Mosómedve tört be egy üzletbe Virginia államban, az állat megrohamozta a szeszes italokat kínáló részleget, majd részegen esett össze a mosdóban.
Elképesztő történetet osztottak meg az állatvédők a közösségi médiában. A szervezet képekkel is dokumentált bejegyzéséből kiderült, hogy múlt hétvégén betörés miatt riasztották a hatóságot az Ashland ABC boltba, a helyszínelő rendőr a mosdóban csípte el a tettest, a padlón kiterülve egy nagyon részeg mosómedve horkolt.
Szombat reggel Martin rendőrtiszt szokatlan hívásra érkezett az Ashland ABC boltba – idézték fel a megdöbbentő eseménysort az állatvédők. Kiemelték, hogy a helyszínre érkező rendőr megállapította, hogy betörés történt, a gyanúsított több italos polcot is átkutatott, majd elájult a fürdőszobában.
A rendőr igyekezett biztonságba helyezni az alkoholtól önkívületi állapotba került állatot, ezért visszavitte a menhelyre, ahonnan, miután kijózanodott, visszaengedték a vadonba.
„Nagy köszönet Martin rendőrnek, amiért profizmussal és jó humorral kezelte ezt a kaotikus esetet” – hálálkodtak az emberséges eljárásért az állatvédők.
BREAKING: A small aircraft has crashed at #Statesville Regional Airport north of Charlotte, North Carolina. We are working to learn more. pic.twitter.com/60i0L1bqNv
Un Cessna 550 Citation II, N257BW, se estrelló mientras aterrizaba en el Aeropuerto Regional de Statesville, Carolina del Norte. Había seis ocupantes a bordo y los medios locales informan que hasta el momento se han confirmado cinco víctimas mortales. pic.twitter.com/94SQBcHgRg
A school principal in Oklahoma is being hailed a hero after single-handedly stopping a mass shooting attempt and surviving a gunshot wound in the process.
Praise God.
At Pauls Valley High School, Principal Kirk Moore confronted a 20-year-old former student who allegedly… pic.twitter.com/S4AEB3wHv7