Tizenhárom bányászt találtak holtan egy perui aranybányában, miután néhány nappal korábban elrabolták őket – közölte a helyi sajtó és a hatóságok.
Az áldozatok a Poderosa bányavállalat alkalmazottai voltak, amely Peru északi részén, a Pataz tartományban működteti az egyik legnagyobb aranybányáját. Peru a világ egyik legnagyobb aranytermelője: évente több mint 100 tonna aranyat termel ki, ami a globális aranykínálat körülbelül 4%-át jelenti. A növekvő aranyárak és a gyenge állami ellenőrzés miatt azonban az illegális bányászat és a hozzá kapcsolódó erőszak egyre súlyosabb problémát jelent az ország számára – közölte a BBC.
A bányászokat egy illegális bányászattal foglalkozó szervezet ellen küldték ki, hogy fellépjenek a térségben tapasztalható jogellenes tevékenységek ellen, azonban egy fegyveres bűnbanda elrabolta őket, majd napokon át túszként tartották fogva őket egy bányaaknában.
A túszejtők fenyegető üzeneteket küldtek az áldozatok családtagjaiknak, mielőtt kivégezték volna őket.
A perui Diario Correo hírportál szerint egy közösségi médiában terjedő videó, amelyet feltehetően maguk az elkövetők készítettek, a kivégzés pillanatait is rögzítette. A felvételen látható, ahogy az áldozatokat közvetlen közelről lőtték le. A mészárlás indítékai egyelőre ismeretlenek.
A Poderosa vállalat közleményében csalódottságát fejezte ki, amiért a rendőrség és a hadsereg nem képes megfékezni az illegális bányászatot és a szervezett bűnözést a térségben. Mint írták, „a régióban tovább fokozódik az erőszak légköre”, az állam pedig nem tudja garantálni sem az alkalmazottak, sem a bányászok biztonságát.
A cég adatai szerint 2020 óta több bányájukat is elfoglalták bűnbandák, amelyekben robbantásos támadásokat is végrehajtottak, például márciusban, amikor felrobbantottak egy nagyfeszültségű tornyot, amely az aranybányákat látta el árammal. Ugyanebben a hónapban a bűnözők két embert is megöltek a Pataz kerületben, miközben megpróbáltak behatolni a vállalat működő bányaterületeire.
A vállalat szerint az illegális bányászat és az ahhoz kapcsolódó szervezett bűnözés „teljes büntetlenség” mellett tevékenykedhet az országban.
Después de más de 48 horas, el incendio en el Cercado de Lima, Perú, sigue fuera de control. Al menos dos edificios se han derrumbado y otro presenta daños estructurales. #Lima#Incendio
#Mali: 43 people, mostly women, lost their lives after an artisanal gold mine collapsed in western Mali on Saturday, according to an industry union leader. pic.twitter.com/re9pCKIp8I
PICTURED: Colorado dad Patrick Weier identified as gold mine disaster victim as loved ones share heartbreaking tributes: Patrick Weier, 46, died on Thursday after an incident inside the Mollie Kathleen Gold Mine near Cripple Creek. Weier worked at the… https://t.co/4g2I8Qy3NOpic.twitter.com/YchZhjUP4d
🚨 Un número indeterminado de heridos dejó el vuelco y caída a una pendiente de un bus interprovincial de la empresa de transportes Molina, de placa AOC.614, en el sector Shig Shag, a la altura del distrito de Palca, provincia de Tarma, región Junín.
Megtalálták a több mint két hete elrabolt nigériai diákokat, akiket váltságdíj fejében raboltak el Kuriga városából. A csaknem 300 gyerek sértetlenül megúszta a történteket.
Március 7-én ismeretlen fegyveresek több száz diákot raboltak el Nigéria északnyugati részén, Kuriga városából. A helyiek megpróbálták kimenteni a gyerekeket, de a fegyveresek visszaverték őket, és egy embert megöltek. A támadók váltságdíjat követeltek a diákokért.
A Reuters információi szerint a fegyveresek most szabadon engedték az elrabolt diákokat. A hírügynökség hozzátette, a közel 300 gyerek sértetlen volt.
Kaduna állam kormányzójának hivatala közölte, hogy a diákokat néhány nappal a 690 ezer dolláros váltságdíj kifizetésének határideje előtt szabadították ki.
Egy biztonsági forrás szerint a gyerekeket a szomszédos Zamfara állam egyik erdejében találták meg őket, majd a helyi hadsereg kísérte a gyerekeket vissza Kaduna fővárosába. A diákokat először orvosi vizsgálatokra vitték, majd utána találkozhattak családjukkal.
Nigéria északnyugati régiójában az utóbbi években jelentősen megugrott a váltságdíj reményében elkövetett emberrablások száma. A fegyveres bűnözők, dzsihadisták és az etnikai alapon szerveződő egyéb fegyveres csoportok miatt a közbiztonság az ország észak északkeleti és középső részében is rossz.
Embertelen megpróbáltatásokon ment keresztül a kenyai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő KCB kapusa, Brian Olang’o, akit vasárnap raboltak el Nairobiban.
A futballista eltűnéséről a klub értesítette a hatóságokat, miután Olang’o nem jelent meg a csapat hétfői edzésén.
„Brian Olang’o családjától kaptunk információt arról, hogy március 10-én 18 óra körül nyoma veszett. Úgy értesültünk, hogy a feleségének küldött üzenetet, amelyben jelezte, hogy nincs biztonságban” – számolt be a játékos eltűnéséről a klub.
🚨Missing Person Alert
We have received reports from the family of our player Brian Opiyo Olang'o that the goalkeeper has been missing from 6pm March 10, 2024.
We have been informed that he sent an SOS to his wife stating that he is not at a safe place. pic.twitter.com/VUvDAaZWRR
A The Kenya Times információi szerint a futballkapust három férfi rabolta el, majd megkéselték, megverték és megkínozták, mielőtt a Nairobi közelében lévő Ngong-hegységnél magatehetetlenül sorsára hagyták az erdőben. A kapus a combján és fején szenvedett súlyos szúrt sebeket. A helyi sajtóinformációk szerint az emberrablók teljesen kifosztották a futballistát, pénzét és bankkártyáját is elvették. Miután a rendőrség megtalálta az eltűnt kapust, akinek sikerült segítséget hívnia, azonnal kórházba szállították.
Olang’o testvére, Kevin azt mondta a helyi médiának, hogy két kenyai és egy nigériai férfi rabolta el Briant egy bevásárlóközpont közelében.
Initial report suggests at least 3 people were stabbed on the street near the Kumamoto City Hall. A man in his 20s has been arrested on suspicion of attempted murder.
En France, tous les jours des gens massacrés, plantés, molestés, agressés, aujourd'hui deux gamines de 6 et 11 ans attaquées au couteau à #Souffelweyersheim. Jusqu'à quand allons-nous tolérer l'intolérable? pic.twitter.com/RETdwIlS5q
Several Churchgoers including Christian Bishop, Mar Mari Emmanuel have been Seriously Injured after a Stabbing Attack in Sydney, Australia which was Captured on Camera; Police have not yet stated if this is Terrorism Related or if this is similar to the Stabbing which Killed 6 at… pic.twitter.com/0fH5L9lKlM
My office and I are in touch with an impacted #Iowa family. We are working through proper channels and requesting to speak with the U.S. Embassy on appropriate matters to ensure that the victims first receive quality care for their injuries and then get out of #China in a… https://t.co/M4udbe6KS9
— Rep. Mariannette Miller-Meeks, M.D. (@RepMMM) June 10, 2024
AIRPORT STABBING: Cleanup underway inside @iflymia Terminal J Int’l Arrivals hall after woman was stabbed multiple times overnight. Suspect also tried to throw her over an upper level railing. Victim in critical condition, suspect under arrest. Live updates on @WPLGLocal10. pic.twitter.com/ZakI5zY0ub
The Terrorist who committed this morning’s Stabbing Attack in the City of Holon, which resulted in at least Two Deaths, has been Identified as Amar Odeh, a 34-Year-Old Palestinian from the City of Salfit in the West Bank who was Illegally Residing in Israel. pic.twitter.com/MmUcJhAKFZ
Der Anschlag in Solingen ist ein schreckliches Ereignis, das mich sehr bestürzt. Ein Attentäter hat mehrere Menschen brutal getötet. Gerade habe ich mit Solingens Oberbürgermeister Tim Kurzbach telefoniert. Wir trauern um die Opfer und stehen an der Seite der Angehörigen. (1/2)
— Bundeskanzler Olaf Scholz (@Bundeskanzler) August 24, 2024
Der brutale Anschlag auf das Stadtfest in Solingen erschüttert uns zutiefst. Wir trauern um die Menschen, die auf furchtbare Weise aus dem Leben gerissen wurden. Meine Gedanken sind bei den Familien der Getöteten und bei den Schwerverletzten. (1/2)
A train conductor in Italy was seriously injured after being stabbed by two young men of North African origin on a regional train in Genoa Rivarolo, sparking a nationwide strike by railway staff unions in response to the escalating violence faced by their workers.… pic.twitter.com/gkSgmUi8BM
Syrian stabs a little girl in Nieuwegein, Netherlands. The victim was 11 years old. We have to free ourselves from this scum, we can't go on like this. pic.twitter.com/lvXFBRvcwl
A 23-year-old man has stabbed five passersby in southern Austria in what police said was a random attack that left a 14-year-old dead and four others injured. https://t.co/9wiQJyIqBA
A series of gruesome knife attacks on Austrians in Vienna’s Favoriten district continues to cause outrage among locals. The latest incident, involving a police officer, was captured in disturbing footage once again, highlighting the… pic.twitter.com/H3qtH1s3P3
⚠️🇫🇷 Le musée du Louvre restera fermé aujourd'hui pour raisons exceptionnelles. ∴ ⚠️🌍 The Musée du Louvre will remain closed today for exceptional reasons. pic.twitter.com/bFY1hRaW5k