Egy év szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a párizsi büntetőbíróság Nicolas Sarkozy volt francia államfőt (2007-2012) a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt.
Az exelnöknek – aki nem jelent meg az ítélethirdetésen – nem kell börtönbe vonulnia, elektromos nyomkövető viselésével kiválthatja a büntetést.
A vádhatóság szerint Nicolas Sarkozy kampányának finanszírozását „teljes lazaság” jellemezte, a stáb a törvényben engedélyezettnek több mint a dupláját költötte el, majd a túlköltekezést a jobbközép párt kettős könyveléssel próbálta meg elrejteni az illetékes hatóságok elől.
A bíróság a lehető legszigorúbb büntetést szabta ki az exelnökre, miközben az ügyészség csak hat hónap letöltendő és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kért. Nicolas Sarkozy fellebbezhet az ítélet ellen.
A volt elnököt egy éven belül második alkalommal ítélte a párizsi büntetőbíróság szabadságvesztésre. Március 1-én nem jogerősen egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amiért információkért cserébe megpróbált megvesztegetni egy magas rangú bírót, de miután a volt államfő fellebbezett az ítélet ellen, az ellene folyó többi eljárásban szabadlábon védekezhet.
Nicolas Sarkozyt ezúttal azért ítélték el, mert a kampányszámlákért felelős könyvvizsgáló többszöri figyelmeztetése ellenére hagyta, hogy a kampánystáb a megengedettél többet költsön el a nagygyűléseire. Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután a könyvvizsgáló, Jérome Lavrilleux egy interjúban elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának akkora már bizonyított túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.
Az ügyben először 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen 2016-ban indult eljárás az ügyben, de őt csak a túlköltekezéssel gyanúsították meg, arra az ügyészség szerint nincs bizonyíték, hogy a hamis számlázásra ő adott utasítást.
A kettős könyvelésért felelős párttagokat hamisítással, csalással, illegális kampányfinanszírozással és ezen ügyekben létrejött bűnszövetkezet miatt ítélték el. Valamennyien letöltendő, két és három év közötti börtönbüntetést kaptak, s öt évig nem indulhatnak választásokon.
Nicolas Sarkozy a perben elismerte a politikai felelősségét a túlköltekezésben, de tagadta, hogy szándékos csalás történt, és azt állította, hogy a kampány idején nem ismerte a Bygmalion céget, miután az államfői mellett a G20 országcsoport elnöki tisztét is betöltötte 2012-ben, és a nagygyűléseket nem ő maga, hanem a stábja szervezte.
Caroline Viguier bíró szerint a volt államfő pontosan ismerte az összeget, amennyit elkölthetett a kampányra. „Nem az első kampánya volt, ismeri a jogot. Ráadásul írásban kétszer is figyelmeztette a könyvelő a túlköltekezésre, de ő ugyanolyan körülmények között folytatta a nagygyűléseit, mint korábban” – indokolta a bíró.
A vádirat arra emlékeztet, hogy Nicolas Sarkozy volt a hamis számlázás haszonélvezője, az ugyanis számára lehetővé tette, hogy a törvényben megengedettnél jóval jelentősebb anyagi forrással rendelkezzen. Míg a volt államfő 44 nagygyűlést tartott a 2012-es kampányban, a választás későbbi győztese, a szocialista Francois Hollande csak tízet engedhetett meg magának.
MTI
[type] => post
[excerpt] => Egy év szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a párizsi büntetőbíróság Nicolas Sarkozy volt francia államfőt (2007-2012) a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt. Az exelnöknek - aki nem jelent meg az ítélethirdetésen...
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1633018800
[modified] => 1633012329
)
[title] => Egy év szabadságvesztésre ítélték Nicolas Sarkozy volt francia államfőt 2012-es kampányának törvénytelen finanszírozása miatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=62320&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 62320
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 62321
[image] => Array
(
[id] => 62321
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy.jpg
[original_lng] => 92894
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/09/sarkozy.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1633001536:10
[_thumbnail_id] => 62321
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2674
[_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] =>
[_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1641132197
[_oembed_bae6b1676ce7490c275e1075edaa144f] =>
Affaire des "écoutes": Nicolas Sarkozy déclaré coupable de corruption et de trafic d'influence #AFPpic.twitter.com/Z9hBXeI9Uv
Első fokon négy év börtönbüntetéssel sújtott a Makói Járásbíróság egy ukrán férfit, aki határsértők Nyugat-Európába csempészésében vett részt.
A vádlottat vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.
A férfi a gyógykezeléséhez szükséges pénz reményében állapodott meg megbízóival abban, hogy határsértőket csempész a román-magyar határtérségből Nyugat-Európába. A vádlott július 2-án hajnalban felvett az általa vezetett gépkocsiba Kiszombor külterületén 13 határsértőt, akiket röviddel azt megelőzően embercsempészek juttattak át a román-magyar zöldhatáron. Győrbe szállította a határsértőket, ahol átadta utasait a továbbszállítást végzőknek, majd visszaindult Szeged irányába. Még aznap délután 3 óra körül 12, magát szír állampolgárnak és egy magát palesztinnak valló embert vett föl, és újra elindult a nyugati határ irányába. A vádlottat mobilalkalmazáson keresztül folyamatosan irányították megbízói, hogy milyen útvonalon és merre haladjon. A rendőrök azonban Makó belterületén megállították járművét, a férfit őrizetbe vették, utasait előállították.
Az illegális határátlépőket a vajdasági Zomborban levő táborból juttatták át előbb a szerb-román, majd a román-magyar zöldhatáron.
A bíróság ítélete nem jogerős, azzal szemben a vádlott és védője enyhítés érdekében fellebbezést jelentett be – tudatta a csoportvezető ügyész.
Forrás: MTI
[type] => post
[excerpt] => Első fokon négy év börtönbüntetéssel sújtott a Makói Járásbíróság egy ukrán férfit, aki határsértők Nyugat-Európába csempészésében vett részt.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1632837600
[modified] => 1632833969
)
[title] => Négy évre ítéltek egy ukrán embercsempészt Magyarországon
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=62042&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 62042
[uk] => 62228
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] =>
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1632944619:3
[_edit_last] => 10
[translation_required] => 2
[views_count] => 3678
[_oembed_f8a0625f2a253630f57ea1396a683685] =>
[_oembed_time_f8a0625f2a253630f57ea1396a683685] => 1632823170
[translation_required_done] => 1
[_oembed_08387efe7a6e5d233554af56d9814596] =>
[_oembed_time_08387efe7a6e5d233554af56d9814596] => 1636082060
[_oembed_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] =>
[_oembed_time_7f1d869139ac05ff6552fedd1a172dc0] => 1640440529
[_oembed_54681c96d09e4531bcde9510b3561b15] =>
[_oembed_time_54681c96d09e4531bcde9510b3561b15] => 1652268236
[_oembed_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] =>
[_oembed_time_daedd668d7375faf571eaa9339dc4d37] => 1653496616
[_oembed_c2257c13e7ca0a8095b2f7bae8f73a8b] =>
Öt rendbeli – társtettesként elkövetett – unokázós csalásért két év és kilenc hónap szabadságvesztésre ítélt egy állapotos nőt a Budai Központi Kerületi Bíróság.
Az ítéleti tényállás szerint a terhelt pénzátvevőként vett részt idősek ellen elkövetett csalások végrehajtásában. A sértetteket minden esetben egy ismeretlen hívta fel azzal, hogy az egyik kerületi rendőrkapitányságról telefonál, ahol a sértettek gyermekét közúti baleset okozása miatt tartják fogva. Az ismeretlen a rokon szabadlábra helyezéséért 20 millió forintot kért óvadékként kifizetni. Egyikük sem tudott ekkora összeget összeszedni, de így is közel 10 millió forintot, valamint több millió forint értékben ékszereket adtak át az előre egyeztetett helyszíneken a vádlottnak, akinek tudomása volt a sértettek megtévesztéséről – áll a közleményben.
Az ítélet alapján a vádlott köteles a magánfelek részére közel 8 millió forint kártérítést megfizetni. Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést – tudatta a Fővárosi Törvényszék.
Családon belüli erőszak miatt ítéltek el egy 55 éves huszti járási férfit. A tettes rendszeresen bántalmazta 74 éves anyósát. A férfi többször megverte és illetlen szavakkal is sértegette az idős hölgyet.
Júniusban a nő többször is tett feljelentést a rendőrségnél, azonban vejét ez nem érdekelte. Az ügyészség végül a bírósághoz fordult, ahol egy hónap szabadságvesztésre ítélték.
A hírt a megyei ügyészség sajtószolgálata közölte.
[type] => post
[excerpt] => Családon belüli erőszak miatt ítéltek el egy 55 éves huszti járási férfit. A tettes rendszeresen bántalmazta 74 éves anyósát. A férfi többször megverte és illetlen szavakkal is sértegette az idős hölgyet.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1628688180
[modified] => 1628683251
)
[title] => Egy hónap letöltendőt kapott egy huszti járási férfi anyósa bántalmazása miatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=56979&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 56979
[uk] => 56898
)
[trid] => vik3255
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] =>
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1628672462:12
[_edit_last] => 12
[views_count] => 3764
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_8e8d47994ec390360ace1f15c7deb656] =>
[_oembed_time_8e8d47994ec390360ace1f15c7deb656] => 1632870217
[_oembed_721efbe102141ec30d0d9e70f2420a3c] => {{unknown}}
[_oembed_f0c17897065f027c32e5bc2ff16b27dd] =>
Train riders held up phones as a woman was raped, and police believe not one of the witnesses called 911, authorities say https://t.co/Ji2Igsq06w
??? #BREAKING: The main suspect in the trial has been found guilty on charges of murder linked to the terrorist attacks in Paris, says the court's presiding judge Jean-Louis Périès.
A baby girl died after being left home alone in Cleveland for 10 days as her mother traveled without having made any arrangements for the 16-month-old's care, officials say. https://t.co/mStBQM8JI0
A Kolozsvári Bíróság arra kötelezett egy magyar anyát, hogy adja román óvodába a román apától származó gyermekét; az eset precedens nélküli a Transindex.ro portál pénteki beszámolója szerint.
A romániai bíróságok portálján olvasható, július végén meghozott elsőfokú ítéletében a bíróság elrendelte, hogy a gyermeket a teljes óvodai ciklusban a kolozsvári Bambi óvoda román tagozatába kell járatni. Tavaly nyáron gyorsított eljárással született hasonló ítélet, amely azonban csak a 2020-2021-es tanévre vonatkozott, és gyorsított eljárással született hasonló ítélet a 2021-2022-es tanévre is.
A korábban élettársi kapcsolatban lévő szülők a bíróság honlapján elérhető adatok szerint pereskedtek egymással a gyermek elhelyezéséért. A bíróság azt rendelte el, hogy a gyermek az édesanyánál marad, a hét bizonyos napjain azonban az édesapa veheti magához.
Az ügyvédi irodát működtető apa a Faclia napilapnak korábban elmondta: azért fordult bírósághoz, mert a kisfiút az édesanyja magyar óvodába kívánta beíratni, és ő ezzel nem ért egyet. Érvei között szerepelt az is, hogy a román nyelvű oktatás több esélyt biztosít a gyermeknek a jövőben. Az apa azt is megemlítette, hogy így szeretné biztosítani, hogy a különben magyar környezetben felnövő gyermek tudjon románul, és képes legyen vele is kommunikálni.
Az édesanya az MTI-nek elmondta: a gyermekkel mindkét szülő az anyanyelvén beszélt, ezért a kisfiú egyformán jól beszél románul és magyarul. A bíróság által elrendelt magyar és román logopédiai vizsgálat is azt állapította meg, hogy a gyermek mindkét nyelvet jobban beszéli, mint a vele egykorúak többsége.
„Rendkívül zavar az az érvelés, hogy nem lesz jövője a gyermeknek, ha magyar óvodába, magyar iskolába jár. Én magyar óvodába, magyar iskolába jártam, és ennek ellenére kiváló eredménnyel végeztem el románul ugyanazt azt a jogi egyetemet, amit a gyermek édesapja. Jogtanácsosként ugyanúgy állok a bíró előtt, mint ő. Semmilyen hátrányom nem származott abból, hogy magyarul tanultam. Sőt az válik igazán a gyermek hasznára, ha két kultúrát ismer meg. A magyar kultúra megismerésére pedig akkor van esélye, ha magyar óvodába, magyar iskolába jár. A román kultúrát a magyar oktatási intézményekben is megismeri” – mondta korábban az MTI-nek az édesanya.
Hozzátette: az ügyben eddig született három ítélet mindegyike elismételi, hogy hátrányos helyzetet jelent a gyermek számára a magyar nyelvű óvoda. Mint közölte, ezt elfogadhatatlannak tartja, és várja az ítélet indoklását, hogy láthassa, milyen további jogi lépéseket tehet a gyermeke magyar nyelvű taníttatása érdekében.
MTI
[type] => post
[excerpt] => A Kolozsvári Bíróság arra kötelezett egy magyar anyát, hogy adja román óvodába a román apától származó gyermekét; az eset precedens nélküli a Transindex.ro portál pénteki beszámolója szerint.
[autID] => 10
[date] => Array
(
[created] => 1628283600
[modified] => 1628276762
)
[title] => Romániában arra kötelezett a bíróság egy magyar anyát, hogy adja román óvodába a román apától származó gyermekét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=56477&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 56477
)
[aut] => nyesi
[lang] => hu
[image_id] => 56478
[image] => Array
(
[id] => 56478
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/birosag.jpg
[original_lng] => 96608
[original_w] => 1033
[original_h] => 580
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/birosag-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/birosag-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/birosag-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/birosag-1024x575.jpg
[width] => 1024
[height] => 575
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/birosag.jpg
[width] => 1033
[height] => 580
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/birosag.jpg
[width] => 1033
[height] => 580
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/08/birosag.jpg
[width] => 1033
[height] => 580
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1628265963:10
[_thumbnail_id] => 56478
[_edit_last] => 10
[views_count] => 2703
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_61f24cb4cbf965dafcbfa15cb46c41eb] =>
[_oembed_time_61f24cb4cbf965dafcbfa15cb46c41eb] => 1628265966
[_oembed_030ef7b98534537635e89936dbd297c4] =>
Video cu momentul în care un Black Hawk US Army efectuează o aterizare de urgență în piața Charles de Gaulle din București.ℹ️ Mai multe detalii: https://to.bpne.ws/Joqmm
Climate activist Greta Thunberg is expected to stand trial in a London court charged with a public order offence over a protest outside an oil and gas conference last year https://t.co/0MoyAJLx2D
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
🔶 Police began firing tear gas and beating Georgescu supporters as thousands gathered to protest the Central Electoral Bureau's (CEB) decision to disqualify Calin Georgescu from running for president.
Imagini apocaliptice au fost surprinse astăzi pe Valea Prahovei. O rupere de nori a dus la apariţia unei viituri uriaşe. Mai multe maşini au fost luat pe sus, pe DN 1. Un pieton a fost doborât din picioare şi dus zeci de metri, într-o vale. Din fericire, a supravieţuit. 12 oameni au fost salvaţi de pompieri! Într-o oră a plouat cât într-o lună. #busteni#pompieri#inundatii#stiri#observator
⚠️ DEZASTRU LA BUȘTENI ⚠️ 😕 Imaginile nu mai au nevoie de niciun comentariu. ⏰ 19/07/2026 📽️ Teodor Mihai Tache & Luana Duțu ✅ Urmăriți și distribuiți postările Furtuni România! #România#Bușteni#Prahova#inundații#RoAlert
Több volt magas rangú politikust, közöttük Trajko Veljanoszki egykori házelnököt ítélte több évi szabadságvesztésre egy észak-macedón bíróság, mert bizonyítást nyert, hogy szerepük volt a szkopjei parlament elleni 2017-es támadásban.
Trajko Veljanoszkit hat év börtönre ítélték, és ugyanekkora büntetést kapott Vladimir Atanaszoszki egykori vezető hírszerző, míg Mile Janakieszki volt közlekedési, valamint Szpiro Risztovszki egykori munkaügyi és oktatási minisztert hat év és három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a nemzetbiztonság veszélyeztetése miatt.
Az ítélet szerint a férfiak segítettek abban, hogy a parlament előtt tiltakozó tömeg 2017. április 27-én be tudjon törni az épületbe.
A jobboldalt támogató tüntetők azt követően törtek be a szkopjei parlamentbe, hogy a szociáldemokraták és az albán kisebbségi pártok új házelnököt választottak meg anélkül, hogy erre felhatalmazást kaptak volna. A tüntetők székekkel dobálták meg a képviselőket, egy kisebb verekedésben legalább nyolc képviselő megsérült, a kisebbségi Albánok Szövetsége nevű párt képviselőjét, Zijadin Selát pedig eszméletlen állapotban szállították kórházba, ahol több hétig ápolták, mert agykárosodást szenvedett és amnéziás lett.
A jobboldali tüntetőket az háborította fel, hogy albán házelnököt választott a parlament, ami számukra elfogadhatatlan volt. A kiegyezés az albán kisebbségi pártokkal az első lépés volt az új kormány megalakítása felé. A 2016 decemberében tartott előrehozott parlamenti választást hiába nyerte meg a jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE), az albán kisebbségi képviselők támogatása nélkül nem tudott kormányt alakítani, a második helyen végző Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) viszont megegyezett az albán kisebbségiekkel, és megszerezte támogatásukat a kormányalakításhoz. A szociáldemokrata Zoran Zaev 2017 májusa óta vezeti a kormányt.
A parlament elleni támadással összefüggésben több embert is elítéltek, 2018-ban már heten összesen 81 év letöltendő börtönbüntetést kaptak. Jelenleg is folyik több vádlott ügye, köztük Nikola Gruevszki volt miniszterelnöké.
Attack on Hindu temple at Bhong City District Rahimyar Khan Punjab. Situation was tense since yesterday. Negligence by local police is very shameful. Chief Justice is requested to take action. pic.twitter.com/5XDQo8VwgI
Attack on Ganesh temple bhong Sharif Rahim Yar Khan Punjab. Highly condemnable act. Culprits must be arrested and punished strictly. pic.twitter.com/p7dy9dDYAQ
The attack in Niger was aimed at a military base that countries in the region use to fight militants. Officials said 79 attackers and 29 soldiers were killed.https://t.co/AgDsRqT5ge
Following a shooting in Zagreb’s St. Mark’s Square on Monday morning police have said that they have found the man matching the description of the perpetrator and that he has committed suicide https://t.co/kc4W5mspws
Novaya Gazeta editor and Nobel laureate Dmitry Muratov, one of the few independent journalists still in Russia, was attacked with paint while on a train, the paper says. pic.twitter.com/rI8nQzJ34b
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
#RDC??: 3 morts et plusieurs blessés, côté civil, des casques bleus blessés lors d'une altercation entre la population de #Nyiragongo qui a bloqué la route au convoi de la @MONUSCO venu de Kiwanja à #Rutshuru vers Goma. 4 camions du convoi de la #Monusco ont été brûlés. ⤵️ pic.twitter.com/TsxzZ5hrIm
Golfe de Guinée : Le pétrolier Monjasa Reformer, appartenant à une entreprise danoise, a été attaqué par des pirates à environ 140 milles à l'ouest du port de Pointe-Noire au Congo.
Les 16 membres d'équipage ont trouvé refuge dans une pièce sécurisée du navire.
Gestern Abend war in Castrop-Rauxel eine Massenschlägerei zwischen zwei Großfamilien. Es wurden mit Baseballschlägern geschlagen , Menschen angefahren und Zeugen sollen eine Machete gesehen haben. Zur Zeit sind 7 Menschen verletzt. Einfach Krank ? pic.twitter.com/MgabQPg1Wn
Vietnam arrests 6 for attacking police headquarters in Central Highlands https://t.co/h5ZuUOBH4o ... and hunting for others for attacking two police headquarters in the Central Highlands province of Dak Lak, killing some officers and civilians.
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
⚡️In the southwestern part of the Black Sea, a Ka-29 of the Black Sea Fleet inspected the Sukra Okan dry cargo ship because it was not responding to warnings — MoD
Este video es increíble: Dina Boluarte lanzando caramelos en la ciudad donde ordenó matar a ciudadanos peruanos.
Pero lo más aterrador es cómo sonríe de oreja a oreja, incluso cuando la empujan. Como si viviera en un mundo irreal, delirante de poder. pic.twitter.com/zLl9MBUJz4
🚀 Missiles launched by the Russian Federation at Zaporizhzhia from a distance of 60 km arrive in 30-40 seconds, but the drones fall in the fields , - OVA.
According to Fedorov, a lot has been done to protect the city from air attacks, and it is already affecting enemy drones .… pic.twitter.com/1Mci1OWJEQ
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
In Leipzig schließen sich Kinder zusammen, um ein jüdisches Café zu attackieren. Eine Frau wird verletzt, ein Fenster beschädigt. Die JF kennt die Staatsangehörigkeiten zweier Verdächtiger. https://t.co/QRfoOK9FlD
The scale of the fire at the oil pumping station in Russian Perm after a repeated Ukrainian drone attack. While Trump has lifted sanctions on russian oil, Ukraine has decided to impose its own “sanctions.” pic.twitter.com/4cpvrXj856
The IAEA has been informed by the Zaporizhzhya Nuclear Power Plant (ZNPP) that the nearby Zaporizhzhya Thermal Power Plant (ZTPP) - whose switchyard helps deliver electricity to the ZNPP - has been under heavy attack this morning.
Négy év börtönbüntetésre ítéltek egy 19 éves fiatalt a Beregszászi kistérség területén, aki több lopást és betörést is elkövetett.
Jaroszlav Bihari ügyész elmondása szerint a nyomozás során kiderült, hogy a tettes hat lopást követett el, melyek során elektromos szerszámokat, mobiltelefonokat, televíziókat, gyerek motorbiciklit tulajdonított el. Kétszer másokat is bevont a bűncselekménybe, társait szintén letartóztatták.
A fiatal elmondása szerint azért követte el a lopásokat, mert nem volt állandó keresete.
Korrupciós vádakra hivatkozva 14 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte egy fehérorosz bíróság Viktor Babarikót, akit éppen akkor vettek őrizetbe, amikor bejelentette volna indulását az elnökválasztáson.
Babariko jogi csapata az ítéletet követően kijelentette, hogy ügyfelüket azért ítélték el, mert el mert volna indulni Lukasenka ellen, amiért tisztán politikai okokból indítottak ellene büntetőpert – adta hírül a Reuters.
Babariko, az ország egyik nagyvállalatának, a Belgazprombanknak a korábbi vezetője, még tavaly júniusban került bilincsbe, amikor be akarta jelenteni, hogy indulni akar a fehérorosz elnökválasztásokon.
Az ügyészek 15 év letöltendő börtönbüntetést kértek rá az állítólagos vádak miatt, a bíróság végül 14 évre ítélte. Habár az igazságszolgáltatás kitart a vádak mellett, érdekes módon Lukasenka valamennyi politikai ellenfele hasonló sorsra jut.
Ez történt Maria Kolesnyikovával is, akit szintén letartóztattak Fehéroroszországban, valamint a később ellenzéki vezérré váló Szvetlana Tihanovszkaja férjével is. Tihanovszkaja maga is azóta elmenekült az országból, Litvániából próbálja meg szervezni az ellenzéket.
A 2020 augusztusi fehérorosz elnökválasztások valamennyi megfigyelő szerint csalásba fulladtak, miután Tihanovszkaja népszerűsége ellenére Alekszandr Lukasenka a szavazatok 80 százalékát kapta meg a választási bizottság szerint.
Ezt követően hónapokon át tartó tömegtüntetések kezdődtek, amelyek előbb a választási eredmény ellen szerveződtek, majd a demokráciáért és a diktatúra lebontásáért. A korábbi TSZ-elnök Lukasenka hatóságai azonban kíméletlenül felléptek a demonstrálókkal szemben, gyakran megverték és megkínozták őket, a tüntetések alábbhagyása óta pedig zajlanak ellenük az eljárások.
A legutóbbi, nagy botrányt kavaró Lukasenka-leszámolás például az volt, amikor a Görögországból Litvániába tartó egyik Ryanair-járatot bombafenyegetésre hivatkozva leszállíttattak Minszkben, hogy ott letartóztassák Roman Protaszevicset, aki a tüntetések idején vezetett egy független és cenzúrázatlan Telegram-csatornát.
Elítélték kedden Németországban az utóbbi évek egyik legnagyobb szabású pedofil bűncselekmény-sorozatának több elkövetőjét, az ügy fővádlottját a büntetés letöltése után sem engedhetik szabadon.
A 28 éves informatikust 14 év szabadságvesztésre ítélte a münsteri bíróság. A bűnismétlés veszélye miatt a büntetés letöltése után határozatlan idejű szabadságvesztést jelentő, úgynevezett biztonsági őrizet vár rá. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy 29 esetben súlyos szexuális visszaéléseket követett el élettársa kisfia és más gyermekek ellen. Bűnpártolás miatt elítélték 46 éves édesanyját is, öt évre.
A férfi és három társa tudatmódosító – úgynevezett K.O. – cseppekkel elkábított gyermekeket bántalmazott, több esetben napokon át folyamatosan. Tetteikről felvételeket készítettek, amelyeket az internet bűnözők körében közkedvelt részén, a darkneten terjesztettek.
Az elsőrendű vádlott bűntársait 10 év, 11 év hat hónap, illetve 12 év szabadságvesztésre ítélték. Ők is biztonsági őrizetbe kerülnek büntetésük letöltése után.
Az eset az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Münster egy úgynevezett városi kiskertes (Schrebergarten) övezetében történt. Az áldozatokat a fővádlott édesanyjának kiskerti házában bántalmazták. A nőt azért ítélték el, mert tudta, hogy mit művelnek házában, de nem tett semmit a bűncselekmények megakadályozásáért.
Az elsőrendű vádlott 2019 tavaszán bukott le. A rendőrség 30 órányi videóanyagot talált az üggyel kapcsolatban lefoglalt adathordozókon. A felvételeken feltűnő bűnelkövetők utáni nyomozás még nem ért véget, legutóbb júniusban fogtak el egy újabb gyanúsítottat.
Huszonkét és fél évi börtönre ítélte az ügyében eljáró minnesotai bíró pénteken Derek Chauvin volt rendőrt, amiért 2020 májusában őrizetbe vétel közben megölte az afroamerikai George Floydot.
Huszonkét és fél évi börtönre ítélte az illetékes amerikai bíróság pénteken a tavaly májusban brutális fellépésével az afroamerikai George Floyd halálát okozó volt minneapolisi rendőrt, Derek Chauvint.
Büntetését a legveszélyesebb bűnözőknek fenntartott minnesotai fegyházban, a supermax Oak Park Heightsban fogja letölteni. Azóta, hogy 2021. április 21-én bűnösnek találták, magánzárkában tartották.
Chauvin perét széles körben mérföldkőnek tekintik az Egyesült Államok rendőrségi gyakorlatának történetében.
Az ellene hozott ítélet az egyik legsúlyosabb, amelyet valaha kiróttak az Egyesült Államokban egy volt rendőrre jogellenesen alkalmazott, halált okozó erő miatt – mondta újságíróknak Keith Ellison minnesotai főügyész, akinek hivatala a vádat képviselte. „A mai ítélethozatal nem igazságtétel, csak a valódi elszámoltathatóság egy pillanata az igazság felé vezető úton” – tette hozzá a tárgyalóterem előtt nyilatkozó Ellison, aki az ügy kapcsán reformokra szólította fel az ország vezető törvényhozóit.
A Fehér Házban Joe Biden amerikai elnök, aki néhány alkalommal személyesen is beszélt a Floyd családdal, kijelentette, hogy az ítélet megfelelőnek tűnik számára.
A bíróságtól azt várták, hogy 20-25 év közötti büntetést szab ki. A maximális lehetséges büntetés 40 év, a hasonló bűncselekmények átlaga pedig körülbelül 12,5 év – írta a Fox News.
Floyd testvérei a bíróságtól a 40 év maximális büntetés kiszabását követelték, az ügyészek pedig – a várakozásoknak megfelelően – 30 évet kértek.
Az ítélethirdetés előtt George Floyd testvérei fájdalmukról beszéltek a bíróságnak, Chauvin anyja fiának ártatlanságát hangoztatta, Chauvin maga pedig – több mint egy éve tartó hallgatását megtörve – röviden részvétét nyilvánította Floyd családjának.
Az ügyben eljáró Peter Cahill bíró az ítéletet kihirdetve közölte: 270 hónapi börtönbüntetést szab ki a vádlottra. „Döntésem nem érzelmen vagy szimpátián alapul, sem a közvéleményen” – mondta a bíró. „Nem üzenetet akarok küldeni” – tette hozzá.
Cahill még június elején úgy döntött, hogy az ügyészek megalapozottan kérték 30 évi büntetés kiszabását Chauvinre. Pénteken közzétett indoklásában a bíró leszögezte, hogy Floyddal szemben tanúsított tiszteletlen bánásmódjával Chauvin megtagadta tőle azt a méltóságot, amely minden emberi lényt megillet.
A minnesotai törvények értelmében Chauvin jó magaviselet esetén leghamarabb 15 év múlva szabadulhat a börtönből.
A védelem előzőleg próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kért, és sikertelenül a tárgyalás megismétlését indítványozta még a várható fellebbezés előtt.
A három másik rendőrt, aki részt vett Floyd letartóztatásában, Chauvinhez hasonlóan már másnap elbocsátották állásából. Nekik jövőre kell bíróság elé állniuk bűnsegédlet és felbujtás vádjával. Chauvin ellen ezenkívül szövetségi szinten is vádat emelnek még Floyd, valamint egy 14 éves fiú állampolgári jogainak megsértése miatt, akit 2017-ben tartóztatott le.
2020. május 25-én Minneapolisban a rendőrök elő akarták állítani a 46 éves Floydot, miután bejelentést kaptak, hogy a férfi hamis pénzzel akart fizetni. Az intézkedés során Floyd nem tett eleget a rendőri felszólításnak, ezért lefogták, és a földre teperték. Az egyik rendőr, Derek Chauvin ezt követően hosszú percekig a földön fekvő Floyd nyakán térdelt, és ezzel a férfi halálát okozta.
A nyilvánosságra hozott boncolási jegyzőkönyvből kiderült, hogy az áldozat szívbetegségben és az új típusú koronavírus okozta Covid–19 betegségben szenvedett, továbbá a szervezetében rengeteg kábítószer is volt. Az esetről készült videófelvétel képei később az egész világot bejárták, heves tiltakozásokat váltva ki a rendőri brutalitás miatt.