Rivne megyében bíróság elé került két 18 éves helyi fiatal ügye, akik megpróbálták felrobbantani a rendőröket, miután robbanószerkezetet helyeztek el egy elhagyott épületben a megyei központ közelében – közölte az ügyészség.
A nyomozás során megállapították, hogy a két fiatal egy Telegram-csatornán bukkant rá egy hirdetésre, amelyben gyors pénzkereseti lehetőséget kínáltak. Az így kapott „megbízás” alapján két házilag készített, távirányítással működtethető robbanószerkezetet állítottak elő, majd elrejtették azokat egy elhagyott épületben.
Nem sokkal később a rendőrség értesítést kapott arról, hogy ugyanebben az épületben egy holttestet találtak, amelyen erőszakos halálra utaló jelek voltak.
Amikor a helyszínelők és a nyomozók a helyszínre érkeztek, robbanás történt, de a gyors rendőri intézkedéseknek köszönhetően senki sem sérült meg.
A rendőrségnek sikerült gyorsan azonosítania és elfognia a gyanúsítottakat, akik ellen hivatalosan vádat emeltek.
A két 18 éves elkövetőt akár 12 évig terjedő szabadságvesztéssel és vagyonelkobzással is büntethetik.
Pénteken két férfi megtámadta a Ternopil megyei területi toborzási és szociális támogatási központ alkalmazottait, a rajtaütés során megszöktettek egy hadkötelest a katonák szolgálati autójából – számolt be az rbc.ua hírportál a Ternopil megyei rendőrségére hivatkozva.
A jelentés szerint az incidens Plebanivka falu közelében történt a Terebovljanska közösségben, a Ternopili járásában. Ismeretlen személyek elállták a TCK hivatalos autójának útját egy Mercedes-Benz G osztályú autóval, majd segítettek elmenekülni egy férfinak, akit a kiképzőközpontba akartak vinni. A támadás során a TCK egyik alkalmazottja lábsérülést szenvedett, miután a támadók autója elütötte.
Egy különleges rendőrségi akció részeként a rendőrök térfigyelő kamerák segítségével megállapították a két autóval távozó támadók mozgási útvonalát. A rendőrség őrizetbe vette az egyik támadót, egy 38 éves bucsacsi lakost Zasztinocse falu közelében. Később a másik gyanúsítottat, egy 48 éves bucsacsi lakost is őrizetbe vették Csortkiv közelében.
Az elkövetők öttől nyolc évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.
Hordes of young migrants violently rioted against Dutch police in the Dutch beach town of #Scheveningen. Throwing rocks. But no arrests were made. pic.twitter.com/X3ZwBgz6XX
A csapi különítmény határőrei 19 ukrán állampolgárt tartóztattak le, akik illegálisan próbálták átlépni az ukrán–szlovák határt az ungvári járási Palló falu közelében.
A palágykomoróci egység katonái videokamerák segítségével rögzítették több ismeretlen csoport közeledését az államhatárhoz. További mozgásukat drónnal figyelték. Egy gyors-reagáló csoportot és operatív tiszteket küldtek az ismeretlen személyek őrizetbe vételére. A szabálysértők nem reagáltak a határőrök „állj” felszólítására, ezért a katonáknak több figyelmeztető lövést kellett leadniuk a levegőbe.
A férfiakat az államhatár közelében tartóztatták le. Kezdetben 18, Ukrajna különböző régióiból származó személyt vettek őrizetbe. A további kutatási műveletek során a határőrök még egy szabálysértőt fedtek fel, aki jelentős távolságra távolodott el a többiektől.
Az őrizetbe vett személyeket a határőrségre szállították. A körülmények megállapítása után a 204-1. cikkely alapján (Ukrajna államhatárának illegális átlépése vagy illegális átlépésének kísérlete) értelmében elkövetett bűncselekmény miatt felelősségre vonják őket.
Az államhatár illegális átlépésének megszervezésében részt vevő személyek azonosítását szolgáló intézkedések folyamatban vannak, számolt be Ukrajna Állami Határőrszolgálatának sajtóosztálya.
Zavargások voltak a holland tengerparton fekvő Scheveningen üdülőhelyen csütörtök este, mintegy háromszáz fiatal rendőröket is megdobált kövekkel és üvegekkel, de még kerékpárokkal is – közölte a holland rendőrség pénteken.
A rend visszaállítása végett rohamrendőrséget vetetettek be, csak éjfél körül oszlottak szét a rendbontók. Letartóztatások nem történtek, komolyabb sérülésről nem számoltak be.
Hordes of young migrants violently rioted against Dutch police in the Dutch beach town of #Scheveningen. Throwing rocks. But no arrests were made. pic.twitter.com/X3ZwBgz6XX
A zavargások este 9 körül kezdődtek. A rendőrség közölte: a fiatalok a közösségi médián keresztül szervezkedtek, és több száz fő gyűlt össze a tengerparti sétányon azzal a céllal, hogy erőszakos konfrontációt robbantsanak ki. Az Omroep West című napilap a rendőrségtől úgy tudja, hogy a fiatalok rivális csoportokhoz tartoztak.
Kilenc óra körül hosszabb ideig rendőrségi helikopter körözött a térség felett. Később a lovasrendőrséget is bevetették.
https://twitter.com/i/status/1918261057694421336
Egy helyi étteremtulajdonos arról számolt be, hogy a zavargók megrongálták a teraszát, ezzel több ezer eurós bevételkiesést okozva. A tömegközlekedésben is jelentős fennakadások keletkeztek a körzetben.
A Scheveningenért is felelős hágai városi tanács több tagja pénteken elítélte a történteket, és határozott fellépést követelt a felelősök ellen. A térségben lakók érdekeit kívánó helyi párt frakcióját vezető Richard de Mos rendkívüli vitát kezdeményezett az önkormányzatban a témában.
Hordes of young migrants violently rioted against Dutch police in the Dutch beach town of #Scheveningen. Throwing rocks. But no arrests were made. pic.twitter.com/X3ZwBgz6XX
"Wij willen ons Nederland terug". Zo liepen grote groepen in het zwart geklede jongens vanochtend al provocerend door #DenHaag. De sfeer was niet fijn. Dit gaat mis zeiden we. En inderdaad #demonstratie#malieveld loopt uit de klauwen. Dit Nederland wil ik helemaal niet #elsfest! pic.twitter.com/O2JheI3wxV