Array
(
[count_posts] => 10
[cache_key] => Query_Posts::global::hu::YTo1OntzOjQ6ImxhbmciO3M6MjoiaHUiO3M6NzoiZG9tYWlucyI7YToxOntpOjA7czo2OiJwb2RpamkiO31zOjY6Im9mZnNldCI7aTowO3M6OToidGF4X3F1ZXJ5IjthOjE6e2k6MDthOjM6e3M6ODoidGF4b25vbXkiO3M6ODoicG9zdF90YWciO3M6NToiZmllbGQiO3M6MjoiaWQiO3M6NToidGVybXMiO2E6MTp7aTowO2k6MTAzODt9fX1zOjExOiJhZnRlckxvY2tlciI7aTowO30=
[has_result] => 1
[posts] => Array
(
[0] => Array
(
[id] => 251345
[content] =>

Pénteken 7,3-as erősségű földrengés rázta meg Mexikó déli partvidékét, amit még Guatemalában és Salvadorban is érezni lehetett. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a rengés epicentruma a mexikói Chiapas tengerparti állam egyik településétől 48 kilométerre délnyugatra esett.
Úgy tűnik, hogy a rengés a partvidéken kisebb-nagyobb erősségű talajmozgást okozott. A Csendes-óceáni szökőár-előrejelző központ (PTWC) cunamiveszélyre figyelmeztetett a rengés epicentrumától számított 300 kilométeres körzetben. Guatemala partvidékén néhány, a dagályszintnél kevesebb mint egy méterrel magasabb szökőárhullámot észleltek, de közölték, hogy a veszély alacsony. Később a PTWC bejelentette, hogy a cunamiveszély elmúlt.
Claudia Sheinbaum mexikói elnök az X-oldalán azt írta, hogy az észlelt rengések után egyeztetett Chiapas és Tabasco államok kormányzóival, jelenleg egyik helyről sem jelentettek károkat. Hozzátette, a hatóságok helyszíni ellenőrzéseket végeznek, hogy felmérjék az esetleges szerkezeti károkat és összehangolják a megelőző intézkedéseket.
Mexikó haditengerészeti minisztere, Raymundo Pedro Morales Ángeles azt nyilatkozta, hogy nincsenek súlyos károk, de a vízszint egyes strandokon fél méterrel is megemelkedhet. A miniszter arra kérte a lakosságot, hogy egyelőre ne látogassák a strandokat. A chiapasi hatóságok három sérültről számoltak be.
Guatemala elnöke, Bernardo Arévalo közben azt nyilatkozta, hogy egyelőre nem érkezett bejelentés halálos áldozatokról, és megkezdték a vészhelyzeti intézkedési tervek végrehajtását. Salvador tűzoltósága pedig arról számolt be, hogy eddig nem észleltek károkat az országban.
[type] => post
[excerpt] => Pénteken 7,3-as erősségű földrengés rázta meg Mexikó déli partvidékét, amit még Guatemalában és Salvadorban is érezni lehetett. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a rengés epicentruma a mexikói Chiapas tengerparti állam egyik településétő...
[autID] => 4
[date] => Array
(
[created] => 1784376120
[modified] => 1784372080
)
[title] => 7,3-as erősségű földrengés rázta meg Mexikó déli részét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=251345&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 251345
[uk] => 251317
)
[aut] => avecsorinszka
[lang] => hu
[image_id] => 251318
[image] => Array
(
[id] => 251318
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/1784303629-3571-large.webp
[original_lng] => 32744
[original_w] => 700
[original_h] => 466
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/1784303629-3571-large-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/1784303629-3571-large-300x200.webp
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/1784303629-3571-large.webp
[width] => 700
[height] => 466
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/1784303629-3571-large.webp
[width] => 700
[height] => 466
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/1784303629-3571-large.webp
[width] => 700
[height] => 466
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/1784303629-3571-large.webp
[width] => 700
[height] => 466
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/1784303629-3571-large.webp
[width] => 700
[height] => 466
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1784361281:4
[_thumbnail_id] => 251318
[_edit_last] => 4
[views_count] => 246
[_algolia_sync] => 1013146761002
[_oembed_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] =>
[_oembed_time_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] => 1784369550
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 15
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => A nap hírei
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1038
[1] => 1230
)
[tags_name] => Array
(
[0] => földrengés
[1] => Mexikó
)
)
[1] => Array
(
[id] => 250814
[content] =>
A mentőcsapatok már leállították a keresést. Az eltűntek hozzátartozói azonban továbbra is kutatnak a romok között, hogy megtalálják szeretteiket, hogy méltóan eltemethessék őket.
Legkevesebb 4118 ember halt meg és 16 740-en sérültek meg Venezuelában az erős földrengések következtében, számolt be a The Guardian Jorge Rodriguez venezuelai parlament elnökének július 11-i, szombati nyilatkozatára hivatkozva.

A mentőcsapatok már leállították a keresést. Ám az eltűnt emberek hozzátartozói tovább kutatják a romokat, szeretteiket keresve, hogy méltó temetést biztosíthassanak nekik.
Pénteken egy 3,0-s erősségű földrengés Caracas központjában rövid pánikot keltett, és az épületek kiürítését sürgette.
A kiadvány közölte, Venezuelára a helyreállítás és az újjáépítés kérdésének megoldása áll vár. Az Egyesült Nemzetek Katasztrófakockázat-csökkentő Hivatala (UNDRR) körülbelül 37 milliárd dollárra becsülte a lakásokban és az infrastruktúrában okozott közvetlen anyagi kárt.
Delcy Rodriguez, Venezuela ideiglenes elnöke a külföldi befagyasztott vagyonok feloldására szólított fel az ország újjáépítésének elősegítése érdekében. Szerdán kijelentette, hogy felkérte III. Károly brit királyt, hogy oldja fel a szankciók alatt lévő, mintegy 30 tonna befagyasztott venezuelai aranyat. Sok venezuelai felháborodásának adott hangot amiatt, hogy szerintük a kormány a nemzetközi mentőcsapatok megérkezése előtt nem reagált a katasztrófára.
[type] => post
[excerpt] => A mentőcsapatok már leállították a keresést. Az eltűntek hozzátartozói azonban továbbra is kutatnak a romok között, hogy megtalálják szeretteiket, hogy méltóan eltemethessék őket.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1783967640
[modified] => 1783958856
)
[title] => Több mint 4000 ember halt meg a venezuelai földrengésben
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=250814&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 250814
[uk] => 250586
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 250587
[image] => Array
(
[id] => 250587
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4487468.jpg
[original_lng] => 129095
[original_w] => 610
[original_h] => 385
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4487468-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4487468-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4487468.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4487468.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4487468.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4487468.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/4487468.jpg
[width] => 610
[height] => 385
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1783948057:12
[_thumbnail_id] => 250587
[_edit_last] => 12
[views_count] => 407
[_oembed_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] =>
[_oembed_time_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] => 1783948059
[_oembed_3b826894b07ff2738efe17bacad7e242] =>
[_oembed_time_3b826894b07ff2738efe17bacad7e242] => 1783956842
[_algolia_sync] => 1042707326001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1038
[1] => 2352007
[2] => 4728
)
[tags_name] => Array
(
[0] => földrengés
[1] => halálos áldozatokk
[2] => Venezuela
)
)
[2] => Array
(
[id] => 250445
[content] =>
Csütörtökön 5,5-es magnitúdójú földrengés rázta meg Csehország és Szlovákia térségét – közölte a Német Geotudományi Kutatóközpont (GFZ).

A szervezet tájékoztatása szerint a földmozgás fészke sekélyen, mindössze tíz kilométeres mélységben helyezkedett el.
Egy ilyen közepes erősségű földrengés kifejezetten ritkának számít a régióban, a sekély fészekmélység miatt pedig a lakosság a felszínen is jól érzékelhette a mozgást.
[type] => post
[excerpt] => Csütörtökön 5,5-es magnitúdójú földrengés rázta meg Csehország és Szlovákia térségét – közölte a Német Geotudományi Kutatóközpont (GFZ).
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1783679400
[modified] => 1783637537
)
[title] => 5,5-es magnitúdójú földrengés rázta meg Csehország és Szlovákia térségét
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=250445&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 250445
)
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 250446
[image] => Array
(
[id] => 250446
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/foldrenges-foldmozgas-utorenges-szeizmograf-szeizmologia-619425.jpg
[original_lng] => 301235
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/foldrenges-foldmozgas-utorenges-szeizmograf-szeizmologia-619425-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/foldrenges-foldmozgas-utorenges-szeizmograf-szeizmologia-619425-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/foldrenges-foldmozgas-utorenges-szeizmograf-szeizmologia-619425-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/foldrenges-foldmozgas-utorenges-szeizmograf-szeizmologia-619425-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/foldrenges-foldmozgas-utorenges-szeizmograf-szeizmologia-619425-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/foldrenges-foldmozgas-utorenges-szeizmograf-szeizmologia-619425.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/foldrenges-foldmozgas-utorenges-szeizmograf-szeizmologia-619425.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1783626738:12
[_thumbnail_id] => 250446
[_edit_last] => 12
[views_count] => 522
[_oembed_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] =>
[_oembed_time_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] => 1783668602
[_oembed_9915b06459d0734b83d3ff764f85d515] =>
[_oembed_time_9915b06459d0734b83d3ff764f85d515] => 1783668603
[_algolia_sync] => 1036027827001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1176
[1] => 1038
[2] => 766
)
[tags_name] => Array
(
[0] => Csehország
[1] => földrengés
[2] => Szlovákia
)
)
[3] => Array
(
[id] => 250134
[content] =>
Földrengést észleltek július 7-én reggel Ukrajna Poltava megyéjében, a Mirhorodi járás területén. A rengés a Richter-skála szerint 2,6-es erősségű volt, és a hatóságok szerint nem jelentett veszélyt a lakosságra.
A Központi Speciális Ellenőrzési Központ tájékoztatása szerint a földmozgást helyi idő szerint 5 óra 26 perckor rögzítették a Lohvickai közösség területén. A rengés fészke mintegy 7 kilométeres mélységben helyezkedett el.

A szakemberek a jelenséget az észlelhetetlen földrengések kategóriájába sorolták, vagyis a lakosság számára nem volt érzékelhető, és nem okozott károkat.
A hatóságok közlése szerint a kisebb intenzitású földmozgás nem igényelt különleges intézkedéseket.
[type] => post
[excerpt] => Földrengést észleltek július 7-én reggel Ukrajna Poltava megyéjében, a Mirhorodi járás területén. A rengés a Richter-skála szerint 2,6-es erősségű volt, és a hatóságok szerint nem jelentett veszélyt a lakosságra.
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1783447800
[modified] => 1783435575
)
[title] => Földrengés rázta meg Poltava megyét – nem jelentett veszélyt a lakosságra
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=250134&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 250134
[uk] => 250094
)
[trid] => vik3255
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 250095
[image] => Array
(
[id] => 250095
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239820-1-large.jpg
[original_lng] => 264869
[original_w] => 1140
[original_h] => 641
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239820-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239820-1-large-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239820-1-large-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239820-1-large-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239820-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239820-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239820-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 641
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1783424775:5
[_thumbnail_id] => 250095
[_edit_last] => 5
[views_count] => 601
[_hipstart_feed_include] => 1
[_oembed_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] =>
[_oembed_time_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] => 1783437001
[_oembed_3b826894b07ff2738efe17bacad7e242] =>
[_oembed_time_3b826894b07ff2738efe17bacad7e242] => 1783437002
[_algolia_sync] => 1030604082001
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 33
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Ukrajna
)
[tags] => Array
(
[0] => 1038
[1] => 8416
)
[tags_name] => Array
(
[0] => földrengés
[1] => Poltava megye
)
)
[4] => Array
(
[id] => 249909
[content] =>
Tovább emelkedett a Venezuelát sújtó kettős földrengés halálos áldozatainak száma. Jorge Rodríguez, a parlament elnöke szombati tájékoztatása szerint a természeti katasztrófa eddig 2954 ember életét követelte, míg a sérültek száma meghaladta a 16 500-at –számolt be az MTI.

A június 24-ei 7,2-es és 7,5-ös erősségű kettős földrengés óta a hatóságok 942 utórengést regisztráltak. A kezdeti rengések során mintegy 190 épület dőlt össze, további 850 pedig megrongálódott. Több mint 16 ezer ember vesztette el otthonát.
Bár csekély az esély arra, hogy további túlélőket találjanak, a mentőszolgálatok folytatják a keresést. Több ezer embert még mindig eltűntként tartanak nyilván. A kutatómentők csütörtökön élve emeltek ki egy férfit egy összeomlott bevásárlóközpont romjai alól. Az eset azért rendkívüli, mert a szakértők a nagy erejű földrengés utáni első 72 órát tekintik kritikus időszaknak. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ennél hosszabb idő után a romok alá szorult emberek túlélési esélyei meredeken csökkennek.
[type] => post
[excerpt] => Tovább emelkedett a Venezuelát sújtó kettős földrengés halálos áldozatainak száma. Jorge Rodríguez, a parlament elnöke szombati tájékoztatása szerint a természeti katasztrófa eddig 2954 ember életét követelte, míg a sérültek száma meghaladta a 16 ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1783269960
[modified] => 1783264101
)
[title] => Közel háromezer halálos áldozata van már a venezuelai földrengéseknek
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=249909&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249909
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 249910
[image] => Array
(
[id] => 249910
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldranges-3.jpg
[original_lng] => 214473
[original_w] => 984
[original_h] => 552
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldranges-3-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldranges-3-300x168.jpg
[width] => 300
[height] => 168
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldranges-3-768x431.jpg
[width] => 768
[height] => 431
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldranges-3.jpg
[width] => 984
[height] => 552
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldranges-3.jpg
[width] => 984
[height] => 552
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldranges-3.jpg
[width] => 984
[height] => 552
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldranges-3.jpg
[width] => 984
[height] => 552
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1783253304:5
[_thumbnail_id] => 249910
[_edit_last] => 5
[views_count] => 492
[_hipstart_feed_include] => 1
[_algolia_sync] => 1026575344001
[_oembed_268eba623f593a7137659499a09d685f] =>
[_oembed_time_268eba623f593a7137659499a09d685f] => 1784047228
[_oembed_2141dc08a0c4516be1fa1652e198b1ac] => #BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
— CGTN (@CGTNOfficial) July 9, 2026
[_oembed_time_2141dc08a0c4516be1fa1652e198b1ac] => 1784047228
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 11
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Kiemelt téma
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1038
[1] => 16475
[2] => 4728
)
[tags_name] => Array
(
[0] => földrengés
[1] => halálos áldozatok
[2] => Venezuela
)
)
[5] => Array
(
[id] => 249794
[content] =>
A Reuters jelentése szerint 2595-re emelkedett a két erős venezuelai földrengés halálos áldozatainak száma. A mentőakciók több mint egy hete folynak, a felszerelés hiánya és a kormányzati segélyek késedelme miatt továbbra is nagyrészt önkéntesek irányítják azokat.
A halálos áldozatokra vonatkozó adatokat Delcy Rodriguez megbízott elnök jelentette be, aki januári hivatalba lépése óta első nagyobb sajtótájékoztatóját tartotta, és elutasította a lassú kormányzati reagálással kapcsolatos vádakat.

Mint ismeretes, június 24-én 7,2 és 7,5 magnitúdójú földrengések történtek, a leginkább érintett La Guaira állam északi része, ahol a lakóterületek és az infrastruktúra megsemmisült. Rodriguez elmondása szerint a kormány azonnal több ezer alkalmazottat mozgósított, és most mintegy 19 ezren vesznek részt a mentési műveletekben.
A Reuters adatai szerint ugyanakkor a katasztrófa utáni első napokban a kutató-mentő műveletek fő terhét a civilek – önkéntesek, orvosok, diákok és helyi lakosok – vállalták. Kézzel takarították el a romokat, gyakran megfelelő felszerelés nélkül, és a humanitárius segélyek kézbesítésében is késedelmek voltak. Az ENSZ az ügynökség adatai szerint már több ezer hullazsákot készít elő a halottaknak, az Egyesült Államok Földtani szolgálata pedig úgy becsüli, hogy az áldozatok száma meghaladhatja a tízezer embert. Az eltűnt személyek hivatalos listája is továbbra is nagyon nagy – több tízezer emberről van szó.
A katasztrófa sújtotta övezetben helyi kórházak és ideiglenes egészségügyi intézmények, köztük egy brazil haditengerészeti tábori kórház és középületekben felállított ideiglenes klinikák működnek. A mentési műveletek folyamatban vannak. A hatóságok külön arról is beszámoltak, hogy több rendőrtisztet őrizetbe vettek, akiket a sérült területek kifosztásával gyanúsítanak.
A venezuelai kormány bejelentette egy 200 millió dolláros helyreállítási alap létrehozását az IMF-fel együttműködve a lerombolt lakások és infrastruktúra újjáépítésére.
[type] => post
[excerpt] => A Reuters jelentése szerint 2595-re emelkedett a két erős venezuelai földrengés halálos áldozatainak száma.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1783248180
[modified] => 1783219252
)
[title] => Átlépte a 2500-at a venezuelai földrengés halálos áldozatainak száma
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=249794&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249794
[uk] => 249655
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 249662
[image] => Array
(
[id] => 249662
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239600-1-large-1.jpg
[original_lng] => 215832
[original_w] => 1140
[original_h] => 717
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239600-1-large-1-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239600-1-large-1-300x189.jpg
[width] => 300
[height] => 189
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239600-1-large-1-768x483.jpg
[width] => 768
[height] => 483
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239600-1-large-1-1024x644.jpg
[width] => 1024
[height] => 644
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239600-1-large-1.jpg
[width] => 1140
[height] => 717
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239600-1-large-1.jpg
[width] => 1140
[height] => 717
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239600-1-large-1.jpg
[width] => 1140
[height] => 717
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1783208453:12
[_thumbnail_id] => 249662
[_edit_last] => 12
[views_count] => 494
[_algolia_sync] => 1026143176001
[_oembed_268eba623f593a7137659499a09d685f] =>
[_oembed_time_268eba623f593a7137659499a09d685f] => 1784202968
[_oembed_2141dc08a0c4516be1fa1652e198b1ac] => #BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
— CGTN (@CGTNOfficial) July 9, 2026
[_oembed_time_2141dc08a0c4516be1fa1652e198b1ac] => 1784202968
[_oembed_5a3d77be7cb2cfcd39a8ecf50160a384] => It's tyres were completely worn out, with steel wires visibly out. How could such a vehicle be allowed to transport school children? This bus is licensed to carry 64 passengers why did it have 80?? If strict traffic laws are enforced without bribes, such tragedies are preventable pic.twitter.com/PRtMV7HSco
— Eng. Keza Gloria (@kezagloria44) July 17, 2026
[_oembed_time_5a3d77be7cb2cfcd39a8ecf50160a384] => 1784466730
[_oembed_22404484be8b1502a851a2e56eaa37f9] => . @M_Kananura "We wish to confirm that, following the fatal road traffic crash that occurred yesterday evening at Chekwatit Village, Kimawa Parish, Kawowo Sub-county, Kapchorwa District, a total of 21 people, comprising 20 pupils and one adult, have so far been confirmed dead.… pic.twitter.com/MW9ACBwZYu
— Uganda Police Force (@PoliceUg) July 17, 2026
[_oembed_time_22404484be8b1502a851a2e56eaa37f9] => 1784466731
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1038
[1] => 16475
[2] => 4728
)
[tags_name] => Array
(
[0] => földrengés
[1] => halálos áldozatok
[2] => Venezuela
)
)
[6] => Array
(
[id] => 249788
[content] =>
2295-re emelkedett a Venezuelát sújtó két erős földrengés halálos áldozatainak száma. További tízezer személyt eltűntek nyilvánítottak az országban – jelentette a France 24, Jorge Rodriguez, az ország nemzetgyűlésének elnökére és Delcy Rodriguez, Venezuela ideiglenes elnökére hivatkozva.
„Venezuelában 2295 ember halt meg és több mint 11 000 sérült meg a június 24-i földrengések óta. Több ezer menekült túlélő él túlzsúfolt ideiglenes menedékhelyeken” – áll a jelentésben.

Az ENSZ előzetes adatai szerint mintegy 50 000 embert még mindig eltűntként tartanak számon.
A Nemzetgyűlés elnöke elmondása szerint a földrengések következményei súlyos orvosi válsággá fajultak, amely a következő napokban és hetekben még több emberéletet követelhet, ha nem sikerül gyorsan megfékezni.
Mint megjegyezték, a vészhelyzet krónikus orvoshiányt tárt fel Venezuelában, ami az évek óta tartó gazdasági válság, az alulfinanszírozás és a kivándorlás eredménye. A természeti katasztrófa betegségek kitörését okozhatja a leginkább érintett közösségekben.
Pontosítva van, hogy a leginkább érintett La Guaira városában a legtöbb elpusztult épületet D oszlop jelöli, ami azt jelenti, hogy a romok alatt nincsenek életjelek. Rodriguez, Venezuela megbízott elnöke emellett hétnapos nemzeti gyászt hirdetett az országban.
[type] => post
[excerpt] => 2295-re emelkedett a Venezuelát sújtó két erős földrengés halálos áldozatainak száma. További tízezer személyt eltűntek nyilvánítottak az országban.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1783167420
[modified] => 1783160498
)
[title] => Közel 2300-hoz közelít a venezuelai földrengések halálos áldozatainak száma, több tízezer eltűnt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=249788&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249788
[uk] => 249554
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 249555
[image] => Array
(
[id] => 249555
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239546-1-large.jpg
[original_lng] => 212350
[original_w] => 1140
[original_h] => 760
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239546-1-large-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239546-1-large-300x200.jpg
[width] => 300
[height] => 200
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239546-1-large-768x512.jpg
[width] => 768
[height] => 512
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239546-1-large-1024x683.jpg
[width] => 1024
[height] => 683
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239546-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239546-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/239546-1-large.jpg
[width] => 1140
[height] => 760
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1783149767:12
[_thumbnail_id] => 249555
[_edit_last] => 12
[views_count] => 421
[_algolia_sync] => 1024199499001
[_oembed_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] =>
[_oembed_time_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] => 1783156786
[_oembed_4c187b43bb5371dbf6b820f9c3c392c5] => JUST IN: Multiple people dead, several others seriously injured after an apartment building fire in Antwerp, Belgium. pic.twitter.com/xBSQ5kTbdO
— Scope Report (@ScopeReport_) July 1, 2026
[_oembed_time_4c187b43bb5371dbf6b820f9c3c392c5] => 1783156826
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 10858
[1] => 1038
[2] => 16475
)
[tags_name] => Array
(
[0] => eltűntek
[1] => földrengés
[2] => halálos áldozatok
)
)
[7] => Array
(
[id] => 249277
[content] =>
Továbbra is folytatódnak a mentési munkálatok a venezuelai földrengések sújtotta térségben, és a romok alól még napokkal a katasztrófa után is sikerül túlélőket kimenteni. Hat nappal a rengéseket követően egy hároméves kisfiút emeltek ki élve egy összeomlott épület romjai közül Venezuelában – közölték kedden a mentésben közreműködő jordániai polgári védelem mentőegységei, írja az Index az MTI nyomán.

Keddre virradóra a salvadori mentőegységek egy 44 éves férfit is élve emeltek ki egy bevásárlóközpont törmelékei alól a part menti Maiquetía városában – ismertette Nayib Bukele salvadori elnök az X-en. A férfit egy tömlőn keresztül látták el vízzel, amíg a mentési munkálatok zajlottak. Bukele elmondása szerint egy Giselle névre hallgató kutyát is sikerült élve felhozni a romok alól Caraballeda városában.

Az ecuadori fővárosból, Quitóból érkezett tűzoltóknak hétfőn sikerült egy 12 éves gyereket megmenteniük. „Amíg van esély, addig tovább kutatunk” – írták az X-en.
Venezuela északi részét szerdán érte 7,2-es és 7,5-ös erősségű földrengés, amely rengeteg házat döntött össze, különösen nagy volt a pusztítás La Guaira településen, a Karib-tenger partján, a fővárostól, Caracastól mintegy 30 kilométerre. Gianluca Rampolla Del Tindaro, az ENSZ venezuelai koordinátora elmondta, hogy a nemzetközi segítségnyújtás keretében eddig 27 ország több mint 40 mentőegységet, összesen több mint 2000 szakembert és 160 keresőkutyát küldött Venezuelába.
Jorge Rodríguez, a venezuelai parlament elnökének legfrissebb összesítése szerint a halottak száma 1943-ra emelkedett, a sérültek száma pedig meghaladja a 10 500-at. Hozzátette, hogy további 10 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
A három éves kisfiú mentéséről videót is közzétettek.
[type] => post
[excerpt] => Továbbra is folytatódnak a mentési munkálatok a venezuelai földrengések sújtotta térségben, és a romok alól még napokkal a katasztrófa után is sikerül túlélőket kimenteni. Hat nappal a rengéseket követően egy hároméves kisfiút emeltek ki élve egy ...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1782904080
[modified] => 1782902742
)
[title] => Napokkal a földrengések után is találnak túlélőket Venezuelában
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=249277&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249277
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 249280
[image] => Array
(
[id] => 249280
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldrenges-mentesek.jpg
[original_lng] => 315228
[original_w] => 1920
[original_h] => 1080
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldrenges-mentesek-150x150.jpg
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldrenges-mentesek-300x169.jpg
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldrenges-mentesek-768x432.jpg
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldrenges-mentesek-1024x576.jpg
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldrenges-mentesek-1536x864.jpg
[width] => 1536
[height] => 864
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldrenges-mentesek.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/07/venezuela-foldrenges-mentesek.jpg
[width] => 1920
[height] => 1080
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1782891942:5
[_oembed_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] =>
[_oembed_time_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] => 1782891637
[_thumbnail_id] => 249280
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[views_count] => 799
[translation_required_done] => 1
[_algolia_sync] => 165671873000
[_oembed_3b826894b07ff2738efe17bacad7e242] =>
[_oembed_time_3b826894b07ff2738efe17bacad7e242] => 1783357443
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 25
[4] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Videók
[4] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1038
[1] => 8566
[2] => 97976
[3] => 4728
)
[tags_name] => Array
(
[0] => földrengés
[1] => megmentés
[2] => túlélők
[3] => Venezuela
)
)
[8] => Array
(
[id] => 249057
[content] =>
A venezuelai ideiglenes elnök tájékoztatása szerint eddig 33 embert sikerült élve kimenteni a pusztító földrengés romjai alól, köztük két 11 éves kisfiút. Delcy Rodríguez a történteket Venezuela történetének legsúlyosabb természeti katasztrófájaként jellemezte – számolt be az Index.
A mentési munkálatok továbbra is teljes erővel zajlanak, miközben sok helyen a hozzátartozók saját kezűleg próbálják kiszabadítani szeretteiket az összeomlott épületek romjai közül. Az otthonukat elvesztő emberek számára több sportközpontot is ideiglenes befogadóhelyként nyitottak meg, ahol átmeneti szállást és alapvető ellátást biztosítanak az érintetteknek.

A hétvégén összesen 33 embert mentettek ki a földrengés romjai alól Venezuelában, köztük két 11 éves kisfiút néhány órás különbséggel – közölte Venezuela ideiglenes elnöke, Delcy Rodriguez. Mint arról már korábban is beszámoltunk, több mint ötvenezer embert keresnek a hatóságok jelenleg is. A legutóbbi információk szerint 1450 ember vesztette életét a földrengésben, amit Rodriguez Venezuela történelmének legpusztítóbb természeti katasztrófájának nevezett – közölte a BBC.
A mentők videót tettek közzé, amelyen a 11 éves Moises mentését láthatjuk, a szemét azért takarták le, hogy a napfénytől védjék. A Kolumbiai Katasztrófakockázat-kezelési Nemzeti Egység (UNGRD) szerint a kisfiú mintegy három méter mélyen rekedt a törmelék alatt, a mentőcsapatok hat órán át végeztek rendkívül precíz munkát, hogy hozzáférjenek. A Reuters beszámolója szerint egy mentő a rádión azt közölte, a fiút a nővére és az édesanyja közelében találták meg, ők mindketten életüket vesztették.
Néhány órával később Rodriguez egy újabb videót tett közzé az X-en, amely állítása szerint egy másik, szintén 11 éves fiú kimentését mutatja a Caraballeda nevű településen. „Ezekben az órákban minden megmentett élet reményt jelent Venezuelának” – írta.
Hace pocos minutos fue rescatado con vida un niño de 11 años en Caraballeda. En estas horas cada vida es esperanza para Venezuela. pic.twitter.com/Pjj5ETaaYe
— Delcy Rodríguez (@delcyrodriguezv) June 28, 2026
Caraballeda az egyik legsúlyosabban érintett területek közé tartozik, ahol a francia és amerikai mentőcsapatok vasárnap egy édesapát és fiát szabadították ki a romok alól.
Sokan puszta kézzel kutatnak a romok között szeretteik után
A segélyszervezetek szerint az első 72 óra kritikus a romok alatt rekedt emberek kimentésére. Három nap után gyorsan csökken annak az esélye, hogy valaki túlélje víz nélkül. Egyes tanulmányok szerint a túlélők megmentésére még mindig van esély a katasztrófát követő első öt-hat napon belül.
Többen elmondták a BBC-nek, hogy hallják a romok alatt rekedt emberek hangját, a hatalmas betontömböket képtelenek elmozdítani, így sokan várják a segítség érkezését. Mások puszta kézzel állnak neki szeretteik mentésének.

Egy édesanya életét vesztette, miközben kisfiát mentette ki a törmelékek alól. Mint kiderült, a nő a népszerű futballista, Hector Bello felesége volt, akitől egy gyermeke született. Az ő életét igyekezett megmenteni, ez sikerült is, ám ő nem élte túl mindezt.
Egyre nagyobb az elégedetlenség, mert az emberek úgy látják, a kormány reakciója lassú és nem elég hatékony. A Caraballedában dolgozó egyik tűzoltó a BBC-nek elmondta, hogy még tucatnyi épületet egyáltalán nem vizsgáltak át. „És nagyon valószínű, hogy még mindig vannak a romok alatt rekedtek” – tette hozzá a tűzoltó.
Egy Wilber nevű férfi sírva mesélte, hogy nyolc rokonát veszítette el, közülük öten még mindig a romok alatt vannak. Úgy gondolja, azzal, hogy a kormány lezárta az utcákat, inkább csak hátráltatják a mentést. A mentési munkálatokat az utórengések tovább nehezítik, ráadásul fokozzák a lakosság félelmét is.
Segítség a nagyvilágból
Az elmúlt napokban Mexikóból, Spanyolországból, Katarból, az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból is érkeztek nemzetközi mentőcsapatok, hogy segítsék a kutatási munkálatokat. Az ENSZ humanitárius ügyekért felelős vezetője, Tom Fletcher szombaton elmondta, hogy a világ minden tájáról összesen 39 kutató- és mentőcsapat érkezett, egyenként 50–100 fővel.
„Ez közel kétezer embert jelent, emellett 111 keresőkutyát és orvosi csapatokat is. Mikrodrónokat is használunk, amelyek segítenek megtalálni a romok alatt rekedt embereket az épületekben” – magyarázta Fletcher.
[type] => post
[excerpt] => A venezuelai ideiglenes elnök tájékoztatása szerint eddig 33 embert sikerült élve kimenteni a pusztító földrengés romjai alól, köztük két 11 éves kisfiút. Delcy Rodríguez a történteket Venezuela történetének legsúlyosabb természeti katasztrófájaké...
[autID] => 5
[date] => Array
(
[created] => 1782746520
[modified] => 1782745585
)
[title] => Drámai küzdelem Venezuelában: 33 embert sikerült élve kimenteni, tízezrek még a romok alatt
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=249057&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 249057
)
[aut] => gygabriella
[lang] => hu
[image_id] => 249063
[image] => Array
(
[id] => 249063
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782649216920-tdy-sun-venezuela-earthquakes-260628-s3-1920x1080-y6qdk4.webp
[original_lng] => 128116
[original_w] => 760
[original_h] => 428
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782649216920-tdy-sun-venezuela-earthquakes-260628-s3-1920x1080-y6qdk4-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782649216920-tdy-sun-venezuela-earthquakes-260628-s3-1920x1080-y6qdk4-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782649216920-tdy-sun-venezuela-earthquakes-260628-s3-1920x1080-y6qdk4.webp
[width] => 760
[height] => 428
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782649216920-tdy-sun-venezuela-earthquakes-260628-s3-1920x1080-y6qdk4.webp
[width] => 760
[height] => 428
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782649216920-tdy-sun-venezuela-earthquakes-260628-s3-1920x1080-y6qdk4.webp
[width] => 760
[height] => 428
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782649216920-tdy-sun-venezuela-earthquakes-260628-s3-1920x1080-y6qdk4.webp
[width] => 760
[height] => 428
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/1782649216920-tdy-sun-venezuela-earthquakes-260628-s3-1920x1080-y6qdk4.webp
[width] => 760
[height] => 428
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1782734786:5
[_oembed_1d52ab9f466415cc336708181149c56d] => {{unknown}}
[_oembed_3b826894b07ff2738efe17bacad7e242] =>
[_oembed_time_3b826894b07ff2738efe17bacad7e242] => 1782729887
[views_count] => 432
[_thumbnail_id] => 249063
[_edit_last] => 5
[translation_required] => 1
[_hipstart_feed_include] => 1
[translation_required_done] => 1
[_oembed_3bd6724e0f32cd6f6cc081e25c403576] =>
[_oembed_time_3bd6724e0f32cd6f6cc081e25c403576] => 1782735722
[_algolia_sync] => 974796682002
[_oembed_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] =>
[_oembed_time_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] => 1783001013
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 3126
[1] => 41
[2] => 49
[3] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Aktuális
[1] => Cikkek
[2] => Hírek
[3] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 10858
[1] => 1038
[2] => 520656
[3] => 97976
[4] => 4728
)
[tags_name] => Array
(
[0] => eltűntek
[1] => földrengés
[2] => mentési munkálatok
[3] => túlélők
[4] => Venezuela
)
)
[9] => Array
(
[id] => 248996
[content] =>
Átlépte az 1400-at két venezuelai földrengés halálos áldozatainak száma, miközben a mentőalakulatok továbbra is keresik a legsúlyosabban sújtott tengerparti területeken rekedteket, számolt be a Reuters.
A hatóságok adatai szerint több mint 1600 külföldi mentőmunkás érkezett Venezuelába, és további csapatok úton vannak. A keresési erőfeszítések La Guaira államban és Caracas egyes részein is folytatódnak, ahol a halottak családjai és önkéntesek napok óta takarítják a romokat.

A part menti területeket sújtotta a legsúlyosabban a katasztrófa, beleértve a La Guaira-i Caraballedát is. A Reuters szemtanúi amerikai helikoptereket láttak, akik mentőcsapatokat szállítottak oda.
A földrengések szerdán történtek. A fő rengéseket több száz utórengés követte, ami miatt sokan féltek visszatérni megrongálódott otthonaikba, és a szabadban aludtak.
A rombolásokat elszenvedett területeken élők elmondták, a segítségnyújtás csak akadozva érkezik. Egyes helyeken már dolgoznak a nehézgépek, de az emberek panaszkodnak azok hiányára és a hivatalos szolgáltatások korlátozott jelenlétére.
A Los Corales negyedben a 60 éves Basi Rivas elmondta, hogy a környéken több ház még áll, de súlyosan megrongálódott.
„A földrengések éjszakája óta szinte az összes szomszéd az utcán alszik az utórengések miatt” – mondta.
A hatóságok adatai szerint több száz ember eltűnt vagy rekedhetett a romok alatt. Egy, a venezuelai ellenzék által fenntartott weboldal több mint 55 000 embert tart számon eltűntként. Az Egyesült Államok Földtani Főszolgálata becslése szerint a 7,2-es és 7,5-ös erősségű földrengések halálos áldozatainak száma meghaladhatja a 10 000-et, így ez az elmúlt évszázad egyik legtöbb áldozatot okozó földrengés Latin-Amerikában.
A hatóságok korlátozták a La Guaira-ba való beutazást, és a Caracasi főútra irányítják a forgalmat. Azt mondják, hogy a civil forgalom zavarja a mentőautók haladását. Azok az emberek, akik nem tartoznak a hivatalos mentőcsapatokhoz, csak különleges engedélyekkel haladhatnak át.
A régióban fokozatosan helyreáll az áramszolgáltatás. Venezuela energiarendszere évek óta alul van finanszírozva: kevés a beruházó és szankcióktól is szenved, és az ország egyes részein a rendszeres, többórás áramkimaradások mindennapossá váltak.
Leó pápa Rómában beszédet mondott a földrengés áldozataiért, családjaikért és mindazokért, akik részt vettek a mentési erőfeszítésekben. Reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi szolidaritás Venezuelával folytatódik.
Az Egyesült Államok már elküldte segélyszállítmányát Venezuelának a földrengéseket követően. Egy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő szerint hamarosan egy új, több százmillió dolláros finanszírozási csomag bejelentésére kerül sor – a Donald Trump-adminisztráció által már megígért 150 millió dolláron felül.
A katasztrófa politikai következményekkel is járhat Delsea Rodriguez ideiglenes elnökasszony számára, aki a változás politikusaként pozicionálja magát, bár korábban Nicolás Maduro idején alelnökként tevékenykedett.
A Reuters arról is beszámol, hogy az ellenzéki vezető Maria Corina Machado próbálkozásai, hogy az Egyesült Államoktól segítséget kérjen, hogy visszatérhessen Venezuelába, idegességet vált ki néhány washingtoni tisztviselőben. Úgy vélik, hogy a katasztrófa után még túl korai ehhez.
[type] => post
[excerpt] => Átlépte az 1400-at két venezuelai földrengés halálos áldozatainak száma, miközben a mentőalakulatok továbbra is keresik a legsúlyosabban sújtott tengerparti területeken rekedteket, számolt be a Reuters.
[autID] => 12
[date] => Array
(
[created] => 1782722760
[modified] => 1782683361
)
[title] => Meghaladta az 1400-at a két venezuelai földrengés halálos áldozatainak száma
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=248996&lang=hu
[status] => publish
[translations] => Array
(
[hu] => 248996
[uk] => 248981
)
[trid] => ild5234
[aut] => totinviktoria
[lang] => hu
[image_id] => 248982
[image] => Array
(
[id] => 248982
[original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/screenshot-7-11-1280x720-1.webp
[original_lng] => 44016
[original_w] => 1280
[original_h] => 720
[sizes] => Array
(
[thumbnail] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/screenshot-7-11-1280x720-1-150x150.webp
[width] => 150
[height] => 150
)
[medium] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/screenshot-7-11-1280x720-1-300x169.webp
[width] => 300
[height] => 169
)
[medium_large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/screenshot-7-11-1280x720-1-768x432.webp
[width] => 768
[height] => 432
)
[large] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/screenshot-7-11-1280x720-1-1024x576.webp
[width] => 1024
[height] => 576
)
[1536x1536] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/screenshot-7-11-1280x720-1.webp
[width] => 1280
[height] => 720
)
[2048x2048] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/screenshot-7-11-1280x720-1.webp
[width] => 1280
[height] => 720
)
[full] => Array
(
[url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2026/06/screenshot-7-11-1280x720-1.webp
[width] => 1280
[height] => 720
)
)
)
[video] =>
[comments_count] => 0
[domain] => Array
(
[hid] => podiji
[color] => green
[title] => Події
)
[_edit_lock] => 1782672561:12
[_thumbnail_id] => 248982
[_edit_last] => 12
[views_count] => 440
[_oembed_c912517a558a602a48472b5a24a412cc] => Katastrofa awionetki na Bemowie. Maszyna w ogniu. Dwie osoby zginęły, dwie zostały poszkodowane. #wypadek #katastrofa #samolot #bemowo #warszawa pic.twitter.com/eGM22yiV2D
— Miejski Reporter (@MiejskiReporter) June 25, 2026
[_oembed_time_c912517a558a602a48472b5a24a412cc] => 1782712023
[_oembed_3bd6724e0f32cd6f6cc081e25c403576] =>
[_oembed_time_3bd6724e0f32cd6f6cc081e25c403576] => 1782712023
[_algolia_sync] => 161814234000
[_oembed_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] =>
[_oembed_time_5ac3d0e632c5f8c96566ea7cde4b8cec] => 1782923234
[_oembed_02547f255946d7ec3db8a96126b91b0e] => +++ACHTUNG – Polizeieinsatz in der Dankersstraße in Stade+++
Derzeit kommt es in Stade zu einer polizeilichen Einsatzlage. Meidet den Bereich weiträumig!
Einsatzbegleitende Informationen erhaltet ihr auf dem WhatsApp-Kanal der Polizei Stade unter:https://t.co/LeoOTiCZOz pic.twitter.com/12fvSVxH8I
— Polizeidirektion Lüneburg (@Polizei_LG) June 29, 2026
[_oembed_time_02547f255946d7ec3db8a96126b91b0e] => 1782923234
[_oembed_3b826894b07ff2738efe17bacad7e242] =>
[_oembed_time_3b826894b07ff2738efe17bacad7e242] => 1782923234
[_oembed_268eba623f593a7137659499a09d685f] =>
[_oembed_time_268eba623f593a7137659499a09d685f] => 1784188131
[_oembed_2141dc08a0c4516be1fa1652e198b1ac] => #BREAKING A fire broke out at a shoe factory in Jinjiang, China's Fujian Province, around noon on Thursday.
Firefighters and medics are dispatched to the scene. Officials said some people are trapped or missing, and rescue crews are still working to reach the affected area. pic.twitter.com/03xKzTrcUZ
— CGTN (@CGTNOfficial) July 9, 2026
[_oembed_time_2141dc08a0c4516be1fa1652e198b1ac] => 1784188131
[labels] => Array
(
)
[categories] => Array
(
[0] => 41
[1] => 49
[2] => 39
)
[categories_name] => Array
(
[0] => Cikkek
[1] => Hírek
[2] => Világ
)
[tags] => Array
(
[0] => 1038
[1] => 16475
[2] => 4728
)
[tags_name] => Array
(
[0] => földrengés
[1] => halálos áldozatok
[2] => Venezuela
)
)
)
[model] => Array
(
[lang] => hu
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1038
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[_model] => Array
(
[lang] => hu
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[offset] => 0
[tax_query] => Array
(
[0] => Array
(
[taxonomy] => post_tag
[field] => id
[terms] => Array
(
[0] => 1038
)
)
)
[afterLocker] => 0
)
[domains] => Array
(
[0] => podiji
)
[_domains] => Array
(
[podiji] => 1
)
[status] => 1
[from_cache] =>
)
földrengés (1 Oldal)