról a Hamász két fegyverese támogatta el a vöröskereszt járművéhez.
A kiszabadult túszokat az izraeli hadsereg (IDF) csapatai szállítják el a Gázai övezetből a Reim helység melletti katonai támaszponton kialakított fogadóközpontba, ahol először felmérik testi-lelki állapotukat, és találkoznak családtagjaikkal. Onnan helikoptereken az Izrael középső részén lévő Ichilov, illetve Síba kórházakba viszik őket általános kivizsgálásra.
„Az Ohad, Eli és Or szabadon bocsátásáról készült szívszorító felvételek újabb súlyos érvek amellett, hogy a terroristák fogságában maradt túszoknak már egy pillanatig sem szabad ott maradniuk” – jelentette ki a túszok családtagjait tömörítő mozgalom vezetője.
Az 53 éves Eli Sarabit otthonából, Beeri kibucból rabolták el testvérével, Joszival együtt. Eli Sarabi feleségét, valamint 13 és 16 éves lányukat meggyilkolták a 2023. október 7-i terrortámadásban. A testvér már a fogságban életét vesztette az izraeli légierő egyik légitámadásában, és holtteste továbbra is a Hamásznál van.
Az 56 éves Ohad Ben Amit is Beeri kibucból rabolták el feleségével együtt, de az asszonyt már az Izrael és a Hamász közötti első megállapodás keretében, 2023 novemberében szabadon engedték.
A 34 éves Or Levit, a Tel-Aviv melletti Givatajim falu lakosát a Nova zenei fesztivál helyszínéről rabolták el, ahol feleségével, Einavval együtt volt. Az asszonyt a helyszínen meggyilkolták a terroristák.
Az izraeli büntetés-végrehajtás bejelentette, hogy felkészült annak a 183 palesztin bebörtönzöttnek a szabadon bocsátására, akit a most kiszabadult három izraeli túszért cserébe engednek el. A 183-ból 18-an életfogytig tartó börtönbüntetésüket töltötték. Hét palesztin rabot külföldi országok fogadnak be, a többieket a palesztin területekre viszik.
Izraelben visszafordították a túszokért cserébe elengedni tervezett palesztinokat szállító autóbuszokat tiltakozásul az izraeli túszok átadásának erőszakos, kaotikus tömegjeleneteire – jelentette a helyi média csütörtökön.
A miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszráel Kac védelmi miniszter utasítást adott rá, hogy halasszák el a terroristák csütörtökre tervezett szabadon bocsátását – amíg a következő napokban garantálják az izraeli túszok biztonságos átadását.
Előzőleg kaotikus tömegjelenetek közepette kísérték Hán-Júniszban, a Gázai övezet déli részén a Nemzetközi Vöröskereszt járműveihez a hét szabadon engedett túszt, Arbel Jehudot, Gadi Mózeszt és öt thaiföldi vendégmunkást.
Az őket odaszállító autó nehézségekkel jutott csak át az odasereglettek tömegén, majd az iszlamisták sorfalában a tömeg fenyegető közeledése mellett gyalog kellett megközelíteniük a vöröskeresztes autót hosszan tartó lökdösődéssel.
A járműveket a felfegyverzett, maszkos egyenruhások vették körül, akik megpróbálták ellökni és távol tartani a tipródó palesztin tömeget. Az anarchiába fulladó átadási jelenetet Jahja Szinvár megölt volt Hamász vezér otthonának romjai közelében rendezték meg.
A félelemkeltő tömegjelenetek után a vöröskeresztes autók elszállították, majd átadták az izraeli hadseregnek (IDF) a Gázai övezet szomszédságában 2023. október 7-én túszul ejtett öt thaiföldit, valamint az izraeli Arbel Jehudot és Gadi Mózeszt.
Az IDF közölte, hogy átlépték az izraeli határt, s jelenleg a Reim támaszponton az IDF egészségügyi személyzete elvégzi egészségi állapotuk első, kezdeti felmérését, majd kórházakba szállítják őket kivizsgálásra.
A két izraeli hazatérőt Reimben családtagjaik fogadták, az öt thaiföldi volt túsz pedig thai kormánytisztviselőkkel találkozott. A túszalku szerint szombaton három újabb izraeli túszt engednek szabadon bebörtönzött palesztinok kiszabadulása fejében.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet közölte azon négy túsza nevét, akit szombaton szabadon enged az Izraellel megkötött tűzszüneti és túszügyi megállapodás keretében.
Eszerint négy olyan fiatal izraeli katonanőt engednek szabadon, akit a Gázai övezet közelében található egyik laktanyából raboltak el 2023. október 7-én. A 19-20 éves sorkatonák feladata a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó kerítésénél elhelyezett kamerák képeinek figyelése volt.
Izraelben legfelsőbb szintű egyeztetés folyik arról, hogy a Hamász ezeknek a túszoknak az átadásával megsérti-e a megállapodást, ugyanis előbb az élőket, és utána a halottakat, előbb a nőket, és utána a férfiakat, valamint előbb a civileket, és utána a katonákat kellene elengedniük.
Izraelben úgy tudják, hogy van még legalább egy élő civil nő, Arbel Jehud, akinek kérték a szombati átadását.
A tűzszünet 33 napos első szakaszában „humanitárius” eseteket, nőket, gyermekeket, idős és sebesült férfiakat adnak át cserébe izraeli börtönökben fogva tartott palesztin foglyokért.
A 29 éves Arbel Jehudot otthonából, Nir Óz kibucból hurcolták el párjával, Ariel Kunióval együtt, és izraeli információk szerint az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet tartja fogva, nem a Hamász.
Az átadott névsor szerint Karina Ariev, Daniella Gilboa, Naama Levy és Liri Albag térhet vissza Izraelbe szombaton. A megállapodás szerint minden izraeli katonáért cserébe 50 palesztin rab kerül szabadlábra. Múlt vasárnap három fiatal női túszt, Emily Damarit, Romi Gonent és Doron Steinbreachert engedték szabadon cserébe 90 palesztin rabért, ugyanis a civilekért 30 palesztint enged el Izrael.
A megállapodás értelmében a Hamásznak a négy elrabolt szabadon bocsátása mellett szombatig adatokat kell szolgáltatnia arról, hogy az első szakaszban szereplő 33 túsz közül hányan élnek.
Jelenleg 94 elrabolt élő és holt személyt tartanak fogva a Gázai övezetben, közülük 35-öt már halottnak vélnek az izraeli hatóságok.
A háború kitörése, vagyis a Hamász 2023. október 7-i terrortámadása óta 161 elrabolt került vissza Izraelbe, ebből 120-at élve mentettek ki az izraeli katonák, 41 embernek pedig már csak a földi maradványait tudták magukkal vinni.
Az élve megmenekültek közül 112 túszügyi megállapodás révén szabadult ki, nyolc túszt pedig a hadsereg (IDF) szabadított ki. Eddig legkevesebb 31 elhurcolt vesztette életét a fogságban, de Izraelnek nincsenek biztos információi arról, hogy hányan élnek még a Gázai övezetben fogva tartottak közül.
Bár vasárnap életbe lép a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között, a palesztin fegyveresek továbbra is rakétákat indítottak a Gázai övezetből. Izrael válaszul csapásokat mért a térségre – közölte csütörtökön az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője.
Az IDF közölte, hogy Izraelnek az övezethez közeli részein a légvédelmi szirénák többször is megszólaltak szerda éjjel és csütörtök reggel, és egy rakéta becsapódását észlelték is egy olyan lakatlan területen, amely két kilométerre van Nir Am kibuctól.
A hadsereg válaszul az övezet északi részén lévő célpontokat támadott.
A Hamász ellenőrzése alatt álló gázai mentőszolgálat közlése szerint az éjszaka 21 ember vesztette életét három izraeli támadásban.
Egy lakóépület romjai alól, Szaid Sziam mecsettől keletre 20 embert sebesülten, de élve sikerült kimenteni, viszont legkevesebb 12-nek már csak a holttestét tudták kihozni. Gázaváros Raduan nevű lakónegyedében egy másik izraeli támadásban öten haltak meg, és több mint tízen megsebesültek. Az övezet középső részén is eltaláltak egy lakást, és ebben négy ember vesztette életét, többen pedig megsebesültek.
A gázai egészségügyi minisztérium szerint az övezetben a Hamász terrortámadása kiváltotta háború tizenöt hónapja alatt több mint 46 ezer ember halt meg. Ez a szám nem ellenőrizhető, és a gázai jelentések nem tesznek különbséget a palesztin civilek és az iszlamista terrorszervezetek fegyvereseinek halála és megsebesülése között, ezért Izrael nem tarta őket hitelesnek – számolt be az MTI.
[type] => post
[excerpt] => Bár vasárnap életbe lép a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet között, a palesztin fegyveresek továbbra is rakétákat indítottak a Gázai övezetből. Izrael válaszul csapásokat mért a térségre – közölte csütörtökön az ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1737039960
[modified] => 1737040913
)
[title] => Hiába a tűzszüneti megállapodás, tovább lövi egymást Izrael és a Hamász
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=192592&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 192592
[uk] => 192683
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 158047
[image] => Array
(
[id] => 158047
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/gaza2.png
[original_lng] => 388214
[original_w] => 1050
[original_h] => 491
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/gaza2-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/gaza2-300x140.png
[width] => 300
[height] => 140
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/gaza2-768x359.png
[width] => 768
[height] => 359
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/gaza2-1024x479.png
[width] => 1024
[height] => 479
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/gaza2.png
[width] => 1050
[height] => 491
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/gaza2.png
[width] => 1050
[height] => 491
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/gaza2.png
[width] => 1050
[height] => 491
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1737101381:8
[_thumbnail_id] => 158047
[_edit_last] => 5
[views_count] => 959
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f56b560f98aff1a834b3f1cb5ce61c00] =>
[_oembed_time_f56b560f98aff1a834b3f1cb5ce61c00] => 1737032762
[_oembed_b4bffa15332c06157e4f22cbbaa39904] =>
⚡️⭕️ Lebanese man ignores Israeli orders to not go to the border villages, defies tank still present in the Khiam village pic.twitter.com/wZR7KAPk28
Izrael és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet között továbbra is intenzíven zajlanak a harcok a Gázai övezetben.
Az izraeli börtönökben meghalt két gázai palesztin fogoly – közölték jogvédő szervezetek. Ezzel negyvenhétre nőtt a háború tavaly októberi kezdete óta börtönben elhunyt rabok száma.
Az izraeli büntetés-végrehajtás szerint az esetek nem tartoznak a joghatósága alá, és az őket fogva tartó létesítményeket üzemeltető hadsereg sem nyilatkozott a kérdésben azonnal. Izrael tagadta a palesztin és nemzetközi emberi jogi szervezetek azon vádjait, melyek szerint a fogvatartottakat bántalmazták és kínozták volna.
A Hamász vezetése bejelentette, hogy megvizsgálnak minden megállapodási javaslatot, feltéve, hogy garanciákat tartalmaznak Izrael teljes kivonulására a Gázai övezetből. A szervezet „nyitott minden olyan kezdeményezés és javaslat megvitatására, amely a háború végéhez, a palesztin nép védelméhez, Izrael Gázai övezetből történő kivonulásához, a gázai evakuáltak visszatéréséhez, a humanitárius segélyek bejutásához és a fogolycseréhez vezet” – mondták a szaúdi as-Sark tévécsatornán.
A jobboldali Zsidó Erő pártot vezető Itamár Bengvír belbiztonsági miniszter kijelentette, hogy a túszok kiszabadítását célzó jelenlegi javaslat nem releváns számára, és Benjámin Netanjahu miniszterelnök nem akarja, hogy pártjával kilépjen a kormánykoalícióból.
„Jelenleg a helyes úton járunk Gázában” – mondta Bengvír az izraeli katonai rádióban, és hozzátette, hogy szerinte „az olyan ötletek mint a Gázai övezetben való letelepedés, üdvözlendőek.”
„De be kell vallanom, hogy ez nem elégít ki, én a kivándorlást is ösztönözni szeretném. Szerintem meg kell engedni, hogy önként kivándorolhassanak más országokba” – tette hozzá. „Keményen dolgozom azon, hogy ez megtörténjen, és a miniszterelnök kezd bizonyos nyitottságot mutatni ez iránt”- vélekedett a belbiztonsági miniszter.
Móse Jaalon volt védelmi miniszter szombaton arra figyelmeztetett a Democrat TV nevű csatornán, hogy „az út, amelyen végigrángatnak bennünket, a megszállás, az annektálás és az etnikai tisztogatások útja a Gázai övezetben”.
„Transzfer,- nevezzék, ahogy akarják, – és zsidó telepek” – tette hozzá. „Mi történik ott? Nincs Beit Lahíja, nincs Beit Hanún, jelenleg Dzsabálijában működnek, és lényegében megtisztítják a területet az araboktól” – mondta.
Joáv Galant volt védelmi miniszter visszautasította Jaalon vádjait az X-en. „Jaalon szavai hazugságok, melyek ellenségünket segítik és ártanak Izraelnek” – írta Galant.
„Az izraeli hadsereg a legszigorúbb, a ránk kényszerített bonyolult és nehéz háborúban alkalmazható normák szerint járt el. Az utasításokat és parancsokat mindig a törvényeknek és az izraeli hadsereg szellemének megfelelően adták ki” – hangsúlyozta. „Javaslom, hogy Jaalon tanulja meg a tényeket, vonja vissza szavait, és kérjen bocsánatot a harcosainktól” – követelte Galant.
Izrael tagadja az etnikai tisztogatás vádját, de jobboldali politikusok a helyi médiában többször közölték, hogy céljuk izraeli telepek létrehozása Gázában, a palesztinokat pedig „önkéntes kivándorlásra” ösztönzik.
Mintegy 600 terrorista adta meg magát Dzsabaliában. Izrael közben egy lakóházat is lebombázott Gáza északi részén, közel százan haltak meg.
Folytatódtak az izraeli hadsereg (IDF) hadműveletei Gáza északi részén, melynek keretében egy lakóépületet ért légicsapás Beit Lahiya városában. A palesztin hatóságok tájékoztatása szerint legalább 93 a halálos áldozatok száma. A lebombázott épület a Gáza más részeiről elmenekültek számára nyújtott menedéket.
Az épület gázai hatóságok szerint mintegy 200 embernek nyújtott szállást, és sokan hiányoznak még a légicsapás után, továbbá mintegy 150 ember megsebesült a támadás következtében – írja a The Guardian.
Meglepték a Hamászt
Az enklávé északi részén található Dzsabalia menekülttáborban pedig az IDF képes volt annyira meglepni hétfőn a Hamász fegyvereseit, hogy azok gondolni sem tudtak a menekülésre, így mintegy 600 terrorista adta meg magát az izraeli katonáknak, köztük magas rangú vezetők is.
A Jerusalem Post beszámolója szerint a Hamász többé-kevésbé megtört Észak-Gázában, és egyre inkább a robbanószerekre és a gerillataktikára alapoz, szemben a háború elejét jellemző összehangolt támadásokkal.
Az, hogy 600 fegyveres megadta magát, szintén azt jelzi, hogy a Hamász az összeomlás szélén van, a háború kezdeti szakaszában hasonlóra nem volt példa. Az akció sikeréhez az is hozzájárult, hogy az IDF mindössze pár óra alatt képes volt teljesen bekeríteni a menekülttábort. Ugyanakkor még mindig van pár palesztin fegyveres Dzsabaliában, a harcok még nem zárultak le teljesen a táborban.
Az izraeli hadsereg (IDF) a Hamász iszlamista terrorszervezet mintegy hatvan fegyveresét fogta el hétfőn egy kórházépületben a Gázai övezet északi részén lévő Dzsabalíjában, és az utóbbi napok harcai során megölt több száz fegyverest a városban – jelentette be az IDF szóvivője.
A Kamel Advan kórházban történt rajtaütés előtt a hadsereg evakuált a városból mintegy ötvenezer civilt dél felé – tette hozzá. Ezzel nem fejeződött be a dzsabalíjai hadművelet, folytatódik tovább a város más részein.
A katonák a kórházépületben sok fegyvert, készpénzt és iratokat találtak.
A letartóztatottak között több olyan van, aki részt vett az Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadásban. Az elfogottakat nyomozók kihallgatták a helyszínen, majd további vizsgálatra Izraelbe szállították őket – mondta.
Egy kihallgatott mentőautó-sofőr arról számolt be, hogy a Hamász embereit kellett szállítania rendszeresen. „A Hamász aktivistái mindenütt ott vannak, és sebesültjeik szállítására saját mentőautókat üzemeltetnek. Belefáradtunk ebbe a helyzetbe” – mondta a mentős.
Az IDF szerint a Hamász összesen mintegy hatszáz emberét fogták el a városban az utóbbi napokban, de még mindig több száz lehet Dzsabalíjában. Az elfogottakat mind Izraelbe szállították kihallgatásra. A Kamel Advan kórház épülete a szervezet helyi központja volt.
[type] => post
[excerpt] => Az izraeli hadsereg (IDF) a Hamász iszlamista terrorszervezet mintegy hatvan fegyveresét fogta el hétfőn egy kórházépületben a Gázai övezet északi részén lévő Dzsabalíjában, és az utóbbi napok harcai során megölt több száz fegyverest a városban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1730190360
[modified] => 1730143134
)
[title] => Az izraeli hadsereg a Hamász mintegy hatvan fegyveresét fogta el Gázában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=184128&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 184128
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 184129
[image] => Array
(
[id] => 184129
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gaza.jpg
[original_lng] => 118653
[original_w] => 720
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gaza-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gaza-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gaza.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gaza.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gaza.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gaza.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/10/gaza.jpg
[width] => 720
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1730135934:12
[_thumbnail_id] => 184129
[_edit_last] => 12
[views_count] => 845
[_oembed_f4e2228cc9d7dee3c1718d4965148cec] =>
⭕️ Operational Update from IDF activity in Southern Lebanon:
- A Hezbollah 'Radwan Force' command center, which included an area for weapons storage, supplies for extended stays, motorbikes, living quarters, ammunition, and more was destroyed.
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy ciszjordániai katonai művelet során szombaton megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnyának egyik parancsnokát, az al-Kasszam Brigádjai nevű szervezet tulkaremi vezetőjeként ismert Iszlam Dzsamil Odeh-t.
A Sin Bét, az izraeli belbiztonsági szolgálat és az izraeli rendőrség közösen kiadott közleménye szerint a 29 éves Odeh az izraeli határ mellett fekvő Tulkaremben akkor nyitott tüzet az izraeli katonákra, amikor észlelte, hogy az izraeliek bekerítették.
Az így keletkezett tűzharcban lőtték le, halálhírét a ramallahi székhelyű palesztin egészségügyi minisztérium is megerősítette.
Az izraeli hadsereg az akció végrehajtását azzal indokolta, hogy Odeh „a tulkaremi terroristahálózat parancsnokaként az Izrael ellen a közeljövőben végrehajtandó fegyveres támadások előkészítésén dolgozott”.
Október elején Odeh elődjével is végeztek az izraeli erők.
⭕️ Operational Update from IDF activity in Southern Lebanon:
- A Hezbollah 'Radwan Force' command center, which included an area for weapons storage, supplies for extended stays, motorbikes, living quarters, ammunition, and more was destroyed.
Az izraeli hadsereg (IDF) katonái megölték Jahja esz-Szinvárt, a Hamász iszlamista terrorszervezet augusztusban kinevezett új politikai vezetőjét – jelentette a helyi média katonai források alapján csütörtökön.
Az izraeli hadsereg (IDF) hivatalosan is megerősítette, hogy az IDF katonái által a Gázai övezetben megölt terrorista a Hamász vezére, az Izrael ellen tavaly október 7-én végrehajtott terrortámadás feltételezett értelmi szerzője.
A Hamász három fegyveresével végeztek a közelmúltban Gázában, egyik Szinvár.
A helyszínen nem találtak izraeli túszokat.
A 12-es kereskedelmi televízió bemutatta a holttestet, amelyben felismerhető a terrorista, aki még a Hamász gázai vezetőjeként tervelte ki az október 7-i terrortámadást. Az izraeli erők a Ynet értesülése szerint egy véletlenszerű akcióban végeztek a három fegyveressel.
Véletlenszerű rafahi megölése után már a helyszínen azonosították fogászati és egyéb bizonyítékok, köztük a karórája alapján, majd az izraeli rendőrség közölte, hogy azonosítási osztálya a helyszínről származó fényképekkel is igazolta személyazonosságát. Az izraeli szakértők a fogak alapján gyorsan és pontosan tudnak dönteni, az eljárást a háború során többször alkalmazták.
A végső, a DNS-minták alapján történő vizsgálat eredménye is hamarosan várható, de a 13-as kereskedelmi televízióban megszólított szakemberek szerint ez már inkább csak formális kérdés, gyakorlatilag bizonyosak Jahja esz-Szinvár megölésében.