Palesztinok tucatjai haltak meg, illetve sebesültek meg egy izraeli csapásban egy többszintes lakóházban a Gázai övezet északi részében fekvő Beit Lahíjában vasárnap – közölték orvosok a Reuters hírügynökséggel.
Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hányan haltak meg a lakóházban. A palesztin katasztrófaelhárítás szerint az épületben hozzávetőlegesen hetvenen laktak.
A Hamász iszlamista palesztin terrorszervezet irányította Gáza kormánymédiája szerint hetvenketten haltak meg. A házban legkevesebb hat család tagjai laktak – közölték orvosok és helyi lakosok.
Az izraeli hadsereg harckocsikat vonultatott fel Beit Lahíjában, valamint a közeli Beit Hanúnban és Dzsabalíjában, ahol a legnagyobb palesztin menekülttábor áll.
A hadsereg múlt hónapi közlése szerint a Hamász ellen folytat hadjáratot, meg akarja akadályozni a támadásaikat, illetve az átcsoportosításukat.
A Hamásszal szövetséges palesztin Iszlám Dzsihád vasárnap közölte, hogy a fegyveresei a Beit Lahíja-i összecsapások során felrobbantottak egy izraeli harci járművet.
Ezt megelőzően egy izraeli légicsapás legkevesebb tíz embert ölt meg a Gázai övezet középső részén fekvő burejdzsi táborban, ahol orvosok elmondása szerint egy rakéta egy házat talált el. A közeli nuszeirati táborban négy másik ember halt meg.
Katar közölte a Hamásszal és Izraellel, hogy felfüggeszti a közvetítést a gázai tűzszünet és a túszok elengedése ügyében, amíg nem mutatnak „komoly szándékot” a tárgyalások folytatására.
A gázai egészségügyi minisztérium szerint 2023. október 7., a háború megindítása óta 43 800 ember halt meg Gázában.
Az izraeli harci gépek vasárnap ismét támadták a libanoni fővárost is, a célpontok között volt egy lakónegyed is néhány kilométernyire a városközponttól – jelentette a dpa német hírügynökség tudósítója a helyszínről.
Az izraeli hadsereg közölte: az érintett térségben a légerő az Irán támogatta Hezbollah parancsnoki állásait és más létesítményeit támadta. A támadás előtt a polgári lakosságot figyelmeztették.
Izrael nemcsak a Hamásszal, de a vele szövetséges libanoni síita mozgalommal is háborúban áll.
A Hezbollah állítása szerint a Hamász támogatása céljából támadja Izraelt. Szeptember óta az izraeli haderő kiszélesítette libanoni támadásait, amelyeknek a célja állítása szerint a Hezbollah kiszorítása a térségből, hogy az Észak-Izraelben élők biztonságban hazatérhessenek.
A libanoni egészségügy-minisztérium szerint eddig több mint háromezren haltak meg Libanonban.
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Sri Muktsar Sahib, Punjab: A blast at a firecracker factory on Singhewala-Faridkot Kotli Road in Muktsar Sahib’s Lambi area caused the death of five workers and injured more than twenty. The collapse of a two-story building trapped several workers under rubble. Rescue operations… pic.twitter.com/BFWnwvq3Li
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
🇳🇬 Más de 40 desaparecidos tras el naufragio de un barco en Sokoto, #Nigeria 📍 🚤Embarcación llevaba a más de 50 personas rumbo al mercado de Goronyo; solo 10 fueron rescatadas ⚠️Autoridades investigan posible sobrecarga ⛈️Accidentes así son frecuentes en temporada de lluvias pic.twitter.com/vuL7724Ucc
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
We're continuing to follow the very latest from Galveston, where a medial transport plane from Mexico crashed into the water. At least five people were killed, according to the Coast Guard. (Photos courtesy Sky Decker)
Record-breaking snowfall has buried parts of northern Japan, prompting the deployment of troops and hundreds of snow ploughs as the death toll from winter storms rises to 30. Authorities warn conditions could also impact a national election this weekend. #Japan#Snowstorm#ExtremeWeather#Climate#Asia
Antalya Döşemealtı yakınlarında Tekirdağ Antalya seferini yapan yolcu otobüsünün devrilmesi ve yine Isparta karayolu Aglasun ilçesinde iki aracın çarpışması sonucu meydana gelen kazalarda yaşamını yitiren yurttaşlarımıza Allah’tan rahmet, yaralılarımıza acil şifalar diliyoruz. pic.twitter.com/1ei4d6iMwL
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
Az izraeli légierő éjszaka tovább támadta a Hezbollah libanoni síita szervezet állásait Bejrút déli részén – közölte a hadsereg szombaton a Telegram üzenetküldő alkalmazáson, miközben az izraeli fegyveres erők további támadásokat hajtottak végre a Gázai övezetben is.
A tájékoztatás szerint a légierő „parancsnoki központokat és egy fegyvergyártó telephelyet, valamint a Hezbollah terrorszervezethez tartozó további terrorista infrastruktúrát” támadta Dahija negyedben, a libanoni főváros déli elővárosában, amelyet az Irán által támogatott libanoni milícia fellegvárának tartanak.
A hadsereg szerint a csapásokat megelőzően lépéseket tettek annak érdekében, hogy csökkentsék „a civilek sérülésének kockázatát”.
Az elmúlt nap folyamán az izraeli légierő több mint 50 célpontra mért csapást Libanonban és a Gázai övezetben – közölte a hadsereg egy külön bejegyzésben a Telegramon.
Az izraeli szárazföldi csapatok „terroristák tucatjait számolták fel” és megsemmisítettek „egy fegyverraktárat” a Gáza északi részén lévő, harcok sújtotta Dzsabalija menekülttáborban – derült ki a bejegyzésből.
Izraeli támadásokról számoltak be a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah város környékéről is, ahol a csapatok fegyvereseket és „terrorista infrastruktúrát” vettek célba.
Izrael a dél-izraeli települések ellen tavaly október 7-én elkövetett támadásokat követően indította meg a Gázai övezet elleni hadjáratát, amelynek során a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezette fegyveresek mintegy 1200 embert öltek meg, és további mintegy 250-et raboltak el a Gázai övezetbe.
A Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi hatóságok szerint eddig mintegy 43 ezer palesztin vesztette életét a folyamatban lévő háborúban.
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Legalább 28 palesztin, köztük több gyermek életét vesztette, 160-an pedig megsebesültek a Gázai övezet északi részén egy kibombázottakat befogadó menedékhelyre mért izraeli légi csapásban – közölte csütörtökön a Hamász sajtószolgálata.
Az izraeli hadsereg (IDF) közleménye szerint a támadás a Hamász és az Iszlám Dzsihád terrorszervezet fegyveresei ellen irányult, akik a korábban civilek számára menedékhelyül szolgáló Abu Husszein iskolába vették be magukat az észak-gázai Dzsabalia lakónegyedben.
Az IDF közzétette legalább tizenkét fegyveres nevét, akik állítása szerint a légicsapás idején a menedékhelyen tartózkodtak.
Emellett újfent azzal vádolta a Hamászt, hogy emberi pajzsként használja a civil lakosságot. Erre reagálva a Hamász hazugságnak és „az ellenség bűncselekményeit igazoló bevett gyakorlatnak” nevezte az állítást, hogy harcosai az iskolában állomásoztak.
Korábban, a nap folyamán palesztin egészségügyi tisztviselők további két izraeli légicsapásról is beszámoltak. Az egyik, Gázavárost érő támadásnak a közlemény szerint legalább 11 halálos áldozata volt, míg az övezet középső és déli részén szintén többen életüket vesztették egy izraeli légicsapásban.
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
A junta warplane bombed a Buddhist monastery in the Sagaing Township as many villagers were taking shelter there. At least 28 civilians are confirmed to have been killed in the attack, women and children included. pic.twitter.com/j9hQomFCXw
Right now, as Russians continue to strike #Kyiv with over a dozen of ballistic missiles, the Dormition Cathedral of Kyiv‑Pechersk Lavra — a UNESCO World Heritage site and priceless cultural landmark — has been struck and is burning. A brutal assault on our people and our… pic.twitter.com/JfG2IjUWOD
Izraeli légitámadás érte szerda hajnalban Kana és Nabatíje dél-libanoni városokat, legkevesebb 21 civil meghalt – köztük egy polgármester –, további 43 pedig megsebesült a helyi hatóságok szerint.
Jeanine-Hennis Plasschaert, az ENSZ libanoni különleges koordinátora kijelentette, hogy a polgári lakosság szenvedése soha nem látott súlyosságot ért el. Nabatíjéban egy kormányzati épületet is ért légicsapás, és órákkal korábban Bejrút déli része ellen is hajtottak végre légicsapásokat izraeli harci gépek, mint az utóbbi hetekben sokszor. Bejrútot legutóbb október 10-én érte két légicsapás a városközpont közelében, ami 22 ember halálát okozta, és egész épületeket tett a földdel egyenlővé egy sűrűn lakott negyedben.
Izrael a minap felszólította a civil lakosságot, hogy várható támadásai miatt meneküljön északra. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint ez az utasítás elvben a teljes lakosság több mint negyedének szólt.
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az izraeli légicsapások az utóbbi egy évben – azóta, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadásával kirobbantotta a háborút, a Hezbollah libanoni síita milícia pedig a Hamász odalán bekapcsolódott a konfliktusba – legkevesebb 2350 ember – köztük civilek, nők, gyerekek és a Hezbollah harcosai – vesztette életét, csaknem 11 000 ember megsebesült és több mint 1,2 millióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására.
Izrael közlése szerint ugyanebben az időszakban mintegy 50 izraeli – civilek és katonák – vesztették életüket a Hezbollah rakétatámadásaiban.
A junta warplane bombed a Buddhist monastery in the Sagaing Township as many villagers were taking shelter there. At least 28 civilians are confirmed to have been killed in the attack, women and children included. pic.twitter.com/j9hQomFCXw
Palesztin egészségügyi források szerint legalább 27 vagy 28 ember halt meg egy korábban iskolaként működő épületre mért izraeli csapásban a Gázai övezetben csütörtökön.
A Dír el-Balahban történt támadásban továbbá sokan megsebesültek.
Az eltalált épületben olyan belső menekültek éltek, akik az egy éve tartó harcok miatt voltak kénytelenek elhagyni otthonukat a Gázai övezetben.
Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a támadás célpontja a Hamász palesztin terrorszervezet egy parancsnoki központja volt, amely az egykori iskolában működött, és előzetesen lépéseket tettek annak érdekében, hogy minimálisra szorítsák a civileket fenyegető veszélyt.
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
#BREAKING: AIR INDIA FLIGHT #AI171 CRASHES IN AHMEDABAD SHORTLY AFTER TAKEOFF Following reports of a crash involving Air India flight #AI171 from Ahmedabad to London Gatwick. The Boeing 787-8 Dreamliner (reg: VT-ANB) lost signal at 08:08:51 UTC, just seconds after takeoff.… pic.twitter.com/RKFhipU1ll
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) June 12, 2025
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
We're continuing to follow the very latest from Galveston, where a medial transport plane from Mexico crashed into the water. At least five people were killed, according to the Coast Guard. (Photos courtesy Sky Decker)
#Breaking Buildings collapse, killing at least 19 in #Fes, #Moroccohttps://t.co/2Y44Xkt0Uw According to preliminary official figures, the incident claimed the lives of four children and injured 16 people, including two pregnant women whose conditions are stable. Three other… pic.twitter.com/dx6SX1dqmM
#WATCH | Hamirpur, Uttar Pradesh: An under-construction bridge collapsed due to a severe storm. Five workers killed, several others feared trapped. Rescue operations are underway. Latest visuals from the spot as senior officers reach the spot. pic.twitter.com/e5vu2dcUkB
#BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
Az ENSZ libanoni békefenntartó missziója (UNIFIL) azzal vádolta meg csütörtökön az izraeli hadsereget, hogy a misszió dél-libanoni székhelyét támadta, és megsebesített két békefenntartót.
Egy izraeli tank telibe találta az UNIFIL egyik megfigyelőállását Nakúra határvárosban – tudatta a misszió közleményében.
A sebesültek állapota nem súlyos, de kórházi ápolásra szorulnak.
Andrea Tenenti, az UNIFIL szóvivője az ANSA olasz hírügynökségnek azt mondta: Izrael a misszió három létesítményét vette célba, a székhelyét, illetve két, olasz békefenntartók által működtetett helyőrséget.
Libanoni katonai hírszerzési források szerint megszakadt a kommunikáció az egyik, olasz katonákat elszállásoló bázis és az UNIFIL parancsnoksága között – jelentette az ANSA.
A világszervezet békefenntartói évtizedek óta állomásoznak Libanonban az izraeli határ közelében. Az UNIFIL kötelékében több mint tízezer katona teljesít szolgálatot több mint 50 országból. A misszión belül sok békefenntartó érkezett Indonéziából, Olaszországból és Indiából.
„A békefenntartók elleni szándékos támadás a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésének számít” – emelte ki az UNIFIL közleményében.
🔴 First time Israel hits this deep into Beirut in decades. Strike on a residential building in Cola, southwest of the capital. Well outside the southern suburbs. (Not my video) pic.twitter.com/OrC6zaCXgv
A hajnali légicsapás a legnagyobb orosz légibázis mellett történt Latakia közelében.
A légicsapás vélhető oka az, hogy az orosz bázison szállt le és rakodott ki az iráni forradalmi gárda (IRGC) egyik szállítógépe, ami a feltevések szerint fegyvereket hozott Szíriába, hogy onnan a Hezbollahnak juttassák el Libanonba.
— Babak Taghvaee – The Crisis Watch (@BabakTaghvaee1) October 3, 2024
A csütörtökön virradat előtt bekövetkezett izraeli légitámadásról egy brit szervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja jelentett elsőként. Tudomásuk szerint az izraeli drónok és harci gépek rakétái leromboltak egy katonai raktárt, és nagy távolságból észlelhető robbanásokat okoztak.
Személyi sérülésekről nem érkezett jelentés, miként arról sem, hogy a Gárda repülőgépe milyen fegyverzetet rakodott ki a légitámaszponton.
A Khmeimim támaszpont jogi státuszát az Oroszország és Szíria között 2015 augusztusában aláírt szerződés szabályozza. Ennek értelmében a bázis a szíriai kormány légiforgalmi infrastruktúrájába tagozódik be.
Izrael, csakúgy mint az Egyesült Államok, eddig kerülte a szíriai orosz erők és fegyverzetek támadását.
Az előző évek során Izrael többször is támadta Szíriában az iráni proxy haderőket és a Forradalmi Gárda Quds alakulatainak létesítményeit. Áprilisban egy célzott légitámadás ölte Damaszkuszban meg az IRGC külföldi erőinek főparancsnokát, amire válaszként Irán nagyszabású rakétatámadással válaszolt Izrael ellen.
🔴 First time Israel hits this deep into Beirut in decades. Strike on a residential building in Cola, southwest of the capital. Well outside the southern suburbs. (Not my video) pic.twitter.com/OrC6zaCXgv
Hunderte, möglicherweise sogar Tausende Syrer strömen derzeit zur Wiener Oper. Später soll es am Ring eine Marschkundgebung geben.
Die Polizei ist vor Ort und sichert die Versammlung mit Kräften der Ordnungsdiensteinheit und der Landesverkehrsabteilung ab.#w0812pic.twitter.com/rKY2SPo0SL
Syria explosion – Six killed, at least 140 injured in Idlib 'ammo depot' blast
Raed al-Saleh, Minister of Emergency and Disaster Management in the Syrian transitional government, confirmed that rescue operations are still underway.
Az izraeli hadsereg hétfőn légicsapást mért a libanoni főváros, Bejrút központjára, valamint Libanon déli külvárosaira. A Hamász közölte, hogy a támadás során meghalt a militáns szervezet libanoni vezetője, Fateh Sherif Abu el-Amin, aki feleségével, fiával és lányával együtt tartózkodott a déli Türosz városának egyik palesztin menekülttáborában.
Míg az izraeli hadsereg az elmúlt napokban többször is támadta Bejrút déli külvárosait, a Hezbollah síita mozgalom fellegvárát, ez volt az első alkalom, hogy a főváros szívét vette célba – ahogy arról korábban beszámoltunk.
A Hamász közölte, hogy libanoni vezetője, Fateh Sherif Abu el-Amin feleségével, fiával és lányával együtt meghalt egy csapásban, amely hétfőn a kora reggeli órákban érte házukat a déli Türosz városának egyik palesztin menekülttáborában – számolt be róla a Reuters.
A Népi Front Palesztina Felszabadításáért szervezet közleménye szerint három vezetője meghalt egy Bejrút Kola negyedét célzó csapásban. A Reuters-nek nyilatkozó szemtanúk szerint a találat egy lakóház felső emeletét érte. A jelen pillanatig az izraeli hadsereg részéről nem érkezett megerősítés a történtekkel kapcsolatban.
A két hete tartó fokozódó izraeli bombázásokban a Hezbollah számos vezető tisztségviselője, köztük a vezetője, Szajjed Haszan Naszrallah is életét vesztette.
Izrael fogadkozott, hogy folytatja a támadást, és azt mondja, hogy újra biztonságossá akarja tenni északi területeit a Hezbollah rakétatámadásai elől menekülni kényszerült lakosok számára.
Izrael számos támadását Libanon déli részén hajtotta végre, – ahol az Irán által támogatott Hezbollah a leginkább tevékenykedik – vagy Bejrút déli külvárosaiban.
Az Egyesült Államok a libanoni konfliktus diplomáciai rendezését szorgalmazta, de egyben felhatalmazta hadseregét, hogy megerősítse jelenlétét a térségben.
Joe Biden amerikai elnök arra a kérdésre, hogy elkerülhető-e egy totális háború a Közel-Keleten, azt nyilatkozta: „El kell kerülni”. Hozzátette, hogy beszélni fog Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel.
🔴 First time Israel hits this deep into Beirut in decades. Strike on a residential building in Cola, southwest of the capital. Well outside the southern suburbs. (Not my video) pic.twitter.com/OrC6zaCXgv
An Israeli Drone Strike on a Vehicle near the City of Sidon in Southern Lebanon has eliminated senior Hamas leader Muhammad Shaheen 🔥 pic.twitter.com/1Ux7raAtZT
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Israel bombed the tents of the displaced in Khan Yunis. They are back to killing kids and families in tents again, after Trump sent 3 F-35 to Israel. pic.twitter.com/770CFP0XFg
— Bassem Youssef Commentary (@bassem_youssef9) March 18, 2025
A junta warplane bombed a Buddhist monastery in the Sagaing Township as many villagers were taking shelter there. At least 28 civilians are confirmed to have been killed in the attack, women and children included. pic.twitter.com/j9hQomFCXw
Right now, as Russians continue to strike #Kyiv with over a dozen of ballistic missiles, the Dormition Cathedral of Kyiv‑Pechersk Lavra — a UNESCO World Heritage site and priceless cultural landmark — has been struck and is burning. A brutal assault on our people and our… pic.twitter.com/JfG2IjUWOD
Az izraeli hadsereg hétfőn légicsapást mért a libanoni főváros, Bejrút központjára.
Míg az izraeli hadsereg az elmúlt napokban többször is támadta Bejrút déli külvárosait, a Hezbollah síita mozgalom fellegvárát, ez az első alkalom, hogy a főváros szívét vette célba.
Libanoni biztonsági források szerint legalább négy ember meghalt egy izraeli dróncsapásban, amely a Dzsama Iszlamija szélsőséges szervezet egyik lakását vette célba Bejrút belvárosában. Ez a szunnita iszlamista csoport szövetségese a Hezbollahnak, amely Izrael elleni műveleteivel saját bevallása szerint a Gázai övezetet irányító Hamászt támogatja.
🔴 First time Israel hits this deep into Beirut in decades. Strike on a residential building in Cola, southwest of the capital. Well outside the southern suburbs. (Not my video) pic.twitter.com/OrC6zaCXgv
Az Izrael és az Európai Unió által is terrorszervezetként nyilvántartott Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) bejelentette, hogy három tagja meghalt az izraeli légicsapásban.
Az izraeli hadsereg immár hetedik napja folytatja támadásait a Hezbollah Libanonban,
ahol a múlt hét végén megölték a szervezet vezetőjét, Haszan Naszrallahot. Az izraeli hadsereg csapásokat mért a szélsőséges csoport más erődítményeire az országban.
Az izraeli támadásokban a libanoni egészségügyi minisztérium szerint vasárnap legalább 105 ember halt meg.
🔴 First time Israel hits this deep into Beirut in decades. Strike on a residential building in Cola, southwest of the capital. Well outside the southern suburbs. (Not my video) pic.twitter.com/OrC6zaCXgv
A libanoni egészségügyi minisztérium közlése szerint legkevesebb négyen meghaltak az ország déli részét ért csütörtöki izraeli támadásokban.
Izraeli közlés szerint az izraeli légierő Libanon Bejrúttól északra fekvő részein, Al-Harmel térségében, valamint a déli tengerparton, Türosz városnál folytatta légicsapásait. A libanoni média szerint az ország mintegy kéttucatnyi helyszínét érte támadás az éjszakai és reggeli órákban, a déli Nabatijénél egy hivatali épületet is bombáztak.
Az egészségügyi minisztérium szerint a halálos áldozatokat az izraeli határ közelében végrehajtott támadások követelték.
A polgári védelmi minisztérium mentési műveletekről tájékoztatott, egyebek között az ország keleti részében fekvő Bekaa-völgyben. Közlésük szerint több sebesültet kiszabadítottak, és holttesteket is találtak a romok alatt.
A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) csütörtöki közleményében azt írta, hogy az izraeli támadások kezdete óta több mint száz szíriai menekült vesztette életét Libanonban, köztük 23 nő és 32 gyermek. Libanonban mintegy másfél millió szíriai menekült él.
Az ENSZ adatai szerint 2023 októbere óta az izraeli támadások miatt mintegy 200 ezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét Libanonban.
Az Egyesült Államok és Franciaország, majd hozzájuk csatlakozott számos nyugat-európai és arab ország szerdán közös közleményben szólított fel azonnali hatályú, 21 napos tűzszünetre Libanonban. Nadzsib Mikáti libanoni ügyvezető miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a tűzszüneti felhívás segíthet véget vetni a konfliktusnak. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök viszont kijelentette, hogy a tűzszünetről szóló hírek tévesek, és az izraeli hadsereg folytatja a harcot Libanonban.
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
🔥 Massacre🔥 In the holy month of Ramadan , 12 innocent Muslim Pashtuns including women and children were mercilessly killed by a drone strike of Pakistan Military in Mardan, Khyber, Pakistan
Lamentamos profundamente la tragedia ocurrida en la discoteca Jet Set. Hemos seguido el caso minuto a minuto desde que ocurrió. Todos los organismos de socorro han brindado la asistencia necesaria y están trabajando incansablemente en las labores de rescate. Nuestras oraciones…
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
Drame du Lycée Boganda ce 25 juin 2025!! Aucune présence du Gouvernement Le ministre de l'énergie et le Directeur général de l'ENERCA doivent répondre de l'état des transformateurs électriques qui sont en cause. Jean-Pierre Mara Ancien Député pic.twitter.com/UNmLP0lELq
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
🚨 Um vídeo devastador registrou o exato momento da colisão no ar entre dois helicópteros neste domingo (14), no Recreio dos Bandeirantes, Zona Oeste do Rio de Janeiro. De acordo com as primeiras informações, o cantor e cineasta norte-americano Oliver Tree estava a bordo de uma das aeronaves no momento do impacto e está entre as vítimas da tragédia que chocou o país. 🛸 O forte impacto destruiu os dois aparelhos, causando a explosão imediata de um deles antes de despencarem em uma área residencial do bairro. O Corpo de Bombeiros confirmou que o acidente real e catastrófico resultou na morte de pelo menos cinco pessoas, e equipes da Polícia Civil e da Aeronáutica já isolaram o local para realizar a perícia e apurar as causas da colisão aérea. 📹: Reprodução #jornaldebrasília#cidades#policia#rj
Last night, Russia carried out one of the largest aerial assaults on Kyiv since the start of its full‑scale invasion, firing 40 ballistic missiles at residential buildings, shopping centres, and public transport stops.
Overnight, Russia carried out one of its largest ballistic missile attacks on Kyiv. The enemy launched more than 40 missiles of various types – most of them against the capital – and 120 attack drones.
As of now, one person has been reported killed in Kyiv and the region, and 16… pic.twitter.com/YMWDlB6wGA
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 19, 2026
It's tyres were completely worn out, with steel wires visibly out. How could such a vehicle be allowed to transport school children? This bus is licensed to carry 64 passengers why did it have 80?? If strict traffic laws are enforced without bribes, such tragedies are preventable pic.twitter.com/PRtMV7HSco
. @M_Kananura "We wish to confirm that, following the fatal road traffic crash that occurred yesterday evening at Chekwatit Village, Kimawa Parish, Kawowo Sub-county, Kapchorwa District, a total of 21 people, comprising 20 pupils and one adult, have so far been confirmed dead.… pic.twitter.com/MW9ACBwZYu