Donald Trump amerikai elnök a Truth Socialön bejelentette, hogy India és Pakisztán „teljes és azonnali tűzszünetben” állapodott meg a négy napja tartó összecsapások után. Az amerikai elnök azt írta, hosszú éjszaka volt, de szerinte mindkét ország részéről kellett hozzá a józan ész és az intelligencia.
A Reuters szerint a pakisztáni külügyminiszter is azt mondta, hogy létrejött a tűzszünet a két ország között, az indiai külügyminisztérium pedig azt közölte, hogy az indiai idő szerint délután 5 órakor kezdődik. Muhammad Isak Dár pakisztáni külügyminiszter azt is mondta, hogy több mint harminc ország vett részt a tűzszüneti megállapodást célzó közvetítésben.
India és Pakisztán között szerdán évtizedek óta a legsúlyosabb támadássorozat zajlott le, miután a vitatott hovatartozású Kasmírban két hete indiai turisták ellen végrehajtott terrortámadásra válaszul India keddről szerdára több rakétatámadást is végrehajtott északi szomszédja területén.
Erre Pakisztán is átlövésekkel válaszolt Kasmírban. Ezzel elemzők szerint rég nem látott veszélyes helyzet alakult ki a két atomhatalom között, amik az elmúlt hetven évben már több háborút is vívtak egymással.
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump amerikai elnök a Truth Socialön bejelentette, hogy India és Pakisztán „teljes és azonnali tűzszünetben” állapodott meg a négy napja tartó összecsapások után. Az amerikai elnök azt írta, hosszú éjszaka volt, de szerinte mindkét ország ...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1746898260
[modified] => 1746897577
)
[title] => Trump bejelentette, hogy azonnali tűszünetet köt India és Pakisztán
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=204024&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 204024
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 204025
[image] => Array
(
[id] => 204025
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/india-pakistan.webp
[original_lng] => 58892
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/india-pakistan-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/india-pakistan-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/india-pakistan-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/india-pakistan-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/india-pakistan-1536x864.webp
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/india-pakistan.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/india-pakistan.webp
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1746947254:4
[_thumbnail_id] => 204025
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 2216
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1357449554001
[_oembed_2d762c8ab3544c38158ba7083dc00eb2] =>
[_oembed_time_2d762c8ab3544c38158ba7083dc00eb2] => 1760373688
[_oembed_c95a8a1873672d840fa5229e4c1e31d8] =>
BREAKING - It has been revealed that the discovered hunting stand at Palm Beach International Airport, with a direct line of sight to where President Trump disembarks Air Force One, is located within an established “no discharge” and “no hunting” FAA safety zone. pic.twitter.com/ivDNkrIgqv
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy újjáépítik a legendás Alcatraz börtönt, amely a legveszélyesebb bűnözők elszigetelésére szolgál majd. Azt mondta, hogy ez a lépés a törvény, rend és igazságosság szimbólumává válik az országban.
Túl hosszú ideje szenved Amerika kegyetlen, erőszakos és visszaeső bűnözőktől, a társadalom aljas tagjaitól, akik nem képesek mást adni, csak szenvedést és fájdalmat. Amikor komolyabb nemzetek voltunk, a régi időkben nem haboztunk elszigetelni a legveszélyesebb bűnözőket, és távol tartani őket azoktól, akiknek kárt okozhattak volna
– írta Trump.
Az Egyesült Államok elnöke utasította a Szövetségi Börtönügyi Hivatalt, az Igazságügyi Minisztériumot, az FBI-t és a Belbiztonsági Minisztériumot, hogy kezdjék el a projekt megvalósítását. Kiemelte, hogy az új Alcatraz világos jele lesz a törvény és rend politikája visszatérésének.
[type] => post
[excerpt] => Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy újjáépítik a legendás Alcatraz börtönt, amely a legveszélyesebb bűnözők elszigetelésére szolgál majd. Azt mondta, hogy ez a lépés a törvény, rend és igazságosság szimbólumává válik az ors...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1746616080
[modified] => 1746551278
)
[title] => Trump elrendelte az Alcatraz börtön újjáépítését a legveszélyesebb bűnözők fogva tartására
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=203634&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 203634
[uk] => 203552
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 203553
[image] => Array
(
[id] => 203553
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/27-main-v1746429426.webp
[original_lng] => 50370
[original_w] => 800
[original_h] => 600
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/27-main-v1746429426-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/27-main-v1746429426-300x225.webp
[width] => 300
[height] => 225
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/27-main-v1746429426-768x576.webp
[width] => 768
[height] => 576
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/27-main-v1746429426.webp
[width] => 800
[height] => 600
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/27-main-v1746429426.webp
[width] => 800
[height] => 600
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/27-main-v1746429426.webp
[width] => 800
[height] => 600
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/27-main-v1746429426.webp
[width] => 800
[height] => 600
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1746540482:5
[_thumbnail_id] => 203553
[_edit_last] => 5
[views_count] => 3014
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_79cd7be7f75a94114f668aa409235432] =>
COCAINE SEIZE: The U.S. Coast Guard has seized 10,000 pounds of cocaine worth $74 million from a fishing boat in Atlantic Ocean.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
BREAKING - It has been revealed that the discovered hunting stand at Palm Beach International Airport, with a direct line of sight to where President Trump disembarks Air Force One, is located within an established “no discharge” and “no hunting” FAA safety zone. pic.twitter.com/ivDNkrIgqv
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
Elnökségének első 100 napjában Donald Trump több rendkívüli helyzetet hirdetett ki, mint bármely más elnök a modern Amerika történelmében – számolt be a Jevropejszka Pravda az Axios számításaira hivatkozva.
Trump már nyolc rendkívüli helyzetet hirdetett ki, amelyeket vámok kivetésére, az energia- és ásványkitermelés felgyorsítására, valamint a migráció megfékezése érdekében amerikai csapatok mexikói határra való kihelyezésére használt fel.
Az 1976-os, a rendkívüli helyzetekre vonatkozó törvény értelmében az Egyesült Államok elnökének jogában áll bármikor és szinte bármilyen okból nemzeti rendkívüli helyzetet kihirdetni – anélkül, hogy konkrét fenyegetést kellene bebizonyítania vagy kongresszusi jóváhagyást kellene kapnia.
Ugyanakkor 1983-ban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága gyakorlatilag megfosztotta a Kongresszust attól a lehetőségtől, hogy megvétózza a vészhelyzetet.
Az Axios megjegyezte, Trump határköre gyakorlásának mértéke példátlan az Egyesült Államok történelmében, és azt jelzi, hogy a hatalmat a Fehér Házba kívánja koncentrálni.
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
BREAKING - It has been revealed that the discovered hunting stand at Palm Beach International Airport, with a direct line of sight to where President Trump disembarks Air Force One, is located within an established “no discharge” and “no hunting” FAA safety zone. pic.twitter.com/ivDNkrIgqv
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Around 130,000 homes were left without power, and 12,000 flights were canceled due to an approaching snowstorm, the worst to hit the US in a decade, local media reported.
At least 21 states have declared states of emergency. Authorities are urging residents to stay home, leading… pic.twitter.com/bPBcMFUNSD
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7
A napokban újabb meghökkentő részletek láttak napvilágot a Donald Trump amerikai elnök ellen 2024-ben megkísérelt két merénylet egyikéről. A legfrissebb bírósági iratok és jelentések szerint a támadás egyértelmű indítéka az volt, hogy Donald Trumpot ne választhassák újra, mert az ellentétes lenne Ukrajna érdekeivel – derül ki a Washington Examiner cikkéből.
Donald Trumpot 2024-ben először a Pennsylvania államban található Butlerben próbálta meggyilkolni júliusban egy merénylő, ám csak megsebesítenie sikerült az elnököt. Kevesebb figyelmet kapott a második merényletkísérlet, mivel ott sikerült időben megfékezni a gyilkos szándékát, a merénylő nem tudott lövéseket leadni. 2024. szeptember 15-én Ryan Routht egy puskával a bokrok között látták a floridai West Palm Beachen található Trump International Golf Clubnál, miközben Donald Trump a klubban golfozott. A titkosszolgálat egyik tisztje rálőtt Routhra, aki eliszkolt a helyszínről. A gyanúsítottat végül menekülés közben fogták el.
A hivatalos vádiratból most kiderült, hogy Ryan Routh nem csak személyes fanatizmusból cselekedett, azt is tudni vélte, honnan kaphat segítséget terve végrehajtásához. A merénylő kapcsolatot keresett az ukrajnai háború árnyékában működő feketepiaci fegyverkereskedő hálózattal, célja pedig egyértelműen az volt, hogy a sikeres merénylettel megakadályozza Trump újraválasztását. Ami azonban igazán megdöbbentővé teszi az ügyet, az a nyomozás során előkerült információ.
Az 59 éves, egykori építőmunkás Routh először egy kézi rakétavetőt, majd egy Stinger légvédelmi rakétát próbált beszerezni – mégpedig ukrán forrásból.
A bírósági dokumentumok szerint 2024 augusztusában Routh a titkosított Signal üzenetküldő alkalmazáson keresztül lépett kapcsolatba egy személlyel, akit ő ukrán katonai eszközökhöz hozzáférő kapcsolatnak gondolt. Nem világos, hogy az illető valóban ukrán volt-e, vagy esetleg az amerikai elhárító szervek beépített embere. A két fél fegyverekről, árakról és szállítási módokról egyeztetett, Routh pedig világossá tette célját: „Szükségem van a (rakétavető) felszerelésre, hogy Trump ne lehessen újra elnök.”
Routh az üzenetváltás során Trump repülőgépének fotóját is elküldte, megjegyezve: „Trump gépe. Naponta ezzel jár.” Egy másik üzenetében, utalva a júliusi sikertelen Trump elleni butleri merényletre, csak ennyit írt: „Bárcsak.”
A későbbi merénylő számára az volt a probléma, hogy nem tudott csak úgy elmenni a barkácsboltba, és venni valamit, amivel le tudna lőni egy Boeing–757-est. „A helyi boltba menni egy ilyen eszközért lehetetlen” – írta Routh az üzenetváltásban. „Azonban háborúban vagytok, így az eszközök naponta elvesznek és megsemmisülnek – egy hiányzó darab nem tűnne fel. Gondolod, hogy Trump jót fog tenni Ukrajnának?”
A férfi nem először fejezte ki megszállott támogatását Ukrajna felé. Már 2022 elején, röviddel az orosz invázió után kijelentette az X-en: „Készen állok Krakkóba repülni, majd a határon át Ukrajnába menni, hogy harcoljak és meghaljak.”
2022 nyarán a férfi Kijevbe is elutazott, hogy csatlakozzon a külföldi önkéntesek nemzetközi légiójához, ám ez nem sikerült neki. Ukrán források szerint a férfi nonszensz és téveszmés ötletekkel állt elő.
Egy 2023-as interjúban az ukránpárti fanatikus férfi azt állította, hogy Afganisztánból menekült katonákat próbál toborozni Ukrajnának Pakisztánon és Iránon keresztül.
Amikor a rakétaügylet meghiúsult, Routh más módszert keresett: beszerzett egy katonai SKS félautomata fegyvert és próbálkozott egy 50-es kaliberű mesterlövész puska megvásárlásával is a floridai Fort Pierce környékén. Ez az eszköz még az SKS-nél is nagyobb pusztításra lett volna képes.
A napvilágot látott információkkal kapcsolatban Donald Trump figyelmét az keltette fel, hogy Routh letartóztatásakor 17 mobiltelefont, három számítógépet és három tabletet találtak nála.
„Ez rengeteg telefon” – mondta Trump a Fehér Házban, hozzátéve, hogy „néhányon furcsa jelek is voltak. Szeretném tudni, mit jelentenek”.
A nyomozás még messze nem ért véget, az ügy nemcsak Trump biztonságát érinti, hanem az illegális ukrán fegyverkereskedelem háborús kockázataira is rávilágít.
/1. Just now. Explosion occurred in Moscow, Russia.
According to preliminary data, the person killed in the explosion may be the creator of the "Arbat" battalion of the Russian and also the President of the Boxing Federation of the so-called DPR and, Armen Nagapetovich… pic.twitter.com/RO0NcFWjUC
On December 31, 2024, a vehicle driven by an elderly man crashed into the Mokdong Kaebi Market in Yangcheon, Seoul, injuring at least 13 people. Four individuals suffered serious injuries while nine sustained minor injuries. The… pic.twitter.com/A7cZaiyJA1
Four people were seriously injured and nine others suffered minor injuries after a car drove into a crowd at a market in South Korean capital Seoul on Tuesday, local media reported. pic.twitter.com/zr3bsA9lrk
BREAKING - It has been revealed that the discovered hunting stand at Palm Beach International Airport, with a direct line of sight to where President Trump disembarks Air Force One, is located within an established “no discharge” and “no hunting” FAA safety zone. pic.twitter.com/ivDNkrIgqv
Vadim Ermolaev, a Ukrainian businessman who was the target of an assassination attempt in what is described as a terror attack, was known to drive around Monaco in a Bentley with Ukrainian license plates.
Az Egyesült Államok területén tüntetők vonultak utcára, hogy kifejezzék tiltakozásukat Donald Trump elnök és Elon Musk milliárdos cselekedetei ellen. Erről az АР számolt be.
A demonstrálók az bevándorlási elnyomás, a transzneműek jogainak csökkentése és a Gázai övezetben élő palesztinok kényszerű áttelepítésének javaslata ellen emeltek szót.
A tüntetők Philadelphiában és több amerikai állam fővárosában, köztük Kaliforniában, Minnesotában, Michiganben, Texasban, Wisconsinban, Indianaban és más államokban felvonulásokat szerveztek, és plakátokkal kritizálták Trumpot és Muskot.
A tüntetések a #buildtheresistance és #50501 hashtag-ek alatt szerveződtek online, ami 50 tüntetést, 50 államot, egy napot jelent.
A Learjet 55 Air Ambulance from Mexico crashed in Philadelphia shortly after takeoff. Waiting for Trump to blame Black people, women, Joe Biden, Barack Obama and DEI in 3,2,1... 😳👇 pic.twitter.com/2JviWNdelU
A drone footage of the #planecrash in #philadelphia. Sources talk about 6 dead: pilot, two doctors, nurse, patient, and family member. No clear news about casualties on the ground. pic.twitter.com/MUjBS2j0LR
Possible plane crash right outside my office today. Shook the whole building. Unfortunately I'm certain lives were lost here today. Thoughts and prayers to anyone who survived and the families of those who didn't.
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
BREAKING - It has been revealed that the discovered hunting stand at Palm Beach International Airport, with a direct line of sight to where President Trump disembarks Air Force One, is located within an established “no discharge” and “no hunting” FAA safety zone. pic.twitter.com/ivDNkrIgqv
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
Cottonwood Fire w Utah postanowił zostać smokiem wczesnego lata. Spalone prawie 380km² zaledwie trzeciej doby pożaru, około 100 budowli spalonych i zero powstrzymania.
Donald Tumpot feltétel nélküli szabadlábra helyezték, ami azt jelenti, hogy a megválasztott elnököt bűnösnek találták, de nem kell börtönbüntetésre vagy más büntetésre számítania – számol be az ítéletről a Bloomberg.
A tárgyaláson Trump távkapcsolásban vett részt: ügyvédjével, Todd Blanche-sal együtt jelentkeztek be Mar-a-Lagóból. Trump szerint a New York-i ügyészek azért indítottak ellene eljárást, hogy ellehetetlenítsék az elnökválasztási kampányát, amit politikai boszorkányüldözésnek nevezett, és ártatlannak vallotta magát.
Donald Trumpnak állítólag 2006-ban viszonya volt egy pornószínésszel, Stormy Danielsszel, akit 2016-ban lefizetett, hogy hallgasson erről. A felnőttfilmes sztár, akinek az eredeti neve Stephanie Clifford, a 2016-os választási kampány utolsó napjaiban közölte Trumppal, hogy kitálal a sajtónak kettőjük viszonyáról.
Az akkor még csak elnökjelölt Trump értesítette az ügyvédjét, Michael Cohent, aki 130 ezer dollárt fizetett Stormy Danielsnek a hallgatásáért. Ez még nem számítana jogsértésnek, azonban a választások után Trump visszafizette Cohennek a 130 ezer dollárt, amit ügyvédi költségként számolt el.
Az üzleti dokumentumok meghamisítása már bűncselekmény, amit négy évig terjedő börtönbüntetéssel lehet sújtani, de gyakori, hogy az elítélt csak pénzbírságot vagy próbára bocsátást kap hasonló ügyekben.
BREAKING - It has been revealed that the discovered hunting stand at Palm Beach International Airport, with a direct line of sight to where President Trump disembarks Air Force One, is located within an established “no discharge” and “no hunting” FAA safety zone. pic.twitter.com/ivDNkrIgqv
Még mielőtt átvenné az elnökséget, az amerikai bíróság ítéletet mond a január 20-án hivatalba lépő új amerikai elnökről. Donald Trump felveszi a kesztyűt.
Jövő péntekre tűzték ki az ítélethirdetést Donald Trump New York-i büntetőügyében – írja az MTI.
A január 10-i ítélethirdetésről a bíró döntött pénteken, amivel egyúttal elutasította a megválasztott elnök kérését az eljárás teljes megszüntetésére. Juan Merchan bíró ugyanakkor azt is közölte, hogy nem áll szándékában börtönre ítélni a leendő elnököt, inkább feltétel nélküli szabadságra bocsátás lehet a döntése.
Példátlan: ítéletet kap a megválasztott amerikai elnök
Ha ez még így is lesz, a történtek példátlanok. Donald Trump a szóvivője útján kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy a bíró döntése, amellyel nem szüntette meg teljesen az eljárást, közvetlen megsértése a szövetségi legfelsőbb bíróság tavaly nyáron hozott határozatának az elnöki immunitásról.
A január 20-án hivatalba lépő elnök szerint egyáltalán nem hirdethetnének ítéletet, és közölte, hogy tovább harcol a büntetőügy törléséért. A hallgatási pénz fizetésének könyvelése miatt indult ügyben a New York-i esküdtszék egyébként tavaly nyáron találta bűnösnek Donald Trumpot.
Az ügynökség jelentése szerint az 51 éves CIA-ügynököt, Farhad Shakerit bízták meg azzal, hogy dolgozzon ki egy tervet Trump meggyilkolására.
Az amerikai hatóságok távollétében vádat emeltek az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) 51 éves ügynöke, Farhad Shakeri ellen. A nyomozás szerint cinkosok hálózatát irányította, akik Irán megbízásából gyilkoltak, s többek között Trump ellen is merényletet akartak elkövetni.
Az igazságügyi minisztérium nem közöl részleteket, de azt tudni lehet, hogy Shakeri október 7-én kapta meg a Trump elleni merénylet egy héten belüli megszervezésének feladatát az IRGC kurátorától. A feltételek felbomlása esetén a kísérlet elhalasztását tervezték, abban a hitben, hogy Trump elveszíti a választást, és később könnyebb lesz őt kiiktatni.
Shakeri iráni születésű, gyermekkora óta az Egyesült Államokban él. 2008-ban kitoloncolták, miután rablásért kapott börtönbüntetését. A gyanúsított jelenleg Iránban tartózkodik. Merrick Garland amerikai főügyész azt mondta, hogy Shakeri ellen távollétében emeltek vádat.
A választási kampány során Donald Trump akkori köztársasági elnökjelölt főhadiszállása katonai felszerelést kért a politikus védelmére. Ennek oka Irán fenyegetése volt.
Katonai repülőgépet kértek számára, a lakhelye feletti repülési korlátozások kiterjesztését és beszédei helyére golyóálló üvegpajzsok felszerelését, valamint a politikus katonai kíséretben történő szállítását.
Calls in Iran for the arrest and execution of IAEA Director General Grossi are unacceptable and should be condemned.
We support the lAEA's critical verification and monitoring efforts in Iran and commend the Director General and the lAEA for their dedication and professionalism.…
Lennart Monterlos est le jeune français de 18 ans disparu en Iran depuis le 16 juin. Dans cette vidéo il se moque des recommandations du Quai d'Orsay de ne pas se rendre en Iran. L'Iran est l'un des plus beaux pays du monde mais N'y allez pas. https://t.co/06KvXvgza2
The French nationals Cécile Kohler and Jacques Paris, held hostage in Iran for over three years, have been charged by the Islamic Republic with “espionage for Mossad,” “plotting to overthrow the regime,” and “corruption on earth. pic.twitter.com/Q0Xh3ryure
— Lioness לביאה 🎗️💙✨🦁🌺 (@Lionesssa12) July 5, 2025
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
BREAKING - It has been revealed that the discovered hunting stand at Palm Beach International Airport, with a direct line of sight to where President Trump disembarks Air Force One, is located within an established “no discharge” and “no hunting” FAA safety zone. pic.twitter.com/ivDNkrIgqv
Pro-monarchy slogans like "This is the final battle, Pahlavi will return," and "Reza Shah may God bless your soul" were heard in various parts of Tehran during Monday protests, videos obtained by Iran International show. pic.twitter.com/8h2OvscW7i
Qeshm, 29 Dec: Bazaar merchants go on strike over the collapse of the rial & rising costs.
The MEK network in Iran reports the Tehran bazaar is on strike and riot police attacked a separate protest in Mashhad with batons while protesters fought back. pic.twitter.com/WOGBqIN9pj
Military helicopter crashes in Iran, killing four The crash occurred in the town of Darcha in Isfahan province, about 330 kilometers south of the capital Tehran, according to state TV.
The official IRNA news agency said the crash was caused by a “technical malfunction.” pic.twitter.com/UTBUcJYQuk
Ilyen mértékű kártérítési igényt még sosem támasztottak a média ellen az Egyesült Államokban.
Az eddig ismert legnagyobb összegű keresetet a média ellen egy republikánus képviselő nyújtotta be a CNN terhére 2019-ben, 435 millió dollár értékben. A bíróság elutasította a beadványt.
Donald Trump most az eddigi rekordösszeg huszonötszörösét követeli a CBS (Columbia Broadcasting System) tévétársaságtól, amely október 7-én sugárzott egy interjút a demokrata elnökjelölttel, Kamala Harrissal a „60 minutes” című tradicionális riportműsorban.
Trump 10 milliárd dolláros kártérítésre formál igényt Trump ügyvédei csütörtökön jegyezték be a követelést a texasi északi kerületi bíróságon. Az alperes a CBS News, amely Trump szerint választási beavatkozást követett el azzal, hogy „elfogult, részrehajló és becsületsértő” módon készítette el a beszélgetést.
Az interjút az 56 éve futó „60 minutes” című műsorban készítették, amelynek nézőszáma tavaly meghaladta a százmilliót. Fennállása óta a Harris-interjú volt a tekintélyes műsorszám 2586-ik jelentkezése.
A kereset szerint a műsorszám megsértette a pártsemleges hangvétel követelményét, és megkísérelte törvénytelenül befolyásolni a szavazói véleményeket, a demokraták javára billentve a közvélekedést.
A panasz azt is állítja, hogy a CBS Harris válaszának tartalmilag átszerkesztett változatát sugározta az Izrael-Hamász háborúval kapcsolatos kérdéskörben. Emellett a beszélgetést ‘szócséplésnek’ is nevezi, amivel a társaság igyekezett leplezni Harris külpolitikai bizonytalanságának tényét.
Trump a pénzbeli kártérítés mellett teljes esküdtszéki tárgyalást is kér, és követeli, hogy tiltsák el a CBS-t az interjú szerkesztett változatának közzétételétől bármilyen felületen (TV, stream, közösségi média). Egyben kéri a felvétel eredeti szövegének közzétételét is, hogy a manipuláció világosan látható legyen.
A Trump stáb azt állítja, hogy a CBS meghamisította Harris kijelentéseit a gázai háborúval kapcsolatban, illetve azok egy részét elhallgatta. A társaság szerint viszont az történt, hogy a felvétel hiányolt részét egy másik adásban, a „Face the Nation’ sorozatban tették közzé.
A tévétársaság szóvivője azt mondta, hogy Trump ismételt kirohanásai a ’60 perc’ ellen hamisak, és hogy az interjú nem igazolja az kereset állításait. „A műsor nem rejtett el egyetlen részt sem az alelnök válaszáiból és tisztességesen szerkesztette meg az Interjút, hogy tájékoztassa a nézőközönséget” – közli a társaság, egyben jelezve, hogy erőteljes védekezést fog bemutatni a hamis követelésekkel szemben.
Érdemes megjegyezni, hogy Trump is kapott meghívást a ’60 perc’ műsorába, és az adásban mindkét jelölt szerepelt volna. A volt elnök arra hivatkozva utasította el a felkérést, hogy a CBS 2020-ban megsértette a jogait azzal, hogy egy – szerinte hamis – tényellenőrzést illesztett a beszélgetésbe.
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
BREAKING - It has been revealed that the discovered hunting stand at Palm Beach International Airport, with a direct line of sight to where President Trump disembarks Air Force One, is located within an established “no discharge” and “no hunting” FAA safety zone. pic.twitter.com/ivDNkrIgqv
Az FBI vizsgálja az amerikai távközlési infrastruktúra feltörésére irányuló állítólagos kínai erőfeszítéseket, miközben a jelentések szerint a hekkerek célba vették Donald Trump volt elnök és J. D. Vance telefonjait.
A kínai kormánnyal kapcsolatban álló hekkerek megpróbáltak bejutni a Donald Trump republikánus elnökjelölt és a J. D. Vance alelnökjelölt által használt telefonokba. Azt nem tudni, hogy a két politikus készülékeit érintő próbálkozások sikerrel jártak, vagy sem.
A Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) az eset kapcsán csak annyit közölt, hogy az amerikai kereskedelmi távközlési infrastruktúrához való jogosulatlan hozzáférés ügyében nyomoznak, azonban az amerikai sajtó szerint befolyásos demokrata és republikánus politikusok is érintettek lehetnek.
Források szerint Trump kampánycsapatát a héten értesítette az FBI, emiatt a vezető beosztású munkatársak közül többen új telefonokat kaptak az elmúlt 24 órában. A tanácsadók az alapvető telefonhívások lebonyolításához is a titkosított készülékeket használják inkább.
Az állítólagos kínai erőfeszítéseket egyelőre kétpártinak tekintik, mivel voltak kísérletek Joe Biden elnök kommunikációjának célba vételére is. Azt érdemes megjegyezni, hogy a politikusok és a vezetők elleni kémkedés a nagyhatalmak bevett gyakorlatának számít, emiatt a legutóbbi kísérleteket sem tekintik választási beavatkozásnak.
A washingtoni kínai nagykövetség szóvivője közölte: nem tud a támadásról, ezért kommentálni sem tudja, azonban az Egyesült Államokat azzal vádolta, hogy rosszindulatú spekulációkat, dezinformációt terjeszt Kínáról. Egyben jelezte: az elnökválasztás Amerika belügye, a távol-keleti országnak nem áll szándékában és nem is fog beavatkozni.
Ez annak fényében nem meglepő, hogy Pekingben azt tartják ugyanis a legvalószínűbbnek, amit Washingtonban: bárki lesz Fehér Ház ura, tovább romlik a világ két legnagyobb gazdaságának a kapcsolata, így felesleges lenne bármelyik jelölt érdekében beavatkozni.