Az eset az ungvári járási Szerednyén történt szeptember 16-án reggel. A járőrök megállítottak egy sofőrt, aki VAZ típusú járművén megsértette a közlekedési szabályokat.
A sofőrrel való beszélgetés során észrevették, hogy a férfi kábítószer befolyása alatt van, melyet az orvosi vizsgálat meg is erősített. Később az is kiderült, hogy a férfi meg van fosztva vezetői engedélyétől.
A férfire adminisztratív protokollt állítottak ki, az ügyben folyik az eljárás.
Szeptember 3-án délután bejelentés érkezett a tűzoltósághoz, miszerint tűz ütött ki a Szjanki–Ungvár–Munkács vonatjáraton.
A lángok az egyik vagon tetőszerkezetéből csaptak fel a perecsenyi állomáson. Az utasok azonnal elhagyták a vonatot. A helyszínre az ungvári és perecsenyi tűzoltóság érkezett ki, az információk szerint az esetnek nincsenek áldozatai.
A tűz kitörésének okát vizsgálják az illetékes szolgálatok.
Szeptember 2-án bejelentés érkezett a tűzoltósághoz, miszerint tűz ütött ki egy házban az ungvári járási Felsődomonyán. Az esetről a szomszédok értesítették az illetékes szolgálatokat, a tulaj ez idő alatt megpróbálta egyedül eloltani a tüzet.
Mint kiderült, a gazda begyújtotta a száraz avart a ház közelében, ez okozta a tüzet, ami átterjedt a házra. A tűzoltóság viszonylag rövid időn belül megfékezte a lángokat, a tűz a tetőrész egy részét semmisítette meg.
A hírt a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége közölte.
[type] => post
[excerpt] => Szeptember 2-án bejelentés érkezett a tűzoltósághoz, miszerint tűz ütött ki egy házban az ungvári járási Felsődomonyán. Az esetről a szomszédok értesítették az illetékes szolgálatokat, a tulaj ez idő alatt megpróbálta egyedül eloltani a tüzet.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1725391560
[modified] => 1725366449
)
[title] => Az Ungvári járásban szemétégetés miatt kapott lángra egy ház
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=177849&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 177849
[uk] => 177834
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 177833
[image] => Array
(
[id] => 177833
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/030920241725351477.jpeg
[original_lng] => 436359
[original_w] => 1500
[original_h] => 1000
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/030920241725351477-150x150.jpeg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/030920241725351477-300x200.jpeg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/030920241725351477-768x512.jpeg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/030920241725351477-1024x683.jpeg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/030920241725351477.jpeg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/030920241725351477.jpeg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/09/030920241725351477.jpeg
[width] => 1500
[height] => 1000
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1725355651:5
[_thumbnail_id] => 177833
[_edit_last] => 5
[views_count] => 533
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_21a9fa67460f77cb4457e7c452d08a24] =>
Omsk oil refinery is on fire in Russia. As Russian media claim AVT-10 is on fire. Information regarding AVT-10 at the Omsk oil refinery:
“The design capacity for raw materials is 6 million tons per year. The products obtained are fuel gas, liquefied gas, straight-run gasoline… pic.twitter.com/Vyovg3sljw
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) August 1, 2024
Augusztus 30-án este érkezett bejelentés a rendőrségre egy közlekedési balesetről, amely az ungvári járásban, Cservone községben történt.
A helyszínre kiküldték a rendőrség nyomozócsoportját, akik kihallgatták a szemtanúkat, kiderítették a baleset körülményeit. Megállapítást nyert, hogy egy 38 éves bátyúi lakos egy Mitsubishi típusú személygépkocsival egy kivilágítatlan útszakaszon elgázolta az úttesten közlekedő 25 éves cservonei lakost.
Az ütközés következtében a gyalogos a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrök nyomozást indítottak az autó sofőrje ellen, a férfi józanon ült a volán mögött. Autóját lefoglalták és a rendőrségi parkolóba vitték. A nyomozók a sértett halálát okozó közlekedésbiztonsági szabályok megsértése miatt indítottak előzetes vizsgálatot. Az ügyben szakértői vizsgálatokat folytatnak, melynek következtetései alapján a rendőrség megállapítja a baleset összes objektív körülményét.
Début d'incendie en cours sur la flèche de la cathédrale de @Rouen. Origine inconnue à ce stade. Tous les moyens publics sont mobilisés. Merci de faciliter leur intervention. pic.twitter.com/Lnu1vMrw5p
— Nicolas Mayer-Rossignol (@NicolasMayerNMR) July 11, 2024
Enerhodar. We have recorded from Nikopol that the Russian occupiers have started a fire on the territory of the Zaporizhzhia Nuclear Power Plant.
Currently, radiation levels are within norm. However, as long as the Russian terrorists maintain control over the nuclear plant, the… pic.twitter.com/TQUi3BJg4J
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 11, 2024
У ніч на 18 вересня у місті Торопець Тверської області Росії через атаку дронів виникла пожежа та детонація. Губернатор області Ігор Руденя розпорядився частково евакуювати населення. pic.twitter.com/JWBKvBrym2
The ammunition warehouse in Toropets, Tver region, in Russia has been turned into volcanic region. It is still exploding. Absolutely spectacular view and possibly the biggest single event of that kind in this war.
Additional footage of the massive secondary explosion at Russia's 107th GRAU Arsenal in Toropets after a successful Ukrainian drone attack earlier tonight.
The large Russsian missile and ammunition storage facility suffered multiple explosions. pic.twitter.com/HlnaD0dqM3
Az ungvári járási Szürtében a Kijev–Csap autóúton a járőrök megállítottak egy sofőrt, aki Volkswagen típusú járművén megsértette a közlekedési szabályokat.
A járművezetővel való beszélgetés alatt a hatóságok észrevették, hogy a férfi kábítószer befolyása alatt lehet, azonban a sofőr nem volt hajlandó elvégezni a tesztet. A férfira adminisztratív portokollt állítottak ki, a bírságok összege meghaladja a 90 ezer hrivnyát.
Az ungvári járási Sóslakon kigyulladt egy HAZ-66 típusú tehergépjármű, amely fát szállított. a tüzet a sofőr és az utas menet közben vették észre, azonnal kiugrottak az égő járműből, ami tovább gurult, fák állították meg.
A helyszínre a nagybereznai tűzoltóság érkezett ki. A tűz teljesen megsemmisített egy köbméter fát és a kabint. Kitörésének okát még vizsgálják.
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Début d'incendie en cours sur la flèche de la cathédrale de @Rouen. Origine inconnue à ce stade. Tous les moyens publics sont mobilisés. Merci de faciliter leur intervention. pic.twitter.com/Lnu1vMrw5p
— Nicolas Mayer-Rossignol (@NicolasMayerNMR) July 11, 2024
Enerhodar. We have recorded from Nikopol that the Russian occupiers have started a fire on the territory of the Zaporizhzhia Nuclear Power Plant.
Currently, radiation levels are within norm. However, as long as the Russian terrorists maintain control over the nuclear plant, the… pic.twitter.com/TQUi3BJg4J
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 11, 2024
Omsk oil refinery is on fire in Russia. As Russian media claim AVT-10 is on fire. Information regarding AVT-10 at the Omsk oil refinery:
“The design capacity for raw materials is 6 million tons per year. The products obtained are fuel gas, liquefied gas, straight-run gasoline… pic.twitter.com/Vyovg3sljw
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) August 1, 2024
У ніч на 18 вересня у місті Торопець Тверської області Росії через атаку дронів виникла пожежа та детонація. Губернатор області Ігор Руденя розпорядився частково евакуювати населення. pic.twitter.com/JWBKvBrym2
The ammunition warehouse in Toropets, Tver region, in Russia has been turned into volcanic region. It is still exploding. Absolutely spectacular view and possibly the biggest single event of that kind in this war.
Additional footage of the massive secondary explosion at Russia's 107th GRAU Arsenal in Toropets after a successful Ukrainian drone attack earlier tonight.
The large Russsian missile and ammunition storage facility suffered multiple explosions. pic.twitter.com/HlnaD0dqM3
Az ungvári járási rendőrkapitányság munkatársai letartóztattak egy csapi lakost, akit kábítószer-kereskedéssel vádolnak.
Az információk szerint a férfi metamfetaminnal kereskedett a járás területén. A bűnözőt eladás közben tartóztatták le, már érkezett odaadni az árut az ügyfélnek és a pénzt is megkapta érte.
Az ügyben büntetőeljárás indult, a vizsgálatok megkezdődtek. A férfire akár 10 év börtönbüntetés is várhat.
Az SZBU felszámolt egy korrupciós csoportot a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) ungvári járási adminisztrációjában a. A tisztviselők rendszeresen kenőpénzt vettek át vállalkozóktól az engedélyezési dokumentáció jóváhagyásáért.
Az információk szerint az engedélyeket az étteremtulajdonosok igényelték az akadálymentes működtetésért.
A kapott kenőpénzért a DSZNSZ illetékesei szemet hunytak afelett, hogy a vállalat felszerlése nem felel meg a tűzbiztonsági jogszabályok előírásainak.
Az Ungvári járás határövezetében a bűncselekmények megelőzése érdekében további tilalmi korlátozásokat vezettek be – számolt be szerdán az rbc.ua hírportál az Állami Határőrszolgálat nyugati regionális osztályának Facebook-oldalára hivatkozva.
A jelentés szerint a meglévők mellett további korlátozások lépnek érvénybe az Ungvári járás következő kistérségeiben: Sztavne, Kosztrino, Nagyberezna, Dubrinics-Kisberezna, Onokóc, Homok, Szürte, Csap.
A határőrség rendelete értelmében a határsávban tilos:
személyek jelenléte és a településhatáron kívüli munkavégzés, személy- és gépjárművek jelenléte az autóút-nyilvántartásban nem szereplő és az államhatárhoz vezető utakon, valamint azok mozgása a sötét napszakban (22:00 órától 05:00 óráig);
járművek parkolása az utak szélén a kijelölt parkolókon kívül, kivételt képeznek a műszaki hibák;
fegyverek és bármely aktív védelmi eszköz szállítása a járművekben megfelelő engedélyek nélkül;
éjjellátó készülékek, hőképalkotó berendezések, rádióállomások használata, kivéve a speciális berendezésekre és speciális járművekre felszerelteket;