Az ukrán csapatok folytatják Urozsajne falu elfoglalását, és Bahmut körzetében is előrenyomulnak, miközben a megszállók keleten próbálnak támadni – közölte hétfőn Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes a Telegram-csatornáján.
A jelentés szerint Maljar jelezte, hogy az ellenség most állandó támadásokat próbál végrehajtani Kupjanszk és Liman irányában, de az ukrán védők sorra visszaverik őket. Kupjanszk irányában a megszállók fokozzák a terület elaknásítását az ukrán határ mentén, és gyenge pontokat keresnek az ukrán védelmi állásokban.
Mint a helyettes védelmi miniszter vázolta, Liman irányában az oroszok folytatják támadásaikat azzal a céllal, hogy az ukrán csapatokat kiszorítsák a Donyeck megyei szerebrjankai erdőterületen, de sikertelenül. Az oroszok előrenyomulása Avgyijivka és Marjinka irányban is megfigyelhető – tette hozzá. Teljes ellenőrzést akarnak szerezni Marjinka felett, és körül akarják venni Avgyijivkát – vélte. „A védőink nem engedik, hogy az ellenség megvalósítsa terveit, de ez nagyon nehéz. A heves csaták folytatódnak. A helyzet feszült és nehéz” – magyarázta Hanna Maljar.
Az orosz hadsereg csapatokat vont össze Liman és Kupjanszk irányában, és támadást próbál végrehajtani – közölte hétfőn Hanna Maljar védelmi miniszter-helyettes a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljar azt írta: „Az ellenség növelte erőit, és aktív offenzívát folytat Liman és Kupjanszk irányában, megpróbálva elragadni tőlünk a kezdeményezést. Az ellenséges tüzérség nagy aktivitását rögzítették. Heves csaták folynak.”
A védelmi miniszterhelyettes szerint az oroszok még mindig nem adták fel a Donyeck és Luhanszk megyék földrajzi határaira történő előrenyomulás tervét. A megszállók számára jelenleg ez a fő támadási irány – tette hozzá. Megjegyezte, hogy jelentős számú orosz egység, különösen deszant-rohamegységek koncentrálódnak ott. „Csapataink bátran szállnak szembe az ellenség erő- és eszközfölényével, és nem engedik az oroszokat előrenyomulni” – állapította meg Hanna Maljar.
A Bergyanszk és Melitopol irányában végrehajtott kéthetes ellentámadás során 8 falut szabadítottak fel a Tavrija hadműveleti csoport csapatai, ezek Novodarivka, Levadne, Sztorozseve, Makarivka, Blahodatne, Lobkove, Neszkucsne és vasárnap Pjatihatkit – közölte hétfőn Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljar azt írta: „Általánosságban elmondható, hogy a Tavrija front egységei 7 kilométert haladtak előre az ellenség mélységébe. A délen felszabadított terület 113 négyzetkilométer.”
„Az elmúlt héten az ellenség jelentős veszteségeket szenvedett. Különösen a múlt héten az ellenség veszteségei minden irányban meghaladták a 4600 halottat és sebesültet, emellett védőink az agresszor több mint 80 harcosát fogták el” – mondta el a helyettes védelmi miniszter. Az ukrán védelmi erők több mint 400 darab ellenséges felszerelést és fegyvert semmisítettek meg, köztük helikoptereket, tankokat, tarackokat, egy páncéltörő rakétakomplexumot és még sok mást – tette hozzá.
Malyar azt is jelezte, hogy keleten az ellenség sok erőfeszítést tett, hogy megállítsa az ukrán csapatok előrenyomulását Bahmut irányában, további egységeket helyezett át oda, és növelte az ágyúzások számát. „Az ilyen irányú harcok általános intenzitása csökkent a múlt héten, de a harcok folytatódtak – 41 összecsapásra került sor, és csapataink több területen is mélyen az ellenségbe nyomultak” – mutatott rá.
A védelmi miniszterhelyettes közlése szerint az ellenség a múlt héten folytatta előrenyomulását a Liman-Kupjanszk, Avgyijivka és Marjinka irányban. „Egy méternyi földet sem veszítettünk el ezekben az irányokban harcosaink profizmusának és bátorságának köszönhetően” – szögezte le Hanna Maljar.
Az ukrán fegyveres erők részben sikerrel hajtanak végre támadó hadműveletet, az ellenség továbbra is veszteségeket szenved – jelentette be szerdán Hanna Maljar védelmi miniszter-helyettes a Telegram-csatornájára hivatkozva, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljar közölte, hogy tegnap az ukrán katonák jelentős távolságra, 200 métertől 500 méterig nyomultak előre a bahmuti front különböző szakaszain. Zaporizzsja irányában az előrehaladás 300-350 méter volt. „Csapataink rendkívül heves csatákat vívnak, az ellenség légi és tüzérségi fölénye ellenére törnek előre” – hangsúlyozta.
A helyettes védelmi miniszter jelezte, hogy Bergynsz irányában Makarivka falu közelében folytatódnak a harcok; Mariupol irányában Novodanilivka és Novopokrovszk körzetében folytatódnak a harcok. Az ellenség tegnapi veszteségei: önjáró fegyverekből álló tüzérségi üteg; 2 elektronikus zavaróállomás, gépkocsi-csoportosulás (legalább 10 autó); egy felderítő és tűzvezető radarkomplexum, egy önjáró üteg – tette hozzá.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy az ellentámadás aktív szakasza néhány napja kezdődött. Az ukrán csapatok hét települést szabadítottak fel Zaporizzsja és Donyeck megyékben, amelyek a következők: Lobkove, Levadne, Novodarivka, Nenudne,Sztorozseve, Makarivka, Blahodatne. Az ellenség légierővel és tüzérséggel próbálja visszafoglalni a felszabadított településeket.
Bahmutban tegnap óta alig változott a helyzet, a városban heves csaták folynak, az ukrán fegyveres erők továbbra is ellenőrzik Litak kerületet – jelentette ki hétfőn Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes egy televíziós műsorban, adta hírül az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljar az ukrán televízió non-stop háborús adásának nyilatkozva elmondta: „Tegnap óta nagyjából ugyanaz a helyzet, mint tegnap. Emlékszünk, hogy tegnap a fegyveres erőink továbbra is ellenőrzésük alatt tartottak bizonyos infrastrukturális és ipari létesítményeket, valamint a város délnyugati részét. Ez a Litak kerület. Ez a városrész továbbra is ukrán ellenőrzés alatt áll.”
A helyettes védelmi miniszter azt is közölte, hogy a harcok folytatódnak. Ráadásul ezen az éjszakán az ellenség szó szerint tisztogatást folytat azokon a területeken, amelyek felett átvette az irányítást a városban – tette hozzá. „Azaz azt ellenőrzik, hogy maradtak-e ott diverzáns csoportjaink, és képesek-e ellenállni és végrehajtani akciókat” – mutatott rá.
„A propagandisták úgy tesznek, mintha már ellenőrzésük alá vonták volna a várost, de ez nem így van. Ott „koncertet” tartottak, énekeltek. Mindezt lehetett hallani” – emlékeztetett Hanna Maljar.
Az ellenséges csapatok keleten több irányban igyekeznek előrenyomulni, de a katonáink sikeresen védekeznek, és erőteljesen pusztítják a betolakodókat – közölte pénteken Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes a Telegram-csatornáján, számolt be az rbc.ua hírportál.
A jelentés szerint Maljar megjegyezte, hogy az ukrán fegyveres erők védelmi akciói közé tartoznak az ellentámadások és az aktív akciók is. „Mi történik most? Védekezést hajtunk végre. A védelmi intézkedések nem csak a szó szoros értelmében vett védekezést foglalják magukban, hanem az ellentámadást és az aktív akciókat is. Annak ellenére, hogy az ellenség erős, védőink nem engedik előrenyomulni, és helyenként visszavetik az ellenséget, és erőteljesen semmisítik meg őket” – írta.
A helyettes védelmi miniszter szerint az elmúlt hónapokban keleten ilyen helyzet volt megfigyelhető. Ugyancsak a mai közlése szerint az ukrán fegyveres erőknek sikerült 2 kilométert előrenyomulniuk Bahmut irányában, és egy hét alatt egyetlen állást sem veszítettek.
⚡️An unidentified drone carrying an 82-mm mortar mine crashed on the coast of ??Bulgaria.
Bulgarian National Radio reports that the drone crashed on rocks near the village of Tyulenovo, 70 km from the border with Romania and across the sea from Crimea. pic.twitter.com/aPsnNzj4BD