Robbanás történt a kelet-lengyelországi Osiny faluban augusztus 20-án hajnalban. A kukoricaföldön keletkezett nagy kráter és a kitört ablakok megrémítették a környékbelieket, de sérülés nem történt. A rendőrség és a hadsereg azonnal vizsgálatot indított az ügyben.
A Lengyel Fegyveres Erők Műveleti Parancsnoksága közölte, hogy a radaradatok alapján az éjszaka nem sértette meg sem Ukrajna, sem Belarusz irányából érkező objektum a lengyel légteret. Előzetes vizsgálataik szerint a robbanás helyszínén talált tárgy egy régi motor propelleres darabja lehet, de a pontos elemzés még folyamatban van. A hadsereg hangsúlyozta: a légvédelmi rendszer éjjel-nappal készültségben figyeli az ország légterét.
A rendőrség fémből és műanyagból álló, elszenesedett törmeléket talált a területen, a helyi televízió pedig egy propellerhez hasonló tárgy előkerüléséről számolt be. Egy biztonsági kamera felvételén fényes villanás látszott az égen, majd egy hatalmas durranás hallatszott.
Az ablakok beleremegtek, reggel pedig már rendőrautók álltak a ház előtt – mondta egy helyi lakos.
Az eset hátterét továbbra is vizsgálják, de a hatóságok szerint nem rakétatámadás történt. Lengyelországot az ukrajnai háború korábban is érintette: 2022-ben rakéta csapódott be Przewodów faluban, két ember halálát okozva, 2023-ban pedig egy orosz cirkálórakéta roncsaira bukkantak az ország keleti részén – tette közzé a Newsweek.
IAEA team at ZNPP today heard several rounds of incoming and outgoing shelling from near site. ZNPP said two rounds struck 1.25km from site perimeter. Shelling adds to nuclear safety risks at ZNPP, which has had no off-site power for nearly two weeks, DG @rafaelmgrossi said. pic.twitter.com/e60cWkPu0K
— IAEA - International Atomic Energy Agency ⚛️ (@iaeaorg) October 6, 2025
Tennessee explosion UPDATES: At least 19 missing and one feared dead after blast A massive blast has ripped through a building at Accurate Energetic Systems in Tennessee with reports that one person has died, 19 people are missing and many others are in hospital.… pic.twitter.com/3mptLR8wx4
TAKE A LOOK AT THIS: Helicopter video shows what's left of Accurate Energetic Systems in Hickman County, Tennessee that experienced an explosion Friday morning. At least 19 people are unaccounted for. (Video: WTVF Nashville) https://t.co/xEHAeTFXLBpic.twitter.com/OxhaLceMZO
Fala antyukraińskiego hejtu w mediach społecznościowych przekłada się już kolejny raz w zerwanie flagi Ukraińskiej z Konsulatu Honorowego Ukrainy w Przemyślu. W tym roku to co najmniej piąty akt publicznego znieważania flagi 🇺🇦 w tym samym miejscu. pic.twitter.com/9dmhv7hJZm
#WATCH!!!!! At least 3 people killed, 11 injured after the horrific plane crash near the Louisville airport, according to Kentucky Gov. Andy Beshear. 🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸🇺🇸 - - - - - - - - - - - - - - - - - -
BREAKING🚨: A UPS plane reportedly had 280,000 gallons, likely misstated and should be pounds, of fuel when it crashed near an airport in Kentucky, after departing from Louisville Muhammad Ali International Airport. There were 3 souls on board.
BREAKING: Explosion near Red Fort area in Old Delhi. Explosion near metro station. Blasts on a day when there has been a major crackdown on terror modules plotting a strike on Delhi.
A massive fire has broken out at one of the largest markets in St. Petersburg, Russia, with reports of explosions on site.
According to Russian media, the entire market area may be engulfed in flames. Witnesses describe hearing multiple blasts. The cause of the fire remains… pic.twitter.com/TmAsjueTNy
St.Petersburg, russia ❗ Fire Sale! Hot prices 🔥🔥🔥💨 The Pravoberezhny Market is on fire. Today around 17:00, a fire broke out at the address: Nevsky District, Dybenko Street, house 16. The area of the fire at the market has increased to 1,500 square meters. pic.twitter.com/jlRRI0Zh51
🔵#Roma Tragedia al Parco degli Acquedotti. Crolla il tetto di un casolare abbandonato. 2 le vittime: un uomo e una donna. L’edificio era utilizzato da persone senza fissa dimora. Sul posto polizia e vigili del fuoco. Si cercano sotto le macerie altre possibili vittime. pic.twitter.com/1frL3Y4Qgn
Here's our video of the explosion at Launch Complex 36. It happened about 9 pm ET (0100 UTC) as Blue Origin was beginning a static fire test of its New Glenn rocket.