Az Igazságosság és Fejlődés Pártjának (AKP) vezetője, Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan 2014 és 2020 között 38.581 peres eljárást indított az elnök személyének megsértése vádjával. Az adatokat Gülizar Bicer-Karaca, az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) képviselője hozta nyilvánosságra.
Bicer-Karaca az adatokhoz hozzátette, hogy az Erdogant megelőző öt elnök összesen indított 1.816 ilyen típusú pert.
Az első nagyobb arányú ugrás az ilyen perekben Erdogan közvetlen elődje alatt történt, Abdullah Gül elnök 7 év alatt közel 850 eljárást indított, és már az is több mint négyszeres emelkedés volt az ő elődjéhez viszonyítva. Ehhez képest Erdogan alatt több mint 2000 százalékkal emelkedtek az elnöki személy megsértéséért indított eljárások.
A most közölt adatok szerint a személyére kissé érzékeny török elnök által indított sérelmi pereskedésekben
Erdogan autokratikus vezetési stílusát jól mutatja a különböző jogcímeken indított büntetőperek megdöbbentően magas száma. A 2016-os puccskísérlet másnapján már 3000 bírót tartóztattak le Törökországban és mintegy 125 ezer közalkalmazottat rúgtak ki állásából.
A másik gyakori büntetőper-típus a „terrorizmus támogatása”, amelynek alapján előszeretettel citálnak bíróság elé, és ítélnek hosszas börtönbüntetésekre ellenzéki politikusokat, vagy éppen újságírókat is. Szintén a 2016-os puccskísérlet után tartóztatták le többek közt a kurdbarát ellenzéki HDP akkori két társelnökét, Selahattin Demirtaşt és Figen Yüksekdagt is ilyen váddal. A két politikus azóta is börtönben van, a tárgyalásuk nem nagyon halad. Eddig csak két vádpontban hirdettek ítéletet Demirtaş ellen, a többit négy éve folyamatosan halasztják.
A 2019-es helyhatósági választásokon a HDP politikusai összesen hatvanöt településen nyertek, mára azonban már csak hat polgármesterük maradt. A többi helyen a kormány terrorizmus vádjával egyszerűen eltávolította a kurd politikusokat pozícióikból, helyükre pedig saját embereit ültette.
Seems all the newly built verandas, balcony window structures cannot resist the extreme whirlwind of #lodos in #Istanbul The governors office issued a warning last night and this morning but nothing prepared the city for this type of #windstorm#Fırtınapic.twitter.com/uPEESW0MNs
Powerful explosion at the Kirkuk-Ceyhan oil pipeline in #Turkey (Marash). The reason is yet unknown. Efforts to put out the fire are ongoing. pic.twitter.com/NCxqIRcAmQ
Mersin’in Gülnar İlçesine bağlı Büyükeceli Karadere mevkiinde sabah saatlerinde çıkan yangın Silifke İlçesine bağlı Hırmanlı Mahallesine sıçradı. pic.twitter.com/BICGtlGsKR
Загальні бойові втрати противника з 24.02 по 18.12 орієнтовно склали / The total combat losses of the enemy from 24.02 to 18.12 were approximately: pic.twitter.com/U5u19iXQt1
Russia shelled Ukraine over 40,500 times since Feb. 2022, according to Ukraine's Interior Minister Klymenko
Over 152K residential buildings were destroyed. 66,300 criminal proceedings have been registered regarding the war crimes committed by Russian military, Klymenko said.
A devastating fire has raged at a holiday hotspot for Brits, forcing some flat block residents to jump off their balconies to escape the blazehttps://t.co/TodjDObyM4
Adana’da kuvvetli yağış ve dolu sele neden oldu! Doluyla karışık şiddetli yağış var. Şehrin bir çok yerinde trafik kilit. Lütfen tüm belediyelerimiz teyakkuza geçsin. Allah afetinden korusun! pic.twitter.com/sqeiOoBTJN
Russia has lost 10,000+ military vehicles since its illegal invasion of Ukraine began, according to tracker Oryx. It has also fired most of its modern cruise missiles- for little strategic gain.
Russia is now scrambling to mobilise its defence industry
Bu akşam Gaziantep Havalimanına gitmek için Hatay Havalimanından havalanan Emniyet Genel Müdürlüğü Havacılık Daire Başkanlığı envanterine kayıtlı EM 708 kuyruk numaralı helikopterimiz, Gaziantep'in Nurdağı ilçesi Kartal Köyü mevkiinde kaza kırıma…
Turkish media reports that in protest against the war in Gaza, an armed individual has taken employees of the Procter & Gamble plant hostage in Kocaeli province.
#BREAKING Türkiye: The shooter was apprehended & all #hostages were released in the P&G Chemicals factory in #Türkiye, Turkish media report.
Some staff at a Procter & Gamble factory in northwestern Turkiye had been taken hostage by an armed man apparently protesting against… pic.twitter.com/w7UbdHbKmH
Bugün Antalya Konyaaltı ilçesinde bulunan Sarısu-Tünektepe teleferik hattını taşıyan direklerden birinin devrilmesi sonucu vagonlardan biri kayalık bölgeye düşmüş; teleferikte bulunun 1 vatandaşımız maalesef hayatını kaybetmiş, 7 kişi ise yaralanmıştır
A strike on Kharkiv, just an ordinary apartment building. With three Shaheds. A despicable and cynical attack, when the rescuers arrived at the scene of the strike, the terrorists attacked again.
As a result of the attack, 4 people were killed. Among them were our rescuers:… pic.twitter.com/SgIKCdxG0U
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) April 4, 2024
Pogroms have been going on for several days in Turkey amid the rape of a 7-year-old girl by a migrant from Syria
Turkish police detained more than 470 participants in anti-Syrian pogroms. The riots began after the detention of a Syrian accused of raping a child in Kayseri… pic.twitter.com/HbKWTzOj4Y
In russia's war against Ukraine, between 462,000 and 728,000 Russian soldiers have been "disabled," according to The Economist, citing leaks from US Department of Defense documents. The publication includes four charts illustrating Russian losses.