Engedélyezte pénteken Julian Assange kiadatását az Egyesült Államoknak Priti Patel brit belügyminiszter.
A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának évek óta húzódó kiadatási ügyében hozott döntés közvetlen előzményeként a londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága még áprilisban elrendelte Assange kiadatását, de ehhez Priti Patel személyes jóváhagyására is szükség volt.
A londoni belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint Patel pénteken aláírta a kiadatási végzést.
A tárca illetékese szerint a kiadatás „nem összeegyeztethetetlen” Assange emberi jogainak védelmével, és a brit kormány meggyőződése szerint a WikiLeaks alapítója az Egyesült Államokban is megfelelő bánásmódra számíthat.
A WikiLeaks pénteki közleménye szerint azonban „komor nap virradt a brit demokráciára és a sajtószabadságra” azzal, hogy London engedélyezte Assange kiadatását.
Assange-nak továbbra is van fellebbezési lehetősége; ügyvédei 14 napon belül jogi úton megtámadhatják a kiadatási rendelkezést. A WikiLeaks pénteken jelezte is, hogy benyújtják a fellebbezést.
Assange ellen az amerikai hatóságok a brit kormányhoz benyújtott kiadatási kérelemben 18 vádpontot fogalmaztak meg. Ezek közül 17 kémkedéssel, egy pedig számítógépes rendszerek feltörésével vádolja Assange-t.
Az ausztrál állampolgárságú, 51 éves Julian Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem félmillió titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek.
A WikiLeaks-portál alapítóját védői szerint az Egyesült Államokban mindezek alapján akár 175 év börtönre is ítélhetik.
Tavaly januárban a londoni központi büntetőbíróság megtiltotta Assange amerikai kiadatását, elsősorban olyan szakvéleményekre hivatkozva, amelyek szerint Assange depressziós, a jövőjétől rettegő ember, és nem garantálható, hogy amerikai kiadatása után nem vet véget életének.
Az Egyesült Államok fellebbezést nyújtott be a tilalmi végzés ellen, azzal az érvvel, hogy Assange-nak nincsenek olyan mentális problémái, amelyek megakadályoznák kiadatását, és megfelelő általános állapotban van ahhoz, hogy alávesse magát a további jogi eljárásnak.
A londoni felsőbíróság decemberben helyt adott az amerikai fellebbezésnek, megsemmisítve a kiadatás tilalmáról szóló büntetőbírósági döntést, és a westminsteri magisztrátusi bíróság áprilisi végzése, amelyet Priti Patel belügyminiszter pénteken jóváhagyott, e döntés formális megerősítése volt.
Julian Assange hét évet töltött Ecuador londoni nagykövetségén az ecuadori kormány által nyújtott diplomáciai menedék védelme alatt. Három éve azonban – az ecuadori nagykövet engedélyével – a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épületében őrizetbe vette.
Assange eredetileg azért menekült a nagykövetségre, mert a svéd kormány is körözte őt Svédországban elkövetett szexuális bűncselekmények vádjával, bár a svéd ügyészség a vizsgálatot már évekkel ezelőtt beszüntette és 2019-ben visszavonta Assange nemzetközi körözését.
Julian Assange és ügyvédei attól tartottak, hogy ha Nagy-Britannia átadja Assange-t Svédországnak, a svéd kormány kiadhatja őt az Egyesült Államoknak.
Az amerikai hatóságok azonban közvetlenül a brit kormányhoz is eljuttatták a kiadatási kérelmet.
Az Egyesült Államok jogi képviselői azzal érvelnek, hogy az amerikai diplomáciai okmányok szerkesztetlen közzétételével Assange tudatosan sodort súlyos veszélybe olyan emberi jogi és ellenzéki aktivistákat, valamint újságírókat, akik elnyomó rezsimek vezette országokban élnek és tevékenykednek, vagy terrorszervezetekről gyűjtöttek adatokat.
A pozsonyi parlament nem hagyta jóvá szerdán a szlovák főügyészség azon kérelmét, amely Robert Fico volt szlovák kormányfő, a törvényhozás jelenleg legerősebb ellenzéki pártjának, az Irány (Smer-SD) elnökének a vizsgálati fogságba vételét célozta egy ellene áprilisban indult eljárásban.
A javaslatról mintegy egy héten át tartó, rendkívül heves, érzelmekkel teli vita után döntött a parlament. A szavazáson mind a 150 képviselő jelen volt, a kiadásról szóló javaslatot 74 igen vokssal, 49 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett nem hagyták jóvá, ugyanis a vonatkozó szlovák szabályozás szerint a képviselői mentelmi jog felfüggesztéséhez az összes képviselő többségének a jóváhagyására van szükség.
A voksolás eredménye egyesek számára meglepetés lehet, tekintettel arra, hogy a szlovák kormánykoalíció pártjai – amelynek tagjai a mandátumbizottság ülésén jóváhagyták a javaslatot – alkotmányerejű törvények jóváhagyására alkalmas többséggel rendelkeznek a parlamentben. Amennyiben a parlament jóváhagyta volna Fico képviselői mentelmi jogának felfüggesztését, vizsgálati fogságba vételéről még az illetékes bíróságnak kellett volna döntenie.
Robert Fico korábbi szlovák miniszterelnök és belügyminisztere, Robert Kalinák ellen áprilisban indított eljárást a szlovák rendőrség különleges egysége a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) bűnszövetkezet létrehozásának, illetve hivatali jogkörrel történő visszaélés és adótitok megsértésének gyanúja miatt. A szlovák főügyészség ennek az eljárásnak az alapján kérelmezte a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.
Robert Fico az eljárás megindítását követően azonnal elutasította az őt ért vádakat, s kijelentette: politikai indíttatású bosszúról van szó, amelynek célja a legerősebb ellenzéki párt vezetőjének ellehetetlenítése. Rámutatott: a mostani eset már a negyedik, amikor a NAKA „politikai indíttatásból” eljárást indított ellene. Robert Fico szerint azért indult ellene eljárás, mert miniszterelnöksége idején „hangosan beszélt” a jelenlegi legerősebb kormánypárt, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) elnökének, Igor Matovicnak és a volt államfőnek, Andrej Kiskának az adócsalásairól. Kiska ellen egyébként néhány héttel ezelőtt emelt vádat a szlovák ügyészség egy adócsalási ügyben.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Due to a technical problem at air traffic control, air traffic in Belgium is currently disrupted. We unfortunately have no idea yet how long this will last. Further updates will follow as soon as more information is available > All information… pic.twitter.com/PUPmcGG6yL
Az Egyesült Államok ismét Julian Assange kiadatásának engedélyezését kérte szerdán Nagy-Britanniától.
A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának kiadatását januárban a londoni központi büntetőbíróság megtiltotta, elsősorban olyan szakvéleményekre hivatkozva, amelyek szerint reális annak a kockázata, hogy Assange az amerikai vizsgálati fogságban öngyilkosságot követ el.
A januári végzés megfogalmazása szerint depressziós, a jövőjétől rettegő emberről van szó, és a teljes elszigeteltség körülményei közepette, a jelenlegi angliai vizsgálati fogságának helyszínén foganatosított kockázatcsökkentő intézkedések nélkül nem garantálható, hogy Assange nem vet véget életének.
Az Egyesült Államok fellebbezést nyújtott be a végzés ellen, és a szerdán kezdődött, várhatóan kétnapos fellebbviteli tárgyaláson az amerikai kormány jogi képviseletét ellátó neves brit ügyvéd, James Lewis kijelentette: az első fokon eljáró bíró „félreértelmezte a szakvéleményeket”, amikor meghozta a kiadatást megtiltó végzését.
Lewis szerint az amerikai igazságügyi hatóságok kezében lévő szakvélemények szerint Julian Assange-nak nincsenek olyan mentális problémái, amelyek megakadályoznák kiadatását, és az Egyesült Államok szerint a WikiLeaks-alapító megfelelő általános állapotban van ahhoz, hogy alávesse magát a további jogi eljárásnak.
A jogi képviselő hozzátette: az amerikai kormány számos biztosítékot adott át írásban a brit hatóságoknak arra az esetre, ha Assange ellen Amerikában elmarasztaló ítélet születne. Ezek közé tartozik, hogy ha Assange-t az Egyesült Államokban szabadságvesztésre ítélnék, az amerikai hatóságok lehetővé tennék, hogy Assange a büntetést szülőhazájában, Ausztráliában tölthesse le.
Julian Assange ellen az amerikai hatóságok a brit kormányhoz benyújtott kiadatási kérelemben 18 vádpontot fogalmaztak meg. Ezek közül 17 kémkedéssel, egy pedig számítógépes rendszerek feltörésével vádolja Assange-t.
Az ausztrál állampolgárságú, 50 éves Julian Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem 500 ezer titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek.
A WikiLeaks portál alapítóját védői szerint az Egyesült Államokban akár 175 év börtönre is ítélhetik.
Julian Assange hét évet töltött Ecuador londoni nagykövetségén az ecuadori kormány által nyújtott diplomáciai menedék védelme alatt. Két éve azonban – az ecuadori nagykövet engedélyével – a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épületében őrizetbe vette.
Assange eredetileg azért menekült a nagykövetségre, mert a svéd kormány is körözte őt Svédországban elkövetett szexuális bűncselekmények vádjával, bár a svéd ügyészség a vizsgálatot már évekkel ezelőtt beszüntette, és 2019-ben visszavonta Assange nemzetközi körözését.
Julian Assange és ügyvédei attól tartottak, hogy ha Nagy-Britannia átadja Assange-t Svédországnak, a svéd kormány kiadhatja őt az Egyesült Államoknak.
Az amerikai hatóságok azonban közvetlenül a brit kormányhoz is eljuttatták a kiadatási kérelmet.
A tavaly februárban kezdődött kiadatási eljárásban az amerikai kormány jogi képviselője kifejtette, hogy az amerikai diplomáciai okmányok szerkesztetlen közzétételével Assange tudatosan sodort súlyos veszélybe olyan emberi jogi és ellenzéki aktivistákat, valamint újságírókat, akik elnyomó rezsimek vezette országokban élnek és tevékenykednek vagy terrorszervezetekről gyűjtöttek adatokat.
Fier d'accueillir à #Lviv le détachement des gendarmes techniques et scientifiques venu assister leurs camarades ?? dans les investigations des crimes de guerre commis autour de #Kiev. La ?? première à apporter une telle aide. Ils seront à pied d'œuvre dès demain. Solidarité ???? pic.twitter.com/3pX9LkPzeq
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Kiadták a belga hatóságok szombaton Görögországnak az Arany Hajnal radikális jobboldali görög párt egyik korábbi tagját, Joánnisz Lagósz görög európai parlamenti (EP-) képviselőt.
Az EP április végén feloldotta a képviselő mentelmi jogát, majd a belga rendőrség egy nemzetközi elfogatóparancs alapján őrizetbe vette Brüsszelben a politikust.
Tavaly októberben 13 éves börtönbüntetést szabott ki egy athéni bíróság az Arany Hajnal vezetőjére, Nikólaosz Mihaloliákoszra, illetve több tagjára, köztük Lagószra is, aki a görögországi elfogatóparancs kiadásakor Brüsszelbe utazott.
A görög bíróság több mint öt évig húzódó tárgyalássorozatot követően bűnszövetkezetnek minősítette a pártot. A perben tárgyalták Pavlosz Füsszasz baloldali görög rapper meggyilkolását, illetve a migráns halászok és baloldali aktivisták ellen elkövetett támadásokat.
Az idegengyűlölő szólamokat hangoztató radikális pártot a kilencvenes évek elején alapították, és sokáig csak egy kis szélsőséges csoportosulás volt. 2012-re viszont annyira megnőtt a támogatottsága, hogy 21 képviselői helyet szerzett a 300 fős görög parlamentben, és ezzel a törvényhozás harmadik legnagyobb erejévé vált.
Az Arany Hajnal népszerűsége a Füsszasz-gyilkosság után erősen csökkent, a 2019-es választásokon pedig már be sem jutott a parlamentbe.
#Rwanda: Paul Rusesabagina has been slammed a 25-year jail term. "Court hereby convicts Rusesabagina to crimes of creating and committing acts of terrorism, and thereby sentences him to 25 years in prison,” the judge ruled. pic.twitter.com/6bsHlETuza
En medio de fuertes medidas de seguridad, trasladamos a Bogotá a alias ‘Otoniel’, el narcotraficante asesino de policías, soldados, líderes sociales y reclutador de menores. Con su captura se marca el final del Clan del Golfo. #ElQueLaHaceLaPagapic.twitter.com/hhda3b5Zgz
Multiple members of Congress, including @AOC, being arrested by Capitol Police for blocking traffic outside the Supreme Court in abortion rights demonstration: pic.twitter.com/fysQN1oBAw
#Russian journalist Daria Aslamova was detained in #Kosovo on charges of espionage, reports the head of the Ministry of Internal Affairs of Kosovo Xhelal Sveçla. pic.twitter.com/NKATz07mop
Greta Thunberg was briefly detained by Norway police during a demonstration in Oslo, removing her and other activists from the finance ministry. The campaigners are demanding the removal of wind turbines from reindeer pastures on Sami Indigenous land https://t.co/Rpk2xVmS2Ypic.twitter.com/xt0MFI6Vbq
Indigenous and environmental activists, including Greta Thunberg, blocked access to several Norwegian ministries, expanding a protest to demand the removal of wind turbines from reindeer pastures https://t.co/1T2XKXy1YApic.twitter.com/wwDn7dUP2f
(Pakistan) - A Mob Have Smashed Their Way Into Warburton Police Station, In Nankana Sahib, Dragged A Man To His Death For Blasphemy, Before Burning His Body#shuttletvnewspic.twitter.com/QDbaFrLLmd
Breaking: Russia’s main security agency said it had detained Wall Street Journal reporter Evan Gershkovich, a U.S. citizen, for what it described as espionage https://t.co/5mr3h7uroZ
Rangers abducted PTI Chairman Imran Khan, these are the visuals. Pakistan’s brave people must come out and defend their country. pic.twitter.com/hJwG42hsE4
During the searches of the brothers’ residences, German authorities discovered bomb-making chemicals, including a package of urea fertilizer and hydrogen peroxide. https://t.co/qKgqsHPc3H
— Strutting & fretting ????????? (@fimetic) May 26, 2023
A young man has been found living under the hidden stairs of a shopping mall in #Shanghai for over half a year without anyone knowing. A ergonomic chair, a tent, a table and a computer - he cleaned up the small place and even used an inverter to generate electricity. pic.twitter.com/WF6ZX7SEGe
V MOSKVI JE ARETIRAN PRODUCENT REUTERS: Konstantin Gabov je osumljen,da je pripravljal materiale za YouTube kanal Navalny LIVE.
Celotno sporočilo pokojnega "vodje" skrajne opozicije Navalnega je bilo o korupciji v Rusiji, toda s producenti,ki jih financira Reuters - zdi se, 1/2 pic.twitter.com/lG9kVyvUDK
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Négy évre ítéltek Szlovákiában egy ukrán állampolgárt, akit március 23-án adtak át az ukrán hatóságoknak Ungváron, az szlovák hatánál.
Az információk szerint a férfit migránsok illegális szállításával vádolták, a bűnöző rendszeresen segített a bevándorlóknak az Európai Unió területére jutni. A férfit négy évre ítélték, azonban a büntetés felének letöltése után kérelmezte átszállítását Ukrajna területére.
Az elítéltet már átszállították egy ukrajnai börtönbe.
[type] => post
[excerpt] => Négy évre ítéltek Szlovákiában egy ukrán állampolgárt, akit március 23-án adtak át az ukrán hatóságoknak Ungváron, az szlovák hatánál.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1616593980
[modified] => 1616591311
)
[title] => Kiadtak az ukrán hatóságoknak egy Szlovákiában elítélt bűnözőt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=42248&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 42248
[uk] => 42142
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] =>
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1616584111:5
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3568
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_1aa54a7a7fe4395d15203147c4c9f66f] =>
TORNÁDÓ CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA HATÁRÁN ?Lassan, de biztosan hatol a kontinens belsejébe az a frontrendszer, amelynek...
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02