Mintegy 140 ezren vonultak az utcára Belgrádban, hogy előrehozott választásokat és Alekszandar Vucsics elnök távozását követeljék. A megmozdulások során összecsapások törtek ki a tüntetők és a rendőrség között, könnygázt és villanógránátokat is bevetettek.
Tömeges tüntetésekbe torkollott a szerb kormány elleni tiltakozáshullám szombaton Belgrádban, ahol a rendőrség összecsapott a körülbelül 140 ezer fős tömeggel. A BBC beszámolója szerint demonstrálók előrehozott választásokat és Alekszandar Vucsics elnök 12 éve tartó elnökségének végét követelték. A diákok vezette tiltakozások az elmúlt hónapok legnagyobb részvételét hozták. A tömeg azt skandálta: „Választásokat akarunk!”
A megmozdulás során több tucat embert letartóztattak, a rohamrendőrök pedig könnygázt és villanógránátokat vetettek be. A rendőrség fellépését követően a belügyminiszter elítélte az erőszakos tüntetőket, és jelezte, hogy a felelősöket elfogják és felelősségre vonják. Alekszandar Vucsics elnök az Instagramon reagált az eseményekre, és a tüntetőket egy külföldről irányított összeesküvés részeként említette meg. Hozzátette, hogy a demonstrálók „le akarták dönteni Szerbiát, de elbuktak.”
A szerbiai Legfelsőbb Bíróság pénteken öt embert vett őrizetbe, akiket azzal vádolnak, hogy puccsot terveztek a kormány ellen. A tiltakozások december óta tartanak, miután tavaly november 1-jén a novi szadi vasútállomás tetőszerkezetének beomlása 16 ember életét követelte. Az esetet sokan a rendszerszintű korrupció következményének tartják, amely a volt miniszterelnök lemondásához is vezetett.
A tüntetések az egész országra kiterjedtek: egyetemi leállások, tanárok, munkások és gazdák is csatlakoztak a megmozdulásokhoz.
Alekszandar Vucsics eddig elutasította az előrehozott választások lehetőségét. Pártja, a Szerb Haladó Párt vezette koalíció jelenleg 250-ből 156 parlamenti helyet birtokol. Vucsics ellenfelei szerint a hatalom köreihez bűnszervezetek, korrupció, politikai erőszak és a média szabadságának korlátozása köthető, amit a kormány tagad. Az elnök Oroszországhoz fűződő viszonyát is bírálatok érték, különösen amiatt, hogy Szerbia nem csatlakozott a nyugati szankciókhoz az ukrajnai háború kapcsán.
A szombati tüntetés végén a szervezők hangüzenetet játszottak be a tömegnek, amelyben arra buzdították a szerbeket, hogy „vegyék saját kezükbe a szabadságot”.
A közösségi médiában közzétett nyilatkozatuk szerint a hatóságok „minden lehetőséggel élhettek volna, hogy teljesítsék a követeléseket és elkerüljék az eszkalációt, ehelyett az elnyomást és az erőszakot választották”. Hozzátették: a helyzet radikalizálódásának felelőssége a hatalomé.
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Nagyszabású tüntetést jelentettek be szombatra Belgrádba a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták, egyben két követeléssel is előálltak. Aleksandar Vucic államfő szerint a rendbontást tervezők rosszat akarnak saját országuknak.
Az egyetemeket blokád alatt tartó hallgatók egyrészt azt követelik, hogy a köztársasági elnök oszlassa fel a szerbiai parlamentet, hogy előre hozott választásokat lehessen kiírni, másrészt pedig azt szeretnék elérni, hogy a belügyminisztérium számolja fel az elnöki palota és a parlament közötti parkban kialakított sátortábort, ahol egyetemista „ellentiltakozók” tartózkodnak már hónapok óta, és amely miatt április 11-től Belgrád központját lezárták.
A hallgatók közölték, amennyiben nem teljesülnek követeléseik, a polgári engedetlenség minden eszközével élni fognak annak érdekében, hogy megóvják a szabad és törvényes demokratikus rendszerhez való alapvető jogukat.
Közleményük szerint nem látható előre, mi történik június 28. után, ezért azt kérik, teljesítse a kormány a követeléseket, hogy „megakadályozható lehessen az állampolgári és hallgatói elégedetlenség tetőpontra jutása”.
Mint mondta, nem felelőtlen és komolytalan emberekről van szó, hanem olyanokról, akik rosszat akarnak saját országuknak és népüknek, ez pedig megengedhetetlen.
A szerbiai egyetemisták tavaly novemberben kezdtek tiltakozásba, azt követően, hogy november elsején leszakadt az újvidéki pályaudvar előtetője, tizenhat ember halálát okozva. A hallgatók a felelősök felderítése mellett több követeléssel is előálltak azóta, például azzal, hogy tartsanak előrehozott választásokat.
Pusat Kawalan Operasi Daerah Angkatan Pertahanan Awam Hulu Perak memaklumkan keseluruhan 48 mangsa terlibat, termasuk 13 orang meninggal dunia di lokasi kejadian dan dua orang di hospital, manakala empat lagi mangsa tercedera. #BernamaNews#BernamaImagespic.twitter.com/slhm25kK9B
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Egyre több helyen tüntetnek a tömegturizmus ellen spanyol, portugál és olasz nagyvárosokban. A tiltakozás Barcelonából indult, mostanra több városban is fellázadt a lakosok egy része a turisták ellen.
Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap, hogy tiltakozzon a tömegturizmus miatt. „A turizmus növekedésének jelenlegi modellje sem nem életképes, sem nem igazságos” – jelentették ki sajtóközleményükben a San Sebastián-i akció szervezői, de követeléseik hasonlóak voltak a Barcelonában, a Granadában és a Baleár-szigetek városaiban tüntetőknek is. Mindannyian azt szeretnék elérni, hogy olyan turisztikai modellt vezessenek be, amely nem gyakorol negatív hatást a helyiek jólétére és a városokra, ugyanis a tömegturizmus kiszorítja a helyieket bizonyos kerületekből, felhajtja a lakásárakat, ezzel súlyosbítja a lakhatási válságot, és hozzájárul a megélhetési költségek emelkedéséhez is.
„A turizmus megfoszt a kenyértől, a tetőtől, a jövőtől” – írták transzparenseikre a Barcelonában tiltakozók, akik a plakátok mellett vízipisztolyokkal felszerelkezve vonultak a belvárosban mintegy két órán keresztül, mielőtt a Sagrada Familia székesegyház közelében a hatóságok feltartóztatták őket. Egy hostel előtt konfliktusba keveredtek az ott dolgozókkal, mert a tüntetők többször megpróbálták szalaggal lezárni a bejáratot, amelyhez petárdákat és bengáli tüzet is dobtak.
A szervezők a tüntetés során elmondott kiáltványukban hangsúlyozták: akciójuk nem a turisták ellen irányul, hanem közösségük megmentésére, és arra, hogy felhívja a politikusok figyelmét a probléma kezelésének sürgősségére. Spanyolországba tavaly minden korábbinál több, 94 millió külföldi turista látogatott el, amivel a világon Franciaország után a második legnépszerűbb úti cél volt.
A tiltakozási hullám Spanyolországból lassan átterjed más turisztikai célpontokra is, a Sky News tudósítása szerint már Lisszabonból, illetve Olaszországból is hasonló akciókat jelentettek.
Becslések szerint az európaiak idén 11%-kal többet, 617 milliárd eurót költhetnek nyaralásra, Franciaország és Spanyolország idegenforgalma növekedhet a legnagyobb mértékben.
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
Miközben Washingtonban hatalmas katonai parádéval ünnepelték az amerikai hadsereg születésének 250. évfordulóját szombaton, az Egyesült Államok számos pontján milliók tüntettek Donald Trump kormányának túlkapásai ellen. A No Kings elnevezésű tüntetések országszerte több mint kétezer helyszínen zajlottak, a nagyvárosoktól a kisvárosokig. A demonstrációkat egy száz csoportból álló koalíció szervezte, számolt be a Guardian.
A No Kings szervezőinek becslése szerint New Yorkban több mint 200 ezer, és Philadelphiában is legalább 100 ezer ember vonult az utcákra. Los Angeles belvárosában – ahol néhány napja Trump a Nemzeti Gárdát és a tengerészgyalogságot is bevetette a bevándorlási hatóságok ellen tüntetőkkel szemben – közel 20 ezer ember vett részt a No Kings demonstráción. A tüntetések nagyrészt békésen zajlottak, bár Los Angelesben és Portlandben a rendfenntartó erők könnygázt is bevetettek, miután jogellenesnek minősítették a gyülekezést.
A Los Angeles-i menethez az orosz női punk együttes, a Pussy Riot tagjai is csatlakoztak, transzparensükön a „Kezd nagyon hasonlítani Oroszországra” felirat volt olvasható.
Minnesotában szombat reggel egy magát rendőrnek kiadó férfi politikai indíttatásból megölt egy demokrata képviselőt és a férjét, a rendőrsége és a kormányzó ezért figyelmeztette az embereket, hogy „óvatosságból” ne vegyenek részt a tüntetéseken. Minneapolisban mégis sok ezren jelentek meg a belvárosban, hogy világossá tegyék: a politikai erőszak nem fogja őket elhallgattatni.
Néhány republikánus vezetésű államban a kormányzók már előzetesen jelezték, hogy a rendfenntartó erők elfojtanak majd minden olyan tüntetést, amelyet erőszakosnak ítélnek. Floridában Ron DeSantis republikánus kormányzó azt mondta: az emberek legálisan elgázolhatják a tüntetőket az autójukkal, ha körülveszik őket.
„Nem muszáj ott ülni, és hagyni, hogy a csőcselék kiragadjon az autóból, és végigvonszoljon az utcán. Floridában jogod van megvédeni magad” – mondta DeSantis.
San Franciscóban az NBC News beszámolója szerint egy sofőr legalább négy tüntetőt ütött el, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek, míg Virginiában egy férfi egy terepjáróval hajtott át a tömegen, megsebesítve egy tüntetőt.
A szervezők szándékosan nem tartottak tüntetést Washington DC-ben, nehogy ürügyet adjanak az elnöknek a békés tiltakozás elleni fellépéshez. Egy 300 fős antifasiszta csoport viszont a Fehér Házhoz vonult.
Trump kezdetben azt mondta, hogy a felvonulás ellen tiltakozókkal szemben „nagyon nagy erővel” fognak fellépni, bár a Fehér Ház ezután megpróbálta tisztázni, hogy a békés tiltakozással nincs semmi gondjuk. Csütörtökön a No Kings tüntetésekről Trump azt mondta: „Nem érzem magam királynak. A poklok poklát kell megjárnom, hogy jóváhagyjanak dolgokat”.
A szombati No Kings felvonuláson több amerikai híresség, köztük Mark Ruffalo, Susan Sarandon, Jimmy Kimmel és Kerry Washington is részt vett, és sokan a közösségi médián keresztül biztosították támogatásukról a résztvevőket.
[type] => post
[excerpt] => Miközben Washingtonban hatalmas katonai parádéval ünnepelték az amerikai hadsereg születésének 250. évfordulóját szombaton, az Egyesült Államok számos pontján milliók tüntettek Donald Trump kormányának túlkapásai ellen.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1750018860
[modified] => 1750004653
)
[title] => Trump elleni tüntetéshullám az Egyesült Államokban: a szervezők szerint több millió résztvevő volt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=207665&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 207665
[uk] => 207625
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 207626
[image] => Array
(
[id] => 207626
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3996.jpeg
[original_lng] => 159907
[original_w] => 625
[original_h] => 417
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3996-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3996-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3996.jpeg
[width] => 625
[height] => 417
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3996.jpeg
[width] => 625
[height] => 417
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3996.jpeg
[width] => 625
[height] => 417
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3996.jpeg
[width] => 625
[height] => 417
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/img-3996.jpeg
[width] => 625
[height] => 417
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1749993856:12
[_thumbnail_id] => 207626
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1636
[_algolia_sync] => 120538000002
[_oembed_3f546dd3de3b4c3d8494a79a395f0f2e] =>
🚨BREAKING: One person critically injured, one arrested after shooting as 10,000 march in Salt Lake City during “No Kings” protest.
BREAKING: Level one mass casualty incident @ Penn North. 15 patients and counting - of which 5 are critical due to overdose. @wbaltv11pic.twitter.com/rnWuhWsw0T
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Helyi idő szerint kedden kijárási tilalmat és vészhelyzetet hirdettek Los Angeles belvárosában a bevándorlási hatóságok illegális bevándorlók elleni intézkedései nyomán kirobbant tüntetések következtében – közölte a város polgármestere, írja a 24.hu.
„A helyi idő szerint kedd estétől szerda hajnalig érvényben lévő tilalomra a város szívében zajló tüntetések miatt van szükség” – jelentette ki sajtótájékoztatóján az MTI szerint Karen Bass, hozzátéve, hogy az illegális bevándorlók felkutatását célzó razziák elleni tiltakozások során jelentős anyagi károk keletkeztek, a feldühödött emberek például üzleteket is megrongáltak.
A rendfenntartó szervek őrizetbe vesznek mindenkit, aki a tilalmat megszegi
– figyelmeztetett.
A polgármester szerint a tiltakozások nagyjából öt belvárosi utcára összpontosulnak, de az erőszak és a fosztogatás miatt elrendelte a kijárási tilalmat. A rendőrség tájékoztatása szerint 197 embert vettek őrizetbe kedden. A polgármester mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a tiltakozók nagy része békésen tüntet, a rendbontásért és fosztogatásokért pedig „agitátorok” kis csoportját tette felelőssé.
Fotó: Mario Tama/Getty Images
Los Angelesben napok óta zajlanak tiltakozások a biztonsági erők razziái ellen. A megmozdulásokra válaszul Donald Trump elnök a nemzeti gárdát is mozgósította, valamint 700 tengerészgyalogost is a helyszínre küldött azzal az indokkal, hogy a helyzet kicsúszott a helyi hatóságok ellenőrzése alól.
Trump az Észak-Karolina állambeli Fort Bragg támaszponton elmondott beszédében a tüntetőket „idegen zászlót lengető lázongóknak” nevezte, akiknek célja az ország megszállása. A tüntetéseken többen mexikói zászlókkal vonultak fel.
„Amit Kaliforniában láthatnak, az a béke, a közrend és a szuverenitásunk elleni teljes körű támadás” – jelentette ki. Az elnök fogadkozott, hogy „fel fogják szabadítani Los Angelest”.
Fotó: Jim Vondruska/Getty Images
Ezek állatok, de büszkén lengetik más országok zászlóit; nem az amerikai zászlót. Azt csak felgyújtják
– fogalmazott. Trump szerint „a város már lángokban állna”, ha nem küldött volna csapatokat Kaliforniába.
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Los Angeles utcáin ismét zavargások robbantak ki, amelyek már több tucat letartóztatást és fokozott rendőri jelenlétet eredményeztek. A helyzet továbbra is feszült; a város több részén összecsapások zajlottak a tüntetők és a hatóságok között. A rend helyreállítása érdekében a Nemzeti Gárda is bevonásra került – számolt be a Liner.hu.
This is not Gaza.
This is not Ukraine.
This is Los Angeles.
Make no mistake: part of a major US city was attacked by illegal alien invaders yesterday.
If there are no HARSH consequences for what is taking place in Los Angeles, it will continue to happen. pic.twitter.com/4zBmCiFD7z
A legfrissebb hivatalos adatok szerint legalább 56 személyt vettek őrizetbe a tüntetések során. „Tíz embert vasárnap, további huszonkilencet pedig szombaton tartóztattunk le” – mondta Jim McDonnell rendőrfőnök. A letartóztatások között szerepeltek olyan súlyos esetek is, mint egy Molotov-koktélt dobó tüntető, valamint egy másik személy, aki egy motorkerékpárral rohant bele a rendőrsorfalba, egy tisztet meg is sebesítve. Már a tengerészgyalogság bevetése sem kizárt, 500 ilyen különlegesen kiképzett katona vár a parancsra.
Fotó: AFP
A Kaliforniai autópálya-rendőrség is beavatkozott, főként a 101-es autópályán, ahol demonstrálók forgalomlassító blokádot alakítottak ki. Ennek nyomán további 17 személy került őrizetbe, amit szintén a hatóságok erősítettek meg – jelentette a Sky News.
I never dreamed we’d see Los Angeles engulfed in flames, all because crowds are rallying for lawbreakers. pic.twitter.com/ANyiroMEsf
— Angela Belcamino (@AngelaBelcamino) June 9, 2025
A Los Angeles-i Rendőrség (LAPD) három tagja is megsérült az incidensek során, azonban egyiküket sem kellett kórházba szállítani. A városban eközben legalább öt vezető nélküli jármű gyulladt ki, a robbanások és a fekete füst több környéken is pánikot keltettek.
Donald Trump amerikai elnök közlése szerint 300 nemzeti gárdista van a helyszínen, és további 1700 katona úton van Los Angeles felé. A helyzet továbbra is rendkívül törékeny, a hatóságok pedig mindenkit arra kérnek, hogy tartózkodjon az erőszaktól.
BREAKING — PLANE CRASH IGNITES SAN DIEGO NEIGHBORHOOD
A small aircraft has crashed into a residential area in San Diego, setting roughly 15 homes ablaze and forcing evacuations across multiple blocks, according to local authorities.
ULTIMA HORA - AVIÓN SE ESTRELLA EN UN VECINDARIO DE SAN DIEGO, PROVOCANDO UN INCENDIO EN CASAS Y AUTOS ALEDAÑOS - Hasta el momento, las autoridades desconocen cuántas personas iban a bordo, pero la aeronave puede transportar entre seis y ocho pasajeros; hay 15 hogares afectados. pic.twitter.com/D6WN5rOJEv
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
🚨🇺🇸 BREAKING: NATIONAL CRISIS — MASS SHOOTING IN MINNEAPOLIS 🚨
WE ARE TIRED 😡 Tired of waking up to another shooting. Tired of seeing kids, parents, officers, and neighbors gunned down. Tired of empty “thoughts & prayers” while nothing changes. 💔
Minneapolis mayor, law enforcement set to hold news conference in about 30 minutes after report of shooting at Catholic school. https://t.co/JgWtgmkLCf
⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of the discovery of human remains.
Suspected human bones, including part of a skull, were found in a traveler's luggage at a Florida airport. The passenger told authorities they used the remains for "rituals."
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
As we’ve said before, vessel strikes on narco-terrorists will continue until their the poisoning of the American people stops.
Today, at the direction of President Trump, the Department of War carried out a lethal kinetic strike on a vessel operated by a Designated Terrorist… pic.twitter.com/gQF9LpSjqD
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
Óriási feszültségben, haragos tömeg várja az euró bevezetése felé szabad utat adó konvergenciajelentések közzétételét a bolgár parlamentnél. A tömeg megkísérelte megrohanni a nemzetgyűlés épületét, de a rendőrkordon megállította.
A környéken leállt a közlekedés, legalább egy bejáratot elzártak a tüntetők, de az ajtókig nem engedték őket a rendőrök. „Mondjanak le”, „maffia”, „nem az euróra”, „gyilkosok” – ilyeneket kiabálva várják a bejelentést az euró ellenzői. Sokan vannak Bulgáriában: az eurót úgy vezetnék be, hogy a bolgárok többsége megtartaná a levát.
A szervezők arra kérték támogatóikat, hogy délre gyűljenek a törvényhozás épületéhez. A várakozás szerint ekkortájt érkeznek meg az Európai Bizottság képviselői. Az Európai Központi Bank szófiai idő szerint délután 2-kor teszi közzé a jelentést.
A szervezők százezer emberre számítanak – folytatja jelentését a Novinite szófiai hírügynökség –, ami nem tűnik megvalósíthatatlannak, hiszen szombaton országszerte hivatalos becslés szerint több mint 270 ezren tüntettek az euró ellen, és mára a szervezők a vidékieket is a fővárosba szólították.
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Néhány nyaraló elismerte, hogy fél kimenni az utcára, mivel aggódnak a feszült légkör miatt.
Több ezren vettek részt a tiltakozásokon a Kanári-szigeteken, Barcelonában, Valenciában és Madridban a turizmus ellen. Erről a Daily Mail számolt be.
A lap szerint a Tenerife, Lanzarote és Fuerteventura szigeteken a helyiek „A Kanári-szigetek nem eladó” és „A Kanári-szigeteknek van határa” jelszavakat skandálták, és a turizmust vádolják a lakásárak emelkedésével, a bérlésre elérhető lakások hiányával, a környezet szennyezettségével és az infrastruktúrára nehezedő túlzott terheléssel.
A tüntetők azt állítják, hogy a hatóságok figyelmen kívül hagyják a követeléseiket, annak ellenére, hogy tavaly is hasonló demonstrációkat tartottak.
Eközben a szigeteken csökkent a brit turisták foglalásainak száma, ami már aggodalmat keltett a turizmus képviselői között. A helyi hatóságok jelezték, hogy készségesek új modellt kidolgozni a helyiek és a turizmus érdekeinek egyensúlyba hozatalára.
Zunilda Hoyos Méndez, la fisicoculturista colombiana conocida popularmente como la “Mujer Hulk“, fue hallada muerta en su residencia de la Costa del Sol, en España.
Según los reportes policiales, Méndez habría sido asesinada a martillazos probablemente… pic.twitter.com/CQPVfIvRP9
Mientras tanto en la Sexta dicen que los vecinos de Torre Pacheco son una banda de ultraderechistas organizados, extremistas y racistas, y que los marroquíes que la están liando solo se están defendiendo. Es increíble su manipulación y odio hacia los españoles.#XplicaCrispadospic.twitter.com/l19uByWjc2
— Capitán General de los Tercios (@capTercio) July 12, 2025
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
Miközben folytatódnak a halálos áldozatokat követelő újvidéki vasútállomás-katasztrófa miatti tiltakozásaik, a szerbiai egyetemisták meglepő szövetségesekre találtak.Motorosok, traktorosok és háborús veteránok biztosították a diákok által szervezett egynapos tüntetés biztonságát Szabadkán ezen a szombaton.
Az észak-szerbiai, több mint 90 000 lakosú, jelentős magyar kisebbséggel rendelkező városban számos egyetem található, amelyek hallgatói november óta blokádokat szerveztek az újvidéki vasútállomáson történt halálos áldozatokat követelő baleset után, amelyben 16-an meghaltak.
Továbbra is úgy vélik, hogy a felelősöket nem állították teljes mértékben bíróság elé.
Nagyszámú tüntetőt vártak a városba a környező vidéki falvakból és a régió fővárosából, Újvidékről, akik közül néhányan kerékpárral vagy gyalog érkeztek.
Mivel a tüntetőket korábban Belgrádban és Újvidéken huligánok támadták meg, akiket egyesek a kormányzó SNS párthoz hűnek tartottak, a szabadkai tüntetés szigorú biztonsági intézkedések mellett kezdődött.
A rendőrség a belvárosba vezető utak nagy részéről elterelte a forgalmat, a tüntetők által használt, belvárosba vezető utakat pedig a tüntetésekkel szimpatizáló gazdák traktorokkal teljesen eltorlaszolták, miközben a háborús veteránok délutántól járőröztek a tüntetések helyszínein.
Bár a veteránok közül csak egyetlen személlyel sikerült beszélnünk, aki azt mondta, hogy nem tüntetnek, hanem azért vannak ott, hogy „megvédjék a gyerekeket”, a tüntetéseken jelenlévők más tagjai azt mondták az Euronewsnak, hogy a csoportot, akik mindannyian részt vettek az 1990-es évekbeli háborúkban és konfliktusokban a volt Jugoszlávia területén, az állam bánásmódja, beleértve a megalázóan alacsony nyugdíjakat is, miatti neheztelés és harag motiválta.
Mivel Szabadka környéke főként mezőgazdasági jellegű, a gazdák többsége a helyi egyetemekre járó saját gyermekeinek védelmére is eljött, de találkoztunk egy bölcsész hallgatóval is, aki a szülei farmjáról kölcsönvett traktorral hajtott be a városba.
„Jó látni az energiát” Annak ellenére, hogy Vajdaság fontos szerepet tölt be a nyugat-balkáni ország „kenyértartójaként”, egyesek a jelentős számú kisebbségéről ismert Vajdaságban elhanyagoltnak érzik magukat Szerbia más részeihez képest.
„Ez az ország 30 éve lefelé halad” – mondta az Euronewsnak egy középkorú magyar nő, aki egy vajdasági falu postáján dolgozik.
„(A különböző kormányok) elvették tőlünk életünk legszebb 30 évét, gyermekeink 80%-a elhagyta az országot. Változást kell teremtenünk, mert már nem adhatunk többet az életünkből.”
Egy harmincas éveiben járó nő az Euronewsnak elmondta, hogy szerinte a korrupció a legnagyobb probléma, ami megakadályozza az ország előrehaladását, és amiért Aleksandar Vučić elnököt hibáztatja.
Az elmúlt 10 évben nem élt az országban, és meglepte a jelenlegi tüntetések dinamikája, amit hazatérésének okának nevez meg.
„Annyira jó látni az emberek energiáját! Elképesztő látni, ahogy városról városra járnak, és a társadalom különböző rétegeit mozgósítják” – mondta az Euronewsnak.
Szerbia, amely kezdetben a szocialista Jugoszlávia hat köztársaságának egyike volt, az elmúlt három évtizedben a politikai spektrum minden részéről érkező kormányok irányították. Figyelemre méltó, hogy az 1990-es években Slobodan Milošević erős politikus kormánya alatt súlyos nemzetközi szankciók alá került.
Bár az ország gazdasága nagyrészt helyreállt, egyes vidéki területek továbbra is alulfejlettségben szenvednek, ami arra kényszeríti a fiatalok nagy részét, hogy nagyvárosokba vagy külföldre költözzenek jobb élet reményében.
A velünk beszélgetni képes diákok nagyon fegyelmezetten nyilatkoztak arról, hogy érdemi következményeket szeretnének látni az újvidéki tragédiára, és a tüntetések miatt bebörtönzöttek szabadon bocsátását, de nem a kormány megdöntését.
Ezzel szemben Újvidék polgármestere, Milan Đurić kezdettől fogva azt állította, hogy a tüntetések valódi célja Vučić lemondásának elérése, és a legtöbb tüntető egyetért ezzel, kivéve a szervezőket.
„Újra akarjuk gondolni a rendszert. Nem vagyunk politikusok, nincsenek politikai céljaink. Egy jobb, kevésbé korrupt rendszerben akarunk élni, szóval csak egy jobb jövőt akarunk” – mondta Đurić, aki Vučić SNS pártjából származik, az Euronewsnak.
Az egész napos tüntetésen gyermekprogramok, rajzfilmkiállítás, ételosztás, koncert és tűzijáték is szerepelt.
A tüntetés legjelentősebb része az immár szokásos 16 perces néma csend volt az Újvidéken meggyilkolt 16 áldozat emlékére, amely különösen erőteljes volt annak fényében, hogy előtte és utána milyen zajt csaptak sípjaikkal és műanyag vuvuzeláikkal.
[type] => post
[excerpt] => Az észak-szerbiai, több mint 90 000 lakosú, jelentős magyar kisebbséggel rendelkező városban számos egyetem található, amelyek hallgatói november óta blokádokat szerveztek az újvidéki vasútállomáson történt halálos áldozatokat követelő baleset utá...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1747652700
[modified] => 1747617257
)
[title] => Több ezer szerb csatlakozott szabadkai tüntetéshez, amelyen igazságot követeltek az újvidéki áldozatoknak
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=204720&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 204720
[uk] => 204846
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 204721
[image] => Array
(
[id] => 204721
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/szerb-tuntetes.png
[original_lng] => 824427
[original_w] => 857
[original_h] => 481
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/szerb-tuntetes-150x150.png
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/szerb-tuntetes-300x168.png
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/szerb-tuntetes-768x431.png
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/szerb-tuntetes.png
[width] => 857
[height] => 481
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/szerb-tuntetes.png
[width] => 857
[height] => 481
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/szerb-tuntetes.png
[width] => 857
[height] => 481
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/05/szerb-tuntetes.png
[width] => 857
[height] => 481
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1747736361:8
[_thumbnail_id] => 204721
[_edit_last] => 4
[translation_required] => 1
[views_count] => 1771
[translation_required_done] => 1
[_oembed_5192af0f3fc4572acb1423cc1beed99a] =>
[_oembed_time_5192af0f3fc4572acb1423cc1beed99a] => 1747641904
[_oembed_58414c06e2f019cf02f81b04d0a02998] =>
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
A közlekedési szakszervezetek útlezárásokat és demonstárciókat tartottak szerte az országban, erőteljesebb kormányzati fellépést sürgetve a járművezetőket és szakszervezeti tagokat célzó fegyveres rablások megfékezésére.
A tiltakozást mindössze egy nappal azután tartották, hogy Gustavo Adrianzen perui miniszterelnök lemondott, hogy elkerülje a kongresszusban fenyegető bizalmatlansági szavazást.
Távozása az egész kabinet lemondását vonta maga után, bár Dina Boluarte államfő gyorsan átalakította azt és a legtöbb minisztert új tisztségbe nevezte ki.
Julio Campos szakszervezeti vezető a kabinetátalakítást hatástalannak minősítette, és helyette valódi fellépést sürgetett a bűnözés ellen.
A hivatalos statisztikák szerint Peruban jelenleg a 2017 óta legmagasabb a gyilkosságok és zsarolások száma.
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.