Kazahsztán délnyugati partvidékén több mint száz elpusztult fóka tetemét sodorta partra a tenger. A helyi hatóságok szerint legalább két állat nyakán halászhálómaradványokat találtak, ami arra utal, hogy halászeszközök is szerepet játszhattak a pusztulásban. A kaszpi fóka, amely a világ egyik legritkább fókafaja, 2020 óta a kihalófélben lévő fajok listáján szerepel Kazahsztánban – számolt be az Index az MTI nyomán.
A kihalás fenyegette kaszpi fóka fajából 112 egyed tetemét mosta partra a víz Kazahsztán délnyugati részén, a Kaszpi-tenger partján fekvő Mangistau régióban – írja a Kazinform helyi hírügynökség. A partvidéki Bautin város egyik lakója hétfőn hat elhullott fóka tetemét fedezte fel a parton, közülük kettőnek halászháló tekeredett a nyakába.
Az esetet azonnal jelentették a helyi hatóságoknak. A bejelentést követően még aznap tengervízmintákat vettek Mangisztau tartomány Tupkaragan járásának part menti területein.
A Kaszpi-tengerben élő egyetlen fókafajtát, a kaszpi fókát (Pusa caspica) Kazahsztán 2020 novemberében vette fel a ritka és kihalással fenyegetett fajok listájára. A kaszpi fókát a környezetszennyezés mellett az orvvadászat is veszélyezteti.
Az orosz erők támadást mértek egy mezőgazdasági vállalkozásra a Harkiv megyéhez tartozó Novovodolazska községben – jelentette a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ).
A támadás következtében 13 ezer sertés pusztult el.
A helyszínen hatalmas tűz keletkezett: nyolc sertéstartó épület égett, összesen 13,6 ezer négyzetméteres területen. Egy alkalmazott is megsérült a támadás során.
A tűz és a károk felszámolásában 32 tűzoltó, köztük tűzszerészek és a közösség tűzoltó tisztje, valamint 9 egységnyi DSZNSZ-technika vett részt.
Április 22-én éjjel érkezett bejelentés a tűzoltósághoz, hogy tűz keletkezett egy melléképületben Bányfaluban (Сусково), a Munkácsi járásban.
A tűzoltók gyors és összehangolt munkájának köszönhetően rövid időn belül sikerült lokalizálni a tüzet, majd pedig teljesen eloltani. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk a tűz terjedését más részekre, beleértve a közeli lakóházat és egy szomszédos fedett épületet.
A tűz következtében 400 fürj pusztult el, és a melléképület is megrongálódott 60 négyzetméteren, valamint személyes holmik is megsemmisültek. A tűz keletkezésének okát és a kárt még vizsgálják a hatóságok.
🚨#BREAKING: A major forest fire has broken out in parts of southern New Jersey, prompting evacuations as the blaze threatens nearby homes and buildings
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
🔥 У Ростові після серії потужних вибухів спалахнула велика пожежа
Російські пабліки повідомляють про займання на лівому березі Дону, неподалік «Ростов Арени». Місцеві у коментарях пишуть, що перед цим чули вибухи. Раніше в місті оголосили загрозу атаки дронів pic.twitter.com/oGbPCVB8RF
Footage showing firefighting ships with the Japanese Coast Guard fighting a fire onboard the San Antonio-Class Amphibious Transport Dock, USS New Orleans (LPD-18), off the coast of Okinawa, Japan. pic.twitter.com/czcUFgvSO8
Egy állatmentő szervezet jelentése szerint a katasztrófa óta legalább 61 emlős pusztult el, közülük 32 halála feltehetően az olajszennyezés következménye.
Az orosz Delfa állatvédő csoport közlése alapján a maradék 29 állat még a katasztrófa előtt hunyt el a térségben – írja az Euronews. „A testek állapota alapján úgy gondoljuk, hogy a legtöbb állat a katasztrófát követő első 10 napban halhatott meg, a tenger pedig folyamatosan mossa a partra a tetemeket” – közölte a szervezet a Telegramon.
Az ökológiai katasztrófa még december közepén történt, amikor a Fekete-tengeren Kercsi-szorosnál két, fűtőolajat szállító orosz tankerhajó is szerencsétlenül járt. A hajók több mint ötvenévesek voltak, ráadásul – az ukrán környezetvédelmi és természeti erőforrások minisztériuma szerint – nem is tengeri, hanem folyami szállításra tervezték őket.
Az egyik, Volgonyefty-212 névre hallgató tanker 4900 tonna olajat szállított, és az erős hullámzásban egész egyszerűen kettétört, az orra elsüllyedt. A másik, 4300 tonna olajat szállító Volgonyefty-239 elsodródott, majd Tamany kikötője közelében zátonyra futott.
Nem lehet tudni, hogy pontosan mennyi olaj került a tengerbe, a Reuters közlése alapján több, mint tíz kilométernyi partszakasz lett szennyezett. A kiömlött olaj nagy része azonban a tengerfenékre süllyedhetett, ami tovább nehezíti a károk felmérését és a szennyezés megfékezését.
December végén, csaknem két héttel az eset után Moszkva is elismerte, hogy ökológiai katasztrófa történt, ami miatt szövetségi szintű vészhelyzetet hirdettek az országban. Alekszandr Kurenkov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztere közölte azt is, hogy bár folyamatosan számolják fel az észlelt szennyezéseket, az újabbak veszélye nem múlt el, mert a két megrongálódott tartályhajóból folyamatos a szivárgás – számolt be a hvg.hu.
Two Russian oil tankers, the Volgoneft-212 and the Volgoneft-239, are in distress in reasonably heavy seas 8 km off the Kerch Strait in Ukraine's Russian-occupied Crimea. The bow of one of them, (Volgoneft-212?) has broken off. 4.3K tons fuel oil could spill. pic.twitter.com/MXFJq5SoxC
❗️⚓️🇷🇺 - The Russian oil tanker Volgoneft 212, carrying 13 crew members, broke in two near the Kerch Strait.
The vessel reportedly had around 4,300 tons of fuel oil on board. Reports confirm that two tankers are now sinking in the area; one has split in half, leading to fuel… pic.twitter.com/SJg6KyrJkR
Mexikóban majmok hullanak a fákról egy rendkívül erős hőhullám következtében – számolt be a 24.hu a IFLScience-re hivatkozva. Az aszály tovább súlyosbítja a helyzetet, és az előrejelzések szerint a hőmérséklet a következő hetekben tovább fog emelkedni.
Az AP beszámolója szerint már legalább 138 bőgőmajom pusztult el a szélsőséges időjárási körülmények miatt május 16-a óta, sokuk pedig megbetegedett. Egy állatorvos elmondása szerint az állatok hőgutát kapnak, kiszáradnak és belázasodnak, amibe belehalnak, ha nem kapnak időben segítséget.
Egy biológus pedig arról számolt be, hogy a beteg majmok egyes helyeken már almákként potyognak le a fákról, ezután pedig perccel később ki is múlnak.
Mexikó környezetvédelmi minisztériuma elismerte, hogy tömeges pusztulás zajlik az ország két déli államában, ám azt nyilatkozták, hogy ennek oka egyelőre tisztázatlan. Mint közölték, a hőguta és a kiszáradás csak a lehetséges magyarázatok egyike, az is elképzelhető, hogy alultápláltság vagy a földeken használt rovarirtószerek okozzák.
A bőgőmajmok a világ leghangosabb állatai, üvöltéseik akár 4,8 kilométeres távolságból is hallhatóak. Jelenleg legalább 15 fajuk ismert, mindegyik Közép- és Dél-Amerika erdőiben honos. A tömeges pusztulási hullám elsősorban a mellényes bőgőmajmokat (Alouatta palliata) érinti, amelyeket a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listája a sebezhető kategóriába sorol.
Ezek az állatok hozzászoktak a trópusi melegekhez, a mostani forróság azonban még az ő számukra is soknak bizonyul. És ezzel nincsenek egyedül: a hőség az embereknek is megterhelő, március közepe óta legalább 26 ember vesztette életét a hőség miatt Mexikóban, ahol a hónap hátralévő részében akár 45 Celsius-fokos hőmérsékletek is várhatóak.
Tres cuerpos fueron localizados en un pozo en la zona donde se buscaba a los dos hermanos australianos Callum y Jake Robinson, y su amigo estadunidense Jack Carter. El pozo estaba en una finca donde algunos cuartos todavía tenían restos de ropa, colchas y trastes. pic.twitter.com/NxnnUw4df3
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ
Siete reos murieron y once personas resultaron heridas tras un motín en el penal de Tuxpan, Veracruz.
El incidente se originó por denuncias de algunos reclusos ante abusos y extorsiones cometidos por el grupo criminal Sombra dentro de la… pic.twitter.com/CZzKwFA3Ob
A Gossau településen működő sertésfarmon egyelőre tisztázatlan okokból csaptak fel a lángok szerdán. A hatóságok jelentése szerint 90 anyaállatot és 600 kismalacot sikerült kimenteni.
A sertésfarm egyik épületének beszakadt a tetőszerkezete, és teljesen kiégett. A tűzoltóknak sikerült megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek egy második épületre is, ott csak a sűrű füst okozott károkat.
A tűz okozta anyagi kár becslések szerint több százezer svájci frankra tehető.
Earlier tonight, Ukrainian forces successfully hit a Russian railside fuel depot in Yurovka, Krasnodar Krai, setting the facility ablaze. pic.twitter.com/loXEpsr5R2
🔴⚡️Alerte - Le château de #Versailles a été évacué. De la fumée se dégage du toit de l’édifice selon des témoins. Les pompiers sont sur place. - témoins pic.twitter.com/YIpp4QqfEq
Début d'incendie en cours sur la flèche de la cathédrale de @Rouen. Origine inconnue à ce stade. Tous les moyens publics sont mobilisés. Merci de faciliter leur intervention. pic.twitter.com/Lnu1vMrw5p
— Nicolas Mayer-Rossignol (@NicolasMayerNMR) July 11, 2024
Enerhodar. We have recorded from Nikopol that the Russian occupiers have started a fire on the territory of the Zaporizhzhia Nuclear Power Plant.
Currently, radiation levels are within norm. However, as long as the Russian terrorists maintain control over the nuclear plant, the… pic.twitter.com/TQUi3BJg4J
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 11, 2024
Omsk oil refinery is on fire in Russia. As Russian media claim AVT-10 is on fire. Information regarding AVT-10 at the Omsk oil refinery:
“The design capacity for raw materials is 6 million tons per year. The products obtained are fuel gas, liquefied gas, straight-run gasoline… pic.twitter.com/Vyovg3sljw
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) August 1, 2024
In the Perm region of Russia an oil storage facility is burning, according to Shot 10 thousand square meters is on fire. No news of why 🤷 I think Ukrainian moped drones did it. pic.twitter.com/4IRL6FOx5E
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
🚨 🇷🇺 Russie : L'une des limousines de Vladimir Poutine a explosé et pris feu à Moscou
Une limousine Aurus, appartenant au « parc automobile officiel » de Poutine, a explosé dans une violente explosion dans une rue située juste au nord du quartier général des services secrets du… pic.twitter.com/OSmyKYYjuz
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
🚨#BREAKING: A major forest fire has broken out in parts of southern New Jersey, prompting evacuations as the blaze threatens nearby homes and buildings
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
Footage showing firefighting ships with the Japanese Coast Guard fighting a fire onboard the San Antonio-Class Amphibious Transport Dock, USS New Orleans (LPD-18), off the coast of Okinawa, Japan. pic.twitter.com/czcUFgvSO8
Egy nagy sertéshizlaldában szombaton keletkezett tűzben több ezer állat pusztult el az észak-közép-németországi Szász-Anhalt tartomány Altmark régiójában.
A tűzoltóság kezdetben azt közölte, hogy mintegy húszezer sertés pusztult el. A vállalat szóvivője később úgy pontosított, hogy 1750 koca és ismeretlen számú malac vált a lángok martalékává.
Az Altmark régió Salzwedel körzetének szóvivője szerint egy kocára általában körülbelül nyolc malac jut.
A tájékoztatás szerint 5200 kocát és 35 ezer malacot mentettek meg.
Összesen több mint 210 tűzoltót vetettek be – közölte a helyi járási hivatal.
A tűzoltási munkálatok valószínűleg a hétvégén is folytatódnak – mondta Inga Otte-Sonnenschein, a jogi és járási hivatal vezetője. A sertéshizlalda mintegy harmada megsemmisült a tűzben – tette hozzá a nyilatkozó.
Aktuell laufen immer mehr SEK und auch BFE-Beamte in das Schulgebäude, sie wollen den großen und verwinkelten Komplex möglichst schnell absuchen, falls sich wirklich noch ein bewaffneter Täter im Gebäude befindet #wuppertal#amok#gymnasium#polizeipic.twitter.com/NwrUw0niuP
Innenministerin Faeser zu mutmaßlicher chinesischer #Spionage: „Der im aktuellen Fall betroffene Bereich militärisch nutzbarer innovativer Technologien aus🇩🇪 ist besonders sensibel. Umso wichtiger ist es, hier so konsequent zu begegnen, wie es uns in diesem Fall gelungen ist.“ pic.twitter.com/QJnsfYPx6D
— Bundesministerium des Innern und für Heimat (@BMI_Bund) April 22, 2024
Earlier tonight, Ukrainian forces successfully hit a Russian railside fuel depot in Yurovka, Krasnodar Krai, setting the facility ablaze. pic.twitter.com/loXEpsr5R2
🔥 Russia: Platan Electronic Research Institute in the Moscow suburb is on fire. The facility was developing radar jamming technology for the Russian military. At least 8 people dead. pic.twitter.com/cOV72roqms
Début d'incendie en cours sur la flèche de la cathédrale de @Rouen. Origine inconnue à ce stade. Tous les moyens publics sont mobilisés. Merci de faciliter leur intervention. pic.twitter.com/Lnu1vMrw5p
— Nicolas Mayer-Rossignol (@NicolasMayerNMR) July 11, 2024
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Climate activists breach security at four German airports, temporarily suspended flights on Thursday morning.
The Last Generation campaign group said in a statement that eight activists had stopped or reduced traffic at the Berlin, Cologne-Bonn, Nuremberg and Stuttgart airports… pic.twitter.com/YTrTXwSMo1
— Breaking Aviation News & Videos (@aviationbrk) August 15, 2024
Omsk oil refinery is on fire in Russia. As Russian media claim AVT-10 is on fire. Information regarding AVT-10 at the Omsk oil refinery:
“The design capacity for raw materials is 6 million tons per year. The products obtained are fuel gas, liquefied gas, straight-run gasoline… pic.twitter.com/Vyovg3sljw
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) August 1, 2024
У ніч на 18 вересня у місті Торопець Тверської області Росії через атаку дронів виникла пожежа та детонація. Губернатор області Ігор Руденя розпорядився частково евакуювати населення. pic.twitter.com/JWBKvBrym2
The ammunition warehouse in Toropets, Tver region, in Russia has been turned into volcanic region. It is still exploding. Absolutely spectacular view and possibly the biggest single event of that kind in this war.
Additional footage of the massive secondary explosion at Russia's 107th GRAU Arsenal in Toropets after a successful Ukrainian drone attack earlier tonight.
The large Russsian missile and ammunition storage facility suffered multiple explosions. pic.twitter.com/HlnaD0dqM3
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
In the Perm region of Russia an oil storage facility is burning, according to Shot 10 thousand square meters is on fire. No news of why 🤷 I think Ukrainian moped drones did it. pic.twitter.com/4IRL6FOx5E
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Terror in Hebei: 20 Lives Lost as Fire Devours Nursing Home in Nighttime Catastrophe.
CHENGDE, China – A horrifying scene unfolded late Tuesday night when a relentless fire surged through a nursing home in Longhua County, Hebei Province, claiming the lives of 20 elderly… pic.twitter.com/SWptjVPHDp
Twenty people died in a fire at a nursing home in Longhua county in China's Hebei province, with 19 others being sent to hospital for examination, local authorities said today. The cause of the fire is still under investigation. pic.twitter.com/VHzihVn7ly
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s
За прошедшую ночь в небе над Россией сбили более 100 беспилотников
Минобороны РФ отчиталось о сбитии 105 БПЛА в ночь на пятницу. В Белгородской области ликвидировали 26 дронов, в Брянской — 25, в Ростовской — 23. Также 9 беспилотников были поражены над акваторией Азовского моря.… pic.twitter.com/pmJKMqOXtI
🔥 У Ростові після серії потужних вибухів спалахнула велика пожежа
Російські пабліки повідомляють про займання на лівому березі Дону, неподалік «Ростов Арени». Місцеві у коментарях пишуть, що перед цим чули вибухи. Раніше в місті оголосили загрозу атаки дронів pic.twitter.com/oGbPCVB8RF
❗️🇺🇲 - On Thursday night, October 2, 2025, a massive explosion followed by a fire erupted at the Chevron refinery in El Segundo, California, producing large flames and thick smoke visible across the South Bay area.
A hírt a Bundás Második Esély szervezet közölte Facebook-oldalán április 9-én.
„Hajnalban tűz ütött ki a két kis szobában ahol a kiscicák és a karanténban lévő mentett cicák voltak. Sajnos mind a 19-en meg fulladtak a füsbe, a tűzet a tűzoltók segítségével sikerült eloltani de sajnos a cicákat már nem tudtuk megmenteni.
Még most sem tudjuk felfogni a történteket” – olvasható a bejegyzésben.
Earlier tonight, Ukrainian forces successfully hit a Russian railside fuel depot in Yurovka, Krasnodar Krai, setting the facility ablaze. pic.twitter.com/loXEpsr5R2
A fire broke out in a building housing workers in the city of Mangaf in southern Kuwait early on Wednesday, killing at least 41 people including 5 Indians, senior police officers told state media.#Kuwait#Mangafpic.twitter.com/XLcbZpRUWm
Влада Ростовської області РФ повідомила, що нібито внаслідок атаки БпЛА у місті Азов загорілися резервуари з нафтопродуктами. За даними МНС РФ, горить 5 000 куб м. Відео МНС РФ pic.twitter.com/uQiVremmhI
— Українська правда ✌️ (@ukrpravda_news) June 18, 2024
🔥A fast-moving brush fire began in the city of Gorman Los Angeles County,CA. Total burn estimates is at least 3,611 acres prompting an evacuation order. 0% contained no reported injuries at this time🔥 Less than 1 mile from I-5. #postfire#california#LAcounty#socal… pic.twitter.com/bBct7z1Vya
— The News You Dont See (@Crazynews4real) June 16, 2024
Firefighters in California are battling the #PostFire, which has burned more than 10,000 acres in northwestern Los Angeles County, as of Sunday morning.
California State Park Services evacuated 1,200 people from Hungry Valley Park, Cal Fire said. pic.twitter.com/z41MRCsZto
🔥 Russia: Platan Electronic Research Institute in the Moscow suburb is on fire. The facility was developing radar jamming technology for the Russian military. At least 8 people dead. pic.twitter.com/cOV72roqms
Début d'incendie en cours sur la flèche de la cathédrale de @Rouen. Origine inconnue à ce stade. Tous les moyens publics sont mobilisés. Merci de faciliter leur intervention. pic.twitter.com/Lnu1vMrw5p
— Nicolas Mayer-Rossignol (@NicolasMayerNMR) July 11, 2024
#WorldNews: Twelve children were killed in #SouthAfrica early Wednesday when a minibus taking them to school in #Johannesburg overturned and caught fire after being hit by another vehicle, the government said.https://t.co/nixAyhfh3F
— LBCI Lebanon English (@LBCI_News_EN) July 10, 2024
Omsk oil refinery is on fire in Russia. As Russian media claim AVT-10 is on fire. Information regarding AVT-10 at the Omsk oil refinery:
“The design capacity for raw materials is 6 million tons per year. The products obtained are fuel gas, liquefied gas, straight-run gasoline… pic.twitter.com/Vyovg3sljw
— Special Kherson Cat 🐈🇺🇦 (@bayraktar_1love) August 1, 2024
У ніч на 18 вересня у місті Торопець Тверської області Росії через атаку дронів виникла пожежа та детонація. Губернатор області Ігор Руденя розпорядився частково евакуювати населення. pic.twitter.com/JWBKvBrym2
The ammunition warehouse in Toropets, Tver region, in Russia has been turned into volcanic region. It is still exploding. Absolutely spectacular view and possibly the biggest single event of that kind in this war.
Additional footage of the massive secondary explosion at Russia's 107th GRAU Arsenal in Toropets after a successful Ukrainian drone attack earlier tonight.
The large Russsian missile and ammunition storage facility suffered multiple explosions. pic.twitter.com/HlnaD0dqM3
An explosion occurred at a military plant of the German company Rheinmetall in Spain
As a result of the explosion at the warehouse of the defense enterprise, six workers were injured and taken to the hospital with burns. The fire covered an area of approximately 2,000 square… pic.twitter.com/DWNGsaOgHa
🚨🚨TRAGEDY: 🚄🚅🚄 As it is atleast 12 train passengers killed in western India after being struck by another train on an adjacent track after they jumped from their coaches in panic to escape a rumored fire incident, the Press Trust of India reports. pic.twitter.com/dOi3vTus99
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
🔥Vasto Incendio a Prato allo Stelvio, in Alta Val Venosta.
Secondo le prime stime, l’incendio ha già interessato un’area compresa tra i 50 e i 60 ettari di bosco. In azione tre elicotteri di Heli Austria e uno dell’Air Service Center. Foto di landes feuerwehrverband tirol pic.twitter.com/CZmA0GfQzJ
— Italia 24H Live 🔴 – Notizie dall'Italia (@Italia24HLive) April 10, 2025
🔥 У Ростові після серії потужних вибухів спалахнула велика пожежа
Російські пабліки повідомляють про займання на лівому березі Дону, неподалік «Ростов Арени». Місцеві у коментарях пишуть, що перед цим чули вибухи. Раніше в місті оголосили загрозу атаки дронів pic.twitter.com/oGbPCVB8RF
❗️🇺🇲 - On Thursday night, October 2, 2025, a massive explosion followed by a fire erupted at the Chevron refinery in El Segundo, California, producing large flames and thick smoke visible across the South Bay area.
Kétszáz juh, tíz sertés, valamint több tonna gabona és szalmabála égett le abban a tűzben, amely egy ostrovi istállóban pusztított.
Tegnap este 9 óra után a katonai tűzoltókat egy ostrovi juhistállóban keletkezett tűzhöz riasztották. Három tűzoltóautó és egy SMURD B2 típusú gépjármű, valamint az Ostrovi Önkéntes Mentőszolgálat egy tartálykocsival érkezett segítségül – adta hírül a maszol.ro az Agerpres információi alapján.
A tűzben rengeteg állat pusztult el: kétszáz birka és tíz sertés, valamint jelentős mennyiségű takarmány is odaveszett.
A pusztító lángok elől sikerült 400 juhot és 50 kecskét sikerült kimenekíteni, míg a hivatásos segítség meg nem érkezett. A hodály tetőszerkezete 1500 négyzetméteren égett.
A tüzet kicsivel hajnal 4 óra előtt sikerült eloltani – jelentette a dobrudzsai katasztrófavédelem.
Overnight drones have attacked refinery in Slavyansk-na-Kubani, Krasnodar Krai of Russia Despite reports that fire was extinguished fast(by local authorities), refinery could be suspended for a while. Capacity: 4 mln tonnes per year(~1.5% of overall)https://t.co/qY1PR7RxSmpic.twitter.com/LZD0IkiH7c
🔥🛢️ Russia: Several Ukrainian drones struck the oil refinery in Slavyansk-na-Kubani, Krasnodar Krai, across the Kerch bridge from occupied Crimea. https://t.co/tFSd3lIDz0pic.twitter.com/SCfvIe231O
A Soldier On Horseback by Anthony Van Dyck was painted around 1616, Annibale Carracci painted A Boy Drinking in the 1580s & Salvator Rosa's A Rocky Coast, With Soldiers Studying A Plan was painted in the late 1640s All stolen from Christ Church Picture Gallery on Saturday. pic.twitter.com/6K24EXtlyV
Earlier tonight, Ukrainian forces successfully hit a Russian railside fuel depot in Yurovka, Krasnodar Krai, setting the facility ablaze. pic.twitter.com/loXEpsr5R2
🔥 Russia: Platan Electronic Research Institute in the Moscow suburb is on fire. The facility was developing radar jamming technology for the Russian military. At least 8 people dead. pic.twitter.com/cOV72roqms
Enerhodar. We have recorded from Nikopol that the Russian occupiers have started a fire on the territory of the Zaporizhzhia Nuclear Power Plant.
Currently, radiation levels are within norm. However, as long as the Russian terrorists maintain control over the nuclear plant, the… pic.twitter.com/TQUi3BJg4J
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) August 11, 2024
In the Perm region of Russia an oil storage facility is burning, according to Shot 10 thousand square meters is on fire. No news of why 🤷 I think Ukrainian moped drones did it. pic.twitter.com/4IRL6FOx5E
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
🔥 Incendio en el polígono La Red de Alcalá de Guadaíra | La Agencia de Emergencias de Andalucía recomienda a quienes viven o trabajan cerca que cierren puertas y ventanas. ➡️ https://t.co/Cd3yvpAD6S ✍🏻 Fernando Pérez Ávila 📹 A.Pizarro/R. del Barrio https://t.co/Cd3yvpAD6Spic.twitter.com/CNRUidITDx
🔥 У Ростові після серії потужних вибухів спалахнула велика пожежа
Російські пабліки повідомляють про займання на лівому березі Дону, неподалік «Ростов Арени». Місцеві у коментарях пишуть, що перед цим чули вибухи. Раніше в місті оголосили загрозу атаки дронів pic.twitter.com/oGbPCVB8RF
Footage showing firefighting ships with the Japanese Coast Guard fighting a fire onboard the San Antonio-Class Amphibious Transport Dock, USS New Orleans (LPD-18), off the coast of Okinawa, Japan. pic.twitter.com/czcUFgvSO8
❗️🇺🇲 - On Thursday night, October 2, 2025, a massive explosion followed by a fire erupted at the Chevron refinery in El Segundo, California, producing large flames and thick smoke visible across the South Bay area.
A warehouse has burst into flames in Southall, West London, and around 150 firefighters and 25 fire engines are tackling it. They declared it a major incident.
BREAKING: London Fire Brigade says 25 fire engines and 150 firefighters are responding to a blaze at a warehouse in Southall, West London.https://t.co/m0zM0N5kcf
2023 novembere óta 2250 pásztor veszítette el állatállományának több mint 70%-át. Több mint 7000 család nem jut elegendő élelmiszerhez.
A dzud néven ismert extrém téli időjárás több mint 4,7 millió állatot pusztított el Mongóliában ezen a télen. Erről a Nemzetközi Vöröskereszt sajtószolgálata számolt be
A dzud akkor fordul elő, amikor a nyári aszályt erős havazások és extrém fagyok váltják fel. A levegő hőmérséklete -30°C-ra, vagy még alacsonyabbra is csökkenhet. Magas hótakaró és vastag jégtakaró van a legelőkön, amelyek megfosztják az állatállományt az élelemtől.
A dzudok egyre gyakrabban fordulnak elő Mongóliában, így a legelőknek nincs idejük a szélsőséges időjárási viszonyok között regenerálódni, a pásztoroknak pedig nincs idejük a készletezésre.
Mongóliában mintegy 300 000 ember hagyományos nomád pásztor. A dzud az ország háromnegyedét érintette, de a körülmények várhatóan romlanak.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a hótakaró idei szintje az elmúlt 49 évben a legmagasabb volt, és Mongólia területének 90%-át borította.
A dzud ciklikus jelenség és egyre gyakrabban fordul elő. Hatszor fordult elő az elmúlt 10 évben.
Conditions in Berrien County, MI remain hazardous due to lake effect snow, reduced visibility, and blowing snow. Here's a look at cameras on I-94 courtesy of @MDOT_Southwest. A Winter Weather Advisory is in effect until 11 AM EST Wednesday with additional accumulations up to 2". pic.twitter.com/obkkPQZXAQ
NEW VIDEO: London, KY as the sun rises this morning - just a wasteland of rubble after a tornado roared through the Southeastern Kentucky community.#KYwxpic.twitter.com/7yz4OgfImQ