Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6NzQ4NDt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 213039
[content] =>
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető felkelők gyilkoltak meg vasárnap 38 embert a Kongói Demokratikus Köztársaság forrongó keleti részén egy templomban – közölték helyi városi tisztségviselők.

A vérengzést az északkeleti Komanda városában követték el feltehetőleg a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű lázadócsoport bozótvágókésekkel és lőfegyverekkel felfegyverkezett harcosai. Az ADF-et ugandai muszlimok alapították az 1990-es években, és kezdetben az ugandai kormány ellen intéztek támadásokat az ország nyugati részén kialakított bázisaikról. Később a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részébe menekültek, ahol az ENSZ szerint több ezer civil esett már áldozatul a támadásaiknak.
Jean Kato városi tisztségviselő szerint a keresztény hívek éppen egy éjszakai misén vettek részt, amikor az iszlamisták rájuk rontottak a vasárnap kora reggeli órákban.
Mint mondta, a 38 halott mellett 15 sebesültről tudnak, illetve több embert eltűntként tartanak nyilván.
[type] => post
[excerpt] => Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető felkelők gyilkoltak meg vasárnap 38 embert a Kongói Demokratikus Köztársaság forrongó keleti részén egy templomban – közölték helyi városi tisztségviselők.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1753698180
[modified] => 1753657888
)
[title] => Dzsihadisták mészároltak le több embert egy templomban a Kongói Demokratikus Köztársaságban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=213039&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 213039
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 213040
[image] => Array
(
[id] => 213040
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsihad.jpg
[original_lng] => 696031
[original_w] => 2560
[original_h] => 1707
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsihad-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsihad-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsihad-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsihad-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsihad-1536x1024.jpg
[width] => 1536
[height] => 1024
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsihad-2048x1366.jpg
[width] => 2048
[height] => 1366
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/07/dzsihad.jpg
[width] => 2560
[height] => 1707
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1753647089:12
[_thumbnail_id] => 213040
[_edit_last] => 12
[views_count] => 1732
[_algolia_sync] => 336821867000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 7484
[1] => 25795
[2] => 1587
)
[tags_name] => Array
(
[0] => dzsihadisták
[1] => Kongói Demokratikus Köztársaság
[2] => mészárlás
)
)
[1] => Array
(
[id] => 176972
[content] =>
Legkevesebb száz falusi és katona halt meg egy dzsihadista rajtaütés során Burkina Faso északi részén. A támadásról készült felvételeket elemző helyi szakértők ezt az idei év legnagyobb áldozatokat követelő merényletének nevezték.

A fővárostól 150 kilométerre található Barsalogho körzet falvainak lakosai szombaton a hadsereg katonáival együtt ástak lövészárkokat éppen a dzsihadisták ellen, amikor az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető egyik szélsőséges csoport fegyveresei lerohanták őket, és tüzet nyitottak rájuk – mondta Wassim Nasr, a The Soufan Center nevű amerikai agytröszt szakértője.
A támadás elkövetőjeként az al-Kaida jelentkezett.
Nasr elmondása szerint a támadásról készült videofelvételen legalább száz holttest látható.
Mahamadou Sana, Burkina Faso védelmi minisztere az állami tévé vasárnapi adásában azt mondta, hogy a kormányhadsereg a támadásra földi és légi erőkkel is válaszolt. Elmondása szerint a halálos áldozatok valóban vegyesen katonák és civilek, de a számukra nem tért ki.
(MTI/Index)
[type] => post
[excerpt] => Legkevesebb száz falusi és katona halt meg egy dzsihadista rajtaütés során Burkina Faso északi részén. A támadásról készült felvételeket elemző helyi szakértők ezt az idei év legnagyobb áldozatokat követelő merényletének nevezték.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1724753280
[modified] => 1724713435
)
[title] => Dzsihadisták mészároltak le több mint 100 embert Burkina Fasoban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=176972&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 176972
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 107342
[image] => Array
(
[id] => 107342
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak.jpg
[original_lng] => 87131
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1724702635:5
[_thumbnail_id] => 107342
[_edit_last] => 5
[views_count] => 1411
[_oembed_b159a34c3267bf7cb707468d15abab3b] => School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
— CoreTV News (@coretvnewsng) August 22, 2024
[_oembed_time_b159a34c3267bf7cb707468d15abab3b] => 1724742483
[_oembed_d15e6d5593b612cb383dfb9f5b572d9c] => 🚨 BREAKING🚨 New Footage of the Venezuelan Gang, Tren de Aragua, in one of the many complexes they have taken over in #aurora #Colorado
They have reportedly taken over this part of town. The Footage shows the armed gang patrolling the building
Footage from @KDVR Fox 31 Denver pic.twitter.com/qIM6mGnRLc
— 𝕊𝕔𝕒𝕣𝕪 𝔼𝕝𝕖𝕔𝕥𝕚𝕠𝕟 𝔻𝕖𝕟𝕚𝕖𝕣 🇺🇸 (@nomandatesco) August 28, 2024
[_oembed_time_d15e6d5593b612cb383dfb9f5b572d9c] => 1726311687
[_oembed_1d3784b238d577904842e6dd5fae7191] => After video of armed Venezuelan gang shared by local official goes viral, Colorado city takes action https://t.co/5IU3h9OmXQ
— Fox News (@FoxNews) August 31, 2024
[_oembed_time_1d3784b238d577904842e6dd5fae7191] => 1726311687
[_oembed_a5e9fe37b1883db86ce08615eb287436] => ✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
— Sophie Rain Thread 🔥❤️ (@SophieRainForum) August 29, 2024
[_oembed_time_a5e9fe37b1883db86ce08615eb287436] => 1726311687
[_oembed_010ba5ffc1fa4e98141ce766c2b12514] => Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
— Jay Rider (@SummitPnw_) August 29, 2024
[_oembed_time_010ba5ffc1fa4e98141ce766c2b12514] => 1726311688
[_oembed_a33352d3dcb4bd7fae2508517b0eef28] => Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
"Polis wouldn't last five minutes on that property." pic.twitter.com/SQjyom8sJ8
— vanhoa (@vanhoa2272) August 31, 2024
[_oembed_time_a33352d3dcb4bd7fae2508517b0eef28] => 1726311688
[_oembed_a9d86618275568216478aa9fbda753a1] => Şehir eşkiyaları Bahçelievler Devlet Hastanesi Acil Servisini silahla taradı.
5 kişi yaralı.
Ne zaman bitecek sağlıkta şiddet?
Ne zaman can güvenliğimizi sağlayacaksınız?@dayanismasen pic.twitter.com/GNh42ynL3v
— BDS 3 NOLU ŞUBE (@dayanismasen3) August 31, 2024
[_oembed_time_a9d86618275568216478aa9fbda753a1] => 1726311688
[_algolia_sync] => 1202969394001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 7
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Uncategorized
)
[tags] => Array
(
[0] => 8125
[1] => 7484
[2] => 8815
[3] => 1587
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Burkina Faso
[1] => dzsihadisták
[2] => fegyveresek
[3] => mészárlás
)
)
[2] => Array
(
[id] => 154632
[content] =>
Helyi hatóságokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy feltételezett dzsihadisták több mint 110 civilt tartanak fogva Maliban, és ez a helyzet már napok óta fennáll.
A tájékoztatás szerint a fegyveresek április 16-án támadtak meg három buszt, és az utasokkal teli járműveket az ország középső részén lévő Bandiagara és Bankass települések környéki erdőbe irányították.
A túszejtésre az elraboltak kiszabadítását követelő, Bandiagarában létrejött csoport hívta fel a figyelmet közleményben – rámutatva a térséget sújtó terrorcselekményekre és az otthonaikat elhagyni kényszerülők egyre növekvő számára is -, és tehetetlenséggel vádolta meg a hadsereget.
Mali 2012 óta küzd az al-Kaida, illetve az Iszlám Állam terrorhálózatokkal szövetséges dzsihadisták megfékezésével, akiket egy francia vezetésű katonai művelet során távolítottak el a hatalomból az északi városokban. Az elmenekült szélsőségesek azonban újból összeálltak a sivatagban, és támadásokat indítottak a mali hadsereg és szövetségesei ellen.
A biztonsági válság nyomán a Száhel-övezetben lévő országban humanitárius és politikai válság is kialakult, és az erőszakcselekmények átterjedtek a szomszédos Burkina Fasóra és Nigerre is.
A Maliban 2020 óta hatalmon lévő junta februárra ígérte a választások lebonyolítását – mely utat nyithatott volna a civil kormányzatnak –, ám a hadsereg által a kormány élére kinevezett Choguel Kokalla Maiga áprilisban azt közölte, a választások megtartása előtt a biztonsági helyzetet javítani kívánják.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Helyi hatóságokra hivatkozva az AFP francia hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy feltételezett dzsihadisták több mint 110 civilt tartanak fogva Maliban, és ez a helyzet már napok óta fennáll.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1713882780
[modified] => 1713822214
)
[title] => Dzsihadisták több mint 100 civilt raboltak el Maliban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=154632&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 154632
[uk] => 154816
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 146474
[image] => Array
(
[id] => 146474
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dzsihadistak.jpg
[original_lng] => 113384
[original_w] => 700
[original_h] => 403
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dzsihadistak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dzsihadistak-300x173.jpg
[width] => 300
[height] => 173
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dzsihadistak.jpg
[width] => 700
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dzsihadistak.jpg
[width] => 700
[height] => 403
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dzsihadistak.jpg
[width] => 700
[height] => 403
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dzsihadistak.jpg
[width] => 700
[height] => 403
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/02/dzsihadistak.jpg
[width] => 700
[height] => 403
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1713954460:3
[_thumbnail_id] => 146474
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3420
[translation_required_done] => 1
[_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024
[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1713871983
[_oembed_1f79d6292b6e42679358060047400fc3] => Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
[_oembed_time_1f79d6292b6e42679358060047400fc3] => 1718292993
[_oembed_fe294b1bf1f79030ed711270f6c1e12e] => Abdallah Aljamal, Palestine Chronicle contributor from Gaza, was one of the 210 Palestinians killed in the Nuseirat massacre on Saturday. pic.twitter.com/kkD3Y4fbY3
— The Palestine Chronicle (@PalestineChron) June 9, 2024
[_oembed_time_fe294b1bf1f79030ed711270f6c1e12e] => 1719510200
[_oembed_69a539905e45d5a7180db63e69968fe1] => 🚨AUSTRIAN WOMAN KIDNAPPED IN NIGER'S SAHARA REGION
An Austrian woman was abducted in Agadez, a desert town in central Niger, on Saturday, according to local security sources.
Reports indicate she was forced into a 4x4 by unidentified assailants in the Fada district. Austria’s… pic.twitter.com/s1A4XLCVno
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) January 12, 2025
[_oembed_time_69a539905e45d5a7180db63e69968fe1] => 1737807172
[_oembed_e99f0de3f200dc7d5741239e036d7b62] => #Mali: 43 people, mostly women, lost their lives after an artisanal gold mine collapsed in western Mali on Saturday, according to an industry union leader. pic.twitter.com/re9pCKIp8I
— ENERGY RADIO (RW) (@ENERGY888FM) February 16, 2025
[_oembed_time_e99f0de3f200dc7d5741239e036d7b62] => 1740708754
[_oembed_ed86864d6c421b9524aa7ac1ba37ff9f] =>
[_oembed_time_ed86864d6c421b9524aa7ac1ba37ff9f] => 1740708754
[_algolia_sync] => 1202929604001
[_oembed_79b4a9c774561e354d92c0b6a404bb6a] => Courage à la famille.
A savoir, l'enfant vas bien il a été mis à l'abri par un passant, en + de celui qui est intervenu avec l'extincteur, un cycliste a suivi le van avant que les ravisseurs l'abandonne. #Kidnapping #Paris #Cryptomonnaie #cryptocurrency pic.twitter.com/gsidZ3zdBa
— G-Ice (@GIce131313) May 13, 2025
[_oembed_time_79b4a9c774561e354d92c0b6a404bb6a] => 1747636204
[_oembed_e9b964f7d7b8cc4e119fa3e8956e28c5] => 🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
"Help, she's pregnant!"
Three armed men in hoods tried to drag her into the Chronopost van pic.twitter.com/mh9WoREr7w
— Adam Kruś (@adam_krus) May 13, 2025
[_oembed_time_e9b964f7d7b8cc4e119fa3e8956e28c5] => 1747636204
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 34977
[1] => 7484
[2] => 1094
[3] => 66216
[4] => 14089
)
[tags_name] => Array
(
[0] => civilek
[1] => dzsihadisták
[2] => emberrablás
[3] => fogvatartás
[4] => Mali
)
)
[3] => Array
(
[id] => 151077
[content] =>
Nem hagy alább az emberrablási hullám Nigériában, a hétvégén újabb 87 áldozatot hurcoltak el az ország északnyugati részében fegyveres támadók – közölte Usman Danlami, Kaduna állam Kajuru körzetének képviselője hétfőn .

Mint mondta, az embereket vasárnap este vitték el erőszakkal egy helyi faluból.
Felidézte, hogy egy hete 75 embert hurcoltak el két kanjurui faluból néhány nappal azt követően, hogy 287 lányt és fiút raboltak el a szomszédos Chikun körzet egyik iskolájából.
A biztonsági szolgálatok erőfeszítései ellenére eddig nem sikerült a túszokat kiszabadítani, sem pedig az elkövetőket kézre keríteni.
Az afrikai ország északnyugati régiójában az utóbbi években jelentősen megugrott a váltságdíj reményében elkövetett emberrablások száma. A fegyveres bűnözők, dzsihadisták és az etnikai alapon szerveződő egyéb fegyveres csoportok miatt a közbiztonság az ország észak északkeleti és középső részében is rossz.
A tavaly májusban hatalomra került elnök, Bola Ahmed Tinubu beiktatását követően hadat üzent a közbiztonságot súlyosan fenyegető fegyveres bűnözőknek, dzsihadistáknak és az etnikai alapon szerveződő egyéb fegyveres csoportoknak.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Nem hagy alább az emberrablási hullám Nigériában, a hétvégén újabb 87 áldozatot hurcoltak el az ország északnyugati részében fegyveres támadók – közölte Usman Danlami, Kaduna állam Kajuru körzetének képviselője.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1710842940
[modified] => 1710800224
)
[title] => Újabb tömeges emberrablás Nigériában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=151077&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 151077
[uk] => 151097
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 107342
[image] => Array
(
[id] => 107342
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak.jpg
[original_lng] => 87131
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/01/fegyveresek-afrika-terroristak.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1710846517:2
[_thumbnail_id] => 107342
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2656
[_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024
[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1710793026
[translation_required_done] => 1
[_oembed_fdbe10f65e777fcc26c9cb42bf73e7dd] => Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024
[_oembed_time_fdbe10f65e777fcc26c9cb42bf73e7dd] => 1719514514
[_oembed_dd6c7bf64821a5d3823eea442d9a7564] => Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria.
Some students are trapped inside the collapsed building .
Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims
We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr
— Urban Insight (@urbaninsight_) July 12, 2024
[_oembed_time_dd6c7bf64821a5d3823eea442d9a7564] => 1721667614
[_oembed_26ddeef18c7b9224865b58ddb65bfc4a] => Russian Flags in Nigeria
I asked protesters why they are flying Russian flags. They want Putin and Russia, which isn’t a capitalist nation, to come to their aid. They added that they aren’t happy with the president’s speech that was delivered this morning. pic.twitter.com/h6wbtbul9p
— Rayyan Tilde (@RayTilde) August 4, 2024
[_oembed_time_26ddeef18c7b9224865b58ddb65bfc4a] => 1723749490
[_oembed_a9d86618275568216478aa9fbda753a1] => Şehir eşkiyaları Bahçelievler Devlet Hastanesi Acil Servisini silahla taradı.
5 kişi yaralı.
Ne zaman bitecek sağlıkta şiddet?
Ne zaman can güvenliğimizi sağlayacaksınız?@dayanismasen pic.twitter.com/GNh42ynL3v
— BDS 3 NOLU ŞUBE (@dayanismasen3) August 31, 2024
[_oembed_time_a9d86618275568216478aa9fbda753a1] => 1726640568
[_oembed_d15e6d5593b612cb383dfb9f5b572d9c] => 🚨 BREAKING🚨 New Footage of the Venezuelan Gang, Tren de Aragua, in one of the many complexes they have taken over in #aurora #Colorado
They have reportedly taken over this part of town. The Footage shows the armed gang patrolling the building
Footage from @KDVR Fox 31 Denver pic.twitter.com/qIM6mGnRLc
— 𝕊𝕔𝕒𝕣𝕪 𝔼𝕝𝕖𝕔𝕥𝕚𝕠𝕟 𝔻𝕖𝕟𝕚𝕖𝕣 🇺🇸 (@nomandatesco) August 28, 2024
[_oembed_time_d15e6d5593b612cb383dfb9f5b572d9c] => 1727716066
[_oembed_1d3784b238d577904842e6dd5fae7191] => After video of armed Venezuelan gang shared by local official goes viral, Colorado city takes action https://t.co/5IU3h9OmXQ
— Fox News (@FoxNews) August 31, 2024
[_oembed_time_1d3784b238d577904842e6dd5fae7191] => 1727716066
[_oembed_a5e9fe37b1883db86ce08615eb287436] => ✋️ Who here thinks we should send the National Guard to Aurora Colorado to deal with these armed gangs of undocumented Venezuelan? This is domestic terrorism and FBI presence is needed. 👀😳 pic.twitter.com/vjvzoSCCC5
— Sophie Rain Thread 🔥❤️ (@SophieRainForum) August 29, 2024
[_oembed_time_a5e9fe37b1883db86ce08615eb287436] => 1727716066
[_oembed_010ba5ffc1fa4e98141ce766c2b12514] => Your votes matter this November. An armed Venezuelan gang has taken control of an apartment complex as well as other parts of town in Aurora Colorado. Is this what you want? I never thought I'd live to see the day something like this happens in the U.S. straight out of a movie https://t.co/Zru9WhMCA5
— Jay Rider (@SummitPnw_) August 29, 2024
[_oembed_time_010ba5ffc1fa4e98141ce766c2b12514] => 1727716066
[_oembed_a33352d3dcb4bd7fae2508517b0eef28] => Colorado Gov. Jared Polis says the viral videos of armed Venezuelan gangs taking over apartment buildings is just a figment of the "imagination" of local leaders. Fmr apartment resident Cindy Romero absolutely DESTROYS Polis:
"Polis wouldn't last five minutes on that property." pic.twitter.com/SQjyom8sJ8
— vanhoa (@vanhoa2272) August 31, 2024
[_oembed_time_a33352d3dcb4bd7fae2508517b0eef28] => 1727716067
[_oembed_fa533738be84935c83fac4003d04d564] => TRAGEDY! Several children killed, others injured in funfair organised by ex-wife of Ooni of Ife - https://t.co/69RmR31WbK
— The Papers (@ThePapersng) December 18, 2024
[_oembed_time_fa533738be84935c83fac4003d04d564] => 1735478520
[_oembed_69a539905e45d5a7180db63e69968fe1] => 🚨AUSTRIAN WOMAN KIDNAPPED IN NIGER'S SAHARA REGION
An Austrian woman was abducted in Agadez, a desert town in central Niger, on Saturday, according to local security sources.
Reports indicate she was forced into a 4x4 by unidentified assailants in the Fada district. Austria’s… pic.twitter.com/s1A4XLCVno
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) January 12, 2025
[_oembed_time_69a539905e45d5a7180db63e69968fe1] => 1737879963
[_oembed_6499d56ced2e26470e3444be20bc0d3f] => #Update: Fuel tanker truck blast kills at least 60 in Nigeria
At least 60 people were killed and others injured in northern #Nigeria on Saturday when a petrol tanker truck overturned, spilling petrol that exploded, the Federal Road Safety Corps (#FRSC) said.
The accident in… pic.twitter.com/Ndj5j8IbHG
— ⚡️🌎 World News 🌐⚡️ (@ferozwala) January 18, 2025
[_oembed_time_6499d56ced2e26470e3444be20bc0d3f] => 1740421348
[_oembed_8addefc9e95626e480b267a3de400b7b] => Fire Kills 17 Children, Injures 16 Others in Zamfara Islamic School https://t.co/ygG0Pm6jTW #9janews #tv360nigeria #deji360 pic.twitter.com/gUNjRdWbVG
— TV360 (@tv360nigeria) February 5, 2025
[_oembed_time_8addefc9e95626e480b267a3de400b7b] => 1742026966
[_algolia_sync] => 831773800002
[_oembed_79b4a9c774561e354d92c0b6a404bb6a] => {{unknown}}
[_oembed_e9b964f7d7b8cc4e119fa3e8956e28c5] => {{unknown}}
[_oembed_3e87bcbb484b024e54d4cb8123188d59] => 🇳🇬
Más de 40 desaparecidos tras el naufragio de un barco en Sokoto, #Nigeria 📍
🚤Embarcación llevaba a más de 50 personas rumbo al mercado de Goronyo; solo 10 fueron rescatadas ⚠️Autoridades investigan posible sobrecarga
⛈️Accidentes así son frecuentes en temporada de lluvias pic.twitter.com/vuL7724Ucc
— Sonar 360 (@Sonar360) August 18, 2025
[_oembed_time_3e87bcbb484b024e54d4cb8123188d59] => 1756145268
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 7484
[1] => 1094
[2] => 8815
[3] => 3949
)
[tags_name] => Array
(
[0] => dzsihadisták
[1] => emberrablás
[2] => fegyveresek
[3] => Nigéria
)
)
[4] => Array
(
[id] => 145858
[content] =>
Legkevesebb 22 embert meggyilkoltak egy nigeri faluban egy feltehetően dzsihadisták által elkövetett támadásban – közölte hétfőn egy helyi választott tisztségviselő.

Szemtanúk szerint a támadók húsz motorkerékpárral hajtottak be Motogatta faluba, az ország nyugati részén, a Malival határos Tillabéri régióban, és válogatás nélkül lőttek az emberekre. A helyi önvédelmi milícia több tagja is a halálos áldozatok között van. A támadásról szóló jelentést egy közeli falu egyik lakosa megerősítette az AFP hírügynökségnek.
Motogatta mintegy harminc kilométerre fekszik Ouallam várostól, és több mint száz kilométerre a fővárostól, Niameytől.
Az al-Kaida vagy az Iszlám Állam (IS) terrorszervezetekkel kapcsolatban álló dzsihadisták évek óta véres támadásokat követnek el a régióban.
A dzsihadisták elleni küzdelem miatt a hatóságok betiltották a motorkerékpárral való közlekedést, és olyan piacokat is bezártak, amelyek vélhetően ellátták a „terroristákat” élelemmel.
Nigerben 2023 júliusában az elnöki gárda puccsot hajtott végre, megbuktatva Mohamed Bazoum államfőt. A hatalmat Abdourahamane Tiani tábornok vette át hatályon kívül helyezve az alkotmányos rendet. December 17-én a tábornok arról számolt be, hogy az országban a biztonsági helyzet „fokozatosan normalizálódik”, miután a hadsereg sikeresen megfékezte a zavargásokat.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Legkevesebb 22 embert meggyilkoltak egy nigeri faluban egy feltehetően dzsihadisták által elkövetett támadásban – közölte hétfőn egy helyi választott tisztségviselő.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1706641560
[modified] => 1706639073
)
[title] => Több mint 20-an meghaltak, miután dzsihadisták támadtak egy nigeri falura
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=145858&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 145858
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 49186
[image] => Array
(
[id] => 49186
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/motoros-fegyveresek.jpg
[original_lng] => 52213
[original_w] => 1200
[original_h] => 675
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/motoros-fegyveresek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/motoros-fegyveresek-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/motoros-fegyveresek-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/motoros-fegyveresek-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/motoros-fegyveresek.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/motoros-fegyveresek.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2021/05/motoros-fegyveresek.jpg
[width] => 1200
[height] => 675
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1706631874:5
[_thumbnail_id] => 49186
[_edit_last] => 5
[views_count] => 2685
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_75282860f409c4b0cc0ef41f89e26f37] => Woman from Los Angeles killed in apparent crossfire during drug dispute in Tulum https://t.co/OEoIM3pMSX
— ABC7 Eyewitness News (@ABC7) February 12, 2024
[_oembed_time_75282860f409c4b0cc0ef41f89e26f37] => 1708023623
[_oembed_62bda339fffe4eb88962f291665ad14f] =>
[_oembed_time_62bda339fffe4eb88962f291665ad14f] => 1712922391
[_oembed_3cfd5f9c49633728a6aba05d62677eb4] => Man Allegedly Killed 15-Year-Old Daughter, Then Tried to Blame Stepson with Autism: Police https://t.co/qU4l7OFnU9
— People (@people) April 17, 2024
[_oembed_time_3cfd5f9c49633728a6aba05d62677eb4] => 1714575386
[_oembed_7a719201a1ef5ce4757e167a99242a6b] => Man, 62, buried alive for FOUR DAYS is dug out and rescued by police after they heard his muffl… https://t.co/dPZBW92Gla @MailOnline
— Natalia Elegante (@NataliaElegante) May 16, 2024
[_oembed_time_7a719201a1ef5ce4757e167a99242a6b] => 1716809067
[_oembed_19afe4c4aba9fea5c374d94ac66c7377] =>
[_oembed_time_19afe4c4aba9fea5c374d94ac66c7377] => 1722712782
[_oembed_1b73e44322e52b21b508a88153636231] =>
[_oembed_time_1b73e44322e52b21b508a88153636231] => 1723381251
[_oembed_52bc4222c81cb126a0adb698a71b5f1d] => Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
— JUNGE FREIHEIT (@Junge_Freiheit) August 9, 2024
[_oembed_time_52bc4222c81cb126a0adb698a71b5f1d] => 1724229678
[_oembed_5d3a0ed5f62569f4fbcb5696087f8d82] => Individuals across Southern California were arrested as part of the investigation into the death of Matthew Perry, which was attributed to acute effects of ketamine. https://t.co/CcLGEJyrIv
— NBC News (@NBCNews) August 15, 2024
[_oembed_time_5d3a0ed5f62569f4fbcb5696087f8d82] => 1724955938
[_oembed_b159a34c3267bf7cb707468d15abab3b] => School Bus Shooting in Pakistan Claims Lives of Two Girls.
A school bus in the town of Attock, located in Pakistan’s central Punjab province, came under attack by gunmen on Thursday, resulting in the deaths of two young girls and injuries to five other children. The incident… pic.twitter.com/hrHJowzzE7
— CoreTV News (@coretvnewsng) August 22, 2024
[_oembed_time_b159a34c3267bf7cb707468d15abab3b] => 1725449662
[_oembed_1f403261e6e36733cf15786f1819c741] => Latalia Anjolie Margalli, 22, is now charged with 2nd degree murder and five counts of 2nd degree assault with a dangerous weapon in the weekend downtown Minneapolis car assault that left a teen dead, five injured.
Charges indicate that Margalli started the fight with a male she… pic.twitter.com/0m7XSnGFkH
— CrimeWatchMpls (@CrimeWatchMpls) September 17, 2024
[_oembed_time_1f403261e6e36733cf15786f1819c741] => 1727086082
[_oembed_080ee437dd13d2293d8db242f4fb2d35] =>
[_oembed_time_080ee437dd13d2293d8db242f4fb2d35] => 1730011930
[_oembed_f69f60d59c3c13c9318942f0072acf29] => Zweites Todesopfer durch Schüsse im #Mühlviertel, Täter weiter flüchtig https://t.co/gs9lk6DTt8
— DER STANDARD (@derStandardat) October 28, 2024
[_oembed_time_f69f60d59c3c13c9318942f0072acf29] => 1731422148
[_oembed_3b956f1cbaa2c7a431d0edde919e51f3] => Franz Hofer, the mayor of Kirchberg ob der Donau, a village with around 1,000 residents in Upper Austria, was shot dead this morning. The suspect is currently on the run; the motive remains unclear. https://t.co/A8bpLdIRrK
— Liam Hoare (@lahoare) October 28, 2024
[_oembed_time_3b956f1cbaa2c7a431d0edde919e51f3] => 1731422148
[_oembed_69a539905e45d5a7180db63e69968fe1] => 🚨AUSTRIAN WOMAN KIDNAPPED IN NIGER'S SAHARA REGION
An Austrian woman was abducted in Agadez, a desert town in central Niger, on Saturday, according to local security sources.
Reports indicate she was forced into a 4x4 by unidentified assailants in the Fada district. Austria’s… pic.twitter.com/s1A4XLCVno
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) January 12, 2025
[_oembed_time_69a539905e45d5a7180db63e69968fe1] => 1737720255
[_oembed_f975fc159e96b926afc90fba78681e94] => Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
— stern (@sternde) February 10, 2025
[_oembed_time_f975fc159e96b926afc90fba78681e94] => 1740224961
[_oembed_18957ac64dfd034d6c268f6afec316a8] => Mass jailbreak as all female prisoners 'raped and burned alive' says United Nationshttps://t.co/oEO2KSXUxn pic.twitter.com/MSYuTUKoJC
— Daily Star (@dailystar) February 6, 2025
[_oembed_time_18957ac64dfd034d6c268f6afec316a8] => 1740224961
[_oembed_a92904fbfbae00486ca3e71296c334ef] =>
[_oembed_time_a92904fbfbae00486ca3e71296c334ef] => 1740224961
[_oembed_a1fcd8a865d5d45042f88257aaf7d7fe] => Shocked by the tragic death of a Ukrainian citizen in Bratislava. We cannot exclude ethnic hatred as one of the reasons for this crime. Under my directions, our embassy has already contacted the Slovak police and ombudsman. We demand an impartial investigation and accountability.
— Andrii Sybiha 🇺🇦 (@andrii_sybiha) February 3, 2025
[_oembed_time_a1fcd8a865d5d45042f88257aaf7d7fe] => 1740224961
[_oembed_983267fc51b03367320a56068a80f508] => ⚠️ WARNING: This post contains graphic descriptions of violence & gore.
The dismembered remains of nine students, aged 19 to 30, were discovered on 2nd March in San Jose Miahuatlan, Mexico, near the border of Puebla & Oaxaca states. The victims, five men & four women from… pic.twitter.com/vpYmigzYgH
— True Crime Updates (@TrueCrimeUpdat) March 5, 2025
[_oembed_time_983267fc51b03367320a56068a80f508] => 1742228439
[_oembed_117dae56d647dfcb7d1da275535e557e] => Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8 pic.twitter.com/0q336h5ee2
— Antenne AC (@AntenneAC) December 18, 2020
[_oembed_time_117dae56d647dfcb7d1da275535e557e] => 1743852215
[_algolia_sync] => 1202911677001
[_oembed_f47909fd8a0b4b3df3d73e08c9359321] => US national fatally shot after attempting to hijack plane in Belize: officials https://t.co/qBAfnxBZoL pic.twitter.com/0bEPqca2Bv
— New York Post (@nypost) April 17, 2025
[_oembed_time_f47909fd8a0b4b3df3d73e08c9359321] => 1746295706
[_oembed_be882d0e8c385804c7e08516f6005ed7] => Las autoridades en Londres confirmaron la identidad del hombre que mató a un niño de 14 años con una espada samurái. Se trata de Marcus Aurélio Arduini Monzo, de nacionalidad española y brasileña https://t.co/RZv30oQA3W pic.twitter.com/Tzi5linTzx
— Noticias RCN (@NoticiasRCN) May 2, 2024
[_oembed_time_be882d0e8c385804c7e08516f6005ed7] => 1749571957
[_oembed_da25a8014d920b43bad3892030c2dc6e] =>
[_oembed_time_da25a8014d920b43bad3892030c2dc6e] => 1749571957
[_oembed_8bacc6709b6724f453b242e6c1780951] => {{unknown}}
[_oembed_54a401c67775f2a0c560fe27d41e8663] => 🚨| Former UFC fighter Suman Mokhtarian has been shot and killed in a suspected gang-related attack in northwest Sydney on Wednesday evening.
[via @dailytelegraph]
He was just 33 years old.
Rest in peace, Suman. ❤️🙏 pic.twitter.com/mBsDrIeqzg
— MMA Orbit (@mma_orbit) October 8, 2025
[_oembed_time_54a401c67775f2a0c560fe27d41e8663] => 1760630782
[_oembed_ec26b6cfb7b49c17ecc6a98440f7a21f] =>
[_oembed_time_ec26b6cfb7b49c17ecc6a98440f7a21f] => 1760630783
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 7484
[1] => 546
[2] => 13220
)
[tags_name] => Array
(
[0] => dzsihadisták
[1] => gyilkosság
[2] => Niger
)
)
[5] => Array
(
[id] => 137905
[content] =>
Tizenöt civil meghalt Burkina Faso keleti részén dzsihadisták múlt a hét végén elkövetett támadásaiban – közölték kedden Burkina Fasó-i biztonsági források.

Copyright © africanews OLYMPIA DE MAISMONT/AFP or licensors
A tájékoztatás szerint a Tapoa régió Diapaga körzetében szombaton végrehajtott, összehangolt támadássorozatban az Önkéntesek a Haza Védelméért (VDP) nevű, a hadsereggel szövetséges, civilek alkotta csoport több tagja is életét vesztette.
Diapagában keddre gyásznapot hirdettek, egy napra bezárták az iskolákat és a kormányhivatalokat, és nem nyitottak ki a boltok sem.
Biztonsági források a sajtóval azt közölték, a támadást sikerült visszaverni és sok támadót megöltek, a térségben a harcok jelenleg is tartanak.
Burkina Faso, különösen az ország északi része 2015 óta az al-Kaida és az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető csoportoknak tulajdonított erőszakspirálba került, amelyben az ACLED konfliktusfigyelő szervezet szerint több mint tizenhétezer ember halt meg, köztük hatezren idén.
A Burkina Fasó-i Országos Vészhelyzeti és Rehabilitációs Tanács (Conasur) adatai szerint a harcok miatt már több mint kétmillióra nőtt a belső menekültek száma.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Tizenöt civil meghalt Burkina Faso keleti részén dzsihadisták által elkövetett támadásban – közölték kedden Burkina Fasó-i biztonsági források.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1700643060
[modified] => 1700591855
)
[title] => Dzsihadista támadássorozat Burkina Fasóban – sok a halott
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=137905&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 137905
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 137910
[image] => Array
(
[id] => 137910
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1024x576-cmsv2-7dd8da05-40ce-59a4-8ad2-a6abbb46edd0-8055654.webp
[original_lng] => 82466
[original_w] => 1024
[original_h] => 576
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1024x576-cmsv2-7dd8da05-40ce-59a4-8ad2-a6abbb46edd0-8055654-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1024x576-cmsv2-7dd8da05-40ce-59a4-8ad2-a6abbb46edd0-8055654-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1024x576-cmsv2-7dd8da05-40ce-59a4-8ad2-a6abbb46edd0-8055654-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1024x576-cmsv2-7dd8da05-40ce-59a4-8ad2-a6abbb46edd0-8055654.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1024x576-cmsv2-7dd8da05-40ce-59a4-8ad2-a6abbb46edd0-8055654.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1024x576-cmsv2-7dd8da05-40ce-59a4-8ad2-a6abbb46edd0-8055654.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/1024x576-cmsv2-7dd8da05-40ce-59a4-8ad2-a6abbb46edd0-8055654.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1700584656:5
[_thumbnail_id] => 137910
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2626
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202872363001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 8125
[1] => 7484
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Burkina Faso
[1] => dzsihadisták
)
)
[6] => Array
(
[id] => 122539
[content] =>
Az al-Shabaab terrorszervezet mintegy negyven harcosával és parancsnokával végzett a szomáliai hadsereg – közölték a helyi hatóságok vasárnap.

A Szomália déli részén, a kenyai határ közelében található Afmadow környékén zajló bevetésben egy külföldi partnerország is részt vett.
A mogadishui kormány ellen több mint egy évtizede fegyveres felkelést folytató, az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatban álló al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező kabinet hatalmát, és bevezesse az iszlám radikális értelmezésén alapuló jogrendet, a saríát Szomáliában.
Haszán Sejk Mohamud szomáliai államfő tavaly „totális háborút” hirdetett a dzsihadistákkal szemben, a kormányerők offenzíváit pedig alkalmanként az Egyesült Államok is támogatja.
A 16 millió lakosú Szomáliából 2024 végéig kivonulnak az Afrikai Unió békefenntartói, akik eddig hat katonai támaszpontot adtak át a szomáliai hadseregnek.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Az al-Shabaab terrorszervezet mintegy negyven harcosával és parancsnokával végzett a szomáliai hadsereg.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1688983740
[modified] => 1688949115
)
[title] => Terroristák tucatjaival végzett a hadsereg Szomáliában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=122539&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 122539
[uk] => 122593
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 122540
[image] => Array
(
[id] => 122540
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/afrika-fegyveresek-katonak.jpg
[original_lng] => 57646
[original_w] => 750
[original_h] => 375
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/afrika-fegyveresek-katonak-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/afrika-fegyveresek-katonak-300x150.jpg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/afrika-fegyveresek-katonak.jpg
[width] => 750
[height] => 375
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/afrika-fegyveresek-katonak.jpg
[width] => 750
[height] => 375
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/afrika-fegyveresek-katonak.jpg
[width] => 750
[height] => 375
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/afrika-fegyveresek-katonak.jpg
[width] => 750
[height] => 375
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/07/afrika-fegyveresek-katonak.jpg
[width] => 750
[height] => 375
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1688985475:3
[_thumbnail_id] => 122540
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 3019
[translation_required_done] => 1
[_oembed_ec1331ea9bc8155ac5761a97a622101a] =>
[_oembed_time_ec1331ea9bc8155ac5761a97a622101a] => 1688972942
[_oembed_ce5d68f98c66564f6c22070f950c8956] => Scenes of the panic inside the hotel that was attacked by gunmen in Mogadishu, the capital of Somalia
? pic.twitter.com/6yORVZdsz2
— Everything you need to know (@Everything65687) June 10, 2023
[_oembed_time_ce5d68f98c66564f6c22070f950c8956] => 1688972943
[_oembed_f1069675d740fcb40dfc26fffc575108] => Confirmed. One person was detained. pic.twitter.com/WfnvWS8V6u
— NOELREPORTS 🇪🇺 🇺🇦 (@NOELreports) March 22, 2024
[_oembed_time_f1069675d740fcb40dfc26fffc575108] => 1711873041
[_oembed_a069906f5d544c1b20828983b53f2610] => Confirmed. One person was detained. pic.twitter.com/WfnvWS8V6u
— NOELREPORTS 🇪🇺 🇺🇦 (@NOELreports) March 22, 2024
[_oembed_time_a069906f5d544c1b20828983b53f2610] => 1719675466
[_oembed_abc68b093f94368ef5f8e1cf9e59656e] => 💥In the capital of Somalia, #Mogadishu, an #explosion occurred near a #restaurant where the #EURO2024 final was broadcast - local media.
According to preliminary data, there are casualties. Local media reported that the bomb was detonated by a militant. pic.twitter.com/qjWEYjr6ko
— News.Az (@news_az) July 15, 2024
[_oembed_time_abc68b093f94368ef5f8e1cf9e59656e] => 1721910415
[_oembed_80568dd0f4f93e5fdc9db2005e7fd504] => LIVE: Troubling scenes from Lido beach in Mogadishu, Somalia after the suicide bomb attack.#BREAKING #Somalia pic.twitter.com/avrCyp8ZeL
— Target Reporter (@Target_Reporter) August 2, 2024
[_oembed_time_80568dd0f4f93e5fdc9db2005e7fd504] => 1723480938
[_oembed_8c7b8c690a574bdcb3b17eff6d015869] =>
[_oembed_time_8c7b8c690a574bdcb3b17eff6d015869] => 1725203247
[_oembed_4db69e1969cd3761dcf368272d6f5932] => Here’s the aftermath of a roadside blast that targeted the motorcade of #Somalia’s President HSM near his residence on Tuesday.
The president narrowly escaped the bombing, which hit a vehicle next to his, killing 10, incl 7 of his guards. Al-Shabaab claimed responsibility. pic.twitter.com/wVsadSHn7e
— Somali Guardian (@SomaliGuardian) March 18, 2025
[_oembed_time_4db69e1969cd3761dcf368272d6f5932] => 1743266309
[_algolia_sync] => 831670236002
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 35228
[1] => 7484
[2] => 8838
[3] => 13155
[4] => 14178
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Al- Shabab terrorszervezet
[1] => dzsihadisták
[2] => hadsereg
[3] => Szomália
[4] => terroristák
)
)
[7] => Array
(
[id] => 119846
[content] =>
Több mint száz szélsőségest iktatott ki a Burkina Fasó-i hadsereg az utóbbi napokban.

A hadsereg vasárnapi tájékoztatása szerint a kormányerők szombaton rohamozták meg a terroristák egyik támaszpontját az északi Sahel régióban, közel a mali határhoz. A Feto Koba településen végrehajtott műveletben a 22 ellenséges harcossal végeztek, fegyvereket, lőszert és motorokat foglaltak le.
Az ország központi részén található Centre-Nord régióban még pénteken mintegy húsz iszlamistával végeztek rajtaütésekben, miközben saját veszteségük egy katona volt.
A több száz kilométerre található ghánai határvidéken pedig csapást mértek olyan fegyveresekre, akik üzemanyaggal teli tartálykocsikat loptak. A Kankanmogre erdőségben zajlott összecsapásban mintegy 60 terroristával végeztek.
A 21 millió lakosú Burkina Fasóban több fegyveres csoport is aktív, közülük néhány az Iszlám Állam vagy az al-Kaida terrorszervezet csatlósa. A szélsőséges csoportok ráadásul kiterjedt térségeket ellenőriznek a részben a Száhel-övezetben található országban. Franciaország a Burkina Fasó-i katonai vezetés kérésére felszámolta katonai jelenlétét az országban, korábban pedig kivonta katonai kontingensét a szomszédos Maliból is, sokak szerint biztonsági vákuumot idézve elő ezzel.
A szeptember 30-i államcsíny után hatalomra került ideiglenes elnök októberben elindított kampányának keretében 50 ezer önkéntes toborzását tervezik a hadsereg számára. A hadsereg mindeddig nem tudta visszaszorítani a dzsihadistákat.
(MTI)
[type] => post
[excerpt] => Több mint száz szélsőségest iktatott ki a Burkina Fasó-i hadsereg az utóbbi napokban.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1686572100
[modified] => 1686528396
)
[title] => 100-nál is több szélsőségessel végzett Burkina Fasó-ban a hadsereg
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=119846&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 119846
[uk] => 119999
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 119848
[image] => Array
(
[id] => 119848
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hadsereg-dzsihadistak-fegyveresek.jpg
[original_lng] => 133551
[original_w] => 1200
[original_h] => 630
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hadsereg-dzsihadistak-fegyveresek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hadsereg-dzsihadistak-fegyveresek-300x158.jpg
[width] => 300
[height] => 158
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hadsereg-dzsihadistak-fegyveresek-768x403.jpg
[width] => 768
[height] => 403
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hadsereg-dzsihadistak-fegyveresek-1024x538.jpg
[width] => 1024
[height] => 538
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hadsereg-dzsihadistak-fegyveresek.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hadsereg-dzsihadistak-fegyveresek.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/06/hadsereg-dzsihadistak-fegyveresek.jpg
[width] => 1200
[height] => 630
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1686646523:3
[_thumbnail_id] => 119848
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 2774
[_oembed_508f2fa458ad00372185a225ab595bcc] =>
[_oembed_time_508f2fa458ad00372185a225ab595bcc] => 1686517597
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 1202824426001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 8125
[1] => 7484
[2] => 8838
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Burkina Faso
[1] => dzsihadisták
[2] => hadsereg
)
)
[8] => Array
(
[id] => 115422
[content] =>
Egy amerikai civil szervezet három segélymunkását, valamint két biztonsági őrt raboltak el dzsihadisták az északkelet-nigériai Borno államban – jelentették be csütörtökön humanitárius szervezetek.
Bár a kedd este elhurcolt emberek állampolgárságát nem hozták nyilvánosságra, mindhárman az FHI 360 nevű észak-karolinai segélyszervezet munkatársai voltak.

A szervezet szóvivője, Christy Delafield sajtóközleményében aggodalmát fejezte ki az öt ember miatt, és azonnali, feltétel nélküli szabadon engedésüket sürgette, valamint kiemelte, hogy a segélymunkások fontos egészségügyi munkát végeznek a térségben.
Az elkövetők kilétét egyelőre nem tudni.
Északkelet-Nigériában rendkívül rossz a biztonsági helyzet: bár a hadsereg több támaszpontot tart fenn a térségben, jelentős területek állnak dzsihadista csoportok – köztük a Boko Haram és az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ága (Iszlám Állam Nyugat-afrikai Tartomány, ISWAP) – irányítása alatt. A milíciák és a hadsereg között gyakoriak az összetűzések.
A dzsihadisták gyakran követnek el támadásokat katonák, falusiak és segélymunkások ellen is.
[type] => post
[excerpt] => Egy amerikai civil szervezet három segélymunkását, valamint két biztonsági őrt raboltak el dzsihadisták az északkelet-nigériai Borno államban – jelentették be csütörtökön humanitárius szervezetek.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1682670600
[modified] => 1682640332
)
[title] => Dzsihadisták raboltak el segélymunkásokat Nigériában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=115422&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 115422
[uk] => 115461
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 115424
[image] => Array
(
[id] => 115424
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/k-ap20220606058.jpg
[original_lng] => 362682
[original_w] => 1673
[original_h] => 941
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/k-ap20220606058-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/k-ap20220606058-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/k-ap20220606058-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/k-ap20220606058-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/k-ap20220606058-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/k-ap20220606058.jpg
[width] => 1673
[height] => 941
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/04/k-ap20220606058.jpg
[width] => 1673
[height] => 941
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1682673469:3
[views_count] => 2677
[_wp_old_date] => 2023-04-28
[_thumbnail_id] => 115424
[_edit_last] => 12
[translation_required_done] => 1
[_oembed_f306b9371a9eeb4ea7c0a0820b2cf441] => Ike Ekweremadu, Wife Found Guilty of Organ Trafficking to UK
They were convicted of conspiring to exploit a man for his kidney in first verdict of its kind under Modern Slavery Act.
Under Nigerian law, this is a ministerial position or re-election to the senate house.
The FA pic.twitter.com/uCBscxv19W
— Benue Voice ? (@Aloo_Tordue) March 23, 2023
[_oembed_time_f306b9371a9eeb4ea7c0a0820b2cf441] => 1682629513
[_oembed_661e6794cf32115556bff06f30dc50c9] => CDC spokesperson in Rumuekpe, Emohua LGA, Chukwudi Ibe, says illegal oil bunkering is responsible for the explosion that led to the death of some people in Rumuekpe.
An eyewitness from the scene who identified himself as an environmental monitor spoke in a shared video clip. pic.twitter.com/Yzxpr1HPRF
— NigeriaInfoPH (@NigeriaInfoPH) March 3, 2023
[_oembed_time_661e6794cf32115556bff06f30dc50c9] => 1682629514
[_oembed_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] =>
[_oembed_time_049947496023c48d89c2dabad2e77d55] => 1699875278
[_oembed_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => Mexico: 14 kidnapped from village that rose up and killed cartel membershttps://t.co/sxiQONmcIu
— Mary Ann Clark (@clarkhydra) December 29, 2023
[_oembed_time_c6c3a72979a39a50f392c5e00db21252] => 1705940192
[_oembed_e46556093b014ae0edf54f33dd388f92] => Governor Seyi Makinde of Oyo State, on Wednesday, said preliminary investigations by security agencies revealed that the explosion that rocked the Bodija Area of Ibadan, the state capital on Tuesday was caused by explosive devices...https://t.co/rEGSHDOtbb
— Ripples Nigeria (@RipplesNG) January 17, 2024
[_oembed_time_e46556093b014ae0edf54f33dd388f92] => 1706807763
[_oembed_ee6c2c235fdd2a0d8069b43625d8eff2] => Nigeria blast kills two, dozens hurt as buildings collapse https://t.co/L8ltwyo4fI
— ST Foreign Desk (@STForeignDesk) January 17, 2024
[_oembed_time_ee6c2c235fdd2a0d8069b43625d8eff2] => 1706807763
[_oembed_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => Suspected Islamists kidnap nearly 50 women in Nigeria https://t.co/gAxivE8ySL
— WORLD LEADER 1 ARTHUR GEORGE CARTER (@ARTHURGCARTER1) March 7, 2024
[_oembed_time_d4c5aa04e13772139a1da11e78c9ea2c] => 1710498014
[_oembed_dd6c7bf64821a5d3823eea442d9a7564] => Breaking News🚨:A two storey building Secondary School collapses on students writing exams in Jos,Nigeria.
Some students are trapped inside the collapsed building .
Cranes are currently at the scene to help rescue trapped victims
We hope every one is safe🙏🏻🇳🇬❤️ pic.twitter.com/K0wuDtSYlr
— Urban Insight (@urbaninsight_) July 12, 2024
[_oembed_time_dd6c7bf64821a5d3823eea442d9a7564] => 1722693295
[_oembed_26ddeef18c7b9224865b58ddb65bfc4a] => Russian Flags in Nigeria
I asked protesters why they are flying Russian flags. They want Putin and Russia, which isn’t a capitalist nation, to come to their aid. They added that they aren’t happy with the president’s speech that was delivered this morning. pic.twitter.com/h6wbtbul9p
— Rayyan Tilde (@RayTilde) August 4, 2024
[_oembed_time_26ddeef18c7b9224865b58ddb65bfc4a] => 1723562191
[_oembed_69a539905e45d5a7180db63e69968fe1] => 🚨AUSTRIAN WOMAN KIDNAPPED IN NIGER'S SAHARA REGION
An Austrian woman was abducted in Agadez, a desert town in central Niger, on Saturday, according to local security sources.
Reports indicate she was forced into a 4x4 by unidentified assailants in the Fada district. Austria’s… pic.twitter.com/s1A4XLCVno
— Mario Nawfal (@MarioNawfal) January 12, 2025
[_oembed_time_69a539905e45d5a7180db63e69968fe1] => 1736962782
[_oembed_fa533738be84935c83fac4003d04d564] => TRAGEDY! Several children killed, others injured in funfair organised by ex-wife of Ooni of Ife - https://t.co/69RmR31WbK
— The Papers (@ThePapersng) December 18, 2024
[_oembed_time_fa533738be84935c83fac4003d04d564] => 1736962782
[_oembed_6499d56ced2e26470e3444be20bc0d3f] => #Update: Fuel tanker truck blast kills at least 60 in Nigeria
At least 60 people were killed and others injured in northern #Nigeria on Saturday when a petrol tanker truck overturned, spilling petrol that exploded, the Federal Road Safety Corps (#FRSC) said.
The accident in… pic.twitter.com/Ndj5j8IbHG
— ⚡️🌎 World News 🌐⚡️ (@ferozwala) January 18, 2025
[_oembed_time_6499d56ced2e26470e3444be20bc0d3f] => 1737642690
[_oembed_8addefc9e95626e480b267a3de400b7b] => Fire Kills 17 Children, Injures 16 Others in Zamfara Islamic School https://t.co/ygG0Pm6jTW #9janews #tv360nigeria #deji360 pic.twitter.com/gUNjRdWbVG
— TV360 (@tv360nigeria) February 5, 2025
[_oembed_time_8addefc9e95626e480b267a3de400b7b] => 1741784560
[_algolia_sync] => 1202815068001
[_oembed_79b4a9c774561e354d92c0b6a404bb6a] => Courage à la famille.
A savoir, l'enfant vas bien il a été mis à l'abri par un passant, en + de celui qui est intervenu avec l'extincteur, un cycliste a suivi le van avant que les ravisseurs l'abandonne. #Kidnapping #Paris #Cryptomonnaie #cryptocurrency pic.twitter.com/gsidZ3zdBa
— G-Ice (@GIce131313) May 13, 2025
[_oembed_time_79b4a9c774561e354d92c0b6a404bb6a] => 1748277018
[_oembed_e9b964f7d7b8cc4e119fa3e8956e28c5] => 🇫🇷 France. The daughter of the head of a cryptocurrency company, along with her two-year-old child, narrowly escaped a kidnapping attempt in the very center of Paris this morning.
"Help, she's pregnant!"
Three armed men in hoods tried to drag her into the Chronopost van pic.twitter.com/mh9WoREr7w
— Adam Kruś (@adam_krus) May 13, 2025
[_oembed_time_e9b964f7d7b8cc4e119fa3e8956e28c5] => 1748277018
[_oembed_3e87bcbb484b024e54d4cb8123188d59] => 🇳🇬
Más de 40 desaparecidos tras el naufragio de un barco en Sokoto, #Nigeria 📍
🚤Embarcación llevaba a más de 50 personas rumbo al mercado de Goronyo; solo 10 fueron rescatadas ⚠️Autoridades investigan posible sobrecarga
⛈️Accidentes así son frecuentes en temporada de lluvias pic.twitter.com/vuL7724Ucc
— Sonar 360 (@Sonar360) August 18, 2025
[_oembed_time_3e87bcbb484b024e54d4cb8123188d59] => 1757076725
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 7484
[1] => 1094
[2] => 3949
)
[tags_name] => Array
(
[0] => dzsihadisták
[1] => emberrablás
[2] => Nigéria
)
)
[9] => Array
(
[id] => 109990
[content] =>
Legkevesebb 19 Burkina Fasó-i katona vesztette életét az ország északi részén dzsihadisták támadásában – közölte szerdán két biztonsági forrás.

Fotó: AFP
A hétfőn történt incidens során szélsőségesek rohamozták meg a kormányerők egyik támaszpontját az Oudalan tartományban található Tin-Akoff településen. Úgy tudni, több katonát még mindig eltűntként tartanak nyilván.
Egy helyi tanácstag a tartományi székhelyen, Gorom-Goromban telefonon nyilatkozva arról számolt be, hogy civilek százai menekültek el hétfő óta Tin-Akoff térségéből. Mint mondta, a menekülők szerint a támadók felperzselték otthonaikat, és válogatás nélkül lövöldöztek civilekre, köztük nőkre, gyerekekre és idősekre. Hozzátette: számos elégett holttestet is láttak.
Kevesebb mint egy héten belül ez már a második véres támadás volt a hadsereg ellen. Alig száz kilométerre Tin-Akofftól pénteken 51 katonát öltek meg iszlamisták.
A 21 millió lakosú Burkina Fasóban több fegyveres csoport aktív, amelyek közül néhány az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet csatlósa.
A szélsőséges csoportok ráadásul kiterjedt térségeket ellenőriznek a részben a Száhel-övezetben található országban.
Franciaország a Burkina Fasó-i katonai vezetés kérésére felszámolta katonai jelenlétét a nyugat-afrikai országban, korábban pedig kivonta katonai kontingensét a szomszédos Maliból is, sokak szerint biztonsági vákuumot idézve elő.
(MTI/hirado.hu)
[type] => post
[excerpt] => Legkevesebb 19 Burkina Fasó-i katona vesztette életét az ország északi részén dzsihadisták támadásában – közölte szerdán két biztonsági forrás.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1677178200
[modified] => 1677171925
)
[title] => Dzsihadisták ismét sok katonát lemészároltak Burkina Fasóban
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=109990&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 109990
[uk] => 110065
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 109992
[image] => Array
(
[id] => 109992
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/burkinapix.jpg
[original_lng] => 128866
[original_w] => 960
[original_h] => 480
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/burkinapix-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/burkinapix-300x150.jpg
[width] => 300
[height] => 150
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/burkinapix-768x384.jpg
[width] => 768
[height] => 384
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/burkinapix.jpg
[width] => 960
[height] => 480
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/burkinapix.jpg
[width] => 960
[height] => 480
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/burkinapix.jpg
[width] => 960
[height] => 480
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/02/burkinapix.jpg
[width] => 960
[height] => 480
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1677225705:3
[_thumbnail_id] => 109992
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 2
[views_count] => 4015
[_oembed_96a4d74c04ae89f5e8228b12c8507fe0] => Somalia: Al-Shabab Militants Kill 12 In Mogadishu Twin Explosion#THT #TheHeritageTimes #News
https://t.co/RjdaL7AJOr
— Heritage Times HT (@TheHTAfrica) October 3, 2022
[_oembed_time_96a4d74c04ae89f5e8228b12c8507fe0] => 1677164727
[_oembed_508f2fa458ad00372185a225ab595bcc] =>
[_oembed_time_508f2fa458ad00372185a225ab595bcc] => 1677164727
[translation_required_done] => 1
[_oembed_a4d92946c7b20567bdccf7619bcb6cc2] => A shooting has just taken place in Brussels, Belgium. https://t.co/0lkepCOOFw
— Visegrád 24 (@visegrad24) October 16, 2023
[_oembed_time_a4d92946c7b20567bdccf7619bcb6cc2] => 1698328022
[_algolia_sync] => 508209115000
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 17
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Sürgős
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 8125
[1] => 7484
[2] => 13875
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Burkina Faso
[1] => dzsihadisták
[2] => iszlamista terrorista
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 7484
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 7484
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
dzsihadisták (1 Oldal)