Az iskolabusz eddig ismeretlen okokból felborult az M53-as autópályán, melynek következtében a sofőr és egy 14 éves diáklány a helyszínen életét vesztette.
Tragikus balesetről számolt be a Sky News: felborult egy 54 diákot szállító iskolabusz az Egyesült Királyságban, az M53-as autópályán.
A rendőrség legfrissebb közlése szerint egy 14 éves lány és a sofőr a helyszínen életét vesztette, miután a jármű felborult az autópályán Merseyside térségében.
A helyi mentőszolgálat közlése szerint „számos sérültje” van a balesetnek, ám ennél több részletet egyelőre nem közöltek a tragédia kapcsán. Az Északnyugati Mentőszolgálat, az Alder Hey Gyermekkórház és az Arrowe Park Kórház is megerősítette, hogy súlyos baleset történt az autópályán, melynek következtében „számos sérültről” értesültek.
Nem sokkal később a Calday Grange fiúgimnázium és a West Kirby leánygimnázium megerősítette, hogy az egyik iskolabuszuk érintett az incidensben: úgy tudni, hogy az iskolabusz egy autóval ütközött az autópályán.
A legfrissebb információk szerint további két diákot súlyos sérülésekkel szállítottak az Alder Hey gyermekkórházba, míg számos másik diákot könnyebb sérülésekkel a környező kórházakba szállítottak: összesen 50 gyermeket szállítottak a Wallaseyben található sürgősségi központba.
[type] => post [excerpt] => Az iskolabusz eddig ismeretlen okokból felborult az M53-as autópályán, melynek következtében a sofőr és egy 14 éves diáklány a helyszínen életét vesztette. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1696063320 [modified] => 1696030643 ) [title] => Felborult egy iskolabusz egy brit autópályán, a sofőr és egy 14 éves lány meghalt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=131779&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 131779 [uk] => 131812 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 131780 [image] => Array ( [id] => 131780 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/8e07030e3e0823a1113a8d96c5fe3d36.webp [original_lng] => 44786 [original_w] => 640 [original_h] => 380 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/8e07030e3e0823a1113a8d96c5fe3d36-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/8e07030e3e0823a1113a8d96c5fe3d36-300x178.webp [width] => 300 [height] => 178 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/8e07030e3e0823a1113a8d96c5fe3d36.webp [width] => 640 [height] => 380 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/8e07030e3e0823a1113a8d96c5fe3d36.webp [width] => 640 [height] => 380 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/8e07030e3e0823a1113a8d96c5fe3d36.webp [width] => 640 [height] => 380 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/8e07030e3e0823a1113a8d96c5fe3d36.webp [width] => 640 [height] => 380 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/8e07030e3e0823a1113a8d96c5fe3d36.webp [width] => 640 [height] => 380 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1696060357:2 [_thumbnail_id] => 131780 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 4103 [translation_required_done] => 1 [_oembed_ba54e6dd8107dc9a561cd4c9bb42305c] =>
In Micheldorf (Bezirk St. Veit an der Glan) in Kärnten ist ein Bus von der Straße abgekommen und umgestürzt. Das Opfer ist eine 19-Jährige. https://t.co/8DhKNCjMbA
#Urgente | Al menos 13 personas fallecidas y 36 heridos dejó el despiste y caída a un precipicio de 200 metros de un bus de la empresa Molina, en el paraje Huaccoto, en el distrito de Anco, en carretera Ayacucho - Huancayo, según informe preliminar de la Policía. pic.twitter.com/WoaFmdiMBH
Vi sarebbero per ora almeno due morti accertati e una quarantina di feriti nell'incidente del pullman precipitato da un cavalcavia a Mestre. Il tragico bilancio sembra essere destinato a salire Le prime foto tratte da fermi immagini del Tg1 e Tg2 Rai https://t.co/cUObC24Hyfpic.twitter.com/F4AsbA5maJ
Un’immane tragedia ha colpito questa sera la nostra comunità. Ho disposto da subito il lutto cittadino, in memoria delle numerose vittime che erano nell’autobus caduto. Una scena apocalittica, non ci sono parole. pic.twitter.com/APnsQoPMkL
Doda Bus Accident | Minutes before accident, CCTV footage of ill fated bus crossed Drabshalla naka point in Kishtwar district at 9:30 AM. pic.twitter.com/A7CSXzmXB8
A charter bus carrying students from a high school was rear-ended by a semitruck on an Ohio highway Tuesday, leaving six people dead and at least 18 others injured, according to officials. https://t.co/UY1tCnWki7
Schulbus-Unfall in #Fürth-#Erlenbach +++ 12 Schüler und Busfahrer verletzt +++ Bus rollt laut Polizei 60 Meter weit führerlos in eine Wiese https://t.co/UvVYVKA4O5
UPDATE: The crash happened when a 2001 Ford pickup truck side-swiped the bus carrying farm workers in Marion County Florida. The bus then went off the road, crashed into a fence, and overturned in a field. 8 people were killed and up to 50 injured, several in critical condition. pic.twitter.com/XCxKbStw1D
⚫ La C-32 continua tallada entre Pineda de Mar i Tordera en sentit Girona per un autobús amb passatge que s'ha accidentat i bolcat a l'entrada d'un túnel.
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Um ônibus da Emtram, que saiu de São Paulo com destino a Vitória da Conquista, se envolveu em um grave acidente neste sábado, em Minas Gerais. Pelo menos 38 pessoas morreram e há baianos entre as vítimas. pic.twitter.com/eKhPi9GBQn
Twenty-four people died this morning when an Urban Connect bus they were travelling in collided head-on with a commercial truck at the Lutumba tollgate along the Beitbridge-Masvingo highway.
Bus carrying about 70 Buddhist pilgrims in Sri Lanka veers off a cliffside road, killing 21 people and injuring at least 30, with an investigation into the cause ongoing 🔗 https://t.co/lvjQFPiePupic.twitter.com/j1gUrV254I
Tributes have been paid to the victims of a “heartbreaking and devastating” crash after a school coach trip returning from Exmoor Zoo slid down a 20ft slope in Somerset.
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
13 October 2025 Condolences to the loved ones of 42 bus victims#MISA, the Motor Industry Staff Association, would like to extend our sincerest condolences to the family and loved ones of the 24 bus victims who died after their bus left the road on the N1 near Louis Trichardt pic.twitter.com/pYTfJGeosc
Antalya Döşemealtı yakınlarında Tekirdağ Antalya seferini yapan yolcu otobüsünün devrilmesi ve yine Isparta karayolu Aglasun ilçesinde iki aracın çarpışması sonucu meydana gelen kazalarda yaşamını yitiren yurttaşlarımıza Allah’tan rahmet, yaralılarımıza acil şifalar diliyoruz. pic.twitter.com/1ei4d6iMwL
Seven pilgrims from #TamilNadu died after a bus they were travelling in fell into a 150ft-deep gorge while returning from #Manakamana temple at #Kantar in #Nepal's #Gorkha district. Seven more pilgrims from the state who were travelling on the same bus suffered injuries in the… pic.twitter.com/7HJlX58PmY
FOX 17 News' Hope Salman spoke with the #Montgomery County mayor following a #deadlycrash involving a Clarksville-Montgomery County school bus.
Officials say the #bus, carrying 25 students and 5 adults from Kenwood Middle School, was headed to Jackson for a field trip when it… pic.twitter.com/FD7f64K268
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Öt embert állítottak a bíróság elé azzal a váddal, hogy egy Nagy-Britanniában működő orosz kémkör tagjai voltak. A gyanú szerint 2020 augusztusától dolgoztak Angliában, ahol az Oroszország által célba vett személyeket és helyszíneket figyelték meg. Az öt bolgár állampolgár Orlin Roussev, Bizer Dzhambazov, Katrin Ivanova, Ivan Stoyanov és Vanya Gaberova vélhetően összeesküdött Oroszországgal, hogy információkat gyűjtsön számukra.
Most előzetes letartóztatásba helyezték őket.
Feladatuk az volt, hogy megfigyeljék az oroszok által kijelölt célpontokat, ami lehettek személyek és helyszínek is. Mind az öt vádlott tagadta tevékenységét, csupán személyazonosságukat erősítették meg a brit bíróságnak.
A Met Police terrorelhárító tisztjei februárban tartóztatták le őket a hivatali titoktartásról szóló törvény alapján. A vádlottak:
Orlin Roussev, 45 éves, a norfolki Great Yarmouthból,
Bizer Dzhambazov, 41 éves, a londoni Harrowból,
Katrin Ivanova, 31 éves (ugyanezen a Harrow-i címen)
Ivan Stoyanov, 31 éves, a nyugat-londoni Greenfordból,
és Vanya Gaberova, 29 éves, az északnyugat-londoni Churchwayből.
Kihallgatásukkor négy különböző börtönből jelentkeztek a Westminster Magistrates’ Court-on, videókapcsolaton keresztül. Kiderült, hogy a kémkedések irányítása Roussev kezében volt és egy tengerparti vendégházból irányította a szálakat az elmúlt csaknem három évben – írja a BBC.
A vád szerint Roussev külföldről kapta megbízásait egy Jan Marsalek nevű személytől, bár őt nem vádolják az ügyben. Marsalek a Wirecard nevű osztrák vállalat korábbi operatív igazgatója volt, aki jelenleg a britek információi szerint Oroszországban van.
Tan Ikram helyettes főbíró kedden a Westminster Magistrates’ Courtban elmondta, az öt személy október 13-án jelenik meg az Old Bailey bíróságon.
[type] => post [excerpt] => Öt embert állítottak a bíróság elé azzal a váddal, hogy egy Nagy-Britanniában működő orosz kémkör tagjai voltak. A gyanú szerint 2020 augusztusától dolgoztak Angliában, ahol az Oroszország által célba vett személyeket és helyszíneket figyelték meg. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1695809040 [modified] => 1695773268 ) [title] => Angliából kémkedtek Oroszországnak a bolgárok [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=131462&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 131462 [uk] => 131529 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 131463 [image] => Array ( [id] => 131463 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/arthur-osipyan-bet-3dbypyk-unsplash-768x432-780x470-1.jpg [original_lng] => 38881 [original_w] => 780 [original_h] => 470 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/arthur-osipyan-bet-3dbypyk-unsplash-768x432-780x470-1-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/arthur-osipyan-bet-3dbypyk-unsplash-768x432-780x470-1-300x181.jpg [width] => 300 [height] => 181 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/arthur-osipyan-bet-3dbypyk-unsplash-768x432-780x470-1-768x463.jpg [width] => 768 [height] => 463 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/arthur-osipyan-bet-3dbypyk-unsplash-768x432-780x470-1.jpg [width] => 780 [height] => 470 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/arthur-osipyan-bet-3dbypyk-unsplash-768x432-780x470-1.jpg [width] => 780 [height] => 470 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/arthur-osipyan-bet-3dbypyk-unsplash-768x432-780x470-1.jpg [width] => 780 [height] => 470 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/arthur-osipyan-bet-3dbypyk-unsplash-768x432-780x470-1.jpg [width] => 780 [height] => 470 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1695814358:3 [_thumbnail_id] => 131463 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 5911 [translation_required_done] => 1 [_oembed_0b09abc8ae56c9c04538e545a1f48ee6] =>
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Az Extinction Rebellion (XR) klímavédelmi csoport aktivistái füstgránátokat dobáltak és olajszerű folyadékot öntöttek a brit Munkáspárt székházának lépcsőjére – közölték a londoni hatóságok hétfőn.
Két aktivista először felmászott az épület bejáratánál álló oszlopcsarnok tetejére, és a lépcsőre borították a olajoskannák tartalmát, míg a csoport egy másik tagja a korláthoz láncolta magát és felszólította a Munkáspártot, hogy amennyiben hatalomra jutnak, töröljék a Konzervatív Párt által elfogadott olajipari engedélyeket a következő választások előtt.
Mindeközben a szervezetet támogatók „Szüntessük meg a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőséget” feliratú transzparenseket tartottak a magasba.
A délkelet-londoni Southwarkban, a Blackfriars Roadon található épületnél hétfőn tartott demonstrációt szombaton egy, a szervezet által szervezett tüntetés követi.
Bei einem Protestmarsch gestern Abend in Mannheim wurden Unterstützer:innen der Letzten Generation von einem Autofahrer getreten und ins Gesicht geschlagen? pic.twitter.com/NpU2AInAgG
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
In Paris, so called climate 'activists' climbed the pyramid of the Louvre museum and poured paint over it. They demand that the French government changes its climate policy. pic.twitter.com/rcPECVHuZI
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Letartóztatták a brit parlament egyik kutatóját, mert azt gyanítják, hogy Kínának kémkedett – írja a BBC.
A rendőrség vasárnap megerősítette, hogy még márciusban őrizetbe vettek két férfit – egy 20 és egy 30 év körülit –, egyikük nemzetközi ügyekkel foglalkozó parlamenti kutató volt. A rendőrség terrorellenes ügyosztálya az államtitkok védelméről szóló törvény megsértésének gyanúja miatt intézkedett.
Az is kiderült, hogy az idősebb férfit egy oxfordshire-i, a fiatalabbat pedig egy edinburgh-i címen tartóztattak le, és egy harmadik, kelet-londoni címen is tartottak házkutatást. A férfiakat később óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
A kutatóról azt mondják, hogy kapcsolatban állt a kormányzó Konzervatív Párt több olyan magas beosztású képviselőjével, akiknek munkájuk révén titkosított vagy „rendkívül kényes” információk vannak a birtokukban. Közéjük tartozik Tom Tugendhat, a brit belügyminisztérium nemzetbiztonsági ügyekért felelős államtitkára és Alicia Kearns, a londoni alsóház külügyi bizottságának elnöke.
Rishi Sunak brit miniszterelnök ezek után személyesen vetette fel aggályait Li Csiang kínai miniszterelnöknek a G20-csoport Új-Delhiben tartott csúcstalálkozóján. Szerinte Kína beavatkozik a brit demokrácia működésébe, ezt pedig elfogadhatatlannak tartja.
A londoni alsóház hírszerzési és biztonsági bizottságának legutóbbi átfogó helyzetértékelése szerint a kínai hírszerzés „kiterjedt és agresszív érdeklődést” tanúsít Nagy-Britannia és a külföldi brit érdekeltségek iránt, és – tekintettel a rendelkezésére álló hatalmas erőforrásokra – válogatás nélkül gyűjti a titkosított és szabadon hozzáférhető információkat. Ugyan már több másik országban is felmerült a kínai kémkedés lehetősége, a kormány tagadja a vádakat.
The 6.2-magnitude #earthquake that jolted Jishishan county in Northwest #China's Gansu province late Monday evening has killed 100 people in the province and 11 people in Qinghai province, according to official data. pic.twitter.com/QoxlVe54kb
More than 100 people died in China as a result of a powerful earthquake.
Strong tremors of magnitude 6.2 occurred late in the evening in Gansu province in the north-west of the country. As a result of the disaster, more than 200 people were injured. pic.twitter.com/Jjg2UTmiYI
#EinsteinProbe lifts off on a mission to survey the sky & hunt for bursts of X-ray light from mysterious objects such as neutron stars & black holes 👉 https://t.co/6sCUKXb8py
[🔴China’s 2nd launch in 2024] At UTC 07:03 Jan 9, Einstein Probe space science satellite was successfully launched by CZ2C rocket at Xichang, Sichuan. It’s also the 506th launch of Long March rocket family. HD:https://t.co/S68Bqslbnzpic.twitter.com/KsP3nHRAxK
Update: Thirteen students were killed and another one injured in a fire that took place in a school dormitory in the county of Fangcheng, Nanyang City, central China's Henan Province, on Friday night, according to local authorities Saturday https://t.co/eg3MvSdJQ9pic.twitter.com/4fsl0gP3tp
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
6 PLA aircraft and 7 PLAN vessels operating around Taiwan were detected up until 6 a.m. (UTC+8) today. 2 of the aircraft crossed the median line and entered Taiwan’s southwestern ADIZ. We have monitored the situation and responded accordingly. pic.twitter.com/THjRjhGdL6
— 國防部 Ministry of National Defense, ROC(Taiwan) 🇹🇼 (@MoNDefense) October 20, 2024
Zhuhai, China: A driver intentionally crashed into pedestrians near a sports center. Multiple injuries reported; medical teams responding.#Chinapic.twitter.com/E9tH8oYyqb
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
At 4 p.m. on November 11, the Hongqi Bridge in Ma'erkang, Sichuan collapsed due to a large-scale landslide. Fortunately, the bridge was closed in advance after inspection personnel discovered cracks the day before, and no casualties were reported. pic.twitter.com/FCuJQ4DksI
😨Fireworks on Lunar New Year's Eve cause disaster!
Villagers in mainland China carelessly set off fireworks, igniting a fireworks shop and killing 8; the entire explosion was captured on video. pic.twitter.com/nwfddklt9N
Report from Global Banking & Finance Review Russian hackers breached 170+ Ukrainian prosecutors' emails, exposing operations across Ukraine and Europe. This underscores how Moscow-linked espionage tracks corrupt actors and officials. Vigilance, cyber thr… https://t.co/eUh5O7yunq
— Global Banking & Finance Review (@GBAFReview) April 15, 2026
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Egy teherautó aljába kapaszkodva szökött meg egy terrorizmussal gyanúsított rab Nagy-Britanniában, ami kínos órákat okoz a kormánynak. Pénteken már harmadik napja folyt a hajtóvadászat a volt katona kézre kerítésére London és egy autópálya körzetében. Az éjszaka egy London határában fekvő nagy parkot is átfésültek, de egyelőre nincs hír arról, hogy látták volna az egykori katonát.
Egy gengszterfilmbe illő szabadulási mutatványt mutatott be egy volt brit katona, aki egy – elvileg – szigorúan őrzött börtönből szökött meg szerda reggel, ami nyomán felmerült: hogy történhetett meg ilyesmi?
A 21 éves Daniel Abed Khalife a londoni Wandsworth börtön konyháján dolgozott séfként, az ellene, terrorizmus támogatásának vádjával tervezett perre várva.
Jelentések szerint szerda reggel sikerült a fehér szakácsruhájában kisétálnia a konyhából, felerősítenie magát egy, az udvaron várakozó ételszállító teherkocsi alvázára, majd a kapun át kijutnia a fegyházból. Ami különösen kínos a brit hatóságoknak: a szökést követő első, döntő fontosságú órákban nem sikerült elfogni, és csütörtök reggel már második napja tartott a hajtóvadászat.
Csütörtök délutáni hírek szerint a Londonból délkelet-Anglián át Dover kikötővárosba futó M20-as autópálya egy szakaszát „vészhelyzeti okokból” lezárták és az úton masszív torlódás alakult ki. Nagy volt az ellenőrzés a doveri kikötőben is.
A rendőrök felhívást tettek közzé a patikusoknak: jelentsék, ha valaki égési sebek kezelésében kér segítséget (a férfit megégethette a kipufogó). Egyes illetékesek szerint csak idő kérdése, mikor fogják el a szökevényt.
A rendőrök közben azonosították a szállítócéget, amelynek járműve érintett volt a szökésben és megjegyezték, hogy elméletileg a börtönben minden teherautót alaposan átvizsgálnak. Alex Chalk brit igazságügyi államtitkár elmondta: a kérdéses kocsi alatt felfedezték a „hevedereket”, amivel a rab odaerősítette magát és vizsgálatot jelentett be, hogy magyarázatot adjanak, hogy történhetett súlyos mulasztás.
Később megjelent egy videó arról a teherautóról, amelyen a hírek szerint meglógott a férfi. A BidFood cég élelmiszerszállító (mely azóta megerősítette, hogy a teherautóját használták a szökéshez) járműve a képeken az Upper Richmond Roadon haladt. Kahlife nem látható rajta, bár a rendőrség által megosztott képen láthatóan egy kis heveder lóg a teherautó hátulja közelében.
Megszólalt a brit Büntetésvégrehajtási Tisztek Szövetsége is, azt állítva, hogy a túlzsúfolt Wandsworth-börtön „elégtelen forrással” dolgozik, krónikusan kevés a börtönőr és a költségmegvonásoknak „meglett az eredménye”. Ezt a börtönt 1851-ben építették és állapotfelmérése során a maximum adható 100-ból 46 százalékos értékelést kapott.
A brit média szerint libanoni gyökerekkel rendelkező Khalife-et egy hamis bombariadó és „az ellenség számára terrorista cselekmény elkövetéséhez hasznos információ átadásával” vádolják. Egy konkrét állítás az, hogy a brit Védelmi Minisztérium személyzeti adatbázisából információkat szerzett, egy másik, hogy három tartályt készített, amelyekből drótok lógtak ki és ezeket laktanyája egyik asztalára helyezte, hogy olyan félelmeket keltsen, hogy azok felrobbanhatnak. Khalife egy korábbi meghallgatáson tagadta a vádakat.
Az ügy azért is kínos a brit kormánynak, mert egyre több jelentés szól a rogyadozó brit közszolgáltatási rendszerről. A tanév elején például többtucatnyi iskolát zártak be az ott használt, porladó beton miatt és nem tudni, hogy ezek mikor nyitnak ki.
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Egy ukrán nő és két gyermeke meghalt egy szörnyű közúti balesetben Nagy-Britanniában. A tragédia következtében egy tinédzser lány maradt árva, mert pár hónapja a családapa is meghalt egy autóbalesetben, számolt be a Daily Mail.
A nő és gyermekei menekültek voltak, és mindössze 5 hete érkeztek az Egyesült Királyságba.
Az autóbusz, amelyben a család utazott, két autóval ütközött. A busz vezetője lábsérülésekkel került kórházba, néhány utas könnyű sérülést szenvedett.
Az észak-yorkshire-i rendőrség szóvivője kijelentette: „Most már meg tudjuk erősíteni annak a nőnek és két gyermeknek a kilétét, akik tragikusan elhunytak az ütközés során vasárnap az A61-es úton Ripon közelében. Ők Darja Bartenyeva, 35 éves, 6 éves fia, Ihor Bartenyev, és Darja mostohalánya, a 15 éves Anasztaszija Bartenyeva. Mindhárman Ukrajnából származtak, és az észak-yorkshire-i Riponban éltek. Együttérzéssel gondolunk családtagjaikra Nagy-Britanniában és Ukrajnában.”
A család halálának hírére a helyi lakosok a közösségi hálókon fejezték ki együttérzésüket, és egyben pénzgyűjtésre szólítottak fel az árván maradt lány megsegítésére.
[type] => post [excerpt] => Egy ukrán nő és két gyermeke meghalt egy szörnyű közúti balesetben Nagy-Britanniában. A tragédia következtében egy tinédzser lány maradt árva, mert pár hónapja a családapa is meghalt egy autóbalesetben, számolt be a Daily Mail. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1694207100 [modified] => 1694195868 ) [title] => Egy ukrán nő és két gyermeke halt meg egy szörnyű közúti balesetben Nagy-Britanniában [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=129665&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 129665 [uk] => 129528 ) [trid] => ild5234 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 129529 [image] => Array ( [id] => 129529 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/1694003365-6401.jpg [original_lng] => 102355 [original_w] => 1200 [original_h] => 700 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/1694003365-6401-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/1694003365-6401-300x175.jpg [width] => 300 [height] => 175 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/1694003365-6401-768x448.jpg [width] => 768 [height] => 448 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/1694003365-6401-1024x597.jpg [width] => 1024 [height] => 597 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/1694003365-6401.jpg [width] => 1200 [height] => 700 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/1694003365-6401.jpg [width] => 1200 [height] => 700 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/09/1694003365-6401.jpg [width] => 1200 [height] => 700 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1694185068:12 [_thumbnail_id] => 129529 [_edit_last] => 12 [views_count] => 3791 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_2d9a0912e9c75d1f33cf04e6754f2fea] => [_oembed_time_2d9a0912e9c75d1f33cf04e6754f2fea] => 1694160241 [_oembed_e1b2d35a6e39ed525e15e1b78e50a982] =>
"The robotic arm, confusing the man for a box of vegetables, grabbed him and pushed his body against the conveyer belt, crushing his face and chest" https://t.co/B0qCeLakha
Bulgaria and Romania experienced the impact of severe weather conditions over the weekend, resulting in two fatalities. Strong winds, heavy rain and snowfall, caused power disruptions and blocked roads in the eastern regions of both countries.https://t.co/VSEXVnoeg4pic.twitter.com/XhAdv3YinO
One international client killed by elephant in Kafue National Park from lufupa Lodge during Safari. Two injured and being evacuated to Lusaka. Full details being awaited from the operator through the Senior Warden Kafue Region. Very unfortunate indeed. pic.twitter.com/4ntbyhec1G
#BREAKING: A tight-knit Torres Strait community is calling for the removal of a 3.5m crocodile after the body of a missing 16-year-old boy was found on Saibai Island. Our thoughts are with the boy's family. Latest: https://t.co/QN81EpI5HApic.twitter.com/Cg4unITYHZ
Today a @UN vehicle was struck in Gaza, killing one of our colleagues & injuring another. More than 190 UN staff have been killed in Gaza. Humanitarian workers must be protected. I condemn all attacks on UN personnel and reiterate my urgent appeal for an immediate humanitarian…
— António Guterres (@antonioguterres) May 13, 2024
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
🚨BREAKING | The US-Israeli backed Gaza Humanitarian Foundation opened fire on civilians after losing control over its so-called aid distribution point in west Rafah, with armed personnel responding by shooting instead of managing the crowd properly.
A 16-year-old boy who was standing on a dock was killed after he was struck by a small plane that crashed into a lake northeast of Toronto, police say.
Durham Regional Police said they responded to the plane crash on Lake Scugog near Williams Point at about 12:30 p.m. on Friday.… pic.twitter.com/uAQdrQ8LSP
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) July 19, 2025
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
⚫️ Almenys una persona ha mort ofegada a Sant Pere de Riudebitlles, al Penedès.
❗️Els @bomberscat buscaven un pare i un fill menor després que l’aigua de la riera de Sant Quintí arrosegués el seu cotxe. Han trobat el vehicle buit i més avall, un cos.
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
Fekete szövettel borították be Rishi Sunak brit miniszterelnök házát a Greenpeace aktivistái csütörtökön, kifejezve ezzel Sunak kormányának olajfúrásokkal kapcsolatos politikája elleni tiltakozásukat.
A Greenpeace UK által a korábban Twitter néven ismert X közösségi platformon közzétett képen négy tüntető látható az észak-angliai ingatlan tetején, akik közül ketten fekete szövettel borítják be a házat, míg a két másik aktivista egy „Rishi Sunak – Olajprofit vagy a jövőnk?” feliratú transzparenst tart a kezében.
Egy, a miniszterelnöki hivatalban dolgozó, meg nem nevezett forrás szerint a helyszínen a rendőrség is jelen volt.
🚨BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
„Nem fogunk bocsánatot kérni azért, hogy a helyes megközelítést alkalmazzuk energiabiztonságunk biztosítása érdekében, felhasználva az itthoni erőforrásainkat, hogy saját energiánk tekintetében soha ne függjünk az olyan agresszoroktól, mint Vlagyimir Putyin” – közölte a forrás.
Sunak egy nappal az incidens előtt, szerdán jelentette be hogy nyaralni indul.
Nagy-Britannia amellett, hogy gyorsan kiépítette saját megújulóenergia-kapacitását, 2019-ben – Theresa May korábbi miniszterelnök idején – elfogadta azt a célkitűzést is, miszerint az ország 2050-re eléri a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást.
Sunak kormánya hétfőn kötelezettséget vállalt arra, hogy több száz, északi-tengeri olaj- és gázkitermelésre vonatkozó engedélyt adjon ki az energiafüggetlenség növelésére irányuló erőfeszítések részeként.
Ezen kívül a kormány decemberben jóváhagyta évtizedek óta az első új mélyművelésű szénbányájának kiépítését is.
Sunak szerdán megvédte kormánya környezetvédelmi teljesítményét, mondván, hogy jobb munkát végeztek, mint más, nagyobb országok a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése terén.
Egy szerdán közzétett felmérés szerint a választók 67 százaléka úgy véli, hogy a kormány rosszul kezeli a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseket, ami a legrosszabb érték a brit piackutató és adatelemző cég, a YouGov 2019-es első mérése óta.
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
? One of those disrupting the #BBCProms, Kate Logan, a 38-year-old mum of two from London, said:
“Many years ago, I sang with a youth choir at the Albert Hall, never imagining I would one day disrupt a performance here to draw attention to the planetary crisis we find ourselves… pic.twitter.com/OULUVrLwDc
Climate activists from Extinction Rebellion (XR) took direct action on Sunday by plugging the holes on ten golf courses across Spain. https://t.co/iuXA1X5qgh
Climate Activists Plug Holes on Golf Courses Across Spain to Protest Excessive Water Usage Amid Drought Climate activists from Extinction Rebellion (XR) took direct action on Sunday by plugging the holes on ten golf courses across Spain. The demonstration https://t.co/jCKSIkA0zepic.twitter.com/msNSjdC3Ba
— UK News in Pictures(@UKNIP247) (@uknip247) July 3, 2023
Climate activists from @Thisis_Rigged have sprayed red paint on the Scottish Parliament building. They claim it’s due to ‘Scot Gov silence on new oil and gas’ - after the UK Gov granted 100 new exploration licenses. #HeartNewspic.twitter.com/BWxtJ3MoXA
Mit Requiem und Trauerzug machten die Organisation "Protect our Winters" sowie die Katholische und die Evangelische Kirche am Dienstag auf das Schmelzen der Gletscher aufmerksam. https://t.co/fDvCGD6mZO
🚨BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
🚨 JUST STOP OIL PAINT PRIVATE JETS HOURS AFTER TAYLOR SWIFT'S LANDS
🔥 Jennifer and Cole cut the fence into the private airfield at Stansted where @taylorswift13's jet is parked, demanding an emergency treaty to end fossil fuels by 2030.
🔥 Oil Kills! Internationale Protestkampagne gestartet!
‼️ Aktuell befinden sich Unterstützer*innen der Letzten Generation auf dem Rollfeld des Flughafens Köln/Bonn und beeinträchtigen so den Flugverkehr. Gleichzeitig wird weltweit in über 10 Ländern an Flughäfen protestiert!… pic.twitter.com/RLSsVSwMfS
— Letzte Generation (@AufstandLastGen) July 24, 2024
🩸OIL K!LLS 🩸 Wir protestieren erneut beim Flughafen. Die Regierung muss eingreifen: Unterzeichnet den Vertrag zum Ausstieg aus Kohle, Öl und Gas bis 2023 - so schützen wir nicht nur die Menschen in Österreich, sondern machen auch unsere Proteste überflüssig#oilkillspic.twitter.com/U1TNfGwYkm
— Letzte Generation Österreich (@letztegenAT) July 27, 2024
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
A brit Typhoon vadászrepülőgépeket Észtország feletti riasztásra küldték, hogy elfogják a NATO légterét megközelítő orosz IL-20-as és két Szu-27-es repülőgépet – jelentette a Királyi Légierő sajtószolgálata a Twitteren – írja az UNN.
Elmondásuk szerint az említett gépek Észtország, s ezen belül a NATO légterét is érintették, nem tartották be a nemzetközi normákat.
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
"Russian pilots need to take risks to strike deeper. For the bomb to fly deeper, you need to fly closer, because the bomb is gliding, it does not have its own engine, it flies, reducing its speed. That's why they need to take risks, and by taking risks they get into stories like… pic.twitter.com/MrAe4pxXuo
And how are the russian armored combat vehicles doing?
In May, Ukrainian defenders destroyed 860 of them.
It's the second-best result since the beginning of the full-scale invasion. A larger number of AFVs were destroyed in the first month of the invasion, in March 2022. pic.twitter.com/z745BR5dPg
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.
Bulgaria: Two pilots died in a plane crash not far from the "Graf Ignatievo" base near Plovdiv Video source: Bulgarian National Television pic.twitter.com/2v5wxh2Pzj
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
U.S. Air Force F-35 fighter jet crashes during a training exercise at the Eielson Air Force Base in Alaska.
The pilot experienced an “inflight malfunction” but was able to eject from the aircraft, Col. Paul Townsend, commander of the 354th Fighter Wing, told a news conference.… pic.twitter.com/3AaZ88rLUt
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) January 29, 2025
😎🇷🇺✈️💥A Tu-22M3 strategic bomber crashed in the Irkutsk region of the Russian Federation The cost of this plane is 300 million dollars. These planes also bombarded Ukraine. That's why he went to hell. pic.twitter.com/GZGEvj7RVE
— Aleksandr Kukalov/Aлександр Кукалов⚓️⛵️ (@AleksKukalov) April 2, 2025
🚨 BREAKING: Bangladesh Air Force plane crashes near Milestone College, Uttara Diabari. Rescue operations underway. More details soon... pic.twitter.com/s3t5qmlRDg
— Defence research forum DRF (@Defres360) July 21, 2025
Once again, #NATO tasked the 🇩🇪 German Quick Reaction Alert detachment, consisting of two Eurofighters, to investigate an unidentified aircraft without a flight plan or radio contact in international airspace. 1/2 pic.twitter.com/Apmj1pqTp8
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Először fordult elő, hogy Nagy-Britannia több részén kullancscsípés útján terjedő halálos fertőzést mutattak ki − figyelmeztettek az egészségügyi hatóságok.
Az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynöksége (UKHSA) három esetben erősítette meg a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás-vírus (TBEV) előfordulását betegeknél Yorkshire-ben, Norfolkban, valamint Hampshire és Dorset határán − írta meg a Daily Mail.
A kullancsokon országszerte végzett további vizsgálatok megállapították, hogy a betegség − amely eddig Európa és Ázsia egyes részein volt jellemző − Mostanra széles körben elterjedt az egyesült királyságban, és a szakértők arra figyelmeztetnek: „nem valószínű, hogy a TBEV eltűnik.”
A britek egy felügyeleti programot hoztak létre, és az Országos Közegészségügyi Szolgálatot (National Health Service, NHS) felkérték, hogy a gyanús esetekből származó mintákat küldje el az UKHSA-nak.
A közegészségügyi tisztviselők szerint a kockázat csekély, de arra szólították fel a sétálókat, hogy tegyenek óvintézkedéseket, és forduljanak orvoshoz, ha megbetegszenek, miután a kullancsok megcsípték őket. Helen Callaby, az UKSHA munkatársa elmondta:
Bár a lakosságot érintő kockázat nagyon alacsony, fontos, hogy az emberek óvintézkedéseket tegyenek a kullancscsípés ellen, például fedjék le a bokájukat és a lábukat, használjanak rovarriasztót, és ellenőrizzék a ruházatukat és a testüket, különösen, ha hosszú fűvel borított területre, például erdőbe, lápvidékre és parkba látogatnak.
A vírus jellemzően enyhe influenzaszerű tüneteket okoz, de a központi idegrendszerben súlyos fertőzéshez, például agyhártyagyulladáshoz vagy agyvelőgyulladáshoz vezethet. A súlyosabb esetekben magas láz, fejfájás, nyakmerevség, zavartság vagy zavart tudatállapot jelentkezhet.
A kullancsok egyre gyakoribbak az Egyesült Királyság egyes részein, főként a szarvasok számának növekedése miatt. Úgy gondolják, hogy a fertőzött kullancsok vándormadarakkal érkezhettek az Egyesült Királyságba. A tudósok azt gyanítják, hogy a vírus 2019-ben érkezett az országba, de a tesztelés komplexitása miatt ezt nem tudták megerősíteni.
Az első megerősített, belföldön szerzett tbev-esetet csak most azonosították egy yorkshire-i férfinál.
Egy újabb valószínűsíthető megbetegedést a skóciai Loch Earn térségében észleltek a dániai Koppenhágában megrendezett Európai Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Kongresszusán (ECCMID) bemutatott kutatás szerint. A vakcinák védelmet nyújthatnak, de csak korlátozott ideig, és a betegségre nincs ismert gyógymód.
Vakcina is van ellene Ian Jones, a Readingi Egyetem virológusprofesszora elmondta: „A kullancsok által terjesztett agyvelőgyulladás vírusát (TBEV) 2019-ben jelentették kullancsokban a thetfordi erdőben, és a mai frissítés arra utal, hogy mostanra más helyeken is megtelepedett, és szórványos megbetegedéseket okozott az emberekben. Genetikailag az Egyesült Királyságban előforduló vírusok közel állnak az európai vagy skandináv törzsekhez, így eredetileg a közeli kontinensről érkezhettek a madarakhoz tapadó kullancsokban.”
Hozzátette: „A vírus természetes módon megtalálható egyes kullancsokban, és akkor kerül át az emberre, ha megcsípik (csak akkor, ha a kullancs fertőzött), általában a csupasz karon és lábon, miközben az aljnövényzetben sétálnak. A megfelelő ruházat viselése lényegében kiküszöböli a kockázatot (…) Európában a nagy gyakoriságú területeken vakcinát használnak, és itt is megfontolandó lenne a vírus előfordulási helyein a szabadtéren dolgozók számára. A lakosság számára azonban a kockázat minimális.” Végül azt is kiemelte:
Nem valószínű, hogy a TBEV eltűnik, de az általános veszélyeztetettségi szint nagyon alacsony, és okunk van feltételezni, hogy az embereknél előforduló esetek csak szórványos jellegűek lesznek.
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.
Mint korábban beszámoltunk róla, Nagy-Britannia területén eszméletlenül találtak egy 14 éves ukrán lányra, aki később életét vesztette a kórházban. Ukrajna nagykövetsége vizsgálatot indított az ügyben.
„Az ukrán Külügyminisztérium értesült egy ukrán állampolgár haláláról az Egyesült Királyságban, Devon megyében. Az ukrán nagykövetség már kapcsolatba lépett a brit rendfenntartókkal a körülmény tisztázása érdekében, kapcsolatot létesít a hozzátartozókkal” – szögezte le a külpolitikai tárca.
?BREAKING: Climbers are on the roof of Rishi Sunak’s mansion draping it in 200 metres of oily-black fabric to drive home the dangerous consequences of a new drilling frenzy.#StopRosebank#NoNewOilpic.twitter.com/oeb36Wi2QU
🌊🇬🇧A few minutes ago: A tractor driver caused a huge wave of water to flood shops on Market Street in Tenbury Wells, UK, showing no regard for local businesses already affected by recent flooding.#StormBert#TenburyWells Via- Jay da Costa Fb pic.twitter.com/UmRdPgPq88
Fraudster who dubbed himself '#Kardashian of Cheshire' jailed over designer handbag scam in UK: Jack #Watkin, 26, has been jailed for 6 years after pleading guilty to fraud. pic.twitter.com/GxcVA65nC2
WE ARE UNDER ATTACK IN THE UK! Burnley, Brierfield yesterday. Unprovoked attack by a 30 year old migrant on a 17 year old girl. She is currently fighting for her life! The government is aiding and abetting these monsters, we have been totally betrayed.