Vádat emeltek egy olasz érsek és kilenc másik személy ellen többek között sikkasztás, csalás, pénzmosás, zsarolás és hivatali visszaélés miatt a Vatikánban – közölte a Szentszék szombaton. A vatikáni büntető törvényszék elnöke, Giuseppe Pignatone bíró döntése értelmében a 73 éves Angelo Becciu érseknek és társainak július 27-én kell megjelennie a bíróság előtt.
Az érseket Ferenc pápa tavaly szeptemberben egy másik kétes ügylet miatt felmentette a tisztségéből. Akkor Becciu 100 ezer eurót adományozott a Szentszéktől egy olyan alapítványnak, aminek Becciu fivére volt a vezetője.
Az érintettek – köztük az érseken kívül a Vatikán négy másik volt tisztségviselője – a Vatikán egy 350 millió eurós londoni ingatlanbefektetését intézték, ekkor követték el a bűncselekményeket.
Az első számú gyanúsított Gianluigi Torzi, aki 15 millió eurót csalt ki a Vatikántól a londoni ingatlan tulajdonjogának az átengedéséért. A közvetítő Londonban várja az olasz kiadatási eljárás végét.
Az ügyben, amiben a gyanú szerint felelősség terhel két, Svájcban bejegyzett, továbbá egy amerikai és egy szlovéniai illetőségű céget is, két éve indítottak nyomozást az olasz és a vatikáni hatóságok.
Hala devam ediyor teklifler gelmeye. Yeteri kadar iyi bir yayıncı değilim herhalde sadece %20 bırakıyorlar bana :( #temiztwitchpic.twitter.com/S4IFUgcisn
Just when you thought the summer of tourists behaving badly was over, another person on vacation wrecks another priceless artifact. https://t.co/aVSjxJUNuD
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
La justice saisit la villa Maria Irina à Roquebrune-Cap-Martin, officiellement détenue par un oligarque russo-arménien. Le parquet de Paris estime que son « bénéficiaire réel » n’est autre qu’une filiale du géant gazier et pétrolier russe Gazprom.https://t.co/fAJrYlUCT5
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
A manhattani ügyészség vádat emel a Trump Organization és a vállalat pénzügyi vezetője ellen adózási kihágások miatt – értesült a Wall Street Journal. A cég ellen három éve folyik vizsgálat.
Maga Trump ellen nem várható vádemelés, viszont pénzügyi vezetőjét, Allan Weisselberget bíróság elé állítják hamarosan. Weisselberg mindent tagad és nem hajlandó együttműködni a vizsgálatot lefolytató testülettel.
A magazin szerint Weisselberget azzal vádolják majd meg, hogy nem adózott a Trump Organization által biztosított cafeteria-elemek után, mint a céges autó, lakásbérlet vagy oktatási költségek.
A vádemelés és az ehhez köthető tárgyalás a WSJ forrásai szerint csütörtök délután történik majd meg. Ha Weisselberget és a Trump Organizationt bűnösnek találják, további eljárások indulhatnak a vállalat vezetői ellen.
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Az ügyészség szerint az Orvosok határok nélkül mellett a Save the Children és a Jugend Rettet is szervezett mentéseket hajtottak végre, hogy nagyobb médiafigyelmet kapjon.
Egyes nem kormányzati szervezetek (NGO) esetében fennáll a gyanú, hogy a Földközi-tengeren végzett mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztették a La Repubblica olasz baloldali napilap hétfői értesülései szerint, melyek az Orvosok határok nélkül és a Save the Children szervezettel szembeni ügyészi vizsgálatokon alapszanak. A La Repubblica úgy tudja, a szicíliai Trapani ügyészsége készen áll vádat emelni a Párizsban alapított Orvosok határok nélkül (MSF), a londoni bejegyzésű Save the Children, valamint a német Jugend Rettet nevű civilszervezetek huszonnégy tagjával szemben.
A napilap azt írta, a szervezetek hajói szervezett mentéseket hajtottak végre azzal a céllal, hogy az NGO-k médiafigyelmet kapjanak. Trapani ügyészsége március első napjaiban zárta le a 2016-ban és 2017-ben érkezett migránscsoportok tagjainak beszámolói alapján indított nyomozást. Az ügyészség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a civilszervezetek hajói a mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztetve hajtották végre, az embercsempészek nem egy esetben az NGO-hajókig szállították a bevándorlócsoportokat, és fel is léptek a civilhajókra. A civilhajók fényjelzésekkel azonosították magukat, így jelezve, hogy az embercsempészek hajói elindulhatnak Líbia partjairól, miközben kikapcsolták azonosító radarrendszerüket, hogy az olasz és nemzetközi hatóságok ne tudják, pontosan hol tartózkodnak. A civilszervezetek az embercsempészeknek visszaszolgáltatták a migránsok szállítására használt csónakokat és mentőmellényeket.
A La Repubblica felvételeket közölt az ügyészségi dokumentációból. A fényképeket a Save the Children hajóján, a Vos Hestián inkognitóban tartózkodó rendőr készítette. Az egyiken egy embercsempészként azonosított férfi látható, aki egy gumicsónakon egy bevándorlót bántalmaz a civilszervezet tagjainak jelenlétében. Az embercsempész ezt követően felszállt a Vos Hestiára, majd a civilhajóval migránsként a dél-olasz Reggio Calabriában ért partot. Lehallgatott beszélgetések szerint a Vos Hestia kapitánya, Marco Amato azt hangoztatta, hogy ő nem kém és nem rendőr, ezért nem jelentette fel az embercsempészt a hatóságoknál. A civilszervezet más tagja azonban értesítette a rendőrséget, és azonosította az embercsempészt. Egy másik kép szerint 2016 júniusában a Vos Hestiát egy nagyteljesítményű motorcsónak közelítette meg: a csónakon Szulejmán Dabbashi tartózkodott, aki a líbiai Szabrátában működő embercsempész-szervezet vezetője.
A szicíliai és más dél-olaszországi ügyészségek hivatalból minden migránscsoport érkezésekor vizsgálatot indítanak a tengeri átkelés körülményeinek tisztázására. A legelső vizsgálat a Jugend Rettet ellen indult, melynek Juventa nevű hajóját 2017 augusztusában az olasz hatóságok lefoglalták az illegális bevándorlás pártolása, valamint az embercsempészekkel való cinkosság címén. A Juventa azóta is hatósági foglalás alatt van. A Vos Hestia hajót 2017 októberében kutatták át. 2017 nyarán a Gentiloni-kormány belügyminisztere a baloldali Marco Minniti volt, aki megállapodást íratott alá a tengeren tevékeny NGO-kkal a migránsok szállításának szabályozásáról. Ezt a Save the Children és az MSF aláírta, a Jugend Rettet elutasította. Az Il Giornale jobboldali újság Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminisztert idézte, aki szombaton a Matteo Salvini volt belügyminiszterrel szembeni, egy migránscsoport 2019-es feltartóztatása miatti előzetes bírósági tárgyaláson kijelentette:
„A líbiai vizeken tevékeny hajók nem indulnak vissza minden egyes mentési művelet után […], három-négy napot is várakoznak, hogy a lehető legtöbb embert össze tudják gyűjteni, tehát olyan hajókról van szó, melyek képesek napokat várakozni a vízből felvettekkel, és akkor kérnek kikötési engedélyt, amikor a hajó megtelt, később pedig újra útnak indulnak.”
Multi-agency news conference regarding the vessel accident near Pt. Loma this morning will be live-streamed on the SDFD Facebook page https://t.co/1r1LOUidX2
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Vádat emeltek Németországban a mai Lengyelország területén működtetett Sztutowo-i (Stutthof) koncentrációs tábor egykori titkárnője ellen – közölte az itzehoe-i ügyészség.
Több mint tízezer rendbeli gyilkosság társtettességével, illetve további esetekben gyilkossági kísérlet társtettességével vádolják a most 95 éves nőt. A Pinneberg településen élő vádlott a vádhatóság szerint a táborparancsnok titkárnőjeként 1943 és 1945 között fontos szerepet töltött be a koncentrációs tábor működtetésében – számolt be az MTI.
Az ügyészség közlése szerint a vádemelés a múlt héten történt Itzehoe tartományi bíróságán. A perben a fiatalkorúak bírósága jár el, mert a vádlott a bűnelkövetés idején fiatalkorú volt. A nyomozás 2016 óta folyik az ügyben, ezalatt az Egyesült Államokban és Izraelben élő tanúkat is meghallgattak, illetve egy történészt is megbíztak kutatómunkával. Az ügyről elsőként a Hamburger Abendblatt című német regionális lap számolt be.
Az ARD közszolgálati televízió tavalyi Tagesschau című hírműsora szerint a volt titkárnőt korábban több alkalommal is kikérdezték tanúként. 1954-ben például arról számolt be, hogy az SS gazdasági főhivatalával folytatott teljes levelezés rajta keresztül történt. Mint mondta, Paul Werner Hoppe lágerparancsnok naponta diktált neki iratokat és rendelkezett rádióüzenetekről. Azt állította, hogy emberek elgázosításáról nem szerzett tudomást az iratokból, és nem tudott ezrek lemészárlásáról, annak ellenére, hogy irodája mindössze néhány méterre volt a rémtettek helyszínétől.
A Gdansk, (Danzing) közelében kiépített koncentrációstáborba mintegy 110 ezer embert hurcoltak, közülük körülbelül hatvanezren meghaltak.
Tavaly nyáron a hamburgi tartományi bíróság két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy 93 éves férfit, aki az NSDAP önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaként közreműködött a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében működtetett koncentrációs tábor 5232 rabjának meggyilkolásában.
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Büntetőbíróságon kell felelnie Alexandre Benallának, Emmanuel Macron francia elnök volt biztonsági főnökének azért, mert elbocsátása után jogosulatlanul használt diplomata-útleveleket – tudatták szerdán igazságügyi források.
Az elnöki munkatárs ellen eredetileg azért indult eljárás, mert 2018. május 1-én egy diákmegmozduláson tüntetőket bántalmazott rendőrségi rohamsisakot és karszalagot viselve.
Az államfő jelenleg 30 éves volt bizalmi emberéről utóbb kiderült, hogy a bántalmazást követő elbocsátása után 23 alkalommal használta diplomata útleveleit, amelyeket be kellett volna szolgáltatnia. Benalla egyebek mellett egy héttel az előtt járt Csádban az egyik útlevelével, hogy Emmanuel Macron 2018 decemberben hivatalos látogatást tett az afrikai országban. Az útleveleken kívül öt másik ügyben is folyik vizsgálat Benalla ellen.
A vizsgálattal megbízott vizsgálóbírók január 25-én döntöttek úgy, hogy két diplomata útlevél jogosulatlan használata, valamint a volt szolgálati útlevelével kapcsolatos hamisítás miatt bíróság elé állítják Macron volt bizalmi emberét. A per célja kideríteni, hogy a volt biztonsági főnök milyen feltételekkel használta az útleveleket afrikai és izraeli útjain, amikor is már nemzetközi biztonsági tanácsadóként tevékenykedett, jóllehet a tüntetésen történt bántalmazás miatt akkor már eljárás folyt ellene.
A vád szerint az egyik útlevélhez úgy jutott hozzá, hogy az elnöki hivatal kabinetvezetőjének, Francois-Xavier Lauchnak a nevében meghamisított egy levelet. A nyomozás során még 2019-ben az államfő három közeli munkatársát is meghallgatták, többi között a kabinetfőnököt és Alexis Kohlert, az elnöki hivatal vezetőjét. A francia szenátus jogi bizottsága előtt – amely negyven embert hallgatott meg a Benalla-ügyben – a volt biztonsági főnök elismerte, hogy használta az útleveleket, mielőtt végleg leadta őket az elnöki hivatalban.
A két évvel ezelőtt kirobbant Benalla-ügy hónapokon át volt a francia média első számú témája, s Emmanuel Macron elnökségének egyik legjelentősebb botrányává vált, a különböző fejleményeivel jelentősen megnehezítette a kormány munkáját.
À Bordeaux EELV fait disparaître le sapin, à Lyon ce sont les racailles, les méthodes ne sont pas les mêmes, mais le combat est similaire. pic.twitter.com/n9vSbLuMS7
#Blois une collision entre trois voitures a fait quatre blessés dont deux en urgence absolue ce mardi vers 18h45 sur l’avenue de France pic.twitter.com/I504UXWmhy
— NR Loir-et-Cher | Faits-divers (@NRfaitsdivers41) March 16, 2021
A Blois un véhicule qui refuse d’obtempérer provoque un grave accident, le conducteur du véhicule incriminé a pris la fuite à pied après la collision.
Alors que les pompiers et policiers portent secours, des individus prennent à partie les services de secours Bilan humain lourd pic.twitter.com/muj6ZBWbkX
A #Blois, ils sont devenus fous! Un camion projeté sur les #policiers, un #Aldi saccagé et pillé, une crèche visée, une station service attaquée, 3 véhicules brûlés. Pourquoi? Car des voyous ont commis un refus d'obtempérer et se sont plantés tout seul! Aucun #policier blessé ?. pic.twitter.com/H6lt8WiqLf
— Commissaires de Police SICP (@SICPCommissaire) March 17, 2021
A Blois, quelques jours après l’ouverture du nouveau magasin Aldi, des racailles l’ont pillé, saccagé et incendié. Après, ce sont les mêmes qui vont se plaindre de l’absence de commerce de proximité. Vous détruisez tout. Vous n’avez que ce que vous méritez, souffrez. #Blois#Aldipic.twitter.com/BJ55snb7bj
Caviar, champagne, menus de grands chefs et retrait du masque obligatoire...Nos journalistes ont pu pénétrer dans ces fêtes clandestines de haut standing qui se tiennent actuellement à Paris. ?@frvignolle Armelle Mehani et @CyrielleStadler en exclusivité pour le ?#19h45pic.twitter.com/ClXpIWrVwZ
Intempéries en Wallonie : le bilan s'élève à 92 maisons touchées par une tornade à Beauraing, d'autres entités impactées par les orages https://t.co/HgwYmA9Yii
Tense scenes in Paris as thousands gather to protest the expanded covid passport that comes into effect on Monday. The health pass requires vaccination status or negative tests to use flights, trains or to enter recreational venues, malls & health clinics. pic.twitter.com/QLZZgBA2Tn
? Un homme s'introduit dans l'église Sainte-Agnès de Maisons-Alfort muni d'une arme blanche
Cet homme, «semblable à un sans-domicile fixe» a été interpellé par un équipage de police alors qu'il était assis sur un des bancs de l'église. https://t.co/yamPChriNJ
Clashes continue in the streets of Pointe-à-Pitre, Guadeloupe. Many young islanders are now joining protests against COVID tyranny/apartheid. COVID Brownshirts use of force & tear gas are being met with resistance & stone throwing by the demonstrators. pic.twitter.com/z818NKTQJS
Chaos cette nuit en #Guadeloupe. Le mouvement de grève générale contre le pass sanitaire, la suspension des soignants/pompiers non-vaccinés et les mauvaises conditions de vie, vire à l'ém*ute, avec des barrages et pillages. Un gendarme a été blessé par balle réelle au genou. pic.twitter.com/TdSzxBpmGe
Ecœurement : 1 an de travail des agriculteurs réduit à néant Cette pseudo-rébellion totalement hors-sol se rend-elle seulement compte que l' #agriculture lui permet de vivre préservée des famines qui menacent le monde actuellement ? Les responsables doivent rendre des comptes ! https://t.co/qLsA0qJlVu
Honteux ! Alors que la #guerreRussieUkraine démontre les tensions sur les livraisons #blé &que l’ @ONU_fr «redoute un ouragan de famines», des activistes aux ventres pleins détruisent votre alimentation en toute impunité &visage découvert!#justice rapide&ferme pr ces délinquants https://t.co/ICmBx2SkfO
Grève inédite des diplomates français et manifestation sur l'esplanade des Invalides à Paris contre la suppression du corps diplomatique voulue par Emmanuel #Macron. C'est la deuxième grève de l'histoire du Quai d'Orsay #diplo2metier
1/??Like most colleagues of the ?? Diplomatic service across the ?, I am on #strike ? today in defense of a professional diplomacy with its specific skills (including but not limited to languages #huelga#greve).
? Depuis hier soir, de virulents incendies touchent Landiras et la Teste-de-Buch en Gironde. Près de 1.400 hectares sont partis en fumée et 6.500 personnes ont été évacuées. (via SDIS 33) pic.twitter.com/jdm9AfZhzc
Les dégâts sont nombreux et particulièrement importants sur la commune de #Bihucourt dans le #PasdeCalais suite au passage de la #tornade. Des dizaines de maisons sont touchées, certaines voyant leur toit complètement arrachés. Photos : Anthony Choquet pic.twitter.com/7yjK3wuvTJ
?TORNADE confirmée ! Première vidéo du phénomène impactant la commune de Buhicourt dans le Pas-De-Calais. D’importants dégâts sont signalés. #France#orages#Tornade
Huge explosion on island - Jersey, Channel Islands, UK. Huge gas explosion, went off at about 4am, about 12 people are missing, few injured and one dead. It’s still burning as we speak. pic.twitter.com/P0NGwoe4GE
— Stefanie Kammerman/The Stock Whisperer (@VolumePrintcess) December 10, 2022
#Update: Just in - Reports says that the driver who hit the 11 pedestrians in #Berck, #France was an elderly person who had some medical emergency at the time of the accident. pic.twitter.com/qEmbZmGj8k
« Nous aussi, on passera en force ». A l’avant un groupe important de manifestants vêtus de bois et hostile à la police a déployé des parapluies pour se cacher du premier drone qui bourdonne dans le ciel lyonnais. pic.twitter.com/mPMSEJDyAu
? Vidéo impressionnante du #seisme qui a secoué l'ouest de la France ce vendredi en fin de journée. L'épicentre était situé entre Niort et La Rochelle.
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
“Une personne en tenue de rabbin” non BFM. C’est un Rabbin qui a été agressé dans les couloirs du métro entre La Chapelle et Gare du Nord. Je vous en pris ! https://t.co/YGKhfUgTJT
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Tempête #Caetano 💨❄️ Depuis plus de 24h, sur le terrain et dans les centres opérationnels, les acteurs de la @SecCivileFrance sont mobilisés au profit des populations impactées. 🚒 Plus de 1 200 interventions réalisées
🔴 ALERTE INFO | Face à l'insécurité, de nombreuses villes installent un COUVRE-FEU pour les mineurs : Nîmes, Béziers, Limoges, Saint-Ouen, Triel-sur-Seine, Dourdan, Viry-Châtillon... ➡️⚖️ Pour la Ligue des Droits de l'Homme, c'est "pénalisant et inquiétant" pic.twitter.com/AQ9J4i8l7o
On New Year's Eve in Strasbourg, France, more than 100 cars and several apartments were burned. In Germany, the New Year was greeted with riots. pic.twitter.com/D8LYSDcg3Q
La Marine nationale a arraisonné hier matin un nouveau pétrolier sous sanctions internationales en provenance de Russie : le Tagor. Notre détermination est constante et totale.
New York államban kedden délután vádat emeltek a Donald Trump amerikai elnöknek halálos mérget, ricint tartalmazó levelet küldő kanadai nő ellen.
Az 53 éves Pascale Ferrier kedden délután megjelent a New York államban lévő Buffalóban a szövetségi bíróság előtt. Vasárnap este e kanadai határon fekvő város közelében tartóztatták le, amint fegyverrel próbált meg belépni az Egyesült Államok területére.
Ferrier a ricint szombaton küldte, kifejezetten Donald Trumpnak címezve a Fehér Házba. A kanadai postabélyegzős levél azonban már a Fehér Házba érkező küldemények és csomagok első ellenőrzésén fennakadt, és az amerikai hatóságok a kanadai rendőrséggel együttműködve folytatták a nyomozást. Ferrier a francia nyelvű Québecben lakik, és francia-angol nyelvű tolmáccsal, valamint hivatalból kirendelt védővel jelent meg a szövetségi bíróságon. Egymondatos válaszokat adott a kérdésekre, majd különleges kihallgatást kért. Erre szeptember 28-án kerül sor. Addig nem kerülhet szabadlábra, a bíró szerint ugyanis fennáll a szökés veszélye.
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozást vezető munkatársára hivatkozó amerikai sajtóinformációk szerint a nő nem üres borítékban küldte a halálos mérget, hanem levelet is mellékelt hozzá. „Találtam önnek egy új nevet, remélem, tetszeni fog: ‘szörnyűséges zsarnok bohóc’. Ön tönkreteszi az Egyesült Államokat, katasztrófába vezeti. Hagyjon fel vele, ne induljon ezen a választáson. Hogy segítsek a döntésben, különleges ajándékot küldök”. Majd hozzátette: „de ha nem megy, akkor találok egy még jobb mérget, vagy használni fogom a fegyveremet”. A levelet Ferrier úgy írta alá: „Szabad Lázadó Szellem”.
A nyomozás során kiderült, hogy a nő hasonló tartalmú bejegyzéseket tett közzé a Facebook közösségi oldalon és a Twitteren is. Ferriert 2019-ben tiltott fegyverviselésért egyszer már elítélték az Egyesült Államokban.
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Gondatlanságból elkövetett emberölés címén emeltek vádat a négy rendőr ellen, mert a gyanú szerint áprilisban túlzott erőszakot alkalmaztak a 44 éves Tommie McGlothen igazoltatásakor, és a férfi kórházban meghalt.
Az eset Shreveportban, a déli állam harmadik legnagyobb városában történt. A négy rendőr megállította McGlothent, de nem vette észre – vagy nem akart tudomást venni róla -, hogy a férfi mentálisan sérült. Földre teperték és ököllel verték, illetve az egyik rendőr gumibottal ütötte. A férfit rendőrautójuk hátsó ülésére lökték és ott hagyták, később fedezték fel, hogy leállt a légzése. Néhány nap múlva McGlothen kórházban meghalt. A jelenetet egy járókelő rögzítette a mobiltelefonján, és júniusban a helyi televízióban is bemutatták.
Az orvosi jelentés szerint McGlothen halálát szívbetegség és izgalmi állapotból eredő zavarodottság okozta. A halál „valószínűleg megelőzhető lett volna” – állapította meg Todd Thoma megyei igazságügyi orvos szakértő. A nyomozás megerősítette, hogy az izgalmi állapotot a rendőrök erőszakos fellépése idézte elő.
Az illetékes helyi ügyészi hivatal pénteken kiadott közleménye szerint a férfi haláláért a rendőröket terheli a felelősség. A vizsgálatot a család ügyvédjének bejelentése nyomán indították meg az ügyben.
A shreveporti rendőrség mint folyamatban lévő ügyet nem kommentálta azt. Az elhunyt férfi családja és ügyvédjük azonban a szintén pénteken tartott sajtókonferencián köszönetet mondott a vádesküdtszéknek a döntésért.
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Minszkben vádat emeltek Marija Kolesznyikova ellen – tudósított az RBC gazdasági lap, a Ria Novosztyi és a TASSZ. A vád a nemzetbiztonság megsértése és nyilvános felhívás puccsra.
Kolesznyikova volt a fehérorosz ellenzéki Koordinációs Tanács utolsó tagja, aki még szabadon mozoghatott. Korábban Minszk belvárosában elrabolták és megpróbálták kitoloncolni Ukrajnába, de eltépte az útlevelét, és nem volt hajlandó elhagyni a hazáját. Ezek után eltűnt, majd egy ellenzéki nyomozócsoport kiderítette, hogy előzetes letartóztatásban van Minszkben.
A nemzetbiztonságot veszélyeztető felszólalás önmagában kettőtől öt évig büntethető a belorusz törvények szerint. A másik vádpont az ügyvédek szerint nem bizonyítható.
Kolesznyikova beszédei fellelhetők a világhálón, közösségi oldalakon. Minden beszédében hangsúlyozta a törvényes, erőszakmentes tiltakozást. Nem kívánta törvényellenesen megdönteni az államhatalmat, éppen ellenkezőleg, elindult a törvényes választásokon és felszólalt a választási csalások ellen.
Russian opposition leader Alexey Navalny (@Navalny) has been reportedly poisoned, he is now in intensive care in serious condition. His spokeswoman suspects the toxin was hidden in his tea.
Силовики в Минске задерживают женщин, которые сегодня вышли на протесты против Александра Лукашенко. Сообщается о таких цифрах: более 200 женщин задержаны, две попали в больницу. Видео из Минска pic.twitter.com/1LX8y2z8z9
BREAKING! The regime landed @Ryanair plane, which was flying from Athens to Vilnius,in order to arrest the famous Belarusian journalist Roman Protasevich. In Belarus, he faces the death penalty. Belarus has seized a plane,put passengers in danger, in order to repress an opponent pic.twitter.com/TEv22to5XM
The regime forced the landing @Ryanair plane in Minsk to arrest journalist and activist Raman Pratasevich. He faces the death penalty in Belarus. We demand immediate release of Raman, @ICAO investigation, and sanctions against Belarus. pic.twitter.com/ondPBd0kU9
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) May 23, 2021
Степан Латыпов был активистом так называемой Площади перемен— дворе на севере Минска, ставшего точкой сбора протестующих против результатов президентских выборов в стране летом 2020 года. На суде он сказал отцу, что ему угрожают взяться за родственников и соседей, если он не сознается в уголовном преступлении.
Belarusian activist, political prisoner Stsiapan Latypau cut his throat in the courtroom today. He was threatened with the persecution of his family if he didn't admit himself guilty. This is the result of state terror, repressions,torture in Belarus. We must stop it immediately! pic.twitter.com/oNWn06TjOI
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) June 1, 2021
Heroes! Belarusian railway workers disrupted the railway connection with Ukraine so that trains with Russian equipment could not be transferred to Ukraine.
This was confirmed by the head of the Ukrainian Railways, he thanked Belarusian heroes. pic.twitter.com/B59c72xGHN
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
Telegram blocked six channels covering the protests in Bashkortostan for two days. The channels "Kushtau Bayram", RusNews, "The One from Bashkort", "Nuclear Ant", "As it is about Bashkortostan" and "Irandyk Sabantuy" disappeared from open access yesterday and today.
After being paraded and humiliated on propaganda TV, the #Belarus regime announced that German citizen Rico Krieger requested a pardon from the dictator. For this criminal regime, human lives have no value unless they can be used as pawns and currency in its manipulative games. pic.twitter.com/K0x2TUKD5R
— Sviatlana Tsikhanouskaya (@Tsihanouskaya) July 30, 2024
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Hétvégi ülést tartott az Ungvári Körzeti Bíróságon az a bírói testület, amely a KMKSZ ungvári székháza ellen elkövetett merényletet vizsgálja. A tárgyalás fő célja az ügyészség által megnevezett tanú meghallgatása volt, amit videó konferencia keretében kellett volna levezetni. Ezt Denisz Girjak ügyész kérvényezte a bíróságtól, aki viszont nem jelent meg a tárgyaláson. Helyette kollégája, Tetjana Meskarinec jelent meg a tárgyalóteremben.
E’accaduto in Belgio.Alle 5 di questa mattina, un’auto si è scagliata contro la folla durante la festa per la celebrazione del Carnevale a Strpy Bracquegnies,villaggio La Louviere in Vallonia. Il bilancio provvisorio è di 4 morti e 20 feriti,12 in gravi condizioni.Fermato un uomo pic.twitter.com/fPVwvow4fp
A beige/brown SUV drove through the Gallup Intertribal Ceremonial parade route in downtown Gallup, according to the NM State Police. Multiple people, including 2 Gallup PD officers, were injured and treated on scene. pic.twitter.com/lhi5uFDy3n
The aftermath of the car-bombing. According to Russian media, the target, "Artyom Bardin" is now in a "serious condition in hospital". pic.twitter.com/Kjsij88w00
Auf der #Königsallee in #Düsseldorf kam es am Abend zu einem #Verkehrsunfall. Ein Autofahrer hat die Kontrolle über sein Fahrzeug verloren. Laut #Polizei könnte es sein, dass der Mann einen Herzinfarkt hatte. Der Wagen fährt in mehrere E-Scooter. Zwei Menschen werden verletzt. pic.twitter.com/UnQwvVxY2I
Une nouvelle explosion d'une bombe a été signalée la journée de dimanche 15 janvier 2023 dans une Eglise Protestante dans la cité frontalière de Kasindi, en territoire de Beni, au Nord-Kivu (RDC). Selon le capitaine Antony Mualushay Porte-Parole deshttps://t.co/CXEkxuX1iXpic.twitter.com/rBYL7UijCA
In Nigeria, at least 54 people have been killed and many others injured in a bomb explosion at a village in central Nasarawa regionhttps://t.co/88MXq9YAr7
Japanese Prime Minister, Fumio Kishida was Evacuated during a Speech at a Fishing Pier in the Wakayama Region after a Person in the Crowd threw what was initially believed to be an “Explosive Device” at the Prime Minister; the Object later turned out be a Smoke Canister/Grenade. pic.twitter.com/ps91HUCMMm
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
🚨Breaking News: Terror attack occured in Jerusalem, near Maale Adumim. Two terrorists started shooting at civilians, nine injured, three in critical condition. ⬇️ Video from the scene: pic.twitter.com/qXqUS59Wyn
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
There are reports of a terror attack in Tel Aviv. Apparently there are up to 10 casualties following a mass shooting in Jerusalem Boulevard. pic.twitter.com/30t7zLZijN
On December 31, 2024, a vehicle driven by an elderly man crashed into the Mokdong Kaebi Market in Yangcheon, Seoul, injuring at least 13 people. Four individuals suffered serious injuries while nine sustained minor injuries. The… pic.twitter.com/A7cZaiyJA1
Four people were seriously injured and nine others suffered minor injuries after a car drove into a crowd at a market in South Korean capital Seoul on Tuesday, local media reported. pic.twitter.com/zr3bsA9lrk
/1. Just now. Explosion occurred in Moscow, Russia.
According to preliminary data, the person killed in the explosion may be the creator of the "Arbat" battalion of the Russian and also the President of the Boxing Federation of the so-called DPR and, Armen Nagapetovich… pic.twitter.com/RO0NcFWjUC
Vadim Ermolaev, a Ukrainian businessman who was the target of an assassination attempt in what is described as a terror attack, was known to drive around Monaco in a Bentley with Ukrainian license plates.
Pénzmosás miatt vádat emelt két korábbi ukrán politikus ellen a svájci ügyészség. Svájci sajtó értesülések szerint az eset egy szélesebb, nemzetközi korrupciót ügy része, melybe a nyomozók szerint a cseh Škoda JS is érintett.
A Škoda a ČTK cseh hírügynökség megkeresésére azt mondta, hogy nem történt velük szemben semmilyen vádemelés. „A Škoda JS ebben a konkrét ügyben nem szerepel gyanúsítottként, és vádat sem emeltek ellene. 2014-től mindenben a vizsgálati szervek rendelkezésére állunk úgy Csehországban, mint Svájcban és Ukrajnában is” – reagált Jan Stolár, a cseh vállalat szóvivője.
Mikola Martinenko
Mikola Martinenko exképviselő és egy másik férfi, akinek kilétét Svájc nem tette közzé, egy 2,8 millió eurós pénzmosási ügyben érintett egy svájci és egy Panamában bejegyzett vállalaton keresztül.
A vád szerint Martinenko kenőpénzért biztosított ukrán állami megrendeléseket a Škoda JS számára az ukrán atomerőművekbe az Energoatomon keresztül. A volt politikus tagadja a vádakat.
Martinenko Arszenyij Jacenyuk korábbi miniszterelnök közeli szövetségese volt. 1998 és 2016 között volt parlamenti képviselő, de három évvel ezelőtt márciusban visszaadta mandátumát, miután korrupcióval vádolták.
Martinenko állítólag Petro Porosenko volt államfő közeli munkatársaként is ismert, a rendelkezésre álló információk alapján ő felelt az energiapolitikáért az ukrán parlamentben egészen addig, amíg a korrupciós vád miatt távozni nem kényszerült.
Svájci hatóságok az ottani sajtó szerint 2013 óta dolgozik az ügyön.
(KÖRKÉP.SK)
[type] => post [excerpt] => Pénzmosás miatt vádat emelt két korábbi ukrán politikus ellen a svájci ügyészség. Svájci sajtó értesülések szerint az eset egy szélesebb, nemzetközi korrupciót ügy része, melybe a nyomozók szerint a cseh Škoda JS is érintett. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1576956464 [modified] => 1576958540 ) [title] => A svájci ügyészség vádat emelt két korábbi ukrán politikus ellen [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=732&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 732 [uk] => 737 ) [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 733 [image] => Array ( [id] => 733 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/Mykola_Martynenko.jpg [original_lng] => 37581 [original_w] => 650 [original_h] => 366 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/Mykola_Martynenko-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/Mykola_Martynenko-300x169.jpg [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/Mykola_Martynenko.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/Mykola_Martynenko.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/Mykola_Martynenko.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/Mykola_Martynenko.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2019/12/Mykola_Martynenko.jpg [width] => 650 [height] => 366 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1576951350:12 [_thumbnail_id] => 733 [_edit_last] => 12 [views_count] => 5269 [_oembed_895a31ae7ed4e88576756abff18b11fd] => [_oembed_time_895a31ae7ed4e88576756abff18b11fd] => 1582144152 [_oembed_6a984df09561907940703c1fcdee8cb3] =>
⛔КОРОНАВІРУС. ⛔ЗА 4 ДНІ ГОСПІТАЛІЗАЦІЇ ПОМЕРЛА УКРАЇНКА ?️ ?ВІЧНА ПАМ'ЯТЬ РАЇСІ ?
Dans le cadre d’un dossier du Parquet Fédéral de suspicions de corruption, visant des personnes actives au sein du Parlement européen, la Police Judiciaire Fédérale a saisi près d’1,5 millions d’euros lors de perquisitions menées en région bruxelloise. pic.twitter.com/2UfK2zNtnm
Mehrere Tote bei Flugzeugabsturz in der Schweiz: Die Absturzstelle befände sich nach Polizeiangaben in steilem Gelände. Die Ursache für das Unglück ist noch völlig unklar. https://t.co/CF7UCeqgNV
— Frankfurter Allgemeine gesamt (@FAZ_NET) May 20, 2023
A United Airlines pilot has been charged in a bizarre ax attack earlier this month in which he savaged a parking arm at a Denver International Airport employee parking lot, causing an estimated $700 in damage. https://t.co/3pwiIx0x5c
Des policiers lourdement armés entourent le périmètre d'une entreprise à Sion. Une fusillade aurait éclaté ce matin. Le ou les suspects sont activement recherchés. @RTSinfopic.twitter.com/baTFaZ2hHZ
Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
❄️⚠️ Schneechaos im Wallis! Teile von Sion sind gesperrt, Menschen werden gebeten, zuhause zu bleiben 🏠. Zermatt ist von der Aussenwelt abgeschnitten ❌ und hat mit Stromausfällen zu kämpfen. ⚡ 👉 https://t.co/xvhkcD5T7e
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3
🇨🇭🔥🎉 EN IMAGES - Une vidéo montre le tout début de l’incendie au bar « Le Constellation » à Crans-Montana (VS), au moment où le plafond s’enflamme. 20 Minuten) pic.twitter.com/ZfcoZt73WL
🇨🇭🔥 FLASH - Un incendie s’est déclaré ce matin sur le mémorial dédié aux victimes de la tragédie du Nouvel An à Crans-Montana. Les pompiers sont rapidement intervenus et ont maîtrisé le feu. Une enquête est en cours pour en déterminer l’origine. (Blick) pic.twitter.com/hWxU7h99Zu