A járási rendőrkapitányság munkatársai azonosították és megkeresték azt a három kiskorú elkövetőt, akik egy fizetési terminálból loptak el pénzt Bustyaházán. Mindhárom érintettet gyanúsítottként kihallgatták.
Néhány napja bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy ismeretlenek ellopták egy ATM-ből a pénzt Bustyaházán.
A helyszínre kiérkező nyomozócsoport megvizsgálta a helyszínt és átnézte a környező kamerafelvételeket. A rendőrök megállapították, hogy a bűncselekményhez három helyi lakos köthető, 15, 14 és 13 évesek — rövid időn belül megtalálták őket.
A kihallgatás során a kiskorúak beismerték, hogy éjjel építőipari szerszámokkal megrongálták a terminál burkolatát, eltávolították a fedelét, majd kivették a bankjegy-befogadó kazettát. Ebből készpénzt emeltek ki, amit később egymás között elosztottak.
Tettükkel csaknem 22 ezer hrivnya kárt okoztak. A pénzt a tinédzserek elköltötték.
A rendőrség vizsgálati osztályának indítványára a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett két 15 éves fiatalt, akiket egy idős házaspár meggyilkolásával gyanúsítanak. A bíróság döntése szerint a gyanúsítottak nem bocsáthatók szabadlábra óvadék ellenében.
Korábban a fiatalkorú gyanúsítottaknak hivatalosan is közölték a kettős emberölés vádját, majd a nyomozók bírósághoz fordultak a letartóztatás elrendelése érdekében.
A bíróság a benyújtott bizonyítékok és anyagok alapján teljes mértékben helyt adott a rendőrség keresetének.
A harmadik gyanúsított – egy 42 éves férfi, aki az eddigi adatok szerint a két fiatallal együtt követte el a bűncselekményt – már korábban őrizetbe került, és jelenleg szintén előzetes letartóztatásban van.
A nyomozást a beregszászi járási rendőrkapitányság nyomozói végzik, a megyei ügyészség eljárásfelügyelete mellett.
A tragikus esemény október 12-én történt Beregkövesden, ahol egy idős házaspárt brutálisan meggyilkoltak.
Bíróság elé kerül három kiskorú munkácsi fiú, akiket egy 46 éves nő kirablásával és megerőszakolásával vádolnak
A bűncselekmény július 23-án történt Munkácson. A rendőrség megállapította, hogy aznap éjjel eblgy tinédzsercsoport az utcán találkozott a nővel, felajánlották, hogy hazakísérik, ám ehelyett egy elhagyatott helyre vitték. Fizikai erőszakot alkalmaztak, erővel elvették ékszereit, majd megerőszakolták.
A rendőrök gyorsan azonosították és elfogták az elkövetőket: négy fiút, akik 13, 14, 16 és 17 évesek.
A munkácsi járási rendőrkapitányság nyomozói befejezték az előzetes vizsgálatot, és a vádiratot három fiatalkorú ellen a bíróság elé terjesztették.
A hírt a megyei rendőrség sajtószolgálata közölte.
⚠️🇫🇷 Le musée du Louvre restera fermé aujourd'hui pour raisons exceptionnelles. ∴ ⚠️🌍 The Musée du Louvre will remain closed today for exceptional reasons. pic.twitter.com/bFY1hRaW5k
Két fiatalkorú tervezett terrortámadást Lembergben robbanóanyag elhelyezésével egy katonatiszt lakásánál – számolt be az rbc.ua hírportál az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Telegram-csatornájára hivatkozva.
A jelentés szerint a nyomozás megállapította, hogy két fiatalkorú Oroszország megbízásából megpróbált felrobbantani egy sorházat, ahol egy katona lakott. A bűncselekmény elkövetéséhez a gyanúsítottak házilag készített robbanószerkezetet hagytak a ház bejáratánál, amit egy virágcserépben rejtettek el.
Annak érdekében, hogy az oroszok távolról aktiválhassák a robbanószerkezetet, miközben a katona közeledik a lakása felé, az ügynökök egy telefonkamerát is felszereltek a közelben, amihez az orosz kurátornak távoli hozzáférést biztosítottak. Az SZBU nyomozói tetten érték az elkövetőket, amikor a bombát elhelyeztek a sorház bejáratánál.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak egy 14 és egy 15 éves lembergi lakos, akiket az ellenség Telegram-csatornákon keresztül szervezett be könnyű pénzkereset ígéretével. Miután a megszállók eligazították őket, a fiúk megkapták a koordinátákat, amelyek alapján elvették a robbanóanyagot a rejtekhelyről, majd elhelyezték a tervezett terrortámadás helyszínén. A gyanúsítottak akár 12 év börtönbüntetéssel és vagyonelkobzással is sújthatók.
❗️Agents of the Main Intelligence Directorate of the Ministry of Defense of 🇺🇦Ukraine blew up the railway track of the 🇷🇺Trans-Siberian Railway near the settlement of Sosnovka, Khabarovsk Krai.
This railway is used by Russia to supply weapons and ammunition, including from the… pic.twitter.com/KYvL3YLdcc
Krivij Rih-ben egy tinédzsercsoport videóra vette, amint ismerősüket bántalmazzák: a lányt térdre kényszerítették, megverték és leköpték. Az ügyben a rendőrség nyomoz.
A videón látszik, hogy a tinédzserek arra kényszerítik a lányt, hogy bocsánatot kérjen azért, mert valakinek a barátjával találkozott. Miközben sír és könyörög, hogy hagyják abba, a támadók ütlegelik.
A tinédzserek utasítására a lány térdre ereszkedik, közben gúnyolják és sértegetik: „Hangosabban és mindkét térden!”
Az eset 2025. augusztus 27-én történt egy híd alatt a Krivij Rih-i székesegyháznál. A 14 éves sérültet a rendőrség szerint kórházba szállították eltört orral és agyrázkódással.
A rendőrség közölte, hogy a videó megtekintése után büntetőeljárást indítottak. Az összes résztvevőt azonosították. Az ügyet az Ukrán Büntető Törvénykönyv 127. cikkének 1. bekezdése – kínzás – alapján indították, amely 3–6 év szabadságvesztéssel sújtható.
Három tinédzser lövöldözött egy hajléktalan férfira Odessza egyik parkjában, a rendőrség nyomoz az ügyben – számolt be kedden az rbc.ua hírportál az Odessza megyei rendőrség sajtószolgálatára hivatkozva.
A jelentés szerint az eset június végén, egy délutánon történt az egyik városi parkban. A rendőrség szerint három tinédzser, akik közül kettő gumilövedékes pisztolyt viselt, szándékosan sietett a helyszínre, hogy hajléktalant találjanak és bántalmazzák.
A park egy félreeső pontján meglátták a 30 éves férfit, akit alkalmas áldozatnak véltek. Először verbálisan bántalmazták, majd amikor megpróbált elmenni, pisztolyaikkal tüzet nyitottak rá. A harmadik támadó leterítette az áldozatot, és elkezdte ütni és rúgni.
„A járókelők közbeavatkozására az elkövetők elmenekültek. A lakosok hívták a rendőrséget és a mentőket. Az áldozatot veréssel és a végtagjain és a vállán elszenvedett több lövési sérüléssel kórházba szállították, ahol orvosi ellátásban részesült” – áll a jelentésben.
A rendőrök hamarosan megtalálták és őrizetbe vették a két támadót, egy 14 és egy 16 éves fiút. Kiderült, hogy a tinédzserek online vásárolták a pisztolyokat. A fegyvereket bizonyítékként lefoglalták.
A bizonyítékok összegyűjtése után mindkettőjüket csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítottál meg. Akár 7 év börtönbüntetés is várhat rájuk. A támadás harmadik résztvevőjét még keresik.
Two Shot by Stonewall Inn after Pride Parade in NYC(Usa) 2906025 Manhattan, NY: Two people were shot on Sheridan Square near the historic Stonewall Inn as NYC Pride Parade celebrations ended Sunday night. One victim was shot in the head and is in critical condition. pic.twitter.com/z1rNDbvLWn
Three people have been shot in the heart of Times Square. Bodies are on the ground, bullet holes pierce car windows. The chaos unfolded near a major tourist area. One suspect is in custody.
As we remain in close contact with law enforcement on the ground, Marty, the girls, and I are saddened by today’s tragedy at Ft. Stewart. We are keeping the victims, their families, and all those who answer the call to serve in our hearts and prayers, and we ask that Georgians…
Tiroteo desde un bote en Southport, Carolina del Norte, deja 3 muertos y 8 heridos
La noche de este sábado, un tiroteo ocurrido en el restaurante American Fish Company, ubicado en el Southport Yacht Basin, dejó al menos tres personas muertas y ocho heridas. El atacante disparó… pic.twitter.com/HkTpRW8Ecy
🔴FRANCE 🇨🇵| #Nice: une #fusillade a éclaté vendredi 3 Oct soir dans le quartier des #Moulins. Elle a fait 2 morts et 4 blessés. Une enquête a été ouverte par le parquet de Nice pour «homicides volontaires en bande organisée et tentatives d’homicide volontaire en bande organisée» pic.twitter.com/344doCaOpL
Harkiv megyében, Veleteny faluban egy tinédzserekből álló csoport bántalmazott egy 11 éves fiút. A történtekről a rendőrséget az áldozat édesanyja értesítette.
„A bejelentő közölte, hogy egy tinédzsercsoport testi sérüléseket okozott 11 éves fiának” – jelentette a rendőrség.
Az eset kapcsán a hatóságok büntetőeljárást indítottak az ukrán Büntető Törvénykönyv 125. cikkének 1. bekezdése (szándékos könnyű testi sértés) alapján.
A rendőrség jelenleg is folytatja a szükséges nyomozási lépéseket, hogy pontosan feltárják az eset körülményeit és felelősségre vonják az elkövetőket.
A Dnyipropetrovszk megyei Szolone településen több tinédzser brutálisan bántalmazott egy fiatalabb fiút, miközben telefonjukkal videóra vették a történteket – számolt be róla a megyei rendőrség.
Az ifjúságvédelemmel foglalkozó rendőrök már azonosították az elkövetők személyazonosságát.
A rendőrségi közlemény szerint az eset 2025. május 28-án történt, amikor a fiatalok a vízparton tartózkodtak. Később egyik társukat levetkőztették, ütlegelni kezdték, s a bántalmazást rögzítették is. A felvétel június 1-jén került a rendőrség látókörébe, miután az egyik közösségi oldalon megosztották.
Az ügyben büntetőeljárás indult, a nyomozás jelenleg is folyamatban van.
Két 18 éves fiatal férfit tartóztattak le Rivne megyében, miután orosz titkosszolgálati megbízásra megpróbáltak robbantást végrehajtani ukrán rendőrök ellen. A gyanúsítottak egy elhagyatott épülethez csalták a rendőrséget egy hamis bejelentés segítségével, majd egy házi készítésű robbanószerkezettel próbálták megölni őket.
A rendőrök időben észlelték a veszélyt, el tudtak menekülni, és néhány másodperc múlva robbanás történt. A hatóságok gyorsan elfogták a két férfit, akik Rivne városából származnak, és akik a robbantást orosz utasításra készítették elő.
A tettesekre akár 12 év szabadságvesztés is várhat.
Németországban a düsseldorfi kerületi bíróság három év börtönre ítélt két lányt (16, 17 évesek) és egy fiút (16 éves) merénylet előkészítéséért, gyilkosságra és gyújtogatásra való összeesküvés miatt.
A bíróság szerint a tinédzserek „az ISIS ideológiájának hatása alá kerültek az interneten és a közösségi médiában”.
A múlt év tavaszán a tinédzserek, egy másik fiúval együtt, aki korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott, úgy döntöttek, hogy merényletet hajtanak végre.
Célpontjaik között szerepeltek rendőrségi épületek, vasútállomások és bírósági termek Hamburgban, Dortmundban, Düsseldorfban, Kölnben, Iserlohnban és Stuttgartban.
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
❗️🚆🇩🇪 - Train Derailment in Baden-Württemberg: Fatalities and Injuries Reported
On July 27, 2025, at approximately 6:10 PM, a regional express train operated by Deutsche Bahn derailed near Zwiefaltendorf in Biberach, Baden-Württemberg, while traveling from Sigmaringen to Ulm.… pic.twitter.com/QSmcSPqC7s