Az ukrán hírszerzés hosszú közleményt tett közzé szerda délután, amelyben azt írják, erre a napra egy fogolycsere volt tervben, ami az oroszok szerint azért nem jött létre, mert lelőtték azt az Il–76-os repülőgépet, amely az ukrán hadifoglyokat szállította – számolt be a NEXTA.
A hírszerzés szerint Ukrajnának jelenleg nincsenek megbízható és átfogó információi arról, hogy kik voltak a gép fedélzetén, és hozzátették, hogy a maguk részéről teljesítették a cserék megfelelő előkészítésére vonatkozó összes megállapodást.
Mint írták, a fogságba esett orosz katonákat időben a cserére megbeszélt helyre szállították, ahol biztonságban voltak, az ukrán foglyokról viszont az orosz félnek kellett gondoskodnia.
Azt is megjegyezték, hogy az ukrán felet nem tájékoztatták arról, hogy Belgorod városának térségében egy bizonyos ideig biztosítani kell a légtér biztonságát, ahogyan az a múltban többször is megtörtént.
Ukrajnát nem tájékoztatták a járművek számáról, a foglyok szállítási útvonalairól és formáiról. Ez Oroszország szándékos, a foglyok életének és biztonságának veszélyeztetésére irányuló akcióira utalhat – írták.
Hozzátették, hogy egy utasszállító repülőgép landolása egy 30 kilométeres harci zónában nem lehet biztonságos, és ezt mindenképpen meg kell beszélnie mindkét félnek, mert ellenkező esetben az egész cserefolyamatot veszélyezteti.
„Ennek alapján Oroszország tervezett és szándékos akcióiról beszélhetünk, amelyek célja az ukrajnai helyzet destabilizálása, és az államunknak nyújtott nemzetközi támogatás gyengítése” – olvasható a közleményben.
[type] => post
[excerpt] => Az ukrán hírszerzés hosszú közleményt tett közzé szerda délután, amelyben azt írják, erre a napra egy fogolycsere volt tervben, ami az oroszok szerint azért nem jött létre, mert lelőtték azt az Il–76-os repülőgépet, amely az ukrán hadifoglyokat sz...
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1706171400
[modified] => 1706155686
)
[title] => Közleményt adott ki az ukrán hírszerzés a lezuhant orosz repülőgépről
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=145273&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145273
[uk] => 145443
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 145274
[image] => Array
(
[id] => 145274
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gempspcxmaahb6k.jpeg
[original_lng] => 53130
[original_w] => 700
[original_h] => 455
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gempspcxmaahb6k-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gempspcxmaahb6k-300x195.jpeg
[width] => 300
[height] => 195
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gempspcxmaahb6k.jpeg
[width] => 700
[height] => 455
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gempspcxmaahb6k.jpeg
[width] => 700
[height] => 455
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gempspcxmaahb6k.jpeg
[width] => 700
[height] => 455
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gempspcxmaahb6k.jpeg
[width] => 700
[height] => 455
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/gempspcxmaahb6k.jpeg
[width] => 700
[height] => 455
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1706263408:3
[_thumbnail_id] => 145274
[_edit_last] => 12
[translation_required] => 1
[views_count] => 2032
[translation_required_done] => 1
[_oembed_b2ee5bd4f6420662bc241005917d4d80] =>
Accidente de un Il-76 🇷🇺en el distrito Korochansky, Belgorod. Lamentablemente se dice que se trata de 🤬prisioneros ucranianos en traslado para intercambio. Los HDLGP echando la culpa a Ucrania. 65 ucranianos, 6 tripulantes y 3 acompañantes (supongo mindef ruso) pic.twitter.com/WSD06X185a
⚡️On the night of September 27, Russian colonel Oleksiy Kolomeytsev was eliminated in the 🇷🇺Moscow region, - RBC
He was the head of the 924 State Center of Unmanned Aviation of the Ministry of Defense of the Russian Federation and was involved in the training of operators and… pic.twitter.com/RbsfKcmNK7
Surrounded with his own gunmen, Putin's Chechen "strongman", Kadyrov shows how tough he really is by taunting a group of captive Ukrainians, offering them a pistol for suicide and announcing intention to use them as human shields.https://t.co/B4AlOsd7pG
Szerda délelőtt lezuhant egy orosz Iljusin-76-os katonai repülőgép Oroszországban, az ukrán határ közelében fekvő Belgorodi területen. A gépen ukrán hadifoglyokat szállítottak, és összesen legalább 65 ember meghalt.
A BBC szerint az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a gépen 65 ukrán hadifoglyot szállítottak. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség pedig azt közölte, hogy rajtuk kívül 9 orosz volt a gépen.
Accidente de un Il-76 🇷🇺en el distrito Korochansky, Belgorod. Lamentablemente se dice que se trata de 🤬prisioneros ucranianos en traslado para intercambio. Los HDLGP echando la culpa a Ucrania. 65 ucranianos, 6 tripulantes y 3 acompañantes (supongo mindef ruso) pic.twitter.com/WSD06X185a
Vjacseszlav Gladkov helyi kormányzó közölte, hogy értesítették az esetről, de részleteket még nem árult el. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hasonló nyilatkozatott adott a sajtónak.
Az esetről egy videó is napvilágot látott: eszerint a gép Jablonovo falu közelében zuhant le, és egy nagy robbanás látható rajta.
[type] => post
[excerpt] => Szerda délelőtt lezuhant egy orosz Iljusin-76-os katonai repülőgép Oroszországban, az ukrán határ közelében fekvő Belgorodi területen. A gépen ukrán hadifoglyokat szállítottak, és összesen legalább 65 ember meghalt.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1706098495
[modified] => 1706098880
)
[title] => Lezuhant egy utasszállító gép ukrán hadifoglyokkal a fedélzetén
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=145192&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145192
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 145193
[image] => Array
(
[id] => 145193
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/letoltes-1.jpg
[original_lng] => 6937
[original_w] => 300
[original_h] => 168
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/letoltes-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/letoltes-1.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/letoltes-1.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/letoltes-1.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/letoltes-1.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/letoltes-1.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/01/letoltes-1.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1706091681:12
[_oembed_b2ee5bd4f6420662bc241005917d4d80] =>
Accidente de un Il-76 🇷🇺en el distrito Korochansky, Belgorod. Lamentablemente se dice que se trata de 🤬prisioneros ucranianos en traslado para intercambio. Los HDLGP echando la culpa a Ucrania. 65 ucranianos, 6 tripulantes y 3 acompañantes (supongo mindef ruso) pic.twitter.com/WSD06X185a
BREAKING REPORT: North Dakota State Senator killed in small plane crash along with his wife and two kids just after taking off from Utah airport..
"Senator Doug Larsen, his wife Amy, and their two young children died in a plane crash last evening in Utah" -Republican Senate… pic.twitter.com/tXvY5sTmfQ