Körözést adtak ki az orosz hatóságok ki az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus letartóztatása miatt vasárnapra meghirdetett országos tüntetés fő szervezője ellen, az ügyészség pedig a nem engedélyezett megmozdulásokban való részvétel törvényi megítélésének szigorítását helyezte kilátásba.
A Nyomozó Bizottság (SZK) távollétében azzal vádolta meg Leonyid Volkovot, a Navalnijt támogató regionális közösségek vezetőjét, hogy információs hálózatok segítségével fiatalkorúakat biztatott fel a részvételre a múlt szombaton azonos okból meghirdetett tiltakozásokon. Volkov, aki 2019 óta külföldön, sajtójelentések szerint Németországban tartózkodik, tagadta a vádat.
Az orosz főügyészség pénteken arra figyelmeztette azokat, akik el szándékoznak menni a hatósági engedély nélkül tartandó tüntetésekre, hogy magatartásukat tömeges rendzavarásban való részvételként értékelhetik. A hivatal elrendelte, hogy korlátozzák a hozzáférést a mozgósítást közlő közösségi médiához.
Az illetékes moszkvai bíróság pénteken elrendelte Ljubov Szobol, Navalnij közvetlen munkatársa, Oleg Sztyepanov, a politikus moszkvai csapatának vezetője, Anasztaszija Vasziljeva, az Orvosok Szövetségének vezetője, Marija Aljohina, a Pussy Riot punkzenekar tagja és Oleg Navalnij, a politikus öccse házi őrizetbe helyezését. Csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezték őket azon a címen, hogy a szombati tüntetés szervezésével megsértették a járványügyi előírásokat.
Navalnijt január 17-én a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol gyógykezelést kapott, miután augusztusban Oroszországban – több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint – megmérgezték. Az aktivistát arra hivatkozva vették őrizetbe, hogy az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) szerint megszegte az úgynevezett Yves Rocher-ügyben rá korábban kiszabott, felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit. A himki elsőfokú bíróság január 19-én rendelte el Navalnij előzetes letartóztatását, az ezzel szembeni fellebbezését csütörtökön elutasították. A politikus letartóztatását követően a Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) a világhálón közzétett egy dokumentumfilmet, amely szerint Vlagyimir Putyin elnök egy 100 milliárd rubelt (mintegy 400 milliárd forintot) érő titkos uradalmat építtetett fel magának a Fekete-tenger partján, Gelendzsik üdülőváros közelében. A filmnek péntek estig a YouTube-on több mint 101 millió megtekintője volt.
A múlt szombati tüntetésen többtucatnyi városban összesen tízezren vettek részt. Közülük mintegy négyezer embert őrizetbe vettek.
A fővárosi törvényszék pénteken közölte, hogy a moszkvai bíróságokhoz a hét eleje óta 1608 közigazgatási kereset érkezett be a tiltakozással kapcsolatban. Negyvenegy esetben a vád hivatalos személlyel való szembeszegülés, a többiben pedig a tömegrendezvények szervezésére és levezetésére vonatkozó szabályok megsértése.
Százötvennégy embert 7 és 15 nap közötti adminisztratív letartóztatásra, további 354-et pedig 10 ezer és 250 ezer rubel közötti bírságra ítélték (a rubel jelenlegi árfolyamon mintegy 3,90 forintot ér). A többi eljárás még nem zárult le.
A moszkvai rendőrség szerint a szombati megmozdulásokban mintegy négyezren vettek részt, a Reuters hírügynökség pedig 40 ezresre becsülte a tömeget, de ezzel kapcsolatban megjelentek más, ezt meghaladó és alulmúló számok is. Tatyjana Potyajeva, Moszkva emberi jogi biztosa szerint a belvárosban több mint ezer embert vettek őrizetbe, az OVD-Info jogvédő csoport szerint 1546-ot.
A Mash elnevezésű Telegram-csatorna pénteken videofelvételeket mutatott be, amelyek állítása szerint a Putyinnak tulajdonított palota helyszínén készültek. Ezeken többnyire építkezési munkálatok láthatók. Makszim Ikszanov újságírónak egy műszaki felügyelőre hivatkozó tudósítása szerint az épületnek csak a homlokzata készült el, és az építkezés még öt-hat évig el fog tartani. Az ingatlan tulajdonosának kilétét Ikszanovnak nem sikerült kiderítenie. Az anyagot a Rosszija 1 állami tévécsatorna is bemutatta, az objektumot szállodának nevezve.
A Rosszija 1 a nap folyamán egy saját anyagot is bemutatott, amelyben riporterének, Alekszandr Rogatkinnak a kivitelező szóvivője a készülő épületet aparthotelnek nevezte. Rogatkin a filmben azt mutatta be, hogy még a padlóburkolatot sem fektették le, és nincs nyoma azoknak az aranysasoknak és márványoszlopoknak, amelyek a Navalnij-féle animációban láthatók.
A Lettországban szerkesztett, orosz nyelvű, ellenzéki Meduza hírportál ezzel szemben – kivitelezőkre hivatkozva – egy terjedelmes anyagban azt állította, hogy a Gelendzsik melletti Idokopasz-fokon, hivatalosan a praszkovejevkai üdülő területén található palota alatt egy 16 szintes bunker húzódik meg. A portál állítása szerint Putyin legkevesebb négyszer fordult meg a birtokon, és az épület egy részét Dmitrij Medvegyev volt elnök-miniszterelnök számára tervezték.
A Navalnij alámondásával készített dokumentumfilm szerint a palota már régen elkészült, de szellőzéstechnikai problémák és penészedés miatt át kellett alakítani.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken megismételte, hogy a palotához Putyinnak nincs és nem is volt köze. Korábban azt mondta, hogy az elnök sosem járt az ingatlanban.
VIDEO - A military training course to fight the coup regime was launched this morning (May 8) in a border area. Major Hein Thaw Oo, a defector from Light Infantry Division (LID) 99, is leading the training. https://t.co/xHj3765zkx#WhatsHappeningInMyanmar
Steinwerfer auf der Flucht von der Polizei. Die meisten scheinen minderjährig. Die Polizei bettelt fast via Lautsprecher: „Unterlassen sie den Bewurf, machen sie die Fahrbahn frei, wir haben Verletzte und Rettungswagen, die nicht durchkommen.“ #b1505pic.twitter.com/uX1qscohrF
In Kazakhstan, over 160 people were killed and 5,000 arrested after riots that shook Central Asia’s largest country over past weekhttps://t.co/0NCvZsXw7X
?? Visiblement le @GouvernementFR et les journalistes n'ont plus de réseau quand il s agit de parler du chaos meurtrier au #Sénégal... Pourtant de Dakar à Paris, la mobilisation pour la démocratie continue massivement !#FreeSenegalpic.twitter.com/tE4QullWzf
Who’s idea at Hartlepool Council was it to bring migrant hostels to town, to place them on residential street close to schools, to bring them to a town with massive crime problems, unemployment problems, are we getting massive investment to teach people how to speak English,… pic.twitter.com/KJnmGZdxZk
Police have appealed for Abdul Shokoor Ezedi to come forward, after a mother and her daughters were attacked with a corrosive substance in Clapham on Wednesday.
Commander Jon Savell made a personal appeal to the 35-year-old, saying he needed "medical help" for his injuries. pic.twitter.com/1QKjKzuHkJ
Es ist unglaublich: Kampftage der Demokratie! Bundeskanzler und Bundesrat sind jetzt gefordert, das AfD-Verbotsverfahren in Gang zu setzen! – Von Karlsruhe (Sitz des Verfassungsgerichts), über Wuppertal, Koblenz, Hannover, Offenburg. Stuttgart bis Frankfurt (bereits über 60.000)! pic.twitter.com/1XvhZpdEgy
— Zentrum für Politische Schönheit (@politicalbeauty) January 20, 2024
"QUEREMOS COMIDA". Milhares de cubanos protestam contra a ditadura de Miguel Díaz-Canel em meio à crise energética e ao desabastecimento. O regime cortou as comunicações e a internet para evitar a visibilidade global. Moradores de Santiago de Cuba exigem respostas, mas enfrentam… pic.twitter.com/zvVRhJINhe
In Yerevan these days, citizens came out to the government building in Republic Square, barricaded Azatutyan Avenue and went on strike in the Davtashen neighborhood in the north of the capital.
⚡️🇦🇲 MEN IN UNIFORM APPEAR IN ARMENIAN PROTESTS, as PM Pashinyan quashes dissent.
Any attempt to involve the Armenian Armed Forces in political protests will be given a adequate legal assessment - the Armenian Ministry of Defense warns.
Clergyman, Bagrat Srbazan, a leading figure of the protests against the American installed Comprador government makes a general appeal to the people of Armenia to support the uprising. pic.twitter.com/cShXlougwM
In Yerevan these days, citizens came out to the government building in Republic Square, barricaded Azatutyan Avenue and went on strike in the Davtashen neighborhood in the north of the capital.
⚡️🇦🇲 MEN IN UNIFORM APPEAR IN ARMENIAN PROTESTS, as PM Pashinyan quashes dissent.
Any attempt to involve the Armenian Armed Forces in political protests will be given a adequate legal assessment - the Armenian Ministry of Defense warns.
Clergyman, Bagrat Srbazan, a leading figure of the protests against the American installed Comprador government makes a general appeal to the people of Armenia to support the uprising. pic.twitter.com/cShXlougwM
Riots are taking place in Caracas tonight. After the election was stolen in Venezuela, jist like the election was stolen in America in 2020 pic.twitter.com/nAvREIQU5y
Protests have exploded in Abkhazia following the detention of five opposition activists.
According to the Echo Kavkaza portal, residents of the Russian-controlled region of Georgia are blocking bridges leading to Sukhumi, demanding the release of the detainees. The portal also… pic.twitter.com/5gnCaSuVT5
Occupied Abkhazia rebelled against the ratification of an investment agreement with Russia.
Echo of the Caucasus writes that mass protests began after the signing of an agreement that allows Russian companies to implement investment projects in the unrecognized republic. The… pic.twitter.com/UG8nJz0RZM
After police brutality, unlawful arrests, and beatings at Tbilisi Mall, protesters marched for six hours across the city, arriving at Rustaveli at around 2 AM while chanting, “Until the end.” Video: @Publika_gepic.twitter.com/N2wb2R02g6
🇬🇪 | Scenes from Tbilisi: An unprecedented number of security forces have been mobilized as protesters attempted to block the city’s main highway. Police responded with arrests and brutal beatings. pic.twitter.com/8L4WNju54z
🔶 Police began firing tear gas and beating Georgescu supporters as thousands gathered to protest the Central Electoral Bureau's (CEB) decision to disqualify Calin Georgescu from running for president.
Large protests against Hamas's fascism in Gaza today, with thousands demanding dignity, an end to the war & destruction, and calling on the terror group to "get out." Listen to Palestinians in Gaza; cover these demonstrations; be their voice; amplify their cries. Down with Hamas! pic.twitter.com/c9iHyqvAO5
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV