Ukrajnának hozzávetőleg 700 km² energetikai infrastruktúrával szomszédos területet és 4500 km hosszú elektromos vezetéket kell aknamentesítenie, számolt be az Energiaügyi Minisztérium sajtószolgálata.
A G7+ Koordinációs Csoport Ukrajna energiaszektorának támogatásáról szóló online értekezlete során Jaroszlav Demcsenkov ukrán energiaügyi miniszterhelyettes felhívta a nemzetközi partnerek figyelmét a korábban megszállt energetikai létesítmények és a harci cselekmények helyszíneinek aknamentesítésének problémájára.
„Az előzetes adatok szerint hozzávetőleg 700 km² energetikai infrastruktúrával határos területet és 4500 km távvezetéket kell aknamentesíteni. Sajnos ezek a számok növekedni fognak. Ezért az egyik prioritásunk a nemzetközi partnerek támogatásának megnyerése az energetikai létesítmények és a hozzájuk közeli területek humanitárius aknamentesíte ügyében. Fontos a megrongálódott infrastruktúra helyreállítása és a télre való felkészülés, ami aknamentesítés nélkül nehézkes, amíg nem tudjuk garantálni munkásaink biztonságát” – hangsúlyozta Demcsenkov.
Emellett megjegyezte, hogy Ukrajna a világ egyik legaláaknázottabb országa. A problémás kérdések közé tartozik a hivatásos aknamentesítők képzése, a nem megfelelő számú speciális felszerelés és gép.
„Minden területünk felszabadítását követően, beleértve a Krím, Donyeck és Luhanszk régióit is, még több aknamentesítési és helyreállítási munka lesz. És most kell felkészülnünk rá. Ezen túlmenően a szélenergia-termelés fejlesztésére törekszünk, és először tengeri aknamentesítést kell végrehajtanunk. Ez egy nagyon összetett folyamat, hatalmas anyagi forrásokra, a legjobb szakemberek és technológiák bevonására lesz szükségünk. Számítunk a világ közösségének segítségére az aknamentesítési kérdésekben, mert ez a mi közös kihívásunk” – mondta Demcsenkov.
Újabb robbanások hallatszottak péntek reggel többek között Harkivban, Dnyipropetrovszkban és Zaporizzsjában, az orosz légicsapások elsősorban az energetikai infrastruktúrát érték.
Az ukrán ellenőrzés alatt álló, délkelet-ukrajnai Zaporizzsja városát egy órán belül legalább tizenhét rakétatámadás érte – tájékoztatott Anatolij Kurtyev polgármester. A csapások elsődleges célpontja az energetikai infrastruktúra volt – írta a tisztségviselő a Telegramon.
Az ukrajnai háború kezdete óta nem volt példa hasonlóan intenzív támadásra a térségben. A károk felmérése és az esetleges áldozatok felkutatása folyamatban van – közölte.
Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója arról számolt be, hogy az oroszok legalább tíz csapást mértek a létfontosságú infrastruktúrára a régióban, ami miatt áramkimaradásokra került sor.
Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye kormányzója szerint az ukrán légvédelem minden berepülő ellenséges drónt megsemmisített. Krivij Rih városában egy rakéta eltalált egy energiatermelő létesítményt. Az épületben komoly károk keletkeztek, és egy 46 éves férfi megsérült – tette hozzá Liszak.
Ukrajnában csütörtökön fokozódtak a harcok. Kijev szerint az orosz erők offenzívába kezdtek a részben megszállt Donyeck és Luhanszk megye fölötti teljes ellenőrzés megszerzése érdekében.
#Russian occupiers strike perinatal center in #Kherson. A powerful blast wave broke the windows in the children's ward. One woman, a staff member at the center, was injured. ?? war criminals must be held accountable for their crimes & suffering caused to ??. pic.twitter.com/npiaahXZu4
Zaporizhzhia. Right now, residential areas where ordinary people and children live are being fired at. This must not become "just another day" in ?? or anywhere else in the world. The world needs greater unity and determination to defeat Russian terror faster and protect lives. pic.twitter.com/YnocW2yVaU
This is what it means to live next to a terrorist state. This is what we are uniting the entire world against.
Today, a Russian missile hit the heart of Chernihiv. A square, a university, and a theater. Russia turned an ordinary Saturday into a day of pain and loss. There are… pic.twitter.com/AMgXCVfR7h
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
⚡️Russia terrorizes Ukraine with mass missile, drone attack on Christmas morning.
Explosions were reported in Kharkiv, Dnipro, and Kremenchuk on Dec. 25, as Russia launched a mass aerial attack against Ukraine. At least one civilian was hospitalized.https://t.co/w3Mv0MPnLL
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
‼️At night, the enemy again attacked the Odessa region with strike drones
The territory of the radio market suffered the greatest destruction - the fire destroyed dozens of trade pavilions, where electronics and household appliances were located. pic.twitter.com/pjyP6JpvQq
❗️Russia struck a Nova Poshta terminal in Dnipro: hundreds of parcels that people across the country were waiting for came under attack.
Fortunately, no employees were reported injured. Emergency services and police worked at the scene to deal with the aftermath of the strike. pic.twitter.com/VZuPE8ie9x
A január 14-i tömeges rakétatámadás során egy energetikai létesítményt ért csapás Ivano-Frnakivszk megyében.
A hírt Szvitlana Oniscsuk, a megyei katonai adminisztráció vezetője közölte. A helyszínen a támadást követően tűz ütött ki, azonban a tűzoltóknak sikerült rövid időn belül lokalizálták a tüzet és megakadályozták továbbterjedését.
Az információk szerint az esetnek nincsenek áldozatai és sérültjei, az objektum dolgozói óvóhelyen tartózkodtak a történtek alatt.
#RDC??: 3 morts et plusieurs blessés, côté civil, des casques bleus blessés lors d'une altercation entre la population de #Nyiragongo qui a bloqué la route au convoi de la @MONUSCO venu de Kiwanja à #Rutshuru vers Goma. 4 camions du convoi de la #Monusco ont été brûlés. ⤵️ pic.twitter.com/TsxzZ5hrIm
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Today while walking my 3 year old daughter a group of “Slava Ukraini” protesters followed us around and shouted as my daughter grew increasingly anxious and scared.
I decided to speak with the protesters in the hopes that I could trade a few minutes of conversation for them…
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
The IAEA has been informed by the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant (ZNPP) that the nearby Zaporizhzhya Thermal Power Plant (ZTPP) - whose switchyard helps deliver electricity to the ZNPP - has been under heavy attack this morning.
A Kijev ellen intézett hétfő éjszakai dróntámadás következtében megrongálódtak az energetikai infrastruktúra létesítményei, ezért a vészhelyzeti áramszüneteket rendeltek el a fővárosban – közölte Vitalij Klicsko kijevi polgármester a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a polgármester jelezte, hogy több fűtőberendezést is áramtalanítottak. „A főváros elleni éjszakai támadás következtében energetikai infrastrukturális létesítmények sérültek meg. A fővárosban vészhelyzeti áramkimaradások vannak. Ennek megfelelően a hőszolgáltató létesítményeket áramtalanították” – írta Vitalij Klicsko, megjegyezve, hogy Kijev vízellátása a megszokott rendben folyik.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere arról számolt be, hogy a megszállók 40 Shahed drónt irányítottak az ukrán fővárosra. Közülük 15-öt a szomszédos megyékben, 3-at Kijev megyében, 22-t pedig a főváros felett semmisítettek meg. Azt is közölte, hogy a főváros Deszna kerületében kamikaze drón roncsai zuhantak le, aminek következtében egy 19 éves férfi kórházba került.
⚡️Governor: Air defense shoots down all Russian drones in Kyiv Oblast.
Kyiv Oblast Governor Oleksiy Kuleba reported that air defense forces shot down all the drones Russia targeted at infrastructure facilities in Kyiv Oblast in the early hours of Dec. 30.
Schäden an mehreren Gebäuden in der Nähe des ?? DoD in #Moskau. Von mindestens 3 Explosionen ??? ist jetzt die Rede. Waren wohl doch ein paar mehr AFU ?? Beaver Drohnen als man zugeben will. Auch die ?? Flugabwehr muss nahezu komplett versagt haben.
Russia: Drone attack on Moscow. A drone struck a skyscraper on Zagorodnoye Highway. Drones were also shot down on Komsomolsky Avenue in Moscow, near the Russian Ministry of Defence. pic.twitter.com/iFobofBLZo
?? Trīs lidrobotu uzlidojums Maskavai. Viens no tiem ietriecies būvējamā debesskrāpī "Moscow City" (tajā pašā rajonā, kur visi iepriekšējie). Divi nogāzās Maskavas apgabalā Himki rajonā.#Moscow#Maskava#krievija#Ukraina Uzlidojuma laikā tika traucēta avio satiksme. pic.twitter.com/NBNRdwl2rU
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW
God morgon! I natt fick Pskovnefteprodukts bränsledepå i Velikije luki i västryska Pskovegionen drönarbesök och en kraftig brand utbröt. En handfull drönare ska rent av ha tuffat upp till Leningradregionen också, för första gången på länge. Den som väntar på något gott.... pic.twitter.com/4pFGhuFe3X
На Київщині після атаки дронів горить об’єкт інфраструктури.
У Бориспільському районі внаслідок російського удару постраждав працівник підприємства. Рятувальники продовжують ліквідацію пожежі. pic.twitter.com/EVdovBGxkI
Év eleje óta több száz, ukrán erőművek és energetikai infrastruktúra ellen irányuló orosz kibertámadást vertek vissza – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kiberbiztonsági osztályának vezetője egy ukrán televíziónak adott interjúban.
Az ukrán energetikai infrastruktúra elleni rakétacsapásokat gyakran kísérik kibertámadások is – mondta Illja Vityuk, hozzátéve, hogy a támadásokból összesen harminc jelentett kritikus kockázatot az országra nézve.
Konkrét kísérletek történtek egyes regionális áramelosztó társaságok és hőerőművek áramellátásának kikapcsolására és digitális infrastruktúrájának megsemmisítésére – magyarázta a kibervédelmi szakember. Az azonban kétségtelen, hogy az SZBU kibervédelmi osztálya sokat fejlődött az előző évhez képest – írja a The New Voice of Ukraine.
За матеріалами СБУ повідомлено про підозру меру Полтави
Фігурант поширив дані, які не розміщувалися у відкритому доступі ні Генеральним штабом ЗСУ, ні Міноборони, ні іншими уповноваженими державними органами.
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
PILNE! Zanotowano ataki na infrastrukturę kolejową. Kolejarze w całej Polsce słyszeli komunikaty zatrzymujące pociągi oraz... hymn Rosji. Podobne przypadki zarejestrowano w Szczecinie, Gdyni, Kołobrzegu, Ostrowie, Pleszewie, Pile, Gnieźnie. W Szczecinie wstrzymano ruch towarowy… pic.twitter.com/8ErH212617
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
Report from Global Banking & Finance Review Russian hackers breached 170+ Ukrainian prosecutors' emails, exposing operations across Ukraine and Europe. This underscores how Moscow-linked espionage tracks corrupt actors and officials. Vigilance, cyber thr… https://t.co/eUh5O7yunq
— Global Banking & Finance Review (@GBAFReview) April 15, 2026
Ukrajna kritikus villamosenergia-infrastruktúrájának mintegy fele jelentősen mértékben károsodott az orosz rakétacsapások következtében, néhány létesítmény teljesen megsemmisült – közölte Olekszandr Kubrakov közösség- és területfejlesztéséért, valamint infrastruktúráért felelős miniszterelnök-helyettes egy televíziós interjúban, adta hírül szombaton az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a miniszter a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy „Ukrajna kritikus villamosenergia-infrastruktúrájának körülbelül 50 %-a jelentősen megsérült, és egy része teljesen megsemmisült.” Ukrajna nagy homokzsákokat használt a létesítmények védelmére – tette hozzá Olekszandr Kubrakov.
Amint a televízió ismertette, az egész ország energiahelyzetéről szóló napi jelentésében az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat közölte, hogy a helyzet „továbbra is nehéz, de ellenőrzés alatt van. A cég azonban elismerte, hogy „az összes hő- és vízerőmű részben megsérült”, és a megszállt Zaporizzsjai Atomerőmű „nem látja el árammal a hálózatot”.
Az Ukrenerho tájékoztatása szerint ezen a hétvégén országosan nem lesz „jelentős javulás” az áramszolgáltatás helyreállításában. Az orosz támadások és rakétacsapások továbbra is veszélyeztetik Ukrajna energetikai infrastruktúráját – jelezte a CNN.
2nd. Recruitment and use of children. ?? tried to use ?? children to unknowingly provide information about the location of strategically important objects through a mobile game. This is not just a dirty trick, it’s a war crime.#tribunal4russia 3/7 https://t.co/5e6CWFCfVA
Michael Gloss, 21, the son of a senior CIA official and an Iraq War veteran, suffered from mental illness. He died in April 2024 in eastern Ukraine, fighting with Moscow’s forces. https://t.co/DPuY1H7DVm
#RDC??: 3 morts et plusieurs blessés, côté civil, des casques bleus blessés lors d'une altercation entre la population de #Nyiragongo qui a bloqué la route au convoi de la @MONUSCO venu de Kiwanja à #Rutshuru vers Goma. 4 camions du convoi de la #Monusco ont été brûlés. ⤵️ pic.twitter.com/TsxzZ5hrIm
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
NEWS UPDATE AMMONIA PIPELINE NOON JUNE 7 The worlds longest ammonia pipeline, 2470 km, going from Togliatti at the Volga to three harbours at the Black Sea has been breached near Masyutivka (red dot left of M) in the Kupiansk region. It happened at June 5th, the day before the… pic.twitter.com/JTPe44KuSH
— Mikael Valtersson (@MikaelValterss1) June 7, 2023
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
The scale of the fire at the oil pumping station in Russian Perm after a repeated Ukrainian drone attack. While Trump has lifted sanctions on russian oil, Ukraine has decided to impose its own “sanctions.” pic.twitter.com/4cpvrXj856
The IAEA has been informed by the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant (ZNPP) that the nearby Zaporizhzhya Thermal Power Plant (ZTPP) - whose switchyard helps deliver electricity to the ZNPP - has been under heavy attack this morning.
Az orosz megszállók csapásai következtében Ukrajna energetikai infrastruktúrájának megközelítőleg az egytizede semmisült meg – közölte szombaton Dmitro Szaharuk, a DTEG energetikai holding ügyvezető igazgatója egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint az ügyvezető igazgató megjegyezte, hogy a sérült és megsemmisült berendezések pontos arányát továbbra is nehéz meghatározni, mivel nincs meg hozzá az adatbázis. „Ha az Ukrajna által ellenőrzött területeken található és a jelenlegi fogyasztási szinthez használt berendezések mennyiségéről beszélünk, akkor úgy gondolom, hogy plusz-mínusz 40-50%-os károkról kell beszélnünk. A pusztítás mértéke 10%, talán 10%-ig terjed” – mutatott rá Dmitro Szaharuk.
Mint hírportálunk tegnap beszámolt róla, Denisz Smihal miniszterelnök kijelentette, hogy Ukrajna energetikai rendszerének csaknem a fele üzemképtelen az orosz megszállók folyamatos rakétatámadásai miatt. Elmondása szerint „sajnos Oroszország folytatja rakétacsapásait Ukrajna polgári és kritikus infrastruktúrája ellen, harcol a polgári lakosság ellen, megfosztja őket az áramtól, a víztől, a fűtéstől és a kommunikációtól a tél folyamán. Energetikai rendszerünk csaknem fele működésképtelen.”
Minden eddiginél hatalmasabb rakétatámadást intéztek az oroszok több hullában Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen az ország szinte egész területén, aminek következtében sok nagyváros van áram nélkül, és országos vészhelyzeti áramszünetek kezdődtek – adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kijevben több robbanást követően a fél város áram nélkül van. A becsapódások után vészhelyzeti áramkikapcsolásokat rendeltek el a hatóságok az energiarendszer kiegyensúlyozása és a balesetek elkerülése érdekében. Azt is jelezték, hogy a mai támadás után nem lesz tartható az áramszüneteltetési ütemterv.
Harkiv polgármestere, Ihor Tyerehov azt jelentette, hogy a nagyváros részben áram nélkül van az infrastruktúrát ért rakétacsapások után. Jelenleg szünetel a metróközlekedés. Áldozatokról egyelőre nincsenek információk.
Lembergben több nagy robbanás hallatszott. A város egy részében eltűnt az áram. Problémák vannak a mobilkommunikációval is.
Olekszandr Tretyak, Rivne polgármestere arról számolt be, hogy orosz rakétatámadás ért egy kritikus infrastrukturális létesítményt. Ennek következtében a város egyes részei áram nélkül maradtak.
Zsitomir polgármestere, Szerhij Szuhomlin azt jelentette, hogy egy bannássorozat után a város teljesen áram nélkül maradt. A városvezető szerint az ellenség két energiaellátó létesítményre csapott le, de hibaelhárítók mindent megtesznek a károk elhárítása érdekében
Szerhij Hamalij, a Hmelnickij Megyei Katonai Adminisztráció vezetője két rakétacsapásról számolt be Hmelnickij területén energetikai létesítmény ellen. A város részben áram nélkül van.
Ukrajnában 16:50 órától országos vészhelyzeti áramkikapcsolásokat rendeltek el.
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
Russian strike on Kramatorsk today. Russians attacked with S-300, there are wounded among civilians, including one child, according to sources @pravda_engpic.twitter.com/YKkC1R7u7F
"Looks like a mild tornado rolled right through my backyard." A severe storm with heavy winds take out a tree in a Tennessee backyard. pic.twitter.com/XvBui6etQs
At night, a missile strike was carried out on an industrial enterprise in Slavyansk, Donetsk region, and one of the workshops was completely destroyed.
A terrible terrorist attack was committed by the Russians right on Christmas.
In Kryvyi Rig, the Russian army attacked a multi-story building with a ballistic missile. Part of the building was destroyed. There are people under the rubble. One person has already been killed.… pic.twitter.com/CASl1Kic70
Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z
Due to a massive earthquake that occurred in the Pacific Ocean, a Tsunami Warning is in effect for those living in Hawaii. A Tsunami Watch is in effect for Alaska and the Pacific Coast of the United States. Japan is also in the way. Please visit https://t.co/wdFzeu1I0h for the…
In Zaporizhzhia, all emergency services are engaged at the site of a Russian strike on a five-story residential building. Tragically, as of now, one person is confirmed dead, and dozens are wounded, including children. Once again, it was a regular apartment building. Overnight,… pic.twitter.com/mYZ2C8WqZ7
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 30, 2025
Пока ВСУ уничтожают средства позволяющие агрессору вести войну, российские п#дорасы в Украине бьют по жилым домам, как этой ночью по Запорожью и Киеву. С¥ки и мр@зи -других названий для нет. pic.twitter.com/0WASPSifvw
🇺🇦 In Zaporizhzhia, Russian attacks killed one person and injured 22 others, including three children, — Regional Administration. 💥 At least 12 strikes hit the city. Private houses were destroyed, apartment buildings, cafes, auto service centers, and an industrial facility were… pic.twitter.com/DBygg0k2Wc
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
Massive flooding due to a heavy rainfall caused the river level to surge to twelve meters in Shimen County, Hunan, China 🇨🇳 (18.05.2026) pic.twitter.com/pFIaokUiRd
Az orosz megszállók felére csökkentették a rakétacsapások számát, és ezek kivétel nélkül az energetikai infrastruktúra létesítményeinek megsemmisítésére irányulnak –jelentette ki Olekszij Hromov, a fegyveres erők vezérkara hadműveleti főosztályának helyettes vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, számolt be a korrespondent.net hírportál.
A jelentés szerint Hromov elmondta: egy hét leforgása alatt Oroszország 52 rakétát lőtt ki Ukrajna területére, de egyik sem irányult katonai célpontok ellen. „Az ellenséges rakétafegyver-használat jellegének elemzése az elmúlt héten a támadások intenzitásának jelentős csökkenését jelzi. Például október 19. óta az ellenség 52 rakétát lőtt ki Ukrajna területére, október 10. és 18. között ugyanakkor 146-ot” – tette hozzá.
A tiszt jelezte, hogy összes orosz rakétacsapás Ukrajna energetikai infrastruktúrájának objektumai ellen irányult. „Ez a háború szabályainak és szokásainak cinikus megsértése” – mutatott rá. Mint megjegyezte, az ellenség cirkálórakétáinak csaknem fele megsemmisült. „Október 19. óta az ellenség 114 pilóta nélküli légi járművet is bevetett Ukrajna területén lévő polgári és katonai infrastrukturális létesítmények ellen, ami az előző héthez képest harmadával kevesebb. A légvédelmi rendszer hatékonysága is megfelelő szintű, és a lelőtt ellenséges drónok aránya 79%” – mutatott rá Olekszij Hromov.