Pszichiátriáról engedték ki a hamburgi pályaudvaron késelő nőt a támadás előtti napon – közölte vasárnap az alsó-szászországi tartományi egészségügyi miniszter szóvivője.
Az észak-németországi város főpályaudvarán pénteken kora este követtek el késes támadást, amelyben 18-an megsebesültek.
Az illetékes szerint az őrizetbe vett 39 éves német nőt a késelés előtti napon engedték el egy cuxhaveni pszichiátriai intézetből.
A nőt május elején magatehetetlenül találták és három hétre beutalták az egészségügyi intézménybe.
A minisztérium személyiségvédelmi megfontolásokból, valamint az orvosi titoktartás miatt nem közölt további részleteket betegségéről.
A tárca ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy mielőtt valakit kiengednének egy pszichiátriai intézetből, különböző orvosi, jogi és szociális tényezőt mérlegelnek a hatóságok. Ezek központi eleme, hogy a páciens veszélyt jelent-e saját magára vagy a közösségre.
A klinika tájékoztatása szerint nem állt fenn orvosi indok további ott tartására, „önkéntes további kezelését pedig a páciens nem kérte”.
A hamburgi főügyészség szóvivője pedig arról számolt be, hogy a gyanúsított időközben elismerte a tett elkövetését a vizsgálóbíró előtt, aki elrendelte a nő elhelyezését egy pszichiátriai klinikán 15-rendbeli testi sértés miatt. Az összesen 18 sérült közül háromnak közvetve esett baja, például elesett vagy sokkhatást kapott az esemény alatt.
Az alsó-szászországi belügyminisztérium szóvivője útján tudatta, hogy a nő 2021 óta ismert volt a hatóságok előtt.
„Többször is megjelent rendőrőrsökön, mentális betegség egyértelmű jeleit mutatva” – ismertette a szóvivő hozzátéve, hogy a nővel szemben több büntetőeljárás is indult.
A hatóságok már korábban azt közölték, hogy „határozott jelek utalnak a gyanúsított mentális betegségére”, s a nyomozás jelenlegi állása szerint az incidensnek nincs politikai indítéka.
A series of gruesome knife attacks on Austrians in Vienna’s Favoriten district continues to cause outrage among locals. The latest incident, involving a police officer, was captured in disturbing footage once again, highlighting the… pic.twitter.com/H3qtH1s3P3
A napokban bejelentés érkezett a rendőrségre egy verekedésről Beregszász romatelepén.
A Beregszászi Járási Rendőrség operatív nyomozócsoportja azonnal elindult a hívásra. A helyszínen kiderítették, hogy a telep két lakója rossz viszony miatt provokált konfliktust egy 62 éves szomszéddal. Az elkövetők odarohantak a sértetthez, felváltva baseballütővel és bottal ütötték különböző testrészein. Amikor a férfi elesett és eszméletét vesztette, a támadók ismeretlen irányba menekültek. A 62 éves sérült férfit azonnal az intenzív osztályra szállították. Szombaton reggel a férfi meghalt a kórházban.
A rendőrök azonosították a bűncselekményben érintett személyeket. Jelenleg a felkutatásukra és letartóztatásukra irányuló intézkedések folynak. Az elkövetőket akár 10 év börtön is fenyegeti.
Dnyiproban őrizetbe vettek egy 18 éves fiút, akit Irina Farion lembergi nyelvész és politikus meggyilkolásával gyanúsítanak – jelentette be csütörtökön Volodimir Zelenszkij elnök a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Zelenszkij azt írta: „Ihor Klimenko, Ukrajna belügyminisztere az imént tájékoztatott arról, hogy Dnyipróban őrizetbe vettek egy személyt, akit Irina Farion meggyilkolásával gyanúsítanak.” Mint megjegyezte, a gyanúsított őrizetbe vétele nagyon nehéz volt. „A napokban a Nemzeti Rendőrség, az SZBU és más szolgálatok több száz szakembere dolgozott a gyilkosság felderítésén. Hálás vagyok mindenkinek, aki nap mint nap újabb tényekkel egészítette ki a bűncselekmény képét, és megalkotta a teljes képet, közelebb hozta a teljes igazság megállapítását” – mutatott rá.
Az elnök hozzátette, hogy egy 18 éves fiút vettek őrizetbe Dnyipróban. „A szükséges nyomozati cselekmények és vizsgálatok folyamatban vannak. Utasítottam a belügyminisztert, hogy minden részletet tárjon a társadalom elé” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Jail for neo Nazi Piotr Kucharski, who pretended to be Wagner Group mercenary. He was arrested drunkenly brandishing a dagger at a Viking war reinactment in Suffolk https://t.co/Q4JFUhgWj9pic.twitter.com/dMMH7ddpfN
Turkish police scuffled with May Day protesters in Istanbul on May 1, forcefully detaining some of them and dragging them away to buses pic.twitter.com/yhtX9NwGGq
¡𝗖𝗔𝗬𝗢́ 𝗘𝗟 𝗠𝗔́𝗫𝗜𝗠𝗢 𝗖𝗔𝗕𝗘𝗖𝗜𝗟𝗟𝗔 𝗗𝗘 𝗠𝗔𝗙𝗜𝗔 𝗜𝗧𝗔𝗟𝗜𝗔𝗡𝗔 𝗘𝗡 𝗔𝗠𝗘́𝗥𝗜𝗖𝗔 𝗟𝗔𝗧𝗜𝗡𝗔! En Bogotá, en desarrollo de la ofensiva contra el multicrimen y el delito, la @PoliciaColombia , en coordinación con @Europol y autoridades del Reino Unido e… pic.twitter.com/pa3dZ2fn8g
— Mayor general Carlos Fernando Triana Beltrán (@DirectorPolicia) July 11, 2025
Already several vessels of the Hamas-Sumud flotilla have been safely stopped and their passengers are being transferred to an Israeli port. Greta and her friends are safe and healthy. pic.twitter.com/PA1ezier9s
BREAKING NEWS: car at White House appears to have either stopped at or struck the barricades and several blocks around the complex now shut down as Secret Service investigates. pic.twitter.com/unJ14nj4G5
Sąd Okręgowy Warszawa-Praga w Warszawie wydał wyrok skazujący trzech obywateli Ukrainy, m. in. za udział w zorganizowanej grupie przestępczej dokonującej aktów sabotażu i podpaleń obiektów wielkopowierzchniowych: ⬇️https://t.co/WmfSoWS48C
Poland has announced the closure of Russia's consulate in Kraków in response to evidence Moscow was behind the fire that destroyed Warsaw's largest shopping centre.
It is the second Russian consulate closed as retaliation for Moscow's sabotage campaign https://t.co/p77JEhNn7u
— Notes from Poland 🇵🇱 (@notesfrompoland) May 12, 2025
Thaiföldön egy medencepartin történt eseménnyel foglalkozik a helyi rendőrség: Pattayán egy brit turista egyetlen csapással megölt egy oroszt. A thaiföldi média szerint a brit férfi az állította, hogy az orosz zaklatta a lányát.
A tettest letartóztatták. Felesége elmondása szerint a medencés partin az áldozat folyamatosan a lányukat „üldözte”, majd szexuálisan zaklatta. Férje egyetlen ütéssel halálos sérülést okozott a férfinak. A brit férfi beismerte tettét, elmondta, hogy nem gondolta, hogy tragikusan végződik a verekedés.
[type] => post [excerpt] => Thaiföldön egy medencepartin történt eseménnyel foglalkozik a helyi rendőrség: Pattayán egy brit turista egyetlen csapással megölt egy oroszt. A thaiföldi média szerint a brit férfi az állította, hogy az orosz zaklatta a lányát. [autID] => 5 [date] => Array ( [created] => 1717020360 [modified] => 1716991553 ) [title] => Medencés partis gyilkosság Thaiföldön: brit férfi ölt meg egy orosz állampolgárt [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=158621&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 158621 [uk] => 158556 ) [trid] => vik3255 [aut] => gygabriella [lang] => hu [image_id] => 158557 [image] => Array ( [id] => 158557 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pattayyajpg.webp [original_lng] => 89234 [original_w] => 1200 [original_h] => 675 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pattayyajpg-150x150.webp [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pattayyajpg-300x169.webp [width] => 300 [height] => 169 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pattayyajpg-768x432.webp [width] => 768 [height] => 432 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pattayyajpg-1024x576.webp [width] => 1024 [height] => 576 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pattayyajpg.webp [width] => 1200 [height] => 675 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pattayyajpg.webp [width] => 1200 [height] => 675 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2024/05/pattayyajpg.webp [width] => 1200 [height] => 675 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1716980754:5 [_thumbnail_id] => 158557 [_edit_last] => 5 [views_count] => 2379 [_hipstart_feed_include] => 1 [_oembed_ab19c85a1d6a5d32e552bea0fa7da440] =>
At least 17 people have died in an explosion at a fireworks production factory in Suphan Buri's Mueang District, according to news reports. Some sources report the number as 23.
The explosion occurred around 15:30. Locals said approximately 20-30 people were working in the… pic.twitter.com/WHKEoga9RT
At least 17 people have died in an explosion at a fireworks production factory in Suphan Buri's Mueang District, according to news reports. Some sources report the number as 23.
The explosion occurred around 15:30. Locals said approximately 20-30 people were working in the… pic.twitter.com/WHKEoga9RT
Two Myanmar workers remain missing after a gantry crane and precast concrete segments collapsed on Rama II Road. The death toll is four—two Thais and two Myanmar nationals—while nine others are hospitalized.
Just experienced a 7.7 strength #earthquake in #Bangkok for close to 3 minutes. Its epicenter was Mandalay, Myanmar, over 1200 kms from here.
Despite the distance it swayed buildings; caused cracks, forced evacuations and rooftop pools cascaded much water to down below. Scary! pic.twitter.com/iIeV7WQWN6
Major escalation in hostilities between Cambodia and Thailand taking place this morning as both countries exchange heavy artillery, rocket barrages and deploy armored formations at several points on the land border between the two countries: pic.twitter.com/mCsuNQYTlB
🇹🇭 🇰🇭 Major clashes erupted this morning, July 24, 2025, along multiple disputed points of the Thailand–Cambodia border, Both sides have deployed multiple-launch rocket systems, armored vehicles, and tanks, exchanging heavy fire.
Mikolajiv megyében egy nő megpróbált lefejezni egy kutyát a piacon. A hatóságok eljárást indítottak az ügyben.
Az eset Nova Odessza településen történt. Az információk szerint a nőre akár három év szabadságvesztés is várhat. A rendőrség a közösségi oldalról értesült a történtekről. Azonnal kiérkeztek a helyszínre és letartóztatták az 59 éves helyi nőt.
Az ügyben folynak a vizsgálatok, az eljárás megkezdődött.
Október 15-én bejelentés érkezett a rendőrséghez, miszerint egy holttestre bukkantak Beregszász központjában, a Bohdan Hmeljnickij utcán.
A hatóságok a helyszínre kiérkezve megállapították, hogy a hölgy erőszakos halál áldozata lett. Több személyt is kihallgattak, megnézték a térfigyelő kamerák felvételeit, melyek alapján sikerült azonosítani a tettest. Mint kiderült a 20 éves fiatalember és a 39 éves hölgy italozott, melynek során a férfi közeledni próbált a nőhöz, aki viszont ellenállt. A tettes ekkor eltörte a kezében lévő sörösüveget és nyakon szúrta vele az áldozatot.
A gyilkost letartóztatták, az ügyben büntetőeljárás folyik.
A megyei ügyészség 15 év börtönbüntetésre ítélték az anyját meggyilkoló beregszászi férfit.
Az eset 2018-ban történt. A férfi az utcán támadt rá a nőre, több szúrt sebet is ejtett a testén. A nő még körülbelül 400 métert tett meg, ez követően összeesett és a helyszínen életét vesztette. Ugyanebben az évben a férfi egy lopást is elkövetett a helyi piacon, majd pedig meggyilkolta saját anyját is – 27 késszúrással.
A bíróság 15 év börtönbüntetésre ítélte, fellebbezés lehetősége nélkül. A hírt a megyei ügyészség sajtószolgálata közölte.
A baby girl died after being left home alone in Cleveland for 10 days as her mother traveled without having made any arrangements for the 16-month-old's care, officials say. https://t.co/mStBQM8JI0
Google térkép bukott le egy férfi, aki 13 évvel ezelőtt meggyilkolt négy fiatal lányt.
Egy hátborzongató Googles utcai képen látható az állítólagos Long Island-i gyilkos, amint letartóztatása előtt hónapokkal az irodája közelében egy nővel beszélget. A dermesztő kép az építészről 2022 júniusában készült, több mint egy évvel azelőtt, hogy a rendőrség letartóztatta, mert állítólag prostituáltakat ölt meg a Gilgo Beachen. A házas, kétgyermekes apa ugyanazt a világoskék inget viselte, ami egy YouTube videón is látható rajta, melyben interjút ad a cégében betöltött szerepéről a gyilkosság idején.
A férfit gyilkossággal vádolják, amelyek a Gilgo Beachen 2010-ben talált holttestekhez kapcsolódnak – írja a Fox News.
Accused Gilgo Beach killer Rex Heuermann seen in eerie Google Street View images https://t.co/GtOsJdTakx
A Giligo négyesként ismert lányokat még fiatalkorukban elkezdték futtatni.
Három huszonéves nő holttestét 2010-ben találták meg egy zsákvászonba csavarva. A férfit ezen kívül, egy negyedik áldozat, egy 25 éves nő meggyilkolásával is vádolják. Az állítólagos elkövetőt a mobiltelefon-feljegyzései buktatták le, végül DNS vizsgálattal bizonyították, hogy ő a gyilkos.
A férfi ártatlannak vallja magát, letartóztatták és óvadék nélkül tartják fogva. A gyilkos gyanúsítottjának ügyvédje szerint a rendőrség nem a valódi gyilkost fogta el.
Péntek este tűnt el, de hivatalosan csak kedd reggel nyilvánították szököttnek Porfirio Duarte-Herrerát, aki életfogytiglani börtönbüntetését töltötte a Las Vegas melletti Indian Springsben található börtönben – írja a KTNV.
Miután kiderült, hogy a rab nem kedd reggel tűnt el, hanem már több napja szökésben lehet, Steve Sisolak kormányzó „elfogadhatatlannak” nevezte a biztonsági rést, és kijelentette, hogy „a felelősöket felelősségre vonják”.
Duarte-Herrera 2010. február 18-án érkezett a nevadai büntetés-végrehajtási intézetbe, miután bűnrészesként ítélték el egy gyilkossági ügyben. A férfit azzal vádolták, hogy 2007-ben segített egy másik férfinak, Omar Denversnek Willebaldo Antonio meggyilkolásában úgy, hogy csőbombát helyeztek el a férfi autójában. Az ügyészek akkor azzal érveltek, hogy a robbantás „bosszúgyilkosság volt”, mivel Antonio akkoriban épp Denvers volt barátnőjével járt.
A rendőrség közleménye szerint a szökött rabot „fegyveresnek és veszélyesnek” kell tekinteni, körözést adtak ki ellene.
The Central Lyon Fire Department and Lyon County Sheriff’s Department are coordinating with the National Transportation Safety Board to determine the cause of the crash which is under investigation.
Thousands of Mormon crickets have taken over the town of Elko, Nevada, as these flightless, grasshopper-like creatures come out of their dormant period and into their migratory phase pic.twitter.com/6ZxD7yoPIr
LOCATED: Mavis Christian Jr., was found dead. Police believe he turned the gun on himself.
More from MPD: On November 19, 2023, at 3:31 a.m., officers located who is believed to be the suspect, Mavis Christian Jr., inside the white Chevrolet Malibu in the 3000 Block of Alta… pic.twitter.com/KGIQfWpQjH
Schon als Jugendlicher ist Mursal M. ein kranker Drogenjunkie. Dennoch fliegt die Bundesregierung den Somalier extra ein. Er begeht eine Straftat nach der anderen und macht auch vor Kindern keinen Halt. Die JF zeichnet seinen kriminellen Lebensweg nach. https://t.co/SgBsSzVqea
Ein Ehepaar aus Hockenheim, nahe Heidelberg, wollte eine Tochter und tötete dafür die Mutter und Großmutter eines damals fünf Wochen alten Babys. Jetzt steht das Urteil. https://t.co/Jdl4CBuz26
PRESO FICA ENTALADO! Ao tentar fugir do presídio Francisco de Oliveira Conde, nesta madrugada, o detento Alan Leandro da Silva ficou entalado numa cova que ele havia cavado para fugir. A direção do presídio teve que chamar os Bombeiros para retirá-lo do buraco. É cada uma! pic.twitter.com/uWuFBZSFB2
Egy szövetségi bíró által kiadott rendelkezés értelmében 41 év után feltétel nélküli szabadlábra került John Hinckley, aki 1981-es merényletkísérletében megsebesítette Ronald Reagan akkori amerikai elnököt és három másik embert.
Az esküdtszék 1982-es tárgyalásán ártatlannak találta a gyanúsítottat, aki esetében felmerült az elmebaj gyanúja. Ez arra késztette a kongresszust és néhány államot, hogy törvényeket fogadjanak el az elmebajra hivatkozó védekezés korlátozására.
41 év, 2 hónap és 15 nap után végre szabad vagyok! – írta közösségi oldalán a most 67 éves Hinckley.
2021 szeptemberében Paul Friedman amerikai kerületi bíró úgy döntött, hogy Hinckley „mentálisan stabil”, és így feltétel nélkül szabadlábra lehet helyezni.
A Hinckley-t vizsgáló orvosok azt mondták a bíróságnak, kicsi a kockázata annak, hogy a férfi erőszakos cselekményt követne el szabadulás után, a szövetségi ügyészek pedig egyetértettek ezzel. Ronald Reagan lánya, Patti Davis ellenezte Hinckley szabadon bocsátását, mondván, hogy Hinckley narcisztikus, aki szerinte nem érez megbánást.
Reagan gyorsan felépült, miután Hinckley egy washingtoni szálloda előtt elkövetett támadása után megműtötték a kilyukadt tüdejét, de sajtótitkára, Jim Brady maradandó fogyatékosságot szenvedett. A hat golyó közül az első, amelyet Hinckley kilőtt, Brady fejét találta el, és szétroncsolta az agyüregét, írja a Reuters.
A támadás hozzájárult a fegyvertörvények szigorítására irányuló modern erőfeszítésekhez az Egyesült Államokban.
Forrás: index.hu
[type] => post [excerpt] => Egy szövetségi bíró által kiadott rendelkezés értelmében 41 év után feltétel nélküli szabadlábra került John Hinckley, aki 1981-es merényletkísérletében megsebesítette Ronald Reagan akkori amerikai elnököt és három másik embert. [autID] => 4 [date] => Array ( [created] => 1655416260 [modified] => 1655407904 ) [title] => Négy évtized után újra szabad Ronald Reagan merénylője [url] => https://podiji.karpat.in.ua/?p=86320&lang=hu [status] => publish [translations] => Array ( [hu] => 86320 [uk] => 86386 ) [aut] => avecsorinszka [lang] => hu [image_id] => 86321 [image] => Array ( [id] => 86321 [original] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/img-9846.jpg [original_lng] => 223514 [original_w] => 1452 [original_h] => 797 [sizes] => Array ( [thumbnail] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/img-9846-150x150.jpg [width] => 150 [height] => 150 ) [medium] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/img-9846-300x165.jpg [width] => 300 [height] => 165 ) [medium_large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/img-9846-768x422.jpg [width] => 768 [height] => 422 ) [large] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/img-9846-1024x562.jpg [width] => 1024 [height] => 562 ) [1536x1536] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/img-9846.jpg [width] => 1452 [height] => 797 ) [2048x2048] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/img-9846.jpg [width] => 1452 [height] => 797 ) [full] => Array ( [url] => https://podiji.karpat.in.ua/wp-content/uploads/2022/06/img-9846.jpg [width] => 1452 [height] => 797 ) ) ) [video] => [comments_count] => 0 [domain] => Array ( [hid] => podiji [color] => green [title] => Події ) [_edit_lock] => 1655458320:3 [_thumbnail_id] => 86321 [_edit_last] => 5 [translation_required] => 2 [views_count] => 3294 [_oembed_93aae908629d482845bc892b8838fe74] =>