Két évvel és négy hónappal azután, hogy meggyilkolták Ján Kuciakot és jegyesét, Martina Kusnírovát, Peter Sabo, az Aktuality.sk hírportál oknyomozó újságírója egy töltényt talált a postaládájában – számolt be a történtekről az ujszo.com hírportál.
Az esetről azonnal értesítették Roman Mikulec belügyminisztert, valamint Milan Lucanský országos rendőrfőkapitányt is, akik bejelentették, hogy Peter Sabo védelme érdekében több intézkedést is tettek.
Sabo két évvel ezelőtt, Kuciak-gyilkosság után csatlakozott az Aktuality.sk csapatához. Írásaiban, egyebek mellett foglalkozott adócsalásokkal, támogatási csalásokkal, mindezt hazai és nemzetközi szinten is.
Peter Sabo
Peter Sabo a szeredi kábítószer-kereskedelemről, a Gál Gábor volt igazságügyi miniszterhez köthető ügyekről, a dél-szlovákiai adócsalókról, és a Dobytkár ügyről szokott írni, ezen kívül az úgynevezett kocneri könyvtárat elemzi, és a mohi erőmű új részeinek az építése körüli ügyekkel is foglalkozik stb. – írta Peter Bárdy főszerkesztő, aki hozzátette, ha azt hiszik, hogy megijedünk, nagyon tévednek!
Bárdy azt is írta, hogy emlékszik arra, amikor Kuciak-gyilkosság után külföldi újságírók, biztonsági szakemberek, politikusok és sokan mások megkérdezték arról, mit gondol, újra megtörténhet-e az, ami 2018. február 21-én történt kollégájukkal, Ján Kuciakkal és jegyesével. A kérdésekre mindig egységes választ adott, mégpedig azt, reméli, hogy többet nem történhet hasonló. Mint írja, továbbra is kitart emellett.
A szlovák belügyminiszter elszörnyedt, mikor értesült az újságírónak küldött töltényről
Elfogadhatatlan, hogy még manapság is ilyen primitív elrettentő üzeneteket küldözgessen valaki. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy Ján Kuciak áldozata ne legyen hiábavaló, és főleg, hogy efféle tragédia már soha többé ne fordulhasson elő Szlovákiában – közölte Roman Mikulec belügyminiszter
A talált töltényről, ami ez esetben halálos fenyegetésnek minősül, a szerkesztőség nemcsak a belügyminisztert, de Milan Lucanský országos rendőrfőkapitányt is tájékoztatta, aki elmondta, hogy a szlovák rendőrség már megtette a szükséges óvintézkedéseket az ügyben.
Soutien à @JeremieBreaud, encore une fois menacé parce qu'il ose s'attaquer au trafic de drogue et aux délinquants. Nous ne courberons jamais l'échine. Comme à Bron, la Région continuera à financer les équipements des communes engagées pour la sécurité.https://t.co/ykSeXBKzuH
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
“Throwing more citizen journalists into prison is not going to stop people from complaining, or demanding reforms in #Vietnam. The government should recognize that citizen journalists and independent media are allies of good governance” says @hrw. #CanThohttps://t.co/f1Nm0iBmrppic.twitter.com/7OoF9UvFzE
Horrible news: Al-Jazeera senior journalist Shireen Abu Aqleh @ShireenNasri shot dead by Israeli forces while covering a raid in Jenin (West Bank) today. Veteran reporter, covered conflict for >15 years pic.twitter.com/nyPbOCwj19
Руслана Новик: Страшна звістка обпікає болем наші серця… У бою за незалежність України під Авдіївкою загинув наш однокласник, наш друг, Говорков Богдан Миколайович. Жодними словами не вгамувати пекучий біль втрати. Світлий спомин про Богданчика залишиться в наших серцях. Богдан pic.twitter.com/qSSfkC0fFh

#BREAKING VIDEO: Slovakian Prime Minister Robert Fico was shot, the Tasr News Agency reports.
According to information, the prime minister was shot several times in the chest and abdomen and is in serious condition. The attacker has been detained. -Pravda pic.twitter.com/ZleAF8UZ02
Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
Az észak-koreai hadsereg kész akcióba lépni, amennyiben disszidensek továbbra is propaganda-szórólapokat juttatnak az országba, közölte az állami média kedden, írja a Reuters.
Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet.
„Hadseregeink gyorsan és alaposan végrehajtják a párt és a kormány minden döntését és parancsát” − közölte a koreai néphadsereg (KPA) a KCNA észak-koreai állami hírügynökséggel.
Kim Jodzsong, Kim Dzsongun húga már múlt héten is figyelmeztetett, hogy amennyiben nem ér véget a szórólapkampány, a katonai feszültség csökkentését célzó 2018-as egyezmény felmondása mellett Phenjan bezárhatja a Korea-közi összekötő irodát, illetve leállíthatja a Keszong határvárosban lévő közös ipari park működését. Az összekötő iroda és a keszongi ipari park a két Korea közötti békés viszony két, talán legfontosabb szimbóluma.
Múlt szerdán a dél-koreai védelmi tárca bejelentette, hogy feljelentést tesz két, a phenjani rezsimet bíráló röplapokat terjesztő szervezet ellen. Elemzők emlékeztetnek arra, hogy bár Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az ilyen jellegű, évek óta tartó szórólapkampányokat, mind ez idáig – a szólásszabadságra hivatkozva – nem tiltotta meg őket.
Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal.
A fire at a construction site in #SouthKorea killed at least 25 people and injured another seven on Wednesday. All of the victims were construction workers who had been building a warehouse in the city of #Icheon, about 80 kilometres southeast of #Seoul. https://t.co/J5jkExEfaLpic.twitter.com/JtlJHGuZQf
HIGH-RISH INFERNO: New eyewitness video shows a massive fire that broke out on the 12th floor of a 33-story apartment building in Ulsan, South Korea, with hundreds evacuated – including some from the rooftop – and at least a dozen hospitalized. https://t.co/ojcYCIvtcupic.twitter.com/RRgccJHxCx
Soutien à @JeremieBreaud, encore une fois menacé parce qu'il ose s'attaquer au trafic de drogue et aux délinquants. Nous ne courberons jamais l'échine. Comme à Bron, la Région continuera à financer les équipements des communes engagées pour la sécurité.https://t.co/ykSeXBKzuH
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
We revealed extensive flood damage in North Korea using satellite imagery on Weds, now KCTV admits it with video of the broken bridges, destroyed homes and fields in the same exact areas
The F-16 was on a training mission Saturday morning when it came down "in an agricultural area near Osan Air Base", the US Air Force said in a statement, adding the pilot ejected safely.
Over 80 people were injured in a seven-vehicle pileup, including three buses carrying middle school students on a field trip, in #SouthKorea's Gangwon province on Friday, police said.
About 30 firefighters were taking part in the rescue operation, while police were investigating… pic.twitter.com/s741AUhmev
The bodies of six people trapped in a tunnel submerged by heavy rains in central South Korea were retrieved on Sunday, firefighting authorities said, taking the death toll from days of… pic.twitter.com/tJ7hPPGbbI
South Korean activists hold rally in central Seoul to protest against Japan's plan to release treated radioactive water from tsunami-wrecked Fukushima nuclear power plant into ocean pic.twitter.com/HqZnucweEp
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
Today, as the human rights situation in North Korea continues to deteriorate, the 🇺🇸🇰🇷🇯🇵governments urge the int’l community to shift its approach toward action – from monitoring violations and abuses to promoting accountability. https://t.co/38ZF5HG6nMpic.twitter.com/lLeiSTJERL
— Deputy Secretary Kurt Campbell (@DeputySecState) October 18, 2024
Scenes in South Korea as Seoul experiences its heaviest November snowfall since records began over a century ago, snarling traffic, knocking out power and grounding flights.#snowfall#Seoul#SouthKoreapic.twitter.com/74CUaK9Zi7
Optimal calibration for a landing without gear and flaps, but touchdown at the end of the runway – and with an impassable concrete wall just behind it … ☹️ At least a sudden death for most of the 180 people on board. Still, terrible. Rest in peace.🥺pic.twitter.com/Wt6dNRu6OO
South Korea - Man Sets Himself on Fire Near Anti-Graft Office
A man died after self-immolating near South Korea's anti-corruption office amid protests over President Yoon Suk Yeol's interrogation on insurrection charges. He was hospitalized but succumbed to his injuries. pic.twitter.com/08epLrqctt
❗️🇰🇷 - Fifteen people were injured in Pocheon, South Korea, when eight 500-pound Mk82 bombs accidentally dropped by South Korean Air Force KF-16 jets landed in a civilian area during joint live-fire exercises with the U.S.
Chongjin Shipyard North Korea sinking of the newest Choe Hyon-class of guided missile destroyers (DDGHM) (Second ship in class currently unnamed likely Hull Number 52)
A Beregszászi Városi Tanács pénteken tartotta meg soron következő plenáris ülését. Darcsi Karolina, a tanács magyar frakciójának vezetője a napirendi pontok áttekintése és megvitatása előtt felolvasta a képviselőtársának, Vitalij Antipovnak címzett írásbeli megkeresését, majd a feljelentést továbbította a rendőrség felé.
Tavaly októberben járta be a sajtót a hír, amely szerint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság körözést adott ki Anti Viktor, Beregszászban született magyar állampolgár ellen. A körözéshez mellékelt fotón kétségkívül Vitalij Antipov látható, aki a Beregszászi Városi Tanács egykori BPP-frakciójának vezetője volt. Azon kívül, hogy bűncselekményt követett el Magyarországon, a magyarellenességéről ismert képviselő hamis néven szerzett magyar állampolgárságot, ugyanis a magyar okmányaiban Anti Viktorként szereplő Vitalij Antipov születési adatai azonosak a városi tanács adatbázisában szereplő eredetiekkel. Egy novemberi soron kívül tartott tanácsülésen képviselőtársai arra kérték a képviselőt, hogy szolgáljon magyarázattal a személye körül kialakult botrány kapcsán, hiszen az rossz fényt vet az egész képviselő-testületre. Vitalij Antipov máig nem adott tájékoztatást az esetről. A képviselők ezért a június 5-i ülésen eldöntötték, hogy követelik kollégájuktól, hogy öt napon belül cáfolja az információkat bizonyító erejű okiratok felmutatásával.
„Hét hónappal ezelőtt a magyarországi médiából értesültünk arról, hogy képviselőtársunkat Anti Viktor néven körözik Magyarországon zaklatás elkövetése miatt, ugyanis egy határrendésznek egy temetési koszorút küldött – ezzel gyakorlatilag megfenyegetve az életét. Sajnálatos módon – a képviselő ugyan ígéretet tett fél évvel ezelőtt arra, hogy tisztázni fogja magát – most ott tartunk, hogy engem is megfenyegetett, nekem is beígért egy temetési koszorút. Ebben az ügyben feljelentést tettem, a tanácsülésen a feljelentést a rendőrség képviselőjének is átadtam, aki biztosított arról, hogy személyesen fogja az ügyet kontrollálni, illetve a törvényeknek megfelelően tájékoztatni fognak az ügy állásáról nemcsak engem, hanem az egész képviselő-testületet” – nyilatkozta az eset kapcsán Darcsi Karolina.
Babják Zoltán, Beregszász polgármestere az ülést követően újságírónknak elmondta, hogy mindenképpen azt szeretnék, ha a Beregszászi Városháza fölött nem lebegne egy olyan felhő, amelyre nincs magyarázat. „Úgy gondolom, hogy nem szabad egy kalap alatt kezelnünk azokat a képviselőket, akik minden szinten odafigyelnek a saját reputációjukra azokkal, akiknek az nem fontos. Én szeretném, ha a beregszászi önkormányzat becsülete semmilyen szinten ne szenvedjen csorbát, ezért ma egy olyan döntést hoztunk, hogy Vitalij Antipov nem kívánatos személy a testületi üléseken egészen addig, amíg nem tisztázza magát. Erre megvan a megfelelő jogi út. Tisztázhatta volna magát már nagyon régen, biztos, hogy vannak rá okok, amiért ez nem történt meg – mi ezeket az okokat szeretnénk megismerni. Szeretnénk ebben a teremben úgy levezetni egy testületi ülést, hogy közöttünk nincs körözött személy. Ez a legfontosabb dolog, ugyanis a mi városunknak és minden polgárának fontos a város hírneve” – húzta alá Babják Zoltán.
Az ülésen a képviselők elfogadták a Beregszászi Linner Bertalan Központi Járási Kórház támogatására és fejlesztésére célzott 2020-as évre szóló programját, helyesbítették a városi utcák fenntartásával és felújításával kapcsolatos jegyzékeket, illetve a földkérdésekről is szó esett. Ismertették azt, hogy a város költségvetésébe 2020 első negyedévében az előirányzott helyett 1,9 millió hrivnyával kevesebb folyt be, amelynek oka a márciusban bevezetett karanténintézkedések lévén bezárni kényszerült vállalkozások. Tájékoztattak arról is, hogy 2019-ben összesen 270 beregszászi lakos nyújtott be az orvosi recept alapján vásárolt gyógyszerek vételárának visszatérítésére irányuló program keretében igénylést összesen 134 035 hrivnya összegben.
Soutien à @JeremieBreaud, encore une fois menacé parce qu'il ose s'attaquer au trafic de drogue et aux délinquants. Nous ne courberons jamais l'échine. Comme à Bron, la Région continuera à financer les équipements des communes engagées pour la sécurité.https://t.co/ykSeXBKzuH
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
Megfenyegette Darcsi Karolinát, a Beregszászi Városi Tanács KMKSZ frakciójának vezetőjét Vitalij Antipov, aki ellen Magyarországon elfogatóparancs van kiadva, és aki korábban Anti Viktor néven halálosan megfenyegetett egy magyarországi köztisztviselőt.
https://youtu.be/nsuiBwf96Gg
Az ügyben a Beregszászi Városi Tanács is vizsgálatot indított és felszólították Antipovot, hogy tisztázza magát.
Soutien à @JeremieBreaud, encore une fois menacé parce qu'il ose s'attaquer au trafic de drogue et aux délinquants. Nous ne courberons jamais l'échine. Comme à Bron, la Région continuera à financer les équipements des communes engagées pour la sécurité.https://t.co/ykSeXBKzuH
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
A koronavírussal kapcsolatos fenyegető küldeményt kapott Markus Söder bajor kormányfő, aki pénteken a Twitter-oldalán írt arról, hogy „a gyűlölködés és az uszítás egyre nagyobb mértéket ölt”.
Söder üzenetében közzétett egy fotót is arról a folyadékkal teli kis kémcsőről, amelyet ismeretlenek küldtek neki azzal az üzenettel, hogy koronavírus-pozitív, és ha megissza a kémcső tartalmát, akkor immunissá válik.
A bajor kormányfő utalt arra, hogy Christian Drosten virológus és Karl Lauterbach, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) egészségügyi szakpolitikusa is kapott pár napja hasonló jellegű fenyegető üzeneteket.
Hendrik Streeck bonni virológus szintén arról számolt be pénteken, hogy egy ismeretlen eredetű folyadékot küldtek neki, azzal a felszólítással, hogy igya meg annak érdekében, hogy ne betegedjen meg a koronavírustól.
Nem halálos fenyegetésként fogtam fel – mondta el Streeck, hozzátéve, hogy megkérte egy kollégáját, semmisítse meg a küldeményt. Szerinte az ilyen jellegű támadásokat végeredményben a félelem motiválja.
Soutien à @JeremieBreaud, encore une fois menacé parce qu'il ose s'attaquer au trafic de drogue et aux délinquants. Nous ne courberons jamais l'échine. Comme à Bron, la Région continuera à financer les équipements des communes engagées pour la sécurité.https://t.co/ykSeXBKzuH
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
Kézigránátot vett elő a zsebéből és a felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi Kijev Szolomjanszkij kerületének egyik üzletében, mert a biztonsági őrök nem engedték be szájmaszk nélkül – adta hírül pénteken az unn.com.ua hírportál a kijevi rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A közlemény szerint a Kudrjasov utcai szupermarketben szóváltás alakult ki a biztonsági őrök és egy férfi között, aki szájmaszk nélkül akart bemenni az üzletbe. A vita hevében az ismeretlen kézigránátot vett elő a zsebéből és a felrobbantásával fenyegetőzött. A Cserkaszi megyében született 38 éves férfit a rendőrség őrizetbe vette, motozása során egy RGD-5 típusú kézigránátot és két jelzőrakétát találtak nála.
Az ügyben garázda cselekmény elkövetése címén indult nyomozati eljárás. Ha a férfi bűnössége bebizonyosodik, akár hét év börtönnel számolhat.
Soutien à @JeremieBreaud, encore une fois menacé parce qu'il ose s'attaquer au trafic de drogue et aux délinquants. Nous ne courberons jamais l'échine. Comme à Bron, la Région continuera à financer les équipements des communes engagées pour la sécurité.https://t.co/ykSeXBKzuH
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
Imagens mostram que a guarnição da PF sofreu um ataque violento de Roberto Jefferson. Ex-deputado teria disparado tiros de fuzil e granada contra a viatura. pic.twitter.com/iW16zSiC6u
Reports indicate that last night unidentified assailant threw a hand grenade at the residence of Mawlawi Ghulam Jilani Hanafi, the Taliban's Education Minister, in Hisarak district of Nangarhar, resulting in the loss of his four daughters. pic.twitter.com/a44GzVyYC3
Swedish Police announced a suspicious, dangerous object is found near the Israeli embassy in Stockholm. The national bomb squad & swat team is on its way to investigate the matter. pic.twitter.com/PcJGsQxumB
#BREAKING: FAILED TERRORIST PLOT AT ISRAELI EMBASSY IN STOCKHOLM. GRENADE FOUND ON GROUNDS FAILS TO DETONATE; SWEDISH BOMB SQUADS NEUTRALISE THREAT. ISRAEL'S AMBASSADOR LABELS INCIDENT AN ATTEMPTED ATTACK. POLICE INVESTIGATE "SUSPICIOUS DANGEROUS OBJECT." #TerrorAttack#Israel… pic.twitter.com/Qc7dQULm1h
A berlini Vilmos császár-emléktemplom körüli téren lévő karácsonyi vásárt, ahol 2016 decemberében terrortámadás történt, a német rendőrség szombat este kiürítette két gyanúsan viselkedő férfi miatt.
A rendőrség legfrissebb közleményében az áll, hogy a karácsonyi vásárt két gyanúsan viselkedő férfi miatt evakuálták. Az ügyben nyilatkozó szóvivő elmondta, hogy nem erősödött meg az a gyanú, hogy a férfiak egyikét elfogatóparancs alapján körözik. Mint mondta, névhasonlóság miatt történt tévedés. Hozzátette, hogy nem történt őrizetbe vétel.
Egy másik rendőrségi illetékes elmondta: figyelembe véve, hogy a helyszínen három éve merénylet történt, a rendvédelmi szervek körültekintően reagáltak, és ezért ürítették ki a teret.
A rendőrség korábban a Twitteren közölte, hogy a látogatók nyugodt és rendezett körülmények között hagyták el a területet. Hozzátette, hogy átvizsgálják a Breitscheid teret és az emléktemplom épületét.
Értesülések szerint az imaházban egy rendezvényt idő előtt kellett abbahagyni.
Soutien à @JeremieBreaud, encore une fois menacé parce qu'il ose s'attaquer au trafic de drogue et aux délinquants. Nous ne courberons jamais l'échine. Comme à Bron, la Région continuera à financer les équipements des communes engagées pour la sécurité.https://t.co/ykSeXBKzuH
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
To be fair, when you can’t get a woman sacked, arrested or dropped by her publisher, and cancelling her only made her book sales go up, there’s really only one place to go. pic.twitter.com/MsNWXhWlyc
Seit dem Hamas-Terrorschlag in Israel ist auch in Deutschland die Lage angespannt. Antisemitische Vorfälle mehren sich. Nun ist nach SPIEGEL-Informationen eine jüdische Gemeinde in Berlin attackiert worden. https://t.co/gpb2LKFvbD
Iran's exiled Prince Reza Pahlavi was sprayed with a red liquid — reported to be tomato paste or tomato juice — by a protester as he left a press conference in Berlin on Thursday. The suspect was immediately detained by police. pic.twitter.com/Rb6asfqYZ6
— Iran International English (@IranIntl_En) April 23, 2026