Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az orosz csapatoknak Liszicsanszk elfoglalásával sikerült teljesen „felszabadítaniuk” Luhanszk megyét, de Ukrajna Védelmi Minisztériuma azonnal cáfolta a megszállók álhírét – számolt be az rbc.ua hírportál a védelmi minisztériumra és a brit BBC-re hivatkozva.
A jelentés szerint Sojgu azt közölte, hogy Bilohorivka, Novodruzseszk, Malorjazancevo és Bila Hora települések is Oroszország „ellenőrzése alá” kerültek. „Az elmúlt nap során felszabadított területek kiterjedése 182 négyzetkilométer” – mondta el az orosz védelmi miniszter.
Ezzel szemben Jurij Szak, az ukrán védelmi miniszter tanácsadója kijelentette, hogy Liszicsanszk városa nem áll az orosz csapatok „teljes ellenőrzése alatt”. Elmondása szerint a városban a helyzet „már jó ideje nagyon feszült”, az orosz szárazföldi erők pedig „folyamatosan támadják a várost”. „Az ukránok számára az emberi élet értéke a fő prioritás, ezért néha kivonulhatunk bizonyos területekről, hogy a később visszaszerezzük azokat” – mutatott rá Szak.
Mint hírportálunk ma beszámolt róla, Jurij Szak bejelentette, hogy Donbászért a harc a teljes felszabadításáig folytatódik, az ukrán védők nem hagyják abba területeink felszabadítását, még akkor sem, ha az oroszok elfoglalják egész Luhanszk megyét.
Az orosz csapatok kedd estére ellenőrzésük alá vonták a Luhanszk megyei Szeverodonyeck nagyobb részét, de az ukrán alakulatok higgadtan védik a még meglévő állásaikat – közölte Szerhij Hajdaj katonai kormányzó Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a megyevezető azt írta, „a városon belül harcok folynak, az orosz csapatok sajnos a város nagyobb részét elfoglalták. De attól nem kell tartani, hogy valahol a katonáinkat bekerítik, ez nem fog megtörténni. Lehetőség van a manőverezésre.”
A katonai kormányzó szerint az ukrán csapatok higgadtan védik az általuk tartott pozíciókat. „Ami a pusztítást illeti, Szeverodonyeck ebben a tekintetben közelít Rubizsnéhoz és Popasznához: szinte az összes létfontosságú infrastruktúra megsemmisült, a lakásállomány 90%-a megrongálódott, ennek több mint a felét nem lehet helyreállítani” – emlékeztetett Szerhij Hajdaj.
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 08.09 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 08.09 were approximately pic.twitter.com/lAHtKMlDPZ
⚡️UN: At least 6,826 civilians killed by Russia's war against Ukraine.
According to the United Nations human rights agency, Russia's war against Ukraine has killed at least 6,826 civilians and injured at least 10,769 from Feb. 24 through Dec. 19.
The four-time world champion in kickboxing, Vitaliy Merinov, died in hospital last night from the wounds he sustained in battle against the Russian Army.
He volunteered for the army on the first day of the war.
🕯️Dmytro Hubanov, multiple winner of the Ukrainian Rowing Championship, bronze medallist of the European U-19 Championship and finalist of the World U-23 Rowing Championship, died in the fight against the Russian occupiers...
🕯️Dmytro Hubanov, multiple winner of the Ukrainian Rowing Championship, bronze medallist of the European U-19 Championship and finalist of the World U-23 Rowing Championship, died in the fight against the Russian occupiers...
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
Az orosz csapatok elfoglalták a Donyeck megyei Liman város nagy részét, az ukrán erők megerősített állásokba vonultak vissza – közölte Pavel Kirilenko, a Donyeck Megyei Katonai Adminisztráció vezetője pénteken egy televíziós interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Kirilenko a Hromadszke televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy Liman nagy részét nem az ukrán hadsereg ellenőrzi. „Ugyanúgy, mint Szvitlodarszk esetében, az ukrán fegyveres erők csapatai átcsoportosítást hajtottak végre, hogy megerősített állásokba vonuljanak. Az ellenség most a Szvitlodarszki kistérség területén van” – emlékeztetett.
A megyevezető azt is elmondta, hogy az ukrán csapatok továbbra is a limáni terepszakaszon maradnak. Mint jelezte, az ellenség folytatja a tüzérségi támadást a teljes arcvonal hosszában a donyecki térségben, tűz alatt van Bahmut, Pokrovszk és Kramatorszk.
A hírportál emlékeztetett rá, hogy csütörtökön az ellenség behatolt Limanba, és orosz zászlót tűzött ki a városi tanács épületére. Az ukrán fél tegnap még nem erősítette meg a város elfoglalásáról szóló információkat.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az orosz csapatok elfoglalták a Donyeck megyei Liman város nagy részét, az ukrán erők megerősített állásokba vonultak vissza – közölte Pavel Kirilenko. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1653659580 [modified] => 1653657932 ) [title] => Az orosz csapatok elfoglalták Liman várost Donbászon – katonai kormányzó [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=84577&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 84577 [uk] => 84592 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 84578 [image] => Array ( [id] => 84578 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kirilenko.jpg [original_lng] => 34052 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kirilenko-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kirilenko-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kirilenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kirilenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kirilenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kirilenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/05/kirilenko.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1653660277:3 [_thumbnail_id] => 84578 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5360 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6210879cb32761dfb669563f50045422] =>
Security Service officers discovered a place of illegal detention of people in liberated Sviatohirsk, Donetsk region. The torture chamber was set up in a recreation boarding house near Sviatohirsk Lavra. pic.twitter.com/odmHcOlJHJ
Ukrajnában a harcok intenzitása jelentősen megnőtt az orosz csapatok folyamatos támadási-kísérleteinek következtében – közölte Hanna Maljar védelmi miniszter-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint a helyettes védelmi miniszter elmondta: „az ellenség egyszerre több irányban rohamozza csapataink állásait. A küzdelem nagyon nehéz szakasza vár ránk.”
„A harci cselekmények ilyen erős intenzitása miatt lehetetlen lesz elkerülni a veszteségeket az ukrán fegyveres erők soraiban” – mutatott rá Hanna Maljar.
#Russian occupiers strike perinatal center in #Kherson. A powerful blast wave broke the windows in the children's ward. One woman, a staff member at the center, was injured. ?? war criminals must be held accountable for their crimes & suffering caused to ??. pic.twitter.com/npiaahXZu4
The next well-known #Ukrainian broadcast journalist who worked on the national TV stations, and also was a communications manager advising the @ZelenskyyUa team was killed in combat against the Russian invaders allegedly in Luhansk region. His name is Oleksandr Bondarenko. In… pic.twitter.com/JovVIVeiNi
Руслана Новик: Страшна звістка обпікає болем наші серця… У бою за незалежність України під Авдіївкою загинув наш однокласник, наш друг, Говорков Богдан Миколайович. Жодними словами не вгамувати пекучий біль втрати. Світлий спомин про Богданчика залишиться в наших серцях. Богдан pic.twitter.com/qSSfkC0fFh
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z
This is how the headquarters of Ukraine’s government now looks after this morning's Russian attack. Our whole team works in this building daily. Fortunately, no one was injured. Russian barbarism will not halt the work of Ukraine’s government.
Russia bombarded the city with drones for most of the night. Damage to infrastructure has been reported, according to the local military administration.
An air raid alert is currently in effect in the city, and residents are being asked to…
🔴 BREAKING: Russian forces targeted a bus in Kherson, killing two people and injuring at least seven, according to the local authorities. pic.twitter.com/FsybZ8BaAY
...night, Odesa once again came under a massive russian attack, resulting in widespread destruction and large-scale fires across various districts of the city. The residential sector sustained the most significant damage; russian drone strikes sparked fires in apartments within… pic.twitter.com/MrV7Iy9Ox1
На Київщині після атаки дронів горить об’єкт інфраструктури.
У Бориспільському районі внаслідок російського удару постраждав працівник підприємства. Рятувальники продовжують ліквідацію пожежі. pic.twitter.com/EVdovBGxkI
❗️Russia struck a Nova Poshta terminal in Dnipro: hundreds of parcels that people across the country were waiting for came under attack.
Fortunately, no employees were reported injured. Emergency services and police worked at the scene to deal with the aftermath of the strike. pic.twitter.com/VZuPE8ie9x
Az orosz megszállók rakétával lőttek szombaton Rivne megyében egy katonai infrastrukturális létesítményt, a támadásban hatan megsebesültek – jelentette be Vitalij Koval, a megyei katonai adminisztráció vezetője, adta hírül az Ukrajinszka Pravda.
Mint Koval közölte, „a megye területét rakétacsapás érte, a célpont egy katonai infrastrukturális létesítmény volt. A megfelelő szolgálatok a helyszínen dolgoznak.”
A kormányzó később a támadás helyszínéről azt jelentette, hogy halálos áldozat nincs, de 6-an megsebesültek. Hozzátette, hogy a sérültek állapota stabil.
Koval egyúttal arra kérte a térség lakosait, hogy az ismételt támadás veszélye miatt tartózkodjanak a tömegrendezvények megtartásától.
Today russia-Terrorist attacked 2 biggest Universities in Mykolayiv. At least 10 missiles. Now they attack our education. I’m asking Universities of all democratic countries to claim russia what it is really is- the Terrorist pic.twitter.com/VNiRxNbT89
— Віталій Кім / Vitaliy Kim (@vitalij_kim) July 15, 2022
Відео з місця воєнного злочину російських військ, які нещодавно розстріляли цивільну колону між окупованим Сватовим Луганської області та звільненим Куп'янськом на Харківщині.
Зробимо усе, аби окупанти відповіли за цей кривавий злочин!
Russian strike on Kramatorsk today. Russians attacked with S-300, there are wounded among civilians, including one child, according to sources @pravda_engpic.twitter.com/YKkC1R7u7F
A terrible terrorist attack was committed by the Russians right on Christmas.
In Kryvyi Rig, the Russian army attacked a multi-story building with a ballistic missile. Part of the building was destroyed. There are people under the rubble. One person has already been killed.… pic.twitter.com/CASl1Kic70
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Május 17-én éjjel az orosz csapatok két hullámban mértek rakétacsapást Lemberg megyére, emiatt a vasúti infrastruktúra megrongálódott, halottakról, sebesültekről nincs információ – közölte Makszim Kozickij, Lemberg megye katonai kormányzója és Andrij Szadovij lembergi polgármester a Telegramon kedden, adta hírül az rbc.ua hírportál.
Mint Kozickij írta, „éjszaka az ellenség rakétákkal lőtte a Lembergi Vasút infrastrukturális létesítményét a Javorivi járásban. A robbanás megrongálta a vasúti infrastruktúrát. Sebesültekről vagy halottakról nem érkezett jelentés.”
Szadovij azt közölte, hogy a kilőtt rakéták számát tekintve a kedd éjszakai az egyik legnagyobb támadás volt Lemberg megye ellen. „Az éjszaka két légiriadó és két hullámban tömeges rakétatámadás volt. Lemberg területén egyetlen rakéta sem csapódott be. Jól működött a légvédelem. Ezért nem tudjuk, hogy ezúttal célpont volt-e a városunk” – írta a polgármester.
A városvezető azt is megerősítette, hogy a javorivi járás egyik falujában a rakéták darabjai részben megrongálták a vasúti infrastruktúrát, és a környező házakban kitörtek az ablakok. Hozzátette: mindez az Európai Unió határának 20 kilométeres körzetében van. „Valóban ez volt az egyik legnagyobb támadás Lemberg megye ellen a rakéták számát tekintve. Nehéz megjósolni, mi fog ezután történni. Szóval mindenki menjen az óvóhelyre! Senki ne rögzítse a rakéták becsapódását vagy a légvédelem működését. A moszkvai ügynököknek ilyen videókra van szükségük. Kérem, ne váljanak a ruszkikhoz hasonlóvá!” – figyelmeztetett Andrij Szadovij.
Відео з місця воєнного злочину російських військ, які нещодавно розстріляли цивільну колону між окупованим Сватовим Луганської області та звільненим Куп'янськом на Харківщині.
Зробимо усе, аби окупанти відповіли за цей кривавий злочин!
Russian troops hit Mykolaiv overnight with four Kalibr missiles, damaging two houses, an apartment building, and a historical building, the military said.
Russian strike on Kramatorsk today. Russians attacked with S-300, there are wounded among civilians, including one child, according to sources @pravda_engpic.twitter.com/YKkC1R7u7F
Az orosz megszálló csapatoknak nem sikerült elérniük a hadjárat fő céljait, de részben sikerült szárazföldi folyosót nyitniuk a megszállt Krímből a megszállt Donbászra – közölte a fegyveres erők vezérkara pénteken Facebook-oldalán, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A katonai vezetés szerint az ellenség eddig nem érte el a nagyszabású háború fő céljait: Kijev blokádját, valamint Donyeck és Luhanszk megyék közigazgatási határainak elérését. Ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni az orosz megszállók előrenyomulását délen – áll a közleményben.
Mint a vezérkar jelezte, az ellenségnek részben sikerült szárazföldi folyosót vágnia az ideiglenesen megszállt Krími Autonóm Köztársaság és az ideiglenesen megszállt Donyeck megye egy része között.
Az orosz csapatok keddre virradóra rakétacsapást mértek a dnyiprói repülőtérre, a támadásban megsemmisült a légikikötő kifutópályája – adta hírül az rbc.ua hírportál Valentin Reznyicsenko, Dnyipropetrovszk megye katonai kormányzójára hivatkozva.
A jelentés szerint Reznyicsenko a Telegram-csatornáján azt közölte, hogy „éjszaka az ellenség megtámadta a repülőteret Dnyipróban. A légikikötőt két rakétatalálat érte. A kifutópálya megsemmisült. A terminálban károk keletkeztek. Nagyszabású a pusztítás. Sok időbe telik majd a helyreállítás.”
We can confirm that the explosion near the Abbey Gate of the Kabul airport has resulted in an unknown number of casualties. We will continue to update.
Climate activists protest against environmental pollution from aviation at Amsterdam's Schiphol Airport in the Netherlands on Saturday, November 5. ?: Piroschka van de Wouw/Reutershttps://t.co/zcta6yYg5Upic.twitter.com/32yvQP8kOQ
Aktuell blockieren Unterstützer:innen der Letzten Generation das Rollfeld des BER. Einige haben sich auf dem Asphalt festgeklebt, andere fahren mit Rad über den Rangierbereich und bringen so den Flugverkehr zum Erliegen. Vor dem Betreten des BER informierten sie die Polizei. pic.twitter.com/c6UGVfPDI9
Ukraine’s de-Russification continues against the backdrop of Putin’s genocidal invasion. Today municipal authorities in Dnipro removed the city’s monument to Russian writer Mikhail Lermontovpic.twitter.com/vGOCFg9yDN
Unbearably Unexpected: Iraqi Airways Flight Delayed as Furry Stowaway Makes a Daring Escape! Watch the heart-pounding moment as a surprise passenger scampers free just moments before takeoff at Dubai airport. ?✈️ #FurryEscape#AirportAdventures@airlinevideospic.twitter.com/raFF4ja3fW
😡 A Dnipro, a causa dell'onda d'urto, le finestre delle case sono state danneggiate, riferiscono i media locali. È stato inoltre riferito che l'edificio del supermercato è stato danneggiato dall'attacco aereo russo
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
🚨🇺🇸MASSIVE VEHICLE EXPLOSION NEAR TEXAS AIRPORT—FIREBALL ENGULFS BUILDING, 5 HOSPITALIZED
Firefighters are battling a massive inferno near El Paso International Airport after a reported vehicle explosion at the Sun Metro Transit Operations Center.
Az orosz hadsereg támadást mért Rivnére, melynek során megsérült a tévétorony. A tévéadások ideiglenesen nem működnek.
A hírt az Állami Speciális Hírközlési és Információvédelmi Szolgálat közölte. Elmondásuk szerint a helyszínen már dolgoznak a szakértők, akik mindent megtesznek a probléma megoldása érdekében.
Felszólítottak mindenkit, hogy a Gyija alkalmazásban továbbra is sugározzák a tévéadást.
Az orosz csapatok Ukrajna több térségében is offenzívákat készítenek elő – közölte hétfőre virradóra az ukrán vezérkar Facebookon közzé tett jelentésében.
Az ukrán katonai vezetés szerint az orosz alakulatok jelenleg igyekeznek az utánpótlás mellett biztosítani az általuk eddig elfoglalt területeket, illetve újra csoportosítják erőiket. Amint ezzel megvannak, újabb támadások várhatók keleten Harkiv, északkeleten Szumi, illetve Kijev határában Brovari ellen.
Luhanszk megyében az orosz erők mindenekelőtt a százezer lakosú Szeverodonyeck városára összpontosítanak. Moszkvai közlések szerint oroszbarát szakadárok alakulatai a várost keletről és délről lezárták. Az ukrán vezérkar azt is közölte, hogy a Harkiv térségében található Topolszke és Spakivka településeknél a támadók veszteségeket szenvedtek és visszavonultak.
A TASZSZ a moszkvai védelmi minisztériumban lévő forrására hivatkozva arról azt állítja, hogy az ukránok diverzáns akciót hajtottak végre a Donyeck megyei Avgyijivkában működő koksz- és vegyiüzem ellen, amely a legnagyobb ukrajnai acélipari cég, a Metinvest tulajdonában van. Ennek következtében az üzemben tűz keletkezett, és a sűrű mérgező füst a környező településekre átterjedt – közölte az orosz hírügynökségnek nyilatkozó illetékes. Hozzátette, hogy a folyamatban lévő harccselekmények miatt az oltási munkálatok egyelőre nem lehetségesek.