A járási rendőrkapitányság munkatársai azonosították és megkeresték azt a három kiskorú elkövetőt, akik egy fizetési terminálból loptak el pénzt Bustyaházán. Mindhárom érintettet gyanúsítottként kihallgatták.
Néhány napja bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy ismeretlenek ellopták egy ATM-ből a pénzt Bustyaházán.
A helyszínre kiérkező nyomozócsoport megvizsgálta a helyszínt és átnézte a környező kamerafelvételeket. A rendőrök megállapították, hogy a bűncselekményhez három helyi lakos köthető, 15, 14 és 13 évesek — rövid időn belül megtalálták őket.
A kihallgatás során a kiskorúak beismerték, hogy éjjel építőipari szerszámokkal megrongálták a terminál burkolatát, eltávolították a fedelét, majd kivették a bankjegy-befogadó kazettát. Ebből készpénzt emeltek ki, amit később egymás között elosztottak.
Tettükkel csaknem 22 ezer hrivnya kárt okoztak. A pénzt a tinédzserek elköltötték.
24 órán belül másodszor robbantottak fel ATM-et Bécsben. A gyanúsítottaknak – három ismeretlen férfinak – egyelőre nincs nyoma.
Míg péntekre virradó éjjel ismeretlen tettesek a Brünner Strasse egyik bankfiókja mellett robbantottak fel egy bankautomatát, hajnalban a Trillergasse bevásárlóközpontban − írja a Kurier.
A gyanúsítottaknak – három ismeretlen férfinak – nincs nyoma. Az előző esti bűncselekménnyel való összefüggés „valószínűsíthető” – mondta Philipp Hasslinger rendőrségi szóvivő az APA-nak. Az egyikük „feltehetően a szervezett bűnözés területén tevékenykedik”.
A három elkövető a robbanás után ismeretlen irányba menekült. A rendőrség nem adott tájékoztatást az esetleges zsákmány összegéről. A nyomozást a bécsi állami bűnügyi hivatal vezeti.
#BREAKING: Massive Explosion Rocks Kabul's Ministry of Urban Development and Housing
A su.icide attack has occurred inside the Ministry of Urban Development and Housing in Kabul, Afghanistan. The Interior Ministry of Afghanistan has confirmed the incident. The powerful explosion… pic.twitter.com/eWVt71WCyK
A bomb blast has killed at least five people and wounded seven in northeastern #Afghanistan, local police report. The blast took place at 8:35am on Tuesday near a #Kabul Bank branch in Kunduz province. No group has claimed responsibility for the blast yet.#PoliticalUprisingpic.twitter.com/wnXTXEM0OL
🚨 BREAKING 🚨According to the information in the security establishment's possession, the bombs were supposed to explode this morning. The bombs were planted by a terrorist infrastructure from Judea and Samaria. This is the third bus. 👇 https://t.co/wl0nabt2Wgpic.twitter.com/w5D8t5EIsi
A bomb exploded near the Athens office of Greece’s Hellenic Railway company after a warning call claimed it would detonate in 40 minutes. No injuries reported. Investigation ongoing — AP. pic.twitter.com/4eqCgaZref
Automašīnas sprādzienā Maskavas apgabala Balašihā miris Krievijas Ģenerālštāba Galvenās operatīvās direkcijas vadītāja vietnieks ģenerālis Jaroslavs Moskaļiks. pic.twitter.com/7MiNHU7EwQ
18-jähriger Vorzeigeschüler mit ägyptischen Wurzeln soll Hang zu Bombenbau gehabt haben. Ermittler verhafteten den Burschen in einem türkischen Buchladen ... https://t.co/rXK2fNq2Sjpic.twitter.com/JXEtX9QWcp
A series of gruesome knife attacks on Austrians in Vienna’s Favoriten district continues to cause outrage among locals. The latest incident, involving a police officer, was captured in disturbing footage once again, highlighting the… pic.twitter.com/H3qtH1s3P3
Irán történetének legsúlyosabb kibertámadása bénította meg a pénzügyi rendszert. Országszerte leálltak a bankjegyautomaták, az emberek nem tudtak pénzhez jutni – jelentette az Iran International ellenzéki hírportál. Az iráni közvélemény az izraeli Moszadot sejti a támadás mögött.
Korábban Ali Khamenei ajatollah gúnyolódott Irán ellenségeinek pusztítási képességén, mondván, az ellenség keze nem olyan erős, mint ahogy azt hirdeti.
Pár napja Ali Bagheri Káni, az iráni külügyminiszer is arról beszélt, hogy Izrael hatalmas hibát követett el, amikor megölte a Hamász vezérét, mert ha háborúra kerülne sor, akkor Izraelnek esélye sem lesz Teherán ellen.
Szerdán az irániak, akik országszerte megpróbáltak banki műveleteket végezni az ATM-eknél, arról számoltak be, hogy ez lehetetlen, mivel a gépek hibaüzeneteket adnak.
The rescue operation to return the Iranian Moudge class frigate Sahand (IRIS-74), which had fallen on her side gone wrong, and the ship is now fully sunk. https://t.co/oVSchJaSzdpic.twitter.com/CIzoYPDaKP
A video released by @ensafnews shows Iran's "morality" police violently arresting and beating two teenage girls on June 21 in Tehran over hijab. The mother of one of the girls says her face and neck were bruised, her lips swollen, and her clothes torn.pic.twitter.com/E00SvTuUYG
— Iran International English (@IranIntl_En) August 6, 2024
Calls in Iran for the arrest and execution of IAEA Director General Grossi are unacceptable and should be condemned.
We support the lAEA's critical verification and monitoring efforts in Iran and commend the Director General and the lAEA for their dedication and professionalism.…
Lennart Monterlos est le jeune français de 18 ans disparu en Iran depuis le 16 juin. Dans cette vidéo il se moque des recommandations du Quai d'Orsay de ne pas se rendre en Iran. L'Iran est l'un des plus beaux pays du monde mais N'y allez pas. pic.twitter.com/06KvXvgza2
The French nationals Cécile Kohler and Jacques Paris, held hostage in Iran for over three years, have been charged by the Islamic Republic with “espionage for Mossad,” “plotting to overthrow the regime,” and “corruption on earth. pic.twitter.com/Q0Xh3ryure
— Lioness לביאה 🎗️💙✨🦁🌺 (@Lionesssa12) July 5, 2025
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
Két rabló targoncával döntött ki egy bankautomatát a helyéről az Egyesült Államokban. Az elkövetők egy platós autóra emelték az ATM-et, de az néhány méterrel arrébb az úttestre zuhant. A baki után mindkét rabló elmenekült, a rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket.
Targoncával próbáltak meg ellopni egy bankautomatát a rablók a kaliforniai North Highlands városában.
Bár a két rabló sikeresen kidöntötte a bebetonozott bankautomatát, amit egy platós autóra emeltek, az néhány méterrel arrébb, egy forgalmas úton a földre zuhant.
A kudarc után a rablók elmenekültek, a rendőrség még keresi őket.
⚠️🇫🇷 Le musée du Louvre restera fermé aujourd'hui pour raisons exceptionnelles. ∴ ⚠️🌍 The Musée du Louvre will remain closed today for exceptional reasons. pic.twitter.com/bFY1hRaW5k