A bírósági eljárás lezárulta után a vádlottak jelezték szándékukat, hogy különböző harci alakulatokhoz kívánnak áthelyezést kérni – számolt be róla az Ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR).
Az eset 2025 februárjában történt a Rivne megyei Ivannye faluban. Három, a toborzóközpont (TCK) kötelékébe tartozó katona szolgálati járművön üldözőbe vett egy kerékpárral közlekedő férfit. Amikor az nem volt hajlandó megállni, elütötték.
A férfi válaszul a nála lévő jelzőpisztollyal a levegőbe lőtt, ami feldühítette az üldözőket. Könnygázt vetettek be ellene, majd erőszakkal betuszkolták az autóba.
Ezt követően két TCK-alkalmazott többször is megütötte a férfit a testén és a fején, hogy „megbüntessék”. A sértett könnyebb testi sérüléseket szenvedett.
A bántalmazás csak akkor ért véget, amikor a férfi „késznek mutatkozott a párbeszédre”. Végül orvosi alkalmassági vizsgálaton esett át, majd besorozták a hadseregbe.
A két katonával szemben vádat emeltek. A nyomozás során teljes körűen elismerték bűnösségüket, és a bírósági eljárás lezárását követően jelezték, hogy különböző harcoló egységekbe kívánnak átkerülni.
A vádlottakat akár 6 év szabadságvesztésre is ítélhetik.
A rendőrségi nyomozó indítványára a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a két kárpátaljai férfit, akik testi sértést okoztak szolgálatot teljesítő rendvédelmi személyeknek. A gyanúsítottakat óvadék letételének lehetősége nélkül tartóztatták le.
Nemrég Huszt városában két erősen ittas állapotban lévő férfi lépett oda egy rendőrhöz és egy katonához, akik éppen szolgálatban voltak. A férfiak konfliktust provokáltak, figyelmen kívül hagyták a jogi következményekre való figyelmeztetést, majd rátámadtak a rendőrre és a katonára.
A helyszínre a huszti járási rendőrkapitányság nyomozócsoportja vonult ki. Az elsődleges vizsgálat során kiderült, hogy az elkövetők helyi lakosok, 24 és 28 éves testvérek.
Az ügyben jelenleg is folyamatban van az előzetes nyomozás.
Krivij Rihben konfliktus alakult ki a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) alkalmazottja és civil állampolgár között, az ügyben a rendőrség már megindította a büntetőeljárást – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a Krivij Rih-i rendőrségre hivatkozva.
A jelentés szerint a Krivij Rih-i rendőrség nyomozást indított, miután egy videofelvétel jelent meg a közösségi médiában, amely egy civil lakos és a TCK egyik alkalmazottja közötti konfliktust rögzített.
Amint a rendőrség megállapította, az incidens július 25-én történt a város Fémkohászati kerületében. Az összetűzés következtében egy civil férfi megsérült.
A büntetőeljárás a büntetőtörvénykönyv 125. cikkelyének 1. része – szándékosan okozott könnyű testi sértés – alapján indult.
A rendőrség jelenleg mérlegeli, hogy elrendeljen-e belső vizsgálatot a TCK alkalmazottjának cselekedetével kapcsolatban.
A Harkiv megyei rendőrség közlése szerint letartóztattak egy 20 éves férfit, aki erőszakkal behatolt a Kehicsivkában található katonai toborzó- és szociális támogatási központ épületébe, majd megtámadott egy rendőrt.
Az eset hajnali 1:45-kor történt, amikor a rendőrök igazoltattak egy helyi lakost, aki a nyilvántartás szerint körözés alatt állt katonai behívó alóli kibújás miatt. Az illetőt a Bereszteni járási TCK-hoz szállították a szükséges adminisztratív intézkedések elvégzésére.
Ekkor tört be a központba egy másik 20 éves férfi, aki agresszíven viselkedett, ellenállt a rendőrök intézkedésének, és bántalmazott egy szolgálatban lévő rendőrt, aki ennek következtében könnyebb sérüléseket szenvedett.
A támadót őrizetbe vették. Az ügyben büntetőeljárás indult.
Megtámadtak egy nőt Ungvár egyik oktatási intézményének területén – számolt be róla a megyei rendőrség.
A helyszínre azonnal kivonultak a hatóságok. A rendőrök őrizetbe vettek egy 36 éves ungvári férfit, aki az iskola területén testi sértést okozott egy 61 éves nőnek, aki látogatóként tartózkodott az intézményben.
A rendőrség közlése szerint a férfi agresszíven és zavartan viselkedett, nem volt hajlandó abbahagyni jogsértő cselekedeteit, és megpróbált elmenekülni a helyszínről.
A helyszínre kihívták az Ungvári Járási Rendőrkapitányság nyomozócsoportját, a járőrrendőrséget, valamint a mentőszolgálatot, hogy ellássák a sérült nőt.
Jelenleg is zajlik a nyomozás, a hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.
Július 9-én, hajnal hajnalban bejelentés érkezett a rendőrséghez egy konfliktusról Ungváron. A helyszínre azonnal kiérkeztek a járőrök.
Az áldozat elmondta, hogy három ismeretlen személy behatolt az udvarára, szidalmazták és provokálták őt, majd testi sértést okoztak és elfutottak. A nő megadta az elkövetők leírását a rendőrségnek.
Nem sokkal később a rendőrök sikeresen azonosították a gyanúsítottak tartózkodási helyét. Egyikük nagykorú volt, kettő pedig kiskorú.
Az eset tegnap éjjel történt Ungváron, az Ihor Szikorszkij utcában. A 29 éves Ivan O. brutálisan bántalmazta a barátnőjét: az előzetes információk szerint a nőnek eltört a keze, és számos testi sérülést szenvedett. A sértett értesítette a rendőrséget.
A helyszínre négy rendőri egység érkezett ki. A rendőrök több mint egy órán át kopogtattak az ajtón, próbálva bejutni a lakásba, miközben a férfi elbarikádozta magát odabent.
Amíg a rendőrök vártak, Ivan kiugrott a hetedik emeleti ablakból. Csodával határos módon életben maradt. Súlyos állapotban szállították kórházba, ahol jelenleg is ápolják.
A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
A hírt Vitalij Hlahola újságíró közölte.
[type] => post [excerpt] => Az eset tegnap éjjel történt Ungváron, az Ihor Szikorszkij utcában. A 29 éves Ivan O. brutálisan bántalmazta a barátnőjét: az előzetes információk szerint a nőnek eltört a keze, és számos testi sérülést szenvedett. A sértett értesítette a rendőrsé... [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1751990820 [modified] => 1751989122 ) [title] => Ungváron egy férfi megverte a barátnőjét, majd kiugrott a hetedik emeletről [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=210624&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 210624 [uk] => 210616 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 210617 [image] => Array ( [id] => 210617 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-11-23-24.jpg [original_lng] => 167694 [original_w] => 1154 [original_h] => 1280 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-11-23-24-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-11-23-24-270x300.jpg [width] => 270 [height] => 300 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-11-23-24-768x852.jpg [width] => 768 [height] => 852 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-11-23-24-923x1024.jpg [width] => 923 [height] => 1024 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-11-23-24.jpg [width] => 1154 [height] => 1280 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-11-23-24.jpg [width] => 1154 [height] => 1280 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/photo-2025-07-08-11-23-24.jpg [width] => 1154 [height] => 1280 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1751978323:5 [_thumbnail_id] => 210617 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2817 [_hipstart_feed_include] => 1 [_algolia_sync] => 230417662002 [_oembed_e4731bdfcca784b6035d27dfadfc41e8] =>
🚨🇰🇵North Korean Defector Sues Kim Jong Un Over Torture and Abuse
🔹Choi Min-kyung, a North Korean defector, will file historic civil and criminal charges on Friday against Kim Jong Un and four Pyongyang officials for torture and sexual abuse she endured after forced… pic.twitter.com/6As6ri6g7L
A Rivne megyében megverték a területi toborzási és szociális támogatási központ (TCK) tisztjét okmányellenőrzés során, a katonát deszkával verték fejbe – számolt be vasárnap az rbc.ua hírportál a Rivnei megyei TCK Facebook-közlésére hivatkozva.
A jelentés szerint az eset szombaton délután 13:00 órakor történt a Rivnei megyei Orlivka faluban, ahol a TCK csoportja razziát tartott a Druzsba utcában. Az okmányellenőrzés során konfliktus alakult ki, amelynek során egy magas rangú tisztet deszkával fejbe vertek.
A helyszínre riasztották a rendőrséget. A katonát kórházba szállították. A bűnüldöző szervek az ügyben büntetőeljárást indítottak.
A TCK figyelmeztetett: „Ismét emlékeztetjük a mozgósítási korhatárt elért ukrán férfi állampolgárokat regisztrációs adataik frissítésének szükségességére a félreértések és a jogi felelősségre vonás elkerülése érdekében.”
Július 3-án este az ungvári rendőrök elfogtak két férfit, akik bántalmaztak és kiraboltak egy 65 éves helyi lakost.
Körülbelül 23:00-kor egy 64 éves ungvári férfi értesítette a rendőrséget, hogy néhány perccel korábban az otthona közelében két ismeretlen férfi megverte a testvérét, elvette a mobiltelefonját és a pénzét, majd elszaladtak.
A helyszínre azonnal kiérkezett a járőrszolgálat és a nyomozócsoport. Az áldozat leírta a támadókat és megmutatta az irányt, amerre elmenekültek.
A rendőrök gyorsan azonosították és elfogták a gyanúsítottakat, akik 30 és 32 éves ungvári férfiak voltak. Megtalálták náluk az áldozat telefonját és pénzét.
⚠️🇫🇷 Le musée du Louvre restera fermé aujourd'hui pour raisons exceptionnelles. ∴ ⚠️🌍 The Musée du Louvre will remain closed today for exceptional reasons. pic.twitter.com/bFY1hRaW5k
Egy 26 éves, Thaiföldről származó modelljelöltet brutálisan bántalmazott és kirabolt egy korábban elítélt férfi egy brooklyni metróállomáson – számolt be róla a helyi ügyészség és az amerikai sajtó.
A támadásról készült videófelvételen hallható, ahogy az áldozat kétségbeesetten könyörög a támadónak. Zine Raksasutee, aki jelenleg angol nyelvet tanul és modellportfólióját készíti, június 22-én a New York-i Bushwick városrészben található Chauncey Street állomáson sétált, amikor az 54 éves Lewis Doctor hátulról megragadta, a falnak lökte, majd ököllel ütlegelni kezdte – közölte az ügyészség vádirata alapján a New York Post.
A férfi ezután földre vitte az áldozatot, és tovább ütötte – a vád szerint egy gyűrű is volt az ujján, amely súlyosbította a sérüléseket.
A modell arca több helyen felrepedt, ajka felszakadt, nyakán és mellkasán vérző sebek keletkeztek. A támadó végül az áldozat iPhone készülékét, AirPods fülhallgatóját, táskáját, bankkártyáját, külső merevlemezét és több más értékét is elvitte, összesen körülbelül 1400 dollár, azaz mintegy 510 ezer forint értékben.
A támadót három nappal később őrizetbe vették, ám az áldozat a nyilvánosság előtt is megszólalt: „Hálás vagyok, hogy életben vagyok, és olyan emberek vesznek körül, akik segítenek feldolgozni a történteket. Remélem, hogy a megszólalásom segít másokat megóvni” – fogalmazott ügyvédjén keresztül.
Zine Raksasutee támadása kísértetiesen hasonlít egy másik, 2021-ben történt esetre, amikor szintén egy thai modellnőt bántalmaztak és raboltak ki a manhattani Herald Square állomáson.
A gyanúsított, Lewis Doctor nem ismeretlen a hatóságok előtt:
1998 és 2022 között börtönbüntetését töltötte rablás miatt, majd 2024 januárjában újabb vádemelés történt ellene, miután egy BB-pisztollyal fenyegetve rabolt ki valakit – akkor 5 ezer dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett. A vádhatóság akkor 50 ezer dollár óvadékot kért, de ezt nem hagyta jóvá a bíróság. Most, a legutóbbi eset kapcsán viszont már elfogadták az 50 ezer dolláros óvadékkérelmet, így Doctor jelenleg előzetes letartóztatásban van.
A férfi ellen elsőfokú testi sértés, rablás, lopás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.
Ha bűnösnek találják, akár 25 év börtönt is kaphat.
Zine Raksasutee ügyvédje, Eric Parnes úgy fogalmazott: „Hányszor kell még embereknek átélniük ugyanezt a rémálmot, mielőtt valódi intézkedések születnének? Az ügyfelem egy gyáva, előre meg nem provokált támadás áldozata lett – miközben csak haza szeretett volna jutni, ahogy nap mint nap emberek milliói.”