Az orosz erők rendszeresen támadják Ukrajnát ballisztikus rakétákkal, csak az év eleje óta Oroszország mintegy 770 ballisztikus rakétát és több mint 50 Kinzsal hiperszonikus rakétát lőtt ki Ukrajnára – közölte szombaton Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij kifejtette: „Ma éjjel Oroszország ismét támadta Ukrajnát – ezúttal több tucat drónnal és kilenc ballisztikus rakétával. Csak az év eleje óta Oroszország mintegy 770 ballisztikus rakétát és több mint 50 Kinzsalt lőtt ki Ukrajnára.”
Az államfő szerint éppen az ilyen támadások miatt irányul különös figyelem a Patriot rendszerekre, hogy meg tudjuk védeni a városokat ettől a borzalomtól. „Nagyon fontos, hogy a partnerek, akiknek lehetőségük van rá, megvalósítsák azt, amiről az elmúlt napokban beszéltünk. Egyetlen országot sem szabad magára hagyni ilyen gonoszsággal szemben. Folytatnunk kell az együttműködést” – tette hozzá Volodimir Zelenzszkij.
Oroszország az éjszaka nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, amelynek során két Iszkander–M ballisztikus rakétát és 97 Sahíd típusú támadó drónt vetett be. Az ukrán légierő pénteken reggel közölt adatai szerint a légvédelem a drónok kétharmadát megsemmisítette, azonban 34 pilóta nélküli repülőgép mégis elérte célját – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az ukrán légierő jelentése szerint 8 óráig bezárólag a légvédelem 63 ellenséges Sahíd típusú drónt lőtt le vagy semlegesített az ország északi és keleti részein. Ugyanakkor 13 különböző helyszínen regisztrálták rakéták és a drónok becsapódását, ami jelentős károkat okozhatott.
Az orosz erők a rakétákat a Voronyezsi és Brjanszki területekről indították, míg a drónokat Kurszk, Orjol, Brjanszk, Primorsko-Ahtarszk és Satalovo orosz városok irányából küldték útnak. A támadás célpontjai elsősorban a frontvonalhoz közeli területek voltak.
A drónok főként Harkiv, Szumi, Donyeck és Csernyihiv megyék frontközeli körzeteit támadták, míg a ballisztikus rakéták Harkiv és Csernyihiv megyéket vették célba.
A légitámadás elhárításában az ukrán védőerők repülőgépei, elektronikus hadviselési egységei, pilóta nélküli rendszerei és mobil tűzcsoportjai vettek részt.
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z
Since the night hours, our rescuers, firefighters, medics, and all the necessary emergency services have been working at the sites of Russian missile and drone strikes. The Dnipro, Poltava, Sumy, Mykolaiv, and Kyiv regions have been affected. The capital was the primary target of… pic.twitter.com/Cn8VMXoijE
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) July 31, 2025
⚡️ Russia attacked Zaporizhzhia with cruise missiles, damaging critical infrastructure, a school, and residential buildings, according to the regional administration.
❗️Video of firefighters battling a burning high-rise in Zaporizhzhia
In Kyiv, a 7-hour air-raid alert and massive drone & missile attack caused damage across the city. Key consequences by district: ▪️Darnytskyi – drone debris hit cars and a roadway. ▪️Sviatoshynskyi – debris… pic.twitter.com/6E8QnnxfQJ
Oroszország augusztusban már harmadik alkalommal lőtte ballisztikus rakétákkal Kijevet, előzetes adatok szerint mindegyiket lelőtte az ukrán légvédelem – közölte vasárnap az ukrán főváros katonai közigazgatása.
„Ez már a harmadik ballisztikus rakétacsapás augusztusban a főváros ellen, pontosan hat napos időközökkel minden egyes támadás között” – ismertette Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője Telegram-oldalán.
Popko szerint az orosz hadsereg nagy valószínűséggel észak-koreai ballisztikus rakétákat használt.
Hozzátette, hogy az ukrán légvédelem több orosz drónt is megsemmisített.
A kijevi katonai közigazgatás vezetője szerint egyelőre nincsenek értesülések esetleges károkról, vagy áldozatokról.
A kezdeti támadást követően két órával ismét légiriadót rendeltek el a főváros térségében, illetve Ukrajna központi és északkeleti régióiban.
⚡️Russia terrorizes Ukraine with mass missile, drone attack on Christmas morning.
Explosions were reported in Kharkiv, Dnipro, and Kremenchuk on Dec. 25, as Russia launched a mass aerial attack against Ukraine. At least one civilian was hospitalized.https://t.co/w3Mv0MPnLL
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
❗️ Uwaga. W związku z intensywną aktywnością lotnictwa dalekiego zasięgu Federacji Rosyjskiej, wykonującego uderzenia na obiekty znajdujące się między innymi na zachodzie Ukrainy, rozpoczęło się operowanie polskiego i sojuszniczego lotnictwa w naszej przestrzeni powietrznej.… pic.twitter.com/9rh1IW9mJx
— Dowództwo Operacyjne RSZ (@DowOperSZ) April 6, 2025
😡As a result of a Russian missile strike on Dnipro, eight people were killed and around 70 others were injured
Among the wounded are two children — a 13-year-old girl and a 16-year-old boy — who have been hospitalized, according to Serhii Lysak, head of the regional military… https://t.co/IDFmEldmEspic.twitter.com/iIsHm1yABj
Az orosz csapatok három ballisztikus rakétát lőttek ki Odessza régióra az ideiglenesen megszállt Krímről – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az oroszok az ideiglenesen megszállt Krím területéről három ballisztikus rakétával, valószínűleg Iszkander–M rakétával támadták meg Odessza régiót – írta az ukrán Déli Védelmi Erők Telegram-csatornájukon.
Pénteken a légvédelmi erők öt felderítő drónt lőttek le délen, köztük három ZALA és két Supercam típust.
Putin’s forces shelled the Sudzha gas metering station in Russia’s Kursk region with artillery in order to blame Ukraine — the General Staff of the Ukrainian Armed Forces pic.twitter.com/pJLbebLu82
🇮🇷❗️Terrorist attack in Iran: militants opened fire in a courthouse
As a result of the terrorist attack, five people died, including a woman and a newborn baby. 13 people were injured, some of them in serious condition. The attackers were eliminated. pic.twitter.com/BcUN9IL8bz
— The_anonymous_wave (@anonymouswave1) July 26, 2025
‼️At night, the enemy again attacked the Odessa region with strike drones
The territory of the radio market suffered the greatest destruction - the fire destroyed dozens of trade pavilions, where electronics and household appliances were located. pic.twitter.com/pjyP6JpvQq
🚨 Předseda hnutí ANO Andrej Babiš byl dnes napaden berlí do zad. Stalo se to tak na setkání s voliči v Dobré u Frýdku-Místku. Incident podle na místě řešila policie. Babiše podle informací ošetřují v místní nemocnici. pic.twitter.com/r8ARb50xnh
Se resisten a que Ecuador avance y eligieron la violencia.
Ayer emboscaron en Otavalo otro convoy humanitario que yo mismo lideré junto a delegados de la ONU, la UE, el embajador de Italia y el nuncio apostólico. Nos respondieron con violencia.
Egy gimnázium épülete, 15 személygépkocsi és egy kilencemeletes lakóház homlokzata sérült meg a Szlobidszkij kerületben.
Az orosz erők éjszaka újabb rakétatámadást indítottak Harkov megye ellen, és megrongáltak egy oktatási intézményt – jelentették a regionális hatóságok. Hajnali 1 óra körül az orosz erők négy rakétatámadást indítottak a térség ellen. A harkivi regionális ügyészség jelentése szerint S-300 ballisztikus rakétákat használtak.
Áldozatokról nem érkezett jelentés. Egy gimnázium épülete, 15 személygépkocsi és egy kilencemeletes lakóház homlokzata sérült meg a Szlobidszkij kerületben. Oroszország május 10-én új offenzívát indított Harkiv megye északi részén, 30 000 katonával. Volodimir Zelenszkij elnök szerint Moszkva erőinek sikerült 10 kilométert előrenyomulniuk a térségben, de az első védelmi vonal megállította őket. Az orosz erők rendszeresen hajtanak végre szárazföldi ágyúzást és légi támadásokat Harkiv megye lakossági központjai ellen.
Az ukrán hatóságok 123 gyermek evakuálását rendelték el 36 településről az ország északkeleti Harkov megyében.
Az orosz erők május 24-én megtámadták Szumi megye 12 határ menti területét és települését, 31-szer lőttek, és legalább 204 robbanást okoztak – jelentette a Szumi megyei katonai igazgatás.
Az ukrán hadsereg közölte, hogy ellentámadásokat tervez az északkeleti harkovi régióban területeket elfoglaló orosz erők visszaszorítására. A két hete kezdődött betörés új frontot nyitott, és megfeszítette Kijev erőforrásait. Moszkvának azonban nem sikerült elérnie azt a célját, hogy akár 30 kilométeres ütközőzónát hozzon létre Ukrajnán belül – mondta pénteken Ihor Prohorenko, az ukrán vezérkar egyik tisztviselője.
Oroszország Harkiv melletti behatolása Ukrajna második legnagyobb városának több hónapos bombázását követi. Csütörtök hajnalban rakétacsapások sorozata egy könyvnyomtatót ért, és megrongálta a vasúti infrastruktúrát, hét ember életét vesztette és 21-en megsérültek.
⚡️Russia terrorizes Ukraine with mass missile, drone attack on Christmas morning.
Explosions were reported in Kharkiv, Dnipro, and Kremenchuk on Dec. 25, as Russia launched a mass aerial attack against Ukraine. At least one civilian was hospitalized.https://t.co/w3Mv0MPnLL
Another scene from Dnipro tonight as Russians openly massacre the civilian population, striking homes, shopping areas, a large hotel, restaraunts.
Meanwhile, Europeans stand aside, enjoying fucking cafes and fucking IKEA, despite knowing Russians are coming for them next. pic.twitter.com/zuV4f0zHTM
This is how the headquarters of Ukraine’s government now looks after this morning's Russian attack. Our whole team works in this building daily. Fortunately, no one was injured. Russian barbarism will not halt the work of Ukraine’s government.
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW
Az orosz hadsereg ballisztikus csapást mért Odesszára szombaton. Az Unian hírügynökség tudósítója szerint a nap végén, a városban elrendelt légiriadó közben hangos robbanásokat hallottak a különböző városrészek lakói. Az embereket felszólították, hogy ne menjenek ki az utcára.
A hadsereg szerint az oroszok ezen a napon kétszer is megtámadták Odesszát. A késő este kilőtt rakéta a kikötői infrastruktúrát célozta.
A csapás következtében állítólag tűz keletkezett, amelyet a mentők azonnal eloltottak. Az adminisztratív és műszaki épületek megsemmisültek. Az egyik környékbeli vállalkozás alkalmazottja súlyosan megsérült.
„Éjfélkor az oroszok Shahed-131/136 típusú drónokkal már egy másik irányban támadott. A légvédelmi erők majdnem három óra alatt 11 támadó drónt semmisítettek meg Dnyipro felett. A lezuhanó drónok lehulló törmelékei több épületet és autót is megrongáltak” – közölte az ukrán haderő.
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
After everything said in Kazan, Russian murderers have resumed their usual business. This proves once again that aggression cannot be stopped by words alone but only by decisive action in defense of the state and the people against whom this war is waged.
⚡️Russia terrorizes Ukraine with mass missile, drone attack on Christmas morning.
Explosions were reported in Kharkiv, Dnipro, and Kremenchuk on Dec. 25, as Russia launched a mass aerial attack against Ukraine. At least one civilian was hospitalized.https://t.co/w3Mv0MPnLL
Összesen 8 érkezés, ipari vállalkozás területére és lakóövezetbe is, hála a légvédelemnek. Halottról, sebesültekről nem számoltak be a ruszkik, pár embernek stresszesen indult a napja. 🤷♂️
At night, the Russians killed 10 civilians in Kyiv. Just like that. Because they can.
But don’t forget — it’s the victims who are to blame. And Putin wants peace. That’s the kind of “peace” he’ll bring to other European countries. pic.twitter.com/q3NwG6LNCq
That's how putin's peace look like. 💔 Horrific footage of a destroyed residential building in the Sviatoshynskyi district — the result of last night’s Russian ballistic missile attack. Once again, the enemy struck peaceful homes.@POTUS, putin makes you an accomplice pic.twitter.com/CuDGi8hI5Z
‼️At night, the enemy again attacked the Odessa region with strike drones
The territory of the radio market suffered the greatest destruction - the fire destroyed dozens of trade pavilions, where electronics and household appliances were located. pic.twitter.com/pjyP6JpvQq
This is how the headquarters of Ukraine’s government now looks after this morning's Russian attack. Our whole team works in this building daily. Fortunately, no one was injured. Russian barbarism will not halt the work of Ukraine’s government.
Станом на зараз відомо про 26 потерпілих, з них шестеро дітей Схоже на те, що ворог вирішив бити по Києву кожну ніч. Сьогодні в декількох районах постраждали багатоповерхівки. Це була атака шахедами. Репортаж з одного з таких будинків. В стіні дірка, є постраждалі, служби та… pic.twitter.com/qh8UMJiNdW
Terrorist russia massively attacked Zaporizhzhia yesterday late evening 😡! Six civilians were wounded, all of em hospitalized 😞! Two apartment buildings, a store premises and civilian cars were damaged 😡 @IntlCrimCourt#RussiaIsATerroristStatepic.twitter.com/pKCH4cLCvV
Az ukrán hadsereg nem tudja minden irányból lelőni az ellenség Iszkander és Kinzsal ballisztikus rakétáit, aminek a fő oka az eszközök hiánya – közölte csütörtökön Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának a szóvivője egy televíziós műsorban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Ihnat az ukrán televízió non-stop háborús adásában kommentálta az oroszok mai támadását, amely során a megszállók elsősorban ballisztikus rakétákat használtak. „Ami a lelőtt célpontok számát illeti, meg kell érteni, hogy a ballisztikus rakéták azok ballisztikus rakéták, a lelövésükhöz eszközökre lenne szükségünk, amelyek sajnos nem állnak rendelkezésünkre. Olyan Patriotokra lenne szükségünk, amelyek képesek a Kinzsalokat és az Iszkandereket is, amit már demonstráltak Kijev térségében” – tette hozzá.
A szóvivő hozzátette: az ukrán légvédelmet nyugati fegyverekkel erősítik, de ezek még nem zárnak le minden irányt az esetleges ellenséges támadások elől. Egyúttal felszólította az ukránokat, hogy a fűtési szezonban fokozottan figyeljenek a légiriadókra, és tartózkodjanak az óvóhelyeken a veszély idején. „Ha egyik vagy másik irányból nem tudjuk lelőni a ballisztikus rakétákat, akkor jobb, ha elbújunk. Ukrajnában a légvédelmi felszerelések egyre nyugatibb szabványúak. A régi szovjet légvédelmi rakéták képességei csökkennek. Ezért időbe telik, amíg a partnereink több ilyen rendszert – Patriotot, IRIS–T-t és egyebeket – szállítanak” – mutatott rá Jurij Ihnat.
(vb/rbc.ua)
[type] => post [excerpt] => Az ukrán hadsereg nem tudja minden irányból lelőni az ellenség Iszkander és Kinzsal ballisztikus rakétáit, aminek a fő oka az eszközök hiánya – közölte csütörtökön Jurij Ihnat. [autID] => 12 [date] => Array ( [created] => 1697740800 [modified] => 1697735847 ) [title] => Az ukrán légvédelem nem tudja lelőni a ballisztikus rakétákat minden irányból – Ihnat [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=134184&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 134184 [uk] => 134187 ) [crid] => bey5821 [aut] => totinviktoria [lang] => hu [image_id] => 134185 [image] => Array ( [id] => 134185 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ihnat-4.jpg [original_lng] => 30405 [original_w] => 650 [original_h] => 410 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ihnat-4-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ihnat-4-300x189.jpg [width] => 300 [height] => 189 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ihnat-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ihnat-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ihnat-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ihnat-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/10/ihnat-4.jpg [width] => 650 [height] => 410 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1697727274:2 [_thumbnail_id] => 134185 [_edit_last] => 12 [views_count] => 2687 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_6724f7d3818277d48b1d47a985014d96] =>