Szerda este Kijev és a megye lakosai fényes villanást figyeltek meg az égbolton, miközben légiriadó volt – közölte szemtanúkra hivatkozva az rbc.ua hírportál.
A tudósítás szerint helyi Telegram-csatornákon gyorsan terjedtek a videók egy ismeretlen objektumról, amely fényesen fellobban Kijev és térsége felett. A jelenséget Zsitomir megyében, sőt – mint később kiderült – Fehéroroszországban is észlelték.
Ezt követően Andrij Jermak, az Elnöki Hivatal vezetője a Telegram-csatornáján azt írta, hogy nem kell aggódni „repülő csészealj” miatt, mert az a légvédelmi erők működése volt. Később azonban törölte a bejegyzését. „Várjuk meg az információkat a légierőtől. Lesznek még részletek” – írta később az elnöki hivatalvezető.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi okozta a villanást, azonban a NASA egy nappal korábban bejelentette, hogy ezen az éjszakán egy műholdnak kell elégnie a Föld légkörében. Valószínűleg ez lehetett a fényjelenség oka – jelezte a hírportál.
A Kijevi Városi Katonai Adminisztráció azt közölte, hogy szerda este egy légi objektum fényes lobbanását figyelték meg a főváros feletti égbolton. Az előzetes információk szerint ez a jelenség egy NASA-műhold Földre zuhanásának a következménye – tájékoztatott a hivatal.
Jurij Ihnat, az ukrán fegyveres erők légierő-parancsnokságának szóvivője a Szuszpilne tévécsatornának nyilatkozva megjegyezte, hogy az ukrán fegyveres erők légiereje egyelőre nem tudja megerősíteni a műhold lezuhanásával kapcsolatos információkat.
Ugyanakkor csütörtökre virradóra az ukrán fegyveres erők légiereje azt közölte, hogy az előzetes adatok szerint a Kijev városa felett 22:30 órakor látott fáklyaszerű fényvillanás egy műhold/meteorit lezuhanásával áll összefüggésben. Jelenleg nem áll fenn a veszélye annak, hogy az ellenség légitámadást hajtana végre ebben az irányban – tették hozzá.
At one of the impact sites in Kyiv, where Ukrainian firefighters are battling to bring a fire at a ruptured gas main under control. pic.twitter.com/yi9uuZCWXg
Breaking:Today, a Russian Kh-101 Air-Launched Cruise Missile was seen flying low over Kyiv during the ongoing missile attack. It's unclear if it hits anything on the ground.#Kharkiv Russia#UkraineRussiaWarpic.twitter.com/a0n3uI3Tst
❗️Around 6 AM local time, an air raid was announced across #Ukraine. Russia launched cruise missiles across the country. Explosions were heard in many cities, including #Kyiv.
Consequences of a missile attack on Kyiv. 10 people were injured, another 79 were evacuated
📍 In the Podilsky district, a two-story building has been occupied, there is destruction. 📍 There was a fire in an apartment in the Shevchenkiv district, 15 people were evacuated from… pic.twitter.com/WCQSWOZ7pJ
Early yesterday, the building where #Estonian amb @AnnelyKolk lives in #Kyiv was hit by a Russian drone. She was lucky not to be harmed.
No one is safe in #Ukraine until Russia stops its aggression. 🇺🇦needs more air defense to protect its residents. We must not get used to this. pic.twitter.com/bUTz3c5AT6
Пачки доларів знайшли в Київській міськраді: НАБУ і САП виявили 6,4 млн дол. США, 630 тис. євро та 800 тис. грн У межах операції «Чисте місто» щодо корупції провели низку обшуків у пов’язаних з організатором злочинної схеми осіб. pic.twitter.com/hoDC3MqtCZ
У п’ятницю ввечері в Києві на Майдані незалежності проходить акція проти проголосованого у першому читанні законопроєкту про посилення кримінальної відповідальності для військових за непокору. pic.twitter.com/Xm6VduaEq6
Right now we're protesting against the discrimination against our soldiers on Maidan of Independence in Kyiv. People are chanting "Repressions are not discipline", "Military are not slaves", "Service is not slavery" pic.twitter.com/7Jwrg29d2m