Nyomozást indítottak a német rendőrök egy szír férfi ellen, aki a gyanú szerint megerőszakolt augusztusban egy tizenkét éves kislányt. A bűncselekmény egy braunschweigi élményfürdőben történt.
Molesztáltak, majd megerőszakoltak egy 12 éves gyermeket Németországban – írja a német T-online.
Úgy tudják, hogy a 15 éves gyanúsított augusztus 10-én követte el a bűncselekményt a braunschweigi élményfürdőben. A tinédzser először az úszóterületen molesztálta a kislányt, majd az öltözőben megerőszakolta.
A rendőrség nyomozást indított, amit az ügyészség a német portálnak is megerősített. A feltételezett elkövetőről a Die Welt további részleteket is közölt. Kiderült, hogy a gyanúsított egy 15 éves szíriai fiatal. A kislány korára való tekintettel a német hatóságok kezdetben megpróbálták eltitkolni az ügyet. A pontos részleteket még vizsgálják – tették hozzá.
Augusztus végén szintén felborzolta a kedélyeket, amikor Németországban, egy solingeni fesztiválon három embert megölt egy 26 éves szíriai férfi. Mint később kiderült, az uniós szabályok szerint a férfit már korábban ki kellett volna toloncolni, miután elutasították a menedékkérelmét. A nyáron ez már a sokadik ilyen jellegű támadás volt Németországban. Az esetek nagy feszültséget generáltak, és demonstrációkat eredményeztek a bevándorlás ellen.
A Syrian terrorist injures 31 people, including several children that are now in severe condition; with a machete, his truck and setting fire to 2 houses while the families were inside.
No, it’s not in Iran 🇮🇷, Iraq 🇮🇶, Afghanistan 🇦🇫 or Syria 🇸🇾 . It’s in Essen, Germany.… pic.twitter.com/wUeIC21Svz
Ein Propellerflugzeug ist kurz nach dem Start nahe Bonn auf ein Feld gestürzt. Der Pilot wurde getötet, seine kleine Tochter überlebte schwer verletzt.https://t.co/BLBvMuWFpk
Im Rhein-Maas Klinikum (RMK) in #Würselen gilt ab morgen bis auf Weiteres ein Besuchsverbot. Für die Weihnachtstage strebt das Krankenhaus – abhängig von der weiteren Entwicklung des Infektionsgeschehens – Ausnahmeregelungen an. - https://t.co/d3bnZTTFd8pic.twitter.com/0q336h5ee2
Bei einem Kindergeburtstag in einem Skigebiet steht eine Ausfahrt mit einem Motorschlitten an. Doch die Fahrt endet mit acht Verletzten, darunter sechs Kindern. Was ist passiert? https://t.co/GdsVxy4b4b
Der 37-jährige Syrer aus Tirschenreuth, Abdulhadi B., der wegen IS-Unterstützung zu über fünf Jahren Haft verurteilt wurde, stellt Ansprüche an den deutschen Staat und verlangt 144.000 Euro für seine freiwillige Ausreise – als „Entschädigung“. https://t.co/EUz8Q4JUBopic.twitter.com/fjvHud065W
BREAKING: Chaos in Stuttgart! A Mercedes G-Class plows into a crowd near Olgaeck tram stop, injuring 3—some fighting for their lives! Is this a freak accident or a deadly trend? Share your thoughts—what’s next for public safety? pic.twitter.com/JsaVImSCln
Auto von AfD-Spitzenmann Baumann angezündet: In der Nacht Nacht von Sonntag auf Montag ist das Auto von Bernd Baumann einem Brandanschlag zum Opfer gefallen. Mehr Details auf https://t.co/sYiHeYG6Vcpic.twitter.com/WR1NY5B0Bi
Laut dem Polizeipräsidium Rheinland-Pfalz haben Fragmente des Meteoriten um 19 Uhr Schäden an Dächern und Häusern im Hunsrück, der Eifel und in Koblenz verursacht. Im Video zu sehen ist der Eintritt des Boliden über Nonnweiler im Saarland -Vielen Dank an Julia Quast für das Video pic.twitter.com/y9X6FHriRR
A Beregszászi járásban elfogtak a rendőrök egy korábban már elítélt 29 éves kárpátaljai férfit, akit egy kiskorú helyi lakos molesztálásával gyanúsítanak. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték. Az ügyben folyik a nyomozás.
Szeptember 4-én a 102-es vonalra érkezett bejelentés egy 9 éves kislány molesztálásáról.
A bejelentésre kiérkező nyomozói-operatív csoport megállapította, hogy az elkövető a város egyik utcájában odalépett a gyermekhez, és kitette a nemi szervét. A lány ijedten elszaladt, és elmondta az esetet édesanyjának, aki a rendőrséghez fordult.
A rendfenntartók az operatív intézkedések során gyorsan megállapították, hogy egy 29 éves, korábban elítélt kárpátaljai férfi érintett a bűncselekményben. A rendőrök azonnal felkeresték és őrizetbe vették a bűnözőt. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték. A nyomozók a fogvatartott cselekményét Ukrajna Büntető Törvénykönyvének 156. §-a alapján kiskorú gyermek ellen elkövetett molesztálásnak minősítették. Tettéért nyolc év börtönt is kaphat, számolt be a kárpátaljai rendőrség kommunikációs osztálya.