Denisz Kirejev bankár a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának főállású alkalmazottja volt, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) autójában ölték meg, majd a holttestét az utcára dobták – jelentette be vasárnap Kirilo Budanov, katonai hírszerzési főosztály vezetője egy rádiós interjúban, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint a fő ukrán katonai hírszerző a Szabadság Rádió ukrán adásának nyilatkozva elmondta, hogy a részleteket nem fedheti fel, mivel Kirejev meggyilkolásának ügyében a nyomozás még folyamatban van, és azt az Állami Nyomozó Iroda végzi. Mint hangsúlyozta, Denisz Kirejev bankár nem kettős ügynök volt, hanem hosszú éveken át az ukrán katonai hírszerzés főállású alkalmazottja.
„Sok éven át együttműködött a struktúránk minden korábbi vezetőjével. És szerintem erős érv lesz, hogy itt minden ellenőrzésen átment, beleértve a hazugságvizsgáló tesztet is. Ezt is dokumentálják, rögzítik, és minden itt van az archívumban” – emlékeztetett Budanov. Az elmondása szerint Kirejevet a halála napján beidézték az SZBU hivatalába, majd azt követően Fehéroroszországba kellett volna mennie az Ukrajna és Oroszország közötti tárgyalásokra. A bankár azonban nem jutott 200 méternél közelebb az SZBU hivatalához. Az Alfa különleges egység munkatársai őrizetbe vették, és átszállították a kisbuszukra, ahol kivégezték.
„A tények a következők: egy személyt, aki a 200 méterre lévő SZBU épületéhez tartott az SZBU idézésére, de mielőtt elérte volna az épületet, elfogták, kicsit távolabb vitték az épülettől, és a holttestét kidobták az utcára” – mesélte el a hírszerző tábornok. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy személyesen ismeri azokat az embereket, akik kivégezték Kirejevet. Hozzátette: tárgyalt az eseményről az SZBU akkori vezetőjével, Ivan Bakanovval, de ő nem tudott magyarázatot adni a történtekre.
„A teljesen szubjektív véleményemet tudom kifejteni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni: aki ezt szándékosan tette, az volt a célja, hogy megakadályozza, hogy beleavatkozzunk valaki más játékába és késleltesse a folyamatot, hogy a hadseregünk bizonyos akciókat hajtson végre az ellenség visszaszorítására” – mutatott rá Kirilo Budanov.
CENTCOM forces conducted a unilateral strike in Syria killing an ISIS senior leader responsible for planning attacks into Europe. pic.twitter.com/hwVjqdUTee
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
Crimean Telegram channels report that a vehicle was blown up in Russian-occupied Sevastopol. Allegedly, a captain of the 1st rank of the Russian Black Sea Fleet was in the car. He was killed.
According to media reports, a car with an improvised explosive device flew into the… pic.twitter.com/LSYcbhY1f2
🚨 BREAKING: Intense police presence and possible detained suspect inside DC Capitol Jewish Museum, outside of which a fatal shooting of two individuals occurred.
Őrizetbe vételekor az Ukrán Biztonság Szolgálat (SZBU) emberei lelőtték Denisz Kirejevet, a Fehéroroszországban az oroszokkal tárgyaló ukrán küldöttség tagját, akiről a titkosszolgálat azt gyanította, hogy hazaáruló – írta szombaton az Ukrajinszka Pravda hírportál magas beosztású biztonsági és politikai informátorokra hivatkozva.
A jelentés szerint a kiadvány forrásai azt mondták, hogy Kirejev „már halott”. Szerintük az SZBU-nak pontos adatai voltak Kirejev hazaárulásáról, közte telefonbeszélgetések.
Serbia arrested former Ukrainian general Andrey Naumov - he headed the SBU Internal Security Dept - he attempted to legally cross the border with North Macedonia - the ?? police found undeclared 600k € and 125k $ https://t.co/2xC7CpTPH7
За матеріалами СБУ повідомлено про підозру меру Полтави
Фігурант поширив дані, які не розміщувалися у відкритому доступі ні Генеральним штабом ЗСУ, ні Міноборони, ні іншими уповноваженими державними органами.
Photos have been released which show a number of Large Holes causing Severe Damage to the Roadway on the Kerch Strait Bridge. pic.twitter.com/X5DyfBjkGD
Clearer pictures of the destroyed span of the Kerch Bridge. It is the side leading from Russia to the temporarily occupied peninsula.
That bridge section will not be operational for the rest of the year and we will see what will come next. It is obvious that Russians cannot… pic.twitter.com/LyNKZHE2jG
The Security Service of Ukraine (SBU) has detained two foreign agents of the Russian Federal Security Service (FSB) who were preparing a missile attack on the headquarters of the Defense Forces in Odessa.#Ukraine️#UkraineRussiaWar#Russiapic.twitter.com/InyqpOPc4K
The Russian air base of Morozovsk in the Rostov Region, Russia, is under heavy UAV attack. Locals report of 60 explosions and the night sky is full of anti aircraft fire.
The place is base of the 559th Bomber Aviation Regiment, equipped with Su-34.
I asked protesters why they are flying Russian flags. They want Putin and Russia, which isn’t a capitalist nation, to come to their aid. They added that they aren’t happy with the president’s speech that was delivered this morning. pic.twitter.com/h6wbtbul9p