A helyszínre kiérkező mentőszolgálatok munkájának eredményeként rátalálták a nőre, sajnos azonban már nem tudtak rajta segíteni.
Helyi mentőszolgálatok közlése szerint egy nő életét vesztette, miután egy tengerjáró hajóról a vízbe zuhant a Csatorna-szigetek közelében. A beszámoló alapján a kutató- és mentőszolgálat emberei rögtön kutatni kezdtek a 20 év körüli nő után.
A BBC szerint a helyszínre Guernsey-ről a Channel Islands Air Search egyik repülőgépe, valamint Cherbourg környékéről egy ott állomásozó helikopter is érkezett, míg más szakemberek mentőcsónakokkal folytatták a munkát.
Mint írják, a Les Casquets sziklacsoporttól északra és az Alderney szigettől nyugatra lévő területet fésülték át, amelynek eredményeként rátalálták a fiatal nőre, sajnos azonban már nem élt. Az orvosok később halottnak nyilvánították.
A mentőszolgálat megerősítette, hogy a brit és francia rendőrség vizsgálatot folytat a haláleset ügyében, valamint hozzáfűzték: az MSC Virtuose hajó, amelyen az áldozat utazott, jelenleg egy southamptoni kikötőben áll.
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC
*BREAKING NEWS* USS Midway suffers hit from pleasure boat - details still emerging but it looks like a glancing blow - tune to San Diego Webcam for more details - July 18, 2025
Legkevesebb 78 ember vesztette életét, amikor felborult egy hajó a kongói Kivu tavon. A baleset valószínűleg hajó túlterheltsége miatt következett be. Egyesek szerint, 278 utas volt a hajón, más tisztségviselők viszont azt állították, hogy 450-en, vagy akár 700-an is a fedélzeten lehettek.
A boat capsizes in Lake Kivu, Democratic Republic of Congo, as it sailed from Minova to Goma. pic.twitter.com/7kdupvRhwN
Legalább 78 ember megfulladt, amikor csütörtökön felborult egy több száz utast szállító hajó a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő Kivu-tóban – közölte egy tartományi kormányzó.
A rokonok zokogtak a parton, miközben az áldozatokat hullazsákokba tették és elszállították – mondta aReuters nek egy szemtanú, és az interneten megosztott videofelvételek azt mutatták, ahogy a többszintes, zsúfolt hajó oldalra dől a nyugodt vízben, mielőtt felborult, és a tóba dobta a csapkodó utasokat.
Nem világos, hogy hány ember tűnt el, a regionális tisztviselők eltérő halálos áldozatokról számoltak be. Dél-Kivu tartomány kormányzója szerint a halálos áldozatok száma 78, és 278-an voltak a fedélzeten.
„Legalább három napba telik, mire pontos számokat kapunk, mert még nem találták meg az összes holttestet” – mondta Jean Jacques Purisi kormányzó.
A szomszédos Észak-Kivu tartomány kormányzója viszont azt mondta, hogy 58 ember élte túl a balesetet, és hogy eddig 28 ember halálát erősítették meg hivatalosan. A hajó a kikötőtől mintegy 700 méterre borult fel, a baleset okait vizsgálják – írta közleményében.
A kongói vizeken gyakoriak a halálos kimenetelű hajóbalesetek, mivel a hajók gyakran a kapacitásukat meghaladó mértékben vannak terhelve. Egy helyi kórházban az egyik túlélő elmondta, hogy nyugodt volt a helyzet, amikor a zsúfolt hajó felborult. Miközben körülötte mások megfulladtak, ő a víz felett küzdött, amíg a kongói csapatok ki nem mentették.
„Láttam, ahogy az emberek elsüllyednek, sokan elmerültek. Láttam, hogy nők és gyerekek süllyednek a vízbe, és én magam is a fulladás szélén álltam, de Isten megsegített” – mondta az 51 éves Alfani Buroko Byamungu a kórházi ágyáról.
Tömegek gyűltek össze a gomai kikötőben, ahol a hajónak ki kellett volna kötnie. Néhányan könnyeket törölgettek a szemükről vagy a földön sírtak, míg mások dühösen kiabáltak, és a hatóságokat hibáztatták, amiért hagyták, hogy a régóta tartó lázadói konfliktus elvágja az utakat, ami szerintük a hajók túlzsúfoltságához vezetett.
„Mindez a háború következményeinek része […] Már nem tesznek erőfeszítést arra, hogy az ellenséget eltakarítsák az útról, hogy az újra működőképes legyen” – kiabálta Mushagulua Bienfait, egy gomai lakos, aki három rokonát vesztette el a balesetben.
Frissítés:
Venant Rugusha Descartes hatósági szóvivő szerint a tragédiának akár ötszáz halottja is lehet. A hajón utazók számáról egyelőre ellentmondásos információk vannak. Egyesek szerint, 278 utas volt a hajón, más tisztségviselők viszont azt állították, hogy 450-en, vagy akár 700-an is a fedélzeten lehettek – közölte az MTI.
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC
*BREAKING NEWS* USS Midway suffers hit from pleasure boat - details still emerging but it looks like a glancing blow - tune to San Diego Webcam for more details - July 18, 2025
Legkevesebb 60 ember meghalt, miután felborult egy hajó, amely főként nőket és gyerekeket szállított egy vallási fesztiválról hazatérőben Nigéria északi részén, Niger államban – közölte szerdán egy helyi tisztviselő.
Mintegy 160 embert sikerült kimenteni a körülbelül 300 utast szállító bárkáról, ami kedd este süllyedt el a Niger folyón. Egy helyi tisztviselő elmondása szerint a hajó már az ország nyugati részén fekvő Gbajibo közelébe ért, amikor a katasztrófa bekövetkezett.
Az MTI beszámolója szerint a mentési-kutatási munkálatok jelenleg is folynak, egyelőre nem világos, hogy miért süllyedt el a hajó. A nigériai vízi utakon a legtöbb hajóbalesetért a túlzsúfoltság és a rossz karbantartás a felelős.
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
🇧🇷 : Un tragique accident s'est produit dans l'État de Santa Catarina, au Brésil : une montgolfière transportant 22 personnes a pris feu avant de s'écraser au sol. pic.twitter.com/tFJvFHASlR
Breaking 4 dead, 23 injured with fractures, and 4 missing after a barge overturns in the Gulf of Suez. Egyptian Petroleum Company says urgent response underway following the barge accident in the Gulf of Suez.@AlHadathpic.twitter.com/qHUsqkZhhB
— ME24 - Middle East 24 (@MiddleEast_24) July 1, 2025
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
#Breaking Buildings collapse, killing at least 19 in #Fes, #Moroccohttps://t.co/2Y44Xkt0Uw According to preliminary official figures, the incident claimed the lives of four children and injured 16 people, including two pregnant women whose conditions are stable. Three other… pic.twitter.com/dx6SX1dqmM
Record-breaking snowfall has buried parts of northern Japan, prompting the deployment of troops and hundreds of snow ploughs as the death toll from winter storms rises to 30. Authorities warn conditions could also impact a national election this weekend. #Japan#Snowstorm#ExtremeWeather#Climate#Asia
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
The avalanche happened at an altitude of around 7,874 feet on the slopes of the 8,757-foot Hohe Ferse (also known as Monte Tallone Grande) near the town of Ratschings, close to the border with Austria. https://t.co/icxevZhrZs
#BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
Legkevesebb kilenc ember életét vesztette, további 48 pedig eltűnt, miután szombat éjjel felborult egy illegális bevándorlókat szállító hajó a Kanári-szigetekhez tartozó El Hierro szigetétől 7 kilométerre délre, az Atlanti-óceánon.
A spanyol tengeri mentőszervezet közleménye szerint a nem sokkal éjfél után kapott riasztás után helyszínre érkezett egységnek 27 migránst sikerült kimentenie, az eltűnteket pedig még keresik – számolt be a Pesti Srácok.
A Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek az első csónak 1994 augusztusában történt sikeres megérkezése óta számítanak az Afrikából Európába tartó illegális migránshajók és csónakok egyik fő célállomásának. A spanyol belügyminisztérium adatai szerint az azóta eltelt 30 év alatt mintegy 200 ezer migráns érkezett így Európába; egy emberjogvédő szervezet becslése szerint pedig legalább 4800-an fulladtak az óceánba ezen az útvonalon.
Idén augusztus közepéig 22 304-en érkeztek a Kanári-szigetekre az afrikai országokból, ami 126 százalékos emelkedésnek felel meg a tavalyi év hasonló időszakában regisztrált 9864 migránshoz képest; miközben már 2023-ban is rekordot döntött a szigetekre érkező illegális bevándorlók száma, megközelítve a 40 ezer főt. A Kanári-szigetek régióelnökének becslése szerint az egyre több induló hajó és gumicsónak miatt az év végig érkezők száma az 50 ezret is meghaladhatja.
A szigeteket érintő migráció jelentős emelkedését tapasztalva Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök augusztus végén Afrikába látogatott, és Mauritániával és Gambiával is együttműködési megállapodást kötött az illegális migráció szabályozása és megfékezése érdekében.
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC
*BREAKING NEWS* USS Midway suffers hit from pleasure boat - details still emerging but it looks like a glancing blow - tune to San Diego Webcam for more details - July 18, 2025
A keresett hat személy közül öt ember holttestét találták meg búvárok a szicíliai partok közelében hétfőn elsüllyedt Bayesian luxusjacht roncsának szerdai vizsgálata során – közölték az olasz hatóságok.
Bár a megtalált és partra hozott holttesteket még nem azonosították, a The Daily Telegraph brit lap értesülése szerint a kiemelt holttestek között van Mike Lynch brit számítástechnikai nagyvállalkozóé és 18 éves Hannah lányáé.
Az eltűntek között volt Jonathan Bloomer, a Morgan Stanley elnöke, Bloomer felesége, Judy, illetve Cris Morvillo és felesége, Neda Morvillo is. Morvillo Lynch ügyvédje, Bloomer pedig Lynch koronatanúja volt a vállalkozó csalási perében.
Az 59 éves Mike Lynch-et a brit Bill Gates-ként szokták emlegetni, mivel ő hozta létre Nagy-Britannia legnagyobb szoftvercégét, az Autonomy-t, amelyet 2011-ben 11 milliárd dollárért eladott a Hewlett-Packard (HP) PC-gyártónak.
Az üzlet kapcsán csalással gyanúsították meg, amely alól csak hosszas tárgyalások után, idén júniusban mentette fel egy San Franciscó-i bíróság. A társaság a tragédia előtt Lynch bírósági győzelmét ünnepelte a luxusjachton.
Az olasz tűzoltóság búvárjai kutattak áldozatok után az elsüllyedt hajótest nehezen megközelíthető kabinjaiban. A Bayesian roncsa körülbelül 50 méteres mélységben, az oldalára dőlve hever a tengerfenéken, és a búvároknak egy merülés alatt mindössze 8-10 percük van a roncs átvizsgálására. A hajóroncs belsejében található szűk terek tovább nehezítették a kutatást.
A brit zászló alatt hajózó, 56 méter hosszú Bayesian jachton tizenkét utas és tízfős legénység tartózkodott, és hétfőn a Palermóhoz közeli Porticello kikötőjétől 700 méterre horgonyzott a nyílt vízen, amikor egy heves viharban felborult.
A balesetet a 22 emberből 15 ember élte túl.
Matthew Schanck, a Tengeri Kutató- és Mentési Tanács elnöke kifejtette, hogy a Bayesian az időjárás okozta „nagy becsapódás” áldozatául esett. „Ha ez egy víztölcsér volt – márpedig annak látszott –, akkor ez egy olyan esemény volt, amelyet fekete hattyúnak nevezünk” – nyilatkozta Schanck a Reutersnek a ritka és kiszámíthatatlan természeti jelenségről.
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC
Egy ember meghalt, hatan eltűntek – közöttük Mike Lynch brit számítástechnikai nagyvállalkozó –, miután váratlanul erős viharba került és elsüllyedt egy luxusjacht hétfőn a szicíliai partok közelében.
A brit zászló alatt hajózó, 56 méter hosszú Bayesian jachton tizenkét utas és tízfős legénység tartózkodott, és éppen Porticello kikötőjétől 700 méterre horgonyzott a nyílt vízen, amikor erős széllökések és özönvízszerű esőzés kísérte heves vihar tört ki, s a hajó egy víztölcsér útjába került – áll az olasz parti őrség közleményében.
Szemtanúk elmondták, hogy a jachtot gyorsan elborították a hullámok, mielőtt elsüllyedt. Tizenöt embernek sikerült a süllyedés előtt elhagyni a hajót, közöttük volt egy egyéves gyermek is.
Az eltűntek és a halott nevét nem tették közzé, de a mentőszolgálat egyik tagja megerősítette, hogy Mike Lynch az eltűntek között van. A feleségét, Angela Barcarest sikerült kimenteni.
Az olasz parti őrség annyit közölt, hogy az eltűntek brit, amerikai és kanadai állampolgárok.
Nyolc hajótöröttet helyi kórházakba szállítottak.
„Nagyon erős volt a szél. Számítottunk a rossz időre, de nem ilyen mértékűre” – mondta Szicília székvárosában, Palermóban a parti őrség egyik vezetője a Reuters hírügynökségnek.
Az elmúlt napokban a heteken át tartó perzselő hőség után viharok és heves esőzések vonultak át Olaszországon, az árvizek és földcsuszamlások súlyos károkat okoztak az ország északi részén.
Egy közeli hajó kapitánya elmondta, hogy amikor kitört a vihar igyekezett elkerülni az ütközést a Bayesiannal.
Karsten Borner közölte, hogy sikerült irányban tartani a hajót, és amikor a viharnak vége lett, nem látták már a Bayesiant, amely elsüllyedt.
A kapitány elmondta, hogy a legénység néhány túlélőt talált egy mentőtutajon, közöttük három súlyos sérültet, valamint egy anyát a csecsemőjével, és a partra szállították őket a parti őrség megérkezése előtt.
Az 59 éves Lynch az egyik legismertebb brit számítástechnikai vállalkozó. A cambridge-i egyetem kutatójaként ő építette fel az ország legnagyobb szoftveres cégét, az Autonomyt, a brit Bill Gates-ként emlegették.
A céget 2011-ben adta el a Hewlett-Packardnak 11 milliárd dollárért, majd az amerikai óriásvállalat azzal vádolta meg, hogy meghamisították a cég számláit. Lynchet 2023-ban adták ki az Egyesült Államoknak. Majdnem egy évi házi őrizet után júniusban egy San Franciscó-i esküdtszék minden vádpont alól felmentette.
A parti őrség közölte, hogy búvárok vizsgálják át a Bayesian roncsát, amely 49 méter mélyen fekszik a tengerben.
A közeli Termini Imerese város ügyészei vizsgálatot indítottak a szerencsétlenség ügyében. A Bayesian a toscanai Perini hajóépítő cég műhelyében készült 2008-ban, és 2020-ban újították fel. Hetvenöt méter magas árboca a legmagasabb alumínium árboc a világon – írta a Perini a honlapján.
Lynch PhD doktori dolgozata és a szoftver, amelynek a vagyonát köszönhette, a Bayes-tételen alapszik.
A Bayesian augusztus 14-én hajózott ki a szicíliai Milazzo kikötőjéből, és vasárnap este Palermótól keletre horgonyzott a Vesselfinder hajómegfigyelő honlap szerint.
Egy brit külügyi szóvivő közölte, hogy a brit hivatalnokok kapcsolatban állnak a helyi hatóságokkal az incidens miatt, és készek konzuli segítséget nyújtani az érintett briteknek.
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC
*BREAKING NEWS* USS Midway suffers hit from pleasure boat - details still emerging but it looks like a glancing blow - tune to San Diego Webcam for more details - July 18, 2025
Olyan nagy sebességgel ütközött egy rendőrségi hajó egy tiszai kompnál kifeszített drótkötélbe, hogy megpördült és elsüllyedt – számolt be a Telex egy átkelőnél elhelyezett kamera által rögzített, Facebookon megosztott videó alapján.
A baleset még szombat reggel háromnegyed nyolc körül történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a Tokaj felett található Timárnál, amikor a komp éppen a kamerához képest a túlparton várakozott, de a kompkötél már ki volt feszítve.
A rendőrhajót a baleset után nem sokkal részben kiemelték, majd egy traktorral ki is húzták a partra. A baleset helyszínére tűzoltók és búvárok is kivonultak – írja a hírportál.
A baleset részleteiről a Telex a rendőrséget is megkérdezte, de egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást.
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC
*BREAKING NEWS* USS Midway suffers hit from pleasure boat - details still emerging but it looks like a glancing blow - tune to San Diego Webcam for more details - July 18, 2025
Újabb részletek derültek ki a Verőcénél történt hajókatasztrófáról. A Heidelberg nevű szállodahajó, amely szombat éjjel ütközött a kisebb hajóval, jelenleg a komáromi kikötőben áll, és addig nem hagyhatja el senki, amíg nem hallgatták ki őket a történtekről.
Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, a szombat késő éjjeli hajóbalesetben egy 110 méteres luxushajó ütközhetett egy másik, kisebb hajóval, amelyről még most is keresik az öt eltűnt utast. Kiderült az is, hogy a Heidelberg szállodahajó épp Budapestről Passauba tartott, amikor ütközött a motorcsónakkal.
A svájci bejegyzésű, kétszintes luxushajó jelenleg Komáromnál állomásozik, a hatóságok már megkezdték a helyszínelést a fedélzetén. A Telex információi szerint 110 ember van a hajón, akiknek mindegyikét kihallgatja a rendőrség. Akár estig is eltarthatnak a kihallgatások, addig pedig senki nem szállhat le a hajóról. A BRFK szóvivője, Csécsi Soma egyelőre nem osztott meg további információkat azzal kapcsolatban, mikor távozhatnak az utasok a fedélzetről.
A portál szerint a Heidelbergen egy 25 fős turistacsoport is tartózkodik, akikért már megérkezett a busz, hogy a tervezett pozsonyi helyszín helyett továbbvigye őket, azonban a rendőrség erre még nem adott engedélyt. A partról is jól látható az ütközés nyoma, azonban a hatóságok a jármű mindkét oldalát alaposan átvizsgálták.
A cikk szerint a luxushajó vezetője egy szlovákiai magyar férfi, aki már 35 éve hajózik a Dunán. A mostani Budapest-Passau közötti utat is többször megtette már és csak egy éve volt a nyugdíjba vonulásáig.
A kapitány nem is vette észre, hogy ütközött a másik hajóval. A baleset után még két órán keresztül haladt tovább a luxushajóval, majd éjfélkor, a műszakváltás után lefeküdt aludni és csak ébredés után értesítették róla, hogy baleset történt. Egyelőre sem az utasok, sem a kapitány nem léphet kapcsolatba a külvilággal.
[type] => post [excerpt] => A kapitány nem is vette észre, hogy ütközött a másik hajóval. A baleset után még két órán keresztül haladt tovább a luxushajóval, majd éjfélkor, a műszakváltás után lefeküdt aludni és csak ébredés után értesítették róla, hogy baleset történt. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1716140820 [modified] => 1716138293 ) [title] => A verőcei hajóbalesetben érintett szállodahajó kapitánya észre sem vette, hogy baleset történt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=157522&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 157522 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 157557 [image] => Array ( [id] => 157557 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/b10d6ed053985a989b0d1aa5e7e557e7-scaled.jpg [original_lng] => 875853 [original_w] => 2560 [original_h] => 1644 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/b10d6ed053985a989b0d1aa5e7e557e7-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/b10d6ed053985a989b0d1aa5e7e557e7-300x193.jpg [width] => 300 [height] => 193 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/b10d6ed053985a989b0d1aa5e7e557e7-768x493.jpg [width] => 768 [height] => 493 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/b10d6ed053985a989b0d1aa5e7e557e7-1024x658.jpg [width] => 1024 [height] => 658 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/b10d6ed053985a989b0d1aa5e7e557e7-1536x986.jpg [width] => 1536 [height] => 986 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/b10d6ed053985a989b0d1aa5e7e557e7-2048x1315.jpg [width] => 2048 [height] => 1315 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/b10d6ed053985a989b0d1aa5e7e557e7-scaled.jpg [width] => 2560 [height] => 1644 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1716127494:12 [_oembed_e3a948478912820f852417c70d8151e3] => [_oembed_time_e3a948478912820f852417c70d8151e3] => 1716127494 [_thumbnail_id] => 157557 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3577 [_oembed_a527988f74ec4305813d6ce953a94f1c] =>
UPDATE: The crash happened when a 2001 Ford pickup truck side-swiped the bus carrying farm workers in Marion County Florida. The bus then went off the road, crashed into a fence, and overturned in a field. 8 people were killed and up to 50 injured, several in critical condition. pic.twitter.com/XCxKbStw1D
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
A powerful storm rumbled through Moscow on Thursday afternoon, carrying heavy rains and winds that ripped scores of trees from the ground and killed at least one person, local authorities said.
A Kanchanjunga Express train met with an accident in Bengal's Siliguru on Monday. The train was en route to the Sealdah station in Kolkata and the accident happened when a goods train hit it from behind in Siliguri's Rangapani region.
🔥 Russia: Platan Electronic Research Institute in the Moscow suburb is on fire. The facility was developing radar jamming technology for the Russian military. At least 8 people dead. pic.twitter.com/cOV72roqms

#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
🤡Atmospheric River collided with Bomb Cyclone to create Triple Bombogenesis. Can the climate crisis folks get any more dramatic? ABC News reported that a woman was killed on Tuesday when a tree fell into a home in Bellevue, Wash., while she was in the shower. Another woman was… pic.twitter.com/0YwXtG60we
Four people are dead, including children, after a car crashed through an after-school camp in Chatham, Illinois, authorities say https://t.co/pH4gvIFRK4
🚨 Four people are dead, including children, and several others are injured after a car crashed through an after-school camp in #Chatham, #Illinois, authorities said. pic.twitter.com/iKeqydzWwT
Heavy rain from Super Typhoon Ragasa burst a lake on the east coast of Taiwan, with the deluge breaking a bridge and causing flooding in surrounding villages pic.twitter.com/uOpJFPETi8
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Record-breaking snowfall has buried parts of northern Japan, prompting the deployment of troops and hundreds of snow ploughs as the death toll from winter storms rises to 30. Authorities warn conditions could also impact a national election this weekend. #Japan#Snowstorm#ExtremeWeather#Climate#Asia
Antalya Döşemealtı yakınlarında Tekirdağ Antalya seferini yapan yolcu otobüsünün devrilmesi ve yine Isparta karayolu Aglasun ilçesinde iki aracın çarpışması sonucu meydana gelen kazalarda yaşamını yitiren yurttaşlarımıza Allah’tan rahmet, yaralılarımıza acil şifalar diliyoruz. pic.twitter.com/1ei4d6iMwL
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
The avalanche happened at an altitude of around 7,874 feet on the slopes of the 8,757-foot Hohe Ferse (also known as Monte Tallone Grande) near the town of Ratschings, close to the border with Austria. https://t.co/icxevZhrZs
Hajóbaleset történt szombat éjjel a Dunán, Verőce közelében, a balesetben ketten meghaltak, öt embert még keresnek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap délelőtt a rendőrség honlapján. Vélhetően egy motorcsónak egy szállodahajóval ütközött.
A BRFK tájékoztatása szerint szombat éjszaka arról érkezett bejelentés, hogy a 12-es főút mellett Verőcénél egy vérző fejű férfit találtak, akivel nehéz kommunikálni. A rendőrök kimentek a helyszínre, meghallgatták a sérültet, és arra következtetésre jutottak, hogy a férfi egy vízi baleset áldozata.
A rendőrök a katasztrófavédelemmel és a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat munkatársaival azonnal megkezdték a környék átkutatását, ebbe drónokat is bevontak, a keresés vízről és szárazföldről egy időben zajlott.
Nem sokkal később egy férfi holttestét találták meg Verőcétől délre a Duna-parton, majd órákkal később egy női holttestet is találtak a Megyeri hídnál a Dunán, továbbá találtak egy sérült motorcsónakot is. A rendőrök azt is megállapították, hogy az érintett időszakban a térségben egy szállodahajó tartózkodott, amelyet Komáromnál megállítottak, és megállapították, hogy az oldala sérült.
Jelenleg a rendőrség a szállodahajó és a géphajó (motorcsónak) esetében is szemlét tart.
A BRFK az ügyben a vízi közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen. A motorcsónakon nyolc felnőtt tartózkodott, akik közül ötöt – három férfit és két nőt – jelenleg is nagy erőkkel keresnek.
A folyamatban lévő nyomozásba informatikai és hajózási szakértőket is bevontak. A nyomozás célja annak megállapítása, hogy terhel-e bárkit büntetőjogi felelősség a baleset bekövetkeztéért – tudatta a rendőrség.
UPDATE: The crash happened when a 2001 Ford pickup truck side-swiped the bus carrying farm workers in Marion County Florida. The bus then went off the road, crashed into a fence, and overturned in a field. 8 people were killed and up to 50 injured, several in critical condition. pic.twitter.com/XCxKbStw1D
For the entire day, Kharkiv has been under Russian terrorist strikes. The air raid in the Kharkiv region has been ongoing for more than 12 hours.
Guided aerial bombs and missiles are targeting the ordinary buildings of Kharkiv, the ordinary civilian life of the city. A… pic.twitter.com/DVLOhrq7Oq
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Russia has launched another brutal attack on our Kharkiv – on a construction hypermarket, on Saturday, right in the middle of the day.
As of now, it is believed that more than 200 people were in the hypermarket. All the emergency services are already on the site and providing… pic.twitter.com/9ItlGHkkEY
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) May 25, 2024
Today's Russian strikes on Kharkiv are yet another example of Russian madness—there is no other way to describe it. Only insane people like Putin are capable of killing and terrorizing people in such heinous ways.
London: Four people including a child have been injured following a shooting in Hackney, east London, outside a restaurant. The shooter was on a motorcycle and fled away after shooting.
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
An air strike by the Sudanese army on civilian areas in south Khartoum has left at least 23 dead and more than 40 injured. The attack, which took place on Saturday, targeted a bustling market area and residential buildings, causing significant destruction.pic.twitter.com/qVWLliLPVP
At least 126 people killed after strong earthquake hits China’s Tibet as rescue efforts are under way, with tremors felt as far away as Nepal, India and Bhutan.
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
Kartalkaya Kayak Merkezi’nde yangın: 10 ölü 32 yaralı
Kültür ve Turizm Bakanı Mehmet Nuri Ersoy, İçişleri Bakanı Ali Yerlikaya ve Sağlık Bakanı Kemal Memişoğlu yangının çıktığı Kartalkaya’ya hareket etti. pic.twitter.com/23HcCM0QgA
Bolu’daki yangında ciddi ihmaller olduğu iddia ediliyor. Yangın alarmının çalmadığı, yangın söndürme sistemi ve yangın merdiveninin bulunmadığı belirtiliyor. Ayrıca Kartalkaya’da itfaiye biriminin olmaması ve ekiplerin ilçe merkezlerinden gelmesi müdahaleyi geciktirmiş.#Bolupic.twitter.com/R7AESGaD7s
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
Fire in a nightclub Pulse in Kočani, North Macedonia Local news are reporting more than 1500 people were at the club when the fire started, atleast 50 casualities and many injured. #fire#pozarpic.twitter.com/MO2mR9uCYu
Lamentamos profundamente la tragedia ocurrida en la discoteca Jet Set. Hemos seguido el caso minuto a minuto desde que ocurrió. Todos los organismos de socorro han brindado la asistencia necesaria y están trabajando incansablemente en las labores de rescate. Nuestras oraciones…
Tragédie dans le village de Tiaha. Plus d'une dizaine d'enfants sont portés disparus suite à un tragique accident survenu ce lundi 21 avril 2025, lors du retour de la fête Galilée. La pirogue à moteur a chaviré. ☹️ pic.twitter.com/ZsWSqyl3aa
#BREAKING: AIR INDIA FLIGHT #AI171 CRASHES IN AHMEDABAD SHORTLY AFTER TAKEOFF Following reports of a crash involving Air India flight #AI171 from Ahmedabad to London Gatwick. The Boeing 787-8 Dreamliner (reg: VT-ANB) lost signal at 08:08:51 UTC, just seconds after takeoff.… pic.twitter.com/RKFhipU1ll
— Turbine Traveller (@Turbinetraveler) June 12, 2025
Wow! ❄️ Parts of South Africa woke up to a stunning snowy landscape today as a powerful cold front rolls through. From snow-covered cars to frosted rooftops, nature's putting on a show! Stay warm, SA! #SouthAfrica#Snow#ColdFrontpic.twitter.com/8deyQStIOS
Breaking 4 dead, 23 injured with fractures, and 4 missing after a barge overturns in the Gulf of Suez. Egyptian Petroleum Company says urgent response underway following the barge accident in the Gulf of Suez.@AlHadathpic.twitter.com/qHUsqkZhhB
— ME24 - Middle East 24 (@MiddleEast_24) July 1, 2025
*BREAKING NEWS* USS Midway suffers hit from pleasure boat - details still emerging but it looks like a glancing blow - tune to San Diego Webcam for more details - July 18, 2025
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
Amelka miała siedem lat. Siedem. Polskie dziecko. Zginęła w Tarnopolu w czasie bestialskiego rosyjskiego ataku rakietowego. Nie spełni już żadnych swoich marzeń. Ta okrutna wojna musi się zakończyć, a Rosja nie może jej wygrać. Bo to jest wojna także o przyszłość naszych dzieci.
It is heartbreaking to see Hong Kong experiencing a major housing estate fire affecting more than 4,600 residents. It has become global news, and even after 13 hours, it is still not under control. Sadly, 36 people have lost their lives, including a firefighter. Please keep them… pic.twitter.com/nY4SmkzJ67
#Breaking Buildings collapse, killing at least 19 in #Fes, #Moroccohttps://t.co/2Y44Xkt0Uw According to preliminary official figures, the incident claimed the lives of four children and injured 16 people, including two pregnant women whose conditions are stable. Three other… pic.twitter.com/dx6SX1dqmM
We're continuing to follow the very latest from Galveston, where a medial transport plane from Mexico crashed into the water. At least five people were killed, according to the Coast Guard. (Photos courtesy Sky Decker)
Heartbreaking news from India this morning.... Learjet 45 VT-SSK crashes on landing Baramati airport, Maharashtra. Deputy CM Ajit Pawar and 4 others (staff/crew) on board, no survivors confirmed. Tragic loss. pic.twitter.com/uZEwVVbswL
A Learjet 45 aircraft belonging to Delhi based charter company VSR carrying Ajit Pawar, a personal security officer, an attendant, and two crew members crashed.
Seems it attempted to land at runway threshold when it lost control and crash landed triggering a fire. pic.twitter.com/3XnseGbSPa
Antalya Döşemealtı yakınlarında Tekirdağ Antalya seferini yapan yolcu otobüsünün devrilmesi ve yine Isparta karayolu Aglasun ilçesinde iki aracın çarpışması sonucu meydana gelen kazalarda yaşamını yitiren yurttaşlarımıza Allah’tan rahmet, yaralılarımıza acil şifalar diliyoruz. pic.twitter.com/1ei4d6iMwL
Record-breaking snowfall has buried parts of northern Japan, prompting the deployment of troops and hundreds of snow ploughs as the death toll from winter storms rises to 30. Authorities warn conditions could also impact a national election this weekend. #Japan#Snowstorm#ExtremeWeather#Climate#Asia
😨Fireworks on Lunar New Year's Eve cause disaster!
Villagers in mainland China carelessly set off fireworks, igniting a fireworks shop and killing 8; the entire explosion was captured on video. pic.twitter.com/nwfddklt9N
The avalanche happened at an altitude of around 7,874 feet on the slopes of the 8,757-foot Hohe Ferse (also known as Monte Tallone Grande) near the town of Ratschings, close to the border with Austria. https://t.co/icxevZhrZs
FOX 17 News' Hope Salman spoke with the #Montgomery County mayor following a #deadlycrash involving a Clarksville-Montgomery County school bus.
Officials say the #bus, carrying 25 students and 5 adults from Kenwood Middle School, was headed to Jackson for a field trip when it… pic.twitter.com/FD7f64K268
Elsüllyedt egy tanzániai hajó szombaton a Fekete-tengeren, a legénység 11 tagjából nyolcat kimentettek, hárman eltűntek, őket helikopterrel keresik – írta a román tengerészeti hatóság tájékoztatása alapján az Agerpres hírügynökség.
A tanzániai zászló alatt közlekedő Mohammad Z hajó hajnalban süllyedt el 26 tengeri mérföldre a Tulcea megyei Szent György kikötőtől.
A hajnali 4 órakor leadott riasztás után a tengeri mentésért felelős központ két hajót küldött a helyszínre, és a határrendészet segítségét is kérte, mely újabb két hajóval segítette a mentést. Az akcióban két, a közelben elhaladó kereskedelmi hajót is részt vett. A helikoptert a védelmi minisztérium bocsátotta rendelkezésre.
A tanzániai hajón kilenc szíriai és 2 egyiptomi állampolgár tartózkodott, az eltűntek mind szíriaiak. A baleset oka egyelőre nem ismert, a vizsgálat folyamatban van.
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC
*BREAKING NEWS* USS Midway suffers hit from pleasure boat - details still emerging but it looks like a glancing blow - tune to San Diego Webcam for more details - July 18, 2025
Rusya'ya seyir halindeyken Karadeniz açıklarında patlama ve yangın meydana gelen KAIROS isimli gemide devam eden yangına, NENE HATUN Acil Müdahale Gemimiz ve KURTARMA-12 Römorkörümüz ile @kiyiemniyet’e bağlı ekiplerimiz müdahale etmeye devam etmektedir.… pic.twitter.com/gx7iG5Rc5F
— T.C. Ulaştırma ve Altyapı Bakanlığı (@UABakanligi) November 28, 2025