Egy év börtönre ítélte a Siófoki Járásbíróság első fokon azt a nőt, aki koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel 5 millió forintot akart kicsalni egy siófoki vállalkozótól.
A nem jogerős ítélet szerint a 36 éves vádlott a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet kihasználva 2020. március 18-án felhívta telefonon a sértettet és magát a tisztiorvosi szolgálat munkatársának kiadva azt közölte vele, hogy oltóanyagot, valamint telephelye helyiségeinek fertőtlenítését kell megrendelnie, különben „bezárják” a vállalkozását. A vakcinák és a munka ellenértékét 5 millió forintban határozta meg. A sértett már a telefonhívás közben rájött, hogy be akarják csapni, ezért amikor a nő a döntése felől érdeklődött, azt válaszolta: indul a bankba átutalni a pénzt, valójában azonban a rendőrségre ment feljelentést tenni.
A bíróság a nőt csalás bűntettének kísérletében találta bűnösnek. A határozat ellen az ügyész fellebbezett, a vádlott és védője három napot tartott fenn nyilatkozata megtételére, így az ügy a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.
A rendőrség az esetről korábban azt közölte, hogy a sértett egy péküzem tulajdonosa, és a vádlott 100 vakcinát ígért neki. A vállalkozó a telefonhívást rögzítette, a rendőrök a felvétel és a híváslista alapján azonosították, majd a lakhelyén elfogták a nőt.
? A falta de informes más exhaustivos, el dibujo atribuido a Pablo Picasso, "Trois personnages" (1966), intervenido el ? 5 de julio por contrabando en el aeropuerto de Ibiza, es original.https://t.co/9gTHwowO5U
Helybenhagyta a moszkvai városi bíróság szombaton azt az alsóbb szintű határozatot, amely letöltendőre változtatta az Alekszej Navalnij ellenzéki politikusra korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztését az úgynevezett Yves Rocher-ügyben.
A fellebbviteli bíróság határozata értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembe vételével a rá kiszabott három és fél évből valamivel több, mint két és fél évet kell letöltenie. Ez másfél hónappal kevesebb, mint amennyit február 2-án első fokon kapott, mert figyelembe vették az 2014. október 30. és 2015. február 18. közötti időszakot, amelyet az otthonába zárva kellett eltöltenie.
Ha más ügyekben nem szabnak ki rá újabb büntetést, a politikusnak 2023 júliusában vagy augusztusában kell kiszabadulnia. Azonban más eljárások is folynak ellene, egyebek között azon a címen, hogy hűtlenül kezelte és saját céljaira fordította az általa alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványnak (FBK) befizetett támogatását.
Navalnij próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésének letöltendőre változtatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte azt állítva, hogy hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket.
A politikus védői szombaton a szabadon bocsátását kérték a moszkvai városi bíróságtól szombaton az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) vonatkozó döntése alapján. A strasbourgi bírói testület szerdán, a saját eljárási szabályzatának 39. szakasza alapján úgynevezett ideiglenes intézkedést rendelt el, és követelte Moszkvától a bebörtönzött orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon bocsátását. A bíróság a politikus életét fenyegető kockázatok jellegére és mértékére, illetve fogva tartása általános körülményeire hivatkozott.
Konsztantyin Csujcsenko orosz igazságügyi miniszter még aznap úgy reagált, hogy a követelés teljesíthetetlen, ellentmond az orosz jogrendnek, és nem tartalmaz jogi normákra hivatkozást. Az ügyészség a szombati tárgyaláson támogatásáról biztosította az elsőfokú bírósági ítéletet.
Navalnij felszólásában rámutatott, hogy az EJEB határozata alapján el kell őt engedni. Azt hangoztatta, hogy a megmérgezését követően nem rejtőzködött az orosz büntetés-végrehajtás elől, mert az egész világ tudta, hogy hol tartózkodik. Rámutatott, hogy az Yves Rocher-ügyben rá kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje lejárt. Emlékeztetett arra, hogy önként tért vissza Oroszországba.
A pert kilenc európai nagykövetség képviselői figyelték a helyszínen. Az Európai Unió fontolóra vette, hogy a politikussal szembeni eljárás címén újabb szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben.
Navalnijnak szombatra kitűzték egy másik tárgyalását is. Azon egy második világháborús veterán megrágalmazása címén vádlott.
В центре Москвы, на Тверской, абсолютно голый мужчина выпал из окна. Он лежит на проезжей части напротив ресторана "Армения" без признаков жизни. pic.twitter.com/HFXDKAKqL7
JUST IN: The hacking collective #Anonymous today hacked into the Russian streaming services Wink and Ivi (like Netflix) and live TV channels Russia 24, Channel One, Moscow 24 to broadcast war footage from #Ukraine. #TangoDown#OpRussiapic.twitter.com/2V8opv7Dg9
A Weapons Depot is on fire as a result of Explosions in the Western Russian city of Belgorod, Russian Air Defenses were reported to have been Active over the City earlier. @spook_infopic.twitter.com/OIBcBmRqEZ
?Russian Airforce IL-76 cargo plane has crashed near Ryazan, ~200km away from the Kremlin. Out of 9 soldiers onboard the plane, 3 dead and 6 heavily injured. pic.twitter.com/PaN8gbfz7O
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
Il vulcano Shiveluch in #kamchatka è diventato estremamente attivo, il che indica i preparativi per una potente eruzione GUMCHS regionale, domenica il vulcano ha emesso cenere l'altezza delle colonne di cenere era di 5mila e 4,6mila metri#leandro_press#bidello_armato#russiapic.twitter.com/8oVEk45hk7
The Shiveluch Volcano in Kamchatka (remember your Risk boards, kids) is apparently brewing for an eruption. Scientists are advising people to stay at least 10 miles away. The photos are awesome. https://t.co/ShlFcxziPypic.twitter.com/IvYvug8JJ3
⚡️The Russian Air Force has reportedly struck at the fuel depot in #Voronezh, where #Wagner PMC troops were reported, to deprive them of access to fuel, local media reported. pic.twitter.com/IfXch2ncty
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
A fire that had erupted on #Russia's nuclear-powered container ship Sevmorput was put out, authorities said. No one was injured in the incident, occurred in one of the cabins of the vessel & affected an area of some 30 square meters, the emergency department of Murmansk region pic.twitter.com/LVjsThLXMv
— Bilkul Online: Business & Lifestyle News (@bilkulonline) December 25, 2023
Madhouse News The Tverskoy Court has fined Moscow resident Stanislav Netesov, who dyed his hair yellow and blue, under the article on discrediting the army. Maybe they should just ban the colors yellow and blue altogether? The sun and the sky? Don't look up or you'll go jail... pic.twitter.com/RZ0djnadGc
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
🔥 A massive fire has broken out at the Onezhsky Shipbuilding Plant in Petrozavodsk, Karelia, Russia. The blaze has already spread across 1,500 square meters. pic.twitter.com/0GcMOMXQoZ
Под Петербургом разбился военный вертолет, экипаж погиб
Ми-28 потерпел крушение у деревни Шуговицы, подтвердили каналу 78 в администрации Волосовского района. В пресс-службе Ленинградского военного округа сообщили 47news, что он состоял на вооружении ВКС России.
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
‼️🇷🇺💥Explosion in the Central Children's Store in Moscow: a gas cylinder depressurized
▪️ According to preliminary data, one person died, three were injured. Two of them were hospitalized. ▪️ The Central Children's Store building was completely cordoned off, people were… pic.twitter.com/hCnxPyPR2n
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
Megnyerte a pert egy olasz maffiózó, aki azért fordult a bírósághoz, hogy cellája magányában joga legyen a zenehallgatáshoz – számolt be róla a The Guardian pénteken.
A 48 éves Domenico Strisciugliót több mint húszévi börtönbüntetésre ítélték gyilkosságért és bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekért. Az olasz törvények szerint a börtönhatóságoknak joga van olyan különleges szabályozáshoz, amely megakadályozza, hogy az elítéltek kapcsolatba kerülhessenek bűnözőtársaikkal. A szigorú szabályok alapján tagadták meg Strisciugliótól, hogy vásárolhasson egy CD-lejátszót. Ügyvédje azonban bírósághoz fordult, hogy védence a tévézésen kívül más szórakozást – zenehallgatást – is választhasson a cellájában.
A szardíniai Sassari bírósága csütörtökön hozta meg az ítéletet, amely engedélyezi az 1999 óta börtönben ülő maffiózónak, hogy alkotmányos jogaival élve zenét hallgathasson. A bíróság a CD-lejátszó engedélyezését azzal indokolta, hogy az elítéltnek joga van alapvető kulturális tevékenység gyakorlásához, és annak formáját nem lehet megszabni. Az indoklásban az is szerepel, hogy a televízióban látható programok nem tudják kielégíteni egy zene iránt érdeklődő ember igényeit. Strisciuglio 2019-ben már nyert egy pert, amikor azért küzdött, hogy éjfél után is tévézhessen.
Olaszországban az 1980-as és 1990-es évek maffiagyilkosságai és terrorista cselekményi után szigorították a börtönszabályokat. A börtönszabályok között szereplő hírhedt 41-es paragrafus alapján tilos a telefonhasználat, bármiféle kapcsolattartás más rabokkal, illetve találkozás harmadik féllel.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2019-ben megállapította, hogy a szigorú olasz börtönszabályok miatt a maffiózók embertelen és megalázó bánásmódnak vannak kitéve. Az EJEB sürgette Olaszországot, hogy vizsgálja felül életfogytiglani büntetéssel kapcsolatos törvényeit.
A strasbourgi döntés felháborodást váltott ki a nyomozók körében, akik szerint a bíróság nem vette figyelembe, hogy Olaszországban milyen beágyazottsága és története van a maffiának. Olasz miniszterek szerint a strasbourgi ítélet az egész kontinensen akadályozhatja a szervezett bűnözés elleni harcot.
#GDF #ReggioCalabria e Agenzia Dogane e Monopoli-ADM: operazione antidroga nel Porto di #GioiaTauro. Maxi #sequestro di oltre una tonnellata di #cocaina occultata in un carico di #banane.#NoiconVoi
106 arrested in an operation against online fraud. #Europol supported @policia and @poliziadistato to dismantle this criminal group linked to the Italian mafia.
Sono vicino alla #Sicilia e al popolo catanese in queste ore drammatiche per la forte ondata di maltempo. Il Governo deve intervenire subito, con tutte le iniziative necessarie. #Cataniapic.twitter.com/T95ID0WUsY
Ich verstehe nicht warum in Deutschland nicht über den #Gardasee berichtet wird. Jetzt lassen wir also Italien im Stich??♂️??♂️. Die Bilder sind (italienisches Tv) verstörend. Ich hoffe, keiner von euch ist da im Urlaub ??????
Una vergogna, uno schifo. Mi aspetto un intervento efficace del ministro Lamorgese e una dura condanna da parte di sinistre e femministe. Secondo voi aspetterò a lungo??? pic.twitter.com/fPkrvMW21Y
Bad news from home ?? Yesterday several wildfires destroyed a large part of the pinewoods in #Bibione, and another outbreak set fire to the fields of #Codroipopic.twitter.com/IiXv3Y9GQz
Wild fires are becoming more and more frequent in these days due to extremely and recursive high temperature and dry conditions. The situation wil very likely become more risky in the upcoming weeks
Bad weather, storm surges with waves several meters high between the beaches of Ferrara and Rimini. In Marina di Ravenna, shops and beach infrastructure suffered. In Ravenna, sandbags had to be placed to keep the tides at bay. Italy#flood#flooding#floods#Ravenna#Italypic.twitter.com/RrW8uxVNNW
La frana di #Ischia. Nuova allerta meteo da questo pomeriggio. Il commissario #Legnini: "Al via il piano di evacuazione preventivo per centinaia di persone". Si cerca l'ultima dispersa. Al #Tg2Rai ore 13,00#2dicembrepic.twitter.com/cejw7EkHhf
#Napoli Un bel disastro... Complimenti a chi avrebbe dovuto provvedere alla sicurezza, comunque sia è una vergogna che per una partita di calcio (importante o meno che sia) accada questo! Chi pagherà i danni?!? ???? pic.twitter.com/l4Kzdk71Nm
Italy ?? Plane crash: Two Sai Marchetti 208 ultralight military training aircraft collided in mid-air near Guidonia Montecelio in Rome. One plane crashed in the middle of a field and the other near a residential area. Both pilots died.
#Varese, imbarcazione ribaltata nel lago Maggiore: recuperati nella notte i corpi senza vita di tre persone. Proseguono le ricerche di un quarto disperso, impegnati sommozzatori ed elicottero dei #vigilidelfuoco [#29maggio 7:15] pic.twitter.com/bNTW3lkQHm
Reputo gravissimo, indegno e segno di grande inciviltà, che un turista sfregi uno dei luoghi più celebri al mondo, il Colosseo, per incidere il nome della sua fidanzata. Spero che chi ha compiuto questo gesto venga individuato e sanzionato secondo le nostre leggi. pic.twitter.com/p8Jss1GWuY
— Gennaro Sangiuliano (@g_sangiuliano) June 26, 2023
Vi sarebbero per ora almeno due morti accertati e una quarantina di feriti nell'incidente del pullman precipitato da un cavalcavia a Mestre. Il tragico bilancio sembra essere destinato a salire Le prime foto tratte da fermi immagini del Tg1 e Tg2 Rai https://t.co/cUObC24Hyfpic.twitter.com/F4AsbA5maJ
Un’immane tragedia ha colpito questa sera la nostra comunità. Ho disposto da subito il lutto cittadino, in memoria delle numerose vittime che erano nell’autobus caduto. Una scena apocalittica, non ci sono parole. pic.twitter.com/APnsQoPMkL
Satnam Singh è morto, dopo essere stato caricato su un furgoncino per essere scaricato davanti a casa sua insieme alla moglie. Abbandonato insieme al suo braccio tranciato dal macchinario, poggiato su una cassetta per ortaggi. Lasciato lì morire da quello che non è un datore di… pic.twitter.com/ywO6Kd3Cj6
A serious accident involving a tourist bus in Italy left one person dead and many others injured on Sunday, according to the Italian news agency ANSA. https://t.co/WuE0FUr5Hb
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
Scenes of #flooding in Modigliana in the Emilia-Romagna region of NE Italy this evening. Was only in May last year the town saw severe flooding. This, along with the central European floods earlier in the week, surely ringing alarm bells? pic.twitter.com/LN01dqiS2W
#Maltempo#Firenze, decine di richieste di soccorso sono giunte alla sala operativa dei #vigilidelfuoco del capoluogo toscano, soprattutto per allagamenti e autisti in difficoltà. Maggiori criticità a Sesto Fiorentino per l’esondazione del torrente Rimaggio [#14marzo 11:15] pic.twitter.com/FK2Y6s9bjC
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
‘Idiot’ tourists strike again: The moment a man sits on the 'Van Gogh chair' and breaks it. In an Instagram post, Palazzo Maffei in Verona, Italy, said it was “Every museum's nightmare come true”.https://t.co/DeMBEYIb34#museums#Italypic.twitter.com/8Nr0ZnZaQb
Brazen early-morning robbery on December 1, targeting a Sicurtransport armored van on Italy's A2 highway near Bagnara Calabra, where ~10 masked gunmen fired Kalashnikov rounds, burned two cars to block the road, and scattered nails, escaping with ~2 million euros and no… pic.twitter.com/ryN76ssWJA
Két év két hónap börtönre ítélt nem jogerősen a Bajai Járásbíróság egy ukrán embercsempészt, aki hét szír migránst akart tavaly novemberben Ausztriába csempészni – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön.
A tájékoztatás szerint az ukrán férfi november 16-án reggel Baja külterületén, az 55-ös főút mellett vette fel egy kisteherautóba a hét illegális bevándorlót, akiktől 150 eurót kapott a szállításért. Nem sokkal indulásukat követően azonban – még Baja külterületén – a rendőrök megállították, elfogták az autóban tartózkodókat, a pénzt pedig lefoglalták.
A Bajai Járásbíróság az ukrán férfit gyorsított eljárásban minősített embercsempészés miatt 2 év 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és 4 év kiutasításra ítélte. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért, a védelem pedig enyhítésért fellebbezett.
A 66 éves Mark Mittermeier szeretett volna reggelente sokáig aludni, de a szomszéd kutyája az állandó ugatásával mindig megzavarta a pihenését, ezért a férfi úgy döntött, megöli az állatot. Most több ezer dollárt kell fizetnie a kutya gazdájának, ráadásul napokra háziőrizetbe kerül, és a fegyverviseléstől is eltiltották.
Régóta húzódott már a szomszédok civakodása az arkansasi Bella Vista településen az állandó kutyaugatás miatt. A nyugdíjas Mark Mittermeier nem viselte jól, hogy szomszédja kutyája minden reggel felébreszti őt, ezért lelőtte. A szomszéd család persze feljelentést tett a rendőrségen 2019 augusztusában, de a nyugdíjas férfi azzal védekezett, hogy ő a hátsó kertben használta a puskáját, és egy eltévedt golyó találta el a kutyát.
A rendőrök később kiderítették, hogy a férfi dühében lőtte agyon a kutyát. Összesen 19 telefonos panaszt találtak a nyilvántartásukban, amely a szomszéd kutyájával kapcsolatban érkezett, ezek közül 18 a nyugdíjastól érkezett. Miután házkutatási parancsot szereztek Mark Mittermeier otthonába, megtalálták a puskát és a lőszereket is. 2019 novemberében ezért letartóztatták, most pedig Benton megyei börtönben öt napos elzárásra ítélték. Ezen kívül 1622 dollár kártérítést kell fizetnie szomszédjának, pszichológiai vizsgálatra kell mennie, és egy évre eltiltották tőle, hogy kapcsolatba lépjen a szomszédjaival. Ugyancsak egy évre eltiltották a fegyvertartástól is.
Az ügyész azt mondta, a kutya napokig szenvedett mielőtt elpusztult volna – írja a Metro.
Forrás: ORIGO
[type] => post [excerpt] => A 66 éves Mark Mittermeier szeretett volna reggelente sokáig aludni, de a szomszéd kutyája az állandó ugatásával mindig megzavarta a pihenését, ezért a férfi úgy döntött, megöli az állatot. [autID] => 10 [date] => Array ( [created] => 1611956340 [modified] => 1611948604 ) [title] => Agyonlőtte szomszédja kutyáját egy arkansasi nyugdíjas, öt napos elzárásra ítélték [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=36707&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 36707 ) [aut] => nyesi [lang] => hu [image_id] => 36708 [image] => Array ( [id] => 36708 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/mark.jpg [original_lng] => 60201 [original_w] => 644 [original_h] => 362 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/mark-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/mark-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/mark.jpg [width] => 644 [height] => 362 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/mark.jpg [width] => 644 [height] => 362 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/mark.jpg [width] => 644 [height] => 362 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/mark.jpg [width] => 644 [height] => 362 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/01/mark.jpg [width] => 644 [height] => 362 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1611941405:10 [views_count] => 2774 [_thumbnail_id] => 36708 [_edit_last] => 10 [_oembed_5f8389b358786e1d1ebe22718b633717] => [_oembed_time_5f8389b358786e1d1ebe22718b633717] => 1611993353 [_oembed_6d89ef18f88b9e45fe65a30ff1238ae0] =>
Huszonnégy és fél év fegyházbüntetésre ítélte csütörtökön egy orosz hadbíróság azt a sorkatonát, aki 2019 októberében megölte nyolc katonatársát a Bajkálontúli terület egyik laktanyájában – idézte több orosz internetes hírportál az elítélt ügyvédjét, Lev Aszaulenkót.
A keleti katonai körzet hadbírósága ítéletében arra is kötelezte a vádlottat, Ramil Samszutgyinovot, hogy 9,8 millió rubel kártérítést fizessen az áldozatok hozzátartozóinak erkölcsi károkozásért. Az áldozatok hozzátartozóinak ügyvédje, Szergej Gricko közölte, hogy fellebbezni fognak, mert túl enyhének tartják az ítéletet.
Samszutgyinov 2019 nyarán kezdte meg a sorkatonai szolgálatot a Bajkálontúli területen. Ugyanannak az évnek az októberében őrségváltás után váratlanul lövöldözni kezdett, megölt két katonatisztet és hat katonát, két további katonát megsebesített, majd megpróbált kereket oldani, de elfogták. Samszutgyinov a vele szemben alkalmazott megalázó, a szolgálati szabályzatot sértő bánásmóddal – közkeletű orosz nevén „gyedovscsinával” – magyarázta tettét, azt mondta, hogy illemhely takarítására kényszerítették. Ügyvédje a per során arra hivatkozott, hogy védence fizikai és lelki bántalmazásnak volt kitéve.
A történtek után a katonai igazságszolgáltatás nemcsak a nyolcrendbeli gyilkosság ügyében nyomozott, hanem vizsgálta a laktanyában uralkodó állapotokat is, azt, hogy az idősebb katonák valóban megalázták és bántalmazták-e az újoncokat. Samszutgyinov egyik katonatársa, Rusztam Muhatov beismerő vallomást tett. Azt mondta, arra kényszerítette a katonákat, hogy órákon át tornázzanak, bokszkesztyűben ököllel ütötte őket, és Samszutyinovot is megrúgta, amikor rajtakapta, hogy nem a kijelölt időben dohányzott. Muhatovot két év feltételes szabadságvesztéssel, illetve 30 ezer rubel pénzbüntetéssel sújtotta a csitai hadbíróság.
Туристов завалило льдом на Камчатке. На них обрушился Вилючинский водопад. Один человек погиб, трое пострадали, среди них есть ребёнок, он в тяжёлом состоянии pic.twitter.com/6DctTHRzzD
В центре Москвы, на Тверской, абсолютно голый мужчина выпал из окна. Он лежит на проезжей части напротив ресторана "Армения" без признаков жизни. pic.twitter.com/HFXDKAKqL7
A Weapons Depot is on fire as a result of Explosions in the Western Russian city of Belgorod, Russian Air Defenses were reported to have been Active over the City earlier. @spook_infopic.twitter.com/OIBcBmRqEZ
?Russian Airforce IL-76 cargo plane has crashed near Ryazan, ~200km away from the Kremlin. Out of 9 soldiers onboard the plane, 3 dead and 6 heavily injured. pic.twitter.com/PaN8gbfz7O
⚡️ Vice President of Lukoil Ravil Maganov threw himself from the 6th floor of the TSKL in Moscow.
The oilman died on the spot from his injuries, his body was discovered by medical personnel. The reasons for what happened have not yet been established. pic.twitter.com/kCPewki86l
1/8 I am a genius of the underworld. Professor Moriarty is no match for me. You all thought I had been isolated in prison for two years, but it turns out I was actively committing crimes. Luckily, the Investigative Committee was vigilant and didn't miss a thing.
Il vulcano Shiveluch in #kamchatka è diventato estremamente attivo, il che indica i preparativi per una potente eruzione GUMCHS regionale, domenica il vulcano ha emesso cenere l'altezza delle colonne di cenere era di 5mila e 4,6mila metri#leandro_press#bidello_armato#russiapic.twitter.com/8oVEk45hk7
The Shiveluch Volcano in Kamchatka (remember your Risk boards, kids) is apparently brewing for an eruption. Scientists are advising people to stay at least 10 miles away. The photos are awesome. https://t.co/ShlFcxziPypic.twitter.com/IvYvug8JJ3
One of the worst days ever for the Russian Air Force: Today, at least 4 aircraft- an Su-34 strike jet, an Su-35 fighter and two Mi-8 helicopters, were shot down by anti-air missiles over Bryansk Oblast within Russia.
A Slovak man in a wetsuit and with a swim ring was detained at the border of Estonia and the Russian Federation. He was trying to get to Russia by the Narva River. pic.twitter.com/1lU7bSfTDf
An Air India plane flying from New Delhi to San Francisco landed in Russia after it developed an engine problem, officials said. The airline is expected to send a replacement aircraft so the passengers could continue their travel to the U.S. https://t.co/DdoNRGu2ui
Russian General Gennady Zsidko and Lieutenant General Gennady Lopirev have been killed. The cause of their deaths are unclea. pic.twitter.com/Z1IvnSeuQF
"There are rumours about the death of the head of Wagner PMC Yevgeny Prigozhin. We directly say that we suspect the Kremlin officials led by Putin of an attempt to kill him!
Russian state media reporting a huge fire at Novorossiysk’ oil terminal, which is Russia’s main oil export hub in the area as well as the route by which the majority of Kazakh oil hits world markets. Unclear if drone strikes involved https://t.co/BJwwwdv2GBpic.twitter.com/YvTmEQcrMS
The warehouse of a large online store Wildberries is on fire in St. Petersburg. The area of the fire is 70 thousand square meters, the Russian Emergencies Ministry said
Russian media report that the damage from the fire may amount to 10-11 billion rubles (approximately 126… pic.twitter.com/Qnz7IgkHN2
❗К 25 годам колонии приговорили новосибирского айтишника, обвиняемого в поджоге военкомата, в результате которого никто не пострадал
Восточный окружной военный суд Новосибирска признал новосибирца Илью Бабурина выиновным в терроризме, в покушении на организацию содействию… pic.twitter.com/aJvUagtyA8
Early this evening, Ukrainian Navy R-360 Neptune cruise missiles slammed into a Russian storage facility outside of Yeysk, reportedly housing hundreds of Shahed-136 attack drones.
Footage claimed to show Hundreds of North Korean Soldiers training at a Russian Military Base near the City of Sergeyevka in the Primorsky Krai Region of Eastern Russia, which is roughly 100 Miles from Russia’s Small Land-Border with North Korea. pic.twitter.com/AxZ0Um48V8
Mikhail Rogachev, the former vice-president of Yukos, a now-defunct oil and gas company, fell from a window in Moscow, according to Russian media https://t.co/nJKqBrUSRV
A retired senior Russian official close to both Vladimir Putin and the Kremlin's secret services has reportedly died after falling down the stairs of his country house and breaking his neck.
Former director of the Federal Migration Service, Konstantin Romodanovsky, 67, died… pic.twitter.com/lxwpzooXBk
Otro más que se añade a la lista. Konstantin Romodanovsky, espía considerado los "ojos y oídos" de Putin, muere después d "caerse por las escaleras y romperse el cuello" en la más reciente de las ya no tan misteriosas muertes del denominado “Death State”https://t.co/MqeVyVI629pic.twitter.com/8pKcXHeGDZ
Maksim Yeremin, a former colonel and head of the counterterrorism unit in Russia's Federal Security Service, died at 50 after choking on a piece of meat while dining at a Moscow restaurant on the 25th. pic.twitter.com/Nnt4YYnrfW
"Balya, seulement ils ont fait exploser une balle" - un habitant indigène à propos des événements de Vladikavkaz Les médias parlent d'un mort et de 13 katsaps blessés.🔥 https://t.co/q2OQ0smmFmpic.twitter.com/3bWnhwwlSV
🚨 Russia starts new War? Nationwide Emergency Drills Begin 🚨
On March 5, from 10:00 local time, Russia will conduct a nationwide test of its emergency alert system—sirens will sound, and TV & radio broadcasts will be interrupted with the message "Attention everyone!"
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
#BREAKING | An Antonov An-2 biplane, suffered a "hard landing" that escalated into a crash in the remote Yermakovsky district of Russia's Krasnoyarsk Krai today. One crew member confirmed dead; search for the second continues. Emergency teams are responding. pic.twitter.com/CBx6x6Qug9
🚨BREAKING🚨:HELICOPTER CRASH KILLS 2 IN RUSSIA: 🇷🇺⚠️
Footage shows a helicopter snagging power cables at a ski resort in Russia’s Perm region. Both onboard were killed — Ilyas Gimadutdinov, founder of Tattranskom, and Elmir Konyakov. The flight was reportedly unauthorized. pic.twitter.com/cGjU87f7ZO
A Tatabányai Járásbíróság jogerősen két évnél hosszabb börtönbüntetésre ítélt két ukrán férfit, aki a város egyik buszmegállójában eszméletvesztésig bántalmazott egy embert, majd elvette nyakláncát és karóráját – közölte Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.
A tájékoztatás szerint az egyik elkövető a mellette elhaladó ittas sértettet derékon rúgta, amitől az a járdára zuhant, majd a fekvő embert ököllel ütlegelte, amitől az áldozat eszméletét vesztette. Ezután társával a sértettet átkutatták, elvették márkás karóráját, valamint nemesacél nyakláncát. Az órát a nyomozók egy munkásszálló szobájában találták meg.
A Tatabányai Járásbíróság az egyik férfit 2 év 2 hónap börtönbüntetésre, a másik elkövetőt 2 év 1 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet a kihirdetését követően jogerőssé vált.
⚡️Exiled mayor: Ukrainian resistance in occupied Melitopol detonates car with looters.
Ukrainian partisans in occupied Melitopol blew up a car with Russian occupiers, who regularly robbed empty apartments in the city, Melitopol's exiled Mayor Ivan Fedorov said on Oct. 20.
⚡️Exiled mayor: Ukrainian resistance in occupied Melitopol detonates car with looters.
Ukrainian partisans in occupied Melitopol blew up a car with Russian occupiers, who regularly robbed empty apartments in the city, Melitopol's exiled Mayor Ivan Fedorov said on Oct. 20.
Egy törökországi bíróság hétfőn 1075 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte Adnan Oktar ismert muszlim tévés prédikátort, akit sok más bűntett mellett bűnszervezet irányításával vádoltak – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
A beszámoló szerint a férfit 24 vádpontban találták vétkesnek. A többi között bűnszervezet alapítása és irányítása, politikai és katonai kémkedés, a Törökországban fegyveres terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi gülenista hálózat támogatása, szexuális visszaélés, valamint zsarolás miatt vonták felelősségre.
Oktaron kívül a vádlottak padján ült még 235 követője is. A prédikátor „jobbkezeként” ismert Tarkan Yavast szintén számos bűncselekmény elkövetéséért 211 év szabadságvesztéssel sújtották. Oktar egyike Törökország legmegosztóbb közéleti személyiségeinek. Saját televíziós csatornáján, az A9-en vezetett zenés beszélgetős műsorokat. A férfi az élőben sugárzott adásokban különféle témákat érintve az iszlám értékeiről prédikált a szinte kizárólag fiatalokból álló hallgatóságnak. A programot időről időre az általa „cicuskáknak” nevezett lányok táncos előadásai szakították meg, amelyeket Oktar ülve nézett végig.
A török médiahatóság 2018 februárjában néhány adás erejéig felfüggesztette a műsort, és pénzbírságot szabott ki az A9 csatornára, amiért a programban megalázták a nőket. Oktart végül 2018 júliusában vették őrizetbe isztambuli luxusvillájában. A társai elleni rendőrségi razzia az ország több tartományára kiterjedt. A per 2019 szeptemberében kezdődött meg.
Oktar először belsőépítésznek tanult, majd filozófiát és történelmet hallgatott, végül azonban nem fejezte be egyetemi tanulmányait. Harun Yahya álnéven számtalan könyv szerzője. Írásaiban többször hangot ad az ateizmust, a darwinizmust és a cionizmust bíráló nézeteinek.
Nancy Crampton-Brophy, the self-published romance novelist who was found guilty of shooting and killing her husband at the Oregon Culinary Institute back in 2018, has been sentenced to life in prison for his murder.https://t.co/vklCl0PEIf
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
Az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája, az FBI pénteken őrizetbe vette azt a férfit, aki szerdán részt vett a Capitolium ostromában és egy fénykép tanúsága szerint beült Nancy Pelosi képviselőházi elnök irodájába, majd az asztalon pihentette lábát.
A 60 éves férfi, Richard Barnett ellen – írja az MTI – tiltott helyre történő engedély nélküli behatolás, garázdaság, köztulajdon eltulajdonítása a vád – mivel magával vitt néhány levelet. Mindezért legfeljebb egy év börtön fenyegeti.
The Oromo celebrations in Addis Ababa this morning turned into a protest against Colonel Abiy, demanding the release of Jawar Mohamed, Bekele Gerbe & all #Oromo prisoners.
JUST NU: Våldsamma upplopp – tre personer har skjutits av polisen i Norrköping, enligt källor till NT • Aftonbladets är på plats • Följ liverapporteringen https://t.co/cmH3Z7ZyaYpic.twitter.com/q9zqzKJDbF
Brussels, Belgium: - A resident had to hide the French flag after Moroccan fans cursed her and threw objects on the balcony of her apartment. pic.twitter.com/6vlaaMdvFo
BREAKING: Passengers onboard an Aeromexico flight duck for cover after it was shot at in Culiacan, Mexico. At least one bullet hit the fuselage in the moments after El Chapo's son was captured. pic.twitter.com/HYPYDF58xX
An #Aeromexico Connect Embraer 190 and a #Mexico Air Force #FAM Boeing 737 (serial 3526) were hit by gunfire during violent incidents near the #Culiacan International Airport, this in the wake of the capture of El Chapo Guzmán's son, Ovidio Guzmán. pic.twitter.com/L21o43IybV
— The Latin American Aviation Historical Society (@The_LAAHS) January 5, 2023
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
Protests have exploded in Abkhazia following the detention of five opposition activists.
According to the Echo Kavkaza portal, residents of the Russian-controlled region of Georgia are blocking bridges leading to Sukhumi, demanding the release of the detainees. The portal also… pic.twitter.com/5gnCaSuVT5
Occupied Abkhazia rebelled against the ratification of an investment agreement with Russia.
Echo of the Caucasus writes that mass protests began after the signing of an agreement that allows Russian companies to implement investment projects in the unrecognized republic. The… pic.twitter.com/UG8nJz0RZM
💥‼️ YESTERDAY, JUNE 9, 2026. BELFAST - IRELAND. Protesters in Belfast are going from house to house looking for migrants and expelling them. Wow, the patriots woke everyone up!#Ireland#Belfast#DeportThemAllpic.twitter.com/Gya6orTjj6
🇩🇪JUST IN: Moroccan rioters attacked police and threw incendiary devices in the German city of Düsseldorf after France knocked their team out of the World Cup.
1,500 Moroccan fans gathered to watch the World Cup.
Összesen 12 súlyosbított és 80 hagyományos életfogytiglani börtönbüntetésről szóló ítéletet hozott szerdán egy ankarai bíróság abban a perben, amelyben a 2016. júliusi törökországi katonai puccskísérlet 132 résztvevőjét vádolták – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Az ügy érintettjei az összeesküvésnek a szárazföldi erők ankarai parancsnokságán zajló eseményeiben vettek részt. A vádlottak között egy korábbi dandártábornok is volt. Az életfogytiglanra ítélt 92 embert az alkotmányos rend megsértésének kísérletében találták vétkesnek. További 22 vádlottat bűnsegédkezésért rövidebb, legfeljebb 19 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtottak. Három emberre a személyi szabadság megsértése, másik háromra pedig fegyveres terrorszervezetben viselt tagság miatt róttak ki börtönéveket. Kilenc vádlottat minden vádpontban felmentettek, míg három ember aktáját leválasztották a perről.
Ankara a halálbüntetést 2004-ben, az európai uniós csatlakozás reményével törölte az alkotmányból. A helyére vezették be a súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztést, amely egy sor korlátozás révén nehezíti az elítéltek sorsát.
A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muszlim hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért. A hivatalos álláspont szerint a fegyveres terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderő soraiba is, hogy a hatalom megdöntésére készüljenek. 2016. július 15. éjszakáján a puccsisták elfoglalták Ankarában a katonai főparancsnokság és az állami média, a TRT épületét, Isztambulban pedig lezárták az első Boszporusz-hidat. A katonai felkelés résztvevői páncélosokkal vonultak ki a laktanyákból, majd vadászrepülőik és helikoptereik légicsapásokat mértek egyebek mellett a parlamentre és az országos rendőr-főkapitányságra. Az államfő az utcára szólította a civil lakosságot, amely végül megakadályozta az államcsínyt.
A hatalomátvételi incidens óta tartó kormányzati megtorlás nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtotta és sújtja, hanem a gülenista hálózat feltételezett tagjait és támogatóit is. A hatóságok az eltelt lassan négy és fél évben százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe, ezreket ítéltek szabadságvesztésre, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, orvosokat, tanárokat, üzletembereket és újságírókat, ami miatt az ankarai kormányzatot számos nemzetközi bírálat érte. A 2016-os puccskísérlettel kapcsolatban 289 per indult, és ezek nagy részét már le is zárták.