Több millió dollár értékű be nem jelentett vagyont, közte készpénzt, aranyrudakat és fegyvereket találtak a Rivne Megyei Tanács egyik képviselőjénél a házkutatás során – közölte szombaton az rbc.ua hírportál az Állami Nyomozó Iroda (DBR) sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az érintett 2023 februárjáig a Rivne megyei erdészeti és vadászati főosztály vezetői posztját töltötte be. Ezt követően az ennek bázisán létrehozott Polisszjai Erdészeti Hivatal egyik vezetői tisztségét töltötte be. Munkája során a gyanúsítottnak több millió dollárral sikerült illegálisan meggazdagodnia.
„A nyílt büntetőeljárás keretében házkutatásokat tartottak, többek között a képviselő és családtagjai lakásán és a munkahelyén. A nyomozati cselekmények során több mint 4 millió amerikai dollárt fedeztek fel és foglaltak le különböző pénznemekben, csak készpénzben” – írta a DBR sajtószolgálata.
A nyomozók a következő luxusautókat találták a gyanúsítottnál: AUDI Q8, MERCEDES-BENZ GLE 350E, BMW X5, továbbá a Раtek Philippe elit márkájú ékszereket és drága karórákat, arany pénzérméket, aranyrudakat, 2 pisztolyt, egy Kalasnyikov gépkarabélyt 16 tárral és töltényekkel.
A képviselőnek négy telke volt Rivnében. Ezekre villákat építettek. A telkek strómanokra voltak bejegyezve.
[type] => post
[excerpt] => Több millió dollár értékű be nem jelentett vagyont, közte készpénzt, aranyrudakat és fegyvereket találtak a Rivne Megyei Tanács egyik képviselőjénél a házkutatás során – közölte szombaton az rbc.ua hírportál az Állami Nyomozó Iroda (DBR) sajtószol...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1700930520
[modified] => 1700930308
)
[title] => A vagyonbevallásnál eltitkolt aranyrudakat és dollármilliókat találtak egy Rivne megyei képviselőnél a házkutatás során
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=138402&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 138402
[uk] => 138425
)
[crid] => bey5821
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 138404
[image] => Array
(
[id] => 138404
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/nazvaniya-366331b39000f0afdaaf2909571f0345-650x410-1.jpg
[original_lng] => 64792
[original_w] => 650
[original_h] => 410
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/nazvaniya-366331b39000f0afdaaf2909571f0345-650x410-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/nazvaniya-366331b39000f0afdaaf2909571f0345-650x410-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/nazvaniya-366331b39000f0afdaaf2909571f0345-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/nazvaniya-366331b39000f0afdaaf2909571f0345-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/nazvaniya-366331b39000f0afdaaf2909571f0345-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/nazvaniya-366331b39000f0afdaaf2909571f0345-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2023/11/nazvaniya-366331b39000f0afdaaf2909571f0345-650x410-1.jpg
[width] => 650
[height] => 410
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1700927258:3
[_thumbnail_id] => 138404
[_edit_last] => 5
[views_count] => 4669
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] =>
[_oembed_time_2002d2bc28393df204de90cf6d71419c] => 1705321821
[_oembed_88a666305562a6265d0461f613fe3880] =>
[_oembed_time_88a666305562a6265d0461f613fe3880] => 1735290347
[_oembed_8078a773114aa443a25d18b0a7e41d44] =>
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
An ongoing series of demonstrations targeting purported corruption in government flood control and remediation tenders could come to a head this Sunday, with a series of high-profile demonstrations scheduled at key sites in the Philippine capital region. https://t.co/tpUIFppaJ4
LOOK: Drone shot of protesters at the Luneta Park in Manila, as Filipinos head to the area to protest alleged corruption in the government’s flood control projects.
Manila PIO says nearly 50,000 people participated in the action, but progressive groups estimate at least 80,000… pic.twitter.com/7agRnwC6K3