Northamptonban felszámoltak egy illegális gyógyszergyárat, ahol soha nem látott mennyiségű, több mint 110 millió forint értékű hamisított fogyókúrás injekciós tollat gyártottak – a hatóságok szerint a termékek akár halálosak is lehetnek.
Az Egyesült Királyságban felszámoltak egy illegális gyógyszergyárat, amely fogyókúrás gyógyszereket állított elő – írja a BBC.
A brit Gyógyszer- és Egészségügyi Termékek Szabályozó Ügynökség közleménye szerint eddig sehol a világon nem foglaltak el annyi illegálisan forgalmazott gyógyszert, mint most a northamptoni gyárban.
A hatóság közlése szerint több tízezer, feltöltésre kész üres fogyókúrás injekciós tollat, vegyi anyagokat és több mint 2000 engedély nélküli Retatrutide és Tirzepatide injekciós tollat foglaltak le, amelyeket a vásárlóknak szántak.
Andy Morling, a hatóság bűnüldözési egységének vezetője elmondta, a termékeket még nem resztelték, nincs engedélyük és akár halálosak is lehetnek. Az embereknek „rendkívül óvatosnak” kell lenniük, amikor gyógyszereket vásárolnak online, és csak regisztrált gyógyszertárakból szabad beszerezniük azokat – hívta fel a figyelmet Morling.
Wes Streeting egészségügyi miniszter a rajtaütést győzelemként értékelte a „szemérmetlen bűnözők elleni küzdelemben, akik életeket veszélyeztetnek”.
A lefoglalt áruk értéke több mint 250 ezer fontra (több mint 110 millió forint) becsülhető.
A gyógyszerek mellett lefoglaltak 20 ezer fontnyi készpénzt (csaknem 9 millió forint), valamint nagy mennyiségű, kifinomult csomagoló- és gyártóberendezést.
Három ember vesztette életét hétfőn egy helikopter-balesetben az Egyesült Királyságban – írja a The Guardian. A hatóságok lezárták a helyszínt, és arra kérték a lakosságot, hogy kerüljék el a területet.
Egy tragikus helikopter-baleset rázta meg hétfő reggel a La Manche-csatornában található Wight-szigetet: egy Robinson R44 II típusú gép lezuhant Shanklin közelében egy mezőn, egy repülőóra alatt.
A fedélzeten a pilótán kívül három fő tartózkodott, akik közül hárman életüket vesztették, egy személy pedig súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A helikopter – lajstromjele G‑OCLV – mintegy 9:00 körül szállt fel a közeli Sandown reptérről, és alig húsz perccel később, körülbelül 9:20 körül zuhant le a Shanklin Roadhoz közeli mezőben. Egy szemtanú, Leigh Goldsmith elmondása szerint a jármű spirálszerű mozgás után csapódott a sövénybe.
A mentőszolgálatok azonnal a helyszínre indultak: tűzoltók, légimentők, valamint további szárazföldi sürgősségi mentőcsapatok, a sérültet pedig a Southamptoni Egyetem kórházában látták el.
A rendőrség és a helyi hatóságok nem közölték az áldozatok személyazonosságát, mivel családjaikat még nem értesítették, ugyanakkor helyszíni lezárásokat rendeltek el és arra kérték a lakosságot, hogy kerüljék a környéket.
A brit légi balesetek vizsgálatát végző szervezet, az Air Accidents Investigation Branch (AAIB) szakértői csoporttal helyszínre sietett, hogy megkezdje a kivizsgálást. A baleset oka egyelőre ismeretlen. A repülésbiztonság szempontjából ez a tragédia ismét figyelmeztetéssel szolgál: a pilótaképzés kivitelezése során még rutinszerűnek tűnő helyzetek is tragédiába torkollhatnak. Helyi hatóságok és repülésbiztonsági szervezetek várhatóan részletes vizsgálatot indítanak annak érdekében, hogy megtudják, mi vezetett a helikopter lezuhanásához – számolt be a hirado.hu.
[type] => post [excerpt] => Három ember vesztette életét hétfőn egy helikopter-balesetben az Egyesült Királyságban – írja a The Guardian. A hatóságok lezárták a helyszínt, és arra kérték a lakosságot, hogy kerüljék el a területet. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1756226940 [modified] => 1756210347 ) [title] => Helikopter-szerencsétlenség az Egyesült Királyságban: hárman meghaltak [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=216004&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 216004 [uk] => 216050 ) [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 216006 [image] => Array ( [id] => 216006 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/2244.avif [original_lng] => 173441 [original_w] => 1900 [original_h] => 1521 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/2244.avif [width] => 150 [height] => 120 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/2244.avif [width] => 300 [height] => 240 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/2244.avif [width] => 768 [height] => 615 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/2244.avif [width] => 1024 [height] => 820 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/2244.avif [width] => 1536 [height] => 1230 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/2244.avif [width] => 1900 [height] => 1521 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/08/2244.avif [width] => 1900 [height] => 1521 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1756216130:8 [_thumbnail_id] => 216006 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 1 [views_count] => 1516 [translation_required_done] => 1 [_oembed_95fd8680a8a4335c6c88be61ea46d1b6] =>
Northern China 🇨🇳 hit by flood- over 30 dead‼️
Over 80,000 people have been evacuated in the Chinese capital alone.
Usually Chinese 🇨🇳 authorities keel Beijing safe by diverting water to other provinces. Seems this time it rained too much.
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
😱Man, 70, dies after helicopter crash near Doncaster
A 70-year-old man has died after a helicopter crashed in a field near Doncaster, South Yorkshire. Emergency services were called to Ings Road, Bentley, around 10:15 a.m. on Thursday. Police confirmed the man was pronounced… pic.twitter.com/3SELtOHeJm
Atenção aos Avisos Meteorológicos para Portugal Continental: Agitação Marítima - Amarelo [ 14 Nov 09:33 - 15 Nov 18:00 ] Ondas de oeste/sudoeste com 4 a 4,5 metros. Precipitação - Laranja [ 14 Nov 09:33 - 14 Nov 12:00 ]#avisosipmahttps://t.co/wgLnekhnrMpic.twitter.com/CjY8Z92OhG
2025. július 13-án, vasárnap balesetet szenvedett egy kisrepülőgép az Egyesült Királyságban található Southend repülőtéren – számolt be róla az Essex megyei rendőrség.
A rendőrség tájékoztatása szerint a mintegy 12 méter hosszú repülőgép balesetéről röviddel 16:00 előtt érkezett bejelentés. A helyszínen összehangolt mentési művelet zajlik, amely várhatóan több órán át eltarthat.
A közösségi médiában közzétett felvételeken sűrű fekete füst látható a baleset helyszínénél. Egy szemtanú elmondása szerint a gép becsapódásakor hatalmas tűz keletkezett.
A balesetre reagálva a hatóságok négy tűzoltóegységet, köztük terepjárókat, négy mentőautót, négy sürgősségi egységet, valamint egy mentőhelikoptert is a helyszínre irányítottak.
Az eset máris több délutáni járat törlését eredményezte a Southend repülőtérről. Az áldozatok vagy a sérültek számáról egyelőre nem közöltek hivatalos adatokat, és a baleset körülményeit még vizsgálják.
(1) UPDATE: These are the alleged semi-truck drivers who k*lled three people while making a U-turn at an “Official Use Only” turn on the Florida Turnpike
The Florida Highway Patrol is describing the wreck as a homicide investigation pic.twitter.com/QqYhuidXoD
Elöntötte az Egyesült Királyság útjait a víz, és földcsuszamlás miatt a vonatok közlekedése is megszakadt. Ráadásul, több tízezer villámcsapás érte az országot több helyen is sárga színű figyelmeztetést adtak ki.
A MET Office sárga színű figyelmeztetést adott ki Délnyugat-, Északkelet- és Észak-Angliára, továbbá Wales és Skócia nagy részére – írja a Sky News. Mint írják, az éjszaka alatt több mint harmincezer villámcsapás volt, amelyek „túlnyomó többsége” a tenger felett.
Figyelmeztettek, hogy egyes területeken néhány óra alatt 30-35 milliméter eső hullhat, míg bizonyos területeken akár 80 milliméter is. Az erős széllökések és jégeső áradásokat eredményezett, áramkimaradásokat, és nehéz vezetési körülményeket. Felszólították a lakosságot, hogy „Ne vezessenek áradó vízen keresztül, emlékeztetve a járművezetőket, hogy mindössze 30 centiméter áramló víz elég ahhoz, hogy elmozdítsa az autót”– írja a lap.
A National Rail közölte, hogy egy földcsuszamlás miatt leállt minden járat Exeter St Davids és Okehampton között, mivel az időjárási körülmények a mérnökök nem tudják biztonságosan megközelíteni a helyszínt.
A Heathrow repülőtér péntek esti járatait szintén érintette a szélsőséges időjárás és bocsánatot kértek az utasoktól a „kedvezőtlen időjárási körülmények” miatti késésekért.
[type] => post [excerpt] => Elöntötte az Egyesült Királyság útjait a víz, és földcsuszamlás miatt a vonatok közlekedése is megszakadt. Ráadásul, több tízezer villámcsapás érte az országot több helyen is sárga színű figyelmeztetést adtak ki. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1750015980 [modified] => 1750015905 ) [title] => Elöntötte az utakat a víz az Egyesült Királyságban, földcsuszamlás miatt nem közlekedtek egy ideig a vonatok [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=207679&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 207679 [uk] => 207744 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 207680 [image] => Array ( [id] => 207680 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5168618.jpg [original_lng] => 113287 [original_w] => 1200 [original_h] => 712 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5168618-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5168618-300x178.jpg [width] => 300 [height] => 178 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5168618-768x456.jpg [width] => 768 [height] => 456 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5168618-1024x608.jpg [width] => 1024 [height] => 608 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5168618.jpg [width] => 1200 [height] => 712 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5168618.jpg [width] => 1200 [height] => 712 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2025/06/5168618.jpg [width] => 1200 [height] => 712 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1750057954:8 [_thumbnail_id] => 207680 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 2098 [translation_required_done] => 1 [_oembed_830cca805e6efc1de16e265675d5618b] =>
At least sixteen people have died, and ten others were injured in a landslide in Pekalongan, Central Java, Indonesia, according to an official from the country’s disaster mitigation agency on Tuesday.pic.twitter.com/7rZWwITEFc
🛣️ 🇳🇴 Norway - Person missing after landslide at motorway in Norway
A person is missing after a landslide struck near Nestvatnet in Levanger, north of Trondheim, Norway. The landslide has damaged both the new and old E6 mo… in Nestvatnet, Levangerhttps://t.co/1cKTJBUH7Jpic.twitter.com/2uA1NakgQM
Először erősítették meg a madárinfluenza vírusát egy juhban az Egyesült Királyságban. Az esetet a brit Környezetvédelmi, Élelmiszer- és Mezőgazdasági Minisztérium, illetve az Állat- és Növényegészségügyi Ügynökség közölte március 24-én.
Az eset Yorkshire-ben történt. A fertőzést akkor fedezték fel, amikor az állatokat egy olyan épületben vizsgálták, ahol már megerősítették a madárinfluenza jelenlétét a tyúkok között.
A brit meteorológiai intézet a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki a Darragh nevű vihar miatt. A ciklon rendkívül veszélyes, a heves esőzések mellett akár óránkénti 150 kilométeres széllökések is kísérhetik. A brit kormány emberek millióinak küldött figyelmeztetést a mobiltelefonjára a közelgő viharról. Az időjárási vészhelyzet miatt több járatot, valamint sport- és kulturális rendezvényeket is töröltek.
Több mint 3 millió embert figyelmeztetett mobiltelefonján a brit kormány péntek este, miután a brit meteorológiai intézet Walesben és Délnyugat-Angliában is a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki – írja a Sky News.
A Darragh névre keresztelt orkán rendkívül veszélyes. Az előrejelzés szerint szombat hajnalban éri el az Atlanti-óceán felől Nagy-Britannia nyugati és délnyugati vidékeit.
A vihar heves esőzéseket és 150 kilométer per órás sebességű széllökéseket is okozhat.
Wales egyes térségeiben 80-90 milliméter csapadék is hullhat néhány óra alatt. A legerősebb szélvihar a nyugati partvidéken valószínű, de a belső országrészekben is óránkénti 65-90 kilométeres szélsebességet állapítottak meg a meteorológusok.
Az Egyesült Királyság nyugati országrészére kihirdetett vörös riasztás szombat délelőtt 11 óráig – közép-európai idő szerint 12 óráig – van érvényben, míg a többi térségben a második legmagasabb, sárga riasztás van érvényben szombat estig.
A járattörlések mellett a sport- és kulturális rendezvényeket is elhalasztották A Darragh vihar okozta erős szél miatt jelentős fennakadás várható a közlekedésben. A brit meteorológiai előrejelzés lehulló faágakra, áradásra és a repülő törmelékek okozta veszélyekre is felhívta a figyelmet. Az embereket arra kérték, hogy a biztonság érdekében kerüljék az utazást.
Az Egyesült Királyságban közlekedő vonatok és repülőjáratok többségét már pénteken törölték. A hollandiai Schiphol nemzetközi repülőtéren több mint száz járatot töröltek a Darragh viharral járó erős szél miatt.
Walesben, Dél-Angliában és Londonban a sport- és kulturális rendezvényeket is törölték. A brit fővárosban a szombati vihar idejére bezárnak karácsonyi vásárok, köztük a legnagyobb karácsonyi látványosság, a Hyde Parkban minden évben megrendezett, százezrek által látogatott Winter Wonderland is.
[type] => post [excerpt] => A brit meteorológiai intézet a legmagasabb szintű, vörös riasztást adta ki a Darragh nevű vihar miatt. A ciklon rendkívül veszélyes, a heves esőzések mellett akár óránkénti 150 kilométeres széllökések is kísérhetik. A brit kormány emberek millióin... [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1733576400 [modified] => 1733575786 ) [title] => Vihar tombol az Egyesült Királyságban, a legmagasabb szintű riasztás van érvényben [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=188441&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 188441 [uk] => 188452 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 188442 [image] => Array ( [id] => 188442 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vihar.png [original_lng] => 725605 [original_w] => 964 [original_h] => 495 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vihar-150x150.png [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vihar-300x154.png [width] => 300 [height] => 154 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vihar-768x394.png [width] => 768 [height] => 394 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vihar.png [width] => 964 [height] => 495 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vihar.png [width] => 964 [height] => 495 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vihar.png [width] => 964 [height] => 495 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/12/vihar.png [width] => 964 [height] => 495 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1733569700:2 [_oembed_57f12ac16b588e04f4770b7c1603459e] => [_oembed_time_57f12ac16b588e04f4770b7c1603459e] => 1733568452 [_thumbnail_id] => 188442 [_edit_last] => 4 [translation_required] => 1 [views_count] => 2444 [translation_required_done] => 1 [_oembed_ea53b03c00cf929305b9478482ce2771] => [_oembed_time_ea53b03c00cf929305b9478482ce2771] => 1733569202 [_algolia_sync] => 831880873002 [labels] => Array ( ) [categories] => Array ( [0] => 15 [1] => 41 [2] => 49 [3] => 39 ) [categories_name] => Array ( [0] => A nap hírei [1] => Cikkek [2] => Hírek [3] => Világ ) [tags] => Array ( [0] => 24134 [1] => 8375 [2] => 66579 ) [tags_name] => Array ( [0] => Egyesült Királyság [1] => viharok [2] => vörös riasztás ) ) [6] => Array ( [id] => 187804 [content] =>
Az ügyészség azt állítja, hogy a brit székhelyű trió több európai országban koordinált kémtevékenységet.
Három brit székhelyű bolgár állampolgárt vádolnak azzal, hogy összeesküvésben vettek részt disszidensek és újságírók elrablására és meggyilkolására, valamint titkokat adnak át Oroszországnak csaknem három éve – közölte egy londoni bíróság.
A Központi Büntetőbíróság ügyészei csütörtökön azt mondták, hogy Katrin Ivanova (33), Ványa Gaberova (30) és Tihomir Ivanov Ivancsev (39) 2020 és 2023 között egy kémgyűrű tagja volt.
Az ügyészség többek között azt állítja, hogy a vádlottak a Kreml ellenfeleinek elrablását vagy meggyilkolását tervezték, köztük Christo Grozev bolgár újságírót, aki korábban a Bellingcat munkatársa volt, aki hozzájárult Moszkva részvételének bizonyításához Szergej és Julija Szkripal 2018-as Novicsok-mérgezésében.
Mindhárman tagadták az ellenük felhozott vádakat.
Az állítólagos kémgyűrűben volt még két vádlott, Orlin Roussev és Biser Dzhambazov is, akik korábban bűnösnek vallották magukat kémkedés vádjában – közölték a bíróságon.
Bár állítólag tevékenységük nagy része Európa-szerte zajlott, többek között olyan városokban, mint Bécs és Valencia, vagy kémkedtek egy németországi amerikai légitámaszpont után, ahol állítólag ukrán csapatok kiképzésen voltak, az ügyészség azt állítja, hogy erőfeszítéseiket a Egyesült Királyság.
„2020 és 2023 között ez a három vádlott számos más emberrel együtt kémkedett Oroszország javára” – mondta Alison Morgan, az ügyészség ügyvédje. „Tevékenységük nyilvánvaló és elkerülhetetlen sértette az Egyesült Királyság biztonságát és érdekeit.”
Morgan szerint az állítólagos megfigyelés „kifinomult” volt, és a vádlottaknak „jelentős összegeket” fizettek. Állítólag több száz eszközt használtak, köztük rejtett hibákat és zavarókat.
Állítólag a vádlottak összeesküdtek egy osztrák állampolgárságú orosz ügynökkel, Jan Marsalekkel, hogy a Kreml számára hasznos információkat szerezzenek. Marsalek, azaz Rupert Ticz állítólag fizetett Roussevnek és Dzhambazovnak a kémkedésért – derül ki a több ezer közöttük küldött WhatsApp-üzenetből, amelyeket a rendőrség összesen 221 mobiltelefon és 495 telefon SIM-kártya között talált.
Mind a német, mind az osztrák média szerint Marsaleknek legalább 2014 óta kapcsolatban álltak az orosz hírszerzéssel, és széles körben úgy tartják, hogy Oroszországban tartózkodik.
A Bert névre keresztelt vihar hatalmas pusztítást végzett az Egyesült Királyságban: özönvízszerű esőzések, orkánerejű szél és havazás okozott káoszt az elmúlt napokban. A rendkívüli időjárás emberéleteket követelt, több tízezer háztartás maradt áram nélkül, és a közlekedés is megbénult számos régióban. Miközben a mentőalakulatok folyamatosan dolgoznak a károk helyreállításán, a meteorológiai szolgálat további figyelmeztetéseket adott ki, hiszen a vihar hatásai még nem múltak el teljesen. A következő napokban várhatóan enyhülés érkezik, de újabb esőzés és erős szél sem kizárt.
Erős vihar sújtott le az Egyesült Királyságra: szél, eső és hó is érkezett. A Bert névre keresztelt vihar az elmúlt napokban jelentős károkat okozott az Egyesült Királyságban.
Az ország számos területén heves esőzés, erős szél és néhol havazás alakult ki.
Az elmúlt 24 órában a lehullott csapadék mennyisége helyenként meghaladta a 130 mm-t, miközben a széllökések néhol a 120 kilométer/órás sebességet is elérték.
Rendkívüli figyelmeztetéseket adtak ki két napja a lakosság számára, mivel több mint 300 otthont fenyegetett az árvíz, a közlekedés is részlegesen megbénult.
A vihar hatalmas pusztítást végzett
Hampshire-ben egy ember meghalt, miután fa dőlt a kocsijára, Észak-Walesben pedig tíz embert mentettek ki egy földcsuszamlás sújtotta házból. Walesben tegnap egy újabb holttestet találtak, egy 75 éves nőként azonosították, aki kutyasétáltatás közben tűnt el a vihar idején.
A nyugat-yorkshire-i rendőrség közölte, hogy egy 34 éves férfi is meghalt, miután kocsijával egy másiknak ütközött szombat hajnalban – írja a Guardian.
Több tízezer háztartásban jelenleg sincs áram, különösen a Midlands, Délnyugat-Anglia, Dél-Wales, Északkelet-Anglia, Yorkshire és Észak-Lincolnshire régiókban – írta meg a Magyar Nemzet.
A teljes erejével lecsapó hóvihar hatalmas káoszt okozott a newcastle-i repülőtéren, az utasok elmondása szerint vagy törölték a járataikat, vagy késéssel indultak el. Volt, akinek hét órát kellett várnia a járatára – írja a The Sun.
A Bert vihar az Egyesült Királyság útjain is pusztít, nem jártak rendesen a vonatok és kompok sem.
A figyelmeztetések továbbra is érvényben vannak
Andy Page, a brit meteorológiai szolgálat vezető meteorológusa elmondta: A Bert vihar továbbra is komoly fennakadásokat okoz. Számos területen figyelmeztetés van érvényben a szél és az eső miatt.
Page hozzátette, hogy a havazás kockázata mára jelentősen csökkent, azonban a csapadék továbbra is érinti az ország nagy részét, különösen Dél-Angliát és Dél-Walest. Ezeken a területeken a nap folyamán várhatóan mérséklődik az eső intenzitása.
Az erős déli szél továbbra is problémát jelent, különösen Anglia középső, déli és keleti részén, valamint Észak-Írországban és Nyugat-Skóciában.
A széllökések itt elérhetik a 96 kilométer/órát, a szabad partokon pedig akár a 112 kilométer/órát is meghaladhatják. A meteorológiai szolgálat figyelmeztetései naprakészen követhetők, mivel a helyzet gyorsan változhat.
Előrejelzés a következő napokra
A jelenlegi előrejelzések szerint a Bert vihar kedden reggelre elvonul északkelet felé. A jövő hét nagy részére csendesebb idő ígérkezik, bár kedd este és szerdán újabb esőzések és erős szél várható az Egyesült Királyság déli részén.
A hosszabb távú előrejelzések szerint rövid időre hidegebb, de szárazabb időszak következhet. Ugyanakkor a hét végére Nyugat-Európa felől ismét esőzés érkezhet. A brit meteorológiai szolgálat arra kéri a lakosságot, hogy folyamatosan tájékozódjanak a legfrissebb hírekről a brit meteorológiai szolgálat a honlapján.
Károk a vihar után
A mentőszolgálatok és a tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán és a sérültek mentésén.
A vihar gazdasági következményei is jelentősek lehetnek, a közlekedés és az energiaellátás zavarai miatt.
Megkezdődik a takarítás Észak-Írországban
Számos házat elöntött a víz Down és Tyrone megyében szombaton a Bert vihar okozta heves esőzések után.
A házak és a közterületek fertőtlenítése csak a törmelékek eltakarítása után kezdődhet meg.
Körülbelül 18 ingatlan volt érintett, valamint számos autó sérült meg a Dundonald állambeli Park Avenue-n az árvíz következtében.
Walesi kormány: Sikeres volt a védekezés
Eluned Morgan walesi miniszter szerint az árvíz pusztító volt, de az akcióterv működött, hisz az elmúlt néhány évben több száz millió fontot fordítottak Wales árvízvédelmére. A kormány szóvivője arra kérte az embereket, hogy az elkövetkező napokban kövessék a hivatalos tanácsokat.
A kormány együttműködik partnereivel, hogy támogatást nyújtson az érintetteknek.
Hozzátették, hogy az árvízvédelmi akcióterv számos otthon és vállalkozás védelmében játszott szerepet, és tovább fejlesztik a programot annak érdekében, hogy a közösségek a jövőben még ellenállóbbá váljanak a súlyos időjárási eseményekkel szemben – írja a BBC.
In pictures: At least one person killed and 73 injured in Taiwan as Super Typhoon Kong-rey makes landfall with strong winds and heavy rains pic.twitter.com/VY0JFoPVFW
ICYMI: Millions of Americans are under a winter storm warning as the most impactful storm of the season thus far sweeps across the U.S. https://t.co/UATaKIII0W
An unseasonal rainstorm battered the Egyptian city of Alexandria on Saturday, flooding roads and damaging seafront businesses in the latest bout of erratic weather to hit the region.https://t.co/fQQVasrxlapic.twitter.com/XaAQZaY1af
Hong Kong recorded its heaviest August rainfall since 1884, exceeding 350 mm by early this afternoon.
Floodwaters inundated low‑lying and urban areas including streets in Central, Quarry Bay, Tseung Kwan O, Tai Po, and even parts of Queen Mary Hospital. pic.twitter.com/3Bv1yrjRil
O furtună violentă a oprit un spectacol din Timișoara. Zece persoane au avut nevoie de îngrijiri medicale, cinci dintre acestea fiind transportate la spital. Victimele participau la un concert în aer liber, conform Mediafax. Meteorologii au avetizat din timp că șâmbătă seară și în noaptea de sâmbătă spre duminică sunt posibile furtuni în vestul, centrul și nordul țării. #forzazu#romania#timisoara#news#gandul
A brit titkosszolgálatok szerint Moszkva és Teherán fedőszervezeteken keresztül próbál fegyveres akciókat szervezni szerte Európában.
„Tartós káoszt kelteni és fenntartani az Egyesült Királyság és Európa utcáin. Ezen dolgoznak az orosz hírszerző ügynökségek” – közölte a héten Ken McCallum, az MI5 főnöke. A brit katonai hírszerzés vezetője az Egyesült Királyságot érő biztonsági fenyegetésekről szóló éves beszámolójában elmondta, hogy az orosz katonai hírszerzés (hivatalos nevén Felderítő Főcsoportfőnökség, rövidítve GRU) ügynökei több szabotázsakciót is végrehajtottak az Egyesült Királyságban, és hozzátette, hogy információik szerint további veszélyes akciókra készülnek. McCallum kiemelte, hogy az incidensek oka nem más, minthogy az Egyesült Királyság támogatja Ukrajnát az Oroszországgal vívott háborújában.
A hírszerzés vezetője arról is beszélt, hogy az MI5 legalább húsz iráni, vagy Irán által támogatott fenyegetésre reagált az utóbbi egy évben.
Kiskorúak McCallum munkája jórészt a szélsőséges iszlamista szervezetekre és a szélsőjobboldali terrorizmusra összpontosul. Jelentése során arról is beszélt, hogy tapasztalataik szerint a szélsőségesek a fiatalabb generáció tagjait egyre sűrűbben környékezik meg az interneten, és leszögezte, hogy az utóbbi egy évet tekintve a terrorizmusban való részvétel miatt vizsgált személyek 13 százaléka még nem múlt el 18 éves. McCallum hangsúlyozta, hogy az interneten a fiatalokat könnyen manipulálják, és számos példát láttak arra, amikor egy kamasz radikalizálódik. Hozzátette: sokan csak az online térben hangosak, az utcán viszont nem jelentenek veszélyt, ezzel együtt minden kockázatos tevékenységet elemezniük kell.
A brit belügyminisztérium által szeptemberben közzétett adatok szerint 2024 júniusig a terrorcselekmény gyanújával őrizetbe vett 242 személy 17 százaléka 17 éves vagy annál fiatalabb volt.
Terrorcselekmények sorát előzték meg McCallum arról számolt be, hogy 2017 óta összesen 43 olyan összeesküvést hiúsítottak meg az Egyesült Királyságban, melyek lőfegyverekkel és / vagy robbanóanyagokkal, kifejezetten tömeggyilkosság elkövetésére irányultak. Hozzátette, hogy ebben az időintervallumban a korábbi évekhez képest 48 százalékkal nőtt az államot fenyegető ügyekkel kapcsolatos nyomozások száma.
A terrorizmus elleni vizsgálatok arányát tekintve: 75 százalékban szélsőséges iszlamisták, 25 százalékban szélsőjobboldali terrorista tevékenység ügyében nyomoznak. „Az MI5-nak rendkívül sokféle ideológiával kell megküzdenie” – közölte McCallum, és elmondta, hogy pályafutása első 20 éve tele volt terrorfenyegetéssel, az ukrajnai háború árnyékában viszont különböző államok által támogatott merényletkísérletekkel néznek szembe, és szabotázsakciókat próbálnak megelőzni.
Az Egyesült Királyság anyagiakban és hadianyagban is jelentős támogatásokat utal ki Ukrajnának, így folyamatosan a Kreml és Putyin fókuszában vannak. McCallum figyelmeztetett: további agressziós tevékenységre kell számítani az Egyesült Királyság területén. „Az ország terrorfenyegetettségi szintje magas, ami azt jelenti, hogy valószínűsíthető a támadás” – összegezte.
Az orosz képességek tárháza szűkült Oroszország 2022 februárjában támadta meg Ukrajnát, a háború kezdete óta pedig több mint 750 orosz diplomatát utasítottak ki Európából. Az MI5 szerint ezeknek a diplomatáknak a nagy többsége kémtevékenységet végzett.
A kiutasítások sora miatt az orosz hírszerző szolgálatok képességei csökkentek a kontinensen és az Egyesült Királyságban is, és az sem könnyítette meg Moszkva helyzetét, hogy az európai országok számos diplomáciai vízumot tagadtak meg azoktól, akikről azt feltételezték, hogy kémkedés miatt érkeznének Európába.
McCallum elmondta, hogy az orosz állam kénytelen volt privát hírszerzőket és bűnözőket megbízni egyes piszkos munkákkal, csakhogy azok közel sem olyan professzionálisak, mint ők, és könnyebb őket lefülelni.
A hírszerzés vezetője szerint Irán Oroszországhoz hasonló cipőben jár, egy év alatt húsz „potenciálisan halálos fenyegetést” vertek vissza, melynek Teherán állhatott a hátterében. Megjegyezte: az iráni fenyegetések száma azután ugrott meg, hogy 2022 szeptemberében az iráni erkölcsrendészet meggyilkolta Mahsa Aminit, miután a fiatal nő szerintük nem megfelelően viselte a hidzsábot. McCallum szerint az incidenst megelőzően az Egyesült Királyság évente tíz iráni fenyegetéssel számolt, a jelenlegi adat ennek a duplája, és attól tart, hogy a közel-keleti konfliktus eszkalációja tovább növelheti a fenyegetések számát. McCallum kijelentését nem hagyta szó nélkül az iráni külügyminisztérium: szóvivőjük közölte, hogy Teherán elutasítja ezt a fajta vádaskodást.
A jelentésben szóba került Kína is, de az MI5 szerint Peking és London gazdasági kapcsolatai hozzájárulnak a biztonság megerősítéséhez, ezzel együtt McCallum azt mondja, hogy Peking előszeretettel végez adathalász tevékenységet, és hogy az utóbbi egy évben húszezer ilyen, magánszemélyek elleni kísérletet rögzítettek.
A jelentés közzétételét követően Sir Keir Starmer brit miniszterelnök közölte: foglalkoznak a McCallum által felvázolt adatokkal és elemzéssel, de kijelentette, hogy a közvéleménynek „tudnia kell, hogy a brit biztonsági szolgálatok világszínvonalú szervezetek, és mindent megtesznek a brit polgárok védelmének érdekében.”
Egy hete hatalmas a feszültség a szigetországban. A társadalom megoszlik a bevándorlás kérdése mentén.
Belfasttól Glasgowig sok ezern gyűltek össze, hogy egyértelművé tegyék: a szigetország még mindig nyitott és elfogadó. Az elmúlt héten mindenfelé randalírozó szélsőjobboldaliak nem egyenlőek a britekkel.
,,A társadalom nagyobbik része hisz a multikulturalizmusban és a rasszista-fasiszta erőszak ellen van. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy a félelem győzött és ők kerültek többségbe. De a múltból megtanultuk, hogy ha összefogunk, akkor bármikor letérhetünk erről a veszélyes útról” – mondta az egyik tüntető Londonban, ahol a felvonulás a bevándorlásellenes Reform Uk székháza elé futott be. A demonstrálók úgy vélik, hogy Nigel Farage uszít leginkább azok ellen, akiknek más a vallásuk vagy a bőrszínük.
A zavargások azután törtek ki, miután Southportban megkéseltek 3 kislányt és a támadóról hamisan elterjedt, hogy muszlim bevándorló volt.
A rendőrség azóta majdnem 800 rendbontót tartóztatott le.