Az elmúlt napokban összesen 31 külföldi állampolgárt vittek be egy budapesti toxikológiára, miután egy THCJD nevű anyagot tartalmazó édességet, kannabisztartalmú gumicukrot fogyasztottak, amit egy fővárosi üzletben vásároltak – adta hírül a Blikk.
Habár a kábítószer forgalmazása és árusítása Magyarországon bűncselekménynek számít, a szerencsétlenül járt külföldieknek mégis sikerült egy hivatalos üzletben hozzájutniuk. A betegek egy belvárosi, Váci utcai kendershopban vásárolták gumicukrot, egy zacskóért 15 ezer forintot fizettek. Egy csomagban öt darab gumicukor van, és a terméken fel van tüntetve az is, hogy egy THCJD nevű anyagot tartalmaz. Ez egy pszichoaktív kannabinoid, amely hasonló szerkezetű, mint a THC, azonban a hatások valószínűleg intenzívebbek és tovább tartanak.
A fogyasztók azonban messze nem a kívánt hatást érték el vele. Sőt. A Blikket egy név nélkül nyilatkozó hozzátartozó kereste meg, aki arról számolt be, hogy a betegek szörnyű állapotban, gyakorlatilag magatehetetlenül, félig kómában fekve kerültek a toxikológiára, és napokig ebben az állapotban maradtak.
A lap az ügyben megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, akik azt közölték, hogy szenvedélykeltés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást, mert az elmúlt napokban többen – köztük fiatalkorúak – kerültek kórházba, miután egy belvárosi CBD-shopban vásárolt gumicukor fogyasztását követően rosszul lettek. Hozzátették, hogy a nyomozók az üzlet teljes gumicukorkészletét lefoglalták, és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
Halálra ítélték a Netflix egyik korábbi ügyvezetőjét, mert megmérgezte egy nagy befolyású kínai szerencsejátékcég alapítóját. A gyilkosságban bűnösnek talált férfi nemcsak a Netflix új sikersorozatával, A 3-test-problémával hozható kapcsolatba, hanem a sorozat készítőinek előző nagy dobásával, a Trónok harcával is.
Hszú Jao még 2020 decemberében mérgezte meg a Yoozoo Game alapítóját, Lin Csit, mivel több vitájuk is volt közös üzletükkel kapcsolatban. Lin karácsony napján halt meg, 39 éves korában. Pár nappal később a rendőrség letartóztatta Hszút. A bíróság szerint további négy ember is súlyosan megbetegedett, mivel Hszú italokat mérgezett meg a Yoozoo Game irodájában 2020 szeptembere és decembere között – írja a The Independent.
A Yoozoo birtokolja A háromtest-probléma című kínai sci-fi regény megfilmesítésének jogait, Hszú pedig az ezzel kapcsolatos üzleti tevékenységekért felelt.
A Yoozoo volt a felelős a Game of Thrones: Winter Is Coming című játék fejlesztéséért, tehát már korábban is volt kötődése egy HBO-sikersorozathoz és alkotóihoz. A meggyilkolt Lin vezető producerként dolgozott a Trónok harca alkotóival, David Benioff-fal és D. B. Weiss-szel, és nagy szerepet vállalt a kínai regény megfilmesítésében, amely végül A 3-test-probléma címen jelent meg a Netflixen március 21-én, és rögtön nagy népszerűségre tett szert.
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
6 PLA aircraft and 7 PLAN vessels operating around Taiwan were detected up until 6 a.m. (UTC+8) today. 2 of the aircraft crossed the median line and entered Taiwan’s southwestern ADIZ. We have monitored the situation and responded accordingly. pic.twitter.com/THjRjhGdL6
— 國防部 Ministry of National Defense, ROC(Taiwan) 🇹🇼 (@MoNDefense) October 20, 2024
Terror in Hebei: 20 Lives Lost as Fire Devours Nursing Home in Nighttime Catastrophe.
CHENGDE, China – A horrifying scene unfolded late Tuesday night when a relentless fire surged through a nursing home in Longhua County, Hebei Province, claiming the lives of 20 elderly… pic.twitter.com/SWptjVPHDp
Twenty people died in a fire at a nursing home in Longhua county in China's Hebei province, with 19 others being sent to hospital for examination, local authorities said today. The cause of the fire is still under investigation. pic.twitter.com/VHzihVn7ly
Apr 29: twenty-two people were killed and three injured in a fire at 厨娘饭店 (Chuniang Restaurant) in Baita District (白塔区), Liaoyang (辽阳), Liaoning province…
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
We managed to transfer Alexei’s biological materials abroad. Laboratories in two different countries conducted examinations. These laboratories, independently of each other, concluded that Alexei was poisoned. These results are of public importance and must be published. We all… pic.twitter.com/Sp8w1322gY
At 4 p.m. on November 11, the Hongqi Bridge in Ma'erkang, Sichuan collapsed due to a large-scale landslide. Fortunately, the bridge was closed in advance after inspection personnel discovered cracks the day before, and no casualties were reported. pic.twitter.com/FCuJQ4DksI
😨Fireworks on Lunar New Year's Eve cause disaster!
Villagers in mainland China carelessly set off fireworks, igniting a fireworks shop and killing 8; the entire explosion was captured on video. pic.twitter.com/nwfddklt9N
Massive flooding due to a heavy rainfall caused the river level to surge to twelve meters in Shimen County, Hunan, China 🇨🇳 (18.05.2026) pic.twitter.com/pFIaokUiRd
Late on July 11, Typhoon Bavi made landfall in eastern China’s Zhejiang Province, bringing powerful winds, torrential rain and flooding across the region. Nearly two million people were evacuated before the storm, while roads were submerged, trees toppled and transport services were disrupted in parts of Zhejiang, Shanghai and Fujian. Bavi is the second typhoon to strike China in just 10 days. It comes as the country is still recovering from Typhoon Maysak, which triggered devastating floods across southern China. Now, the focus of the severe weather has shifted east, with emergency crews responding to a new wave of flooding and storm damage. #typhoon#china#breakingnews#severeweather#anotherone
Rahón egy oktatási intézmény 12 diákja és egy tanár került kórházba mérgezés gyanújával.
Jelenleg a rendőrség az egészségügyi-járványügyi szolgálat munkatársaival közösen nyomozza a fertőzés forrását. A gyerekek és a pedagógusok egy időben lettek rosszul.
A 6–14 év közötti gyerekek és a tanár állapota stabil, mindannyian kezelés alatt állnak. Az illetékes hatóságok mintákat vesznek az élelmiszerből, hogy mihamarabb megállapítsák a mérgezés forrását.
A hírt a megyei rendőrség kommunikációs osztálya közölte.
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
We managed to transfer Alexei’s biological materials abroad. Laboratories in two different countries conducted examinations. These laboratories, independently of each other, concluded that Alexei was poisoned. These results are of public importance and must be published. We all… pic.twitter.com/Sp8w1322gY
Holtan találták Zoja Konovalovát, az egyik orosz állami médium vezetőjét. Feltételezések szerint a nőt megmérgezték – írja a Newsweek.
A 48 éves Konovalovát, a Kubany állami tv- és rádiótársaság főszerkesztőjét január 5-én találták meg 52 éves volt férje mellett a Krasznodar régióban lévő otthonában. A férfi és a nő holttestén nem találtak látható sérüléseket – jelentette a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség.
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
Nem ez az első rejtélyes haláleset Oroszországban, mióta tart a háború Ukrajnával. A legutóbbi hírek szerint a mérgezés és az „öngyilkossággal” végződő családirtások után az ablakból való kizuhanás vált divattá Putyin köreiben. A részletekről alábbi cikkünkben olvashat.
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
We managed to transfer Alexei’s biological materials abroad. Laboratories in two different countries conducted examinations. These laboratories, independently of each other, concluded that Alexei was poisoned. These results are of public importance and must be published. We all… pic.twitter.com/Sp8w1322gY
A Kreml-barát RT televíziós csatorna orosz nyelvű igazgatóságának volt vezetője, Anton Krasovszkij kórházba került, az ukrán hírszerzés szerint a propagandistát megmérgezték.
„A hét elején hirtelen összerándult a gyomrom, rosszul lettem, majd elvesztettem az eszméletem. Bevittek a klinikára. Fokozatosan térek magamhoz.”
Az Ukrainszka Pravdának egy meg nem nevezett informátor annyit mondott, hogy: „A rossz ember rosszat tett, aztán karácsonykor rosszul lett.”
Arról, hogy valóban szándékos mérgezés volt, és pontosan kik állhatnak a hátterében, nem árultak el további részleteket.
A lap emlékeztet rá, hogy Kraszovszkij több ízben is az ukránok kiirtására és ukrán gyerekek vízbefojtására szólított fel.
2023 februárjában egy ukrán bíróság az SZBU ukrán elhárítás anyagai alapján távollétében 5 év börtönbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélte.
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
Anyone who can check @DmytroKuleba's profile should be able to see that such a tweet does not exist. But, because Russian propaganda is working hard to spread this lame forgery, I can officially confirm that it is a fake. Ukraine's foreign minister has never stated this. pic.twitter.com/ni7mXkdsWX
We managed to transfer Alexei’s biological materials abroad. Laboratories in two different countries conducted examinations. These laboratories, independently of each other, concluded that Alexei was poisoned. These results are of public importance and must be published. We all… pic.twitter.com/Sp8w1322gY
Az orosz sajtóorgánumok jelentése szerint 35 megszállót mérgeztek meg az ideiglenesen megszállt Szimferopolban. Az eset az egyik terrorista katonai egységben történt, miután ismeretlen lányok által hozott vodkát ittak.
„Két kedves lány jött a katonai egység ellenőrző pontjához, és helyi lakosként mutatkozott be. Hét üveg vodkát hoztak és némi harapnivalót: halat, kolbászt, kenyeret, sajtot. Azt mondták az őröknek, hogy szeretnék megköszönni a srácainknak, hogy megvédték őket. A srácok elvették vodkát és a harapnivalót, a kollégáikkal megitták és megették az újnevezett ajándékot. És sokan mérgezést szenvedtek” – áll a jelentésben.
Az orosz sajtó szerint a lányok által hozott vodkában és élelmiszerben arzén volt. Ennek következtében 24 megszálló meghalt, további 11-en pedig kórházba kerültek. Jelenleg úgy tudni, hogy a lányokat nem találták meg, a nyomozás folyamatban van.
⚡️Exiled mayor: Ukrainian resistance in occupied Melitopol detonates car with looters.
Ukrainian partisans in occupied Melitopol blew up a car with Russian occupiers, who regularly robbed empty apartments in the city, Melitopol's exiled Mayor Ivan Fedorov said on Oct. 20.
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
We managed to transfer Alexei’s biological materials abroad. Laboratories in two different countries conducted examinations. These laboratories, independently of each other, concluded that Alexei was poisoned. These results are of public importance and must be published. We all… pic.twitter.com/Sp8w1322gY
Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya megerősítette Marianna Budanova megmérgezését, sőt több alkalmazottjáét is – közölte kedden az rbc.ua hírportál Andrij Juszov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya szóvivőjének nyilatkozatára hivatkozva.
A jelentés szerint Juszov megerősített, hogy Marianna Budanovát valóban nehézfémekkel mérgezték meg, és jelenleg orvosi kezelés alatt áll, ami már befejezéséhez közeledik. A szóvivő egyúttal jelezte, hogy hírszerzési főosztály több alkalmazottja is mérgezést szenvedett.
A hírportált a rendőrségi forrása arról tájékoztatta, hogy Budanov feleségének a megmérgezése miatt nem tettek feljelentést a rendőrségen. „A tömegmédiában megjelent információkat azonban figyelembe vették” – mondta el a kiadványnak az informátor.
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
We managed to transfer Alexei’s biological materials abroad. Laboratories in two different countries conducted examinations. These laboratories, independently of each other, concluded that Alexei was poisoned. These results are of public importance and must be published. We all… pic.twitter.com/Sp8w1322gY
Megmérgezték Kirill Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztálya vezetőjének feleségét, Marianna Budanovát kórházban kezelik – közölte kedden az rbc.ua hírportál titkosszolgálati forrására hivatkozva.
A jelentés szerint az informátor a kiadványnak elmondta, hogy Budanov feleségének hosszú ideje romlott az egészségi állapota, és kórházba került. A kezelése most ért véget. Marianna Budanova orvosi felügyelet alatt van.
A forrás jelezte, hogy a nőnél nehézfémes mérgezést diagnosztizáltak. Az ilyen anyagokat semmilyen módon nem használják a hétköznapi életben vagy katonai téren. Ezért a használatuk feltételezi a mérgezési kísérlet valószínűségét.
Az informátor hozzátette, hogy egyelőre nem tudni, hogy egyszeri mérgezésről van-e szó, vagy a nőt fokozatosan mérgezték. A Budanov felesége elleni feltételezett merénylet ügyében jelenleg is folyik nyomozás.
Marianna Budanova 1993. augusztus 3-án született a Kijev megyei Sztaviscse községben. A médiában pszichológusként, önkéntesként és közéleti személyiségként emlegetik. 2020-ban a választásokon sikertelenül indult a kijevi városi tanácsba az Udar párt színeiben. 2021-ben Vitalij Klicsko tanácsadója volt a korrupció elleni küzdelemben az ifjúságpolitika és a sport területén.
Kirilo Budanov nyáron egy interjúban azt mondta, hogy Marianna vele él az irodájában, és a pár a hét minden napján, éjjel-nappal együtt van biztonsági okokból. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a felesége nem dolgozik a katonai hírszerzésben.
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
We managed to transfer Alexei’s biological materials abroad. Laboratories in two different countries conducted examinations. These laboratories, independently of each other, concluded that Alexei was poisoned. These results are of public importance and must be published. We all… pic.twitter.com/Sp8w1322gY
A Telegramon cáfolta Marina Ovszjannikova, hogy megmérgezték volna – írja a Meduza. Az egykori orosz tévériporter arról vált híressé, hogy 2022 márciusában élő adásban mutatott egy táblát az orosz állami tévében, melyen az ukrajnai háború ellenes üzenetek voltak.
Mérgezés gyanújával vitték kórházba Marina Ovszjannikovát, aki másfél évvel ezelőtt nyíltan tiltakozott az ukrajnai háború ellen, majd elmenekült Oroszországból. A jelenleg Párizsban élő egykori riporter a Meduza híre szerint a Telegramon cáfolta, hogy megmérgezték volna.
Ovszjannikova azt írta, hogy nem beszélt újságírókkal, abban reménykedett, hogy nem kerül nyilvánosságra, hogy kórházba szállították. Emellett leírta, hogy a névtelen informátor elmondásával ellentétben nem talált fehér port a kilincsén, csak orvost hívtak hozzá, mert rosszul érezte magát. Szerinte a francia rendőrség csak azért kezdett nyomozni, mert hirtelen jelentkeztek a tünetei, mostanra azonban sokkal jobban érzi magát és a vizsgálatok eredménye sem utal arra, hogy megmérgezték volna.
[type] => post [excerpt] => A Telegramon cáfolta Marina Ovszjannikova, hogy megmérgezték volna – írja a Meduza. Az egykori orosz tévériporter arról vált híressé, hogy 2022 márciusában élő adásban mutatott egy táblát az orosz állami tévében, melyen az ukrajnai háború ellenes ... [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1697299260 [modified] => 1697274329 ) [title] => Cáfolja a háború ellen tiltakozó riporter, hogy megmérgezték [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=133458&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 133458 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 133461 [image] => Array ( [id] => 133461 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/marina-oszinkajova-548369.jpg [original_lng] => 129285 [original_w] => 1125 [original_h] => 633 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/marina-oszinkajova-548369-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/marina-oszinkajova-548369-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/marina-oszinkajova-548369-768x432.jpg [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/marina-oszinkajova-548369-1024x576.jpg [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/marina-oszinkajova-548369.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/marina-oszinkajova-548369.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/marina-oszinkajova-548369.jpg [width] => 1125 [height] => 633 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1697263646:12 [_thumbnail_id] => 133461 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2638 [_oembed_98ecb2f5a582a13f2f947088c346c178] => {{unknown}} [_oembed_23abf791f8ccc19ac9c7b0d06c518882] => [_oembed_time_23abf791f8ccc19ac9c7b0d06c518882] => 1697288821 [_oembed_334b826d3b37bbbe90962dce97c157a5] =>
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
We managed to transfer Alexei’s biological materials abroad. Laboratories in two different countries conducted examinations. These laboratories, independently of each other, concluded that Alexei was poisoned. These results are of public importance and must be published. We all… pic.twitter.com/Sp8w1322gY
Megmérgezhették Franciaországban az orosz állami tévé újságíróját, aki élő adásban ítélte el Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni támadását – írja a The Telegraph.
Marina Ovszjannyikova csütörtökön került kórházba, miután párizsi lakásából kilépve hirtelen rosszul lett. Az újságíró azt gyanítja, hogy megmérgezték. A rendőrség átvizsgálta a lakását és jelenleg is nyomoz az ügyben.
Ovszjannyikova 2022 márciusában élő adásban rontott be az orosz állami televízió 1-es csatornájának híradójába, amikor éppen a híreket olvasták be. Kezében hatalmas transzparens volt, amelyen az állt: Állítsák meg a háborút! Ne higgyenek a propagandának, Itt hazudnak önöknek.
A televíziós incidens után Ovszjannyikovát előállították, de akkor még csak pénzbírsággal sújtották. Miután távozott a tévétől külföldre ment, és a Die Welt című német lapnál kapott állást oroszországi és ukrajnai ügyek tudósítójaként. Júliusban hazatért Moszkvába, hogy küzdjön két kiskorú gyermekéért, akiket a volt férje el akar venni tőle.
Egy orosz bíróság október elején nyolc és fél év börtönbüntetésre ítélte a volt újságírónőt „az orosz fegyveres erőkről szóló, tudatosan hamis információk terjesztése” miatt.
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
☠️ Russia: Propagandist Zoya Konovalova, editor-in-chief of the Kuban State Television and Radio Broadcasting Company, found dead in her home with her ex-husband. Cause of death: Poisoning by an unknown substance. pic.twitter.com/jNb8ELM9po
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
We managed to transfer Alexei’s biological materials abroad. Laboratories in two different countries conducted examinations. These laboratories, independently of each other, concluded that Alexei was poisoned. These results are of public importance and must be published. We all… pic.twitter.com/Sp8w1322gY
On New Year's Eve in Strasbourg, France, more than 100 cars and several apartments were burned. In Germany, the New Year was greeted with riots. pic.twitter.com/D8LYSDcg3Q
La Marine nationale a arraisonné hier matin un nouveau pétrolier sous sanctions internationales en provenance de Russie : le Tagor. Notre détermination est constante et totale.